104.
A négy férfi nevetgélve hagyta el
a barátjuk szobáját, amikor az erélyes és kicsit bajszos főnővér megjelent az
injekcióval. Simon eltúlzott ijedelemmel fordult az oldalára, hogy megkapja a
mai adagot, amitől a többiek jókedve végképp tetőfokára hágott. Marcus a
pultnál beszélgető két nővérruhás fiatal lány felé lépett, a kis szöszit, aki
ingerlő idomokkal rendelkezett, maga felé fordította és szájon csókolta.
-Gyerekünk lesz! – közölte vele,
aztán az ötletet átvéve a többiek is bolondozni kezdtek. Bobby a kis barnát
csókolta meg és közölte vele az örömhírt: -Gyerekünk lesz! - Tom pedig az éppen
kilépő főnővért kapta el egy fordulóra és néhány keringőző mozdulat után
elegánsan a helyére vezette. –Gyerekünk lesz! – vigyorgott rá, aztán a négy jó
barát összekapaszkodva a lifthez ment és eltűnt a dermedten ácsorgó társaság
szeme elől.
Ezek bolondok! – összegezte a
történteket a főnővér, bár tagadhatatlan, hogy némi bizsergést vitt az amúgy
unalmas hétköznapokba ez a kis közjáték. A kis szöszi pedig egy hirtelen
ötlettől vezérelve a nőgyógyászat felé vette az irányt.
*
Georgina Spider, akit mindenki
csak Gina-nak hívott, izgatottan toporgott a nőgyógyászati folyosón.
Nővérruhája jó álcázást nyújtott, és eddig még egyedül a színész volt az, aki
egyáltalán megszólította és a segítségét kérte. Szerencsére az eltelt napokban
egyszer sem került olyan helyzetbe, hogy nővérként kérték volna a segítségét,
mert akkor hamar lelepleződött volna. Amy, a barátnője itt dolgozott és neki
köszönhette a ruhát és a kitűzőt, meg persze a segítséget, hogy az örökké éber
főnővér előtt rejtve maradhatott az itt tartózkodása. Szabadúszó riporterként
mindig elérte, hogy a külsejével terelje el eredeti szándékáról a figyelmet. Az
elmúlt napokban elég sok morzsát felcsipegetett itt a kórházban, de ez a
mostani minden korábbi hírnél nagyobbat fog durranni, gondolta elégedetten. Már
éppen kezdte beérni azzal, hogy a színész
titokzatos kis feleségéről tudjon meg olyan apróságokat, hogy mennyire
áldozatvállalóan segédkezik az ápolásában, hányszor hagyja el a férje szobáját
és olyankor merre járkál, de hát tudta ő is, hogy ezek csak unalmas kis
pillanatképek csupán. De ez a terhesség, és a férfi barátainak kitörő öröme…
Vajon mi közük lehet nekik ehhez az egészhez? A képzeletében már vadabbnál
vadabb elképzelések éledeztek, és már alig várta, hogy ezeket szavakba öntse.
De egy fényképre még szüksége volt, ezért türelmesen várta, hogy a barna hajú
szépség, aki lenyúlta Hollywood legkelendőbb agglegényét, végre megjelenjen egy
orvossal az oldalán itt, ahol az egész környezet arra utal, hogy a Carmichel
házaspárt hamarosan gólya látogatja meg.
Nem kellett sokáig várnia. Anna és
a városszerte ismert nőgyógyász kézfogása a pillanat tört része alatt
megörökítésre került. Ugyan csak egy telefonnal készült gyenge minőségű fotó,
de a szereplők világosan felismerhetők rajta. Hát, akkor ideje megszabadulni
ettől a kis fityulától és megírni azt a cikket, ami végre hozni fog a konyhára
a korábbi jelentéktelen kis összegek után.
*
A hazamenetelig két napot kellett
még kihúzniuk a kórházban,de ez az örökkévalósággal ért fel, főleg, hogy a
férfi is egyre jobban érezte magát. Ahogy a láza lement, a közérzete jobb lett és az izomfájdalmai is szűnni kezdtek,
örökmozgó sajtkukacként renitenskedett volna, ha Martha Steward, az éber és
megvesztegethetetlen főnővér rendszeresen helyre nem tette volna. Ez a
legkönnyebben akkor sikerült neki, ha a férfi kifogyhatatlan kérdéseire
válaszolgatott. Ezek a kérdések többnyire a terhességgel és szüléssel voltak
kapcsolatosak és mivel a jó öreg Martha több mint egy évtizedet töltött a
nőgyógyászaton korábbi munkahelyén, így elég sok gyakorlati tanácsot tudott
adni. Egy idő után azon vették észre magukat, hogy Anna távollétében úgy
beszélgetnek terhesség ideje alatti szexről, kismama-tornáról és apás
szülésről, mintha régi jó ismerősök lennének. Simon meglepve konstatálta, hogy
a saját anyjával, de még a saját orvosával se lenne képes ilyen nyíltan
kérdezni; és a hasonló nyíltsággal megfogalmazott válaszokra reagálni.
Az első kérdés akkor hangzott el,
amikor Simon éppen pucér fenékkel várta, hogy az idős nő a fenekébe bökje az
injekciót. Grimaszolva megjegyezte, hogy ilyen utoljára valamikor öt éves kora
táján esett meg vele, azóta nem mutogatja a fenekét, mire az idős nő azt
mondta, igazán kár, mert formás darab. Aztán a férfi megkérdezte, hogy lehet-e
ezt az injekciót karba adni, mire az asszony rábólintott, majd megjegyezte,
hogy ő még a régi iskola híve és jobban szereti farba szúrni, már csak azért
is, hogy a napi monoton munkában legyen valami kis szórakozása neki is. Persze,
a szomszédos szobában fekvő nyolcvan éves Mr. Gibson fonnyadt fenekére nem
kíváncsi, úgyhogy az öreg az infúzióval együtt kapja a csodaszert. A beszélgetés végére Simon röhögve hanyatlott
a párnájára, a nővér pedig egy pajkos mosollyal megpaskolta a kérdéses
testrészt, aztán ráborította a takarót. Amikor már majdnem kilépett a szobából,
a férfi kérdése állította meg: -Mrs. Steward, mit tegyen egy férfi, aki
megtudja, hogy a felesége terhes?
Az asszony megfordult. –Na, akkor
már maga is tudja? Hát, fiam, ha mondhatom így, mindenekelőtt nagyon szeresse!
Nézze el neki, ha időnként rosszul érzi magát, ha furcsa dolgokat kíván az
asztalnál és sose mulassza el éreztetni vele, hogy szereti és kívánja. Az
asszonyoknak ezzel az utóbbival szokott problémájuk lenni, ahogy halad előre a
terhességük és növekszik a pocakjuk. Egy idő után mindenféle bolond gondolat
megszállottjai lesznek, hogy a férjüknek jobban tetszik a szomszédasszony, mert
annak karcsú a dereka és nem vizesedik a bokája. Szóval, soha ne felejtse el
biztosítani róla, hogy ő a legszebb, a legkívánatosabb nő a földön, és maga a
legboldogabb ember, amiért ő a párja.
Amikor Anna megjelent, a
beszélgetés rendre félbeszakadt. Martha nem értette miért, hiszen más
alkalmakkor számtalanszor tanúja volt már annak, hogy a két fiatal mindenről
nyíltan tud egymással beszélni, de azok a kérdések, amiket a férfi feltett
neki, mintha tabu témává léptek volna elő kettőjük között. Bízott benne, hogy
az otthon négy fala között kinyílnak majd és egymással beszélik meg, mert
hibának érezte volna, ha mindketten magánügyként kezelték volna a bizonytalanságaikat.
*
Szombat reggel végre elhagyhatták
a kórházat, amiben egy jó hetet töltöttek.
Anna időközben járt otthon, elhozta a kutyákat a panzióból, eltöltött
velük naponta néhány órát, aztán jött is vissza a kórházba és lényegében
beköltözött Simon szobájába. De most végre kézen fogva kiléptek a kapun,
őszintén remélve, hogy a legkisebb Carmichel világra jöveteléig már nem kell itt
tölteniük egyetlen órát sem.
-Nem is gondoltam, hogy ez egy
ilyen hatalmas épület - nézett fel Simon a kórház komor betontömbjére. Belülről
szinte barátságosnak hatott, már amennyire egy ilyen hely barátságos lehet, de
innen nézve szürke óriásként magasodott föléjük, nyomasztóan és sejtelmesen.
Pedig azon túl, hogy az életét úgyszólván megmentették odabent, élete egyik
legnagyobb hírét is ezek között a falak között tudta meg. Apa lesz! Jézus! Kimondhatatlanul
boldog volt, de ugyanakkor egy görcs szorította öklömnyire a gyomrát. Egy
gyerek? Amikor még ő maga sem érezte egészen felnőttnek magát? Tisztában volt
vele, hogy az élete évek óta felelős döntések sorozata, mert a jövőjéről csakis
ő dönthetett. De az Annával való megismerkedése egy olyan útra vitte, ahol a
dolgok sokszor tőle függetlenül alakultak, ahol néha bele kellett törődjön,
hogy nem mindenben övé az utolsó szó. A legérdekesebb az volt ebben, hogy nem
érzett csalódottságot, haragot ezért. Na jó, csak ritkán. És olyankor is be
kellett lássa idővel, hogy nem volt igaza. Fejlődött, érzelmileg is kezdett
felnőni, de ez az új fejlemény felgyorsította a folyamatot. Egy gyerek! Óriási
felelősség! Most még csak ezt érezte, és a félelmet, hogy meg tud-e majd
felelni a kihívásnak. Annát nézte, aki hozzábújt a hátsó ülésen és a szíve
dobbanásait fülelte, miközben Donald magabiztosan manőverezett hazafelé az
élénk forgalomban. A kórházból egymásba kapaszkodva jöttek ki, miután nem volt
hajlandó a francos tolószékkel gurulni a kocsiig. Öt lépésvolt csupán, de ez
kellett most az önbecsülésének és önérzetének, hogy megmutathassa, a betegség
nem gyűrte teljesen maga alá.
Nem foglalkoztak a mindenhonnan
feléjük záporozó kérdésekkel és bekiabálásokkal. Stephtől már tegnap megtudták,
hogy az angyalarcú kis ápolónő valójában egy álruhás riporter volt, aki
kijátszva a biztonságiakat, úgy járt-kelt napokig körülöttük, hogy senkiben nem
merült fel, hogy nem a személyzethez tartozik. Nyilván jó pénzért adta el a
titkukat és egy-két gyenge, de annál beszédesebb fotót. De most ez sem tudta
igazán felhúzni egyikőjüket sem. Még túlságosan lefoglalta a gondolataikat a
saját boldogságuk, s nem maradtak szabad gyökeik a környezetük iránti
megvetésre.
Donald bevitte a csomagot az
előtérbe, amíg a fiatalok odakint játszottak a két kajla kutyával, akik majd
megbolondultak a boldogságtól, hogy a gazdáik végre hazatértek. Aztán a férfi
elbúcsúzott és ahogy becsukódott mögötte az ajtó, mindketten nagy átalakuláson
mentek keresztül. Bőrük alatt napok óta izzott a parázs és most egyetlen
érintés elég volt, hogy a láng lobot vessen. Nem jutottak el a hálószobáig, de
még a nappaliig sem, de ez egyikőjüket sem érdekelte különösebben.
Anna nem tudta, hogy a férfi
lépten-nyomon kitörni készülő frusztrációja vagy csak a vegytiszta szenvedély
szabadult-e el, de Simon szinte falta a száját, miközben a falnak nyomta, ép
kezével helyhez szögezve a testét. A vágy időzített bombaként robbant fel a
testükben és a lány lábai megroggyantak, ahogy lassan elvesztette a kontroll a
saját teste felett. A férfi nem tétovázott, megemelte és előretolt térdére
ültette, miközben a saját nadrágja gombolását kereste, hogy kiszabadíthassa
duzzadó fegyverét. Anna bugyija nem jelentett akadályt, a vékony pánt halk
reccsenéssel adta meg magát, hogy a falatnyi tanga a férfi zakójának zsebében
végezze. Simon nyelve erőszakosan tört utat magának, ahogy a lány levegő után
kapott. Mély morgással kutatta Anna szájának bársonyos meleg belsejét, a fogai
élességét, s kezei közben a lány csuklóit elengedve annak nyitott tenyereire
simultak. Az érintés gyengédségét követve lazult el az egész teste is, hogy
megérezve a hívogató hőségét, elmerüljön a nőben, aki a felesége, és ha
hihetnek a paksamétányi orvosi papírnak, a gyereke anyja is volt. Anna
tehetetlenül hagyta használni és élvezni a testét, miközben a döntés, hogy
melyikük élvezete nagyobb, nyilván döntetlenre állt. Igazából ez volt az
őszinteség pillanata, amely többet árult el a férje gondolatairól és
érzéseiről, mint amennyit a férfi valaha is képes lett volna szavakba önteni.
Rémült volt és boldog. Egyszerre. Egy büszke, szerelmes hím.
105.
-Ez jó! …Te, ez nagyon jó! –
olvasta el az utolsó lapokat is Stephanie, aztán a paksamétát összerázva Annára
nézett. –Simon már olvasta?
-Nem, csak elmeséltem neki a
rövid összefoglalót és annyira megtetszett neki az alapsztori, hogy megkért,
fordítsam le. Mivel az eltelt hetekben egyedül voltam és nem tudtam, mihez
kezdjek, hát nekiálltam. De én neki is megmondtam, én nem vagyok műfordító,
lehet, sokszor nem is tudtam visszaadni, amit az írónő olyan érzékletesen
fogalmazott meg, szóval… - vont vállat Anna, miközben azért nagyon jól estek
neki az asszony elismerő szavai. Szerette ezt a könyvet és örült, hogy a
segítségével talán a világ is megismerheti kedvenc írónője legújabb regényét.
-Hidd el nekem, ez nagyon jó!
Abszolút átadja a hangulatot, az érzelmeket; az ember önkéntelenül is azt
próbálja eldönteni, melyik nő helyébe képzelje magát. Bár, ha Adam Franciest
választja, akkor nyilván mindenki vele szeretne azonosulni – sóhajtott. –Te, ez
a Georgette Pandas nem ismeri véletlenül Simont? Mert nem kellett nagy
képzelőerő hozzá, hogy őt lássam a karakterben.
-Hát, személyesen aligha, de a
filmjein keresztül nyilván nem ismeretlen előtte. Nekem is feltűnt, mintha
helyenként a férjem köszönne le a lapokról. Talán azért ment a fordítás is –
mosolyodott el Anna. –Nem hallottál róla mostanában? – tette fel a bizonytalan
kérdést, mire Stephanie a kezéért nyúlt és megpaskolta.
-Drágám, ha jelentkezhetne onnan
a világ végéről, akkor Te lennél az első, akit felhívna. Azt mondják, semmi
térerő nincs, ami nyilván így nem igaz, de a műholdás kapcsolatot úgy tűnik nem
engedik használni még neki sem. De már csak napok kérdése és befejezik, aztán
mire kettőt pislantasz, már itthon is lesz. Örülj neki, hogy eddig nem
lábatlankodott körülötted, így legalább nyugodtan tudtál dolgozni.
-Hát, szerintem akkor is tudtam
volna, ha legalább éjszakánként itt van. Nagyon üres a ház nélküle – motyogta
Anna az ablakon túl elé táruló pompás panorámát csodálva az asszony irodájából.
-Ha aggódsz amiatt, hogy egyedül
vagy …
-Nem, nem, hiszen ott vannak a
kutyák, velem alszik mind a kettő, Simon szerintem idegbajt fog kapni, hogy
beszoktattam őket a házba, de jobban alszom, ha hallom őket, ha már Simon nem
szuszog ott mellettem.
-Nocsak, egy új információ a
srácról, szóval szuszog? – vigyorodott el az asszony.
-Szerintem orrsövényferdülése
van, de ő úgyis letagadná, ha másért nem, akkor azért, mert rettegne
megcsináltatni. Azt hiszem, az orvosokból erre az évtizedre elege van.
-És, beszéltetek már róla, hogy a
nagy napon azért ott lesz-e veled? Nem árt idejekorán elkezdened a győzködését –
nézett rá kíváncsian a szőke nő. Anna bizonytalanul megvonta a vállát. Nem, még
nem beszéltek róla, sőt, amióta kiderült, hogy terhes, és a maguk módján
megünnepelték az életnek ezt a nagy ajándékát, Simon a jól végzett munka
örömével tulajdonképpen meglepően hanyagnak mutatkozott a hálószobában. Persze,
össze-összebújtak néha, de a korábbi játékosság és vadság a hazatérésük
napjával kikopott a repertoárjukból.
Anna hiányolta is, egyszer még szóvá is tette, de Simon arra
hivatkozott, hogy még véletlenül sem akarja, hogy a kicsinek valami baja
legyen. És onnantól a szexuális életük úgyszólván unalmasan egysíkú lett. Pedig
még igazából el sem kezdett formátlanodni, csupán egy kis domborulat jelezte az
ifjabb Carmichel jelenlétét. Kicsit félve gondolt rá, hogy mire könnyebb lesz
átugorni, mint megkerülni, a férje majd biztosan teljesen elveszti az
érdeklődését.
-Nem, még nem került szóba –
motyogta halkan. –De nem hiszem, hogy hajlandó lenne bejönni, mert legalább
olyan rosszul tűri másnak a fájdalmait, mint a sajátját. Viszont megígérte,
hogy eljár majd velem terhes tornára, de hát köztünk legyen szólva, szerintem
azt sem gondolta komolyan. Nem baj, nem én leszek az első nő, aki egyedül
csinálja végig – mondta lemondóan. Stephanie összevont szemöldökkel nézte.
Jézusom, ez ugyanaz a nő lenne, aki nemrég még az életkedvtől majd kicsattant?
Most meg csupa bizonytalanság és magába fojtott keserűség. Simon, mi a jó
francot műveltél ezzel a szerencsétlennel? Végül bizakodóan rámosolygott a
lányra:
-Hát, még rengeteg idő van
előttetek. Rá fog jönni, hogy egy ilyen csodát egyszerűen nem hagyhat ki. Egész
életében bánná. – és én erre
figyelmeztetni is fogom, tette hozzá magában.
*
Bojana vágyakozó arccal figyelte
az angol színészt. Már harmadik hete forgattak itt a Balkán fennsík egyik
csodás szegletében, ő pedig nap mint nap hordta neki az ebédet, a frissítőt és
bármi mást, amit a férfi csak kívánt. Mostanra úgy érezte, hogy lassan beérik a
készségessége és eléri a célját, amit az első nap óta reménykedve táplált. Remélte,
hogy a kívánságlistán előbb-utóbb az ő ruganyos teste is felbukkan majd. A
többiek ugyan azt beszélték, hogy a férfit otthon feleség várja, egy terhes
feleség, de úgy döntött, egy terhes feleség elnehezülő teste nem tud vetélkedni
az ő első udvarhölgyi idomaival. Két éve már, hogy a szerbiai szépségverseny
első három helyezettje los angelesi kirándulást kapott a szervezőktől. Dasa és
Mirka már az érkezés napján eltűntek és a nap huszonnégy órájában gazdag férjre
vadásztak, ő meg a várost járta. Egy nap a bérelt kocsijával egy los felizi
utcán hajtott lépésben és a turisztikai útmutató szerint ismert színészek
házait kereste, amikor egy vadszőlővel befuttatott kapun egy ütött-kopott
pickup hajtott ki. A kormánynál egy fiatal férfi ült baseball sapkában. Mire
beazonosította, hogy ki lehetett az, sajnos már el is tűnt a sarkon.
Végiggondolta, hogy miket olvasott addig a jóképű színészről, és úgy döntött,
ha a barna hajú szépség, aki a csúcsra repítő filmjében a partnere volt, nem
tart rá igényt, mert mostanában a végleges szakításuktól volt hangos a sajtó, akkor
ő lesz az, aki vigaszt nyújt majd a férfinak a magányos estéken. Ehhez azért
megvolt az egészséges önbizalma. Napokig követte a színészt. Ott volt a Chateau
Marmont-ban, amikor a férfi a barátaival lazított, de hasztalan próbálta
felhívni magára a figyelmét. Aznap határozta el, hogy akkor majd más úton kerül
a közelébe. És amikor már majdnem lemondott róla, hogy valaha is sikerülhet,
akkor legújabb filmje főszerepével a férfi megérkezett az ő szülőhazájába, hogy
a forgatáson szinte tálcán kínálja neki a lehetőséget. Bojana ugyanis egy jó
évvel ezelőtt elhelyezkedett a filmgyárban és asszisztensként dolgozott, jól
hasznosítva kiváló nyelvtudását és szolgálatkész, simulékony természetét.
Simon az első napon a csinos
nőnek kijáró udvariassággal üdvözölte, de különösebb érdeklődést nem tanúsított
iránta. A lány pedig nem rámenősködött. Volt ideje. Aztán teltek a napok,
Bojana jó humorérzéke kellemessé tette a két jelenet közti várakozások máskor
unalmasan hosszúra nyúló perceit, és Simon a forgatás vége felé közeledve
el-eljátszott a gondolattal, hogy elutazása előtt köszönetképpen meghívja egy
kellemes vacsorára a sötét hajú szépséget, aki délies vonásaival, színeivel Annára
emlékeztette.
*
Anna eközben odahaza, végezve a
fordítás néha felpörgető, néha elbizonytalanító időszakával, unatkozva napozott
a medence szélén. Nézte a medencetisztítót, aki ügyes mozdulatokkal végezte a
dolgát, a kertészt, aki energikusan mozogva valószínűtlenül rövid idő alatt
végzett a bokrok nyírásával és a rendrakással, miközben odabent a takarítók
tették a dolgukat. Egy lusta herének érezte magát. A kutyák mellette hevertek
egyetlen rezdülésére várva, amiből játék, vagy valami kis mozgás lehet, de a nő
a gondolataival volt elfoglalva. Meg fog bolondulni, ha ezentúl csak erről fog
szólni az élet! – morgolódott magában. Nyilván nem akarta átvenni a kerti
munkákat vagy a benti takarítást. Ennek az életnek az az előnye mégiscsak
megvolt, hogy nem neki kellett a porszívót átrángatni a házon, vagy a mindig is
gyűlölt vasalással bajlódnia, de amikor látta, hogy az ágyneműt húzza le az
asszony odabent, akkor azért erős ingerenciája támadt, hogy maga csinálja meg
helyette. Ettől, hogy nem ő volt az, aki a maguk intim terét rendben tartja,
úgy érezte, mintha egy szállodában élne.
Az otthonteremtés mégis csak több annál, mint hogy egy váza virágot
tegyen az étkező asztalára.
Legalább Simon itthon lenne, de ő
persze dolgozik, új élményeket gyűjt, és egészen biztosan jobban viseli, hogy
képtelenség volt vele már napok óta beszélni. A legutóbbiban sem volt sok
köszönet, mert valaki állandóan ordítozott a háttérben, míg végül a férje
visszaordított neki, ami azt a másikat nyilván nem nagyon érdekelte, de neki
két napig csengett utána a füle, mert Simon elfelejtette a kezét közben a
telefon és a szája közé tenni. El
kellett volna kísérnie, de nem akart láb alatt
lenni. Mihez kezdhetett volna ott a szerbiai semmi közepén, amíg a
többiek dolgoznak? Mit? Pontosan ugyanazt, amit itthon. Fordíthatott volna. És
legalább a férjével lehetett volna. Fejbe tudta volna verni magát a rossz
döntésért, de most már nem tehetett mást, minthogy türelmetlenül várja, hogy a
férfi hazaérjen. Egy hirtelen ötlettel bement a házba a kulcsokért és a
pórázokért, aztán egyetlen intésére a két kutya máris beugrott a pickupbe, hogy
lemenjenek a strandra egy kicsit rohangálni. Ha már ilyen semmittevésre
kárhoztatta magát, akkor legalább ezek a kajlák érezzék jól magukat.
*
Egy jó órával később a meleg
homokban üldögélve a két kutyát nézte, akik egy tízéves forma kisfiúval
apportíroztak a bokáig érő vízben. A gyerek egy frizbít dobált be a vízbe, a
két jószág meg versenyt úszott érte, aztán boldogan rohanva vitték a zsákmányt
újdonsült játszótársuknak. A gyerek apja egy ideig tétován toporogva nézte a
játékot, aztán láthatóan eltökélte magát és odaballagott hozzá, megállt felette
és ráköszönt.
-Úgy látszik, a fiam jobban
élvezi a négylábúakkal a játékot, mint velem. Az is igaz, ha nekem kéne a vízbe
berohangálni azért a vacakért, azt hiszem, inkább hagynám, hogy a hullámok a
partra sodorják. Jó napot! A nevem Doug Corbet.
Anna a szemét árnyékolva nézett
fel a magas, fekete hajú férfira.
-Anna Stein, aranyos fia van.
Őket szinte lehetetlen lefárasztani, de a fiának talán sikerül – nevette el
magát, ahogy Maci a nyelvét lógatva lerogyott a víz szélén, és még az sem
zavarta, hogy a homokot nyaldosó hullámok időnként átcsapnak rajta.
A férfi lehuppant mellé a homokba
és pár pillanatig a szemét összehúzva nézte. -Ne haragudjon, hogy így bámulom,
csak valahogy olyan ismerős. Tudom, minden pasi ilyen rossz dumával kezd
ismerkedni, de én komolyan is gondolom. Valahol már biztosan láttam magát, bár
ha már korábban is beszéltünk volna, azt egészen biztosan nem felejtettem volna
el. Bosszant, hogy nem jövök rá, netán modell?
-Egy ilyen kis dugó? – nevette el
magát Anna. –Nem, nem vagyok modell, bár kedves, hogy egyáltalán feltételezte
rólam. Énekeltem régebben, és …
-Ez az! – kiáltott fel a férfi.
Anna! Hát persze! A Crazy Cats-ban hallottam magát.
-Igen, az lehet, néhány hónapig
valóban felléptem ott.
-Kár, hogy most már nem, mert a
barátaimmal rendszeresen odajárunk. De ha elárulja, hol énekel mostanában,
lehet, hogy sikerülne rábeszélni őket, hogy változtassunk törzshelyet.
-Hát, mostanában már csak a
fürdőszobában – nevette el magát Anna.
-Azt hiszem, oda is szívesen
követném – vigyorgott rá a férfi. –Bocsánat, szóval, érti…, csak a vicc
kedvéért… - szabadkozott a férfi.
-Hát, ezzel kapcsolatban lehet,
hogy a férjemnek lennének kifogásai –
kacsintott rá a lány, mire Doug grimaszt vágott.
-Gondolhattam volna. Egy ilyen
csinos nő egészen biztosan nem egyedül tengeti a napjait. Netán most is itt
van, mert nem akarnám kényelmetlen helyzetbe hozni, hogy itt beszélget egy
idegen pasival? – nézett körül.
-Nem, nincs. Külföldön van, Európában
– motyogta Anna olyan sóvárgással a hangjában, ami még a férfinak is
feltűnt. –Hogy hívják a fiát? – nézett
egy kis kényszeredett félmosollyal a férfira, aki egy büszke pillantással
nézett a Bernie mellett épp térdre eső és a kutyát simogató gyerekre.
-Matthew
-És hol van Matthew mamája?
-Nem fogja elhinni, de ő is
Európában. A feleségem ugyanis angol. Két éve elváltunk, és mivel ő időközben
átvette az apja jól menő ügyvédi irodáját, hosszas csatározások után úgy
döntöttünk, hogy a srácnak jobb lesz itt velem, mint egy bentlakásos iskolában.
Így ha az anyja tényleg vele akar tölteni időt, akkor kénytelen kiszakadni a
napi taposómalomból és eljönni idáig. Melanie szerencsére elismerte, hogy
munkamániás és belátta, hogy Matthewnak is jobb így. Így egy évben
háromszor-négyszer átjön és akkor egy hétig, tíz napig tényleg csak a fiára
koncentrál. A dolog bevált, bár elismerem, még így sem hangzik túl jól.
-Én nem tudnám a munkám a gyerek
elé helyezni! – merengett el Anna a vizet fürkészve, miközben arra gondolt,
vajon Simon hogyan birkózik meg majd ezzel a dologgal. Mennyi időt tud majd
velük tölteni érdemben, mint apa, és hányszor fognak összeveszni azon, hogy egy
újabb kihívás fontosabb lesz, mint egy születésnap, egy gyerekzsúr vagy akár
egy ballagás. Megrázta a fejét, hogy szabaduljon a gondolatoktól, hiszen talán
felesleges előre temetni a családi életüket, amikor a gyerek még akkora sincs,
hogy a külvilág megsejthesse a létezését. –Persze, nyilván más helyzet, ha
valakit a családi üzlet kényszerhelyzetbe hoz – tette hozzá mentegetőzve,
amiért szinte pálcát tört egy ismeretlen asszony felett.
-Nem volt az akkora kényszer… -
sóhajtott Doug. –Mel mindig is ambíciózus volt, kislány kora óta arra készült,
hogy átvegye az irodát. Matt inkább csak egy baleset volt a tervei között. Én
meg voltam olyan naív, amikor megkértem a kezét, hogy azt higgyem, vonzóbbá
tudom tenni neki a családi életet, mint a tárgyaló termi sikereit. De ne is
beszéljünk erről, ez a lapot osztotta az élet, megtanultam elfogadni.
-Matt-nek biztosan nagyon
hiányzik – mondta Anna, mire a férfi keserűen felnevetett.
-Hát, vannak nehéz napjaink emiatt,
nem tagadom. A mai is úgy indult, de aztán szerencsére összeakadtunk magukkal
és innentől azt hiszem, meg is mentette nekünk a napot. Mi a véleménye, ha
hálából meghívjuk ebédelni? Nem nagy ügy, csak ide a pizzázóba, ott a teraszon
még a kutyák is leheveredhetnek – mutatott a plázs népszerű találkozó helyére.
Anna elbizonytalanodva rágta a
szája szélét. Ha mást nem is, annyit megtanult Simon mellett, hogy az ilyen
ártatlan találkozásokból szokott valami zűr lenni, de aztán úgy döntött, hogy
senki nem gyanúsíthatja meg, hogy két kutyával indult volna pasifogó
hadműveletre, ezért aztán az időközben talpra álló férfi felé nyújtotta a
kezét. -Rendben. Egy pizza…, tulajdonképpen halálosan elegem van már a
salátákból, amiket mostanában magányosan rágcsálok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése