***
Egész nap (többször is) tök feleslegesen jöttem-mentem két b.nagy szatyorral a hónom alatt. Tisztára, mint Zsákos Frodó. És ráadásul, aki felültetett, még elnézést sem kért, sőt… Holnap futhatom az újabb köröket. Még a végén engem néznek Mikulásnak. Pedig… a metrón Mikulásnak öltözött bkv-ellenőrök kérték a bérleteket. J
***
Nagyfiammal ülünk a buszon. Beszélgetünk. Már ez is hírértékű, mivel dolgozóvá válása és nősülési szándékának bejelentése óta erre valahogy nemigen került sor. Mert ő felnőtt és ne szóljunk bele a dolgaiba. De azért persze szolgáljuk ki elöl-hátul. Így aztán mostanában inkább csak veszekszünk. Helyesebben szólva én mondom a magamét, ő meg tesz rá. De most béke van és mesél. Mesél a legjobb barátjáról, aki már csajozni se jár, mert az online-pókeren lóg állandóan. Aki valaha az osztály legjobbja volt, most meg nem akar dolgozni járni. És mesél a másikról, aki már a szülői státusz gondolatával barátkozik, és nem is viszi kis feleségét füstös, zajos klubokba, mert ugye készülnek a babvárásra. És ott a harmadik, aki – szintén a pókerőrület miatt – már sokadszor hagyja abba az egyetemet. Én meg csendben rájövök, hogy főnyeremény ez a fiú, még akkor is, ha reggelenként órás műsor a felkeltése, és a szennyesét sem hajlandó magával vinni a fürdőszobába. Ja, … ma este ő is pókerezni megy.
Ez borzasztó! Reggel akartam írni – nincs internet. Délután sietek haza, ülök a géphez – nincs internet. Itt a világvége?
Pedig ma olyan írhatnékom van! Most hogyan írjam ki magamból? Papírra! Addig nyugszik a beteg, aztán majd átmásolom. Dupla élvezet… J
***
Voltunk már Prágában. Kétszer is. És elmennénk ahányszor csak lehetőségünk lenne rá. DE!
Ma a VII.kerületben jöttem-mentem. És azt hiszem, egyszer itthon kellene „kirándulni” és észrevenni a nap mint nap minket körülvevő csodákat. Ezernyi téma, apró részlet, hatalmas épület kívánkozik lencsevégre; és mint tudjuk, a téma is az utcán hever. Micsoda épületek épültek itt a századfordulón! Az illetékeseknek már csak a párizsi, bécsi, prágai hangulatot kellene hozzájuk megteremteni. Elérni, hogy a Belváros szívében ne legyenek beplakátozott, üresen (és koszosan) ásító kirakatok, hajléktelen-otthonná váló kapualjak, kutyapiszkos, szemetes járdák, járdákat elfoglaló autók…
Mert addig én is, más is Prágába fogunk vágyni…
***
UTÁLOM A MOBILTELEFONT! Mert mindig csak akkor kapcsol rögtön, ha engem hívnak. Mert mindenki, mindig, mindenhol csörög, brekeg, zenél, de főleg jó hangosan beledumál. Mit dumál, ordít. Mert hiába beszélhetnék otthonról "ingyen", mindenki egy mobil végén van, nem a vezetékesnél. Mert úgy érzem, mintha engem is pórázra kötöttek volna. Mert a nagy többség nem tud disztingválni.
És főleg azért, mert hiányzik, ha véletlenül otthon hagyom!
***
Most jöttem meg a karácsonyfa-vásárlásból. Kisfiam volt gimnáziumi osztálytársai az idén favásárt nyitottak. Volt ott minden: szépséges ezüst fenyők, luccok, normannok valahonnan a horvát határ mentéről. Miután az utóbbi tavaly nekem csúnyán lekonyult már szilveszter táján, most a szúrósabb, de fickósabb ezüstre szavaztam. Kicsit össze-vissza fagytam, mert előttünk egy család három hatalmas normann-t választott ki alig egy óra alatt. Ahhoz képest, hogy megint kis fát akartam venni, persze a két métert megint sikerült elérni, de csodás a formája. És a fiúk még haza is szállítják. Már csak a hóesés hiányzik meg a sülő sütemények illata! Ezügyben azonnal lépek is valami kis előzetest (pl. muffin? csokis muffin?)
***
Most jöttünk meg a sétából. Hát, a csigatempó a mienkhez képest száguldás. Ebben a jó nyirkos, ködös időben olyan lassan bandukoltunk, hogy már majdnem tolattunk, de legalább megszagoltunk minden falevelet alul-fölül, aztán mégegyszer. Most már én is aludni mennék, mint a jeles eb, mert így andalogni fárasztóbb, mint rohangálni.
***
Morc ma megint nagyon korán kelő volt. Ááááhhh... Szóval, utána feküdtem a hajnali sötétségben és csendben, hallgattam a család szuszogását minden irányból és arra gondoltam, hogy a meghitt családi élethez mennyire jól jön egy ilyen nagy franciaágy. Velünk van már vagy húsz éve és ezalatt jó volt rajta összebújni, távolságot tartani, gyerkőcöket közénk gyűjteni és mostanában ezt az álmatlanságban szenvedő ebet is befogadni. Egy igazi nagy családi fészek.
***
A tegnap este a horroré volt. Vendégek voltak nálunk, de a párom hat óra tájban úgy döntött, hogy Morc is kapja meg jól megérdemelt sétáját, ők ketten útra keltek. Nemsokára visszajött a parkból, egyedül.
Első hallásra nem is akartam elhinni, hogy a kutya nélkül haza tudott jönni, de ahogy eljutott a szürkeállományig, azonnal dobtam el a kezemből mindent és lerohantam a parkba. Szerencsére nagyfiam is ebben a percben érkezett, így ketten rohantunk kétfelé. A parkban sok kutyás, sok golden, de Morc sehol. Beláttam, hogy gyalog most már kevesek vagyunk, futás haza az autóért. Egyre bővülő körökben kezdtem a környéket bejárni, a végén már a magam számára is valószínűtlen távolságban. Egyszer csak láttam egy kutyát sétáltató férfit, minden remény nélküli megállás, kérdés: "látott-e egy magányos goldent?"
"Piros kendő volt a nyakán?" - kérdezett vissza. Elmesélte, hogy egy fiatalember szedte össze az útkereszteződésben, mert majdnem elütötte egy autó és tőle érdeklődött, nem ismerős-e neki ez a kutya. Neki csak annyi rémlett, hogy már látta a környéken sétálni, így aztán együtt hazavitték és bezárta a kutyája kenneljébe. El sem akartam hinni, hogy mégiscsak megkerült. Kocsival a megadott címre mentem, Morc valóban ott ült éberen a kerítés mellett. Na, akkor ott tört ki belőlem minden addig visszafojtott feszültség és jól kibőgtem magam, mire a fickó is hazaért a saját kutyájával. Belegondolni sem merek, milyen karácsonyunk lett volna nélküle. A parkban petárdát durrogtató kölköknek meg ezúton üzenem, éljék át ők is azt a félelmet, rettegést, amit a kutya és én meg a családom éreztünk.
***
Minden ellenkező jel ellenére a gép nálunk legtöbbször mások által foglalt. De a gondolatok ráadásul már csak olyanok, hogy nem biztos, hogy gépközelben jönnek. Ezért aztán táskámban kis füzet és rohamszerű blogolás papírra a metrón, apeh-irodában, orvosi rendelőben... Aztán mire géphez kerülök, kiderül, hogy már nem is olyan fontos, nem is olyan jópofa, már nem is időszerű. Néha keményen küzdök az ihletért, máskor visszafojthatatlanul jönnek a szavak. Ha olvasok valamit, tudatalattimban ott zizeg, hogy ez is milyen jó blogtéma lehetne. Elnézem a szomszéd letaposott sarkú cipőjét a lépcsőházban, az is megihlet. A közértben mélázva rágcsálja egy srác a kiflijét sorban állás közben. Gondolatok jönnek-mennek, emlékek a messzi-messzi galaxisból, s közben észre sem veszem, hogy a visszajáróba belecsempésztek egy már kivont ezer forintost. Vissza kell szállni a földre, mert EZ itt a való világ és nem az álmodozások kora.
***
Anyuci pici kölyke ma azt mondja a reggelinél: 40 éves korodra már illenék tudni egy jó kakaót csinálni! Ugyanis kevés kakaót raktam a begréjébe... szerinte. Mondom, negyven évesen tudtam is, csak azóta már elfelejtettem. Mire kölyökgyerek kerek szemekkel megkérdezi, hogy: Miért, mennyi vagy??? Én már ettől kiakadok, mert mi az, hogy még ezt sem tudja, de ő csak néz rám hosszan, amikor mondom a pontos "összeget". Aztán végiggondolja még- és még egyszer, hogy tényleg. És már felejtve a kakaó, most már a koromon "kesereg". Ő!!!
***
Barátnős karácsonyi délután nagyon jól sikerült! Amúgy csak ajánlani tudom, hogy a hideg, sötét téli délutánokon, jó társaságban, gyertyafénynél, kellemes zenét hallgatva, falatozva, finom pezsgőt kortyolgatva beszélgessetek szíveteknek kedves barátokkal múltról, jelenről, jövőről, álmokról és valóságról, kedvesekről és kedvességekről - határozottan jót tesz a léleknek! Szép bemelegítés volt egy békés karácsony előtt!
***
Azt mondja ez a pici gyermek, hogy a legnagyobb hülyeség karácsonykor ez a muszáj-vásárlás, meg hegyekben-kaja. A legjobb lenne ilyenkor szedni a nyúlcipőt és elmenni pár napra valahova, ahol hó van, csodás táj van, nyugi van, jókedvű főzzünk-együtt-valamit kaja van, nagy beszélgetések vannak, fotózás a természetben... És akkor haza lehet jönni feltöltődve, hogy ilyen napok tuti nem voltak az évben. Helyette meg itt van ez az idegbajos rohangálás, szmog a városban. A dolog szépséghibája, hogy mindezt egy pénztár előtt kígyózó sorban mondja, miközben éppen neki vásárolunk. Amúgy meg teljesen igaza van. Lehet, hogy jövőre így kellene csinálni???
***
Nálunk az a szokás, hogy már 23-án este feldíszítem/jük a fát. A fát, amit az idén kisfiam barátaitól vettünk barátinak éppen nem nevezhető áron. Nos a fát kissé már sötétedés táján vettük... Formás, nem mondom, de a törzse nagyjából követte az időjárás, a napsütés ciklusait, hol erre görbült, hol arra. Amit egyenes fának hittünk, a talpba állítva kb. 60 fokos szöget zárt be a talajjal. Kezdődhetett a fa mértani átformálása. Kezdődhetett volna. Ugyanis évről évre nincs megfelelő szerszámunk a nagy művelethez. Végül párom kínjából a dekopír-fűrész után nyúlt. És csodák csodája, az ötlet bevált, a fűrésznek jó napja volt, vitte az amúgy vízzel jól átitatott fenyőtörzset. Alig egy óra alatt olyan egyenes fát varázsoltunk belőle, az eladója se ismert volna rá. Akkor aztán lealmoztuk az ágakat, mert valami titokzatos módon egy fél istálló szénakészlete az ágak között rejtőzött.
Innen már egy röpke pillanatnak tűnt az az egy óra, amíg az évek alatt felhalmozódott díszekből kiválogattuk az idén fára kerülőket. Az összhatás sötétben, kivilágítva kifejezetten szép. A csillár fényénél egy kicsit ijesztő, hogy a kackiásnak gondolt és rendkívül szúrós ezüstfenyő-ágak már most hajlamosak a konyulásra. Legalább a "lámpagyújtást" kackiásan várhatta volna. A fenyő tehát készen várja az ünnepet. Az ajándékok becsomagolva, ugyan némelyik csomag tulajdonosának a kiléte időközben elég bizonytalanná vált, de majd csereberélünk. A húsok, halak előkészítve, holnapra már nem sok teendő maradt. Nem is baj, mert általános gyengeség vett rajtam erőt a tegnapi majd másfél liternyi viszkis tea jóvoltából. Sajnos a tea az éjszaka első két órájára biztosított teljes ellazulást, a továbbiakban totál bedugulva és éberen üldögéltem a sötétben. Azt hiszem ezek az éber-órák hiányoznak most nekem a mai napból. Most még némi hagyományos népi gyógymóddal kísérletezek, úgymint kamillás gőzölés, aztán lesz, ami lesz...
Amíg még ébren vagyok, kívánok mindenkinek nagyon békés, boldog karácsonyt! Nóra pedig mondjon, amit akar, holnap nem leszek függő és a gép közelébe se jövök J
***
Karácsonyi élményelő... Mint minden kutyás famíliában, nálunk is a leghelyesebb történetek a négylábúhoz kötődnek (főleg, amióta a kétlábú családtagok alsó életkora is meghaladta a 20-at). Morc az idén is hozta a formáját. Nagyon szeret ajándékot kapni, így aztán kellőképpen izgatta is a fa alá rakott csomagok látványa. A család békésen beszélgetett az ajándékosztást várva, de ő már szaglászta a csomagokat, a sajátját keresve. Amikor nem tanúsítottunk kellő figyelmet, apró vakkantásokkal hozta tudomásunkra a türelmetlenségét, majd befeküdt ő is a fa alá, biztosamibiztos... Persze, osztásnál elsőként pattant oda és boldogan hancúrozott új plüssnyuszijával. 12 éve ellenére még igazi "gyerek".
Amúgy az ünnepek csendesen, a nagy evések jegyében teltek. 24-én anyóssal ebédeltünk. Ez volt a halászlé és a grillezett lazac ideje. Nagyfiam kora délutánig dolgozott, a szüleim is csak 4 óra felé jöttek át, így a "gyertyagyújtáshoz" már kellően sötét lett. Utána már "csak" hidegsültek, saláták és kocsonya kerültek az asztalra, no meg a tiramisu, mint a nap fénypontja.
25-én a teljes társaság a szüleimnél zsákmányol és ebédel, 26-án pedig anyósomnál. Így aztán ipari léptékű főzőcskézés nélkül is napokig dugig eheti magát mindenki. Amikor éppen nem ettünk, Morccal próbáltuk lejárni a felszedett fölös kilókat, vagy az ajándékainkkal élvezkedtünk. Az olvasásba nem nagyon tudtam belekezdeni, mert Nóra mézesei épp az ünnep közepén fogytak el és azonnal a pótlásukról kellett gondoskodni, hiába árválkodik itt még egy diós és egy mákos beigli. Másrészt az állandó gyertyafényes félhomályt sem akartam a harsány lámpafénnyel megzavarni, így viszont csak a fejezetcímeket tudtam volna kibogarászni . Kisfiam illatos fürdőgolyókkal lepett meg. Ezek közül az olíva-avokádó kompozíció valami fantasztikus illat. Eredetileg egy könyv társaságában akartam a habokba merülni, de aztán inkább a melegvízben szendergés mellett döntöttem. Isteni volt!
Egyetlen sötét felhő rontott az egyébként békés, csendes ünnepekbe: a billentyűzet végképp megadta magát, így érdemben a géphez ülni még percekre sem lehetett. Ez persze nem lett volna baj, csakhogy hiányoztatok! (és ez az elvetemült kölök csak most kotort elő a szekrénye mélyéről egy régi, de jó kütyüt, hrrrr)
***
Összegzés
2007-ben kisfiam fél évig házon és hazán kívül volt; egy napsütötte szigeten tanulta a szálloda-szakmát. Mivel ez már a második félév volt, anyai szívem már kezdte egész jól kezelni a helyzetet (de azért nagyon jó, hogy újra itthon van!). Ő nem biztos, hogy így gondolja. J
Májusban rajtaütésszerűen átestem egy vakbélműtéten. A műtét kezdetekor, a lámpa vakító fényében tudatosult bennem, hogy szinte órára pontosan 24 évvel azelőtt ugyanígy feküdtem ebben a kórházban a műtőben; akkor császároztak meg a nagyfiammal. A nagyfiú másnap látogatás címén bejelentette az eljegyzését. Szalad az idő!
Júliusban, a névnapomra barátosnétól ezt a blogot kaptam. Meglepett. Megijesztett. Aztán lassan - mint kiskutya az ugatásba - belejöttem. Van, aki szerint már függő is vagyok . Mindenesetre sokat tanultam belőle. A világról is, meg magamról is.
Ősszel - a magam számára is meglepő módon - állandóan magammal voltam elfoglalva. Tüdőgyógyászat, szájsebészet és egy mafla háztartási baleset kapcsán a traumatológia. Goromba lista.
Most pedig itthon ülünk kettesben életem párjával. A durrogtatástól rettegő (nemrégiben elveszett, majd szerencsésen meglett) kutyánkat őrizgetjük. Így lépünk át az új évbe, amitől "csak" annyit várunk, hogy továbbra is nyugodtan, csendesen élhessünk. Hogy még sokáig megmaradjunk egymásnak gyerekestől, nagyszülőstől, rokonostól, barátostól. BUÉK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése