Perlekedők 106-107. fejezet

106.
-Azt mesélte a fodrász Jana, hogy maga valami szépségkirálynő választást nyert. Ez tényleg igaz? – kezdeményezett valami beszélgetést Simon, amíg arra vártak, hogy a pincér az italokat hozza. Az elegáns belgrádi szállodai étteremben, ahol a hazautazás előtti estét töltötte a stáb, a többiektől külön ülve beszélgettek. –Persze, ezt ne úgy értse, hogy értetlenkedek, mert maga valóban gyönyörű, csak érdekesnek találtam a dolgot – tette hozzá, mielőtt Bojana úgy értelmezi a kérdést, hogy nem látja elég szépnek egy ekkora sikerhez.
-Nem, nem igaz, illetve, hát az első udvarhölgye voltam a nyertesnek – vont vállat a lány, mintha ez csak egy semmiség lenne, amire szót sem érdemes vesztegetni, s a mozdulattal akaratlanul is aranyló barna, sima vállára terelte a férfi figyelmét. –De sosem akartam ebből különösebb hasznot húzni. Tudja, én szinte csak véletlenül indultam azon a versenyen…, nem, nem is ez a jó szó rá, szóval… dacból, mert az akkori barátommal éppen szakítottunk, és én neki akartam bizonyítani, hogy mit hagyott kicsúszni a kezei közül. Pedig nyilván az ember nem a szépségéért kedvel valakit vagy szeret ki az illetőből. Az utódom ugyanis egy kifejezetten átlagos lány volt, aki azóta már a második gyereküket várja, szóval…, ezt én aligha tudtam volna neki megadni, mert én még fiatalnak érzem magam az anyasághoz. De ott voltam a dobogón és akkor rá kellett döbbennem, hogy Milánnak teljesen mindegy volt, hogy milyen helyezést érek el, ő már csak arra a másik lányra figyelt minden idegszálával.
Simon elgondolkodva nézte a fiatal nőt, akinek a külseje tökéletes volt, a modora szintén, hatalmas barna szemei értelmes, kíváncsi és meleg tekintettel figyelték az őt körülvevő világot. Az eltelt hetekben egyszer sem vette észre, hogy a stáb tagjaival túl közvetlen vagy éppen túl távolságtartó lett volna. Az ideális munkatárs, segítőkész, pontos és lojális, bárki ezt mondta volna róla. Ilyen külső és belső tulajdonságokkal felvértezve pedig most mégis egy magányos fiatal nőnek tűnt, akit bármelyik férfi vigasztalni próbált volna. Bármelyik, még ő is, ha…, és ennek a HA-nak itt nagyon hangsúlyosnak kellett lennie. Neki felesége van, aki ráadásul a gyereküket várja otthon, nyilván segítségre szorulva és a férjére várva, a kényszerű távolságtól boldogtalanul, szóval mindenképpen jobban teszi, ha nem Bojana bársonyos bőrét nézi elmélázva, hanem arra gondol, hogy két nap múlva az ő Annája mellett lesz végre.
-Igaza van… - bökte ki végül - …én is azt vallom, a szépség még nem minden, kell valami más, valami több, ami két embert összetartson. –Biztos tudja, hogy én nős vagyok, és a feleségem rendkívüli lány, illetve hát most már asszony – mosolyodott el az apró nyelvbotláson – aki számomra gyönyörű, és akinél szebbet biztosan láttam már életemben, de aki mellett önmagam lehetek, és aki akkor is megért és elfogad, amikor sokszor még én magam sem, szóval, ilyen nő csak ő van.
Bojana ráemelte hatalmas pillákkal keretezett meleg barna szemeit és halványan elmosolyodott. -Szerencsés asszony lehet. Miért nincs itt magával?
Simont váratlanul érte az utóbbi időben maga által is sokszor feltett kérdés. -Terhes – próbált rövid magyarázatot adni, mire a lány megrántotta a vállát.
-Attól még itt lehetne. A terhesség nem betegség. És Szerbia nem a világvége; ha bármi problémája lenne, itt is jó kezekben lenne.
-Hát igen, én is ezt mondtam neki, de akkor meg azt mondta, hogy nem akarja elterelni a figyelmem a forgatáson, és ebben lehet is valami, mert korábban azért előfordult – próbált könnyed hangot megütni a férfi, de ő maga is érezte, hogy ez elég erőltetettre sikerült. –De mindegy is, a munka véget ért, megyek haza, aztán majd talán a következő alkalommal sikerül meggyőznöm, hogy tartson velem. Még nem voltunk ilyen helyzetben, ki kellett próbáljuk, hogy utólag hogy vélekedünk a döntésünkről. Szerintem mostanra már ő is belátta, hogy jobb lett volna, ha velem jön.
-De most még nincs itt … - mélyült el Bojana hangja, ahogy lassan felemelte a fejét és a férfi szemébe nézett.
-Nem, nincs itt … - motyogta Simon elmerülve a meleg csokoládé tekintetben, aztán megrázta a fejét, mintha valami transzból ébredne. –Azt hiszem, rendelnünk kéne! – vett mély levegőt, és a szíve mélyén kicsit bánni kezdte a lovagias gesztust, amivel ennek a lánynak a kitűnő munkáját akarta meghálálni. Csak reménykedni mert benne, hogy az este végére sem fog elgyengülni és olyan hülyeséget csinálni, amivel tönkretehet valami mindennél fontosabbat.
*
-Igazán köszönöm az ebédet, és a fiúk is – nézett Anna a két elégedett eb felé, akiknek Matthew egy-egy pár virslit könyörgött ki az apjától, mondván, igazán megérdemlik a közös játék után. Doug egyetértően tette hozzá a rendeléshez a kutyák adagját. Most egy kicsit feszélyezetté vált a búcsúzkodás a kocsi mellett, aminek platóján már ott lihegett a két kutya.
-Hát, nekünk most mennünk kell. Viszlát!  – motyogta Anna és a kilincs felé nyúlt, hogy beszálljon, mire a férfi a keze után nyúlt és maga felé fordította.
-Anna! Ha máskor is van kedve megfuttatni őket itt a parton, itt a számom – húzta elő a farzsebéből a tárcáját és egy névjegyet nyomott a lány kezébe. –Hívjon és jövünk, Matt biztosan imádná, nekem meg nem kellene kutyát vennem a srácnak – kacsintott vidáman, mire Anna a kezdeti meglepettség után elkuncogta magát.
-Oké! Hívni fogom – mosolygott a párosra, aztán beült és szinte azonnal indított is. Zavarba hozta a férfi nyílt érdeklődése. Talán nem tette elég nyilvánvalóvá, hogy férjes asszony? Mi a fenének kellett engedni, hogy az arcáról leolvasható legyen a férje hiánya, talán Doug úgy értelmezte, hogy szüksége van egy vigasztaló férfira? Ebben igaza lehetett, csakhogy ő kizárólag Simonra tudott ezügyben gondolni. 
*
Georgina Spider elégedetten nézegette a fotókat, amiket az elmúlt percekben készített a telefonjával. Hihetetlen szerencséje volt. Hiába na, értelmet nyert a mondás, hogy a siker érdekében jókor kell lenni jó helyen. Egészen véletlenül beszélt meg találkozót egy barátnőjével itt a parti pizzázóban, és ő volt a legjobban meglepve, amikor a nő a kutyákkal és a férfival meg egy kisgyerekkel letelepedett a terasz szélénél egy asztalhoz. Azonnal megismerte, bár az idegen férfi jelenléte egy pillanatra összezavarta, de aztán alaposabban megnézte a barna hajú lányt és megnyugodott, tényleg a színész felesége. A terhesség még nem látszott rajta, talán nem is arról volt szó, csupán egy nőgyógyászati probléma miatt beszélt azzal az orvossal. A sajtóban azóta mindenesetre senki nem erősítette meg és nem is cáfolta a híreszteléseket, amiket ő maga indított az útjára azzal a cikkel. Nem bizalmaskodtak a férfival, nyilván egy gyerek előtt nem is tehették volna, de azért izgalmas kérdéseket vet fel, mit keresett itt Anna, amikor élete párja valahol Európában forgat éppen. Egy pillanatra arra gondolt, tulajdonképpen gonosz egy foglalkozást űz, hiszen a képeivel, a szavaival esetleg házasságokat, családokat törhet össze, aztán megrántotta a vállát. Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra!
*
-Köszönöm a kellemes estét! – állt meg Simon a lift előtt, ameddig elkísérte Bojanát.
-Nem kell még véget érjen! – suttogta a nő enyhén elpirulva, de egyenesen a férfi szemébe nézve, aki azonban megrázta a fejét.
-Ne! Ne mondja ezt! Én nem tehetem, magának pedig nem rám van szüksége…
-Ezt maga nem tudhatja. Mindenesetre, ha meggondolná magát, a 313-asban lakom. Egyedül – mondta Bojana, aztán belépett a liftbe és a férfit nézte, amíg becsukódott köztük az ajtó.
-Huh, távozz tőlem Sátán! – nyögött fel Simon, ahogy a kísértés szűnni kezdett. Három hét alatt egyszer sem érezte a lányon, hogy akarna tőle valamit. Miért nem maradhatott ez így az utolsó estére is? Kínos volt a küzdelem önmagával és a szituációval, utált visszautasítani bárkit is, de hát ebben a helyzetben mást nem tehetett. Nyilván. Egy kéz nehezedett a vállára és idegesen rezzent össze. De csak az egyik kameraman volt az.  Michael már nem volt egészen színjózan, ez látszott  rajta.
-Hát, azt figyeltem, beránt-e magával, vagy ellent tudsz állni. Erős vagy barátom. De egy hülye is, ha engem kérdezel. Micsoda nő! Mit nem adnék érte, ha tudnám, mi a szobaszáma…
Simon már majdnem rávágta, hogy 313, de szerencsére még időben becsukta a száját. Bojana aligha lenne hálás érte, ha rászabadítaná ezt a marhát. Ezért aztán inkább a fickó felé fordult. -Nem iszunk még meg egy sört, mielőtt aludni megyünk?
-Együtt? – kérdezett vissza bamba vigyorral a másik, mire Simon értetlenül próbálta kibogozni, mivel kapcsolatban kérdezhette ezt. Aztán ő is felnevetett.
-Már úgy értem, együtt igyunk valamit, aludni magamban szeretnék.
*
A repülőn ülve lehunyt szeme előtt Anna jelent meg, akivel sikerült végre az indulás előtt beszélnie. A közelgő viszontlátás örömétől feldobva rengeteg mesélni valójuk volt mindkettőjüknek. A felesége éppen arról mesélt, hogy a minap lement a kutyákkal a partra és egy kisgyereknek sikerült az, ami még egyikőjüknek sem, hogy a két szőröst annyira lefárassza, hogy aznap még enni se nagyon akartak, csak aludni a ház hűvösében. Jót nevetgéltek a dolgon, és csak amikor letette a telefont, akkor jutott eszébe, hogy tulajdonképpen merész vállalkozás volt Anna részéről ez a magányos tengerparti séta. Oké, a kutyák talán megvédték volna, ha fotósok vagy rajongók veszik üldözőbe, de hát az sem lett volna igazán hálás hír, ha azért kerülnek az újságba, mert valamelyik kutyájuk megharap valakit, aki túl közel merészkedett a lányhoz. Ő maga inkább nem dicsekedett a búcsúest kis közjátékával. Végül is, nem volt miről, győzködte magát.
*
-Ááá… nem akarom abbahagyni! – ordított a kicsit rekedtes férfihang, és Simon úgy állt meg a bejárat előtt, mint akit mellbe csaptak. Még a levegő is pontosan úgy szorult ki a mellkasából. Direkt nem árulta el, melyik járattal jön, meg akarta lepni Annát, de pillanatnyilag ő volt meglepve, sőt sokkolva. Mi az isten van odabent?
 –Ez fantasztikus! Gyere velem! – hörögte az előbbi hang. –Gyere! Oh igen! Még! Még! … Anna nevetése tisztán kivehető volt a pasi önkívülete közben. Mi a fasz van odabent? – nézett a két kutyára, akik vigyorogva néztek vissza rá. Klassz, még a kutyák is kiröhögik! Egy pillanatra átfutott a fején, hogy megfutamodik, nem akarja látni…, de aztán felszívta magát és halkan lenyomta a kilincset. Ebből verekedés lesz, gondolta felbőszülve és próbálta elképzelni a heves párocska vajh a lakásnak melyik pontján heverhet az orgazmustól fáradtan. De odabent az üres nappaliban csak a villódzó tv képernyő fogadta, ahol Ty Pennington bohóckodott, valami új családi ház hátsó kertjébe megálmodott kalandparkban. A nagy házátalakítás, gondolta kissé nyugodtabban. Ő is szerette nézni a pasi műsorait, de az előbb nem is gondolt rá, hogy ezt a rekedtes hangot bárhol felismerné. Hát, úgy látszik, mégsem. Elpirult, amiért az előbb azt feltételezte, Anna tudva arról, hogy ma érkezik, itt orgiázott volna egy pasival, basszus, Carmichel, megértél a gumiszobára – nyögte elgyötörten.
Zörgést hallott a konyha felől és arrafelé indult. Anna kerek feneke fogadta, ahogy a mélyhűtőben fagylalt után kotorászott. Mielőtt megszólalt volna, a két kutya a lány mellé sorakozott. Ők is nagyon szerették a nyalánkságot. A lány nevetve megpaskolta Stan fejét, ahogy szinte belehajolt a hűtőrekeszbe, aztán odébb tolta és a kezében lévő kanállal hadonászva magyarázni kezdett.
-A gazdinak egy szót se erről, megértettétek? Különben is az utolsó doboz, mire hazaér, már nem fogunk lebukni, hogy egy hete szinte csak ezen élünk. De ő a hibás. Ha nem lennék terhes, nyilván nem enném nagykanállal a világ egyik legfinomabb fagylaltját. Igaz, hogy akkor nektek sem jutna – csicsergett a két mihasznának, miközben két kis rozsdamentes tálba szedett nekik a hideg finomságból, aztán ismét megmutatta a kis francia bugyit, ami a hátsóján feszült, ahogy a kövezetre lerakta a tálakat. Simon eddig a pillanatig tudott kitartani. A mosoly már az arcára kúszott, a csomagjait már a bejárat mellett lerakta, úgyhogy most két szabad kezével, amikkel az előbb még a fojtogatást tervezte, átölelte a feleségét.
-Meglepetés!
Anna egy éles sikollyal pördült meg a karjai között és máris a nyakába is költözött. A csók, amivel üdvözlésként fogadta a férjét, többet követelt. Amikor levegőt vett, csak annyit suttogott: -Lebuktam.
A férje pedig elmosolyodva csak annyit válaszolt rá: -Nem is tudod, mennyire. Aztán felkapta a feleségét és a hálószobába indult vele. Anna az utolsó pillanatban még felmarkolta a fagylaltos dobozt, mire Simon elvigyorodott: -Helyes, hozd csak magaddal, de ezen most osztozni fogunk, megkívántam és már azt is tudom, hogy honnan akarom lenyalogatni.

107.
-Hiányoztam? – cirógatta játékosan Simon a felesége hasán az érzékeny bőrt, mire Anna kéjesen nyögött egyet, ahogy feléje homorított.
-Néha.
-Mit csináltál nélkülem?
-Unatkoztam és ez nem tetszett nekem. Úgyhogy arra a következtetésre jutottam, mégiscsak el kellett volna mennem veled Szerbiába.
-Csak azért, hogy szórakoztassalak? – hajolt rá a férfi és az orrával is bejárta az ujja előbbi útvonalát.
-Azért is – sóhajtott Anna - ...meg azért is, mert éjszakánként nem volt kihez bújnom. Neked nem is hiányoztam? – pattan ki hirtelen a szeme és a kezét a hasa és a férfi szája közé csúsztatta.
-Néha – mosolyodott el Simon.
-És mit csináltál olyankor?
-Beszélgettem a többiekkel.
-Az ágyban? – kuncogott a lány, mire Simon komolyan ránézett.
-Nemcsak az ágyban hiányzol, ugye tudod?
-Te sem. Ha majd lesz időd olvasgatni, akkor elkészültem a fordítással. Stephnek már odaadtam, neki nagyon tetszett. De aztán nem volt más dolgom, mint nézni, ahogy valaki a medencét pucolja, másvalaki a kertet rendezgeti, a takarítók meg idebent..., olyan feleslegesnek éreztem magam, mint aki tényleg csak egy játékszer a hálószobában.
-Anna! - komolyodott el a férfi, ahogy rájött, hogy eddig tartottak az édes percek, most komoly témákra terelődik a szó; és ehhez nem érezte elég kipihentnek magát.
-Ne Annázz itt nekem! – ült fel a lány. -Amikor lementem a parra a kutyákkal és az a kisfiú játszani kezdett velük, odajött az apja és felismert.
-Ne is törődj vele, biztosan egy rajongó a felesége, de ...  – vágott közbe türelmetlenül a férje.
-Nem, félreértesz, nem azt tudta, hogy a Te feleséged vagyok, hanem hallott régebben énekelni a Crazy Catsben; és megkérdezte, hogy mostanában hol énekelek, mert a barátaival szívesen törzshelyet változtatnak, ha... szóval, érted.  És erről eszembe jutott, hogy néhány hónapig még nyugodtan felléphetnék. Tudod, amíg a gitárt még magam elé tudom fogni – mosolyodott el a végére.
-Ne kezdjük már megint ezt a vitát! Komolyan, már szakállas. Nem fogsz a gyerekemmel a hasadban abban a rossz lebujban énekelni! – feküdt hanyatt a férfi és a karját a szeme elé rakta, hogy az asszonynak esélye se legyen kismacska-nézésével levenni őt a lábáról.
-Trevor biztosan örülne, ha tudná, hogy beszélsz a klubjáról. Semmivel sem rosszabb, mint bármelyik másik a városban – dacolt vele a lány.
-Oké, nem lebuj, de nem is neked való.
-Simon! Elegem van belőle, hogy egyedül üljek itthon a négy fal között és arra várjak, hogy hazaérj. Vagy éppenséggel arra, hogy ez a kis lókötő megszülessen és onnantól a pelenkázás foglalja le minden percemet.
-Honnan tudod, hogy egy lókötő és nem egy boszi? – kapta fel a fejét a férfi. –Netán voltál orvosnál is és tudsz valamit, amit én még nem?
-Nem tudok – sóhajtott Anna – de most nem is ez a lényeg, hanem, amit mondtam.
-Na látod, még orvosnál sem voltál. Látod, mennyi mindent csinálhatnál? Orvoshoz mész, kitalálod, hogy hol legyen a gyerekszoba, milyen legyen, mestereket hívsz, hogy megcsinálják, berendezed, tornára mész, és ha még marad egy kis energiád, akkor engem vársz. Már el is ment az egész nap...
-Jézusom, te viccet csinálsz ebből az egészből.
-Nem kicsim, az a vicc, hogy ezen siránkozol hetek óta. Most őszintén, ha bármibe belekezdesz, néhány hónap múlva abba kell hagyd egy időre, az pedig pont annyit jelent, hogy tök feleslegesen pocsékoltad rá az energiáid. Viszont nem is gondolsz olyan dolgokra, amikre lassan kéne. Ha itthon vagyok, én segítek neked mindenben, de tudtad, hogy sokszor leszek távol és most azt kéne kitaláld, olyankor hogyan birkózol meg a dolgokkal. A zenével meg akkor is foglalkozhatsz, ha nem állsz színpadra. Én is szoktam. Írj számokat, aztán legfeljebb a fiókba kerülnek, de előfordulhat, hogy megkeresnek mondjuk egy filmmel, amihez fel lehet használni, és akkor már csak rá kell szabni az adott sztorira. Szinte irigyellek, ahogy ezt végig gondoltam.
Anna a szemeit forgatva kászálódott le az ágyról. Amilyen jól indult a konyhában ez a buli, úgy ellaposodott a végére. Ha nem lett volna benne egy izgalmas rész, hát, kifejezetten csalódott lenne. Annyi mindenesetre már bizonyossá vált előtte, hogy a férjével ebben a kérdésben nem tudnak civilizált emberek módjára egyességre jutni. Még nem tudta, hogy behódolni fog, esetleg lázadni, de hogy fognak még emiatt összeszólalkozni, abban már most biztos volt.
*
Simon nézte a feleségét, ahogy a konyhában tett-vett. Még őbenne sem ülepedett le az előbbi beszélgetés, Anna is nyilván csak időlegesen állt el a folytatástól. Járt az agya, hogy mit találhatna ki megoldásként, de most tényleg annyira fáradt volt, hogy esélye sem volt a a tuti megfejtésre. Maci megbökdöste a kezét, mire automatikusan megsimogatta a fejét, de a szemét nem vette le a kissé hangosan pakolászó lányról.
-Szerintem hagyd, majd eszünk valamit a városban, esetleg a parton – szólalt meg halkan, mire Anna megpördült és a kezében levő serpenyőt egy kisebb hangrobbanás keretében letette a pultra. –Jó.
-Gyere ide! – nyújtotta ki feléje a kezét, mire az asszony, ha vonakodva is, de azért lassan odaaraszolt hozzá. A férfi a két lába közé húzta és magához ölelte. Mintegy az asszony hasába beszélve megszólalt: -Ne veszekedjünk! Még csak most értem haza, annyira szerettem volna már veled lenni, és te így fogadsz. – A fojtott hangból világosan érezhető volt a panasz. –Megértem, hogy szar dolog lehet egyedül, értem azt is, hogy valami értelmes elfoglaltságra vágysz, csak azt kérem, ne erőltesd ezt a klubos dolgot. Ki fogjuk találni, hogy mi legyen a megoldás, ígérem, de veszekedve nem fog sikerülni. Csak azért ragaszkodsz ehhez olyan rögeszmésen, mert ezt ismered és nem is sejted, mennyi más lehetőség van előtted.
-Chhh ... – hallotta a feje fölül és egy halvány mosoly átsuhant az arcán. Már az is eredmény, hogy Anna nem vitatkozik, ez az apró hang meg, ennyihez minden joga megvan. Okosnak és bátorítónak hangzott, amit mondott, de tulajdonképpen fogalma sem volt róla, mi lesz a megoldás. Csak időt akart nyerni. Kicsit mozdult, hogy a feleségét a térdére ültethesse és úgy ölelte magához, miközben apró csókokkal a nyakában kezdett kalandozni.
-Komolyan gondoltam, tényleg. Meg fogjuk oldani, ígérem. És most menjünk le kicsit a partra kiszellőztetni a fejünket. Ez a két mihaszna is futhat egy nagyot, mi meg bekapunk egy pizzát, ha már ott vagyunk. Na, mi a véleményed?
-Oké, séta, szellő és pizza. De csak hogy tudd, tudom ám, miben mesterkedsz. Húzod az időt, aztán ha már gurulok, vagy a porontyod is megszületik, akkor már úgysem lesz időm, hogy ilyesmin törjem a fejem. Úgyhogy vedd tudomásul, egy pillanatra sem hittem el ezt a szánalmas szöveget segítőkészségről és mindenféle lehetőségekről.
-Mernék én előtted sumákolni? – ráncolta a férfi a homlokát, de Anna szigorú tekintetétől hamarosan elvigyorodott. –Hát, ez van, túl jól ismersz, de azért valld be, még így is szeretsz!
-Ez a te szerencséd... – sóhajtott Anna, aztán felállt, hogy magára kapjon valamit, amiben a partra is lemehet.
*
Simon óvatosan egyensúlyozott a pizzákkal a terasz szélén álló asztalhoz. A kutyák azonnal felélénkültek, de Anna határozottan visszaparancsolta őket az asztal alá. A férfi hozott még egy jeges teát és egy kólát, aztán nagyot szusszanva leült ő is. -Már az idejére sem emlékszem, amikor itt voltam utoljára – nézett a végtelen víztömegre, amely hangos morajlással futott ki nem messze tőlük a partra. –Van a természetnek ebben a zabolátlan vadságában valami őserejű, ami vonzza az ember tekintetét – majszolta az első szeletet, miközben tényleg még mindig a vizet nézte és a távolban felbukkanó szörfösöket.
Anna elmosolyodott a vágyódó hang hallatán: - Sűrűbben is lejöhetnénk. Te bemész a deszkáddal, mi meg itt várunk rád.
-Nincs kedved kipróbálni? – nézett rá egy pillanatra a férfi, mire megrázta a fejét:
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Talán majd egyszer, ha már túl leszünk ezen – simított végig a hasán, amely még alig láthatóan domborodott csak.
-Tényleg. Igazad van, gondolnom kellett volna rá! – motyogta a férfi és a felesége kezét nézte, amely a szíve alatt feküdt. -Bár, azt mondta nekem valaki, hogy a terhesség nem betegség, igazából semmi különös kíméletre nincs szüksége egy terhes nőnek a hétköznapi óvatosságon túl.
-Gondolom, az illető már szült egy-két gyereket és igen nagy tapasztalatról tett tanubizonyságot - húzta el a száját Anna, mire Simon csuklóból válaszolt.
-Nem. Ő még talán fiatalabb is volt nálad. A forgatáson, Szerbiában.
-Ja vagy úgy! – biggyesztette el a száját Anna. –Akkor nyilván tudta, miről beszél. Hát, én inkább vigyázok. Sosem tudnám megbocsátani magamnak, ha valami baja esne csak azért, mert önző módon ki akartam próbálni valamit, ami hónapokkal később is ugyanolyan érdekes lett volna.
-Igazad van – motyogta Simon. Annának már megint sikerült sokkal érettebben végig gondolni egy kérdést, egy nagyon fontos kérdést, mint neki. Hirtelen ötlettel megsimogatta Anna arcát: -Köszönöm!
-Mit? – kerekedett el a lány szeme.
-Hogy vigyázol rá, helyettem is, hiszen én..., fura, néha olyan kívülállónak érzem magam. Még annyira nem valóságos ez az egész.
-Hát, gondolom, ha majd jobban látszik, akkor téged is emlékeztetni fog dolgokra. Addig meg itt vagyok neki én – mosolyodott el Anna és jóízűen beleharapott a következő szeletbe. –Hetekig csak salátát ettem, de amikor lent voltunk a kutyákkal legutóbb, akkor Doug meghívott itt pizzázni, bár, akkor kicsit fűrészpor íze volt, most mintha finomabb lenne. Nyilván a társaság teszi... – vigyorodott el, de Simonnak keményen villant a szeme: -Doug?
-Jaj, ne csináld megint! – forgatta meg a szemeit Anna. –Meséltem róla. Annak a kisfiúnak a papája, aki a kutyákkal játszott. Meghívtak ide ebédelni és hát nem mondhattam nemet.
-Egy: nem meséltél holmi Dougról, csak a kisfiúról. Kettő: mondhattál volna nemet.
-De azt elmondtam, hogy egy kisfiú volt, igaz? Kisfiúk meg nyilván nem egyedül lődörögnek a tengerparton. És tulajdonképpen nem is akartam nemet mondani. Kedvesek voltak és ezzel is eltelt egy óra az örökkévalóságból – grimaszolt az asszony.
-Kösz, akkor arra számítsak, hogy merő unalomból mindenféle Doug-okkal fogod tölteni az idődet? – emelte meg Simon a hangját, mire Anna mérgesen szusszant egyet:
-Jézusom! Túlreagálod. Nincs szó többesszámról és különben is, inkább mesélj arról a kis okoskáról, aki oly sokat tud a terhességről, holott nyilván nem a sorstársam.
-Klassz terelés lett volna, édesem, de maradjunk csak Dougnál – gyöngyözött hirtelen a férfi homloka még az ötlettől is, hogy a Bojanával töltött estéről meséljen. Már a véleményét is kár volt szóba hozni! – döntötte el magában.
Szerencsére Pan és Stan ezt a pillanatot választották, hogy felfigyeljenek egy közelgő kutyára és halk mordulással megmoccantak az asztal alatt. Simon éppen felállt, hogy még egy üdítőt hozzon, amikor Anna ideges hangja csattant: -Ül! ... és a férfi úgy tottyant vissza, mintha a vezényszó neki szólt volna. A szomszéd asztalnál egy idősebb házaspár kuncogott a jeleneten, Simon viszont cseppet sem találta viccesnek.
-Viselkedj Anna! – sziszegett a feleségének, mire Anna a szemét forgatva jegyezte meg:
-Nem neked mondtam, hanem a kutyáknak, mielőtt elrohannak és magukkal vonszolják még ezt a nyomorult asztalt is, de nagyon örülök, ha legalább te hallgatsz rá – kapaszkodott a kissé imbolygó asztalba, mert Pan ugyan simán elfért alatta, de a felálló Stan lényegében a hátára vette a könnyű bútordarabot.
-A francba! – nyögött fel a férfi, aztán a pórázokat szorosan megmarkolva magával húzta le a homokra a két kutyát. –Gyere, menjünk, mielőtt még nagyobb cirkuszi látványosság leszünk! – szólt oda Annának, aztán a válaszát meg sem várva a parkoló felé indult.