Perlekedők 93-94. fejezet

93.

-Nem sérültél meg? – nézett Simon Annára aggodalmasan, ahogy kissé ziláltan Donald végre rájuk csapta az ajtót. Voltak olyan őrültek, hogy az egyenes út mellett döntöttek a férfi figyelmeztetése ellenére is. A tömeg tényleg hisztérikussá vált, ahogy kibukkantak a tranzitból. A biztonságiak szoros gyűrűjében is elért hozzájuk egy-egy kéz, megrángatva a ruhájukat, és őket magukat is. Annának eltűnt a napszemüvege, a nyaklánca és a hajából is kirántotta valaki a csatot, érzése szerint egy marék hajjal együtt. Simon finom bőrdzsekijének az ujját körömnyomok csúfították el; még jó, hogy rajta volt, mert most úgy nézne ki, mint akit megtámadott egy csapat macska. Mintha mindenki ki akart volna tépni belőlük egy darabot. Ők voltak a rajongói? Hát, ez remek! Még sosem érezte ennyire ijesztőnek a rajongásukat. Még akkor sem, amikor a kezdeti őrület idején Mexikóban még a kocsira is felmásztak néhányan. De most itt volt vele Anna, akiért aggódhatott a saját irháján kívül, és aki aztán kapott tőlük szóban is. Volt ő minden, csak nagyságos asszony nem. Látta is rajta, hogy nem fogja egyszerűen túltenni magát ezen a fizikai és verbális támadáson. Magához húzta és csak csendben ölelte a remegő testű lányt, aki azzal váltotta ki a tömeg utálatát, hogy boldoggá tette őt.

A máskor oly tolakodó fotósok szinte a közelükbe se jutottak, így aztán legalább a velük való kellemetlen találkozást megúszták. De az előbbiek fényében a férfi biztos volt benne, hogy végleg nem menekültek meg előlük. A rajongók után tőlük is várta, hogy azt a valaha volt, rég kihűlt kapcsolatot újra előkaparják és az arcukba vágják, vajon hogyan reagálnak majd Cyntia említésére. Pedig épp a repülőn látta egy magazinban, hogy Cyntia is dolgozik végre, társaságba jár, mintha elmúlt volna a feje fölül a hűtlensége miatti átok. És neki senki nem vetette a szemére, hogy együtt lóg egy ideje az egyik kollégájával. Az arcukról ugyan nem sütött a boldogság, és talán ez lehetett a baj az ő kettősükkel. Hiszen ők a maguk kis burkában remekül érezték magukat és ezt nyilván a világ is pontosan látta. És nem bocsátotta meg.

*

-Ha nem vagy nagyon fáradt, akkor ma elmennénk egy vacsorára – ballagott ki Simon a konyhába, kezében még ott volt a telefon. –Meg hívott, hogy szeretne gratulálni és egyúttal bemosni egyet, amiért neki is az újságokból kellett megtudnia.

-Meg? – nézett fel Anna a kis kavicsról, amit éppen festett. Még a tihanyi házban látott hasonlót és hazaérve első dolga volt, hogy a kocsibeállót átguberálja megfelelő méretű és alakú kőért. Simon eleinte hitetlenkedve és kissé gyanakodva figyelte, ahogy leszegett fejjel rója a köröket odakint. Már kezdett aggódni, hogy a reptéri attack volt rá ilyen rossz hatással, de aztán a lány két jó formájú kővel a kezében bemasírozott a házba, miközben felvilágosította, hogy ő most festeni fog. A franc se tudja honnan szerzett hozzá festéket és ecsetet, de hamarosan már ott dolgozott a konyhapultnál. A korábbi ijedtségéhez képest meglepően magabiztos kezekkel. Ő pedig megnyugodott, hogy ilyen terápiát talált magának. Még jól emlékezett arra a napra, amikor a városi gyerekkórházba ment, hogy meglepetést szerezzen néhány kis betegnek és ott festegettek együtt egy órát. Az őrá is olyan hatással volt, mint egy agymosás. Percek alatt érezte magát otthonosan a foglalkoztató asztalnál, pedig az idejére sem tudott visszaemlékezni, mikor csinált utoljára ilyet. Talán még gyerekkorában sem. Most is szinte megirigyelte a lánytól az ecsetet. Leült vele szemben és miközben a másik követ forgatta a kezei között, magyarázni kezdett.

-Meg Row, tudod…

-Ja, Meg… - dünnyögte Anna. –Hát, szívem, még nem is találkoztam Meggel, csak azt tudom, hogy te kétesélyes voltál nála. Vagy megvolt, vagy nem, de sokan drukkoltak mind a két variációért.

Simon a szemét forgatta. -Anna! Ha mindenki meglett volna, akivel hírbe hoztak…

-Tudom, akkor időd se lett volna dolgozni… - vágta rá eltúlzott gépies hangon a lány.

-Netán már mondtam ilyet? – nézett rá vidáman a férje, és megemelte a lány állát, hogy a szemébe nézzen.

-Hát, háromszor már biztosan, utána már nem számoltam – motyogta a lány, mire Simon előrehajolt, hogy megcsókolja. Észre sem vette, hogy közben lényegében ráhasalt a még félkész alkotásra.

-Nem muszáj ám elmennünk, ha tudsz jobb programot… - kacsintott rá, mire Anna enyhén elnyíló szája szélén felbukkant a nyelve, egyszerűen muszáj volt kiszáradt ajkait végignyalni, és ezek után a férfinak is muszáj volt a fénylő ajkakat a saját szájával betapasztania. Anna előrenyúlt, elfeledkezve az ecsetről, ami még az ujjai között volt és egy csíkot húzott a férfi arcára.

-Jaj, bocs, gyere, ezt le kell gyorsan mosni, mielőtt odaszárad! … -  A kavics festését csak másnap fejezte be, és Meg is hiába hívta vissza Simont a válaszért.

*

Másnap reggel ültek a reggelinél és  a kettőjük között nyitva lévő laptopon olvasgatták a híreket. A fotók még így is elég rémisztőek voltak, a videófelvételek pedig megborzongatták mindkettőjüket, ahogy a tegnapi hisztériára emlékeztették őket. Tanácstalanul néztek egymásra, hogy ezek után egyáltalán milyen nyilvános programot merjenek csinálni, végül Simon sóhajtva a levelezéséhez kapcsolt.

-Visszamegyek énekelni, ha a Crazy Cats-ben még megvan a helyem. Ezzel a hírveréssel Trevor talán még örülne is – szólalt meg a lány halkan, és a hangjából nyilvánvaló volt, hogy ő már alaposan átgondolta a dolgot, de meg van győződve róla, hogy ebben a kérdésben most harcolniuk kell. Simon letette a kezében levő szendvicset, kortyolt egyet a kávéjából, aztán szótlanul Annára nézett, majd egy kis idő múlva az ablakon túlra figyelve beszélni kezdett.

-Tudod, hogy mi erről a véleményem.

-Reméltem, hogy megváltozott most, hogy már a feleséged vagyok.

-Hát, tulajdonképpen megváltozott. Eddig legalább hajlandó voltam elgondolkodni róla, de most már azt hiszem, meg merem egyenesen mondani, hogy nem akarom, hogy ott énekelj.

-Énekesnő vagyok, Simon.

-És a feleségem.

-És ez az utóbbi egy huszonnégy órás elfoglaltság, mint tudjuk – grimaszolt Anna.

-Amikor igent mondtál, tudtad ezt is.

-Tudtam, csak nem sejtettem, hogy szó szerint értelmezed. Simon! Nem akarok a négy fal közé zárva arra várni, hogy Te mikor végzel az ügyeiddel és jössz haza hozzám. Ezt te sem akarhatod! Ez a 19. században még elment, de egy mai modern nő mást is vár az élettől, mint a gyereknevelést és a házimunkát.

-A feleségek ezt csinálják.

-Jézusom, Simon! Igen, van, aki ezt csinálja, és nyilván neki így kerek az élet, de nekem ez kevés. Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy eltemessem magam ezek mögött a falak mögött. Szép falak, nem mondom, a börtönőr is kedvemre való, de azért Simon, nem igaz, hogy nem érted, miről beszélek.

-Nem ezt ígérted, Anna!

-Mi az, hogy nem ezt ígértem? Jóban-rosszban, egészségben-betegségben, szerelemben és a nehéz napokon… - próbálta elviccelni a lány, de a szíve mélyén egy kicsit megijedt. Hát, a boldog mézeshetek elég zötyögősen indulnak. Ő a maga részéről eddig azt hitte, úgy érezte, hogy pontosan tudják, mit várnak a közös életüktől. Ugyanis Simon egy szóval sem említette az aranykalitkát.

94.

 Claire Stephanieba karolva mosolyogva lépdelt a bejárat felé. Mögöttük Donald és Richard nevettek éppen valamin, amikor Anna harsogó hangjára kapták fel mindannyian a fejüket. -Menj a fenébe, Simon! Nem hiszem el! Ezt egyszerűen nem tehetted!

-De igenis megtehettem. A férjed vagyok a szentségit! És ha én úgy gondolom, hogy semmi keresnivalód abban a lebujban, akkor jogom van tenni róla, hogy ne adjanak munkát – kiabált a férfi is.

-Majd mindjárt megmondom én neked, mihez van jogod! – puffant valami valószínűleg az egyik ajtón. Az érkezők döbbenten pislogtak egymásra, fogalmuk sem volt, hogy hozzák a fiatalok tudomására, hogy minden szavukat jól hallják. Meglepetés lett volna ez a látogatás, de pillanatnyilag ők voltak leginkább meglepve.  Odabent állt a bál, ez teljesen nyilvánvaló volt.

-Mióta is házasok? – grimaszolt Donald, mire Claire elhűlt arccal automatikusan adta meg a választ. -Tíz napja és körülbelül két órája.

-Akkor már éppen itt volt az ideje – szögezte le Richard komoly arccal, mire a felesége oldalba bökte a könyökével.

-Ne viccelj ezzel! Ha én így visítottam volna veled, alighanem kiraktál volna az utcára.

-Visítottál volna, csak én befogtam a szádat, emlékeim szerint – nézett rá a férje, mire Claire elpirult. Akárhány év is telt el azóta, még élénken emlékezett a férje módszerére, amivel lecsillapította, miután az egekbe hajszolta a vérnyomását.

-Ha nekem ilyesmit mondott volna a férjem, akkor ő repült volna az utcára – jegyezte meg csendben Stephanie, mire Claire lesújtóan pillantott rá.

-Miután még nem voltál férjnél, ezt nem tudhatod.

-Pedig igaza van Annának, ezt egy férj sem engedheti meg magának! – húzta ki magát a szőke asszony, miközben odabent további puffanások és csörömpölések verték fel a ház csendjét.

-Ezek verekszenek? – pislogott Claire elképedve, ahogy a függöny is megrebbent, aztán jól láthatóan valaki nekiesett a konyhaablaknak.

-Ööö, nem hiszem – kuncogta el magát a férje, aztán Donaldhoz fordult. –Szerintem hozzuk a csomagokat, amíg odabent a béketárgyalások folynak. Ti meg üljetek le addig a medencénél! – szólt oda a feleségének, aki cserébe úgy nézett rá, mint akinek elment az esze.

-A fiadnak most karmolja szét a menyed a képét, te meg itt vihorászol?

-Drágám, max a hátát karmolássza, de mindenkinek jobb lenne, ha nem álldolgálnál és hallgatóznál az ajtó előtt. Majd ha elcsendesedett a ház, akkor felhívjuk őket, hogy itt ülünk a kertben – vigyorgott a férje, mire Clairenek is leesett, hogy miről beszél, és bokáig elpirulva a kert felé indult, a vidáman mosolygó Stephaniet kézenfogva húzva maga után..

Eközben odabent Simon a drága gyöngygombokkal nem törődve egyetlen mozdulattal tépte szét a blúzt Anna mellén és bár elsőre vadul a nyakába harapott, még időben észhez tért és finomabban folytatta a dühből született szenvedély kiélését. Anna a konyhapulton ülve az ablaknak dőlt és úgy szorította magához a férfi fejét, hogy az a mellei között alig kapott levegőt. A szoknyája a derekára gyűrve, lábai a férje derekára kulcsolva, aki épp csak kigombolt nadrággal szorította őt magához. Mind a ketten tudták, hogy a veszekedés tárgya ezzel még messze nem oldódott meg, de feszültséglevezetésnek  tökéletesen megfelelt ez a hirtelen felindulásból született szex. Nem zavarta őket az sem, ahogy a serpenyő hangos kondulással a padlón landol, és ahogy a férfi lesodorja  a szárító állványt a reggelről ott maradt bögrékkel és kistányérokkal együtt. A konyha egy csatatérre emlékeztetett, de hűen tükrözte a pillanatnyi helyzetet. A csörömpölés hangját alig hallották meg a saját zihálásuktól. Anna hátrafeszítette a fejét, ahogy a gyönyör végigcsapott rajta, s közben a függöny elmozdult, Simon pedig egy népes társaságot látott nagy sebességgel távolodni a háztól a  medence irányába. A szülei!

-Bassza meg! – nyögött elgyötörten, mire Anna megragadta a fejét és felemelte, hogy szájon csókolhassa.

-Igen, igen! – mormolta neki kéjesen, mire Simon elvigyorodott.

-A szüleim, Steph és Donald odakint éppen próbálnak úgy csinálni, mint akik nem hallottak semmit.

-Micsoda? – józanodott ki hirtelen a lány és úgy ült fel hirtelen, hogy abba még a férfi is felszisszent. –A szüleid? Jézusom! Szerinted hallották?

-Nyilván, különben már benyitottak volna. De hamisítatlan angol hidegvérrel most várnak egy kicsit, aztán felhívnak telefonon és úgy tesznek, mintha semmit nem hallottak volna. Se a te rikácsolásodat, se amit utána történt.

-Én nem rikácsoltam! – húzta ki magát önérzetesen Anna, ami mosolyra késztette a férfit, mert a lány úgy nézett ki, mint Jeanne d’Arc a csatatéren, bár a történtek után szűznek semmiképpen nem nevezhette volna.

-Hát, erről majd megkérdezzük a többieket – kacsintott a feleségére, aki a blúzát próbálta összefogni, ami gombok híján lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Simon begombolta a nadrágját és szétnézett a romhalmazon, ami a lábai körül hevert. –Kapj magadra valamit, addig ezt összelapátolom!

Amikor a lány már éppen eltűnt volna a hálószoba irányába, még utána szólt: -és nehogy azt hidd, hogy ezzel a dolgot kibeszéltük.

Anna ráöltötte a nyelvét és megszólalt: -na, éppen ezt akartam mondani!

Napok óta folytak a tárgyalások és a csatározások. Hol a lány apjától ellesett apró diplomáciai trükkökkel, hol a maguk eszközeivel. Egyikkel sem jutottak még eredményre, de igazából egyre jobban kezdték élvezni.

*

-Anya, Apa! – tárta üdvözlésre a karját Simon, ahogy a házból kilépett. –Micsoda meglepetés! Ha tudtam volna, hogy jöttök, akkor kimentem volna a reptérre én is – nézett kissé szemrehányóan Donaldra, aki ezt az apróságot nem említette neki reggel, amikor beszéltek. A nyomában kipirulva, de tökéletesen higgadtan ott lépdelt mosolyogva újdonsült felesége, aki néhány perccel ezelőtt még a vállába harapott az extázistól.

-Hát izé, meg akartunk lepni, de aztán hallottuk, hogy éppen vitatkoztok, és nem akartunk zavarni – hebegett Claire, miközben az arcukat fürkészte, hogy mennyire hamis a mosoly, amivel egymásra néznek, de csak a szégyenlősség pírját fedezte fel a menyén is, aki két fülcsengetően cuppanós puszival ölelte magához.

-Néha muszáj felhívni a figyelmét a fiadnak, hogy nem egy zsarnoknak mondtam igent – vont vállat, mintha az előbbi perpatvar csak egy kis semmiség lett volna.

-Hát, azt hiszem, erről a tényről most az egész utca értesült – dünnyögte Stephanie, mire Simon szeme rávillant.

-Szeretném szavazásra bocsátani a kérdést: rikácsolt Anna vagy nem rikácsolt? – a felesége hátulról fejbe csapta, de ő töretlen lendülettel folytatta a közvéleménykutatást: -tegye fel a kezét, aki szerint rikácsolt! – A két férfi óvatosan feléjük integetett. –és aki szerint nem? – a két nő határozottan emelte magasba a kezét.

-Na, akkor azt hiszem megállapíthatjuk, hogy a női szavazók ebben a kérdésben nem relevánsak – jelentette ki Richard, mire Claire szikrázó szemekkel nézett rá.

-Oké! – nevette el magát Anna. –Talán egy kicsit hangosabban kértem ki magamnak az inzultust, de Simon egész egyszerűen nem tudja hol a határ, ahol még beleavatkozhat az életembe.

-A te életed az én életem is – szúrta közbe a férfi, mire Anna a szemeit forgatta.

-Én mikor mennék oda Steph-hez, hogy ne vállaljon több interjút vagy fotózást, vagy ne adj isten, kérdezzen meg engem is, hogy jó-e a forgatási rended?

-Az egészen más! – sóhajtott a férfi.

-Nem más, Simon! Megmondtam, nem ülök itthon arra várva, hogy majd erre jársz és teherbe ejtesz, hogy aztán onnantól csak a gyereknek éljek itt a négy fal között.

-Nem akarsz gyereket? – kérdezett közbe elhűlve Claire, aki ebből az egészből így hirtelen ezt szűrte le.

-Jézusom! Dehogynem! – nézett rá a menye. De addig is dolgozni akarok! És ha nekem erre az énekléssel van lehetőségem, akkor úgy.

-Én nem az éjszakába járok el! A Crazy Cats pedig nem egy délutáni matiné – szögezte le a férje. –Ha mindenáron zenélni akarsz, akkor csinálj egy lemezt!

-Igen! És ha megcsináltam, akkor majd elutazom turnézni és akkor majd azon veszekszünk – sóhajtott Anna.

A családtagok úgy kapkodták a fejüket egyikről a másikukra, mintha egy teniszmeccsen ülnének.

-Írhatnál is! – kezdte újra Robert. –Ott van az a jó kis sztori, amit a gépen olvastál. Megegyeztünk, hogy lefordítod.

-Nem egyeztünk meg, csak te kitaláltad, hogy lefordíthatnám. Nagy különbség.

-Anna, ha színpadra vágysz, van az éjszakai klubnál jobb lehetőség is – szólalt meg Donald is, szinte félve, hogy valamelyikük leinti, minek szól bele, de a lány csak visszakérdezett:

-Igen? Akkor mondj nekem csak egyet!

Donald megsemmisülve hallgatott. Tudta, hogy be kellett volna fognia a száját, mert jobb ötlete tényleg nem volt. Aztán megvonta a vállát. –Talán egy együttes.

Anna az égnek fordított szemekkel sóhajtott. –Ha tudsz valakit, csak szólj, majd beszélek vele! Bár, Simon szerint az sem használna a házasságunknak, kivéve, ha valami lányzenekarról van szó. De... addig is, ma elmegyek Trevorhoz és aláírom a szerződést, akkor is, ha a történtek után nekem kell térden állva kérnem tőle.

-Térden állva tőlem kell majd bocsánatot kérned! – sziszegett Simon és a szemében fellobbant a láng, ami az előbbi kitörést is megelőzte, minek köszönhetően holnap reggel nem lesz egy ép bögréjük, amiből elkortyolják a kávét. Anna elpirult, ahogy a kép megjelent a szeme előtt.

-Ha ez az ára, én kész vagyok fizetni.

Claire megköszörülte a torkát, érezve, hogy a vitatkozás olyan síkra terelődött, amit nem biztos, hogy az ő fülüknek szánnának.

-Szerintem együnk! Tele hassal józanabbul látja mindenki a problémákat, és a gépen amúgy is gyenge volt a kaja. Ha megígéritek, hogy veszekedés nélkül töltjük a következő néhány órát, a vendégeim  vagytok mindannyian a kedvenc csehótokban.

-Gáláns ajánlat – motyogott Richard, mire Simon is elvigyorodott. –Tényleg az!

Anna pedig hálásan ölelte át az anyósát: -Köszönöm az elterelő hadműveletet... ráadásul vásárolni sem voltunk a ... vitatkozás miatt.

Claire elmosolyodott: Nem vagyok még olyan öreg, hogy ne emlékeznék rá, néhány napig akár a szerelemmel is jól lehet lakni, bár, utána elég lestrapált az ember.