Az idén nyáron új megoldást talált félelme leküzdésére. Egy vihar alkalmával bevonult a fürdőszobába, bemászott a kádba, majd viszonylag békésen kivárta az égzengés elmúltát.
Nagyjából erre számítottunk most szilveszterkor is. Ehelyett egy békésen szundikáló kutyával néztük a tv hihetetlen gyenge műsorát. Még az a programunk sem volt, hogy legalább őt vigasztaljuk, nyugtatgassuk. Ki érti? Bár szerintem ebbe a nyugalomba az is belejátszott, hogy karácsony előtt egy petárdadurrogtatástól menekülve elveszett, idegen helyre került és ezt az élményt nem akarta még egyszer megkockáztatni. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez a nagy csendesség, békesség most valahogy még szebbé tette ezt a meghitt szilveszter-éjszakát. Köszönet érte.
Viszonzásképpen újév első sétája a parkba vezetett a gyönyörű hóesésben, ahol a 12 éves Morc boldogan hancúrozott Lillyvel a 8 hónapos goldenlánnyal. Soha rosszabb évkezdetet!
***
Újév - új év… Az év első napján kutyafiú a szokott hajnali órán jelzi mehetnékjét a kertbe. Utána még egy kis szundi; 9-kor csatangolás a szűzhavas parkban. Az utcán sehol egy lélek, aki kint van, mind kutyát sétáltat. Hiába, nem könnyű a négylábú családtagokkal az élet!
Nagyfiúék hajnalban jöttek haza, kora délutánig mormota-üzemmódban alszanak. Anyós ragaszkodik hozzá, hogy a lencselevesétől gazdagodjunk meg ebben az évben. Az ablakon még nem nézett ki, így csak csodálkozik, amikor a havazásra hivatkozva húzódozunk az autós hegymászástól. Végül mégiscsak felmegyünk, de gyors ebéd után futás haza, mert a kisebbik gyerek is mostanában érkezik haza Szilvásváradról és persze kulcs az nincs nála. Abban meg joggal nem bízik, hogy majd a bátyja ajtót nyit neki.
Délután hólapátolás, séta kutyástól a nagyszülőkhöz. Kiskrapek otthon piheg, a nagyobbik Ürömön szánkózik. Mi hazasétálunk, megesszük az ez évi gazdagságunkat garantáló lencsefőzeléket és éppen lazítani kezdenénk, amikor nagyfiú telefonál, hogy hazafelé jövet szép kis durrdefektet kapott. (mint később kiderült, egy széttört pezsgősüvegre hajtott rá, ráadásul a latyakos villamossíneken… hogy ebből mi minden lehetett volna, brrr…) Az elszabadult kocsit ugyan nem törte össze, de a kerékcsere gondolatától a hideg is rázza. Cipő, kabát fel, mentőakció indul. Este 8-ra végre mindenki hazakeveredik. Ez volt az év első napja; csillagjósok, ezek után mire lehet még számítani?
***
Merengés... Gyerekként falura mentem a nagyszüleimhez minden óvodai vagy iskolai szünetben. Falura? Ma már bizony város és sok fővárosi hőn áhított kertesházas lakhelye a Várostól alig 10 km-re. Nekem is. Csak ne kéne reggelenként a hatalmas dugóban araszolni befelé. De nem is erről akartam írni.
Szóval, falun jó volt gyereknek lenni! Az udvaron csirkék, kiscsibék szaladgáltak, a kert tele volt gyümölcsökkel. Az ólban malac röfögött; az ól tetejéről pedig könnyedén elérhető volt a kőkerítés teteje, amin végigaraszolva cirkuszi akrobatának képzelhettük magunkat. Mi. A gyereksereg. Én a városi lány és a helybéli fiúk, akik minden elfogódottság nélkül fogadtak maguk közé, akár ha fociról volt is szó vagy kalózosdiról. Nagyokat kóboroltunk a domboldalon, az erdő szélén vagy a mezőn, ahol az sem volt "gáz" a fiúk előtt, ha vadvirágot szedtem, sőt még ők is vittek pár szálat a nagyiknak. Halált megvető bátorsággal idomítottuk cirkuszi mutatványainkhoz a házaknál fellelhető háziállatokat: malacot, kutyát, macskát, csirkét. Az én nagyszüleimnél nem voltak "haszontalan" állatok, talán ezért is van majd minden gyerekük, unokájuk családjában kutya. 
Még az egérfogást is a szomszéd macskájára (és néhány egérfogóra) bízták.
Még az egérfogást is a szomszéd macskájára (és néhány egérfogóra) bízták.
Nagyapám szép szál ember volt, igézően szürkéskék szemekkel. Nem kellett hangos szó ahhoz, hogy mindenki tudja a helyét, a dolgát. Én voltam az első unokája. Fiút várt, lány lett, de nem bánta, sőt... És így volt ez még sokszor. Mindig fiút várt végre, mindig lány jött és ő minden lányt nagyon tudott szeretni. A téli szünetben hógolyótól átfagyott kezünket a sparherdben sült krumplival melengette és ha a nagymama nem látta, cinkosan hunyorítva egy korty bort löttyintett a teába is. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy a halála után sorra születtek a fiú unokák, dédunokák?
A nagyi és az ő buktái, rácsos linzerje és egyéb csodái... Máig nem értem, hogy miért nem tanult meg sütni egyik lánya sem. Soha nem szídott meg, igazi tyúkanyó nagyi volt, akinek köténye biztonságát még az én fiaimnak is volt alkalmuk, szerencséjük élvezni. Nagyapám halála után nem sokáig bírta "magányos" szíve. Népes családja szeretete sem tudta visszatartani, hogy kövesse azt, akivel több mint 50 évet élt le örömben, bánatban, nehéz és napsugaras időkben.
Régen nincsenek már velünk. Nem is tudom, miért jutottak pont most az eszembe. Talán a karácsony közelsége, amikor nagyapám is született vagy a kis fénykép, amit portörlésnél tettem odébb. De olyan jó volt megint egy kicsit Veletek lenni, olyan jó volt az unokátoknak lenni képzeletben újra!
***
Áramszünet... Nagyfiam hétvégi ügyeletes a munkahelyén. A hajnal óta zuhogó ónos esőben - szerintem - korábban kellene indulnia, ő persze "ej, ráérünk arra még". Indulás előtt még megfenyegetem, hogy ha nem kapcsolja ki a gépét, esetleg hirtelen áramszünet fogja érni. Nos, a gyerek még be sem érhetett, amikor idehaza hirtelen kialszik a villany. Az első percben vidámkodunk, a második félórában az ablaknál állok és a kisebbiket lesem, hogy lemehessek elé kaput nyitni, mert ugye a csengő sem működik. A második órában a lakás érezhetően lehűlt, ebédidő van, de a villanytűzhely is aluszik, én meg csendben rájövök, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk. Áramszünet esetén nincs fűtés, mert a cirkó ugyan gázról megy, de a vizet áram keringeti; nincs tűzhely, nincs nagymosás, nincs szőnyeg-szőrtelenítés, nincs melegvíz, nincs frigó, nincs zene, nem főzhetek még egy teát sem, nem megy a tv és NINCS INTERNET sem. És most még világos van, de lassan majd gyertyát is gyújthatunk.
Jobb ötlet híján életem kockáztatásával felszórtam a járdát homokkal; még a kutya sem akart ehhez asszisztálni a hajnali hasraesése óta. A közelben levő mentőállomás felől sűrűn hangzik fel a sziréna hangja. És mindeközben Chennai-ban elkezdődött a teniszdöntő, én meg lemaradok róla. Párom unszolására én is csatlakozom azokhoz, akik az Elmü-t hívogatják, ahol még az ügyintézőhöz való kapcsolás előtt közli egy hang, hogy már teljes erővel a fogyasztási területünket érintő nagykiterjedésű műszaki probléma megoldásán dolgoznak. Hogy mekkora a nagy kiterjedés, nem tudom, de a sarkon a benzinkútnál minden rendben, a MOM Park él és virul, a közelben lakó nagyszülőknél sincs áramszünet.
Mi eközben csendben kockára fagyva olvasgatunk a derengő félhomályban, én "papíron blogolok". De most legalább teljesen legálisan melegíthetjük magunkat egy kis mézes pálinkával.
Ui. Délután kettő után visszajött az áram. Első mozdulatom a teniszdöntő. Hát, talán jobb is, hogy ezt most nem láttam. A tegnapi fantasztikus 4 órás meccs annyit kivett Rafából, hogy a mai döntőt 6:0, 6:1-re nem egészen egy óra alatt elbukta. Ez van. Neki sem lehet mindig jó napja. Energiafelhasználás teljes "gőzzel" újraindul... 3-kor odaengednek a géphez. Nem hiszem el! Az Internet Explorer nem tudja megnyitni a keresőlapot. Firefox detto. Mára ennyi. Ennyi???
***
Tegnap igazán rendes voltam. Jó alaposan felszórtam homokkal az udvari és az utcai járdát is. Ma meg olvad. Erre nem elég, hogy ma a belvárosban majdnem nyakon vágott egy háztetőről lezuhanó jeges hógörgeteg, de még itthon is eljártam a Kállai-kettőst egyedül, helyesebben a savanyú-káposztával a kezemben. Történt ugyanis, hogy a garázs előtt olvad a jég és az folyik ki szép csendesen az utcára. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva erre a területre nem vonatkoznak az időjárás és a természet hagyományos szabályai és törvényszerűségei. Ugyanis, bár mindenhol tócsákban tocsogok, itt olyan glatt jég van, hogy a műjégpálya megirigyelhetné. Ráadásul lejt is, szóval tömény életveszély. Már láttam magam lelki szemeim előtt, amint a traumatológián fekszem és órákig várok valami jó kis gipszre. Szóval, nem is tudom, hogy az ijedtségre a forró teát vagy kizárólag a „bélést” igyam-e meg?...
***
Szerdán Kisvárdára megyünk temetésre. Ez sosem "jön jókor", de miért van az, hogy minden temetés a téli hónapokra esik, ha a családnak erről az ágáról van szó? Fogalmam sincs, milyenek az útviszonyok arrafelé, főleg milyenek lesznek. Vonattal menjünk, kocsival? Ahányszor voltunk, az a bizonyos is belém fagyott, a hazaúton történt majdnem balesetekről már nem is szólva. És ugyebár itt van egy huszár-köpésre, ha araszolni kell, hát, jó hosszan lehessen araszolni. Jaj, minden együttérzésem a családé, de most míszp. vagyok, ha erre a gondolok.
***
Jelenetek egy utazásból (háttértörténet távoli rokon temetése):
- 120-as tempónál az autópályán egyszer csak előtted fekszik egy derekas, legalább 5-lépcsős falétra; a belső sávba nem menekülhetsz, mert éppen előz valaki; csukd be a szemed és lesz ami lesz...
- anyós édesanyjának a sírját is keressük meg; persze a főbejárat messze van, menjünk inkább a sövénybe vágott oldalbejárón, aholis anyós egyszer csak csendben elfekszik a bokrok alatt; nem csendes röhögés, térdek csapkodása, lassan anyós kibányászása a bokor alól, "leporolás", közben könnyes szemek törölgetése ...
- az egyik rokon megrendelte a templomban a harangozást a temetés idejére, ami amúgy déli 12 óra ... no komment, ennek felemlegetésére szintén nem diszkrét vihogás … még jó, hogy temetni jöttünk, nem mulatni
- temetés református szertartás szerint; a pap csak kb. ötször ismétli meg önmagát; az igazán megható, amikor az özvegy férj és a felnőtt gyerekek, unokák kisírt szemmel előbukkannak a ravatalozóból; hihetetlen mennyiségű gyönyörű virág koszorúkba, csokrokba rendezve; talajmenti fagy - lábak lefagyása...
- halotti tor - kedélyes, mondhatni vidám hangulat, a régen látott rokonok végre eldicsekedhetnek gyerekekkel, unokákkal, operációkkal; Ki lesz a következő? komolykodós megvitatása; szabolcsi töltöttkáposzta-hegyek...
- utazás amúgy eseménytelen, Budapesten mínusz 2 fok volt reggel és mínusz 1 délután öt óra tájban, Kisvárdán plusz 1 fok volt - leginkább az ellenkezőjére számítottunk
***
18 év aktív és viszonylag problémamentes szolgálat után bedöglött a mosogatógép. Nagykorúsága okán férjem megtagadta a további "anyagi támogatást". Spéci kis darab volt, a konyhapult amúgy kihasználatlan sarkába építették be, felülről nyílt; pótlására semmi esély. Megszoktam és tényleg sokszor jó kis segítséget nyújtott. Most újra boldogulni kell nélküle.
Erről eszembe jutott, hogy mi lenne a következő dolog, aminek a hiányát viszonylag könnyen el tudnám fogadni?
Tűzhely? Hát, az kell! Mondjuk - okulva a múltkori nagy áramszünetből - jobb lenne egy gáz-villany kombináció, de ez részletkérdés. Frigó? Kell! Porszívó, vasaló, mosógép? Mégse mehetek vissza a kőkorszakba! Tv, dvd, számítógép? Egyrészt haladni kell a korral, másrészt még mindig a legolcsóbb szórakozás (a függés kérdéséről most és itt ne is beszéljünk ).
Fejlődés?! Igen, és egyben egy ördögi csapda, amiből nincs szabadulás. Már csak nyaraláskor elégszünk meg az esti tűz melletti beszélgetésekkel, a lavórban mosással, a postán bélyeggel feladott, kézzel írt levelekkel... Picit ijesztő belegondolni, hogy hova vezethet még ez az eszelős fejlődés (ki gondolta volna akár 10 évvel ezelőtt, hogy digitális fotókat varázsol át otthon, aztán kinyomtatja vagy az éter hullámain keresztül küldözgeti - és ez csak egy iciripiciri szelet a hurrikánszerű technikai rohanásból.
Tárgyak vesznek körül bennünket. Rengeteg tárgy. Magamról nyugodtan kijelenthetem, hogy tárgymániás vagyok. Rettenetesen szeretek birtokolni dolgokat. Legyen az egy szépen hímzett blúz, egy könyv, egy jópofa pléhdoboz, egy szép formájú üveg, vagy akár egy képkeretbe foglalt újságkivágás és a sort hihetetlen hosszan lehetne folytatni. Szerencsés vagyok, mert eddig megengedhettem magamnak, hogy a szenvedélyemnek hódolhassak, persze tudomásulvéve a korlátaimat. Néha elgondolkozom rajta, mi történne, ha hirtelen mindent hátrahagyva váltanom kéne, mi lenne az a dolog, amihez feltétlenül ragaszkodnék.
A napokban egy tv-műsorban a Katrina hurrikán egyik túlélő áldozata beszélt éppen erről. Hogy milyen érzés volt egyik napról a másikra elveszteni egy élet munkájának az eredményét. Az első sokk után eszébe jutott az elvesztett óragyüjteménye is, amit valószínüleg soha nem is tud pótolni.
Mit sajnálnék én a legjobban? (És itt dobom a labdát a többieknek, akik erre járnak) A fényképeket mindenképpen. A könyveinket biztosan. A több ezer kötet majd mindegyikét. És bármilyen vadul hangzik is, az anyósom által hímzett gobelineket is. Minden másról vagy le lehet mondani vagy pótolható. És igazából továbbra sem tudom, mi lenne AZ a dolog, amit vinnék magammal egy lakatlan szigetre vagy bárhova, ha hirtelen mennem kéne...
***
Kisfiam - félév sikeresnek nyilvánított főiskolai konyhai gyakorlat után - főzni tanul. A nagyapjától. Tény, hogy a papám valami hihetetlen érzékkel ügyeskedik a konyhában. Minden ételt szívvel-lélekkel készít el, talán ezért is nem tudom még én sem utánozni. Én mindig beleegyénieskedek valamit, amitől más lesz, mint az ő főztje. A gyerek viszont másol, ami nem baj, mert ezeket az ízeket az egész család szívesen élvezné még nagyon sokáig. Szerencsére a kölök egészen tehetséges tanítvány.
***
Ez a mai nem az én napom volt. Intézendő-hegyek és bénaság (részemről). Egyetlen dolog sikerült, de az meg éppen azért volt ijesztő. Ugyanis... Nagyfiam felköltözik a Várba. Lakcímbejelentés. Minden papír nálam, csak pont a lakással kapcsolatos jogosultságomat nem tudom mivel igazolni. De olyan szimpatikus vagyok, hogy ettől végül eltekintenek. És ha csak egy szimpi csaló vagyok? Jó, hogy nem kellett újra visszamennem, de ugyanakkor ijesztő is ez a lazaság és jóhiszeműség.
Innentől csőd. A bank felé nem tudok faxolni, mert egy helyen nem írattam alá a kölökkel a papírt. Na, akkor irány a biztosító, hogy a Casco-t felmondjam, újrakössem. Forgalmi nincs nálam, hiszen az adataink úgyis a gépben vannak. Mégis kellett volna. A decemberi előzetes kalkuláció sincs nálam, most meg fényévekkel nagyobb összeget hoztak ki, még az orruk alá sem tudom dörgölni. De nem baj, mert holnap jöhetek újra.
Itthon végképp elegem lett a napból, az emberekből. 4 lakásos társasház, benne két kriptaszökevény, akarom mondani, szépkorú szomszéd, plusz egy korunkbeli. Régen ő volt a közösképviselő, aztán egy ügyes húzással rám testálta, hogy majd néhány évenként váltogatjuk. Ennek több mint 10 éve. Tavaly külön vízórát szereltettek fel, onnantól a számlák egy részét három részre, a többit 4 részre kell osztanom a tulajdoni hányadok alapján. Ma az egyik szépkorú vén fütty jön fizetni (már egy jó hete megkapta az értesítést) és közli, hogy ő a harmadolásnál nem 22, hanem csak 21,51 % és nem fog havonta kb. 60 forinttal többet fizetni a másik szépkorú vén fütty helyett, aki nem 33, hanem 33,49 %. Mert ő precíz ember. Én meg egy hülye vagyok, aki csendben végighallgatom, ráhagyom, ahelyett, hogy egyszer már végre elküldeném a jó bús szeretteihez. Ingyen vagyok a közösképviselőjük, ugráltatnak állandóan, a pénzt kéthavonta szedem (hogy kevesebbet kelljen osztozkodnom velük) és nem tudok már sem megbocsátással, sem türelemmel fordulni feléjük. Mert a kor nem érdem, hanem állapot. Ha valakinek ez az állapot csak ahhoz szolgál igazolásként, hogy már mindent megengedhet magának, akkor azt az embert én egy kicsit sem tudom tisztelni, sem szeretni. Mert sem a tisztelet, sem a szeret nem jár senkinek alanyi jogon! (és már egyáltalán nincs lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy a múltkoriban éppen neki kívántam azt a fellocsolós-jeges csapást - sajnos nem jött össze).
Na, túl vagyok egy adag idegeskedésen, egy adag bőgésen és önsajnálaton, netem sem volt idáig, csak kiskölök megsajnált és beültetett a mobilinternetes gépébe. Most legalább kicsit kibeszélhettem magam. Na, szasztok...
***
Két napja blogolok álmomban! Tiszta vicc, mert tudom, hogy álmodok, de azért írom fejben a mondandómat szegény Buksiról, aki a tacskónk volt, most lenne 20 éves, ha 8 évvel ezelőtt (amikor ő volt éppen 12, mint most Morc) saját kerekűleg el nem ütöttem volna. Elég borzasztó dolog volt, évekig kísértett minden kocsibeállásnál a dolog; most meg visszatér?! 8 éves volt, amikor Morcot is megvettük, éppen annyi, amennyi eltelt ugyebár a halála óta. Úgy látszik ezek a számok jelentenének valamit, ha értenék a számmisztikához 
. Hogy a lényegről is írjak, anyósomnak mindig is volt tacskója. Amikor a nagyfiam született, akkortájt kellett elaltatni éppen Buksi II-t. Sokáig nem is akartunk másik kutyát, mondván, ahol kisgyerek csúszik-mászik, nem jó, ha kutya is kavar a padlón. Így aztán megszületett a kisebbik fiam is és még mindig nem volt kutya a családban. Aztán sétáltunk egyet a Vajdahunyad-várban és kiskölök egy masnis yorkshire-terrier láttán úgy vett repülő startot apja nyakába az ijedtségtől, hogy azonnal tudtuk, ez így nem mehet tovább, kutya kell. Persze nem kapkodtuk el. Aztán egy napon ebédidőben kiszaladtam 10 deka parízert venni és majdnem átestem egy doboznyi tacskón és vadász gazdájukon. Hívtam a férjemet, aki nagy alapossággal ki is választott egy zsemleszínű apróságot és máris ültünk a kocsiba, vittük anyósnak Buksi III-t. Ő meglátta, könnybelábadt és közölte, hogy neki nem kell. Hát, talán még nem késő, vigyük vissza - mondtam én, mire a férjem közölte, hogy ez a kutya neki már a szemébe nézett, ezt visszavinni már nem lehet. Maradt. A kutya is, a férj is. Nekem ő volt az első kutyám és nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. A tacskó meglehetősen önfejű jószág. Én egy idő után meglehetősen tűrhetetlen dolognak tartottam, hogy ő legyen a főnök, így aztán elég ronda módon kezdtünk egymással viselkedni és nem biztos, hogy büszke vagyok rá, de végül én győztem. Amúgy - főleg, hogy az idő is megszépíti az emlékeket - azt hiszem, ritka jó tacskóval vert minket az ég és persze őt is velünk. Ennek a kutyának a vadásznál kellett volna maradnia, mert megfogott mindent, ami a kertünkbe tévedt, legyen szó tyúkról, macskáról, sündisznóról és az alsó szomszéd húsvéti nyuláról. Amikor Morc is a házhoz került, kifejezetten megfiatalodott a kölyökkutyától. Amíg az meg nem nőtt. Akkor azért kezdte rossz néven venni, hogy védence nagyobb, gyorsabb, erősebb. Egyre többször oda-oda csípett, amiért aztán később Morc kirázta őt a bőréből. Komolyan aggódtunk, hogy előbb-utóbb elteszi láb alól ebben a nem egyenlő erejű harcban. Így talán még jobb is, hogy végül én voltam a hunyó, hiszen nekem talán könnyebb megbocsátani egy balesetet, mint Morcnak a "vérengzést". Magammal a mai napig nem tudtam igazán elszámolni, de ez az én problémám.
. Hogy a lényegről is írjak, anyósomnak mindig is volt tacskója. Amikor a nagyfiam született, akkortájt kellett elaltatni éppen Buksi II-t. Sokáig nem is akartunk másik kutyát, mondván, ahol kisgyerek csúszik-mászik, nem jó, ha kutya is kavar a padlón. Így aztán megszületett a kisebbik fiam is és még mindig nem volt kutya a családban. Aztán sétáltunk egyet a Vajdahunyad-várban és kiskölök egy masnis yorkshire-terrier láttán úgy vett repülő startot apja nyakába az ijedtségtől, hogy azonnal tudtuk, ez így nem mehet tovább, kutya kell. Persze nem kapkodtuk el. Aztán egy napon ebédidőben kiszaladtam 10 deka parízert venni és majdnem átestem egy doboznyi tacskón és vadász gazdájukon. Hívtam a férjemet, aki nagy alapossággal ki is választott egy zsemleszínű apróságot és máris ültünk a kocsiba, vittük anyósnak Buksi III-t. Ő meglátta, könnybelábadt és közölte, hogy neki nem kell. Hát, talán még nem késő, vigyük vissza - mondtam én, mire a férjem közölte, hogy ez a kutya neki már a szemébe nézett, ezt visszavinni már nem lehet. Maradt. A kutya is, a férj is. Nekem ő volt az első kutyám és nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. A tacskó meglehetősen önfejű jószág. Én egy idő után meglehetősen tűrhetetlen dolognak tartottam, hogy ő legyen a főnök, így aztán elég ronda módon kezdtünk egymással viselkedni és nem biztos, hogy büszke vagyok rá, de végül én győztem. Amúgy - főleg, hogy az idő is megszépíti az emlékeket - azt hiszem, ritka jó tacskóval vert minket az ég és persze őt is velünk. Ennek a kutyának a vadásznál kellett volna maradnia, mert megfogott mindent, ami a kertünkbe tévedt, legyen szó tyúkról, macskáról, sündisznóról és az alsó szomszéd húsvéti nyuláról. Amikor Morc is a házhoz került, kifejezetten megfiatalodott a kölyökkutyától. Amíg az meg nem nőtt. Akkor azért kezdte rossz néven venni, hogy védence nagyobb, gyorsabb, erősebb. Egyre többször oda-oda csípett, amiért aztán később Morc kirázta őt a bőréből. Komolyan aggódtunk, hogy előbb-utóbb elteszi láb alól ebben a nem egyenlő erejű harcban. Így talán még jobb is, hogy végül én voltam a hunyó, hiszen nekem talán könnyebb megbocsátani egy balesetet, mint Morcnak a "vérengzést". Magammal a mai napig nem tudtam igazán elszámolni, de ez az én problémám.
Szóval, pár szóban ő Buksi, aki már két éjszakán át itt kísértett, muszáj volt róla írni, na. Fénykép sajnos csak papírkép van róla, de majd mindjárt rájövök a szkennelés rejtelmeire és akkor utólag berakok róla is képet, igazán jó fej volt.
***
A tegnapi okosság a blogolon: Ne izgasd föl magadat, rögtön felizgatod a többieket!
Erről aztán eszembe jutott. hogy én lassan folyamatosan el vagyok kettyenve nagyfiammal való ilyen-olyan kapcsolatomon, de ha ezt tisztázni akarom vele, akkor még ó van a plafonon. Sok más mellett az aktuális vitatéma: Áprilisban megnősül a pici gyermek. Ők szerveznek mindent, ők fizetnek mindent, így végképp jogos, hogy ő döntse el, kivel üli körül az ünnepi asztalt. De... Vannak az elvárások. Akinek ők is voltak az esküvőjén, tiszta sor, visszahívják. Közeli (ez most helyrajzi kérdés) rokonok... oké. Távolabbi rokonok .... súlyos viták alapja. A család egyik ága Debrecen környékén él, velük meglehetősen ritkán találkozunk, a gyerekek a jó húsz év alatt talán kétszer látták az ottani rokonságot. Az ezügyben elkövetett hibákat pro és kontra most nem elemezném. A lényeg, a gyerek őket nem tekinti igazán rokonnak, így a meghívással kapcsolatos nagymamai elvárásnak is ellenáll. Anyós viszont ettől romokban. Hogy Ő nem lesz képviselve az ünneplő tömegben. Ő csak azt látja, az én rokonaim - akikkel igazán rendszeresen összejár(t)unk -ott lesznek, az övéi nem. Külön szálka, hogy a gyerek - általa kevéssé kedvelt - barátai ott lesznek, az Ő rokonai nem. És hiába az érvelés, nem az Ő esküvője lesz, a gyerek dönt, azért a sértettsége mély. Én pedig szokás szerint a villámhárító szerepét kapom. Győzzem meg a másik felet, hogy engednie kellene. Titkon a gyerekeket győzködöm, hogy szökjenek meg inkább
***
Kulkát amúgy is imádom, de amikor ilyeneket mond, még jobban:
„- Mi lenne, ha állat lenne?
- Kutya.
- Miért?
- Mert nekem is van. Életem első kutyája. Csak azt sajnálom, hogy nem volt hamarabb. Hihetetlenül jó dolog egy kutyával lakni. Olyan jó felelősséget rak az emberre. Törődni kell vele, el kell vinni sétálni, beszélni kell hozzá. Mellette nem lehet szétesni, nyavalyogni. Ahhoz túl konkrét. Csak azzal, hogy van. Voltak nehezebb időszakaim. Akkor nagyon sok rosszon átsegített. A sok megfoghatatlan dologhoz, indokolatlan rosszkedvhez képest ő egy élő valami. Valaki. Egy feladat. Egy kihagyhatatlan, szeretetteljes feladat. „
Ja, és a lényeg, neki is goldenje van (Morzsa).
„- Mi lenne, ha állat lenne?
- Kutya.
- Miért?
- Mert nekem is van. Életem első kutyája. Csak azt sajnálom, hogy nem volt hamarabb. Hihetetlenül jó dolog egy kutyával lakni. Olyan jó felelősséget rak az emberre. Törődni kell vele, el kell vinni sétálni, beszélni kell hozzá. Mellette nem lehet szétesni, nyavalyogni. Ahhoz túl konkrét. Csak azzal, hogy van. Voltak nehezebb időszakaim. Akkor nagyon sok rosszon átsegített. A sok megfoghatatlan dologhoz, indokolatlan rosszkedvhez képest ő egy élő valami. Valaki. Egy feladat. Egy kihagyhatatlan, szeretetteljes feladat. „
Ja, és a lényeg, neki is goldenje van (Morzsa).
***
Ma az Andrássy úton volt dolgom, az Opera környékén. Elég régen jártam arra gyalog, főleg napsütésben. A fák még kopaszok, mégis valahogy utánozhatatlan a hangulata. Még olyan, amilyenre én sok más helyen is vágynék. Kossuth Lajos utca - fujj, Rákóczi - dettó, talán még a Nagykörút elviselhető. Séta közben rájöttem, hogy a fákon túl a házfalakról kiálló mindenféle ronda hirdetések hiánya az, ami feldob. Itt még kilátszanak ezek a csodás épületek a reklámdömpingből. Annyi hülyeséget tudok álmodni. Nem lehetne egyszer, hogy a századfordulós Andrássy úton sétálhassak végig álmomban?
***
Kicsi fiam hozza a szokásos formáját. Csajozik a közeli cukrászdában és persze itthon hagyta az eszét is. Ha megtenném, hogy utána viszem a leckekönyvét, mert le kell adnia a főiskolán, meg persze egy kis pénzt is vihetnék neki, mert moziba is mennének és nem biztos, hogy a nála levő elég. Úgyis olyan szépen süt a nap és a kutyát is elfelejtette levinni a kertbe, szóval összeköthetem a kellemest a hasznossal. Nem egy elveszett kölök, más talán azt mondaná, van bőr a képén... De tényleg süt a nap, csiripelnek a madarak, repülök. Postás bácsi jön szembe. - Hogy van kedves? Olyan szépek így együtt ebben a napsütésben. Szeretem a postás bácsit, és Morc is szereti. Soha meg nem ugatta (igaz, mást se ), pedig ez állítólag minimális elvárás kutyáéknál. Mégiscsak szép ez a nap, aranyosak az emberek. A kislány mellesleg egész helyes. Jó nekik, olyan fiatalok még!
***
Most van itten a szomszédban a jubileumi 15. esküvői vásár és kiállítás. Nekem meg van egy áprilisban esküdő nagyfiam, és az istennek se akarnak odamenni a kiállításra. Mert: 1./ még nem nyertek a lottón 2./ leendő sógornő szervezkedik (napokon belül szül), elvileg már minden sínen van 3./ ruha ügyben még nem döntöttek, de nem is itt akarnak, mert állítólag órákat kell várni a próbákra és nem is lehet minden ruhát felpróbálni, van amelyik miatt be kell menni az üzletbe, akkor meg azt egyenesen is meg lehet tenni, nem kell 1500 forintot kiadni egy belépőre 4./ már nem akarják a fejüket összezavarni, ha esetleg valami szebbet, jobbat, izgalmasabbat látnak... Végülis megértem őket, ez az utóbbi indok még teljesen be is jön nekem. Azzal együtt egy kicsivel több izgulást esküvő ügyben el tudnék képzelni, ezek meg olyan nyugisak, hihetetlen. Jegygyűrű és nászút még nincs, de már ötletelnek és az is valami. Jaj, de nehéz nem beleszólni... , főleg, hogy egy képzett rendezvényszervező is van a barátnői körben
***
Kiskölök vasárnap 1 és 2 között síelni indult. Volna. Haverok csak 3 után érkeztek. Négy fiú egy kis kocsival, sok csomaggal. Majd 1300 km vár rájuk Gryonig. Itthon ugyebár szélvihar, eső, útközben se lehet sokkal jobb. Utazáshoz messze nem ideális, ráadásul még éjszakai is mennek, szóval anyuka megint igazoltan sík ideg. Reggel sms, megérkeztek. Egy zabszemmel kevesebb. Most már csak a havas trükkökkel óvatosan, fiúk! Egy hét múlva újabb idegelés a hazaút miatt. Mondom én, hogy egyszerűbb volt az élet a három évesekkel...
***
Megkaptam Zs. labdáját: Mi van a táskámban? Nos, az én szatyorszerű női táskám rejtelmei a mai reggelen: zsebkendők minden mennyiségben, golyóstoll (3 is volt, egyet kivettem, ne cipekedjek már annyit ), szőlőzsír és rúzs, esernyő, lakáskulcs, bérlet (benne az összes 2007-es szelvénnyel), telefon, hajcsat (amit már régen elveszettnek hittem), rágógumi, fényképalbum (hátha hirtelen valahol családdal, kutyával kell dicsekedni), névjegytartó (nekem nincs is névjegyem, a férjemé miért van nálam?), telefonregiszter (kicsit már elavult, nem is használom sose), mindenféle kártyákat tartó (mondjuk bankkártyám nincs is), jogosítvány, személyi igazolvány (még a régi füzet alakú), notesz, nőgyógyászeti szűrővizsgálati lap, zsebszámológép (kettő ?! minek?), pénztárca, napszemüveg, Válogatás Magazin januári száma, jegyzetfüzet (ha a buszon sürgős blogtéma jutna eszembe ), kocsi szervízkönyve (ma aktuális, ezt azért nem hordom állandóan magammal ), dosszié (Államkincstár adategyeztető levelezés, telefonon nem lehet őket elérni, egyszer talán be is jutok az ügyfélszolgálatra), Astro kaparós sorsjegy (nem nyert; viszont ha 6-ot összegyüjtök - még egy újabb esély), csekkgyűjtő tok (benne a csekkeken kívül: lejárt Arany Oldalak átvételi értesítő, meghívó egy decemberi kiállításra, kisfiam Valentin-napi levele Új-Zélandra - majd csak elsején adhatom fel; egy hete hurcolt levél, amit ajánlva kellene feladnom a postán, ahol már azóta vagy háromszor voltam , Népszabadság legutóbbi DVD-melléklete). Na, én meg nem értem, mitől olyan a táskám, mintha téglával lenne tele...
***
Táskahelyzet… A tegnapi beíráshoz képest romlott a helyzet. Ma már A Balaton szíve (Zamárdi antológiák) című könyv, a turkálóból egy isteni zöld csíkos blúz és egy vekni Petneházi rozsos kenyér is a táskába került. Igaz, ez az utóbbi három tétel azért nem állandó cipekedés tárgya. J
***
Párom a vasárnapi focinál kicsit kifordította a bokáját, tegnap óta jegeljük, kenegetjük és fáslizzuk. Nagy dudor már lement, de a színe.... A szivárvány összes színében, bár egyes helyeken a fekete dominál. Én nem tudok a bal lábamra ráállni az első két lépésig, utána meg mintha semmi gond nem lenne. A fene se tudja, mi lehet ez. Amúgy meg a legjobb úton vagyok az influenza felé, mert ráz a hideg, fájnak a végtagjaim és Nóra kifejezésével élve, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Gyerek a sípályáról üzeni, hogy érzi a torkát. Kripliék akcióban…
***
Ügyintézek. Gyerek a Várba költözik kocsistól, kellene egy behajtási engedély. Ehhez ottani állandó lakcím kell (elintézve), forgalmin az ő neve és persze ott fizetni a teljesítményadót. Forgalmi… Első lépés a banktól engedélyt kérni, beleegyezik-e, hogy a gyerek neve is rákerüljön a zöld papírkára. Kérvény, nyilatkozatok, kezesség vállalása 3 példányban, 2 tanuvaL és egy 25 ezres csekk. A részleteket ugyan továbbra sem ő fizeti (mert akkor még több lenne az "eljárási díj", de azért adja csak meg az utolsó három havi fizetése összegét, a bankszámla-számát és úgy általában az összes személyes adatát (kis túlzással az alsónadrág méretével bezárólag). Engedély megérkezik. Okmányiroda. Üzembentartói szerződést kötni a gyerekkel, plusz nyilatkozni a hozzájárulásról. (hát, a tököm nem kéne?) A bank felé beadottat ők nem fogadják el. Persze újabb csekk, most 6 ezer forint. Ha minden együtt van, kap egy új forgalmit (amin a tulajdonos nem lesz rajta). Ezzel várbeli önkormányzat. Behajtási engedély persze újabb csekk. Cseppet bürokratikus és lehúzós a dolog ahhoz képest, hogy ki "mit ad cserébe". Arról már nem is szólva, hogy az önkormányzatnál az első érdeklődésemre felsorolt iratok között például erről a most kért szerződésről szó sem esett. Ma tehát hiába vártam ki a soromat, mehetek újra. Most pedig szerződést fogalmazok a fiammal "szemben". Morgolódásomra az ügyintéző vállvonogatva csak annyit mondott: "Hja, ne a normális családokból induljon ki; mi csak a pereskedéseket akarjuk megelőzni. Értettem.
***
A P E H … Tudom, Apeh-ról jót vagy semmit, de most... Tegnap meg ma átestem néhány infarktuson miattuk.
Tegnap: Párom egyszemélyes kis vacak vállalkozásának adóbevallását küldeném elektronikusan, persze előbb kitöltés. Már az első tételnél kiakadunk, gép is, én is. Piros betűkkel odaírja nekem, hogy "megszűnt vállalkozás". Hogy mi a franc? Keretprogramot újra letöltöm, hátha az a baja. Nem. Pár órácskát elidegelek vele, megoldás nincs, az estének vége, álmatlan éjszakát gyerekek!
Ma: Telefon Gvadányi - nem veszik fel. Telefon központi telefonos ügyfélszolgálat. Nagyon idős női hang, cirka 70-80 között (először azt hittem téves kapcsolás): hát, ez valóban megszűnt vállalkozás, mert az év elején bejelentették, hogy megszűntetik az adószámot. Könyörgöm, az én voltam a lakáskiadással kapcsolatban, nem a férjem az üzletével kapcsolatban. Biztos? Naná! Előttem a papír, nincs előírás és a két adószám úgy különbözik egymástól, mint a Nap a Holdtól. Hát, akkor hívjam fel az x számot. Hívom, nem veszik fel. Sokadszor hívom, kapcsolnak, elmondom, nem ő az illetékes, hívjam az y számot. Hívom. Nyomja meg az 1-es gombot, nyomja meg a .... anyád, de kivárom, kapcsolás, elmondom, ebben ő nem tud segíteni, de hívjam a z számot. Hívom. Foglalt. Kicseng, de nem veszik fel. Felveszik, elmondom, azt mondja "az nem létezik". Negyedórán át utánanéz, én lógok a madzagon. Eredmény: mind a két adószám él, bár az enyémet lassan majd feldolgozzák, de nyugi a férjemét nem szüntette meg senki. Már ez is valami. De mi van az elektronikus kitöltéssel? (mint alapprobléma) Ja, az adóbevallást a 15. lappal kell kezdeni, nem az elsővel és majd visszafelé automatikusan be fogja írni az adatokat. Ennyi.
És könyörgöm, ezt mégis honnan a sutból kellene tudni??? A tavalyihoz képest állítólag nem történt változás, mégis azt megúsztam 6 oldalból és 10 percből, ennek 18 oldala van, és egy csomó olyan tétele, amiről azt sem tudom, eszik vagy isszák és már két napja ideges vagyok miatta. Fenemód vállalkozásbarát. Ma már nem is vagyok hajlandó többet agyalni vele, holnap gőzerővel olvasgatás adójogszabályok, kitöltési útmutató, aztán vagy elrontom vagy nem. A hibás ugyebár úgyis csak én lehetek, nem az, aki csak megalomániás bevallásban tud gondolkozni.
És könyörgöm, ezt mégis honnan a sutból kellene tudni??? A tavalyihoz képest állítólag nem történt változás, mégis azt megúsztam 6 oldalból és 10 percből, ennek 18 oldala van, és egy csomó olyan tétele, amiről azt sem tudom, eszik vagy isszák és már két napja ideges vagyok miatta. Fenemód vállalkozásbarát. Ma már nem is vagyok hajlandó többet agyalni vele, holnap gőzerővel olvasgatás adójogszabályok, kitöltési útmutató, aztán vagy elrontom vagy nem. A hibás ugyebár úgyis csak én lehetek, nem az, aki csak megalomániás bevallásban tud gondolkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése