Skót szerelem 12. fejezet

Broden óvatosan sántikálva botorkált a dolgozószoba felé. Rowena elaludt, miután elkortyolt néhány pohár erős whiskyt. Teljesen kiborult a napló bejegyzéseit hallgatva, ezért nem is figyelt, ahogy a férfi újra és újra megtöltötte a poharát. De talán jobb is volt, hogy a megrázkódtatást az aranyló folyadékba fojtotta. Broden fejében ott zakatolt valami zavaros gondolat. Idegesítette, hogy meg sem tudja fogalmazni a nyugtalansága okát, ezért inkább felkelt és McMillan íróasztalának fiókjaiban merült el. Megbeszélték, hogy másnap korán reggel visszamennek Achnacarryba, így aztán nem is lett volna más alkalma, hogy folytassa a kutatást. Ő ugyanis a maga részéről még messze nem érezte, hogy választ kapott volna a kérdéseire.

Újra a kezében forgatta a korábban félredobott levélcsomagot. A hivatalos pecsét a feladó helyén az invernessi McGee ügyvédi iroda kissé elmosódott pecsétje volt. Vajon mi dolga volt velük, mert a levelek megőrzésének módja nem vallott hivatalos levelezésre? A dátumok alapján kiválasztotta a legkorábbit és kihúzta belőle a sűrűn telegépelt lapot. Az első mondatok után döbbenten az ölébe ejtette a levelet. Az első gondolata az volt, hogy felébreszti a lányt és megosztja vele a felfedezését, aztán mégis inkább nyugton maradt. Úgy döntött, hogy megpróbál egyedül az új információról minél többet megtudni, nehogy hiú reménykedés töltse el Rowenát.

Ahogy ült és járt az agya a félhomályos szobában, melyet csak az íróasztal lámpája próbált bevilágítani, pillantása a szemközti hajós festményre esett. Mintha kicsit csálén függött volna a helyén. Önkéntelenül is felállt, hogy megigazítsa. Mielőtt ujjbegyével odébb mozdította volna, egy hirtelen ötlettől vezérelve megmarkolta a keretet és leemelte a képet a falról. Egy faliszéf fémajtaja sötétlett alatta. A képet hanyagul a földre állította és visszasietett az asztalhoz. Annyi mindennek jutottak a nyomára ebben a házban, talán szerencséje lesz és a széf kis kulcsára is rátalál valamelyik fiókban. Már majdnem feladta, amikor ujjával véletlenül kitapintatott egy kis gombot. Akár a faanyag apró göcsörtjének is hihette volna, de alaposabban szemügyre véve megért egy próbálkozást. Megnyomta és örömmel észlelte, hogy a fiók oldallapja leválik és mögüle egy apró üreg bukkan elő. Az első pillantásra üresnek tűnt, de ujjaival addig tapogatózott, amíg megérezte a kis fémkulcs hidegét. Kivette és zakatoló szívvel botorkált vissza a széfhez. Nem is nyikorgott, mintha gondosan olajozták volna. Halk kattanás után Broden zakatoló szívvel megrántotta az ajtót, amely lassan kitárult. Semmi más nem volt odabent, csak egy régi kockás füzet. Sem pénz, sem ékszerek, de még csak birtokkal kapcsolatos papírok sem. A kis füzet olyan volt, mint valami iskolás irka, benne pedig Murray McMillan szálkás írásával dátumok és összegek végeláthatatlan sorokban, havi rendszerességgel, tizenkét éven át.

Broden az összegen gondolkodott. Nem volt túl nagy, még korabeli mércével sem. De a címzett az az ügyvédi iroda volt, amelynek a levelét az előbb megtalálta. Tekintettel arra, hogy az a bizonyos Joshua McGee  megbízást kapott egy újszülött örökbe adására, nyilvánvaló volt, hogy a kifizetett pénzek ezzel lehettek kapcsolatosak. De miért fizetett McMillan tizenkét éven át? A logikus az lett volna, ha egyszeri összeggel letudja a megbízást. És vajon miért csak tizenkét éven keresztül? Mi történt azután Kaitlyn Monroeval, ahogy az apró csecsemőt nevezték az iratokban?

Visszazárta a széfet, a festményt a helyére akasztotta, a füzetet és a leveleket pedig óvatosan elsüllyesztette a csomagjában. Bizonytalanul járt az agya, miközben Rowena nyugtalanul forgolódó alakját figyelte. Joga lenne tudni róla! De miért zaklatná fel ezzel a felfedezéssel, amikor még a nagyanyja naplóját sem emésztette meg? Zavarta ugyan a tudat, hogy Rowena most gyászolja azt az apró csecsemőt, akiről ő már tudja, hogy végül életben maradt. De a gyereknek egyelőre semmi nyomát nem tudják, talán már nem is él. Ha mégis, már ő maga sem fiatal ember, talán nem tud a származásáról, talán nem is akar tudni. És mi lesz, ha megtalálja és az illető jogot formál az örökségére? Megfájdult a feje a sok megválaszolatlan kérdéstől, úgyhogy jobb orvosságot nem tudva, öntött magának is az erős italból és hosszú, égető kortyokban megitta. Szinte azonnal érezte a zsongító hatást. A tűzbe bámult és hagyta, hogy a whisky is tegye a dolgát. Hamarosan ő is elaludt.

*

Achnacarryban szinte természetellenes csönd honolt. Broden gyanakvóan nézett szét. Négy testvére és a házvezetőnő kellett volna várja, de sehol nem volt egy lélek sem. Két napig nem volt itt és máris visszarepült az időben, amikor a kaliforniai szőlőtőkék között neki kellett felhajtania a testvéreit, akik munka helyett valami jó kis szórakozást találtak maguknak.

A bejárat felől egy kocsi gumijának csikorgó hangja hallatszott és mind a ketten várakozóan fordultak az ajtó felé. Edan és Catriona egymást karolva, nevetgélve léptek be a házba, majd rögtön meg is torpantak, ahogy meglátták őket. Catriona zavartan bontakozott ki a férfi karjaiból és a nővéréhez sietett.

 – Nem is mondtátok, hogy ilyen korán jöttök. Olyan nyúzottan néztek ki. Csinálok egy jó reggelit, mert nagyon úgy fest, hogy rátok férne. Nem akarsz segíteni? – nyújtotta nővére felé a kezét és Rowena megadta magát. Biztos volt benne, hogy nagy segítséget nem jelent majd a konyhában, de tudta, hogy a húga csak lehetőséget akar adni a két férfinak, hogy a villámló tekintetek okát tisztázzák egymás között.

 – De, szívesen! – motyogta és meglepve tapasztalta, hogy gyomra hangosan megkordult, mintha tényleg nagy szüksége lenne valami laktató reggelire. Ahogy eltűntek a konyha irányába, Broden kissé ingerült hangon suttogva fordult az öccséhez:

 – Meg vagy őrülve? Mit művelsz? Két napra teszem ki a lábam és máris összejössz az egyik McMillan lánnyal, csak hogy kockáztasd az örökséged? És egyáltalán, hol vannak a többiek?

 – Higgadj le! – mordult fel az öccse. – Azt látom, hogy a nagy testvérnek még két éjszakát is szabad eltöltenie a másik McMillan lánnyal egy kihalt házban, de engem azonnal kérdőre vonsz. Ha tudni akarod, most vittük ki Duncant és Donatellát, meg a kis Leochot a reptérre. Kaptak otthonról valami hírt, amitől idegesek lettek és inkább hazautaztak. Wallace még itt van, de ma már ő is el akar utazni, csak előbb beszélni akart veled. Quinn pedig a kis barátnőjével ment be a városba – folytatta a beszámolót, gondosan elhallgatva a maga szerepét. Broden be is kapta a csalit.

 – Quinnek milyen barátnője lett az elmúlt két napban? Hiszen nem ismer errefelé egy lelket sem! – tárta szét értetlenkedve Broden. Meg kell őrülni! Ezek a kölykök pont olyanok, mint kamasz korukban. Egy pillanatra sem lehet magukra hagyni őket.

  – Bridget kisebbik lánya, Kyla bukkant fel, mert hallott a szülei meglepő közös állásáról és látni akarta, hogy tényleg nem ölik itt egymást halomra. Nagyon helyes kis jogász-tanonc. Mindenesetre kellőképpen olvasottnak mutatkozott egy olyan témában, ami az öcsköst mostanában foglalkoztatta, és hát ... tudod, a villámcsapás hirtelen érkezik. Két napja állandóan együtt vannak, jönnek-mennek. Quinnt ennyit összesen nem hallottam beszélni az elmúlt öt évben, mint ebben a két napban. Nem is fogsz ráismerni, ha hazaér. De ő legalább nem veszélyezteti az örökségét – tette hozzá fejével a konyha felé intve. Ő ugyan Rowenára gondolt, de Broden természetesen nem vette a lapot és visszalőtt:

 – Aha, ezek szerint Te viszont sikeresen beleestél a McMillan lány bűvkörébe?

Edan nagyot sóhajtott. Tagadhatott volna, de minek? Visszatámadhatott volna, de annak sem látta sok értelmét. Adott volt a helyzet, a bátyjával együtt megperzselte őket az ellenfél tüze. Az idő fogja eldönteni, hogy elégnek-e ebben a tűzben, vagy egy kicsit megpörkölődve továbbállnak majd. Most még korai lett volna ezért veszekedniük. De mielőtt válaszolhatott volna, Broden még folytatta:

 – Azt hiszem, nagyobb bajunk is lehet a McMillan lányoknál – dörmögte az orra alatt. Valakivel egész egyszerűen beszélnie kellett a felfedezéséről, de most még túl bonyolult lett volna összefoglalni Edannak a helyzetet. Majd leülnek mindannyian és elmesélik a naplóból megtudottakat. És ha a többiek is megemésztették az újdonságot, akkor majd félrevonul Edannal és a segítségét kéri a nyomozásban. Laza és nemtörődöm srácnak tűnt a külvilág szemében, de ő tudta, hogy megbízható, titoktartó férfi, aki könnyed stílusával könnyen teremt kapcsolatokat. Talán ő az alkalmasabb arra, hogy bizonyos helyeken kérdéseket tegyen fel.

*

Broden a könyvtárban várt az öccsére, az Edmét ábrázoló festményt nézte, s közben arra gondolt, hogy talán élete legnagyobb baklövését követte el, amikor engedte elutazni Rowenát és a húgát, mielőtt őszintén beszéltek volna egymással. Nem a naplóról, hanem valami sokkal személyesebb, kettejüket érintő dologról. Skye-on már majdnem megtörtént! Már éppen megcsókolni akarta a lányt, s nemcsak a környezet és a helyzetük hatására, de egyszerűen megadva magát a vonzódásnak, amely már hetek óta fogva tartotta. Olyannyira, hogy az eltelt időben nem is gondolt mindarra, amit maga mögött hagyott, és amit néhány hete még a legfontosabbnak gondolt. De az a francos napló közbeszólt. Előbb csak a tény, hogy véletlenül rábukkantak, később a tartalma, amely túlságosan fájdalmas volt, hogy a maguk szerelmes érzéseit eléje helyezzék. Végül pedig a Murray McMillan szobájából előkerült iratok adták meg a végső döfést ennek a még csak bimbózó kapcsolatnak. Ugyanakkor – bár a fizikai kapcsolat nem teljesedhetett be még egy szenvedélyes csók formájában sem – lelkileg olyan közel kerültek egymáshoz, mint ahogy ő a maga részéről még soha senkivel. Még Jasminevel sem. De Rowena látszólag könnyedén meghozta a döntését, hogy a visszaérkezésük után azonnal elutazzon a testvérével. Ezt akár vehette volna egy észhez térítő pofonnak is, de a lelke mélyén nem tudott beletörődni. Ugyanakkor mardosta a bűntudat, hogy meghagyta a lányt abban a hitében, hogy a nagyapja meggyilkolt vagy meggyilkoltatott egy csecsemőt. Legalább ebben el kellett volna mondania az igazságot, csak ez zakatolt az agyában. Edan belépett, kezében egy üveg bontatlan whiskyvel, készen rá, hogy a bizalmas beszélgetést megkönnyítse a bátyja számára. Broden pedig tehetetlenül megrázta a fejét, hogy lezárja magában a korábbi gondolatmenetet. Az egyetlen alkalmas pillanatot elszalasztotta, jobb lesz, ha megpróbálja elfelejteni azt a végképp értelmetlen kérdést, hogy „mi lehetett volna, ha ...”.

*

 – De most tényleg, miért kellett így elrohannunk? – kérdezte Catriona már vagy ötödször, de megint csak egy sóhaj érkezett válaszul. Rowena tanácstalan volt, hogyan mesélhetne a húgának a nagyapjáról megtudott szörnyűségekről. Ugyanis arról a másik dologról, ami még a családi tragédiánál is jobban foglalkoztatta, képtelen lett volna még vele is beszélni. Hiszen saját magával kellett volna előbb dűlőre jutnia, hogy végül is akarta ő azt a csókot ott Skye-on, vagy sem. Sajnálja-e a tovaszállt pillanatot, vagy örül neki, amiért nem bonyolódott Broden Cameronnal semmi olyanba, ami csak fájdalmat okozott volna a későbbiekben. Tisztában volt vele, hogy a férfinak megvan a maga élete odaát az Államokban, így aztán értelmetlen lett volna belekezdeni valamibe, aminek úgysincs jövője. Catrionát azonban nem olyan fából faragták, aki hamar feladja, és tovább érdeklődött:

 – Brodennel kapcsolatos a dolog vagy a kutatásotokkal a nagypapa házában? Mert ha az utóbbi, akkor azért úgy érzem, jogom van tudni, ha valamire rábukkantatok. Ha meg Broden..., nos, a testvéredként megtisztelő lenne a bizalmad. Már csak azért is, mert akkor én is könnyebben nyílnék meg előtted – tette hozzá, mire Rowena azonnal felkapta a fejét.

 – Miről kellene neked megnyílnod? Csak nem keveredtél valamibe Edan Cameronnal? Jaj, Cat, hiszen tudod, hogy a hagyatéki kikötés értelmében elveszíti az örökségét, ha egy McMillan lánnyal kezd. Együtt tudnál élni a tudattal, ha miattad nem kapná meg a pénzét? Hiszen itt nem fillérekről van szó, hanem egy jelentősebb vagyonról, még ha azt ötfelé is kell osszák.

 – Nem akarják elosztani – vonta meg a vállát a lány.

 – Ezt honnan veszed? – csodálkozott a nővére.

 – A srácok arról beszéltek, hogy mindannyiuknak jobb lenne, ha egyben hagynák az örökséget. Ez akkor jelentene sok pénzt, ha például eladnák Achnacarryt, de ezt egyikük sem akarja. Egyelőre.

 – De talán Broden ...

 – Nem, még Broden sem akarja. Amikor kint voltak a nagyapjuk sírjánál, tulajdonképpen már ott megegyeztek. Azt mondják, a birtoknak elég nagy jövedelme lenne jó kezekben, hogy annak a hasznát éljék fel, vagy annak egy részét. Meg persze vannak kisebb tételek, amiktől megválhatnának, például az Invergarryben lévő ház. Most, hogy sikerült a Morvan házaspárt alkalmazni, biztosak benne, hogy a kastély jobb befektetés, mint az érte kapott pénz a bankban. Quinn is úgy gondolja, hogy szívesen itt maradna, a kutatásaira éppen alkalmas környezet lenne. És Kyla is itt lenne közel hozzá, úgyhogy ...

 – Kyla? – szakította félbe Rowena. – Ki a fene az a Kyla?

 – Bridget kisebbik lánya. Ne csinálj úgy, mintha sosem hallottál volna róla, hiszen már az interjún is említette, hogy a nagyobbik lánya tanítónő, a kisebbik pedig jogra jár Invernessben – forgatta a szemét Catriona. A nővére mintha egy másik dimenzióban mozogna, mióta visszatért Skye-ról. Most már igazán furdalta a kíváncsiság, hogy mi történhetett a szigeten. – Inkább arról mesélj, mit sikerült megtudnotok a szigeten! – váltott témát, hátha ezzel végre visszatérítheti a nővérét a jelenbe.

Rowena összeszorította a száját. Végül is ez az alkalom éppen olyan rossz, mint bármelyik másik, ha a nagyapjukról kell beszéljen. Itt legalább nem kell a húga szemébe néznie, látnia, ahogy az elborzad a nagypapa rémtettei miatt. Vett egy nagy levegőt és belekezdett.

*

Catriona csendben ült. Szinte megsemmisült a hallottaktól. Sosem volt a nagypapa egy gyöngéd nagyapó, mint például a barátnője, Anne ősz szakállú nagyapja, aki egykoron a Mikulást játszotta el minden évben a közösségi házban; de amiről most Rowena beszámolt, az egy teljesen ismeretlen, és igen kegyetlen férfit festett elé. Képtelen volt elhinni, hogy ilyen rémtettekre lehetett képes. A nagyi szegény hozott egy rossz döntést életében, amikor férjes asszonyként engedett a szerelem csábításának, de aztán visszatért a családjához. Persze, ő sem mentette fel a románc miatt, de hát erre nem a kétségbeesésbe hajszolás, hanem egy válás lett volna az ésszerű megoldás. Még azokban az időkben is. Ő maga már nem is emlékezett a szigeten lévő házra, csak arra, hogy sosem szerette, mert életében nem járt még olyan huzatos helyen. De hogy ott valóságos börtönben éljen a nagyi és titokban hozza világra a gyermekét, aki aztán másnapra eltűnik, mintha sosem lett volna, ez rosszabb volt mindennél, amit elképzelt. Már megértette, hogy miért választotta inkább az öngyilkosságot, bár Rowena szavai még azt is sejtetni engedték, hogy talán a halálában is közreműködött a nagypapa. Soha, senkitől nem hallott a kis Kaitlynről, ami már önmagában árulkodó volt. Az öreg McMillan vagy megfélemlítette az alkalmazottait, vagy elbocsátotta őket, de soha senkinek a száján nem csúszott ki még véletlenül sem az apró gyermek neve, mintha sosem létezett volna. Kíváncsi lett volna, hogy Broden mit szólt a felfedezéshez, és vajon hogyan adta tovább a testvéreinek. Hiszen szegről végről ők is rokonai voltak annak a csöppségnek. Erről aztán eszébe is jutott a másik fontos kérdés:

 – Végül mi történt köztetek Brodennel odakint a szigeten?

Rowena majdnem leszaladt az útpadkára a váratlan kérdéstől. Azt hitte, a húga majd a tragédiával kapcsolatban tesz fel további kérdéseket, amikre még ő maga sem tudta a válaszokat, erre így beletenyerelt a kérdések kérdésébe. Végül úgy döntött, őszinte lesz.

 – Nem történt semmi. Egyszer majdnem megcsókolt, de abban a pillanatban akadt a kezünkbe a napló, és a pillanat elszállt. Jobb is, hogy így történt, mert ennek a kapcsolatnak úgysem lehetett volna jövőre. És ezt jobb, ha Te is észben tartod, amikor Edan jóképű fizimiskáján felejted a tekinteted. Broden hamarosan visszautazik az Államokba, mert ott várja őt a saját világa, a gazdasága. Edan pedig ... nos, ő egy szabad szellem. Ahogy megismertem, mindig is úgy élt, ahogy neki tetszett. Nem a megfelelő férfi a Te számodra sem.

Catriona ezzel szívesen vitába szállt volna, de ismerte már annyira a nővérét, hogy tudja, mikor kell ráhagyni. Nem mesélte el neki, hogy Edan is azt tervezi, itt marad Skóciában. Idővel pedig majdcsak kiderül, hogy jók-e a megérzései a férfival kapcsolatban. Közben éppen hazaértek, és a ház előtt ott állt Scott Monroe kocsija. Nem akart tanúja lenni a fickó és a nővére közti vitának, így inkább fogta a csomagját és köszönés nélkül elment a férfi mellett. Már az ajtót nyitotta, amikor meghallotta Scott gunyorosan édeskés hangját:

 – Drágám! Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar vigasztalást keresel a szakításunk után. Na, de hogy éppen egy Cameron karjában, ezt még én sem feltételeztem volna rólad – mondta a férfi és felkacagott. Catriona legszívesebben visszafordult volna, hogy lekarmolja az arcáról a hamis megbántottságot. De tudta, hogy ezt megteszi majd a nővére is.

 – Scott! Nem hiszem, hogy nekünk bármiről is lenne beszélgetni valónk. De a Cameron házban tett kirándulásunkról aztán végképp semmi – ment el a férfi mellett Rowena. Scott utána kapott. A lány úgy nézett a karjába csimpaszkodó kézre, mint valami undorító ragadványra. – Azonnal engedj el! – sziszegte neki, mire Scott látványosan lefejtette róla az ujjait.

 – Hát, pedig azt csiripelték a madarak, hogy nemcsak Achnacarryban jártatok, de Te még az egyikükkel egy külön kis kirándulást is tettél a családi birtokra. Gondolom, viszonoztad a meghívást egy másikkal, csak tudod, az azért mégis furcsa, hogy ez már egy kettesben töltött kirándulás volt. Az emberek akár azt is hihetik, hogy románc szövődött köztetek. Mintha láttam is volna egy fényképet, amin éppen átölel. Skye pedig a tökéletes helyszín, ahol el lehet bújni a kíváncsi tekintetek elől. De azt kell mondjam, hogy a pletyka már szárnyra kelt és a hírek eljutottak a közjegyzőhöz is. Mr. Ansleynak pedig törvény szabta kötelessége érvényt szerezni az örökhagyó utolsó kívánságának. Kár volt kivetned a hálódat szegény Broden Cameronra, mert így veszélybe sodortad az örökségét is – mosolygott önelégülten a férfi, amiért a terve ilyen tökéletesen működni látszott.

 – Korán örülsz, Scott! – nézett a szemébe Rowena. –Ha kell, írásban nyilatkozom róla, hogy semmi nincs köztünk. Soha nem fogod rátenni a mocskos kezed a Cameron örökségre, hiába reménykedsz benne. Az önkormányzat meglesz enélkül a pénz nélkül, és Te sosem fogod legyőzni Gavin McDougalt a képviselői székért folytatott harcodban. Egyszerűen azért, mert egy gátlástalan szerencsevadász vagy és egy ilyenre ennek a városnak nincs szüksége – vágta diadalmasan az egyre inkább elsötétülő szemekbe a lány, aztán, hogy fokozza a drámai hatást, hatalmas dörrenéssel bevágta a férfi orra előtt az ajtót.