Morc nevében is mancsos üdvözlet mindenkinek. Tartsátok meg jó emlékezetetekben!
***
Levél a lányoknak: köszi lányok az együttérzést, tudom, hogy Ti is szerettétek az én cicakutyámat, de most még nagyon üres nélküle az élet.
Azt hiszem, ez a Mikulás-nap örökre emlékezetes marad, bár ne lenne az. Tegnap, amikor meghoztuk a döntést, kicsit belehaltunk mindannyian, de az az igazság, hogy minden egyes nap már csak a mi önzésünk lett volna, az utóbbi pár napban rohamosan romlott az állapota, már nem nagyon tudott egyedül lábon maradni. Bár, ez is milyen ... amikor tegnap a Csabával beszéltem és mondom neki, hogy már a kertben se tud 5-10 méternél többet menni, az esti levitelnél kétszer is alaposan körbejárta a kertet, tisztára, mint aki búcsúzik a birtoktól. A tegnapi nap amúgy is olyan fura volt, hiszen alapvetően azért gyűlt össze a család, mert anyós névnapja volt, aztán valahogy amolyan halotti tor lett belőle, holott a kutya még velünk volt. De azért jó is így, mert legalább mindenki el tudott búcsúzni tőle. Gyurmát eléggé megrázta a dolog, mert ő nem szembesült az állapotával nap mint nap, így egy kicsit váratlanul érte. Ennek ellenére azt kérte, hogy a mai nap részleteit vele ne osszam meg, ha meg tudom állni.
Kistesó szabadnapot vett ki, hogy ő is eljöhessen, így ketten képviseltük a bőgősebb szakaszt, az uram szegény tartotta magát (úgy ahogy), de csendben neki is ott ültek a könnyek a szemében. Reggel nyolcra mentünk, a hamvasztós kocsija már ott volt, a dokira pár percet várni kellett, mert a gyerekeket vitte iskolába. Szegényt, őt is megviselte a dolog, hiszen félig-meddig ő választotta ki annak idején a kis vakarcsot, ő fürdette meg először nálunk a kádban, amíg mi kicsit megilletődötten körbeálltuk. Mindig nehéz neki ezt az injekciót beadni, de most különösen, és ez érződött rajta is, megremegett az amúgy mindig harsány hangja. Először egy nyugtatót adott be neki és amikor már egy kicsit elbódult, akkor kapta meg a végső szurit. Mi meg ott fogtuk a mancsait, én a fejét simogattam, aztán egy idő után Csabi is végigsimogatta ott, ahol kell és megállapította, hogy vége. A hámot ugyan levettem róla, meg Nóra csontocskás bilétáját, de rajtahagytam egy nyakörvet és az eredeti, első bilétáját, hogy mégse névtelenül menjen az elmúlásba. Kicsit még bőgtünk ott, aztán Csabi hazaküldött, ők meg a fickóval kocsiba rakták és amikor mi elmentünk, akkor őt is elvitték. Este hozzák majd ide a lakásra a hamvait.
Kistesó amúgy egy zseni, mert amikor hazajöttünk, felöltöztetett jó melegen, elvitt sétálni arra, amerre legutoljára ő sétált a kutyával, közben beszélgettünk az emlékeiről, itthon meg bepakolt a kocsiba és felvitt a Normafához. Az a gyönyörű havas erdő szinte kimossa az ember agyát. Amikor egy jókora hókupac a fákról a fejemre pottyant, még nevetni is tudtunk rajta. Végig fogta a kezemet, ölelgetett, puszit nyomott a fejem búbjára (gondolom, szereztünk pár érdekes percet az ott fent sétálóknak, hogy ki lehet ez a furcsa páros), ügyesen terelgetett, hogy beszélni is tudtunk Morcról, meg bőgés nélkül is tudtunk emlékezni. Elmentünk egy olyan helyre, ahova a kutyával is többször elkirándultunk, és ott elmondta, hogy azt szeretné, ha Morc szülinapján majd ide hoznánk fel a hamvait és itt az erdőben szórnánk szét, hiszen annak a résznek még a neve is "örök erdő" és tényleg nagyon szeretett errefelé kirándulni. Nem akarja, hogy akár a Balatonon, akár otthon a kertben temessük el, mert mi van, ha egyszer elköltözünk és akkor ott kell hagyjuk, így meg "szabadon szállhat a széllel és mindig velünk marad" (sic). Aztán hazajöttünk, itt meg kiderült, hogy az anyuékkal lebeszélte előre, hogy hozzanak valami kis ebédet. Szóval, napközben végülis nem voltam annyira magam alatt, mint amennyire "szerettem volna", de jobb is volt így, épp elég lesz majd most szembesülni a hiányával, amikor elpakolom a játékait, a táljait, a velünk töltött mindennapjai kis jeleit. Már az is olyan szörnyű volt, hogy amikor hazaértünk, nem volt ott a lakásban, ahol 15 éve mindennap egy boldog barna szempár fogadott.
Én meg nekiálltam (amúgy terápiás céllal) befejezni a tavalyi könyvecskét, megírni az utolsó fejezetet.
Azt hiszem, ez a Mikulás-nap örökre emlékezetes marad, bár ne lenne az. Tegnap, amikor meghoztuk a döntést, kicsit belehaltunk mindannyian, de az az igazság, hogy minden egyes nap már csak a mi önzésünk lett volna, az utóbbi pár napban rohamosan romlott az állapota, már nem nagyon tudott egyedül lábon maradni. Bár, ez is milyen ... amikor tegnap a Csabával beszéltem és mondom neki, hogy már a kertben se tud 5-10 méternél többet menni, az esti levitelnél kétszer is alaposan körbejárta a kertet, tisztára, mint aki búcsúzik a birtoktól. A tegnapi nap amúgy is olyan fura volt, hiszen alapvetően azért gyűlt össze a család, mert anyós névnapja volt, aztán valahogy amolyan halotti tor lett belőle, holott a kutya még velünk volt. De azért jó is így, mert legalább mindenki el tudott búcsúzni tőle. Gyurmát eléggé megrázta a dolog, mert ő nem szembesült az állapotával nap mint nap, így egy kicsit váratlanul érte. Ennek ellenére azt kérte, hogy a mai nap részleteit vele ne osszam meg, ha meg tudom állni.
Kistesó szabadnapot vett ki, hogy ő is eljöhessen, így ketten képviseltük a bőgősebb szakaszt, az uram szegény tartotta magát (úgy ahogy), de csendben neki is ott ültek a könnyek a szemében. Reggel nyolcra mentünk, a hamvasztós kocsija már ott volt, a dokira pár percet várni kellett, mert a gyerekeket vitte iskolába. Szegényt, őt is megviselte a dolog, hiszen félig-meddig ő választotta ki annak idején a kis vakarcsot, ő fürdette meg először nálunk a kádban, amíg mi kicsit megilletődötten körbeálltuk. Mindig nehéz neki ezt az injekciót beadni, de most különösen, és ez érződött rajta is, megremegett az amúgy mindig harsány hangja. Először egy nyugtatót adott be neki és amikor már egy kicsit elbódult, akkor kapta meg a végső szurit. Mi meg ott fogtuk a mancsait, én a fejét simogattam, aztán egy idő után Csabi is végigsimogatta ott, ahol kell és megállapította, hogy vége. A hámot ugyan levettem róla, meg Nóra csontocskás bilétáját, de rajtahagytam egy nyakörvet és az eredeti, első bilétáját, hogy mégse névtelenül menjen az elmúlásba. Kicsit még bőgtünk ott, aztán Csabi hazaküldött, ők meg a fickóval kocsiba rakták és amikor mi elmentünk, akkor őt is elvitték. Este hozzák majd ide a lakásra a hamvait.
Kistesó amúgy egy zseni, mert amikor hazajöttünk, felöltöztetett jó melegen, elvitt sétálni arra, amerre legutoljára ő sétált a kutyával, közben beszélgettünk az emlékeiről, itthon meg bepakolt a kocsiba és felvitt a Normafához. Az a gyönyörű havas erdő szinte kimossa az ember agyát. Amikor egy jókora hókupac a fákról a fejemre pottyant, még nevetni is tudtunk rajta. Végig fogta a kezemet, ölelgetett, puszit nyomott a fejem búbjára (gondolom, szereztünk pár érdekes percet az ott fent sétálóknak, hogy ki lehet ez a furcsa páros), ügyesen terelgetett, hogy beszélni is tudtunk Morcról, meg bőgés nélkül is tudtunk emlékezni. Elmentünk egy olyan helyre, ahova a kutyával is többször elkirándultunk, és ott elmondta, hogy azt szeretné, ha Morc szülinapján majd ide hoznánk fel a hamvait és itt az erdőben szórnánk szét, hiszen annak a résznek még a neve is "örök erdő" és tényleg nagyon szeretett errefelé kirándulni. Nem akarja, hogy akár a Balatonon, akár otthon a kertben temessük el, mert mi van, ha egyszer elköltözünk és akkor ott kell hagyjuk, így meg "szabadon szállhat a széllel és mindig velünk marad" (sic). Aztán hazajöttünk, itt meg kiderült, hogy az anyuékkal lebeszélte előre, hogy hozzanak valami kis ebédet. Szóval, napközben végülis nem voltam annyira magam alatt, mint amennyire "szerettem volna", de jobb is volt így, épp elég lesz majd most szembesülni a hiányával, amikor elpakolom a játékait, a táljait, a velünk töltött mindennapjai kis jeleit. Már az is olyan szörnyű volt, hogy amikor hazaértünk, nem volt ott a lakásban, ahol 15 éve mindennap egy boldog barna szempár fogadott.
Én meg nekiálltam (amúgy terápiás céllal) befejezni a tavalyi könyvecskét, megírni az utolsó fejezetet.
***
Blogbejegyzés: a Mikulás az idén nem hozott, vitt: Morc … "Virágok közt Veled lenni, tudom, jó volna kedvesem, virág sincsen, Te sem vagy már..."
Morc elment, de mégis velünk marad örökre! Utódja már van, de nem pótlék (bár, kétségtelen, hogy erős fájdalomcsillapító hatása van), hanem egy belevaló kis fickó. A története kicsit sorsszerű, de éppen ez a szép benne.
Morctól hétfőn kellett búcsút vennünk. Akkor még azt hittem, most egy olyan szomorú időszak jön, amit nem kívánok senkinek. Aztán (mivel az élet nagy rendező) egészen másként alakult minden. A férjem a maga módján gyászolt, azonnal kiskutya-keresésbe fogott, talált és döntött (egyedül). És mire magunkhoz tértünk, már úton is voltunk Szeged felé. Az újoncról jószerivel csak annyit tudtunk, hogy két hónapos fiú és nagyon aranyos. A választás elsősorban azért esett éppen őrá, mert a gazdája kézben fotózta, ellentétben a többiekkel, akiket szobában vagy udvaron. Kicsit a világ végére kellett menni érte, ahol aztán kiderült, hogy közelebb van a három hónaphoz, törzskönyve sincs, viszont egy óriási fazon. Elhoztuk. Ő pedig nem tiltakozott.
Az utazást nagyszerűen viselte, a kertünk tetszett neki, mint ahogy a leendő helye és a játékok is. Nagy étvágya van, jó kedve és óriási szíve. Minket már a mancsa köré csavart. Itthon aztán kiderült, hogy a családja és Morc valami távoli szálon, de kimutathatóan rokonságban vannak, így aztán végre a közös ős révén a nevét is megtaláltuk. Colin lett. Mostantól indul az ő, a mi új közös nagy kalandunk.
Morctól hétfőn kellett búcsút vennünk. Akkor még azt hittem, most egy olyan szomorú időszak jön, amit nem kívánok senkinek. Aztán (mivel az élet nagy rendező) egészen másként alakult minden. A férjem a maga módján gyászolt, azonnal kiskutya-keresésbe fogott, talált és döntött (egyedül). És mire magunkhoz tértünk, már úton is voltunk Szeged felé. Az újoncról jószerivel csak annyit tudtunk, hogy két hónapos fiú és nagyon aranyos. A választás elsősorban azért esett éppen őrá, mert a gazdája kézben fotózta, ellentétben a többiekkel, akiket szobában vagy udvaron. Kicsit a világ végére kellett menni érte, ahol aztán kiderült, hogy közelebb van a három hónaphoz, törzskönyve sincs, viszont egy óriási fazon. Elhoztuk. Ő pedig nem tiltakozott.
Az utazást nagyszerűen viselte, a kertünk tetszett neki, mint ahogy a leendő helye és a játékok is. Nagy étvágya van, jó kedve és óriási szíve. Minket már a mancsa köré csavart. Itthon aztán kiderült, hogy a családja és Morc valami távoli szálon, de kimutathatóan rokonságban vannak, így aztán végre a közös ős révén a nevét is megtaláltuk. Colin lett. Mostantól indul az ő, a mi új közös nagy kalandunk.
***
Mindenféle hirtelen … Hát, igen... ahogy itten fogalmaznak, most éppen egy kicsit GYES-en vagyok. Muszáj, mert nem lehet a bébit se rögtön mélyvízbe dobni (már csak a saját jól felfogott érdekemben sem). Szóval, mostantól hallani fogtok rólam, rólunk eleget. Még talán sokat is.
Amiről először is írni akartam, az a bénázásom. Felnőtt már a kezeim alatt egy tacskó meg egy golden, de amit most művelek ... Mint akinek még soha nem volt kutyája. Először is előkerültek a szakkönyvek. Mert már arra sem emlékeztem, egy kölyök hányszor eszik naponta. És az a fránya könyv arról már nem is ír, hogy mennyit...
Aztán a ruhatár... Merthogy egy kutya (főleg egy kölyökkutya) mellé külön ruhatár dukál, ha nem akarja az ember a rendesebb holmiját hamar átadni az enyészetnek. Colin szőrös (Nóra itt mondaná, hogy mu-ha-ha..., esetleg wehehe), nagyon szőrös. És bár mára eljutottunk a bizalom azon fokára, ahol engedi magát a kefével végiggereblyézni, azért jut is, marad is. A mostani akcióhoz rendszeresített sötétkék (!!!) melegítő nadrágomon főleg. Morcnál világoszöld volt, de az se volt sokkal jobb választás, azon állandóan tappancsnyomok voltak. Szóval, mostanában én is szőrös vagyok, meg a konyha is. Ezen a helyzeten a partvissal igyekeztem javítani. Itt ért a másik "meglepetés".
Colin szerint a házimunka rettentő jó szórakozás. Egy partvis olyan jópofa dolog, ahogy a nózim előtt cikázik, és a már összekotort szeméten is olyan jókat lehet csúszkálni, szétpöckölni. "Anyát" ugyan a szélütés kerülgeti, de hát tudom én, hogy nem haragszik komolyan. Aztán ott a felmosó-mopp. Na, az aztán az igazi. Ha rácsimpaszkodok, még húzni is tudnak vele. Az íze ugyan nem valami finom, de még mindig kisebbet prüszköltem tőle, mint attól a falat banánnak nevezett izétől, amit anya az orrom alá dugott az előbb. Szóval, vidáman múlatjuk az időt. Anya ugyan mondogatja, hogy más dolga is lenne, mint velem játszani, de látom rajta, hogy ezt se mondja komolyan, mert akkor meg minek villog itt azzal az ezüstös valamivel a szeme előtt.
Amiről először is írni akartam, az a bénázásom. Felnőtt már a kezeim alatt egy tacskó meg egy golden, de amit most művelek ... Mint akinek még soha nem volt kutyája. Először is előkerültek a szakkönyvek. Mert már arra sem emlékeztem, egy kölyök hányszor eszik naponta. És az a fránya könyv arról már nem is ír, hogy mennyit...
Aztán a ruhatár... Merthogy egy kutya (főleg egy kölyökkutya) mellé külön ruhatár dukál, ha nem akarja az ember a rendesebb holmiját hamar átadni az enyészetnek. Colin szőrös (Nóra itt mondaná, hogy mu-ha-ha..., esetleg wehehe), nagyon szőrös. És bár mára eljutottunk a bizalom azon fokára, ahol engedi magát a kefével végiggereblyézni, azért jut is, marad is. A mostani akcióhoz rendszeresített sötétkék (!!!) melegítő nadrágomon főleg. Morcnál világoszöld volt, de az se volt sokkal jobb választás, azon állandóan tappancsnyomok voltak. Szóval, mostanában én is szőrös vagyok, meg a konyha is. Ezen a helyzeten a partvissal igyekeztem javítani. Itt ért a másik "meglepetés".
Colin szerint a házimunka rettentő jó szórakozás. Egy partvis olyan jópofa dolog, ahogy a nózim előtt cikázik, és a már összekotort szeméten is olyan jókat lehet csúszkálni, szétpöckölni. "Anyát" ugyan a szélütés kerülgeti, de hát tudom én, hogy nem haragszik komolyan. Aztán ott a felmosó-mopp. Na, az aztán az igazi. Ha rácsimpaszkodok, még húzni is tudnak vele. Az íze ugyan nem valami finom, de még mindig kisebbet prüszköltem tőle, mint attól a falat banánnak nevezett izétől, amit anya az orrom alá dugott az előbb. Szóval, vidáman múlatjuk az időt. Anya ugyan mondogatja, hogy más dolga is lenne, mint velem játszani, de látom rajta, hogy ezt se mondja komolyan, mert akkor meg minek villog itt azzal az ezüstös valamivel a szeme előtt.
***
Ahogy Nóra mondja: Anyám... Ti aztán elvagytok!
Hát, igen... ez a gyes-es lét öröme, ha még emlékeztek. Én mostan "kismama" vagyok. Itthon babázok egy gengszterrel. Mert egyre jobban rányílik a csipája ennek a kis majomnak a világra. És nem egy beszarijános. Tényleg nem akarok mindent megismételni, egy naplóféleséget írok a blogon, ottan lehet olvasni, nem nagy kitérő, és nagyjából úgyis csak erről van szó.
Hát, igen... ez a gyes-es lét öröme, ha még emlékeztek. Én mostan "kismama" vagyok. Itthon babázok egy gengszterrel. Mert egyre jobban rányílik a csipája ennek a kis majomnak a világra. És nem egy beszarijános. Tényleg nem akarok mindent megismételni, egy naplóféleséget írok a blogon, ottan lehet olvasni, nem nagy kitérő, és nagyjából úgyis csak erről van szó.
Az „első” állatorvosi vizsgálatra kocsival mentünk, természetesen rajtam aludt. Határozottan nem stresszel az autóban. Csaba doktornak sikerült meglepetést szereznünk. Morc elaltatását ő is megszenvedte, így aztán álmában sem gondolta volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk. De aztán széles mosollyal fogadta új páciensét. Aki ettől a helyzettől sem rettent meg. Békésen feküdt a vizsgáló asztalon és nem kevésbé békésen tűrte a vizsgálatot, valamint az oltást, féregűző tablettát, bolha elleni kencét. Újdonsült gazdája pedig büszkén hallgatta az állatorvos elismerő szavait. Tény, ami tény, a kis Colin ugyan még nincs három hónapos, de szép kis darab. Majdnem túl szép is, így aztán orvosi tanácsra áttérünk a napi háromszori étkezésre és egy kicsit csökkentett adagokra. Valamint a jó kis házi kosztról legalább részben a speciális, nagytestű kölyökkutyák számára készült tápra. Ebből rögtön magunkkal is vittünk egy nyolckilós zsákot. Utcára tulajdonképpen már most is mehetünk, hiszen a környéken kóbor kutyák nincsenek, akikkel találkozunk, azok mind ápolt, gondozott házi kedvencek, így nem lehet baj. Hazaindulás előtt még szaglásztunk kicsit a kocsi mellett, aztán én felnyaláboltam a kutyust, hogy beüljek vele az autóba. Ebben a pillanatban egy jégfolton én akkorát tanyáztam … szó szerint dobtam egy hátast, miközben csak arra koncentráltam, nehogy a kutyát elejtsem. Így aztán ő a hasamon landolt, még csak meg sem ijedt. Így feküdtünk a kocsi mellett, amíg a párom a segítségemre nem sietett, mert ebből a pózból képtelenség lett volna magamtól lábra állni. Főleg attól a röhögéstől, ami rám jött. A kocsiban aztán Colin újfent kényelmesen elhelyezkedett rajtam és hazáig kedélyesen szundikált a Jazzy rádió kellemes zenéjére.
Otthon aztán végre elérkezett a vacsoraidő. Utána megérkezett Kiskölök és barátnője. Óriási játék következett, a kis vadócot alig lehetett megnyugtatni. Annyira felhúzta magát, hogy hamvas kora és bája ellenére a leányzó lábán igyekezett bizonyítani a férfiúi szimpátiáját. Ennek külön előzménye volt, hiszen vizsgálgattam én a kutyust, de nem mertem volna rá megesküdni, hogy érzem a kis golyóit. Morcé után ugyebár meglehetősen apró kis ékszerekről van szó. Már-már attól tartottam, hogy nem szálltak le a helyükre és majd orvosi beavatkozást igényelnek, de a vizsgálat szerint ezekkel is minden a legnagyobb rendben van.
Közben egyértelműen kiderült, hogy Colin a némajáték híve. Nem szól ő senkinek, de ha érzi a szükséget, máris irány az előszoba, némi szaglászás (a reggeli nyomok keresése) és már görbíti is a farkincáját. Mi meg futunk, felkapjuk és irány a kert. Édes pofa, ahogy az első sikkantásra már egyenesedik is ki, mint akinek eszébe se jutott az imént, hogy odapörköljön.
Most azonban végre béke és nyugalom, ő is bent szuszog az ágyában; jó éjszakát!
Otthon aztán végre elérkezett a vacsoraidő. Utána megérkezett Kiskölök és barátnője. Óriási játék következett, a kis vadócot alig lehetett megnyugtatni. Annyira felhúzta magát, hogy hamvas kora és bája ellenére a leányzó lábán igyekezett bizonyítani a férfiúi szimpátiáját. Ennek külön előzménye volt, hiszen vizsgálgattam én a kutyust, de nem mertem volna rá megesküdni, hogy érzem a kis golyóit. Morcé után ugyebár meglehetősen apró kis ékszerekről van szó. Már-már attól tartottam, hogy nem szálltak le a helyükre és majd orvosi beavatkozást igényelnek, de a vizsgálat szerint ezekkel is minden a legnagyobb rendben van.
Közben egyértelműen kiderült, hogy Colin a némajáték híve. Nem szól ő senkinek, de ha érzi a szükséget, máris irány az előszoba, némi szaglászás (a reggeli nyomok keresése) és már görbíti is a farkincáját. Mi meg futunk, felkapjuk és irány a kert. Édes pofa, ahogy az első sikkantásra már egyenesedik is ki, mint akinek eszébe se jutott az imént, hogy odapörköljön.
Most azonban végre béke és nyugalom, ő is bent szuszog az ágyában; jó éjszakát!
***
Az "intimebb dolgokat" a blogon nem teregettem ki, mint például azt sem, hogy kaptam ettől az arany bogártól egy bolhát. De olyat... Ilyen velem még kutyás létem alatt nem fordult elő. Az, hogy van rajtam jó néhány csípés, a legkevesebb, de nagyon agresszív, így aztán a jobb combomon, a térdhajlatomban, meg a hasamon a csípések körül óriási vörös (nem piros!) foltok vannak, ahol szinte megvastagodott a bőr és viszket de valami kegyetlenül. Hiába kentem először teafaolajjal (gondoltam, fertőtlenít), semmi. Aztán Fenistil zselével... semmi. Aztán Aloe Vera gelével ... semmi. Úgyhogy ma reggel elballagtam a bőrgyógyászatra, mert már a falat kaparom. Na, a Kapás utcában pénteken egyáltalán nincs bőrgyógyászat, ezt jó, ha tudjátok. A Jánosban meg egy Molnár László nevű főorvos volt olyan aranyos, hogy bejelentés nélkül is fogadott (tök üres volt a váró, lehet, hogy a hóesés miatt), fél méterről ránézett, közölte, hogy ez igen csúnya, aztán felírt viszketés ellen gyógyszert (mint utólag rájöttem, ezt szedi Gyurma az allergiájára, pedig nem is viszket semmije), egy kenőcsöt napközbenre, meg egy emulziót éjszakára. Aztán marad a hit meg a remény, esetleg a szeretet és akkor pár nap alatt rendbe is jövök.
A nagyobbik baj az, hogy csóri kutya is még mindig vakarózik, pedig már hétfőn be lett kenve alaposan bolhairtóval. De hát annyi ember járt már itt, akikre (szerencsére) nem ragasztott át semmit, csak én szívtam meg, de én nagyon. A doki vigasztalt, hogy macskáknál sűrűn előfordul ilyen agresszív reakció. Megvigasztalt. Nem lesz macskám.
Szóval, tényleg elvagyunk, mint a befőtt.
A karácsonyi meghívás ezek után is érvényes, ha egyáltalán mertek jönni. De nagyon remélem, addigra ez már csak egy rossz emlék lesz. Amúgy a kis bestia annyira szupereb, hogy nem is csoda, hogy valaminek be kellett kavarnia, mert túl szép lett volna az élet.
ps. menetközben rájöttem, hogy a fényképezőgéppel videózni is lehet, fantasztikus jópofa dolog, rögtön avi-ban csinálja a kis filmet és hanggal! Még mindig nem tértem magamhoz. Így aztán viszonylag kevés fotó van, úgyis csak akkor lehet lelőni, ha alszik.
A nagyobbik baj az, hogy csóri kutya is még mindig vakarózik, pedig már hétfőn be lett kenve alaposan bolhairtóval. De hát annyi ember járt már itt, akikre (szerencsére) nem ragasztott át semmit, csak én szívtam meg, de én nagyon. A doki vigasztalt, hogy macskáknál sűrűn előfordul ilyen agresszív reakció. Megvigasztalt. Nem lesz macskám.
Szóval, tényleg elvagyunk, mint a befőtt.
A karácsonyi meghívás ezek után is érvényes, ha egyáltalán mertek jönni. De nagyon remélem, addigra ez már csak egy rossz emlék lesz. Amúgy a kis bestia annyira szupereb, hogy nem is csoda, hogy valaminek be kellett kavarnia, mert túl szép lett volna az élet.
ps. menetközben rájöttem, hogy a fényképezőgéppel videózni is lehet, fantasztikus jópofa dolog, rögtön avi-ban csinálja a kis filmet és hanggal! Még mindig nem tértem magamhoz. Így aztán viszonylag kevés fotó van, úgyis csak akkor lehet lelőni, ha alszik.
***
Baki Upsz, ez alighanem felkerül majd a baleseteim listájára. Anya kiment az erkélyre kirázni az ágyamat. Én meg aggódtam. Egyrészt az ágyam miatt, mert nem tudtam, hogy ki akarja dobni vagy minek lengeti ott a szélben. Másrészt még sose jártam idekint. Pedig micsoda tuti hely. Még lépcsőzni se kell és máris kint vagyok a friss havon. Olyan jót pisiltem ennek örömére. Csak azt nem értem, anya miért sikított egy fülrepesztőt. Hó van, fű van, akkor mi lehetett a gond? Eddig is így volt, csak egy csomó macera előzte meg. Most meg azt mondja, ez műfű … hát, honnan tudjam én az ilyesmit, kölyök vagyok még. Méghogy műfű, micsoda marhaság… De pisilni jó volt ezen is.
Nincs jó napja ma szegény anyának. Reggel ugyebár az a bőrgyógyászat (bár, meglepően hamar visszaért). Aztán lementünk focizni a kertbe és visszafelé nem tudtunk bemenni az ajtón. Ő azt mondja, nyitva hagyta a kisablakot, de az bizony nem volt nyitva. Mehettünk a szomszédhoz telefonálni. Jól fel is húztam Gizmót, mert a gazdájától én is kaptam kutyakekszet. Jut eszembe, ilyet otthon miért nem adnak? Szóval, anya kicsukott minket a lakásból. Pedig már az ebédidő is közelgett. Komolyan aggódtam. És nála persze se telefon, se kulcs. A Papáékat meg hiába hívtuk, nem vették fel. Már éppen kezdett volna ő is pánikba esni, amikor a Papáék megálltak a ház előtt. Hiába, na, úgy látszik nem csak a kutyáknak van hatodik érzékük. Jöttek, kulcsuk is volt, ebédet is kaptam, meg sok simogatást is. Mindenki elégedett volt. Kivéve anyát. Ő morog a sok szétforgácsolt ágacska miatt a konyhában. De hát apától kaptam, hogy játsszak vele nyugodtan. Meg vakarózik. Állítólag miattam, ami nem igaz, mert én tuti, hogy nem csíptem meg. Most meg ez a baki az erkélyen… ha ez így megy tovább, a végén még kihúzom nála a gyufát. Ezt így hallottam, de fogalmam sincs, mit jelent. Állítólag nem jót.
Nincs jó napja ma szegény anyának. Reggel ugyebár az a bőrgyógyászat (bár, meglepően hamar visszaért). Aztán lementünk focizni a kertbe és visszafelé nem tudtunk bemenni az ajtón. Ő azt mondja, nyitva hagyta a kisablakot, de az bizony nem volt nyitva. Mehettünk a szomszédhoz telefonálni. Jól fel is húztam Gizmót, mert a gazdájától én is kaptam kutyakekszet. Jut eszembe, ilyet otthon miért nem adnak? Szóval, anya kicsukott minket a lakásból. Pedig már az ebédidő is közelgett. Komolyan aggódtam. És nála persze se telefon, se kulcs. A Papáékat meg hiába hívtuk, nem vették fel. Már éppen kezdett volna ő is pánikba esni, amikor a Papáék megálltak a ház előtt. Hiába, na, úgy látszik nem csak a kutyáknak van hatodik érzékük. Jöttek, kulcsuk is volt, ebédet is kaptam, meg sok simogatást is. Mindenki elégedett volt. Kivéve anyát. Ő morog a sok szétforgácsolt ágacska miatt a konyhában. De hát apától kaptam, hogy játsszak vele nyugodtan. Meg vakarózik. Állítólag miattam, ami nem igaz, mert én tuti, hogy nem csíptem meg. Most meg ez a baki az erkélyen… ha ez így megy tovább, a végén még kihúzom nála a gyufát. Ezt így hallottam, de fogalmam sincs, mit jelent. Állítólag nem jót.
***
Névválasztásról már írtam, hogy a Morccal közös ős után lett Colin, de persze azért voltak más ötletek is. Kiskölök részéről kis kedves név volt a kívánság, például Mogyoró. Most kérdezem én, egy közel 40 kilós kutyát hívjunk Mogyorónak? És akkor azt még nem is tudom, hogy a „mogyorói” tényleg rendben vannak-e. Nekem is voltak ötleteim, nehezen múló Twilight-saga mániám kapcsán persze felmerült a Rob, de még a Jasper is. Azt már meg sem említem, hogy Winkler Robi (Kutya utónévkönyv) szerint egy angol vizslának, márpedig a golden az, az Edward név igen kifejező. Egyetértek. De hát nem lehetett keresztülverekedni az ötletet a családon. Párom a Jack Sparrow mellett tette le a voksát, akár egyben, akár külön-külön. Nekem tetszett volna, de Kiskölök ezt is megtorpedózta. Áldassék tehát Colin-ős neve, mert ha ő nincs, lehet, még ma se lenne neve szegénynek.
***
Nem szeretek vasalni, de azért néha muszáj. Mondjuk, úgy havonta egyszer. Reggeltől estig. De legalább letudom. Szombat délelőtt vettem egy nagy levegőt, nekiálltam. Volna. Merthogy a vasaló inkább meghalt. Meg tudom érteni, ha arra a nagy halom cuccra nézek. Vasárnap elszaladtunk, vettünk egy új vasalót. Ma bedugtam, se kép, se hang, vasalásnak mára is annyi. A lakás összes konnektorát kipróbáltam, sehol nem világít a vasaló lámpája, nem melegszik. Még abban sem, ahol mellesleg megy a mosógép vagy a vízforraló. Tehát a hiba nem az én készülékemben van, hanem a vasaló(k)ban. Holnap vihetem vissza. De mikor lesz ihletem legközelebb a vasaláshoz?
Ps. Estére a vasaló megjavult. Demonstrálni akartam páromnak a hibát, erre a vasaló működik. A régi is. Paranormális jelenség, annyi már biztos. Viszont van egy tartalék vasalóm, amit akár karácsonyi ajándéknak is betudhatok. Pedig kellett a fenének.
Ps. Estére a vasaló megjavult. Demonstrálni akartam páromnak a hibát, erre a vasaló működik. A régi is. Paranormális jelenség, annyi már biztos. Viszont van egy tartalék vasalóm, amit akár karácsonyi ajándéknak is betudhatok. Pedig kellett a fenének.
***
Colin olyat is tud, amit Morctól 15 év alatt egyszer sem hallottam. Orrát az égnek emelve igazi farkasvonyításba kezd. Tisztára a Vadon szava. Mellesleg azt hiszem, ezt a vonyítást nem vettem elég komolyan akkor, amikor kisebb kupacot találtam az előszobában.
***
Ma… Hát, lépcső ügyben nincs nagy előrelépés. Viszont… éjszaka nem történt baleset! És nagyszerű az étvágya (persze a rizses, sárgarépás csirkehúst lehet, én se köpném ki, főleg egy nap szegényes kínai koszt (üres rizs) után). A kertben pedig óriásit játszottak Gizmóval, a yorkival. Aztán sikeresen rám hozta a frászt, mert kibújt a kerítésen egy vizslához, a kapu meg persze zárva. Az is igaz, hogy szinte azonnal vissza is bújt. A következő próbálkozásánál pedig elég volt rákiáltani és visszatolatott. (sajnos ez olyan része a kerítésnek, amit hálóval le se tudok védeni) Még futkározott egy kicsit a yorkival, aztán versenyfutást rendeztek az emeletre. (Ami csak azért érdekes, mert a yorkit eddig úgy kellett felimádkozni a lépcsőkön) Utána úgy aludt el a kosarában, hogy kilógott belőle a feje, és mivel nyomta a torkát, meglehetősen hortyogott is. De aztán anya bepakolta szép kényelmesen. Meg se rezdült rá.
Megint meglógtam két órácskára. Rendbe raktam párom számláit, megvettem a nagyszülők karácsonyi ajándékait, kismenyemnek hímeztettem törülközőt és itthon egy boldog kutyus fogadott. Balesetnek semmi nyoma, odalent a kertben teljes szerviz és vidám rohangálás. Jó kis nap ez! Ha igaz, még Nóra is beugrik. Megyek is, sütök valamit a kávéhoz
Megint meglógtam két órácskára. Rendbe raktam párom számláit, megvettem a nagyszülők karácsonyi ajándékait, kismenyemnek hímeztettem törülközőt és itthon egy boldog kutyus fogadott. Balesetnek semmi nyoma, odalent a kertben teljes szerviz és vidám rohangálás. Jó kis nap ez! Ha igaz, még Nóra is beugrik. Megyek is, sütök valamit a kávéhoz
***
ma este Sétáltunk! Nem sokat, csak a sarokig meg vissza. A cél leginkább az ismerkedés volt a közlekedés zajaival, meg a pórázhoz szokás. Mert ott aztán van forgalom. Meg busz. Hogy az milyen ijesztő… Mindenesetre a legény egy őstehetség. Alig akart az úttestre lelépni menet közben. Az átkelésnél az „ül!” vezényszóra letette a fenekét szépen. A pórázt nem rángatja, viszonylag ritkán cserélgeti a követési oldalt. Már csak arról kéne leszoktatni, hogy minden szembejövőhöz oda akarjon rohanni. Na, majd lesz erre is gyógymód. Hiszen még nincs három hónapos.
Este újra sétálni indultunk. Aztán máshogy alakult. Ugyanis Misu éppen hazafelé tartott a gazdájával és azonnal odaszaladt hozzánk. A pórázok meg pillanatokon belül összegabalyodtak. Ezért inkább visszamentünk a kertbe, ott levehettük a pórázt mindkét kutyáról és kezdődhetett a rohangálás. Misu gyors, villámgyors. Colin meg fineszes. Hagyta az idősebb kutyát szélvészként rohanni, ő meg hátraarcot csinált a kocsik takarásában és szemből várta a száguldót. Aztán ott van annak a hatalmas fenyőnek a csonkja, amit még a nyár végén vágtak ki a kert közepén. Arra feltámaszkodva várta a közeledő Misut, majd onnan elrugaszkodva ugrott a nyakába. Futás közben pedig átugrotta, vagy felugrott rá és onnan rugaszkodott tovább. Igazi kis akrobata. Ja, a lépcsőn meg csak lassan, mi?
Állatorvos új utasítást adott, mivel az a kaki még mindig nem tökéletes(anyám, egy életre hazavágtam azzal a tehéntejjel?). Mostantól nem ehet főtt csirkét rizzsel, hanem csak a tápot minden étkezésre (amíg helyre nem állnak a dolgok). Most pedig nem érti, hova lettek a finom falatok, mit is kezdjen ezzel a zörgő bogyóhalmazzal, aminek se íze, se bűze. Ugyanis feláztatni se lehet, csak külön kaphatja a vizet. Eleinte elfogadott pár szemet kézből, aztán már úgy sem kellett. (jó, hogy nem zörögnek a csontjai, de azért fogyóztatni se szeretném; kell az a bébiháj) Aztán egyszer csak halljuk, hogy zörög a tálka, kutya pedig rója a köröket a konyhában, hol itt fekszik le, hol ott, közben ropogtat a foga között, aztán megint megy egy kört, megint zörög a tálka, irány a vacka, aztán minden kezdődik elölről. Szóval, az éhség nagy úr, csak le ne járkálja azt a néhány falatot ezzel a nagy jövés-menéssel.
Este újra sétálni indultunk. Aztán máshogy alakult. Ugyanis Misu éppen hazafelé tartott a gazdájával és azonnal odaszaladt hozzánk. A pórázok meg pillanatokon belül összegabalyodtak. Ezért inkább visszamentünk a kertbe, ott levehettük a pórázt mindkét kutyáról és kezdődhetett a rohangálás. Misu gyors, villámgyors. Colin meg fineszes. Hagyta az idősebb kutyát szélvészként rohanni, ő meg hátraarcot csinált a kocsik takarásában és szemből várta a száguldót. Aztán ott van annak a hatalmas fenyőnek a csonkja, amit még a nyár végén vágtak ki a kert közepén. Arra feltámaszkodva várta a közeledő Misut, majd onnan elrugaszkodva ugrott a nyakába. Futás közben pedig átugrotta, vagy felugrott rá és onnan rugaszkodott tovább. Igazi kis akrobata. Ja, a lépcsőn meg csak lassan, mi?
Állatorvos új utasítást adott, mivel az a kaki még mindig nem tökéletes(anyám, egy életre hazavágtam azzal a tehéntejjel?). Mostantól nem ehet főtt csirkét rizzsel, hanem csak a tápot minden étkezésre (amíg helyre nem állnak a dolgok). Most pedig nem érti, hova lettek a finom falatok, mit is kezdjen ezzel a zörgő bogyóhalmazzal, aminek se íze, se bűze. Ugyanis feláztatni se lehet, csak külön kaphatja a vizet. Eleinte elfogadott pár szemet kézből, aztán már úgy sem kellett. (jó, hogy nem zörögnek a csontjai, de azért fogyóztatni se szeretném; kell az a bébiháj) Aztán egyszer csak halljuk, hogy zörög a tálka, kutya pedig rója a köröket a konyhában, hol itt fekszik le, hol ott, közben ropogtat a foga között, aztán megint megy egy kört, megint zörög a tálka, irány a vacka, aztán minden kezdődik elölről. Szóval, az éhség nagy úr, csak le ne járkálja azt a néhány falatot ezzel a nagy jövés-menéssel.
***
Csütörtök … Nehéz az Élet! Főleg, ha az ember (akarom mondani, a kutya) nem kap rendes ételt. Mert ugyan ezt a sok kis szárított kecskebogyót ki nevezné reggelinek. Ezért aludtam csendben, nyugodtan, álmodozva a finom falatokról? Így éhen fogok halni! Pótanyám meg csak nézi majd a lassú éhhalálomat? Jó, próbál kedveskedni, a tenyeréből etetni, de … ezzel? Azt duruzsolja a fülembe, hogy ha megint helyes kis hurkákat rakok le a kertben, akkor főz megint finomakat, de hát mit csináljak, ha még nem megy. És félek, ha nem kapok valami rendes ételt, nem is fog menni…
Az egész reggelben az a nagy kergetőzés volt a legjobb, amit Gizmóval rendeztünk az „óvodának” nevezett kifutóban. Fenemód tudja szedni a lábait ez a kis vakarcs. Csak mindig bevadul. Már nem győzöm a fejem búbját odatartani a kapkodó kis fogainak. Meg a fenekemet. Na, azt haraphatod, ha tudod… he-he. Aztán még ő volt kiakadva, amikor ráléptem a lábára. Örüljön, hogy vissza még nem csíptem, mert azért az én szám már most nagyobb. Tulajdonképpen az egész fejét bekaphatnám (persze, ha egy pillanatra megállna). Na, megyek „ágyazni”, mert normális kaja itt ma már nem lesz. Hallottam, ahogy az állatorvos azt mondta, ha nagyon éhes leszek, majd úgyis megeszem. Kőből van annak is a szíve, tuti.(pedig nem is hívják Edwardnak )
Az egész reggelben az a nagy kergetőzés volt a legjobb, amit Gizmóval rendeztünk az „óvodának” nevezett kifutóban. Fenemód tudja szedni a lábait ez a kis vakarcs. Csak mindig bevadul. Már nem győzöm a fejem búbját odatartani a kapkodó kis fogainak. Meg a fenekemet. Na, azt haraphatod, ha tudod… he-he. Aztán még ő volt kiakadva, amikor ráléptem a lábára. Örüljön, hogy vissza még nem csíptem, mert azért az én szám már most nagyobb. Tulajdonképpen az egész fejét bekaphatnám (persze, ha egy pillanatra megállna). Na, megyek „ágyazni”, mert normális kaja itt ma már nem lesz. Hallottam, ahogy az állatorvos azt mondta, ha nagyon éhes leszek, majd úgyis megeszem. Kőből van annak is a szíve, tuti.(pedig nem is hívják Edwardnak )
***
Azért jó a mazochistának, mert ha rossz, akkor jó. Ha meg jó, akkor rossz; tehát jó.
***
Az alkohol nem válasz, de legalább elfelejted a kérdést.
***
Az idegbaj öröklődő betegség.
Én is a gyerekektől kaptam.
Én is a gyerekektől kaptam.
***
Figyelemelterelés Tegnap abszolút ideális feltételeket biztosítottunk egy bankrabláshoz eb-gyerekkel a bankban. Történt ugyanis, hogy a reggeli séta alatt, mellett, közben be kellett fizetnem egy kisebb összeget és persze egy ilyen kis csöppséget még nem teszek ki annak a bizonytalan érzésnek, hogy "pótanyád ideköt, aztán eltűnik és ki tudja, mikor jön vissza, ha egyáltalán...". Szóval fogtam a bébihordót és a bejárat előtt beleültettem a kölköt, aztán az ajtón szereplő "Kutyával bejönni Tilos!" táblát tökéletesen és tudatosan figyelmen kívül hagyva, besétáltam. Tíz másodperc alatt a bank összes alkalmazottja, valamint a biztonsági őr körbezsongott bennünket, simogatták, duruzsoltak neki. Egy valaki viccesen megjegyezte, hogy kutyát behozni tilos, mire az összes többi lehurrogta, hogy hol lát ő itt kutyát, ez egy csecsemő, csak kicsit szőrös. A kicsi szőröst egyébként először kuvaszkölyökként azonosították, majd a pireneusi hegyikutya is említésre került, de tisztáztuk, hogy csak egy jól fejlett golden-kölök húzza a nyakamat a laza 15 kilójával. Aki egyébként az egész tranzakció alatt jólnevelten bújt hozzám és csendben memorizálta a pin-kódomat. Távozás után pedig vidáman ugrabugrált a közeli park havában, amíg egy szálkásszőrű tacskó majdnem megette. Hát, igen... ezért gondoltam úgy, hogy inkább megint egy nagy kutya, mint még egyszer egy tacskó. Buksikám, bocs - emléked megőrizzük, mint törpe-terminátorét...
***
Az első igazi parkbeli kaland! (dec.28.) 5 felnőtt kutya és Colin. Semmi rettegés, pedig volt, aki úgy megnézte, hogy rögtön hanyatt is vágta magát az ifjonc. Utána azonban vidáman futkorászott együtt a nagyokkal. Igazából Lizát, a szépkorú szukát próbálta volna pótmamának felfogadni, de legalább játszani vele, de Liza sosem volt az a babázós fajta. Ennek ellenére nem zavarta el a kölyköt, hagyta maga körül sertepertélni, és már ez is nagy engedmény volt a részéről. És mindez póráz nélkül! A kezdeti bizonytalanságra építettem, hogy időnként azért nálam keres majd menedéket. Egyelőre működik, de jobb, ha nem kiabálom el. Viszont azt a bilétát minél hamarabb meg kéne csináltatni! Az viszont nyilvánvaló, hogy társaságban hazasétálni már nem olyan egyszerű. Sokkal erélyesebben kell utasítani a sarkon való leülésre, illetve a „ne húzz”, „lábhoz” is sokkal gyakrabban (és kevésbé eredményesen) hangzik el, mint amikor egyedül rójuk az utcákat. De hát gyakorolunk, aztán majd csak lesz valami eredmény. És most magára hagyom néhány órácskára. Szabadon a lakásban, korlátok nélkül. Kicsit izgulok, mire jövök haza, de hát az is bebizonyosodott, hogy a korlátokkal se értem valami sokat. Most akkor építsünk a bizalomra! Jézusom!
***
Megrendítő volt látni, hogy a táskám évvégi lomtalanítása során a benne levő dolgok fele szemétnek minősült, egy jelentős része pedig még befizetendő számlának
***
Még nem tudom mi ez ... Szóval megállapítás, vagy reménykedés, vagy felismerés, vagy hit-remény-és szeretet... szóval még nem tudom, mi ez, de szóvá kell tennem, hogy amióta feladtam a barikádépítési kényszeremet és az eb-gyerek szabad bejárást kapott távollétemben is a lakás összes termeibe, nem pisil anyós féltett szőnyegére, meg az én kevésbé féltettemre se, meg egyáltalán sehová, sőt nem is eszik papucsot és más, az étrendjébe nem szervesen tartozó lakberendezési tárgyakat, szóval ha hiszek, ha bízom, akkor talán ő is megembereli, azaz kutyulja magát és tényleg túlzás nélkül mondhatom lassan, hogy szobatiszta (és jóindulatú). Hála érte.De ha most megint elkiabáltam...
***
2010.12.31. - Mérleg - 2010 nyugis év volt... mondjuk
2010-ben Kiskölök mégsem ment egyelőre világgá (kicsit sajnáltam is, de leginkább örültem), most boldog egy új kapcsolatban (szóval, egyértelmű örülés van). Nagyfiú végleg a pályamódosítás mellett döntött (begyöpösödött agyam sajnálta, anyai szívem meg örült, hogy azt csinálja, amihez igazán kedve van). Párommal csendben, de minden tekintetben viszonylag zökkenőmentesen éldegéltünk. L-betűs lettem, ami nem rázott meg. Csak kicsit később, de akkor valahogy maradandóan. Hónapról hónapra barátosnék is osztoztak ebben az érzésben. Májusban elmentem megszállott barátnőkkel Velencébe egy egész hétre, ami már akkor kevés volt, most már még kevesebbnek tűnik. Volt egy kis dugipénzem, aminek követhetetlenül és menthetetlenül a fenekére vertem. Nyáron itthon áztunk-fáztunk, mert Morcot nem akartuk itthon hagyni. Szeptemberben nyeremény-hétvégén kényeztettük magunkat Egerszalókon. Mégse kamu minden nyeremény-játék?! Decemberben nagyon szomorúak voltunk Morc miatt, aztán nagyon örültünk (itt inkább jelen időben beszélnék) Colin miatt. Most meg reménykedősen várjuk az új évet. Ha rosszabb nem lesz, mint az idei, akkor már jó lesz!
Ha még erre járna valaki az év utolsó napján (vagy az új év első napján), akkor innen is nagyon boldogot Neki, egészséget, sikert és reményt, hogy a vágyak egyszer csak valóra válnak!
2010-ben Kiskölök mégsem ment egyelőre világgá (kicsit sajnáltam is, de leginkább örültem), most boldog egy új kapcsolatban (szóval, egyértelmű örülés van). Nagyfiú végleg a pályamódosítás mellett döntött (begyöpösödött agyam sajnálta, anyai szívem meg örült, hogy azt csinálja, amihez igazán kedve van). Párommal csendben, de minden tekintetben viszonylag zökkenőmentesen éldegéltünk. L-betűs lettem, ami nem rázott meg. Csak kicsit később, de akkor valahogy maradandóan. Hónapról hónapra barátosnék is osztoztak ebben az érzésben. Májusban elmentem megszállott barátnőkkel Velencébe egy egész hétre, ami már akkor kevés volt, most már még kevesebbnek tűnik. Volt egy kis dugipénzem, aminek követhetetlenül és menthetetlenül a fenekére vertem. Nyáron itthon áztunk-fáztunk, mert Morcot nem akartuk itthon hagyni. Szeptemberben nyeremény-hétvégén kényeztettük magunkat Egerszalókon. Mégse kamu minden nyeremény-játék?! Decemberben nagyon szomorúak voltunk Morc miatt, aztán nagyon örültünk (itt inkább jelen időben beszélnék) Colin miatt. Most meg reménykedősen várjuk az új évet. Ha rosszabb nem lesz, mint az idei, akkor már jó lesz!
Ha még erre járna valaki az év utolsó napján (vagy az új év első napján), akkor innen is nagyon boldogot Neki, egészséget, sikert és reményt, hogy a vágyak egyszer csak valóra válnak!
