2008. július

... fél egészség … Aszongya az én uram, hogy neki köszvénye van! Honnan szed ilyeneket? Pedig a Tenkes kapitányát tuti nem látta mostanában. Merthogy baromira nagyon fáj a sarka, nem is tud ráállni. Volt már ilyen, fene se tudja, mi lobbantja be, lehet, hogy a nagy meleg... (bár akkor a forró tengerparti homok-kúra miért mulasztotta el egy-két nap alatt, most meg már egy hete kínlódik vele?) Szóval, mondok neki - irány az orvos! Nem idézném a választ... Orvoshoz NEM! Majd ő, meg az öngyógyítás. Lelkes házastárs a netet bújja diétás ötletekért, merthogy azzal is kordában tartható. Nem a férj, a köszvény. Eddig a koleszterinszintje miatt aggódtunk, orvos azt mondta, egyen sok halat; erre most kiderül, hogy plö a pisztrángban, tonhalban és egyebekben kimagaslóan sok a purintartalom, ami a köszvény belobbanását elősegítheti. Meg ne egyen se mogyorót, se szotyit, se tökmagot! Mit is habzsolt a foci EB ideje alatt minden mennyiségben??? Sorstársak (vannak bőven, mint az elmúlt napokban kiderült) osztják a jó tanácsokat, egyél sok paradicsomot!; paradicsomot egyáltalán ne egyél!! A tanulság: egyszerre csak egy bajod legyen, mert a különféle bajokra előírt diéták pontosan ellentmondanak egymásnak!

***

Jótékonyan... A blogolon ott a nagy kérdés: Mennyit áldoznál jótékony célra? És felsorolva három összeg. Az nem derül ki, hogy naponta, hetente, havonta, évente, de talán nem is érdekes. Nos, erről nekem a következő a véleményem: Nem tartom jótékonykodásnak, ha az aluljáróban, a piros lámpánál és egyéb elég jól bejáratott helyeken levesznek. És néha utálom magam, amiért mégis engedek az erőszakosságnak. Mert, ha adok - lúzer vagyok, hiszen nyilvánvaló, hogy nem ennivalóra, szállásra, tisztálkodásra fogja használni. A Ferencziek terén van egy-két fazon, akik kb. 10-15 éve abból élnek, hogy ott kéregetnek, ha elutasítod, kísérgetnek, nagy bociszemekkel a hőségre hivatkozva egy üveg vízre kérik a pénzt, aztán ha adsz, de nem eleget, még jó ha a durva anyádat nem emlegetik; ha meg nem, akkor kaphatsz a közfigyelemből. Aztán mobiltelefonon megbeszélik az ügyeiket, felpattannak (persze bérlet nélkül) a buszra, jönnek-mennek, élnek ahogy élnek; én meg naponta többször is rójam le náluk a magam kis különadóját, ha nem akarok jelenetet. És itt abba már bele sem megyek, hogy a Belváros vezetése miért nem tud (vagy akar) eljutni oda, hogy a turisták által még látogatott központi helyeken visszaszorítsa legalább ezt a virágzó üzletágat...

Aztán vannak a nénikék a kis virágcsokraikkal, amikről vagyok olyan naív és elhiszem, hogy a házi kiskertet csonkolták meg, hogy pár száz forinttal kiegészítsék a nyugdíjt. Ez megint nem jótékonykodás, hacsak annyiban nem, hogy már csak azért is veszek tőlük, hogy minél hamarabb hazajuthassanak, de legalábbis a közterületi ellenőrzés elől még időben.

Ruhaneműt, ételt szívesebben adományozok különféle szervezeteknek, arról valahogy nem tudom elképzelni, hogy ne érne célba. Bár erről is van kellemetlen élményem, hiszen egyszer a vásárlásból hazatérve, az utcánkban akadtam össze egy anyával és két kisgyerekével. Éhesek! Így aztán nekik adtam egy tejet és a péksüteményt. Kicsivel később a kutyát vittem le sétálni. A tej kiöntve a járdára, a kiflik egy része széttaposva. Nálunk elfogyott volna, ráadásul még takaríthattam is utánuk. Ilyenkor az ember akaratlanul is megkeményedik...

*** 

Kutyám... Mostanában annyit olvastam, hallottam a kutyák - ki tudja hányadik - különleges képességeiről, amivel kiszimatolnak és jeleznek földrengést, rákos daganatot, epilepsziás rohamot és tűzvészből mentenek családot; szóval, ha Morc hajnali ötkor veszett nyüszögésbe kezd és hideg, vizes orrával bökdös, rögtön valami rám leselkedő rettenet érzetével riadok fel. Aztán persze kiderül, hogy csak őurasága unatkozik és ezt oldandó keres partnert, aki valami érthetetlen módon csak én lehetek. Arcán némi értetlenséggel figyeli bizonytalan lépéseimet az előszobaajtó irányába, hiszen ő csak a kekszes dobozáig akart elnavigálni, a harmatos kerti világ egyelőre még őt sem érdekli.

Most két eshetőség van: vagy zseni ez a kutya, vagy idejekorán elfelejtettem kiosztani neki két sallert a hajnali szürkületben...

*** 

Telefon... Cseng a telefon. Nem vagyok tőle boldog, mert éppen abban a pillanatban szólalt meg, amikor végre a dinnyeevés szent élvezetének hódoltam volna. Szervusz, Gábor vagyok... - szól a kellemes hang a távolból. Én meg még meg is lepődök, hogy Gábor barátunknak milyen kellemesen változott a hangszíne. Gábor jó barátunk, némi túlzó kedélyesség, mondhatni sikamlósság mindig van a beszélgetéseinkben. Most is felütöm a kezdő hangot: Édesem, de régen hallottam a hangodat! De tudatom mélyén már valahol csendben megszólal a vészcsengő, aztán a következő mondat végére szerencsére már arra is rájövök, kivel is beszélek... Apóstárs! Már csak remélni merem, hogy gyors témaváltásom, pergő kérdés-felelet monológom vele is feledtetni tudja az első pár mondatot...

***  

Eső … Tegnap este leszakadt az ég. Nem kicsit, nagyon. Két éve kicseréltettük az ablakokat. Szuper műanyag nyílászárók, kint hagyják a zajt, a hideget; ha "bedöntjük", kellemesen temperálja a levegőt a félig leeresztett redőnyök árnyékában. De most... A fő csapásirányból (meg máshonnan is) körben úúúúúgy, de úgy beáztunk, nem győztem teregetni a fürdőlepedőket a parkettára. Valahol a párkányok alatt jut be a víz, nem is értem hogyan, hiszen a szemem láttára nyomták körbe, meg alá  "purhabbal". És két évig semmi. Most meg árvíz... Párom viszont már terveket kovácsol, listát ír a beszerezendő anyagokról; már megint felébredt benne az ezermester.

*** 

Egy vihar utóélete … Annyira elfoglalt a lakásba betörő árvíz, hogy az erkéllyel, muskátlikkal nem is foglalkoztam. Kellett volna. Gyerek ma szedi ki biciglijét a "sufniból", aztán telefonál anyjának, azaz nekem, hogy ott heverészik az erkély alatt egy hatalmas vályúm apró darabokban, az elpusztíthatatlan parasztmuskátli meg megtörve bár, de veszve (még) nem, mellette. Most már csak azt magyarázhatná meg valaki, hogy hogy a bánatba tudta a vihar kiemelni a helyéről ezt a hatalmas ládát; és, miért éppen ezt az egyet emelte ki a többi közül? Mentőakció eredménye két naaagy cserépbe átültetett bokornyi muskátli, valamint a szomszédok mindenféle virágai mellé eldugdosott hajtások. Lesz majd meglepetés, hogy mi nőtt ki nekik. Mert ki fog nőni, ez olyan...

*** 

Hétvége (lehet, több felvonásban) …

Szombaton vonatozás Zamárdiból Boglárra, mert ottan jazz- és borfesztivál van. Mellesleg jó barátunk éppen 55 éves aznap. Ünneplés! Igen ám, de asszony le se jött, nagylány meg inkább a barátnőjét ünnepli, nagyfiú is valahol a barátnőjével, szerencsétlen manusnak csak mi jutottunk mint ünneplő közönség. A borfesztivál négy, azaz négy pincészetből áll, hamar el lehet dönteni, ki a jó, a jobb, meg a legjobb. Középkori madrigálok jazzosított hangzással, nem is rossz. A szendvics finom (két napja csak azt hallom baráttól, milyen fantasztikusakat lehet enni a környéken, de ma éppen ne menjünk egyikbe se), idővel zsíros deszka is kerül, az még finomabb. Igaz, a zsírosra negyed órácskát várni kell, mert nem győzik a hatalmas érdeklődést. Félidőben csere a színpadon. Babos Gyula, neves és méltán világhírű zenészünk azzal kezdi, hogy őt bizony kiütötte a finom rosé, így aztán részéről sokat ne is várjunk, de van itt két tehetséges énekes, majd azok. A két énekes valóban nem rossz, igaz, közük a meghirdetett programhoz szál se. Babosunk penget, időnként valami borízű vicceset is odamond, nyilvánvaló, hogy emiatt nem érdemes kockáztatni az utolsó vonat elérését. Vasútállomáson csendes várakozás az éjszakában. A menetrend szerint már otthon is lehetnénk, mikor végre közlik, hogy rendőri intézkedés miatt a szerelvény Fonyódon áll, érkezése bizonytalan. Ezek után csendben záródik a váróterem ajtaja, elsötétül a forgalmista szoba. Pisilni csak a közeli bokrokhoz fáradhat a nagyérdemű. Információ egy hang se a továbbiakban. Néhányan feladják és elindulnak az éjszakában. Mi elég tanácstalanul próbálunk megbarátkozni a gondolattal, hogy esetleg a padon tölthetjük az éjszakát. Éjjel egy előtt nem sokkal (a hangosbemondó továbbra is néma) begördül az állomásra a megrövidített "bulivonat". Egy kocsiját leakasztották, mert három ablakot is bedobtak kővel a vicces kedvű éjszakai rombolók. Az utasok átlagéletkora jócskán húsz alatt, erősen party hangulatban vágnak bele a siófoki éjszakai életbe. Mi két megállóval hamarabb kimenekülünk a szűkre szabott szerelvényből. Az este határozottan sz.rul sikerült, minden tekintetben.

Vasárnap kellemes reggel feledteti az éjszakai rumlit. Könnyű reggeli után irány a vonattal Fonyód. (Nem a bedobott ablakokra vagyunk kíváncsiak). A hajóállomáson ringatózó cipődobozra emlékeztető járművel suhanás Badacsonyba. Igen, ott is Borfesztivál van! Délben persze még csak egy-két elvetemültebb pincészet standja tart nyitva, így irány az ebéd. Barátunk a legszavahihetőbb helybéli hírharangtól tudakolja meg az etetősoron kapható legjobb halászlé lelőhelyét. A vécés néni lelkesen ajánlja az eltéveszthetetlen, lépcsővel szemközti etetőt. Így utólag bátran állíthatom, megérdemel egy fagyit a lányoktól, mert a halászlé... hát, erről csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni. Kívánságra választható pontyfilével, de akár harcsafilével is. Másfél (nagy) adag után is csak a jólneveltség, valamint a 30 fokos hőmérséklet intett némi önmérsékletre. Kellemesen kisámfázva visszabotorkáltunk a borfesztivál helyszínére, ahol már az első pohárka badacsonyi olaszrizling után megtaláltuk a házi, nyújtott rétesek ízorgiáját. Innentől kicsit kusza módon fogyasztottunk ezt-azt. Előbb érkezett egy fantasztikus cappuccino,majd kis szünet és a forró langalló /leánykori neve: pompos/ (baconnal, sajttal, hagymával) megint jó alapot szolgáltatott a különböző isteni boroknak; de volt itt még perec és pogácsák garmadája is. A hajó indulását (illetve a mi indulásunkat) több ízben is elhalasztottuk, végül hat óra előtt pár perccel keltünk útra a 117 éves Helka motorossal, ami bő egyórás úton vitt vissza minket a déli partra, jelesül Lellére. Én hajó(zás) mániás vagyok, szóval ezügyben kicsit elfogult, de barátunkkal ellentétben én csak annyit tudok mondani, hajózni igenis JÓ, szép időben meg egyenesen csodás. Lellén hamarosan megérkezett a vonatunk, amivel visszatértünk Zamárdiba. A nap, a bor, a finom étkek, a fantasztikus hajóút meglehetősen korán zavart ágyba, amit tíz óra tájban hihetetlen cirkusz zavart meg. (itt a jelenben egy enyhe infarktuson estem át, mert azt hittem, elszállt az élménybeszámoló minden sora) Szóval, az éjszaka. Először arra ébredtem, hogy Morc a fürdőkádat veszi célba, majd irány a padlásszoba, aminek a lépcsőjéről még vissza tudtam terelgetni. Majd a gyerekek már használaton kívüli emeletes ágya következett. Onnan mellém, illetve inkább rám költözött. Egy ideig tűrtem mint szerető gazdi, hogy rémült lihegésétől remegjen az ágy, de aztán győzött a saját fáradtságom és próbáltam jobb belátásra bírni. Végül - eléggé el nem ítélhető módon - kizártam a szobából. Innentől viszont a kintről érkező furcsa és néha ijesztő hangoktól nem tudtam aludni. Mert elképzelhető milyen hangok keletkeznek pl. egy szék lépcsőn történő lebukfencezéséből. Morc tombolásának csak nem akart vége szakadni, mivel a vihar harmadszor vagy negyedszer is visszatért, újabb villámlással, dörgéssel, özönvízszerű esővel. Akkor maradt az ágy lábához kötözés és a saját fejemre borított párna nyújtotta "nyugalom". Hajnali fél négykor azonban mintegy varázsütésre minden elcsendesedett és végre átadhattam magam a nyugodt alvásnak, egészen hatig, amikoris indulni kellett haza. Innentől nem is részletezném a mai naphoz való hozzáállásomat...

*** 

Mamma Mia… Megnéztem, megnéztem, megnéztem és bár oltári nagy blődli, teeeccccccc !!!!! Nyár van, hülyeség van, tenger van (lesz) és olyankor akad egy kis romantika is, szóval az se baj, hogy Brosnan-apus nem egy Pavarotti, nekem teccc!

*** 

Utazás előtt … Amióta az eszemet tudom, minden eshetőségre próbálok felkészülni az utazások előtt. Mintha valahova a világ végére mennék, ahol nincs gyógyszertár, nyaralókat ezer apró cikkel ellátó kis üzlet. Pedig ... Gyerekkoromban sátrazni jártunk és mindig irigykedve néztem a lakókocsisokat, hiszen jöhetett eső, hűvös szelek, nekik meg se kottyant, mi bezzeg napokig "élveztük" az átnyirkosodott szállás kényelmetlenségét. Aztán megérkezett a családba az első guruló házacska, vittük is a gyerkőcöket friss tengeri levegőt inhalálni. Na, azt hiszem, ekkor szoktam rá a már-már túlbiztosításnak tűnő pakolásra. Felkészülés kánikulára, hidegre, esőre, balesetre, hasmenésre, megfázásra, rossz időben időtöltésre és még sorolhatnám hosszan. Aztán többnyire egy szál gatyában töltöttük a két hetet persze minden probléma nélkül. A gyerekek már régen nem gyerekek, már nem is velünk nyaralnak, de a pakolás rituáléja még mindig bennem van. A lakókocsi nyújtotta kényelem ráadásul további kilengésekre készteti az embert. Hiszen a pakolás nem gond, hely van bőven, tehát még ez is befér, az is befér. És minderről aztán ki is derül, hogy teljesen felesleges volt magunkkal cipelni. Néha nosztalgiával gondolok a gyerekek vándortáborára, ahol (már csak a gyerek kímélése miatt is) a lehető legminimálisabb felszereléssel vágtak neki a biciglis- vagy gyalogtúrának. Persze azért magamban derülve láttam pénteken útrakelő nagyfiam csomagjában a "nélkülözhetetlen" dolgok garmadáját...

2008. június

Hétvége…  Szombat este vonattal megyek a család után a blogtaliról. Csendesen merengek, párom az állomáson virággal vár. Hiányoztam. Boldogságos hangulat.

Reggelre depis hangulat. Részemről. 8-kor már az ebéd készül, de még egy teát nem tett oda senki. Önellátok. Gyerkőcöknek telefon, morcos ébredések. Viszont a közös kín összehozza őket. Nagyfiú áthívja ebédelni az öccsét. Én bőgök, fát vágok, újságot olvasok, pofákat vágok a felmenőkre, írogatok, torkomban folyamatosan gombóc. Haragszom a világra, semmi sem jó úgy, ahogy éppen van, nyomás a mellkasomon, enyhe fejfájás. Miért? Csak! Ki tudja?! Kényszeres mosolygás, elvágyódás. A saját nyugis négy falamat akarom, nem kell nekem most se program, se kert, se zöld. Mindenki hagyjon békén! Délutánra némi javulás a hangulatban, estefelé séta és ücsörgés a tóparton, csendes bambulás. Ez jó! Kutya a vízben, párom várja a hisztimet és semmi. Sötétedés után régi papírok égetése, borozgatás, a parázs bambulása, ez is nagyon jó! Éjszaka vihar, kutya a gyerekágyban, béke és nyugalom (meg enyhe istállószag a még mindig vizes kutyától).

Hétfő. Háromnegyed óra Budaörsig, onnan egy óra a Hegyaljáig. Kezdődhet a hét, brrr...

***  

Rinya... Melegem van, elegem van... Hétfőtől három napon át kínlódtam valamivel, amiről nem tudtam, mi az, de mára - úgy tűnik - elmúlt. Ha nem tudnám, hogy tavaly kivették a vakbelemet, akkor arra tippelnék, de így... A láz miatt erősen gondolkodtam valamilyen szakorvos felkeresésén, de mivel már az is elmúlt, hát lemondtam a nagy kalandról. Ha antibiotikumot írna fel, úgysem kérném, mivel alig egy hónapja nyeltem le az utolsót tüdőgyusziból kifolyólag. Közben allergiás kiütésem van a jobb karomon (nemszép látvány és baromira viszket), a köhögésem - - amire szakorvosok esküsznek, hogy allergiás eredetű - szintén előjött. Közben már kétszer megállapították, hogy elvileg nem vagyok allergiás semmire. Kripli vagyok, ez nem is kérdéses, csak azt tudnám, hogy miért... Sok zöldet eszem, mostanában már iszom is eleget, mozgok (amikor nem halódom), akkor mit nem csinálok jól? Az nem lehet, hogy a buszon az összes kósza baci és vírus csak engem talál meg. Lassan már azért ülök le, hogy kapaszkodni ne kelljen, hátha ...

És nem elég, hogy ilyen napjaim vannak, írom itten a posztot és jön az én picike kisfiam a mindjárt diplomás eszével és kilép abból, amit éppen írok, mert neki baromi sürgős valamit itt megnézni és annyi esze nincs, hogy újra megnyissa az Explorert...

*** 

Közlekedés és egyebek … A dolog a fűnyíróval kezdődött, mert összetört a motort körülvevő pást (kéretik nem érdeklődni a részletek felől , mert elég hülye vagyok nem értek hozzá igazán). A szomszéd utcában van egy szakszervíz, ottan három napig próbálkoztam, mire felfogtam, hogy fantomcéggel van dolgom. A neten több címet is találtam, fotó ment nekik a törött alkatrészről, mire egyetlen cég reagált, hogy hozzam, megcsinálja, ennyibe kerül. Korrekt. Apró szépséghiba, hogy a cég Budapest-túlsón van. Ma reggel autózás át a városon, meglepő módon különösebb dugulás nélkül, majd a hazaút is viszonylag zökkenőmentes. Már kezdtem volna fantáziálni, hogy esetleg nem is Budapesten járok, amikor a Belvárosban egy kis utcából kellett kikanyarodnom a Rákóczi útra. Régi levelezés bizonyítja, hogy a kérdéses utcasarok a rendőrség és köztem már hosszas vitára sarkallt, mivel csak a buszsávba lehet kikanyarodni, onnan egy trükkel beállni a belső sávban lámpánál ácsorgók elé. Ez a rendőrség szerint nem szép művelet, szerintem meg az egyetlen megoldás, mivel még soha a büdös életben nem engedett be senki maga elé amúgy normálisan. Igaz még nem is büntettek meg, mert úgy látszik, a kamera felvételén ez mind bizonyítást is nyert. Ma - meglepetésemben majdnem nem reagáltam - egy autós lassított és villantott, hogy eléje mehetek. Aztán láttam, hogy osztrák rendszámtáblája van. Így már érthető (még az is, hogy miért ők rendezhetnek EB-t)

***   

Mogorvaság...  Mostanában többször észreveszem, hogy osztom az észt és ítélkezem olyan dolgokban, amikben én is helyretehető lennék. Tükörbe néztem és nagyon nem tetszett, amit ott láttam ...

***  

Feledékeny rokonság …  Balatonon vízórát cserélnek. Ma. Ezért anyósnak tegnap a déli vonattal le kellett volna utaznia. Hívom telefonon, hogy rendben leérkezett-e... semmi-. Később újra hívom... semmi. Hirtelen ötlet, otthon hívom. Vidáman belecsicsereg. Aztán a kérdésemre - miszerint hol is kellene neki éppen lennie - csodálkozás, majd villámgyors távozás, az aznapi utolsó vonatot még elcsípte. Ha a vége jó, minden jó ???

*** 

dr. Csernus … Olvasom a riportot Csernus Imrével és szinte nem is értem, miért volt ez a fószer annyira ellenszenves. Amikor minden mondata, minden gondolata ismerős, sőt szimpatikus. Például amikor ilyeneket mond arra a kérdésre, hogy van-e olyan pillanat az életében, amikor közel érzi magát a valódi önmagához: " Amikor ülök az autóban és kanyarog előttem az út, semmi mást nem látok magam előtt, csak a fényeket. Mindegy, hogy esik az eső, vagy borús az ég, vagy süt a nap, akkor teljesen önmagam vagyok. Egyre erősebb vonzalmat érzek a természet iránt. Szeretek egyedül lenni, de nincs rá sok időm... A páros szituáció jó dolog, de én nem akarok támaszkodni. Ha egyedül jól érzem magam, jól fogom érezni magam mással is. Számomra ez az alap. Sokáig nem voltam egyedül jól, mert mindig támaszkodni akartam. Megtartani valamit, ezt érzem a legnehezebb dolognak az életben, legyen szó akár kapcsolatról, akár az ember hiteléről és lendületéről."

*** 

Orvosmeteorológia … Kegyetlenül, borzasztóan, útálatosan, röviden: viharosan fúj ma a szél egész nap, még mindig. És ettől nekem kegyetlenül fáj a fejem, amin nem segít semmi. Mellesleg a napernyő is megtanult repülni az erkélyről.

*** 

"Időmenés" … Biztosan ismeritek a Brachfeld Siegfried-féle viccet: "Mi a különbség a dugó meg a vonó között?..." Na, erre hajaz a fenti cím, mert ha van időjárás, akkor van időmenés is. Mindenesetre már nagyon mehetne valahova ez az idő, ami hétköznap kánikulai (jó, nem tagadom, esténként kisebb-nagyobb áradásokkal), de hétvégére tuti bekrepál. Amúgyis nagyon szeretem a nagy hétvégi közös családi összeröffenéseket, de ha ezt az időjárás még súlyosbítja is... nem is akarom részletezni. Rémálom. Ráadásul most hétvégén nagyfiút ifjú hitvesével lecsábítottam a Balatonra. Ígértem fűt, fát, szép időt, napozást, kirándulást. Ehhez képest mire leértek, az a kevés nap is elbújt, estére a szabadtéri koncertre eleredt az eső, éjjel hideg volt és reggel borús, szeles, hűvös időre ébredtünk. Igaz, mire hazaindultunk, már éppen próbálkozott a nap.

Amúgy a hétvége botrányoktól mentes, házias ételektől terhes és izgalmakban gazdag volt. Gyerkőcök az éjszaka elején (értsd. első álmomból ébresztve) felhívtak, hogy lekésték az utolsó vonatot, s ha nem akarom, hogy majd négy órát várjanak a hajnali első járatra a csepergő esőben, akkor akár értük is mehetek Siófokra. A taxis ugyanis 4ezer forintért vállalta volna a kb. 8 km-es utat. Pizsama, slusszkulcs, irány a nagyváros; ázottak begyűjtése. Már éppen újra sikerült volna elaludnom, amikor hangos üvegcsörömpölésre ébredtünk. Első ijedtségünkben a hang forrását sokkal közelebbre kalkuláltuk, de "szerencsére" nem a mi ajtónkat aprították, hanem a szembeszomszédét. Panzió-jellegű szállás, de az nem derült ki, hogy valamelyik vendég keseredett-e el annyira, hogy odabent  leamortizálja a berendezést, vagy másról van-e szó. A hangok alapján odabent több bútor, polc, kerámia és üveg vált a tombolás áldozatává mire a rendőrség kiérkezett és "Feltartott kezekkel jöjjön ki!" felszólításukra valóban elő is keveredett valaki, akit heveny bilincselés után magukkal is vittek. Szép dolog is az idegenforgalom és vendéglátás!

Ennyi izgalom után igazán kijárt a vasárnapi ebéd után egy kis cukrászdai élmény. Sajnos fotó nem örökítette meg az "Urak tortája" névre hallgató remeket, de annyit elárulhatok, hogy könnyű és vékony piskóta rétegen tejszínes csokoládéhab és azon még egy réteg tejszínhab alkotta. Könnyű, habos, "az orvos is ezt írja fel receptre" műalkotás csodás csokoládédíszítéssel, hmmmm.... *és itt még most is nyel egy nagyot*

Ja, és most hallottam, hogy a hét közepén megint kánikulára lehet majd számítani. Hétvégére pedig... de ezt úgyis kitaláljátok...

*** 

Táska … Május elején vettem egy "nyári" táskát. Mert a gardróbban nem lapít elég különböző szütyő. A baj csak az volt, hogy mire hazaértem, a táska már nem is tetszett annyira. Másnap reggelre meg egyáltalán nem. Visszavittem és becserélhettem másikra. A másik már kb. egy hétig tetszett, aztán kezdett átlényegülni szatyorrá. Ebbéli funkciójában kölcsönadtam kismenyemnek a szombati siófoki tortúrájukhoz. És neki tetszik! Így aztán neki is adtam. Hiába na, gyúrok nagyon a "legjobb anyós" címre

***  

Szorgoskodom … Tegnap heveny konyhasikálásba kezdtem. Biztos van, akinek ez nem "sátoros ünnep", hanem napi rutin, én sajnos nem tartozom közéjük, egyeztetnem kell a Hold állásával. No, nem kell arra gondolni, hogy egyébként odaragad az ember a pulthoz vagy hasonlók, de egy idő után már elég zavaró a kép. Na most aztán kapott a csempe meg a sütő is... Ráadásul az alig használt  csetreszeket is elsukickoltam. Ragyog is, ahogy kell. Viszont most - azt hiszem - egy hétig nem főzök semmit, hogy ilyen szép csilivili maradhasson

*** 

Elcsábítva … Már megint, pedig annyiszor megfogadtam... De mit csináljon az ember lánya - aki egy cseppet tárgymániás, főleg ha konyhai csetreszekről van szó - ha a buszmegállóban van a Vasedény bolt, annak a kirakata meg már megint nagy olcsózást hirdet tányér és kerámiatál ügyben? Ráadásul még a fülemről is lóg valami cipelni való, igazán nem hiányzik még egy... De a kísértés erős, a tálka szépséges, az ára tényleg olcsó - a háztartásom a mai napon két szögletes színes tállal gazdagodott. Az egyik piros, a másik sárga. A sárgában máris gyönyörűséges harsányzöld almák virítanak. Jó ránézni, na...

***  

Borzongó … Olyat láttam.... Brrr... Lőjetek le, ha majd 60 felett még mindig tininek hiszem magam!

*** 

Strandidő … Végre itt a nyár! A nap süt ezerrel, szellő nem rezdül. A strandon demográfiai kérdések merülnek fel: miért mondják, hogy nem születik elég gyerek, amikor a zamárdi szabadstrandon az egy négyzetméterre jutó gyerekszám messze a statisztikai adatok felett van? Édes 10 hónapos a szomszéd takarón. Eszik, játszik, alszik - az ideális gyerkőc. A Balaton vize előbb-utóbb elvarázsolja az összes kiskorút. A szerintem hibernálásra alkalmas víz nekik a megtestesült csábítás.

Fiatal szülők két gyerekkel: Bernát és Bernadette. És nincs becenév! Nem messze tőlük Benőt kergeti az anyja egy kis bőrvédő kenegetésért. A lépcsőn Violettát szídja a nagyi. Hol vannak a Lacik, Marcsik, öcsik, csibék??? Ugyanakkor szépkorú Hajnalkából és Piroskából jó a felhozatal.

Az UV sugárzás elől mindenki az árnyékba igyekszik. Mivel nincs a 80-as éveket idéző tolongás, ez sikerül is. A lángossütő sóvárogva nézi a szomszéd "amerikai hot dog"-ost. Sokkal nagyobb forgalmat bonyolít ugyanis, mint ő. Pedig a jól értesült tízévesek hiába keresnek nála "francia hot dog"-ot.

Bőrszerkós motoros percekig dübörög a napozók mellett. Végre eldönti, hova állítsa a gépet és leveszi a gyújtást. Lincselés előtti hangulatban bágyadt megnyugvás. Sisakból, szemüvegből, bőrjakóból kivetkőzve kiderül, nyugdíjas szelvényt kézbesíthet neki a postás. U

Útitársa combos kis szöszke, a környékbeli férfiak elismerő pillantásaitól kísérve vedlik át bőrszerkós bosziból dúskeblű plázscicává. Apus az árnyékban mobiltelefonon üzletel, majd lazításként a strandbüfében citromos jeges vizet kér, amitől (ismételten) hülyének nézik.

Én továbbra is küzdök az olvasással: Gerald Durrel: Vadak a vadonban című könyve könnyed, mégis értelmes szórakozást kínál(na). A sporttársakat nézegetni azonban valahogy mégis érdekesebb elfoglaltság

2008. május

Gyógyulóban? … Az elmúlt napok eredményeként fogytam öt (!) kilót (miért is volt ez az első említésre érdemes tény?). Ettől (is) kellőképpen legyengültem. Fogalmam sincs, hogy gyógyszer-mellékhatásként vagy más miatt, de émelygek, zúg a fülem, szédülök, zavarja a fény a szemem. Ma lesz az első nap, amikor megpróbálkozom egy kis mozgással, sétával, mielőtt végképp elerőtlenedek. Továbbra sincs étvágyam, minden falatért úgy kell megküzdenem. A mai reggeli egy vajas kifli, másfél paradicsommal alig fél órát vett igénybe, utána viszont le kellett dőlnöm, annyira kivette belőlem az erőt. De ugyanez volt már a reggeli zuhany után is. Soha nem hittem volna magamról, hogy ENNYIRE kripli vagyok!

Na, mindegy, fel a fejjel! Innentől már csak felfelé vezethet az út... Nagyon remélem, hogy a hosszú hétvége már nem a betegség jegyében zajlik majd el.

*** 

Még nyafogok... Eltelt egy hosszú hétvége, amivel már sokadszor nem sikerült jól sáfárkodni. Jó..., volt itt némi betegeskedés, de arra se lehet mindent ráfogni. Mert milyen világ az, ahol a legjobb történés, hogy a nyaralóból végre felhoztuk a korábban oda száműzött szőnyeget?! Ááá, még mindig csapongok kicsit.

Már azt sem volt könnyű feldolgozni, hogy egy kósza vírus úgy kétvállra tudjon fektetni, hogy még a blogolástól is el tudja venni a kedvem napokig. A kényszerpihenő azonban totális agyi zokniállapotot volt képes előidézni. Amikor ezeket a sorokat írom, már május 6-ot írunk és a nyafogásnál sokkal többre még mindig nem telik tőlem. Pedig gondolatok - na, azok aztán cikáznak az agyamban. Például, hogy a családi közös hétvégék miért csapják ki nálam menetrendszerűen a biztosítékot? Miért vagyok híján ennyire toleranciának, empátiának pont a számomra egyébként legkedvesebbekkel szemben? És amikor ott üvölt a fejemben a "Most az egyszer fogd már be a csőröd és nyelj!", akkor miért mondom ki mégis azt, amiről tudom, hogy bántani fogok vele és ráadásul tök fölöslegesen...? És miért azzal vagyok képes bájologni, akit jól el kellett volna küldenem a búsba, már nem is először? Az ideget szépen visszanyeltem és olyanra borítottam, aki tényleg nem ezt érdemelte. Röviden, nem vagyok jóban magammal!

Az elmúlt hétben és hétvégében egyetlen ember hozta a formáját: Monte Carlo és Barcelona bajnoka, Rafael Nadal. Köszönet a szép pillanatokért, Rafa!

***  

Az utazók... Az utazók ma adtak magukról először életjelet. Nagyon élvezik Velencét, amit valahogy nem csodálok. Csuklással eddig nem volt bajuk, pedig ha belegondolok, én mit össze emlegettem őket, akkor azért ez lehetett volna probléma. A velencei gondolások éppen sztrájkolnak. Ezt azért "megnéztem" volna. Ha belegondolok, hogy nagyjából azzal a nemkevés japán turistával tolnak csak ki ilyenkor, aki képes és hajlandó megfizetni az aranyárban mért "ladikolás" árát, akkor azért kérdéses, ki kivel is tol ki ebben az esetben... (Na, mindegy, nekünk is kijut majd május 27-én a jóból, a BKV-nak köszönhetően.) A telefon egyébként abból az apropóból érkezett, hogy egy kávézóban ücsörögtek éppen, a szomszéd asztalnál KÉT goldennel. Lilit sikerült Velencének teljesen elvarázsolni. amit egy pillanatig nem csodálok. Még a rémes nyári csúcsforgalomban lezavart pár órás séta alatt is bele lehet szeretni ebbe a városba, hát még ha bent lakik az ember, ablaka alatt "locsog a mély" és nemcsak a képeslapot látja az ember, hanem a színfalak mögött zajló életet. Jaj, irigykedek, irigykedek... Holnap már jönnek haza, Nóra tuti hamar bejelentkezik..., már nagyon várom a fotóit is, szeretem, ahogy látja a világot, meglátja a részleteket...

*** 

Autózás … Nagyfiú autóját elvihettem a gumishoz Hát, megértük ezt is. Nem is olyan régen, még a gyerekülésbe kötöttem be a legényt, most meg ... Öregszik, na.

*** 

Hétvége … Romantikus hétvége "kettesben". Mellékletek: 1 db nagypapa, 1 anyós, 1 négylábú

Program: fűnyírás, evés, ablakkeret-javítás, evés, kerítés-igazítás, evés, wc-szerelés, evés, hiszti, séta az ebbel - bokarándulás, harcikutya-találkozó, este közös tévézés - anyós választása Uri Geller és a Neveletlen hercegnő/ részemről hangtalan sikítás, borba fojtom örömöm-borba fojtom bánatom, hétfőn reggel korai hazamenés 

***  

Áramszünet … A minap belefutottunk egy jó 24 órás áramszünetbe. Sokkoló volt. A kihívott Elmü széttárta a kezét és villanyszerelő kihívására bíztatott. Ők pedig urak, tele munkával, egy négylakásos társasház problémája egyébként se probléma - nekik - így aztán várjunk türelmesen. Ezt elmagyaráztam a mélyhűtőnek is, ami szerencsére vette az adást és a benne levő hatalmas jégakkuknak köszönhetően mégsem kell mostanában nagykanállal enni a kiolvadt kajákat.

De közben természetesen nincs főzés, nincs egy tea, nincs zuhanyozás (mert a gázos melegvizet is az áram keringeti), nincs telefon, tv, zene, mosás, mosogatás, porszívózás, vasalás és nincs BLOG! A gyertyafényes olvasás se az igazi. Van viszont nyűgös, elvonási tünetekkel küzdő család. Üdv, boldog középkor!

***  

Reggeli zizegés … Kiskölöknek vizsgaidőszak van, ezért hajnali palacsintasütést rendeztem az ÜGY érdekében (de jó, hogy van már áram!). Aztán kutya kísérgetése a kertbe, mert neki nem jó egyedül. Később séta a parkban, találkozás régi barátosné kisfiával, aki időközben cca 200 cm lett. Itthon üres lakás fogad, még jó, hogy vittem kulcsot. Párom úton a dolgozóba. Menyem telefonál, hogy holnap délelőtt  lehetne nekem gázost várni náluk. Naptár beír, kósza gondolat elindul: anyóstárs mit csinál? Én ugyanis a héten már vártam ugyanott a mosógépet, meg a tűzhelyet is. És végre blog! Már akkora a lemaradásom, hogy nincs is elég idő olvasgatásra, posztolgatásra, indulni kellene - nemszeretem érzés

***  

Családi dilemmák … Hogy lehet egy anyósnak megmagyarázni, hogy a fiam lakásában még én sem vagyok otthon, hát még ő. Ha én nem vagyok ott otthon, akkor nem hívok oda "vendéget", még a nagymamát sem. Főleg úgy, hogy a háziak nem is tudnak a partizánakcióról. Más kérdés, hogy a mamát nem is kell hívni, megy ő magától, mert kíváncsi. Ilyenkor még a lépcsőmászás sem tarthatja vissza. A száját meg nem tudja tartani, a kritikai észrevételeit biztosan megosztja az első adandó alkalommal. Most vallhatok a gyereknek, hogy a nagyi ott járt, mindent alaposan megnézett, mert ugye az ajtót már mégse csaphattam be az orra előtt. Nem is a gyerek miatt kínos, de a menyem jobb lenne, ha nem tudna róla. Bakker, már megint...

***  

Morc… Ez a kutya ért a jelekből. Mert azt aligha értette, hogy a telefonba valakinek azt mondtam, lemegyünk a Balcsira. Viszont az ágyon ott a zsák, amiben minden alkalommal hozom-viszem a cuccost. Most vagy azt őrizgeti vagy én vagyok szoros emberfogásban, de itthon maradni tuti nem akar.

***  

Balatoni halak … Ma egy posztolás kapcsán rájöttem, hogy a múlt hétvégéről annyit rinyáltam, hogy pont a lényeget nem írtam meg. Szóval, andalogtunk az alkonyi déli parton, fogunkkal igyekeztünk megszűrni a milliárdnyi szúnyogszerű, de nem csípős izét, közben a kövek közt lágyan csobogó vizet néztük, ahogy a lemenő nap aranya megcsillan a ... hogy min is? Nos, az alatt a kb. 500 méter alatt, amíg bírtuk gyomorral: 3 db kb. 80 centi - 1 méter hosszú amúrnak azonosított döglött halon (nem vagyok halszakértő - mi nő még meg ekkorára? - a Tüskevárból tudom, hogy tuti nem harcsa volt), keszegek tucatjain, angolnán és sneciken, meg voltak ott pontyok is már kikezdve. A víz meg habos, nyálkás, a kutyát a közelébe nem engedtem, arról meg, hogy én megnézzem a víz hőfokát, abszolút szó nem lehetett. Kinek hiányzik akármilyen ótvaros fertőzés? A víz még hideg. A fürdőzök még aligha tettek benne bármilyen kárt, merthogy nincsenek. A szezon még el sem kezdődött. Akkor meg mi ez??? (Azt már meg sem kérdezem, mi jöhet még?)

***  

1 %-os gondolat … Van egy 1 %-os reklám, az Országos Erdészeti Egyesületé, amelyben elhangzik a kérdés: "Ugye Önök is átélték már azt a semmivel össze nem hasonlítható érzést, amit az erdő nyújt?" És tényleg! Egy igazi erdőben járva, a lombok közt az eget kémlelve annyira jelentéktelennek tűnnek a "földi" dolgok. Ahogy mondani szokás, az egy kegyelmi állapot. Mint ahogy az a vízparton állva a hömpölygő vagy éppen lágyan fodrozódó vizet fürkészve vagy a hegyek közt a sziklák, ormok fenségessége előtt hódolva. Az, és mégis más. Egy baráti kiránduláson egyszer egy barátnőm a gyerekeivel körbeölelt egy hatalmas fatörzset, hogy annak életereje őket is áthassa. És ott van az a susogás, az erdő ezernyi hangja, amelynek harmóniája megkérdőjelezhetetlen, magától értetődő. Sulykolhatja a kullancsveszélyt a média, az ember mégsem tud ellenállni a napsütötte tisztások pázsitjának. Erdőt járni és az erdőt ismerni valóban kegyelmi állapot.

***  

Hétvége … Bár az időjárás nem éppen baráti, szinte viharos erejű szél fúj, én csak noszogatom a zsalukat kenegető páromat: " Hol itt a romantikus hétvége?" Mire a válasz: "Miért, nem hoztál magaddal egy romantikus könyvet?" - Most, asszem, megbúbolom, de az biztos, hogy a blogol-ban majd jól kiszerkesztem. (Itt van. Édes a bosszú!)

***  

Anyai félelmek … Olvasom egy régebbi Nők lapjában egy anya levelét:

"Nem kellemes felidézni azt az időt, amikor jelentős önbizalomhiánnyal házasságra léptem és hamarosan anya lettem. Nagyon magamra hagyottnak éreztem magam. Bár házasságban éltem, de a gyerekeimmel töltött "magányos" hétköznapokban szép lassan összeomlottam. Olyanok ellen fordult időnként kirobbanó, tehetetlen dühöm, akik nem tudták megvédeni magukat, a gyerekeim ellen! Többször is bántottam a gyerekeimet, szóval és tettel, és amikor más anyákkal őszintén beszélgettem, kiderült, hogy ők is tettek súlyos dolgokat a gyerekeikkel. Pedig mi szeretjük őket! Mi marad meg ezekből a bántásokból, sérelmekből? Befolyásolják majd életútjukat? Megbocsátanak nekünk? Néha még ma is eszembe jutnak a harcaink, és ilyenkor fojtogat a sírás, és nem merem őket megkérdezni, hogy meg tudtak-e, meg tudna-e bocsátani?"

dr. Vekerdy Tamás válasza:

"Talán nem is tudnának a kérdésre felelni. A gyerekek hajlamosak rá, hogy az anyjukat kettősen lássák: a bántáskor boszorkányként, de a következő pillanatban a biztonságot adó, szerető tündérként. Nem hiszem, hogy volna olyan család, ahol ne csattanna el egy-egy- pofon, miközben tudjuk, hogy ez mindig a szülő kudarca és kerülni kellene. Mi magunk is megküzdöttünk az "én soha nem fogok ordibálni a gyerekeimmel, mint velem az anyám" érzéssel. Bízzunk benne, hogy nemcsak ez a minta tér vissza nehezen leküzdhetően, hanem a változtatás igénye is. A mindennapos mese, a beszélgetések vigasztalás és terápia az ilyen sérelmekre is."

Sok dolog eszembe jutott erről és nem vagyok rá büszke. Nem merném feltenni a kérdést én sem, vajon mikre emlékeznek és mi merült a feledés édes homályába? Viszont pszichológus nélkül is bíztam a mindennapi törődés, bújás, mesélés feledést hozó erejében. Talán nem voltam még elég érett a feladatra. Talán én is kicsit elhagyatottnak éreztem magam (pedig kevés családban tudnak annyit segíteni, mint nálunk). Talán még én is gyerek voltam a gyerekek között. Tanácsot nem kértem, de talán el sem fogadtam volna. Ösztönből működtem és egy bizonytalan ember ösztönei vajon mit súgnak... Szóval, nem könnyű dolog szembesülni a gyengéinkkel, de így utólag azt hiszem valakinek hálával tartozom, mert a dolgok mégiscsak jól sültek el.

*** 

Mégiscsak ÖTYE … Nem akartam írni róla, mert szerintem visszaadhatatlan az a vihogás, amit mi tegnap azon az ÖTYE kerti bulin rendeztünk, de azért címszavakban:

kerti buli - nagyon elmosta az eső, bár eleinte próbálkoztunk napernyő alatt átvészelni

háziasszony a kerti sütöde mellett esernyőben várta, hogy a kolbászkák megsüljenek, mi odabent iszogattunk, vihorásztunk, aztán megjelent bugyogóig elázva és közölte, hogy a kolbászok elfüstöltek, mert a lecsöpögő zsírtól lángra kapott minden (és nem készült fotó!)

hirtelen felderítettük a konyhai tartalékokat, volt ott finom zsírosdeszka sült oldalassal zöldekkel, némi megmentett kolbász és szalonna, sütemények és még meg is hagytuk a háziaknak a rizseshúst - szóval, éhenhalásról szó sem eshetett

volt még élménybeszámoló a velencei kirándulásról, még kifecsegtük a fiatal házasokat és ötleteltünk a közelgő esküvőre is - mindezt folyamatos vihorászás mellett - nem is volt ez ÖTYE, hanem FITYE (lehet találgatni, mit rejt a rövidítés)

nem tudom, mi mindent hagytam ki, de azt az elején már írtam, az élmény visszaadhatatlan

Ui. most olvasom a lányok mailjeit és lám új értelmet nyert a "lángolt kolbász" fogalma

*** 

Görcsölés … Párom hívott, hogy kapott az apeh-től egy dörgedelmet, miszerint febr. 15-ig kellett volna szja-t vallania, miért nem tette és ez lesz meg az lesz és azonnal pótolja, mert különben meg már amúgy is...stb. Én tudom, hogy elküldtem, bizonyítani is tudom, hogy elküldtem. Akkor most miért görcsölünk mégis??? És aki elkeverte, azt vajon seggberúgják vagy az csak nekem, nekünk járna? Pillanatnyilag több kérdésem nincs, holnap mehetek sorba állni...

Mellesleg meg újságból tudom meg, hogy a teáor-számok megváltoztatása miatt új vállalkozói igazolványt kell kiváltani. Mert ha július 1-ig nem, akkor ez lesz, meg az... És díjmentes. Ja. Ma elmentem. A vállalkozói igazolvány valóban díjmentes, de miatta új működési engedély is kell, az viszont már 3ezer forintocska. Ezt véletlenül nem írta meg még az újság sem. És lenne néhány goromba gondolatom a kérdés kapcsán amúgy is....

***  

Van az a film, hogy Nem vénnek való vidék... És van az Apeh - Nem embernek való vidék

*** 

Lomolok... Hosszú évek kitartó gyűjtögetésének eredménye ma két nagy zsákban landolt és irány a szelektív hulladékgyűjtő. A szívem vérzett a sok szép formájú piás üveg láttán, de a lakásból már kiutáltam a macerás portörölgetés okán, a sufniban meg minek foglalja a helyet... És mit csináljak 35 év komplett National Geographic gyűjteményével, ami szépen bedobozolva várja sorsát szintén a sufni mélyén. Kidobni nincs szívem, talán az antikváriumot érdekli,... bár amikor mindez néhány cd-Rom-on is elfér ... ??? Két teljesen rendben levő síléc is a lomolás áldozata; a gyerekek régen kinőtték, nem is emlékeztem rá, hogy a garázs mélyén lapulnak... És megvan az első visszamentett darab: egy konyhapultból levágott darabka, ami pont jó lesz az erkélyre, mert a lehajtható kis asztalka a télen tönkrement, erre fogjuk kicserélni, juhééé

***  

Az utolsó szó jogán … Mármint a lomolással kapcsolatban. Itt hagyták a franciaágyat, merthogy ebbe az autóba nem tudták beletuszkolni, meg túl magasra is kellett volna emelni, de ne izguljak, mert jön egy másik, abba tuti belefér. Kicsit ijesztő, hogy az utca már tök üres, csak az ágy árválkodik a járdán. Rugója (ami olyan megbonthatatlan, mint egykor a szovjet-magyar barátság) magasan az égbe löki a matracokat tartó keretet. Térülünk-fordulunk, hogy összekössük, nehogy emiatt itt maradjon. Az első mozdulatnál az ágy bokán rúg. Engem. És rögtön mind a kettőn. Na, én hagyom, mert még eltöri a lábam és ugrik a blogtali (volt már ilyen!!!) A következő pillanatban az egész ágy - mintegy vezényszóra - magától szétesik. Mondhatni, az utolsót rúgta! És most már beleférne az előbbi kocsiba is, bakker!

***   

Filmsiker … Mundruczó Kornél Delta-ja nyert Cannes-ban! 22 jelölt közül... A rendező meg itthon nyilatkozik a stúdióban, ahelyett, hogy ott ráznák rojtosra a tenyerét...