Már megint… már megint az a fránya alkotói válság, amitől már egy rendes, épkézláb bejegyzésre sem telt heteken, hónapokon keresztül. Pedig írtam én, csak mást, máshol… az meg (még) nem publikus. Személyes, nagyon… és ettől kicsit félek tőle, közben meg rettentően izgat. És mivel a közlési vágy is igen erős bennem, alighanem újabb blog születése várható… Áááá, nem vagyok normális!
***
2011. augusztus
Colin Tihanyban… Kompoltunk. Először. Őszintén szólva a hídra inkább nem másztunk fel. Gazdim akarta ugyan, de én kicsit betojtam a fémlépcsőktől, meg a meredek lépcső átlátszó korlátja mellett lötyögő Nagy Víztől. Így aztán csak a fedélzetről leskelődtünk.
Pasigazdimmal a templomhoz is felmásztunk. Aztán sétálgattunk mindenfelé. Útközben gazdiék állandóan sóhajtoztak, hogy milyen szépségesek ezek a nádfedeles vityillók. Én csak simán örültem, hogy nem a tömegben mászkálunk a piacon, mert ott valami fenséges sültkolbász-illat lengedezett. Tiszta kínzás.
Akkor még nem tudtam, hogy hazafelé majd mi is veszünk, és nekem is jut majd belőle. Hát, mondhatták volna, akkor talán nem izgulok annyira.
Aztán pihengettünk is kicsit, mielőtt hazafelé indultunk volna. Megint kompoztunk. Ki is szálltam, de maradtunk megint a fedélzeten. Éppen elég idegesítő volt a pocakom alatt dübörgő motor, ráadásul olyan gyorsan átértünk a túlsó partra, hogy mire már éppen vettem volna a bátorságot, hogy legalább megszaglászom a lépcsőt, már be is kellett szállnom. Na, majd legközelebb.
***
Péntek reggel anyóssal balatoni sebészeti ügyelet, mert ráesett a konyhaszekrény
Otthon konyha helyreállítása
Szombat reggel anyóssal sebészet, kötözés
Kiskölök balatoni átúszásra barátnővel elhúz, futtában közli, hogy ebédvendégeket is hoz. (mikorra? kérdésre természetesen nincs válasz)
Kiskölökék érkeznek és ezzel a lendülettel távoznak is a főváros irányába (ja, elfelejtettem telefonálni, hogy mégsem jönnek vendégek ebédre…- néhány kiló hús pácolódik, salátahegyek felvágva)
Vasárnap reggel férj a szomorúfűz lelógó ágerdejének irtásába kezd, család egyemberként nézi, feleség szerint ez elég szomorú program. Miután befejezte, maradékokból ebéd és pánikszerű távozás. Anyós hazaköltöztetése.
Otthon nagyfiú külföldről való szerencsés hazaérkezésének várása (felugrik-nem ugrik??? - nem láttuk már vagy ... hete)
Élménydús, feltöltődős (és végre) napsütötte hétvége
Otthon konyha helyreállítása
Szombat reggel anyóssal sebészet, kötözés
Kiskölök balatoni átúszásra barátnővel elhúz, futtában közli, hogy ebédvendégeket is hoz. (mikorra? kérdésre természetesen nincs válasz)
Kiskölökék érkeznek és ezzel a lendülettel távoznak is a főváros irányába (ja, elfelejtettem telefonálni, hogy mégsem jönnek vendégek ebédre…- néhány kiló hús pácolódik, salátahegyek felvágva)
Vasárnap reggel férj a szomorúfűz lelógó ágerdejének irtásába kezd, család egyemberként nézi, feleség szerint ez elég szomorú program. Miután befejezte, maradékokból ebéd és pánikszerű távozás. Anyós hazaköltöztetése.
Otthon nagyfiú külföldről való szerencsés hazaérkezésének várása (felugrik-nem ugrik??? - nem láttuk már vagy ... hete)
Élménydús, feltöltődős (és végre) napsütötte hétvége
A hét pedig még csak most kezdődik.
ja, hogy valami pozitívum is szerepeljen: Colin bemerészkedett a Balatonba, nem feküdt bele a döglött angolnába és még csak meg sem büntettek hajnalban a strandon
ja, hogy valami pozitívum is szerepeljen: Colin bemerészkedett a Balatonba, nem feküdt bele a döglött angolnába és még csak meg sem büntettek hajnalban a strandon
***
Szívás... Szívás... de nem Edwardos, hanem amolyan igazi Goldenes. Reumakontroll a János kórházban. Bal karom a fizikoterápiás kezelés ellenére továbbra is fájdogál. Nem kibírhatatlan, csak állandóan jelenlévõ kellemetlen érzés, ha adott szögben akarom felemelni és elõtte nem logisztikázok, hogy másképpen kellene. Én marha még be is vallom. Erre doktornõ, aki lelkiismeretes, tekergeti erre-arra-így-úgy. Én még mondom is, mert marha vagyok és egy kis masszázs beutalóban bízom, hogy ez de jó, meg a masszázst én amúgy is szeretem. Na, nesze nekem.
Recept elõ, injekció felír, váltsam ki a kórházi patikában és jöjjek vissza. 5 alkalomra elég. Nekem már az elsõ is sok volt. Ugyanis tapizza a vállam, mondom, inkább erre-erre. Mire õ: majd úgyis oda böki, ahova õ akarja. És böki.
Én meg megyek Sashalomra, kiskölök ügyeit intézni és mire a hévhez érek város túlsóra, már majd becsinálok. Nemhogy emelésre, de állandóan fáj a karom, mindenféle helyzetben és annyira, hogy a rosszullét kerülget. Vizet iszom, már azon gondolkodom, hogy beveszek egy fájdalomcsillapítót, amikor eszembe jut, hogy tulajdonképpen a fájdalomcsillapító injekciótól fájok én most ennyire. Bízom benne, hogy majd elmúlik. És tényleg. Mostanra, azaz kora délutánra (a szúrás 9-kor történt) a fájdalom elmúlt. A karomat továbbra sem tudom különösebben emelgetni, például most gépelés közben is elég természetellenes pózban van. Szóval, szívás. Ha orvos kérdezi, javult-e az állapotod, tessék hazudni! Összeszorított foggal akár, mert ha panaszkodsz, akkor csak rosszabb lesz. És most még négy hétig mehetek vissza. Mondom, hogy szívás.
Recept elõ, injekció felír, váltsam ki a kórházi patikában és jöjjek vissza. 5 alkalomra elég. Nekem már az elsõ is sok volt. Ugyanis tapizza a vállam, mondom, inkább erre-erre. Mire õ: majd úgyis oda böki, ahova õ akarja. És böki.
Én meg megyek Sashalomra, kiskölök ügyeit intézni és mire a hévhez érek város túlsóra, már majd becsinálok. Nemhogy emelésre, de állandóan fáj a karom, mindenféle helyzetben és annyira, hogy a rosszullét kerülget. Vizet iszom, már azon gondolkodom, hogy beveszek egy fájdalomcsillapítót, amikor eszembe jut, hogy tulajdonképpen a fájdalomcsillapító injekciótól fájok én most ennyire. Bízom benne, hogy majd elmúlik. És tényleg. Mostanra, azaz kora délutánra (a szúrás 9-kor történt) a fájdalom elmúlt. A karomat továbbra sem tudom különösebben emelgetni, például most gépelés közben is elég természetellenes pózban van. Szóval, szívás. Ha orvos kérdezi, javult-e az állapotod, tessék hazudni! Összeszorított foggal akár, mert ha panaszkodsz, akkor csak rosszabb lesz. És most még négy hétig mehetek vissza. Mondom, hogy szívás.
***
Irigykedős … per apropo:
"Mi kell a babázáshoz?
bab + víz" :)
Barátosné beelőzött, nagyi lesz! Én meg irigykedek. Ha illetékes esetleg olvassa, vegye csak magára!
"Mi kell a babázáshoz?
bab + víz" :)
Barátosné beelőzött, nagyi lesz! Én meg irigykedek. Ha illetékes esetleg olvassa, vegye csak magára!
***
Mea culpa... meg egyebek … Érdeklődésem az utóbbi időben saját (józan pillanataimban tanúsított) belátásom szerint is sekélyes és totálisan egy irányba mutat. Ráadásul hatására hanyagolom hétköznapi kötelezettségeimet, s ez a tudat gyakran kifejezetten lelkiismereti válságba sodor.
Foghatnám a melegre, a bűvös ötvenes átlépése okozta sokkra, de ha őszinte vagyok magammal, akkor csak egyszerűen a dolgok könnyebb végét fogom meg. Legyen szó munkáról, szórakozásról vagy akár a baráti kapcsolatok építgetéséről. Lusta vagyok? Nem, mert ami momentán érdekel, arra rengeteg időt tudok szakítani.
Ami megijeszt, hogy közben nagyon is jól elvagyok ebben a kicsit befordult világomban.
Most még látom, érzem, tudom, hogy nem a jó úton járok. A megoldást még nem fedeztem fel. Néha kételkedem, és azt mondom, ha most ezzel kell foglalkoznom, mert ez okoz örömet, akkor biztosan oka van ennek is, semmi baj.
Mindenesetre csak remélni merem, hogy hamarabb érek ki az erdőből, mint hogy eltévednék
Foghatnám a melegre, a bűvös ötvenes átlépése okozta sokkra, de ha őszinte vagyok magammal, akkor csak egyszerűen a dolgok könnyebb végét fogom meg. Legyen szó munkáról, szórakozásról vagy akár a baráti kapcsolatok építgetéséről. Lusta vagyok? Nem, mert ami momentán érdekel, arra rengeteg időt tudok szakítani.
Ami megijeszt, hogy közben nagyon is jól elvagyok ebben a kicsit befordult világomban.
Most még látom, érzem, tudom, hogy nem a jó úton járok. A megoldást még nem fedeztem fel. Néha kételkedem, és azt mondom, ha most ezzel kell foglalkoznom, mert ez okoz örömet, akkor biztosan oka van ennek is, semmi baj.
Mindenesetre csak remélni merem, hogy hamarabb érek ki az erdőből, mint hogy eltévednék
***
Reggeli előtti gondolatok :) Barátoktól úgy hallom, kevés olyan jó dolog van, mint a hétvégi lustálkodás. Amikor nincs ágyból kirántó kötelezettség, amikor a forró nyárban a hajnali még elviselhető hűs szellőben alhatok az előző késő esti ereszdelahajamat ellensúlyozásaként. Vagy az őszi/tavaszi szomorkás esőben, a téli hóesésben. Én már hosszú évek óta ezekben a hajnali órákban útra kelek. Kísérőm (vagy én vagyok Övé) egy szeretett négylábú. Akiért hajlandó vagyok az ünnepnapokat, hétvégéket is hétköznapokként kezelni.
De amikor ma reggel is... a vihar utáni kihalt Balaton parton nézem a víztől, pancsolástól, a határtalan tágas tértől megrészegült rohangálását, akkor egyáltalán nem érzem a korai kelést áldozatnak. Már nem is akarok visszabújni a meleg takaró alá (hanem a páromat húzom ki alóla, mert ez az élmény is a kétlábú társsal teljes. Momentán nem vagyok meggyőződve róla, hogy ebben a kérdésben most azonosan gondolkodunk. )
De amikor ma reggel is... a vihar utáni kihalt Balaton parton nézem a víztől, pancsolástól, a határtalan tágas tértől megrészegült rohangálását, akkor egyáltalán nem érzem a korai kelést áldozatnak. Már nem is akarok visszabújni a meleg takaró alá (hanem a páromat húzom ki alóla, mert ez az élmény is a kétlábú társsal teljes. Momentán nem vagyok meggyőződve róla, hogy ebben a kérdésben most azonosan gondolkodunk. )
***
Régi és máig változatlan, mégis új érzés... 1974 tavaszán nyolcadikosként azt a házi feladatot kaptuk magyar nyelv és irodalom órán, hogy találjunk magunknak egy kedves verset, tanuljuk meg kívülről, aztán minden órán hárman-négyen előadhatjuk. Egyetlen kitétel volt, ne Petőfihez és Aranyhoz nyúljunk vissza.
Én akkor elballagtam a könyvesboltba és kemény 18 forintért megvettem a „Mai magyar költők antológiája” című kötetet. Merész választás volt. Már csak azért is, mert a XX. század művészete, legyen az bármilyen válfaja, nem igazán tudott megfogni engem.
A kötet apró termete ellenére is majd 500 oldalas, Ágh Istvántól Zelk Zoltánig éppen 100 költő kapott benne helyet. Lapozgattam-lapozgattam, aztán egyszer csak megakadt a szemem Végh György: Kíváncsiság című versén. Első olvasásra megfogott, a harmadik olvasás után pedig szinte kívülről fújtam az egészet. Minden sorát, minden gondolatát mintha én magam fogalmaztam volna meg.
Jó volna egyszer más ember szemével
megnézni-látni kívülről magam:
mert érdekelne, hogy ki és miféle
az, akié a szájam és hajam,
hogy ki az, ki a szívem bitorolja,
aki használja lábam és kezem,
ki minden szervem elkoptatja sorra,
aki feléli lassan életem.
Vajon tudnék-e lenni jó barátja?
Irigyelném-e titkon életét?
Mit váltana ki belőlem halála?
Örülnék-e vagy könnyet ejtenék?
Jó volna egyszer más ember szívével
érezni ezt halálos komolyan.
Jó volna egyszer más ember szemével
pártatlanul megnézni önmagam.
Ez a vágy a mai napig dolgozik bennem. Mostanában mintha még erősebben.
