Perlekedők 67. és 68. fejezet

67.

A repülő a sűrű hóesésben elérte a kifutópályát, aztán néhány hosszú perc után a motorok dübörgése felerősödött, ahogy a fékek visszafogták a hatalmas géptestet. Simon hátranézett a két ülés között és elvigyorodott, ahogy Sylvie és Tom összegabalyodott kócos fejét nézte. Úgy aludtak, mint akik ma már fel sem akarnak ébredni. Mit nekik landolás, mit nekik üvöltő hangzavar, és a legszebb az volt, hogy  észre sem vették, hogy már jó régen kilopta a kezeik közül Marlowe-ot.  A kislány most Anna ölében ült és a lány egyik élénk színű nyakláncával játszott elbűvölve. Még Londonban összefutottak Tomékkal, aztán egy közösen átbulizott éjszaka után Anna rávette őt és a barátjáékat is, hogy a szilvesztert töltsék Budapesten. Néhány telefont lebonyolított és végül széles mosollyal biztosította őket róla, hogy remek helyet talált az új év köszöntésére. Amikor Tomék szervezkedni kezdtek, hogy Marlowe-ot a nagyszülőkkel hagyják, Anna megnyugtatta őket, hogy ha elég meleg holmit hoznak neki, a kislány remekül fogja érezni magát a társaságukban.

És most itt toporogtak a budapesti repülőtér érkezési csarnokában, és a bérelt kocsira vártak. A meglepően tágas egyterűt látva a két férfi már egyezkedni kezdett, hogy melyikük vállalja a sofőr szerepét, amikor Anna a slusszkulcsot az ujjai közé csippentve a csapat élére állt. -Ti csak hozzátok a csomagokat! Úgysem tudjátok, hová megyünk, majd én vezetek.

Simon beletörődően követte, Tom pedig a fejét csóválva, együttérzően veregette vállon. -Mindig ilyen határozott? Akkor nálatok alighanem ő hordja a nadrágot, nem?

Simon elgondolkodva futott végig az emlékein. Nem, Anna cseppet sem volt irányító típus, amióta hol Londonban, hol Los Angelesben voltak együtt, de itt a saját hazájában valóban ő jelölte ki a csapásirányt. Eleinte a munkából adódóan, aztán valahogy úgy alakult, hogy a férfi ráhagyta. Most pedig a lány kifejezetten ragaszkodott hozzá, hiszen a meglepetése csak úgy lehetett teljes, ha nekik sem árul el róla semmit.

Meglepve nézte a hó borította tájat, ahogy elhagyják a fővárost. Akkor nem Budapesten fognak szilveszterezni, bár ő Tomot ennek az ígéretével vette rá, hogy tartsanak velük. Kíváncsian várta, hogy hol fognak célba érni.  Anna magabiztosan kanyarodott le az autópályáról és nemsokára egy hegyi úton kaptattak felfelé. Nem volt ez olyan magas hegy, mint amilyenhez Kanadában volt már szerencséje, de a hó borította fenyvesek között tökéletes volt az illúzió. A hosszú helyiségnévtáblát még kibetűzni sem volt lehetősége, amikor Anna a GPS utasítását követve egy mellékútra kanyarodott és a tengelyig érő hóban óvatosan haladt előre a kanyargós úton. A fák között mintha üvegtáblákon csillant volna meg a nap fénye és hamarosan egy masszív rönkház előtt állította le a motort. A ház kifejezetten hangulatos volt, amihez persze nagyban hozzájárult a környéket borító szűz hó szikrázó takarója is.

-Itt vagyunk! – nyitotta ki a lány a kocsi ajtaját, aztán egy könnyed mozdulattal kiugrott a bokáig érő hóba. Felszaladt a gondosan letakarított lépcsőn és kis túlzással a lábtörlő alatt meg is lelte a kulcsot. Vigyorogva sarkig tárta az ajtót, aztán a küszöbön állva bevárta a többieket, hogy a mellbeverően fényűző, mégis a helyhez illően hangulatos belső teret együtt csodálják meg. Odabent kellemes meleg fogadta őket.

-Mi ez a hely? – simított végig Sylvie csodálkozva a ragyogó tisztaságú pulton.

-Egy régi ismerősöm építette a családjának, de mire elkészült, elkövette élete legnagyobb baklövését, aminek köszönhetően a felesége elhagyta. Soha többet nem jött el ide, hanem a Filmgyárnak ajánlotta fel, persze borsos bérleti díj fejében. Forgattak itt már a messzi északon játszódó filmet és néhány fejes pedig itt rendezett puccos partykat. Most is úgy volt, hogy egy államtitkár jön ide szilveszterezni a legújabb menyasszonyával, de a kis hölgy időközben fiatalabb támogatót talált, így aztán megüresedett a ház az utolsó pillanatban. Én meg lecsaptam rá.

-Tom, gyere már, mert Simon le fogja nyúlni előlünk a legszebb szobát! – kiabált a lépcső tetejéről Sylvie, de a férje Marlowe-ot vetkőztette éppen, és csak nevetve csóválta a fejét. Anna pedig a ház körül futó tornácra kilépve a napsugarak melengető erejét élvezte. Még sosem volt itt, de pontosan olyan szép a környék és maga a ház is, ahogy hírlett, és most boldog volt, hogy ezt megoszthatja Simonnal és a barátaikkal is. A következő pillanatban, mintha megérezte volna, hogy éppen rá gondol, a férfi karjai ölelték körül.

-Gyönyörű hely! És még a hűtő is tele van, pedig azt hittem, már ülhetünk is vissza a kocsiba, hogy valahol bevásároljunk.

-Mondom, hogy egy fejesre készültek. Az ellátás pedig együtt jár a házzal.

-Voltál már itt? – kérdezte a férfi és a kérdésben kimondatlanul ugyan, de ott volt a folytatás is: és kivel?

Anna megrázta a fejét, a sötét fürtök csak úgy röpködtek az arca körül. -Nem voltam, csak hallottam a hírét, és hallottam a botrányról is, úgyhogy reménykedtem. … Milyenek a szobák? – váltott témát hirtelen.

-Hát, meggyőztem Sylviet, hogy egy kisgyerekkel a kandalló nem a legbiztonságosabb, úgyhogy a nagy háló a mienk, de az övék is igazán szép és hatalmas erkély is van hozzá, bár most elég hideg van idekint, hogy ott üldögéljenek. Most próbálják kitalálni, hogy Marlowe hol aludjon, mert kiságy nincs.

-Lemehetünk a faluba, hátha, tudunk szerezni valahol – mormolta Anna a nyakát félrehajtva, hogy szabad utat adjon a férfinak, ahogy a fülcimpáját harapdálta finoman.

-Szerintem megoldják. Én arra gondoltam, fel kéne vinni a csomagokat, aztán kicsit lepihenni, hosszú volt a repülőút, aztán az utazás, ránk fér egy kis lazítás, hm? – fogta gyengéden  a fogai közé a lány nyakának vékony bőrét. Anna a zsongító hangtól szinte transzba esve hagyta, hogy a remegés az egész testét átjárja. Képzelete már a lazítás lázas szenvedélyét vetítette elé, amikor a  következő pillanatban Marlowe velőtrázó visítása verte fel a ház csendjét. Mind a ketten összerezzentek a kislány hangerejétől. Lehet, hogy mégis inkább a nagyszülőkre kellett volna hagyni?

-Üdv a gyerekkel szilveszterezők világában! – fogadta őket Tom a nappaliban. –Sylvie próbálja lefektetni, de persze fel van húzva a sok új élménytől és esze ágában sincs aludni.

-Menjünk el egy kicsit sétálni, szerintem a hóban elfáradna! – jegyezte meg halkan Anna, mire Simon összevont szemöldökkel nézett rá.

-Az előbb egyeztünk meg, hogy lepihenünk egy kicsit.

-Amíg Marlowe nem pihen, mi se tudnánk – kacsintott rá a lány és a férfi belátta, hogy ebben alighanem igaza lehet a lánynak. Tomra nézett tehát:

-Győzd meg Sylviet, aztán induljunk, hogy minél hamarabb visszajöhessünk!

*

Sylvie hamar belátta, hogy úgysem tudja ágyba parancsolni a gyereket, így aztán belebújtatta a meleg kezeslábasba, felhúzta rá az apró kis csizmákat, aztán a fejébe nyomta a Simontól kapott macifüles sapkát, majd rekord gyorsasággal ő maga is felöltözött. A többiek már a ház előtt várták.

-Fogalmam sincs, mi lehet a hó alatt – nézett körbe odakint Anna – ezért azt hiszem, az a legbiztonságosabb, ha az erdőszélen megyünk körbe, nem keresztül a mezőn – gondolkodott hangosan és a többiek egyetértően követték a kijelölt irányt. Marlowe az apjával törte elől a havat, Sylvie fotózta őket, ők pedig kissé lemaradva, egymásba karolva ballagtak utánuk.

-Hol vagyunk tulajdonképpen? – kérdezte Simon.

-Mátraszentistvánnak nevezik a települést, amin átjöttünk. Itt ér véget az országút is. Ahhoz képest, hogy neked úgy tűnhet, a világvégére hoztalak, van ám itt látnivaló is. Először is ott a templom  - mutatott a település fölé magasodó toronyra. –Úgy hívják, Három falu temploma. Aztán bent a faluban ott a Vidróczki csárda, ami már a múlt században is csárdaként üzemelt. Szerintem pár filmben is benne volt, mert az egész berendezés olyan, mint egy történelmi díszlet; és van benne egy kiállítás Vidróczkiról Mártonról, a híres mátrai betyárról. Azt, hogy miért választotta a szegénylegények hányatott életét, a néphagyomány sokféleképpen magyarázza. Egyes történetek szerint katonaszökevény volt, mások szerint bojtár korában kegyetlenül megverte a számadója, s ezért állt betyárnak, de romantikus szerelmi történetről, árva sorsról, törvénytelen származásról is szólnak mondák. Legvalószínűbbnek az első két verziót tartják a kutatók. A mondák szerint szép, derék ember volt, lobogós ujjú inget, bő gatyát viselt, pisztolyokkal, puskákkal bőven felszerelkezve járt. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette ellenségeit, nagylelkűen meghálálta a segítséget. Csak a gazdagtól rabolt, a szegényt nem bántotta. Sok történet szól vakmerőségéről, féktelen természetéről, mulatozásairól. Mindezek miatt félelemmel vegyes tisztelet övezte nevét az emberek között. Egy ízben, Mikófalván tartott menyegzőre megjelent, amikor a pandúrok már országosan körözték, s egy nemes úr, akinek korábban megmentette az életét, juhásznak öltözve a subája alatt menekítette ki. A betyár haláláról szintén többféle verzió látott napvilágot. Egyes történetek szerint szeretője árulta el, többek szerint azonban egyik társa ölte meg. A korabeli sajtó közleménye is ezt igazolja. Ezek szerint Pintér Pista, egyik bandatársa végzett vele Mátraverebély határában.

-Azt a mindenit! Mindjárt féltékeny leszek az öreg betyárra. Többet tudsz róla, mint rólam – képedt el Simon. -Ennyi mindenből már filmet is lehetne forgatni, a fiatal betyárt meg akár még én is eljátszanám.

-Nem is volt olyan öreg… - kacsintott rá a lány. -Harminchat évesen halt meg, és egyes krónikák szerint igazán jó pasi lehetett.

-Majd adok én neked jó pasit! – csípett a fenekébe a férfi, mire Anna pár lépés távolságra ugrott tőle és a fájó hátsóját dörzsölve, kicsit hangosabban, hogy Tomék is jól hallják, folytatta az idegenvezetést.

-És a múlt emlékei mellett itt van a modern kor vívmánya is, a sípark. Ha akartok csúszkálni, akkor elmehetünk oda is, biztosan lehet bérelni felszerelést is. De szerintem jobb, ha hagyjuk, mert ilyen jó hó még itt is ritkaság, biztosan nagy a tömeg.

-Szép ez a vidék! – nézett körbe a férfi és mélyet szippantott a kristálytiszta levegőből. -Nem olyan félelmetes, mint a kanadai vadon, hanem békés, megnyugtató.

Szavait meghazudtolva a következő pillanatban egy hógolyó csattant a mellén. Amíg ő Anna kimerítő ismertetőjét hallgatta, Tom átpasszolta a lányát Sylvienek és alattomos támadást indított ellenük. A válaszcsapás nem is késlekedett sokáig, hamarosan mindannyian ott hemperegtek a hóban, és a tisztás máris úgy nézett ki, mintha egy egész csapat gyerek dúlta volna fel az érintetlen szépségét. A harc lassan átalakult. Tom a feleségével és a lányával birkózott tovább, ők pedig kifulladva csókolóztak a puha hóban, nem törődve vele, hogy a korábban a nyakukba kapott jeges lövedékek lassú olvadásnak indultak és borzongató cseppjeik utat találtak még a vastag garbó alatt is.  Amikor már úgy érezték, hogy minden ruhadarabjuk átázott és sürgősen meleg, száraz helyre kell kerüljenek, elindultak visszafelé, a saját nyomaikat követve. Természetesen az út nagy részén Marlowe-ot már cipelni kellett, és mire a házhoz értek, az anyjának már nem volt gondja az altatással, csak az átázott ruhákat kellett lehúzza róla, a kislány a vastag, meleg takaró alatt meg sem mozdult.

Anna és Simon a forró zuhany alatt melegedtek fel, aztán lassan, ráérősen szeretkeztek a takaró melegében, végül egymást átölelve mély álomba zuhantak. Még arra sem riadtak fel, hogy Tom óvatosan benyitott, mikor a sokadik kopogásra sem érkezett válasz. Elvigyorodott, ahogy az összegabalyodott párost meglátta, ahogy Anna a férfi mellére bújva szuszogott, miközben Simon karjai szorosan ölelték, és arcát a lány hajába temetve hangosan fújtatott ő is. Elkapták a töködet, haver! – mormolta halkan, aztán behúzta az ajtót, hogy a feleségét is rábeszélje egy kis lazításra.

68.

Simon hunyorogva ébredt és először fogalma sem volt, most éppen hol is van. A félhomályban a bútorok sziluettje ismeretlen volt, és az ablakok felől az alkonyat meglepő világossággal borította be a szobát. Óvatosan kibújt Anna öleléséből és csak úgy, meztelenül az ablakhoz sétált. Odakint a gyémánt csillogását is elhomályosítva szikrázott a naplementében a havas táj. Hallotta, hogy a háta mögött Anna mocorogni kezd, ahogy teste érzékelte az ő hiányát. Visszasietett hozzá és fölébe mászva forrón megcsókolta.

-Gyere álomszuszék, keljünk fel, mert éhen halok! Csodálom, hogy Tom még nem törte ránk az ajtót, ő még nálam is éhesebb volt, már a kirándulás alatt is. Persze lehet, hogy ők már kirabolták a hűtőt.

Anna kicsit kábán elmosolyodott. Mit bánta ő, ha Tom felkajál mindent, ami a hűtőben lehet. Most úgy érezte, hogy ő a férfi csókjaival, szenvedélyes ölelésével is ki tudná elégíteni az étvágyát. Amikor ezt éppen a tudtára is akarta adni, a gyomra hangosan megkordult. Hoppá! Akkor lehet, hogy mégis vetni kéne egy pillantást a konyhára – vigyorgott és egy hirtelen mozdulattal ledobta magáról a takarót. Simon már a nadrágját húzta fel éppen, de a látványra elbizonytalanodott. Aztán megacélozta az akaratát és csak egy rövid simogatást engedélyezett, aminek nyomán Anna bőre majd kigyulladt.

A házban néma csönd honolt, Toméknak se híre, se hamva nem volt, ami leginkább Marlowe miatt volt meglepő, mert az órára nézve látták, hogy majd három órával ezelőtt értek haza a kirándulásról. Anna birtokba vette a fridzsidert és a már kész finomságokat pakolta ki az asztalra, miközben Simon a barátjáék keresésére indult. Halk koppantásaira nem érkezett válasz, de a kislány hangját hallotta, ezért óvatosan benyitott és igyekezett, hogy az ágy felé ne is nézzen, mert a barátja pucér feneke árulkodóan világított a félhomályban. Kiemelte a kislányt a párnákkal körülkerített heverő mélyéről, ahol a mackójával játszott, aztán ujját a pici szájacskára téve mutatta neki, hogy csak halkan. Majd olyan halkan, ahogy érkezett, el is hagyta a szobát.

Odalent Anna kezében megbillent a teáskanna, ahogy a lépcsőn lefelé lépdelő férfit a gyerekkel meglátta. Basszus! Nincs igazság a földön! Nem elég, hogy az egyik legnagyobb kísértés az a gondolat, hogy ennek a fickónak kéne gyereket szülni, a pasas még szexibbé is válik, ha egy csöppséget kap a karjai közé. Simon leült az asztal mellé, Anna melléjük telepedett és apró kis katonákat készített, amiket a férfi türelmesen tartott a csöpp szájacska elé. Marlowe jó étvággyal evett, aztán hosszú kortyokkal ivott a langyos gyümölcsteából, majd még elfogadta Annától a frissen hámozott almagerezdet is. Amikor jóllakott, Simon is vágyakozva nézte az előtte gusztusosan tálalt hidegsültet és majonézes salátát. Anna a karját nyújtotta a kislány felé, de az durcásan elfordította a fejét, nem volt hajlandó lemondani a férfi biztos kezeiről. A lány ezt nagyonis meg tudta érteni. Jobb ötletük nem lévén, Anna felvágta a húst és a villára púpozott a salátából is, aztán óvatosan etetni kezdte a férfit. Marlowe huncot arccal figyelte a mutatványt, aztán a következő villányi adag előtt jól időzített mozdulattal Simon szája elé tette a kezét, mire a villán lévő étel a férfi ölébe potyogott. A kislány gurgulázva nevetett a jó csínyen, Anna pedig előttük térdelve, sóhajtva igyekezett összeszedni a férfi öléből a maszatos falatokat. Egy vizes törlőkendővel igyekezett kidörzsölni a sötét anyagból a vacsora nyomait. Érezte a keze alatt megfeszülő combokat és belepirult a gondolatba, hogy a gyerek jelenlétében lényegében egyre tudatosabban fogdossa a férfit.

-Mit műveltek ti a lányom szeme láttára? – érkezett a vidám, álfelháborodott hang a lépcső irányából, ahol összeölelkezve a Pollock házaspár  kipihent korpusza tűnt fel.

-Semmi olyat, ami ti műveltetek  ma délután – dörmögött Simon vörös fejjel, és letette Marlowe-ot a padlóra, hogy az apjához szaladhasson. Ő maga pedig a terítő takarásába húzódott, hogy leplezze teste önkéntelen reakcióját, amivel Anna gondoskodó kezeire reagált.  –A lányotok egyébként evett már és nem hagyta, hogy én is bekapjak pár falatot, úgyhogy neki is, nektek is szerencsétek, hogy jöttetek, mert visszavittem volna hozzátok, aztán ébredhettetek volna a visítására. Egyébként szép, mondhatom, nem is izgultatok hova lett?

-Sejtettem, hogy te loptad ki a szobából – vigyorgott Tom és felkapta a lányát, hogy egy cuppanós puszit nyomjon az arcára. –Kialudtad magad, szépségem?  Egyébként meg csinálj magadnak, és akkor nem leszel rákényszerülve, hogy az alvó szülei mellől szöktesd meg a lányomat! – kacsintott a barátjára, aki Annára nézett, de a lány tüntetően nem volt hajlandó tudomást venni a kutató tekintetről.

-Anna szerint még nem tart ott a kapcsolatunk, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerüljön – morogta hirtelen rosszkedvűen, mire a lány a szemeit forgatta.

-Micsoda józan nő! – csücsörített Tom elismerően.

-Nem így mondtam – tiltakozott halkan Anna.

-De ez volt a lényege - tromfolta le Robert.

-Oké, oké, össze ne vesszetek ezen, hát, ha így áll a dolog, akkor csak nyugodtan vidd, ha szükségét érzed, hogy gyakorold az apaságot. Úgyis mindenki azon sóhajtozik, hogy milyen jól áll a kezedben. Szerencsétek, hogy itt vagyunk, mert így Anna is gyakorolhat – vigyorgott Tom.

-Annának is nagyon jól áll a kezében, khm… – vigyorodott el Simon, aztán mellé is nyelte a teáját, ahogy Anna pulykavörös, felháborodott arcát nézte. –Esküszöm, a gyerekre gondoltam, édes! – fulladozott kedélyesen a szerinte remek poénon.

*

Szilveszter reggelén Anna a saját számára is szokatlan energikussággal ébredt. Bár a hűtőben készételek is sorakoztak, de a nyersanyagok láttán felébredt benne a vágy, hogy meglepje a többieket egy hamisítatlan magyaros szilveszteri menüvel. Óvatosan kibújt a férfi meleg teste mellől az ágyból, felkapott egy pólót és egy melegítő alsót, aztán mezítláb kisurrant a szobából. Odalent beáztatta a lencsét, aztán feltette főni a hatalmas füstölt csülköt. Az előkészületek után visszalopakodott a szobába és kibújva a puha ruhadarabokból, visszabújt az ágyba. Simon mormogva tapogatózott utána, aztán megérintve a derekát, megnyugodva húzta közel magához. Anna elvigyorodott a hajnali tettrekészség nyilvánvaló jelére és kis mocorgással hozta a lassan ébredező férfi tudomására, hogy ő a maga részéről el tudna képzelni szorosabb közelséget is. Simon megértette a néma hívást.

*

-Szerinted ezt még meddig kell sütni? – nézett Anna tanácstalanul Sylviere, aki egy hosszú kést keresett ki éppen a fiókból. A malacsültet kicsit kijjebb húzták és óvatosan megbökdöste a piruló jószágot. A kés szinte még lepattant a feszes bőrről.

-Hát, még tuti kell… - vágott grimaszt a nő. –Még életemben nem sütöttem ilyesmit, ekkorát meg főleg nem. Ezt tényleg meg fogjuk enni? – nézett kis borzadással az apró malacfejre, amely a szájába erőltetett  citrom ellenére mintha mosolygott volna.

-Hát, ha nem puhul meg, akkor úgysem; nem mintha akkor éhen halnánk… - nézett végig Anna a pulton, ahol már készen gőzölgött a lencsefőzelék, puhára főve hűlt a füstölt csülök, és a lila káposzta is már csak arra várt, hogy a végső ízesítést megadja neki, vagy a végső kegyelemdöfést, milyen érzéke volt a főzéshez – sóhajtott nagyot. A virsli volt a biztos pont a menüben, amiből vagy két kilónyi volt a hűtőben. És persze a rengeteg hideg felvágott és saláta. Az államtitkár egészen biztosan nem csak azzal a libával akart itt bulizni, ha így feltöltötték a készleteket. –Na jó, hagyjuk még sülni! – csukta vissza a sütő ajtaját, és a pulton letakart tálcáról bekapott egy szem lekváros kiflit, amit néhány perccel korábban hozott egy szakállas férfi, mondván Mariska néni küldi. Fogalma sem volt róla, ki az a Mariska néni és miért küld ebbe a házba bármit is, de a kifli mennyei íze feledtette is vele a kérdést.

Sylvie vágyakozva nézte a másik lány élvezettől lecsukódó pilláit, aztán ő is kivett egy süteményt. -A franc ott egye meg a diétámat, ennek olyan illata van, hogy nem lehet ellenállni neki! – suttogta áhítattal, ahogy a könnyű omlós sütemény szinte szétolvadt a szájában. –Hm, baracklekvár… - motyogta tele szájjal éppen akkor, amikor a két férfi megjelent a bejáratnál. Tom nyakában ott trónolt Marlowe és az apja figyelmetlenségének hála majdnem lefejelte az ajtófélfát. Simon az utolsó pillanatban kapta le a barátja nyakából a kislányt. Mind a ketten azonnal észrevették, hogy a lányok éppen torkoskodnak.

-Héé, remélem, nekünk is hagytatok abból, amit éppen próbáltok eltüntetni a szátokból! – fenyegette meg őket játékosan az ujjával, mire Anna elvigyorodott. Ezek az ujjak! Ma reggel csodákat műveltek a vérnyomásával…

-Csinálok friss kávét, aztán kaptok ti is belőle, addig is vetkőzzetek le! – próbálta erélyes háziasszony módjára utasítani őket, látva, hogy képesek a nappali közepén leverni a havat a kabátjukról. –Már megint esik?

-Esik – hagyta rá Simon és vigyorogva a barátjára nézett, aki a szemeit forgatva vetkőztette a kislányt.

Anna a homlokát ráncolva lábujjhegyre állt, hogy kinézhessen az ablakon, de odakint csak a napfényt látta megcsillanni a havon. -Nem is esik… - motyogta értetlenül, és hagyta, hogy Simon kivegye a kezéből a kávéfőző filterét és elöblítse a csap alatt.

-Hát, nem…, tényleg nem. Mi estünk marha nagyot itt a ház előtt, ahogy az utolsó métereket rohanva tettük meg – vallotta be még mindig vigyorogva. Marlowe eközben vidáman csacsogottt az anyjának, aki hitetlenkedve hallgatta.

-Miért kellett rohannotok? – értetlenkedett a lány, mire a férfi kézenfogta és a bejárati ajtóhoz vezette. Kinyitotta az ajtót és a kocsi melletti tisztás távoli pontjára mutatott. A szikrázó havon két sötét folt mozgott. A lány egy kicsit hunyorgott, hogy pontosan ki tudja venni, mit is lát. Vaddisznók! Anna ijedten húzódott vissza a ház biztonságába.

-Na, ezért kellett rohannunk – szögezte le a férfi. –Lehet, hogy nem bántottak volna, de mivel Marlowe is ott volt, hát úgy gondoltuk, nem tesszük próbára a türelmüket. Elég közel kellett eljönnünk mellettük, nekünk legalábbis úgy tűnt, úgyhogy nem mondom, hogy nem volt tele a nadrágunk. De most már mindenki idebent van és remélem, mire legközelebb ki kell mennünk, már ők is máshol fognak élelem után túrni. A szánkót mindenesetre elhagytuk valahol útközben a nagy futásban – vágott egy grimaszt és megpaskolta Anna hideg kezét, amivel még mindig őbelé kapaszkodott. –Hé, kislány, nyugi, nem ettek meg, idebent téged sem fognak, nincs semmi vész.

Közben Tom kinyitotta a sütőt és szakavatott mozdulatokkal megbökdöste a malacpecsenyét. -Szerintem ez lassan jó lesz, de ahhoz, hogy szép ropogós legyen, sörrel kéne locsolni. Simon, add már ide a sörödet egy kicsit! – vette ki a barátja kezéből az üveget, amit épp a szájához akart emelni.

-Hé, mi a franc? Honnan tudsz te ilyeneket? És miért nem a saját söröddel locsolod, ha már ilyen okos vagy? – morgott a barátja, de azért odaguggolt mellé és szimatolva kísérte figyelemmel a kényes műveletet.

-Amikor Anna reggel itt gyömöszölte ezt a szegény állatot, megnéztem a neten, hogy mit művelnek vele a magyarok szilveszterkor, és volt egy csomó recept. A fűszerezésben voltak eltérések, de a sörben mindegyik megegyezett.

-Gyömöszölte? – röhögött Simon, mire a lány hátulról fejbe csapta.

-Fűszereztem, nem tapperoltam, micsoda perverz fantáziád van neked, hm?

-Életem, minden vágyam, hogy engem is gyömöszölj egy kicsit. Nincs ebben semmi perverz! – pislogott Simon ártatlan tekintettel, mire Anna elvigyorodott.

-Mivel láthatóan a csapatból Tom az, aki tudja, mit kell tenni ezzel a döggel, gyere nagyfiú, tisztázzuk ezt a kérdést zárt ajtók mögött! – intett az ujjával Simon felé, aki olyan gyorsan engedelmeskedett a felszólításnak, mint még talán soha életében.