Pusza
Már az idejére sem emlékszem, amikor a számítógép befurakodott a hétköznapokba, a családokba, a baráti kapcsolatokba. A teremnyi méretű kolosszusok helyét átvették az íróasztal sarkán megbújó, bárki számára elérhető okoskák. Van, volt, és biztosan lesz is benne jó, rossz, de tagadhatatlan, hogy mára annyira az életünk szerves részévé vált, hogy sokszor még időleges hiányát is rosszul tűrjük. Kevesen tudnak annyira józanok és erősek maradni például, hogy egy nyaralás alkalmával ne vigyék magukkal a mobil-netet, vagy be ne üljenek egy internet kávézóba, hogy „csak egy pillantást” vessenek a levelezésükre, blogjukra, honlapjukra …
A barátnők közti rendszeres telefonkapcsolatot is felváltotta az elektronikus levelezés. Munkahelyen kevésbé feltűnő a billentyűket verni, mint a telefonba csicseregni és jóval diszkrétebb is, hiszen a környezet nem lesz akaratlanul is fültanúja a múlt heti menstruációs görcsöknek vagy a nagyfiú esküvői előkészületeinek…
Néhány éven keresztül hű és megbízható gépünk jóvoltából őrizgettem ezeket a levelezéseket. Aztán gondoltam egyet és legalább a saját hosszabb írásaimat kinyomtattam. Mielőtt végeztem volna, persze törvényszerűen beütött a krach és az utolsó évek levelezése elszállt a szélbe a meghalt winchesterrel együtt. Vidám emlékeztetőül következzen itt egy s más a múltból. Ahogyan én láttam, ahogyan én megéltem, átéreztem. Nagyon sajnálom, hogy a reakciók nincsenek meg. Igazán érdekes lenne egy téma körüljárása a négy barátnő szemével.
2003-at írunk. Az előző évben nagy siker volt a mozikban Bridget Jones naplója. Amikor megnéztem, őszintén szólva nem is értettem a zajos siker okát. Kellemes kis film volt, de számomra nem több. Mégis írók egész sorát mozgósította itthon is, sorban jelentek meg hasonló témájú könyvek, illetve még azok paródiái is. Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című könyve egészen megkapott. Talán nem is a téma, hanem a napló-jellege miatt. Azonnal eszembe jutott, hogy a lányokkal már egy éve e-mailezünk, s ha ezeket az írásokat összegyűjtöttük volna, érdekes és nagyon is eladható könyvet írhattunk, jobban mondva szerkeszthettünk volna belőle. Hiszen ahányan vagyunk, annyifélék. Sok mindent látunk hasonlóan, sok mindent homlokegyenest másként. Mint körülöttünk az emberek, akik ha a mi mindennapi eszetlenségeinkről, örömeinkről, félelmeinkről olvasnának, biztosan megtalálnák a sorok között önmagukat is.
Négyen vagyunk. Egyszerűen csak beszélgetünk, pletykálkodunk, csevegünk és elmélkedünk. Jól érezzük magunkat együtt, legyen köztünk egy elektronikai vonal vagy egy szelet zsíros kenyér. Ápoljuk a barátságunkat, mert szükségünk van egymásra. Arra, hogy félszavakból is megértsük egymást, hogy vannak közös emlékeink, élményeink. Bízunk annyira egymásban, hogy kisebb-nagyobb titkainkat is megosszuk egymással. Jó a gondokat is megosztani valakivel, aki ismer bennünket, ugyanakkor kellő távolságból látja a dolgokat, segít más szemszögből is megközelíteni a problémát. Ha gyökeresen eltérő is a véleményünk, akkor is meg merjük mondani, őszintén reméljük mindannyian, hogy el tudjuk viselni a kritikát. Igaz, nem is igyekszünk nagyon a tanácsadásra, hiszen ha nem élünk benne egy konfliktusban, milyen alapon alkothatnánk arról döntő véleményt. De kibeszélni magunkból vagy éppen meghallgatni a dolgokat… mi lehet fontosabb szerepe egy barátnői státusznak.
