***
24.
A
szobában állt a levegő, de Anna egy mozdulattal elindította az ablak
előtt álló ventilátort, amely azonnal jótékonyan megkeverte a levegőt. Simon az
ingét és a pólóját lekapva élvezte a kinti forróság után a kellemesen hűs
légmozgást.
-Le kéne zuhanyoznom – szagolt
fintorogva a hónalja felé.
-Nekem is – csatlakozott hozzá
lelkesen Anna.
-Spóroljunk egy kis vizet! –
kacsintott rá a fiú és néhány pillanat múlva már egymást fröcskölve álltak az
apró zuhanykabinban.
-Az ötlet jó volt, csak éppen a
hely alkalmatlan a kivitelezésre – biccentett az apró fülke ajtaja felé Simon,
miközben egymás bőrén simogatták el az illatos habot. –Olyan szagom lesz, mint
egy lánynak – ráncolta az orrát, ahogy a könnyű virágillatot megérezte.
-Inkább, mint egy pipacsoktól
tarkálló rétnek – motyogta Anna, ahogy a férfi ujjai utat találtak a
kényeztetéséhez. Amikor már a térde is megroggyant, Simon elzárta a csapot és
úgy vizesen, ahogy voltak, elbotladoztak az ágyig.
Valamivel később Simon egy puha
anyagot rángatott elő a feje alól a szétdúlt ágyon. Anna hálóinge lenne ez a
rövid kis póló? – vigyorgott a vékony ruhadarabra, aztán megfordította és a
saját képe nézett vissza rá. Mindig is utálta ezt a fotót, de ezzel a
bajuszkával egyenesen röhejes volt. Felhúzott szemöldökkel nézett a lányra:
-Remélem, nem adtál érte egy
vagyont?
-Ajándékba kaptam már vagy egy
éve – kapta ki a kezéből a lány az árulkodó pólót, aztán egy kis szünet után grimaszolva
hozzátette: -Adéltól.
-Jézus! – sóhajtott Simon,
miközben kivette Anna kezéből a pólót és messzire dobta.
-Nyugi! Látod, ennek alapján meg
sem ismertelek volna. Nem állna jól a bajusz – próbálta visszahozni a korábbi
percek vidámságát a lány. Simon úgy döntött, hagyja magát elkormányozni a nővér
említésének hangulatromboló pillanatától.
-Az lehet, hogy nem, de más
határozottan jól állna…, nem tudok veled betelni … Delilah.
-Sámson! Lehet, hogy a hajadat
levágták, de azért elég jó erőben vagy… - utalt a korábbi mozdulatra, ahogy
könnyedén magára emelte a férfi. A játékos évődést a férfi gyomrának hangos korgása
szakította félbe.
-Menjünk el ebédelni! Ismerek itt
a közelben jó helyet, a Ferenc Pincét. Ha nem szereted a halat, akkor is tudnak
valami finomat kínálni - pattant fel
Anna és a csomagjában turkálva egy merészen kivágott, spagettipántos nyáriruhát
kapott elő.
-Szeretem a halat. Van valami
halatok, nincs benne semmi szálka és isteni íze volt, amikor legutóbb azt
ajánlották, de nem jut eszembe a neve. Az egyik alkalommal valami szaftos dolog
volt, a másiknál meg ropogós bundában volt, de az íze remek volt így is-úgy is
– emlékezett Simon, miközben egy rövidnadrágot és egy pólót kapott magára, majd
várakozóan fordult a lány felé. –De akár maradhatunk is itthon. Most úgy érzem,
ezzel a finom husival is jól tudnék lakni – húzta végig az ujját a lány
mellének ívét megvillantó kivágáson, miközben nagyot nyelt. Anna nevetve
csapott a kezére.
-Elmegyünk és élvezni fogod ezt
is. Pazar a panoráma, már azért megéri elsétálni odáig.
-Séta? Nem kocsival megyünk?
-Nem, nem, gyalogolni fogunk, de
ígérem, élvezni fogod minden percét.
-Kizárt, ha melletted megyek, nem
látom ezt a csodás panorámát, de legfeljebb majd kárpótolni fogsz érte a célban
– kacsintott rá a férfi, aztán hagyta, hogy Anna kilökdösse az ajtón.
-Szexmániás – morgott a lány
halkan az orra alatt, miközben szinte táncra perdült a bensője, ahogy büszkén
belegondolt, hogy tőle ilyen a másik.
-Hallottam ám … - csókolt bele a
nyakába a férfi. –Te lennél a legjobban elkeseredve, ha nem ezt váltanád ki
belőlem, úgyhogy ne panaszkodj! – paskolt végül Anna fenekére és az orrára
biggyesztett napszemüvegben hunyorogva nekivágtak a Pince felé vezető útnak a
perzselő melegben.
A település szélén lévő
parkolóban nagy tömeg gyűlt össze és finom illatokat sodort feléjük abból az
irányból a szél.
-Oh, szombat van, akkor ma van a
piac! – élénkült fel Anna. -Akkor ezt ki kell használnunk, gyere!
-Nem tudom, …nem kéne… - húzta
vissza Simon kissé határozatlanul.
-Jah, tényleg…, na talán nem
szúrunk szemet, ha csak jövünk-megyünk, de ott a sűrűben előbb-utóbb valaki
felfedezne – sóhajtott a lány. –Erre nem gondoltam, de ezt akkor sem hagyjuk ki!
Nézd csak, ott a fák alatt azt a nagy sziklát. Ülj le oda és mindjárt jövök.
Olyat hozok neked, hogy mind a tíz ujjad megnyalod utána.
-Inkább a tieidet… - kapott a
keze után a fiú, de Anna nevetve kibontakozott a szorításából.
-Legyél jó, nem fogod megbánni,
ígérem! – azzal a lacipecsenyés előtt álló sorhoz szaladt.
Egy egész örökkévalóságnak tűnő
tíz perc után vigyorogva állt meg Simon előtt. Egyik kezében jól becsomagolt
falatok illatoztak egy szatyorban rejtőzködve, a másikban egy papírpohárban
valami világos ital lötyögött.
-Dönthetsz, itt esszük meg, vagy
keresünk egy ennél is nyugodtabb helyet? Bár, ha rám hallgatsz, maradunk. Odabent
úgyis egy mostanában futó itteni tv-sorozat szereplője falatozik a családjával
és most minden szem rájuk tapad – kuncogott vidáman, fejével a parkoló közepén
felállított padok felé biccentve.
-Oké, maradjunk! – nyelt nagyot a
férfi, ahogy az illatok eszébe juttatták, hogy tulajdonképpen már egészen közel
áll az éhenhaláshoz. Anna gyors mozdulatokkal megterített a szikla tetején. Egy
méretes kolbász feküdt előttük némi mustár és minden diétának fittyet hányó
puha, meleg fehérkenyér társaságában. A pohár bort egy lapos kövön biztonságba
helyezve, falatozni kezdtek. Az első harapás után Anna állán végigfolyt a
paprikás, zsíros lé és Simon elgyengülve nézte a narancsos vörös lassan folydogáló
patakocska útját. Előrehajolt és a puha kenyérrel felitatta a javát, aztán a
nyelvével tisztára mosdatta a lány bőrét. Anna nagyot nyelve készségesen
tartotta oda az arcát, bár legszívesebben viszonozta volna az édes kínzást. A
pokolba, hogy sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas erre!
-Már ettől jóllaktam! – törölgette
meg a száját később elégedetten simon. –Nem egy könnyű kaja, de az íze… isteni.
Úgyis azt mondják, hogy az életben a legjobb dolgok mindig ártalmasak…, hol az
egészségnek, hol a szívnek.
-Nem kellenek a mélyenszántó
gondolatok! – húzta fel a szemöldökét Anna, aztán a pohár után nyúlva
odakínálta a férfinak. –Fehérbor. Balatoni szürkebarát… száraz. – Lassan,
meg-megosztozva a közös poháron, elkortyolgatták a bort is, a vége felé inkább
egymás szájából, mint a pohárból, annyit csókolóztak, aztán nagy nehezen
rászánták magukat az indulásra.
A Ferenc Pince teraszán enyhet
adó hatalmas napernyők alatt egy család küzdött két kisgyerekkel és egy
kutyával, akik a kirándulástól fáradtan mostanra már nem a legjobb formájukat
hozták. A szülők elcsigázva, a nagyszülők megingathatatlan türelemmel
csitították a kicsiket, aztán a nagypapa fogta a pórázt és elvonszolta az ugató
kutyát. Hamarosan fizettek és ők végre egyedül maradtak a valóban gyönyörű
panorámával. Amerre a szem ellátott, a
Balaton kékeszöld vize csillogott a napsütésben, a tihanyi kompkikötőből éppen
elindult a komp a szántódi rév felé. A túlparton a zamárdi dombtetőn a kilátó
magasodott, fehér óriásgomba kinézetével kiríva a zöld környezetből. Anna
elgondolkodva nézte az ismerős tájat, aztán hirtelen a férfihoz fordult,
elkapva az őt csodáló pillantást.
-Meddig maradhatsz?
-Holnapután délre kell Budapesten
lennem, onnan visz a kocsi vissza a Hortobágyra.
-Akkor a miénk a ma délután, és
az egész holnapi nap. Kirándulni fogunk! Van valami, amit látni szeretnél, vagy
rám bízod magad?
-Rád bízom magam. Csak azt
hiszem, valamit kihagytál a számításból.
-Mit? Az éjszakákat? – csillogott
a lány szeme huncutul.
-Azokat is – bólintott rá a
férfi. –Bár, azokra én gondolok helyetted is. De most valami másra gondoltam. -
A lány értetlen tekintetét látva, megjelent jellegzetes félmosolya a szája
sárkában és a vízre fókuszálva beszélni kezdett:
-Te dolgozol, nem? És már nem én
vagyok a feladatod, úgyhogy…
-Ó, ezt elfelejtettem! - kedvetlenedett
el Anna. –De ha visszaérünk, azonnal beszélek Silvio-val, szerintem elenged,
mert napok óta úgyse látta sok hasznomat. Egy nappal több vagy kevesebb már
igazán nem számíthat. Majd megígérem, hogy utána száztíz százalékosan az övé
leszek.
-Na, csak lassan a testtel! –
morrant fel Simon. –Csak az enyém vagy, akkor is, ha nem vagyok melletted –
húzta meg a lány haját játékosnak tűnő mozdulattal, de a hangjából sütött a
birtoklás.
-Tudom – mélyedt a szemébe Anna,
aztán félrekapta a tekintetét, amely szinte szeretkezett azzal a szürke
szempárral, amikor a pincér letette eléjük a gőzölgő halászlét.
-Leves? – nézett meglepve a
tányérra a férfi.
-Halászlé – javította ki a lány.
-A halászlé nem leves, az halászlé. Nem
ismered?
-Nem ilyennek ismerem. Egyszer
Franciaországban ettem, még gyerekként, és … nem igazán voltam oda érte.
-Az más, az halleves. De ez …
halászlé – ismételte Anna, és a hangjából szinte sütött az áhítat. A kedvence
volt és nagyon szerette volna, ha Simonnak is ízlik. –Csak kóstold meg! Ha nem
jön be neked, rendelhetünk mást.
-És akkor ez megy a lefolyóba?
Akkor már inkább megeszem – sóhajtott drámaian a férfi, mire Anna elnevette
magát.
-Nincs szükség áldozatvállalásra,
mert ha nem eszed meg, nekem meg se
kottyan a két adag, nyugi. – Simon hitetlenkedve nézett rá. Ebből a paprikától
vöröslő, csípős léből? Két adagot? Kizárt!
Csendben falatozni kezdtek,
fogyott a kenyér is bőségesen, és Simon hamarosan meglepve tapasztalta, hogy a
lány nem túlzott, ez nem halleves, ez valami más, ami nagyon finom. A lé sem
volt rossz, de a benne úszó hatalmas szelet halnak mennyei íze volt. -Harcsa –
világosította fel Anna. -Erre emlékeztél. Mindenféle formában elkészítik, és
azt gondoltam, nem árt, ha ezt is megismered.
A harcsaszeletek szinte
szétolvadtak a nyelvén és mire befejezte, Simon elégedetten dőlt hátra. -Azt
hittem, csak egy leves, de dugig vagyok. Vétek lett volna mást is rendelni.
-Majd később meglátod, ez csak
most töltött így el, estére farkaséhes leszel – törölte meg a férfi állát egy
szalvétával a lány, miközben a tekintete arra a csábos szájra esett, amely már
eddig is rengeteg kimondhatatlanul finom dolgot művelt vele.
-Talán le kéne mozognunk … -
motyogta bíbor pírban égő arccal, és Simon
már intett is a pincérnek, hogy a számlát kéri.
25.
Visszafelé nem andalogtak, sőt,
kifejezetten sietősen tették meg az alig két kilométeres utat. Aztán az érzéki várakozás
úgy olvadt el, mint a napon felejtett vaj, amikor az első ember, akivel
összefutottak, Silvio, a rendező volt. Meglepve ismerte fel Simont és szemének
alig észrevehető hunyorítása volt a reakció összekulcsolt kezükre. Hirtelen
értelmet nyert csinos és sokoldalú dramaturgjának el-elkalandozó tekintete és
álmodozó, bús dalainak miértje, amelyek hangja a tópartról szűrődött fel késő
esténként. Anna kicsit zavartan mutatta be őket egymásnak, mint korábbi
megbízásának tárgyát, és ezen Silvio jól mulatott magában. Olasz gyökerei és
mediterrán mentalitása tökéletesen értette és támogatta a két fiatal feje
fölött szinte tapinthatóan repkedő kis Ámor ténykedését. A beszélgetés alatt Simon
sajnálkozva utalt rá, hogy csak egyetlen napot maradhat, ő pedig volt olyan beleérző,
hogy megértse ebből a mondatból, hogy azt az egyetlen napot a szerelmesek
kettesben szeretnék eltölteni.
-Anna! Egy nap ide vagy oda már
igazán nem számít, miért nem mutatja meg a barátunknak ezt a csodás környéket?
Ma délután és holnap egész nap, igazából nem sok, de egy kis ízelítőt adhat
arról a rengeteg szépségről, ami miatt mi is ezt a helyszínt választottuk.
Menjenek el Füredre, ha jól tudom, ott most egyébként is valami művészeti
fesztivál van, vagy vigye el hajókázni, esetleg a tapolcai tavas barlanghoz… Jut
eszembe, kocsijuk van, mert ha kell, keríthetünk egyet?
Simon csak kapkodta a fejét a
jóindulatú idős férfi ajánlataitól, aztán megnyugtatta, hogy ő is kocsival
jött, végül hálálkodva elbúcsúztak és kicsit megkönnyebbülve sóhajtottak fel,
amikor Silvio eltűnt az épületben.
-Szerencsére azt nem kérdezte
meg, hogy szállást hol találunk neked… - motyogta Anna, mire Simon
elvigyorodott.
-Jó, hogy mondod, mert még nem
kerestem szállást, és nem tudom, hogy nálad esetleg van-e hely egy fáradt vándornak.
-Van… bár, ha olyan fáradt, akár
a tópart is megfelelne a számára – incselkedett vele a lány, amiről a férfinak
eszébe jutott egy különleges esti program. De még nem akart elébe menni a
dolgoknak, előttük volt egy hosszú délután, de mindenekelőtt egy kis pihenésre
vágyott. A szobába érve nem nyomta azonnal az ajtónak a lányt, csak belecsókolt
a nyakába, aztán úgy ruhástól, ahogy voltak ledöntötte az ágyra. A feje alá
gyűrt egy párnát és magához húzta a lányt.
-Pihenjünk egy kicsit! De
viselkedj rendesen! – utasította játékosan a lányt, akinek az ujjai már a férfi
pólója alatt kalandoztak. –Beszélgessünk kicsit!
-Oké, beszélgessünk! –élénkült
meg Anna. –Kérdezhetek tőled az életedről pár dolgot?
-Az életemről? Nincs abban semmi
érdekes, de kérdezz!
-Annyi mindent lehet rólad
olvasni, amiről az ember azonnal sejti, hogy kitaláció és vannak dolgok, amiken
elgondolkozik. Az igazság valószínűleg a kettő között van, de rengeteg a
találgatás, és igazán kíváncsi vagyok, miért nem nyilatkozol soha a magánéletedről?
-Nézd, az ember annyira
kitárulkozik a világnak a filmjei kapcsán, hogy egyszerűen szüksége van egy
zugra, ami csak az övé. Régebben misztikumnak hívták, ma már inkább csak
menedék. Ha még a mindennapjaimat is megosztanám a közönséggel, egyrészt én sem
lennék már olyan érdekes, másrészt nem lenne meg az a menedékem, ahol egy
kicsit összekaparhatom magam, ha fáradt vagyok vagy szomorú. Én, annak
ellenére, amilyennek a velem készített interjúk láttatnak, egy elég zárkózott
pasi vagyok. Még a barátaimmal se nagyon beszélgetek a magánéletemről, magamban
rendezem ezeket a dolgokat, nincs szükségem tanácsadásra a döntéseimhez,
szóval…, ez az egyetlen, ami igazán az enyém lehet, így aztán igyekszem megóvni
a nyilvánosságtól. Elég idegesítő, hogy ez nagyon sokszor nem sikerül.
-Mint például a Cyntiával
kapcsolatos dolgokat?
-Hát, az egy külön történet. Nem
titok, ami köztünk volt, legalábbis a vége felé már nem volt az, de elég csúnya
vége lett és nem sok hiányzik hozzá, hogy annyi év után még barátok se legyünk,
szóval, ezt inkább hagyjuk!
-Oké, akkor mesélj Los
Angelesről!
-Huh… Los Angeles… Amikor
odamentem, azt hittem, ez az a város, ahol minden a filmről szól. Én már
gyerekkoromban is imádtam a filmeket, és bár tudtam, hogy csinálnak nálunk is,
meg Európában mindenfelé, de azért mindig is úgy gondoltam, hogy az igazi nagy
sikert Hollywoodban lehet elérni. Ha ott befutsz, akkor király vagy, ha csak
otthon forgatsz kis tv-sorozatokat vagy filmeket, amiket alig néhányan néznek
meg a mozikban, akkor meg egy névtelen senki. Akkor még nem tudtam, hogy a
névtelen senkik a boldogabbak. Tévedtem, amikor azt hittem Los Angelesbe kell
menni, hogy az életem a filmekről szólhasson. Ott minden a pénzről szól. Nagyon
sok pénzről. És előbb-utóbb prosti leszel te is, bármilyen magasztos
gondolatokkal is érkeztél oda. Ha pénzt keresel, akkor lehúzzák rólad az utolsó
bőrdarabkát is. Mindenki. A film, a reklám, a média, de még a játékipar is.
Persze, te is kapsz belőle, ez tagadhatatlan, de egy idő után megérted annak az
igazságát, hogy a pénz nem boldogít. Ha nem keresel nekik pénzt, akkor ejtenek
és hamarabb felejtenek el, mint ahogy körbenézel. De még ha sikeres is vagy és
vagyonokat hozol is, akkor is te vagy az utolsó, akinek szava lehet. Ők csak
engedelmes robotokat akarnak. És ez egy gondolkodó, netán még érző embernek
kegyetlen érzés. Depresszióssá tesz. Amire csak rásegít a magánélet is, vagyis
inkább annak a teljes hiánya. Sokan azt hiszik, ha pénzed van, és mindenhol ott
a fényképed, akkor az élet császára vagy. Közben csak paranoiássá válsz, mert
nem tudod, hogy a másik érdeklődése neked szól, vagy a pénzednek, a
hírnevednek, a kapcsolataidnak? Állandóan azzal jönnek, hogy bárkit
megkaphatsz, de az embernek nem bárki kell, hanem Ő. És őt hol találod meg? Ez
az emberiség nagy kérdése és ennek semmi köze ahhoz, hogy sztár vagy, vagy egy
eladó a sarki cipőboltból.
-Akkor miért nem jössz el onnan?
– könyökölt fel Anna, és bármilyen naívnak is tűnt a kérdése, Simon látta a
szemeiben, hogy őszintén nem érti.
-Mert színész akarok lenni. És
ott adtak esélyt. Hogy úgy mondjam, illik lojálisnak lennem. Ha ott hagynám
őket, mennék én is a levesbe sok más pályatársam után. Még maradnom kell!
-Szerintem nem kell maradnod.
Európa tárt karokkal fogadna. Itt is kapnál jó szerepeket. Talán nem olyan nagy
produkciókban és valószínűleg jóval alacsonyabb gázsiért, de a neved szerintem
itt is márkajelzés lenne, nemcsak a tengerentúlon. De hát én nem éltem ebben a
közegben, úgyhogy nyilván nem kéne róla véleményt mondanom. Gondolom, a zenészek
helyzete sem könnyebb.
-Hát, ezzel kapcsolatban meg
nekem nincsenek tapasztalataim. Azt látom, hogy rengeteg helyen lehet jó
zenészekkel találkozni, de a nagy kiugrás csak nagyon keveseknek adatik meg,
akik mögött pénzes támogatók állnak. A barátaim is próbálkoznak, de a szíve
mélyén egyik sem elégedett.
A lány hallgatott és Simonban
felmerült egy gondolat, hogy vajon ezt az utolsó megjegyzést miért tehette. -Anna!
Ne akard magad ott kipróbálni! Tönkretenne az a város, hidd el nekem!
-Nem vagyok hozzá elég jó?
-Szerintem bőven jó lennél hozzá,
de… az éjszakai élet senkinek nem tesz jót. Abban a világban túl sok a farkas,
akik ilyen kis Piroskákat esznek reggelire. Az óceán innenső oldaláról nézve te
egy erős nő vagy, de ott hamar áldozattá válnál, és talán még én sem tudnálak
megvédeni. Rengeteg tehetséges lány tűnt el a süllyesztőben szakmailag és szó
szerint is. Még a lottóban is több eséllyel bízhatsz, mint abban, hogy ott
fedezzenek fel. … Mondok neked valamit, ha én nem egy amerikai hisztérikus sikerkönyv
filmes adaptációjában kerülök a vászonra, a büdös életben soha nem lett volna
rám kíváncsi senki, eleinte még így sem. Én ott csak egy bevándorló vagyok, egy
nímand, ne akard ezt az érzést megismerni, nem éri meg!
Simon valósággal rosszul érezte
magát, amiért ennyire nem biztathatja a lányt, de nem akarta, hogy csak azért,
hogy együtt lehessenek, utána jöjjön, és aztán szép lassan bedarálja őt az a
világ. Így viszont ötlete sem volt, hogyan tudnának a jövőben találkozni. Anna
nem az a lány, akinek repülőjegyet küldhet, aztán beköltözteti a szobájába a
következő forgatásán, arra pedig végképp nem érzett reális esélyt, hogy ő
jöjjön vissza. Őszintén? Teljesen irreális lett volna még az elképzelés is,
hogy csapot-papot ott hagyva visszajöjjön Európába, pont most, amikor végre a szekere is belendülni látszik. Persze
a mostani forgatásokon, a készülő filmek sikerén úgyis olyan sok múlik a
jövőjét tekintve, hogy nem is érdemes ezen törnie a fejét, amíg be nem mutatják
ezeket a filmeket, és a közönség nem szavaz
neki bizalmat a jövőre nézve.
A beállt csönd már-már bántóan
hosszúra nyúlt, amikor megérezte a vállán a lány szuszogását. Elaludt! Nem
tudta, hogy a nagy kiábrándító monológja előtt, közben vagy utána, de most
kihasználta a békés nyugalmat és ő is lehunyta a szemét. Kirándulni fognak, meg
szeretkezni is, és biztosan beszélgetnek is majd eleget, de most pihenésre
vágyott és élvezte ezt a hétköznapi nyugalmat, ami a lányt átölelve elöntötte.
*
Simon hunyorogva nyitotta ki a
szemét. Az ablakon túl még ragyogó napsütés volt, de számára beborult az ég,
mert az ágy üresen ásított mellette. -Anna! – szólalt meg kissé tétován, hiszen
olyan csend vette körül, hogy a lány motozását nyilván hallotta volna, ha a
szobában van. Aztán meghallotta a közeledő lépteket és ahogy a kilincs halkan
lenyomódik. Anna óvatosan egyensúlyozva nyitott be a szobába. Az étkezőből
hozott fel friss kávét és egy kis süteményt, amit a fogadó tulajdonosnője adott
neki, mondván: Jól fog esni annak a
helyes fiatalembernek a kávéhoz, akivel láttam ma a piacon. Az asszony nem
kérdezett rá, hogy ki volt az illető, ő pedig csak pirulva megköszönte és némi
torokköszörülés után annyit mondott neki, hogy a barátja két éjszakát itt tölt
majd, ha ez nem gond. Az asszony csak legyintett, majd azt mondta, csak szóljon
bátran, ha valamire szükségük van, aztán ment is a dolgára, és Anna
megkönnyebbülten nézett utána. És most itt volt szemközt egy minden tekintetben
kiéhezett Simonnal.
-Itt hagytál! – vágott durcás
képet a férfi, de közben érdeklődve szimatolt az illatozó tálca felé.
-Ha maradtam volna, akkor most
nem csillogna a szemed a friss kávé illatától, ez pedig itt egy kis túrós
rétes. Nem tudtam, hogy szereted-e a mazsolát, úgyhogy hoztam ilyet is, olyat
is…
-Mi az a mazsola? – húzta össze a
szemét a férfi, a lány pedig hitetlenül csóválva a fejét telepedett fel mellé
az ágyra. Felemelte a rétesekkel megrakott kistányért és megmutatta az egyik
oldalt.
-Látod, ez itt … ez az apró barna
pötty, aszalt szőlő… nagyon édes, de sokan esküsznek rá, hogy a túrós rétes
csak vele az igazi. Én speciel nem szeretem.
Simon elvett egy még meleg
süteményt és óvatosan beleharapott. Aztán hagyta, hogy az édes, még kellemesen
meleg töltelék szinte szétolvadjon a nyelvén.
-Aha, érzem… hm, még sose ettem
ilyet… fura…
-Kiköpősen fura vagy finoman
fura? – nézett rá érdeklődve.
-Azt hiszem finoman. De hogy
eldönthessem, meg kell ennem még egyet – nyúlt a következő szeletért. Anna
közben kitöltötte a kávékat.
Tíz perccel később Simon
jóllakottan dőlt vissza a párnákra.
-Kiszúrtál magaddal boszorkány…
vagy velem, nézőpont kérdése. Tele vagyok, mint a déli busz és ha most
svédtornázni kezdenénk, azt a rétes alighanem rossz néven venné.
-Hát, te etted meg az egészet…, mohó
vagy, mint minden másban, de nem baj, tulajdonképpen élvezet volt nézni, ahogy
egy árvízi hajós étvágyával tünteted el őket. De nem lustálkodunk! Gyere, autózunk egy kicsit, aztán megmutatom
neked Füredet, biztosan tetszeni fog - húzta fel a vonakodó férfit a lány.
*
Este kilenc volt már, amikor a
szállás előtt megálltak az autóval. Végül megnézték a Tihanyi apátságot, aztán
átmentek Füredre és itt érte őket a meglepetés. A hajókikötőnél sétálva Anna
egy ismerős arcot fedezett fel az egyik kis vitorláson. Laci, egy operatőr
barátja, akivel már dolgoztak közös produkcióban, tisztogatta a hajóját. A lány
tudta róla, hogy néhány éve vásárolt egy kis vitorlást, de addig eszébe sem
jutott, amíg a móló mellett meg nem pillantotta. Lelkesen köszönt neki oda és
Laci azzal a lendülettel meg is hívta őket egy kis hajókázásra. Mire a tó
közepére értek, egy üveg jófajta badacsonyi rizling is előkerült a kabin
hűvöséből. Laci mamájának finom házi pogácsája remek borkorcsolyának bizonyult,
így aztán igazán kedélyesen beszélgettek, és amikor minden elfogyott, visszaindultak
a part felé. Meghívták Lacit a Tagore sétányon még egy kis borozásra, aztán
elbúcsúztak és hazaindultak.
-Isteni meleg van még mindig –
forgott körbe Anna a még világos udvaron. -Fürödnünk kellett volna, ha már ott
voltunk a tó közepén.
-Még bepótolhatjuk – vont vállat Simon.
-Ott ahol a lovakkal gyakoroltunk, menjünk le a belső tóhoz! A csónakázást már
kihagyhatjuk, hála a barátod vitorlásának, megúszom a lapátolást, de
csobbanhatunk egy jót. Mondjuk, nálam nincs fürdőnadrág, de szerintem egy boxer
megfelel a célnak.
-Persze, jó lesz, hacsak nem
választod inkább azt a fürdőrucit, amit én tudok felajánlani neked… - prüszkölt
Anna már az elképzeléstől is.
-Nagyon vicces vagy boszorkány,
megérdemelnéd, hogy szavadon fogjalak, csak félek, a vicc visszafelé sülne el,
és elvenné a kedvedet a folytatástól.
-Milyen folytatástól?
–nézett rá a lány csodálkozva.
-Majd meglátod, de ha még sokáig
lamentálsz itt, akkor olyan sötét lesz, hogy nem találjuk meg azt a helyet,
ahol be tudunk menni.
*
Simon leterítette a nádas
közelében a vastag takarót, amit a szekrény aljából emelt el, aztán letolta a
rövidnadrágját és lekapta a pólóját. Anna egy könnyed mozdulattal kibújt a
ruhájából, majd egymás kezét fogva a víz felé óvakodtak. Kellemesen meleg volt.
Játékosan fröcskölték egymást, aztán Simon egy fejessel eltűnt a lány szeme
elől. Anna forgolódva kereste, a támadás mégis váratlanul érte. A férfi elkapta
a derekát és a vállára vetve a mélyebb víz felé indult vele. Amikor elég mélyre
ért ahhoz, hogy a nála jóval alacsonyabb lány kénytelen legyen belekapaszkodni,
elengedte, és a lábait a derekára vonta. Anna megborzongott a sokat ígérő
helyzettől, aztán a férfi vizes hajába kapaszkodva magához húzta a fejét és
megcsókolta. Simonnak csak ennyi biztatás kellett, rövidesen mindketten
megszabadultak a fürdőruháiktól és összetapadva hajszolták egymást a
beteljesülés felé. Amikor Anna megfeszült a férfi körül, Simon csak annyit
tudott a fülébe nyögni:
-A takarón akartam, de így volt
tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése