2008. február

Azt hiszem, öregszik a kutyám
Tegnap az esti derengésben nagy lelkes farokcsóválással, vigyorgó kockafejjel játszani hívott egy idős nénit és az ő kis ... gurulós bevásárló táskáját 

*** 

Ismerősünk nyáron elköltözött a családjától. Azóta új párkapcsolatban él. Tegnapra lényegében meghívatta magukat vendégségbe, hogy új választottját velünk is megismertesse. A vacsora jó hangulatban, különösebb feszélyezettség nélkül lezajlott, a nő helyes, bár kicsit problémás, mert a világon mindenre allergiás. A magyaros vendéglátás fogalmai szerint szinte lehetetlen kényeztetni (erről jó lett volna előre tudni).

Nekem azonban egész idő alatt ott zakatolt az agyamban a volt feleség, akivel már nyár óta nem beszéltem. Az elköltözésről sem tőle tudok és őszintén szólva nem is tudom, mit mondhatnék neki (főleg azok után, hogy már az "utódját" is vendégül láttuk), ha telefonálna. Kínos. Sose tudtam az ilyen helyzeteket jól kezelni. Annál is inkább, mert a váló felek valahogy mindig elvárják, hogy állást foglalj, és a "másik" felet büntesd a távolságtartásoddal. De ilyen gondolatokkal hogyan ápoljam a régi kapcsolatokat? Annyi a válás manapság, az ember könnyedén elveszítheti barátai, ismerősei nagy részét... Ugyanakkor ijesztő a gondolat, hogy milyen könnyen elfordulhatnának tőlem is...    

*** 

Hal létemre nem szeretem a vizet. Inni! Ésszel persze értem én az élettani fontosságát. Értem, hogy nincs érdemi fogyókúra kellő folyadékbevitel nélkül. DE! A víz nem finom. Szerintem. Se a bubis, se a félbubis, se a bubinélküli, se a csapvíz. De még a forrásvíz sem, bár olyat csak a történelem előtti időkben kortyoltam. Viszont nem helyettesítheti se üdítő, se tea (főleg cukorral), se alma. Inni kell! Hát, fogok, ha addig élek is! És élek, mint hal a vízben. (A fentiek értelmében ez nem feltétlenül jó hír J )

*** 

Vannak dolgok, amiket mániákusan a férjem vásárol. Például a kézkrémek. Ilyenkor télen tonnaszám hordja haza a könnyen felszívódó vagy éppen extrán zsíros bőrtápláló csodákat. Ma lazán bekentem az egyikkel a számat, mert kissé cserepesnek éreztem. Közben a szemem megakadt a norvég formula kiváló tubusán. Az egyetlen nyelven, amelyet alapfokon meglehetősen magabiztosan bírok a következő állt rajta : Fusscreme für... Jesszus, lábápolóval pótolom egy ideje az ajakírt? 

*** 

F-től átvéve: 2007 meghatározó 5 könyve (kicsit szabálytalanul):
Anthony Bourdain: A konyhafőnök vallomásai
Réz András: Mozibubus
A Readers Digest 4 regényes sorozata minden mennyiségben, mert van benne krimi, romantika, misztikum, dráma - Jeffrey Deaver, Nora Roberts, Mary Higgins Clark, Szepes Mária, John Grisham...
és a kakukktojás:
Frances Mayes: Egy év a világban (Napsütötte Toszkána írója, de itt már egy csöppet mintha elborult volna az agya, nyári nyaralás alatt is olvashatatlan volt, csalódás...

*** 

Nóra már nagyon unja a nyafogásomat, ki is oszt néha, de az az igazság, hogy nehogymár azért kelljen nekem könyvelőt fogadni, mert apeh-bácsik ilyen hülye adóbevallási nyomtatványokat hoznak össze. Adott egy egyszemélyes kis üzlet, abszolajte kisvállalkozás, még inkább: egyéni vállalkozás. Nincs (nem lenne) benne semmi bonyolult, de azt úgy egyszerűen el nem lehet viselni. Azt a tíz sort, amit be kellene írni képesek tizenegynéhány oldalon úgy megbonyolítani, hogy az ember lánya már át se látja, melyik oldalon mit írt ő, mit a gép magától. Van persze letölthető kitöltési útmutató. Nos, nem véletlenül nem olvasok regényeket sem a neten, nekem a papír kell, ahol lapozhatok, visszalapozhatok, aláhúzhatok, sőt belefirkálhatok. Persze, ezeket majdnem mind meg lehet csinálni a géppel is, de valljuk be, azért az emberi szem számára cseppet átláthatatlanabb. (Az agyamról itt most szó se essék!) Reggel óta tökölök itten és a legcsúnyább a dologban, hogy magát az útmutatót nem bírom megnyitni, pedig ott kellene két sort elolvasnom ahhoz, hogy fény gyúljon az éjszakában. De rájövök, ha addig élek is, mert nem vagyok hajlandó feladni, még nem!
Mellesleg a zárt osztályon lehet blogolni??? 

*** 

Még el sem kezdődött igazán a nap, de már kész vagyok... Erről csak annyit, ma reggel egy banki átutalásnál háromszor is rosszul adtam meg a jelszavamat és sikeresen le is tiltottam magam 24 órára...

Ja, mellesleg elküldtem azt a nyavalyás adóbevallást, innentől Isten és az adóhivatal kezében vagyunk 

*** 

Tegnap este a párom szelektíve dobálta a konténerekbe a hulladékot a park szélén. Morc persze közben - póráz hiányában - nekiindult a sötétnek. A karácsony előtti eltűnéstől még mindig kicsit ideges ember utána. És egyszercsak ott találta magát egy kutyafalka közepén. Morccal együtt hat golden rohangált, hancúrozott a gyepen. Morc a rangidős, a többiek a bébi, serdülő és kamaszkor képviselői. És sehol egy másik fajta egyede. Szó szerint, páratlan élmény lehetett. Ha szépet álmodok, ott is ilyen falka szaladgál körülöttem a réten. És most irigy vagyok, mert erről lemaradtam. Nekem mindig a kihívásokkal terhes Igorral, Oleggel és hansonlókkal való összefutás jut. Nem igazság! Morc látható elégedettséggel és fáradtan jött haza és még álmában is szaladgált a lurkók után. Lehet, hogy kellene mellé egy kölyök? *józanésznehagyjel!*

*** 

Fodrásznál… Reggel beléptem a fodrászhoz, hogy időpontot kérjek tőle. Kicsit mindig feszengek, mert jó ha egy évben kétszer rányitom az ajtót, amióta a festéssel házilag próbálkozom. Nehezményezi is. Reggel azonban úgy ébredtem, hogy a helyzet tarthatatlan, "kislányos" lófarkamnak mennie kell! Visszakozásra, a hirtelen felindulásból elkövetett fodrászkodás elvetésére lehetőségem sem maradt, mert azonnal lenyomtak a székbe, mondván, a legjobbkor érkeztem. Öt perc múlva frissen mosott hajamban csattogott az olló, hullottak az aranyszőkének hívott sötét mogyoró tincsek. Nyilvánvaló volt, hogy Gabinak nem kellett sietnie, mert kerek egy órán át nyissz itt, nyassz ott, ilyen ollóval, olyan ollóval, aztán a szárítás tincsenként.

Az eredmény: Szerintem ennyi hajam a valóságban nincs is és főleg nem él ilyen önálló életet a fejbőrömtől távol. Reakciók:

Párom: Nocsak! Mi történt? Mondhattad volna előre!

Kiskölök: Miért vágattad le?

Nagykölök: észre sem vette a változást 

Leendő meny: Jó a hajad! Fodrásznál voltál?

Anyós: Mennyibe került?

Anyum és Apum: Mikor voltál fodrásznál? Már vasárnap is ilyen volt?

*** 

Hát, sajnos nem nagyon sikerül élvezhető képet varázsolnom mellékletként, pedig... fel vagyok dobva! Az én párom felmászik hozzám a galériára (a délelőttöket bent töltöm a dolgozójában) és azt mondja hátratett kézzel: Hoztam neked egy szál rózsát, csak úgy! Már ettől kész voltam, aztán a rózsaszálról kiderült, hogy egy Raffaello-s doboz díszítése, amiben 8 szem kedvenc bonbonom lapul. Az ilyen váratlan húzásai miatt (is) muszáj szeretni ezt az embert!  

*** 

Ez a hétvége már olyan nyugis volt, hogy szinte fájt. Nem ilyet akartam, de végül is ki tehet róla, hogy milyen a saját hétvégéje?

Szóval, szombaton a leggyönyörűbb napsütésben a páromat néztem, hogy mikor száll már ki a gépből, nem tette. Mert dolgozott. Amit lehetett volna az esti szürkületben is, de ezt persze már csak este értette meg. Így aztán én őt néztem, ő a monitort és ezzel nagyjából el is ment a nap. Persze közben imitáltam némi házimunkát, de én is tisztában voltam vele, hogy ennek nem sok értelme van. A kertet se vállaltam be, mert folyamatosan élt bennem a remény, hogy Ő egyszer csak felpattan és már megyünk is valahova a szabadba kutyástól.

Vasárnap a sarkamra álltam és a legnagyobb zimankóban elmentünk sétálni. Nagyot és fárasztót. Jó volt, kutya is kellőképpen elfáradt, a dolog szépséghibája csak az volt, hogy a nap kb. pont akkor sütött ki, amikor hazaértünk. Szokásos hétvégi ebéd anyósnál, abszolút csökkentett létszámmal, mert az unokái az utolsó pillanatban mind más programot találtak ki. Például a kisebbik a Városligetben volt, a Mangalica-fesztiválon (utóbb kiderült Részegdisznó-fesztivál). Történt ugyanis, hogy a csípős, de szép napsütésben a finom falatok mellé bekaptak itt-ott pár gyomorjavító féldecit, mitől az én cseppem meglehetős alkoholos befolyásoltság alá került, ami folyamatos vigyorgásban, szédülésben, gyomorliftezésben jelentkezett. Szerencsére a lift a hazaérkezését követően érkezett a legfelső emeletre. Egyetlen előnye a dolognak, hogy sok-sok év után pár órára megint kaptam egy bújós nagy gyereket, akit persze ápolgatni, szeretgetni kellett, kicsi buksiját simogatni és megnyugtatni, hogy megéri a reggelt.

Nagyobbik kipróbálta magát a squash-pályán. Az amúgy edzett gyerek most mozgási nehézségekkel küzd és valamilyen még meg nem fejtett oknál fogva az ülőgumóit fájlalja. Délután a szüleimmel réteseztünk, ami eddig a pontig nagyon jó program volt, de... aztán belekezdtek a közelgő unoka-esküvő részletei felőli érdeklődésbe és véleményformálásba, amitől nagyon hamar elfáradt a délután, meg persze én is. Közben félszemmel Szávay Ági felemás döntőjét próbáltam követni, amit a papám folyamatos kommentárja cseppet megnehezített, ugyanis három szett alatt csak ritkán találta el, hogy éppen melyik játékos szerzett pontot és kinek a játékát "kell" éppen kritizálni.

Mostanában egyre többször gondolom azt, nem is olyan rossz nap az a hétfő. Valamikor a hétvégét is ki kell pihenni!

*** 

A minap Marquez: Szerelem a kolera idején c. könyve után sóvárogtam, persze ócsóér... Antikváriumokban sehol. Persze ez nem jelent semmit, mert ami nincs ma, az holnap már lehet. És igen. Gyerek kilomtalanított egy négykötetes angol nyelvű borzasztóságot, amit a tanítványait nem túl jól ismerő osztályfőnökétől kapott még a középiskolában. Mit mondjak, a gerince nem törött meg a könyvnek az azóta eltelt nem kevés időben. Ma gondoltam egy merészet, beballagtam vele egy antikváriumba, ahol ha nem is kaptak utána két kézzel, de legalább adtak érte ezer forintot. Ezzel a lendülettel újra végignéztem a G-betűs sort, mert Marquezt ott kell keresni, és igen, ott volt a keresett könyv, vadiúj példány, viszont 2.990 helyett 1.800 forintért, ami - ha a tőlük kapott ezer forintot is nézzük - már csak 800-ba volt nekem, így már a hülyének is megéri, naná, hogy megvettem. A buszon persze bele is kezdtem az olvasásba és egyelőre még nem ijesztett el az első 10 oldal.

***

Van az úgy, hogy az ember nem azzal tölti az idejét, amivel kellene, viszont jobban élvezi, mint ha azt csinálná, amit tényleg kellene... Világos? Szóval... volt itthon tucatnyi fényképalbum, mert mániákusan meg akarom örökíteni magunkat az utókornak. De... egy-egy téma képei több albumban is előfordultak, ha kerestem valamit, tuti, hogy nem találtam vagy ráment egy fél nap, mire előkerült. Most ennek vége! Tematikailag szétszedtem az összes albumot, van kettőnkről, van a gyerekekkel, az utazásokról időrendben, van a kutyákról, van Velencéről külön, van a nagyszülőkről, arról a szépséges skóciai utazásról, a barátokról... A munkafolyamat lényege, hogy a nappali szőnyegén kis kupacokban (nagyon sok kupacban) rendeztem el a képeket. Drága kutyám nem nagyon értette az új játék lényegét. Biztos, ami biztos alapon beült a kupacok tetejére és hogy lássam, ő mennyire benne van a játékban, lelkesen csóválta is a farkát, amitől a válogatás amúgy sem rövid ideje jelentősen megnőtt. Mivel a válogatást leginkább a földön ülve, guggolva, térdelve lehetett csak csinálni, sikeresen ki is akasztottam a derekamat, mozogni alig tudok és úgy ropogok, mint aki törni akar. De a nagy mű elkészült! Finomítani persze még lehet, de alapjaiban a rendszer látszik és működik. Ki mondhatja ezt el magáról manapság?! 

*** 

Ma összefutottam nagyfiúval a városban. A közértben álltam a pénztárnál a sorban, amikor bejött egy kollégájával. Egy röpke mosoly suhant át az arcán, aztán odajött és adott egy puszit. Mostanában annyit morgolódunk egymással, hogy ezt szinte nem is vártam volna tőle. Most lebegek picit. Néha ennyi is elég 

*** 

Valentin nap alkalmából különleges vacsi lesz. Párom imádja (imádná) a marhasültet, de én nem tudok marhasültet sütni. Eddig legalábbis úgy gondoltam, hogy nem tudok. De ma kap! Már napok óta "rohasztom" a pácban, húspuhító fűszerben, aztán ma vagy megmérgezem vagy csizmatalpat kap, de marhasültet eszünk, ha addig élünk is! 

Persze tutira megyek, éhen nem halunk, mert a kedvenc meggyes rétesét is megsütöm.

*** 

Jelentem, a marhahús istenien sikerült. Tudok marhasültet sütni! (Jó pap is holtig tanul... etc.) Kaptam virágot! Gyerekek is itthon vacsoráznak (naja, látták, hogy ehető a koszt), kis szépséghiba, hogy háromszor futhatok neki a csoda-vacsora elkészítésének, mert egyszerre itt már soha nem fogunk asztalhoz ülni. Viszont Morcot bevállalta az "apja" az esti sétára, így nyugodtan mosogathatok-süthetek-mosogathatok-süthetek-mosogathatok-süthetek-mosogathatok... 

*** 

Hogy mártanám forró aranyba a kezét, aki a koloniál bútorokat kitalálta. (meg aki megvette, meg aki hazavitte…) Jó, elfogadom, szép (főleg a régi igaziak), de... Nem nő tervezte, az biztos. Hogy én hogy utálom a szépséges kis faragásait, csavarásait portalanítani! Mert aztán poros az bír lenni. És a szekrények lába, az az édes kis oroszlános tappancs, ami pont akkora, hogy alálátni lehessen, de alányúlni már nem. Illetve lehet, tollseprűvel hasonfekve, meg partvisnyélre csomózott bútorfényes ronggyal zsonglőrködni, ami aztán lejön és akkor kezdődhet a rongy kipecázása, ami szintén jó móka. És hiába vagyok túl végre azon a bizonyos nagytakarításon, ha egy hét múlva kezdhetem előlről. De így van ez, ha az ember nem áll időben a sarkára és elfogadja a helyzetet, miszerint az egész életét a nagyszülők által összegyűjtött bútorok között éli le. És ráadásul van olyan hülye, hogy önszántából nyitott könyvespolcokkal még súlyosbítja is a helyzetet. Na, rinya befejezve, most szuszogok az egész napos csúszás-mászás után...

*** 

Amikor mindenki a Marlon Brado-ba volt beleesve, nekem akkor is Ő volt az igazi férfi; akkor is amikor Őfelsége kapitánya volt, akkor is, amikor Idegen a vadnyugaton, vagy amikor Ahab kapitány a Moby Dickben (mondjuk, itt annyira azért neeeem), meg amikor riporter a Római vakációban. Még a Kilimanjaro hava is miatta nézhető. És olyan szépen tudott megöregedni, voltak ráncai, fehér haja és nem csinált magából soha bohócot. Kár, hogy már elment, de legalább emlékezne rá többször a Filmmúzeum... Ja, ma születetteknek, ő a Gregory Peck!

*** 

Utcai merengés…  Nem értem az embereket. Van ugye a kerítés előtt egy kis terület, ami már elvileg KÖZterület, de azért mégiscsak a házAD előtt van. Most ez szerencsés esetben füves, ápolt rész, esetleg járókővel szépen kirakott. Általános tapasztalat, ha egyedül laksz abban a házban, akkor az utcai front is rendezett, nemcsak a kerítésen belüli. Ha viszont társas az a ház, ... Akkor a tipikus "közös lónak nincs gazdája" eset áll fenn. Áll a ház (nem egyedi eset) a főútvonalon, a Hegyvidéken, előtte szép széles sáv, ami kiváló parkolóhely lehetne, esetleg szép füves, bokros rész, de nem. Autósunk sajnálja a pénzt és energiát, nem csinál magának parkolóhelyet, viszont parkol. Az eső után jól felázott, valaha füves részen, ami ezek után inkább egy tereprally erősen igénybevett pályájára hasonlít. Az ő kocsija áll tengelyig a trutyiban, az ő cipője lesz bokáig sáros, de nem mozdul, nem rendezkedik, mert az ottan KÖZterület, oldja meg helyette valaki más, mert ő ugyan a KÖZ-re nem költ, azért nem fárad. A KÖZ meg csak nézi a szépnek még csukott szemmel sem nevezhető látványt, miközben ablakig sáros kocsijával éppen Európába tart. Csak még azt nem tisztázta, melyikbe... 

*** 

 Családom és ... Vasárnapi családi élet…

1/. nagyfiú nem akar a nagymamánál ebédelni, mert az esküvő kapcsán nem bírnak megegyezni a meghívottakkal kapcsolatban

2./ kisfiú azt mondja, látva a bátyja körüli diliházat, akkor ő inkább megint világgá megy pár évre, aztán ha nősül is, nem lesz lagzi, az tuti

3./ anyós "hetek óta nem alszik" és "hogy nézzen ő a testvére szemébe, ha nagyfiúék nem hívják meg annak mindkét lányát és azok családját"

4./ anyámékkal 3-1/2 4 közöttre beszéltük meg a találkát nálunk. Két buszmegállónyira laknak. Fél négyre értünk haza, mert anyóssal lelki életet kellett élni ebéd után a fenti okok miatt. Szülők sehol, időben jöttünk - gondoltam én. 4-kor telefonáltam, nem kicsit sértődött jóanyám letolt, hogy hiába álltak a kapu előtt. Kulcsuk ugyan van, be is jöhettek volna, de ez elvi kérdés, ha várjuk őket, legyünk itthon!

Eredmény: nagyfiú morc rám, mert nem képviselem (szte) kellőképpen az érdekeit a nagyinál, anyós morc rám, mert túlzottan a gyereket pártolom, anyám morc, mert nem hordom magammal a telefont, hogy rájuk telefonálhassak, ne álljanak a kapu előtt. Párom morc, mert amíg anyós nekem mondta a magáét, ő sétált a kutyával. Én morc vagyok, mert az egész napom elment a morc családdal.

***

Agyalás, izé tüdölés… Tüdőgondozóból idézést kaptam. Ősszel boldogítottuk egymást néhányszor a nem múló köhögésem kapcsán, aztán egy bronchoscopia után úgy döntöttem, inkább nem köhögök többet. De azért decemberben egy kontrollon meg kellett volna jelenni. Ehhez napi rendszerességgel kellett volna inhalálni azt a szteroidos kapszulát, amit én nem tettem, mivel nem köhögtem. Kicsit úgy voltam vele, akkor lássam a műintézményt, amikor a hátam közepét. Most meg hívnak, menni kell. Mit mondjak majd először is kedves, szépet neki? Azóta sem szedtem-szívtam egy szemet sem. Nem is köhögtem. Viszont amióta a papír megjött, köhögök, hegymenetben kutyát sétáltatva fulladok. (Le kéne adni pár kilót) A hidegben néha sípolva veszem a levegőt. De csak most, mert menni kell. Kezemben cikk, miszerint a megfelelő terápia a COPD-s túlélését javíthatja. Pedig még senki nem mondta, hogy ez COPD. Lehet, hogy azért az, csak nem merik megmondani? Pedig nem is cigizek. Csak egy cseppet hypochonder vagyok (vagy valami hasonló)

*** 

Itt blogmaciskodok, ahelyett, hogy az esti lakógyűlésre szedném össze a maradék eszemet. Tizenegynéhány év után át AKAROM passzolni a kitüntető közös képviselői címet valaki másnak. Önként jelentkező egy sincs, szóval minden erőszakosságomra, leleményességemre szükségem lesz. Mivel a kedves lakótársakat kb. egy hónappal ezelőtt egy meglehetősen ingerült hangú levélben tájékoztattam a terveimről, most kíváncsian várom, megjelennek-e. Azóta ugyanis a köszönésen kívül nem kommunikáltunk egymással egy sort sem. Csak tudnám, mitől van egy csomóban a gyomrom
Harcra fel!

*** 

Lakógyűlés… Jelentem, a gyomorszorongatós esemény kb. 20 perc alatt végetért, annyi is csak azért kellett hozzá, mert az egyik szomszéd praktikus tanácsokat adott esküvő ügyben, bár, egyáltalán nem kértem. 

Aki miatt mérges voltam az egész bagázsra, az el sem jött. Aki madáretetés címén az összes vetési varjút itt eteti a kertben, annak az agyára úgysem lehet hatni, bár megígérte, hogy addig visszafogja magát, amíg MI csinálunk egy rendes madáretetőt és akkor nem a földre önti a moslékot, hanem majd arra. Ebben mi is a jó nekem? A harmadik meg simán átvette a közösképviselőséget, ami köztünk szólva nem egy nagy dolog, leszámítva az állandó bajszogatást mindenféle apró-cseprő ügyekben. Most még írok egy jegyzőkönyvet az egészről, értesítem a távol maradó lakót a történésekről, aztán csókolom. Kár volt ennyit idegelni a dolog miatt, de ez általában így szokott lenni (utólag). Azért apró szépséghiba, hogy névleg továbbra is én maradok a hunyó, nekem jönnek a hivatalos levelek. Mert – fene a bürokráciába – eszetlen sok papírmunka lenne még ezeket is átírogatni. Fogok én még szívni, valahogy érzem.

*** 

Egészségügy 1. Tüdőgondozó

Nem akartam menni, viszont hívtak. Mert használják a számítógépet, figyelemmel kísérik az idő múlását és kíváncsiak voltak rám, hogy vagyok. Időpontot adtak, pontosan fogadtak, alaposan megvizsgáltak, kikérdeztek, fél év múlva visszavárnak. Pedig már nem is köhögök.

Egészségügy 2. Allergológia

Gyerek fűpollen-allergiás. Már régen. Ha azt nézem, mit szedetnek vele, meg fújatnak az orrába, túl régen. Egy épületben van a fenti csapattal. Magyaros gondolkodás, ha már ott vagyok, kérek papírt a gyerek bajáról, mert ezt minden évben újra le kell adni a háziorvosnak. Ahogy ezt az eszetlenséget egyszer megreklamáltam, hiszen az allergia a tudomány jelen állása szerint nem gyógyítható, a következő válasz érkezett: Ha valakinek a villamos levágja a lábát, azt is igazoltatnia kell minden évben, hogy nem nőtt ki. Hurrá!

Taj-kártyája nálam van, vizitdíjra számítok. Mit képzelek, ezt csak személyesen adják ki. Rendelés 8-6-ig. Gyerek dolgozik 9-1/2 6-ig. A város másik végén. És majd március 4-én 6-kor jöjjön a papírért. Amikor a barlangterápiára rá mertem kérdezni még régebben, épphogy el nem küldtek melegebb éghajlatra, mit képzelek, ők kuruzslással nem foglalkoznak. A barlangterápiához tőlük kellene beutaló mellesleg.

Nos, az előbbi helyen nem sajnálom a 300 forintos vizitdíjat, az utóbbin igen (annál is inkább, mert allergia vizsgálatra csak beutalóval mehetsz, akkor is, ha ezer éve odajársz - ez plusz 300, vagy ha nem viszel beutalót akkor 1000 forintos belépő. Lehet a rendszert változtatni, de amíg a benne szereplők nem változnak, mit is remélünk?

*** 

Ma temetésen voltam. Szegény Laci bácsi elvesztette a kaszással vívott csatát. Tudom, hogy ez abszolút hülyeség, de akkor is olyan furcsa volt látni a fejfát  a két névvel. Egy pillanatra óhatatlanul is a barátnőm helyébe képzeltem magam, miközben olyan szerencsés vagyok, hogy még mind a két szülőm ott állhatott mellettem. Az ember szinte szégyelli magát, hogy még minden rendben körülötte. Mondom, hogy hülyeség, de volt már ilyen érzésem, amikor annak idején húztam-vontam a két eleven lurkómat és találkoztunk egy láthatóan halmozottan sérült gyereket sétáltató családdal. Nem is tudnám pontosan leírni az érzést, mert a szégyen nem is a jó szó rá (meg hát hülyeség is, mert miért kellene szégyent érezni), aztán persze gyorsan jön a megkönnyebbülés érzése is; mindenesetre a gyomor mélyén megül egy kövecske.

*** 

Nagyfiamat (el ne kiabáljam!) végre kikúráltam, erre ma este a "kicsi" is bejelenti, hogy érzi a torkát. Neeeee máááár!

A gyógykezelés részét képezte az egész délutános gépelés. Szakfordítást vállalt, de magyarul lassan már nem tud, így a nyers szöveget kellett gépelnem és (lehetőleg azonnal) átfésülnöm és így legépelni. Azt hiszem, ma is nyolckor kifekszem, agyam kicsavarva...

*** 

Van nekem egy régi mániám, a "dirndli", avagy a stüszivadász-stílus. Még gyerekkoromban, amikor a Quelle-magazint csak a német rokonok jóvoltából ismertük, nekem ezek a "népviseletek" tetszettek nagyon. Aztán persze jött egy röpke farmer-korszak, de a dirndli-dili a felnőtt-korral megint előjött. Végigvadásztam a turikat és leszurkoltam kemény pénzeket eredeti osztrák üzletekben is. Vettem szoknyát, mellényt, kiskabátot, ruhát és kiegészítők egész sorát, hogy a díszesen hímzett blúzokról már ne is beszéljek. És természetesen eredeti trachten-cipőt is, amit jómagam is nemes egyszerűséggel csak trampli-cipőnek nevezek, de hogy ezt a nagyfiam szóvá is tegye, hát az nem esett jól. Azt mondja a minap az édes gyermek, hogy úgy nézek ki, mint a saját nagyanyám... Jó, persze a cipő váltotta ki belőle a merész kritikát, de azért mégis... Jó, a barna-zöld összeállítás talán nem a legszerencsésebb színvilág, de azért a képen látható nyári ruci ugye, hogy nem öreganyámos, ugye nem??? (nos, a képen - ami nincs itt - egy törtfehér csoda lett volna látható)

*** 

Jön a tavasz! Itt a tavasz?! Mindenesetre a muskátlikkal már éppen ideje egy kicsit foglalkozni. Télen a lépcsőházban várták az idejüket. Ma megtörtént az első lépés, szép alaposan visszametszettem valamennyit. És itt nem kevésről van szó, mert vagy harminc tő van különböző edényekbe beültetve. Az első sorozatot sikeresen hazavágtam, mert a padláson próbáltam átteleltetni, aztán rájöttem, hogy a lépcsőház sokkal ideálisabb helyszín. Ennek kb. 15 éve. Azóta már régen ki kellett volna öregednie a teljes állománynak, de egyszerűen agyoncsaphatatlanok. Időnként persze egy-egy letörött ágacskával megfiatalítom a készletet. Erről aztán eszembe is jutott, hogy tápoldatot is venni kell, aztán már csak locsolás és egy kevés lelkére-beszélés és az erkély megint virágba borulhat. Már alig várom! 

*** 

Lustaság!? … Hát, főférfi focizik, nagyfiú squassol (vagy hogy a fenébe kellene írnom - ez is miért nem csinál valami egyszerűbben leírhatót?), kisférfi spinningel (ez is hülye nevű sport), én meg olvasgatok, írogatok, pakolgatok (még az ebédet se én főzöm) és pihengetem kifele Morccal együtt a reggeli kiadós sétát. Most akkor lustaság vagyok vagy csak nem költök a sport-projektre?

*** 

Barna... Ha ma reggel úgy öltöztem fel, hogy a létező összes ruhadarabom a barna valamelyik árnyalata volt, akkor az azt jelenti, hogy nagyon szar "kicsit szomorkás a hangulatom máma"??? A későbbi történések majdnem tökéletesen beigazolták a hajnali ruhaválasztást 

*** 

Én totál hülye vagyok! Erre nincs jobb szó! Vasárnap szétmarattam a számat az ananásszal, erre tegnap még egyszer, csak hogy kárba ne menjen..., most aztán totálkár
Hiába, a hülye a saját kárán SE tanul ...

*** 

Egy lakás. Egy lakás, ahol a közös életünket elkezdtük, ahová megszületett nagyfiú. Bosszankodtunk, mert a környék szépségét, egyedülállóságát anno tönkretették az állványok, a folyamatos fúrás-faragás-kopácsolás. Elköltöztünk és idegeneket fogadtunk be átmenetileg a mi kis fészkünkbe. De most eljött az idő. Nagyfiú felnőtt és ő kezdi meg az önálló életét ebben a kis lakásban. Nem is hiszem el, hogy az évek így elszaladtak, hiszen a lakásban az apró és szükséges változtatásokon kívül megállt az idő. De most megfiatalodik ő is, a fiatalok új életet lehelnek belé.

*** 

Kiborít a sok okos … Azt írja az okos magazinban az okos szakember, hogy 7 módszer a nátha, prüszkölés elkerülésére:

1. öltözzön melegen (mert a hülye szeret fázni, mi?)

2. mosson kezet (ezt már az oviban megtanulja a delikvens - legkésőbb)

3. figyelje az időjárást (borús időben könnyebben terjednek a vírusok - ja, és olyankor nem megyek majd el otthonról - és ezt mindenki tolerálni fogja, egyébként meg ki vagyok én, a Gaál Noémi?)

4. óvakodjon a tömegtől (majd gyalog megyek, nem buszon, villamoson - csak borús idő ne legyen)

5. szedjen táplálékkiegészítőket (ez itten a szponzoráló cég reklámhelye? - mellesleg cinket, fokhagymát és kasvirágot minden mennyiségben)

6. aludjon eleget (és itt még van képe azt is ideírni: a kedélyállapot szintén fontos, az idegfeszültség védtelenebbé tesz - magyarul a lottónyertes soha nem lesz náthás)

7. mozogjon (a túlzásba vitt edzés se hasznos, heti ötször fél óra séta elegendő - MIRE?)

Na, most meg nem értem, miért vagyok napok óta (hetek óta, hónapok óta) taknyos 

*** 

Kísért a múlt... A napokban egy nagyon régen látott középiskolai osztálytársam vett fel az iwiw-en. A nála fent levő fotón pedig egy másik osztálytársunk is rajta van. Így harminc év távlatában - mit mondjak - megváltoztak cseppet. Ma meg a metrón egy általános iskolai osztálytársam integetett rám. Ha nem futottunk volna össze már öt évvel ezelőtt is, nem biztos, hogy megismertem volna. Gyerekek, elég gorombán múlik felettünk, izé… felettetek az idő 

*** 

Van a közelünkben egy lépcső. Egy nagyon meredek és hosszú lépcső, ami a felettünk levő utcába vezet. Ma reggel Morccal megkíséreltük a "csúcstámadást". A táv felénél észrevettem, hogy odafent egy hímnemű nagy érdeklődéssel figyeli igyekezetünket. Ettől a zihálásról azonnal áttértem a tudatos légzéstechnika alkalmazására, hátha különösebb  lihegés nélkül érkezem az úr színe elé. Sikerült is volna, ha Morcnak nem éppen ott támad halaszthatatlan szaglásznivalója. Én rendes gazda lévén, ott őrködtem, hogy az esetleges potyadékot - amit szeret társaságban produkálni - össze tudjam szedni. Erre szükség is volt, hiába na, ismerem a kutyámat. Viszont levegőt közben nem nagyon tudtam venni, mert abból csak erőteljes lihegés lett volna. Hívni, sürgetni ugyanezen ok miatt nem állt módomban. Aztán a sarkon végre befordulva rendezhettem soraimat, némi zihálás, köhögés, tüdőtágulás és már újra a régi voltam. Morc kutyaéveit átszámolva alsó hangon is 84 éves, más számítások szerint 91, de a hegymenettel neki még nincs problémája. *irigykedik kicsit a kutyára*