"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2018. november 30., péntek

Perlekedők 61. és 62. fejezet



61.
-Elmegyek Cyntiához a kutyákért – bökte ki végre Simon a mondatot, amit már egy órája fogalmazgatott magában, de tisztában volt vele, hogy ezt szépíteni nem tudja. Utálta, hogy veszekedés lógott a levegőben, de hát végül is Anna tehet az egészről.
-Muszáj volt őt megkérned? – húzta el a száját Anna, mire Robert azonnal felfortyant.
-Ha visszajöttél volna, ahogy megegyeztünk, akkor fel sem merült volna.
-Szerintem találtál volna kutyapanziót is a környéken, de hát nyilván úgy döntöttél, ahogy a kutyáknak a legjobb volt – tette hozzá a lány békülékenyen, mert a mondat első felére a férfi már beszédes grimaszt vágott.
-Úgy döntöttem. Ismerik és szeretik Cyntiát, vele könnyebben viselték, hogy eltűntem, mintha idegenekre bízom őket. De hagyjuk már ezt az egészet! Vigyázott rájuk és most visszahozom őket, ennyi.
-Oké, én nem szóltam egy szót sem - morogta Anna és miközben Simon is kiviharzott az ajtón, ő heves mozdulatokkal összekapkodta a hálószobában az esti érkezésükkor leszórt ruhákat. A szennyestartóba dobta őket és eközben gépiesen átkotorta a zsebeket, nehogy pénz vagy zsebkendő maradjon bennük. Az egyik nadrág zsebéből egy éttermi szalvéta került elő. Már a szemetes felé szállingózott, amikor a lány észrevette rajta a tollalt írt számokat. Egy telefonszám! Egy pillanatra átfutott a fején, hogy hagyja a fenébe, aztán egy sóhajjal kikotorta a fülpiszkálók és sminkes pamacsok közül. Hátha fontos… Kivitte az étkezőbe és az asztalra tette, aztán a nappaliban előkotorta a laptopját és megnyitotta a levelezését.
*
Simon kicsit lendületesebben vette a Cyntiához vezető kanyarokat, mint azt bármelyik közlekedési rendőr szívesen látta volna, aztán még időben kapcsolt és visszavett, mielőtt még jó témát szolgáltat egy bulvárújságnak. Volt barátnője úgy látszik még jó ideig ütköző pont lesz köztük. De hát ez egy olyan dolog, amelyben Annának meg kell értenie, hogy a másik lány kitörölhetetlenül a múltjához tartozik. Akárhogy is, életük egy jelentős szakaszát együtt töltötték és bár nem minden pillanata volt fáklyásmenet, de valaha a legjobb barátja volt ebben a városban. Oké, Cyntia messze nem tökéletes, sikerült elcsesznie a kapcsolatukat, és most inkább nem ment volna bele, hogy ebben vajon mi volt az ő szerepe, mert a lány nyilván nem merő szórakozásból törte össze a bizalmát. Bár, erről elég sokan próbálták meggyőzni. Eddig bírt elmenni a megértésben és a megbocsátásban, de szakítottak, úgyhogy Annának sem kell fújnia, ha Cyntia nevét hallja, mert ami volt, elmúlt és most minden gondolatával erre a hisztis bestiára koncentrál. Azért kicsit idegesen nyomta be a kódot a kapunál, amit Cyntia – úgy látszik - még nem változtatott meg, mert a hatalmas vasszárnyak lassan nyílni kezdtek. Behajtott és közben igyekezett pléhpofát vágni a sűrűn kattogtató paparazzók előtt, akik még mindig valami szaftos történet esélyével táboroztak a ház előtt. Cyntia a kutyák viháncolására előbújt és flegmán figyelte, ahogy a gazdit üdvözlik. Kedvelik őt is, de amit ezzel a pasival művelnek…, de hát nem is csoda, Simon olyan szeretetteljes gügyögéssel vakargatta a két kajla fejét, hogy majdnem irigyelni kezdte a bolhásokat.
-Szia! – nézett fel a férfi. -Minden rendben volt?
-Szia! – sóhajtott a lány. –Itthon – nyomta meg a szót – minden oké volt. És veled?
-Ja, kösz, minden oké…; hát, kösz, hogy vigyáztál rájuk! Megyünk is, nem tartunk fel.
-Nem tartotok fel. Nem iszol egy kávét?
-Kösz, nem. Otthon – nyomta meg ő is a hangsúlyt – már ittunk.
-Oh, akkor a kislány csak visszajött?
-Persze – vágta rá Simon, és úgy döntött, nem magyarázkodik. A lényeg úgyis az, hogy Anna itt van vele, a többihez senkinek semmi köze.
-Hát, akkor gondolom, hozzá sietsz vissza.
-Cyntia! Hagyd ezt! Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk! Most mennem kell.
-Ja, ha muszáj… - grimaszolt a lány, mire Simon szó nélkül kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót és intett a feszülten figyelő kutyáknak, akiknek nem is kellett több, máris bepattantak a kocsiba, ő pedig utánuk.
-Akkor szia! – intett ki az ablakon és lassan fordulva várta, hogy a kapu kinyíljon. A visszapillantó tükörben még látta Cyntia beszédes mozdulatát, amivel a középső ujját mutatta be neki. Hát, úgy tűnik, a barátságukból se sok marad – gondolta keserűen, bár, tette hozzá, ő maga sem sokat tett ezért.
*
A kutyák vad örömmel rohantak be a házba, érezhetően boldogok voltak, amiért újra az ismerős és kedvelt környezetben lehetnek. Annát is körbeugrálták, aki nevetve követte őket. Simon a hűtő előtt állt és egy üveg sört vett ki éppen.
-Mit kérsz? – nézett Annára, aki megrázta a fejét és szemével a szalvétát kereste, az azonban már nem feküdt az asztal sarkán. Amikor Simon a kutyák után kiment a kertbe, Anna belesett a mosogató alatti szemetesbe, de a papírdarabkát ott sem látta. A vélt bizonyosság összeszorította a gyomrát. Simonnak volt olyan fontos az a francos cetli, hogy eltüntesse előle egy árva megjegyzés nélkül. Még nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan milyen érzések is ülték meg a szívét, de határozottan rossz érzése volt tőlük. Az előbbi mosoly úgy olvadt le az arcáról, mint hó a napon, és nem is nagyon próbálkozott úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Ezalatt Simon odakint a labdát újra és újra elhajítva a zsebében lapuló papírdarabkára gondolt. Bassza meg, hogy ez megmaradt! Még a bemutató estéjén nyomta a kezébe egy csinos szőke nő. Persze, esze ágában sem volt felhívni a számot, ami rajta szerepelt, és fogalma sem volt róla, hogy miért őrizte meg. Nyilván Anna találta meg, talán azt hitte, valami fontos …, és most elég hülyén jönne ki, ha a mosogató alatti szemetes tetején látná viszont. Biztos kérdések jutnának eszébe ezzel kapcsolatban, ő meg mit mondhatna? Hogy némelyik nőnek nincs annyi büszkesége, hogy megvárja, hogy egy férfi kezdeményezzen? Hallotta, hogy a lány is kijött, sőt Maci már egyenesen őt tisztelte meg a labdával, de Anna nem volt játékos kedvében.
-Nem is meséltél, milyen volt ez a hét Párizsban… - szólalt meg a lány mögötte és a hangja fagyossága önmagáért beszélt, mire a férfi megforgatta a szemét. Nagyon ravasz! Ezzel a bevezetővel szeretné megtudni, mi a frász lehetett az a szalvétára írt szám. Remek! Akkor magyarázkodhat valami miatt, ami meg sem történt. Eldobta a labdát, aztán amikor a kutyák lelkesen elrohantak, megtörölte a kezeit a farmerje hátsó részében, aztán leült a lány mellé a hintaágyba.
-Hát, a bemutató a szokásos, óriási hangzavar, kismillió aláírás kiosztása, fotózkodás, aztán feszengés a sötétben, hogy a meghívott közönség vajon hogyan fogadja a filmet. Szerencsére tetszett nekik. Aztán napokig interjú interjú után, tudod, amikor már sokadszor próbálsz frappáns választ adni ugyanarra a kérdésre, hogy az mégis egy kicsit más legyen, mint amit már megszámlálhatatlan alkalommal elmondtál, hát, az elég fárasztó tud lenni. Esténként még olvasni sem volt kedvem, viszont az a zongora a lakosztályban átsegített néhány nehéz pillanaton. Amikor azon törtem a fejem, hogy miért nem jöttél vissza hozzám, akkor leültem és addig pötyögtem, amíg kikeveredett az ujjaim alól egy dallam. A szövege is hozzád szólt, úgyhogy meg is fogod kapni, ha majd úgy érzed, hogy minden kérdésedre megkaptad a választ… – szúrt oda egy apró grimasszal, hogy a lány is érezze, kicsit sértőnek tartja, hogy nem bízik benne. …-Igen, időnként vacsorákon vettem részt, és az egyik alkalommal egy nő a kezembe nyomta a telefonszámát. Én meg nem tettem le a szomszéd asztalra, hanem zsebre gyűrtem, mert miért alázzam meg még én is, ha megtette már ő maga. De nem foglalkoztam vele, ha ez izgat. Tudod, ez is olyan dolog, hogy soha nem tudhatod, hogy ha látványosan utasítod vissza, esetleg nem ártasz-e vele többet, mintha próbálod diplomatikusan kezelni a dolgot.
-Hát, ahogy elnézem, még apám is tanulhatna tőled diplomáciát – fintorgott Anna, bár szíve mélyén tisztában volt vele, teljesen feleslegesen piszkálódik, Simon őszintén elmondta neki, honnan az a papír. –És most…, elteszed a gyűjteményedbe?
-Anna! – csattant fel a férfi és felpattant, aztán kikotorta a farzsebéből az az átkozott cédulát és apró fecnikre tépve a lány kezébe nyomta. –Tessék! A kukába akartam kidobni, de majd te megteszed, és akkor talán nem foglalkoztat tovább a téma. Vállait megfeszítve ellépdelt a medence széléig és gondolatban vállon veregette magát, amiért nem volt annyira teátrális, hogy a sok kis papírfalatkát a vízbe szórja. Pecázgathatta volna óraszám, hogy ne a medencetisztítók szedegessék össze. Még képesek lennének összeragasztgatni és eladni egy újságnak. Utálta, amiért a lány hangjában ott érezte a bizonytalanságot és a gunyorossággal álcázott bizalmatlanságot. Azt még elfogadta, hogy neki is lehetnek rossz tapasztalatai, emlékei, ő maga is tudott már Gergőről és a szemétségéről, amivel hosszan ható sebeket okozott Annának, de az istenit, ne hasonlítsa ahhoz a görényhez még kimondatlanul sem!
Anna közben hallgatagon méregette a kezébe nyomott szemetet. Gyűlölte, amiért még ennek a nyílt pasinak sem tud teljes szívéből bizalmat szavazni. Az agya tudta, hogy hülyeséget művel, mégis hagyta, hogy kinyissa a száját és őrültségeket ejtsen ki rajta. Egy sóhajjal felállt és a garázs melletti kukába szórta a papírt, aztán halkan a még mindig mereven ácsorgó férfi mögé lépett, és átölelte a derekát. A hátára fektette az arcát és halkan suttogva megszólalt:
-Ne haragudj! Tudom, hogy igazságtalanul viselkedem, amikor bántalak. Én tényleg nagyon szeretlek, de ez az érzés olyan dolgokat hív elő belőlem, amelyek még engem is meglepnek. Soha senkit nem akartam még így birtokolni. Féltékeny vagyok, azt hiszem…, és ez az érzés még nekem is új. Próbálok úrrá lenni rajta, de piszkosul nehéz, ha közben tudom, hogy a fél világ téged akar.
-Sokkal könnyebb lenne, ha csak azzal foglalkoznál, hogy én kit akarok – motyogta a férfi és belekapaszkodott az őt ölelő karokba.
Álltak még egy darabig így összeölelkezve és közben mindketten arra a párizsi estére gondoltak, amikor Anna nehezen keresve a szavakat elmesélte az Adéllal való találkozást és a nővére írásával kapcsolatos érzéseit. Simon megrendülve hallgatta, kicsit meg is ijedt, hogy vajon Adél  mit fog kezdeni ezzel az egésszel és az mit fog jelenteni őrá nézve, de nem akarta még ezzel is terhelni Annát, ezért aztán neki nem tette fel a kérdéseit.
*
-Hívott Trevor – mormolta egy idő után a lány, és érezte, ahogy az arca alatt Simon háta megmerevedik. –Azt ígértem, hogy hat körül ott leszek nála a klubban. El akarsz kísérni? Tudom, hogy kíváncsi vagy rá, milyen hely..., hallhatnád a tárgyalást és saját szemeddel láthatnád...
-Már voltam ott – vágott közbe fojtott hangon Simon. –Amikor elutaztál, elmentem Trevorhoz, hogy megnézzem azt a helyet. Nem tudom, olyan, mint bármelyik másik ebben a városban, talán csak túl sok ott a lány. Trevor is azt mondta, hogy tőlük függsz, ha megkedvelnek, akkor nyert ügyed van, de ha utálnak, mert csinosabb vagy a legtöbbjüknél, akkor ki fog rúgni, mert első az üzlet.
-Kösz, ez az információ úgy kellett, mint egy falat kenyér – nyögött fel a lány, ahogy elképzelte a gyűlölettől szikrázó szempárokat.
-Hát, legalább nem ér váratlanul, és tudni fogod az okát, ha érzed az ellenszenvet.  Szerintem ez is egy előny, erre fel lehet készülni.
-Hogyan?
-Kicsit átlagosabbra veszed a figurát, nem öltözöl kihívóan és hamisan énekelsz – vigyorodott el a férfi és Anna a bohóckodásért cserébe belecsípett a fenekébe. A férfi feljajdulva megfordult, magához húzta és a hajába suttogva folytatta: -Nem énekelsz hamisan, jó vagy, nagyon jó..., és Trevor azt akarja, hogy szexi legyél, ettől meg én érzem magam rosszul, mert a francot se érdekli, hogy a csajok saját magukat hasonlítgatják hozzád, de a pasik majd azt akarják, ami az enyém. Meg se kell érintsenek, de bepiszkítanak a gondolataikkal, fantáziálásaikkal; bármennyire is ígérgette Trevor, hogy az emberei vigyáznak rád. Odabent igen, de idekint?
-Ne szeress ennyire, ha ez neked ennyire nem jó! – suttogta Anna, miközben a könnyei lefolytak az arcán és fogalma sem volt róla, most éppen miért..., az örömtől, hogy a férfi, akiért mindent odadobna, ennyire akarja őt, vagy a félelemtől, amiért Simon ennyire akarja őt. Mi nyújthat ő cserébe? Csak ugyanezt a megszállott szerelmet, ami néha jobban fáj, mint boldogít. Simon pedig csak ölelte és egy néma dallamra ringatta, mintha lassan táncolna vele, és közben a hajába suttogta: -Jókor mondod!

62.
Anna állt a színpadon és a reflektor fényébe hunyorogva hallgatta Trevor utasításait. Ugyan nem okozott gondot, hogy Adele számaiból énekeljen, de azért kicsit sértett volt, amiért a saját dalait simán lesöpörte a fickó.
-Még nem ismernek, tehát slágereket kell énekelned, aztán idővel majd közéjük csempésszük a dalaidat is.
Segítségkérően Simonra nézett, de az csak felhúzta a vállait és rákacsintott.
-Hagyd rá! – súgta hangtalanul. Ezért aztán a zongorista felé fordult és odamotyogta neki a következő számot, amit jól ismert, aztán Simon szemébe nézve énekelni kezdett:
Miközben Simon szinte itta a lány szavait, a dalszerző szerelmes vallomását szó szerint magára véve, gondolatai elkalandoztak Adele és a vele való legutóbbi kínos találkozásához. Egy rendezvényen voltak mindketten meghívottak és közös asztalhoz ültették őket, ahol aztán a sztárság jó és rossz oldalairól beszélgettek. Elmondta neki, hogy nagyon gyakran arról álmodozik, hogy egyszer úgy tudjon sétálni az utcán, hogy senki ne vegye észre. Aztán tett egy kijelentést, amit nem gondolt át eléggé, ami nem is csoda, mert addigra már legurított néhány pohárral. Ahogy később egy interjúban is elismerte: „Vitatkoztam Adele-lel, ami talán a leghülyébb beszélgetés, aminek valaha részese voltam, mondtam neki, hogy egyszer majd te is úgy jársz, mint én, és eléred, amit szeretnél, leszel még híresebb, mint most vagy” . Holott éppen akkoriban kapott hat Grammy díjat egyetlen estén, és már sejteni lehetett, hogy legújabb nagy dobását, a James Bond film főcímdalát Golden Globe-re, sőt Oscarra is jelölik. Ráadásul utólag kiderült, el is nyerte őket. Aztán a beszélgetés után másnap reggel felébredt, átgondolta a vitát, és elég kényelmetlenül érezte magát. Adele a jó tanácsok után szomorúan azt felelte, hogy sajnos már ő sem tud sehová elmenni észrevétlenül. Simon ezzel nem értett egyet, kötötte az ebet a karóhoz, hogy kettőjük helyzetét össze sem lehet hasonlítani, és ez robbantotta ki a vitát, ami itt még nem ért véget. Adele szerint Simon nem találja helyét a filmiparban, és ügyetlen nyilatkozataival sikerült elintéznie, hogy saját szülőföldje, a brit filmipar semmibe vegye. Merthogy ő néhány nappal korábban állítólag azt nyilatkozta, hogy eredeti akcentusával meztelenül érzi magát, és nem valószínű, hogy angol filmben vagy sorozatban látható lesz, mert szerinte a brit filmipar csapnivaló. Adele emlékeztette arra, hogy szerinte rossz döntés volt ezt kimondania, annak ellenére, hogy díjazza Simon őszinteségét. Figyelmeztette, hogy ne lepődjön meg, ha a tervezett zenészi karrierjével sem fut be az Egyesült Királyságban vagy nem fogják ott szeretni, amiért interjújában nem csak a brit film-, de a zeneipart is borzasztónak hívta. Adele szavai elgondolkodtatták, és azóta már több helyen is beismerte, hogy mélyen megbánta az akkor meggondolatlanul kiejtett szavait.  De most nem akarta, hogy ezek a kényelmetlen gondolatok foglalják le, amikor Anna jövője lehet a meghallgatás tétje, ezért inkább felállt és a pultnál kért egy limonádét, aztán a színpad elé sétált vele. Anna éppen befejezte a dalt, Trevor csücsörítve bólogatott, aztán csak annyit mondott:
-Oké, akkor gyertek az irodába, aláírjuk a papírokat.
*
-Holnap fotózni megyek – jelentette be Simon, ahogy egyeztették a másnapi programjaikat este az ágyban, amikor már kimerülten csak Anna vállát simogatva heverésztek a szétdúlt ágynemű között.
-Milyen fotózás lesz? – élénkült meg Anna és felkönyökölt, hogy a férfi arcvonásait a szemével végig simogassa.
-A Playboy-ban jelenik meg egy cikk, és ahhoz – vallotta be Simon összeszorított fogakkal, ahogy elképzelte, hogy Anna fantáziája az információtól meglódul. Nem kellett csalódnia.
-Playboy? – emelkedett meg a lány, aztán nagyot sóhajtva visszafészkelte magát a férfi hóna alá. –Sose fogom megszokni, hogy állandóan a szex-szel azonosítsanak.
-Mondod most, hogy túl vagyunk rajta? – vigyorgott a férfi, mire Anna oldalba bokszolta gyengéden.
-Gondolom majd valami dögös szőke tekeredik rád, amíg te valami elegáns hacukában feszítesz. Hát, ezt még el tudom viselni. Remélem. Csak le ne vetkőzz, mert az már kemény határ, ha érted, mire gondolok – morogta Anna.
-Egyrészt nem én döntök, azt csinálom, amit kérnek. De nyugi, ismernek és tudják, hogy mit kérhetnek és mit nem. Másrészt az a szegény lány is csak a munkáját végzi. Lehet, hogy a hideg rázza még a gondolattól is, hogy engem ölelgessen. Lehet, hogy a pasija most szexeli ki belőle a lelket is, hogy eszébe se jusson rám mászni. Szóval, a lehetőségek sora végtelen, de tulajdonképpen te is lefáraszthatnál annyira, hogy erőm se legyen reagálni a dögös szőke bájaira – kacsintott szívdöglesztő félmosolyával a lányra, aki fellelkesült a felkéréstől.
-Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Azt hiszem, hozathatnak neked egy karosszéket, mert állni sem lesz erőd, úgy leharcollak reggelig – nyalta meg a szája szélét, mire Simon egy drámainak szánt sóhajjal letolta magáról a takarót. -Tedd, amit tenned kell!
*
Másnap délelőtt Simon már korántsem volt olyan blazírt, amikor a fotózás javában zajlott. Az mindenesetre biztosnak látszott, hogy Mandy vagy fehérmájú volt, vagy a hapsija nem szexelte ki belőle a lelket tegnap este, de ahogy haladtak előre a felvételekkel, egyre jobban belelkesült. Ő a legjobb formáját próbálta hozni, amikor a lány elkezdte ölelgetni, megrágcsálta a fülcimpáját, csókolgatni kezdte az arcát és nyakát, hozzányomta a meztelen melleit. Amikor még jobban eldurvult a helyzet, ugyanis a fotós felszólította a lányt, hogy kezdje el csókolgatni Simon mellbimbóját a nyitott inget félretolva, na akkor besokallt, azt üvöltötte, hogy ’Elég!’, majd bement az öltözőbe telefonálni. Pár perc múlva kijött, befejezte a fotózást és mindenki örült, csak ő érezte magát kellemetlenül. Abban a néhány percben muszáj volt Anna hangját hallania. Azt a hangot, amely minden körülmények között fel tudta húzni, be tudta gerjeszteni, de ami most egy hidegzuhany hatékonyságával adta vissza a józanságát. Otthon aztán egy hálás csókkal köszönte meg az elsősegélyt, bár azt nem kötötte a lány orrára, hogy milyen helyzetben volt szüksége erre a segítségre. És egyúttal azt is elhatározta, hogy az elkészült és felhasználásra kiválasztott képeket még a megjelenés előtt meg fogja mutatni Annának, hogy ne az újságban lássa először. Aztán félretette ezeket a gondolatokat és a hálószobájuk mélyén édes kettesben valóra váltotta a fotós legmerészebb álmait is. És most eszében sem volt senkitől sem segítséget kérni.
*
-Hol töltsük a karácsonyt? -  tette fel a kérdést Anna látszólag közömbösen, miközben a kávéfőzőt tömte meg az illatos, aranybarnára pörkölt kávészemekkel. Mély sóhajjal szippantotta be az őrlés közben kiáramló aromát, aztán a pulton dobolva várta, hogy a forró folyadék lassan belecsöpögjön a termosz-szerű edénybe. Tudta, hogy közben Simon teljes tanácstalansággal ingatja mögötte a fejét.
-London? – érkezett a bizonytalan kérdés, és ő elmosolyodott. Ekkora hárpia lenne, hogy Simon ennyire nem akar határozottan dönteni, mert nem akar megkockáztatni egy esetleges szóváltást?
-Jó ötlet! – dünnyögte és a mosolya szélesebb lett, ahogy a megkönnyebbült sóhajt meghallotta a háta mögül. A következő pillanatban a férfi átölelte és az állát a nyakán nyugtatva ő is beleszippantott a finom párába.
-Anyáméknál, apádnál, vagy egy szállodában? – kérdezett vissza.
-Huh… őszintén?
-Csakis!
-Szálloda.
-Annak semmi hangulata nincs – görbült le a férfi szája, aztán hogy elvegye ennek a csalódott megjegyzésnek az élét, egy csókot nyomott Anna vállára.
-Úgyis csak aludni mennénk vissza. Napközben pedig addig lehetünk a szüleidnél vagy apunál, ameddig jól esik – próbálkozott Anna. Biztos volt benne, hogy Simon szüleinek a házában hamisítatlan hangulatú angol karácsony lesz majd, a követségi lakást is hagyománytisztelően feldíszítették eddig mindig, de érezte, tudta, hogy a kapcsolatuk még mind a két helyen kiválthat olyan reakciókat, amik miatt jobb lenne esténként egy saját zugban nyugovóra térni. Ha Adélék is ott lesznek, márpedig biztos ott lesznek, akkor meg pláne.
-Szerintem már helyet sem kapunk – érvelt a családi otthon mellett Simon, de Anna csak legyintett. -Ha nem egy öt csillagosban, akkor magánháznál. Kizárt, hogy minden hely elkelt volna már. Az emberek ilyenkor havas hegycsúcsok közé vágynak, nem Londonba, ha már otthonról eljönnek. Szerintem.
-Szerinted. Hát jó, egy próbát megér, de ha csak olyan helyek lesznek, amik nem tetszenek, akkor menjünk inkább az én régi szobámba – erősködött Simon, mire Anna megfordult.
-Hogy aztán a mamád elhúzza a száját, hogy ott lát engem is?
-Jézusom! Anna! Ezt most te sem gondoltad komolyan. Anya tudja, hogy itt kint együtt élünk, innentől szerinted elvárná, hogy külön szobában aludj?
-Nem, persze hogy nem. De az az otthona, és az más…
-Ööö, ez most valami női dolog, azért nem értem? – nézett rá a férfi felhúzott szemöldökkel, és tényleg fogalma sem volt róla, hova akar kilyukadni Anna ezzel a nyakatekert logikával.
-Á, mindegy, hagyjuk, úgyis találunk helyet valahol – dünnyögte reménykedve a lány, mire Robert az ujjával az álla alá nyúlt és felemelte a fejét.
-Sehol sem látnálak szívesebben,  mint a régi szobámban. Olyan lenne, mint egy kamaszkori álom valóra válása – suttogta halkan.
-Hé, nagyfiú, mikről álmodoztál ott abban a szobában, hm? – mormolta vissza a lány és a férfi elsötétülő tekintetéből már tudta, hogy amíg megkapja a választ, a frissen kicsöpögött kávé még a melegen tartó funkció ellenére is alaposan ki fog hűlni.

Nincsenek megjegyzések: