"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2019. május 16., csütörtök

Kedves Olvasóim!

Az elmúlt hetek életem egyik legnehezebb időszakát hozták. Drága édesapám egészsége megromlott, kórházba került, ott pedig hosszas szenvedés után május 2-án örökre elaludt. Ez az időszak teljesen kizsigerelt fizikailag és szellemileg, így biztosan megértitek, hogy a történet folytatására egész egyszerűen nem maradtak szabad gyökeim. Még most sem vagyok egészen a régi önmagam, de legalább már elolvastam az eddig megszületett sorokat, így talán fel tudom venni a fonalat és folytatni Noelle és Cole kalandjait. Még nem vagyunk túl a temetés lebonyolításán, ezért nem ígérek semmi pontosat, de igyekszem összeszedni magam és a gondolataimat.
Addig is csak annyit tudok javasolni, hogy olvassátok el ti is visszamenőleg a korábbi 6 fejezetet, hogy újult lelkesedéssel vethessük magunkat hőseink kalandjaiba.
Hálásan köszönöm a türelmeteket!


2019. március 22., péntek

Testőr 6.


-Nos, én nem úgy fogalmaznék, hogy nem jó a viszonyunk – grimaszolt Noelle. -Egyszerűen az apám csak hajlamos elfeledkezni róla, hogy már nem az a copfos kislány vagyok, akinek minden lépését ellenőrizni kell. Tudom, merő szeretetből. De tudja, a szeretet néha fojtogató is tud lenni. Az övé például ilyen. De az is lehet, hogy csak későn érő személyiség vagyok és most lázadok, ha már kamaszként jó kislány voltam. Nem tudom. Egyszerűen csak nem szeretem, ha bele akar szólni az életembe. Ennyi. De tudomásul vettem, hogy aggódik értem és direkt nem izgatom fel azzal, hogy bujkálnék előle. Csak tudomásul kell vennie, hogy bármennyire is jót akar nekem, a magam hibáit el kell kövessem ahhoz, hogy fejlődni tudjak. Még ha ez időnként fájdalmas tapasztalatszerzés is. Az apám azt hiszi irányíthat és dönthet helyettem. Szóval, nevezze lázadásnak, de ha már tiniként tehetetlen bábként hagytam, hogy kivegye a döntést a kezemből, most igyekszem védeni a magánéletem még vele szemben is.
-Ez tényleg nem hangzik gonoszkodásként. Az édesanyja melyiküket támogatja?
-Maga szerint? Az anyám azt hiszi, vetélkednie kell velem az apám figyelméért. Értem, hogy a közösen leélt évek után már fél ember lenne nélküle, de nem tudom, miért hiszi azt, hogy én közöttük állok.
-Akkor tulajdonképpen az anyjával nem jó a viszonya? – ráncolta a homlokát Cole. Bonyolult család képe rajzolódott ki előtte.
-Időnként leülünk egy kávézóban, ha vacsorát adnak, ott vagyok. Ha férjhez akarnak adni, keresztbe teszek a terveiknek. Anyám ilyenkor egyszerre aggódó és dühös. Ő talán még az apámnál is jobban szeretne irányítani. Néha barátnőnek álcázza magát, én kinevetem és nem adom meg neki az elégtételt, hogy ebben a szerepben elfogadjam. De a kapcsolatunk jó. Mindig puszival üdvözöljük egymást – fújt nagyot a lány. Nem szeretett a családjáról beszélni. Nem szeretett a családjával lenni sem. Minden alkalommal azt éreztették vele, hogy nem felel meg az elvárásaiknak. De nem utálták egymást. Ő egészen biztosan nem. Egyszerűen csak független akart lenni tőlük, hogy még jogalapjuk se legyen beleszólni az életébe. Ezért volt a saját pénzéből vásárolt kis könyvesbolt. És ezért nem próbált tovább nyújtózkodni az abból származó bevételnél. És talán ezért nem érezte jól magát Daniellel sem, mert a férfi láthatóan sokkal vagyonosabb volt, mint ő. De most nem akart arra gondolni, hogy éppen vele kapcsolatban mennyire nem látott tovább az orránál.
Már a mosogatáson is túl voltak, amikor Cole úgy döntött, hogy enged a kísértésnek, ami egész vacsora alatt foglalkoztatta. Letette a borospoharát a korlátra és magához húzta Noellet.
-Hogy értette azt, hogy hatok magára? Felizgatom? De hát Daniel Lowell is felizgatta, nem?
-Nem feküdtem le vele – suttogta halkan a lány.
-Ő nem akarta? – kérdezett vissza a férfi, mintha a téma önmagában nem lett volna volna elég kínos.
-Szenvedélyes volt... egy pontig – habozott a lány. Hogy is fogalmazhatná meg, hogy talán éppen az vonzotta Danielben, hogy nem akarta már az első este ágyba cipelni.
-Szóval, nem jutottak el a hálószobáig – vonta le a következtetést a férfi, miközben arra gondolt, hogy Noelle-el itt a tóparton vagy bárhol a szabadban éppen olyan tökéletes lehetne egy együttlét.
-Nos, nem. Ha nem hangozna nagyon régimódian, azt mondanám, talpig úriember volt velem szemben. Olyan figyelemmel vett körbe, hogy a testiség szinte nem is hiányzott. Persze, megcsókolt, de már azért is szinte bocsánatot kért. Pedig azt hiszem, finoman még bátorítottam is – ismerte el habozva a lány.
-Van egy teóriám, hogy miért volt ez így – mormolta elgondolkodva a férfi.
-Kíváncsian hallgatom.
-Ijesztően hangozhat.
-Annál is ijesztőbben, hogy elkábítottak?
-Igen, mert a magyarázata mindennek sokkal messzebbre vezethet. Hallott már valamit a közel-keleti lánykereskedelemről?
-Viccel?
-Ilyen dologgal sosem viccelnék.
-Háremhölgyek ma már nincsenek – nevette el magát bizonytalanul a lány.
-Meglepődne – húzta el a száját Cole, aztán folytatta: -most azonban nem róluk beszélek. Szexrabszolga – ismeri a fogalmat?
-Persze, a hírekben már én is hallottam, hogy főleg Kelet-Európából származó lányokat nyugati bordélyokban, vagy egyszerűen pincékbe zárva szexrabszolgaként használnak. Néha még pszichésen beteg párokról is szóltak a hírek itt Kaliforniában. De hát én nem olyan árva lány vagyok, aki nem tud más támogatót találni a világban.
-Higgye el, ezek a lányok is többségükben megállnának a lábukon a világban, nem anyagi kényszerből mennek bele. Egyszerűen fizikailag törik meg őket, nincs beleszólásuk a saját életükbe. És ezt az állítólagos Danielt elnézve, szerintem magának se sok beleszólása lett volna ott a hajón elkábítva. Talán a megrendelői mentek magáért, azért pucolt el a hajóról. És van egy sejtésem róla, hogy a saját biztonsága a tét, most, hogy nem tudta leszállítani az árut. Ezért is gondolom, hogy jobb eltűnnünk a világ elől, amíg a végére nem járunk ennek az ügynek.
-Hm, a Közel-Kelet gazdag sejkjeit gyanúsítja, hogy így szereznének  maguknak nőt? Nem bizarr ez egy kicsit? Hiszen másról sem szólnak a hírek, mint hogy híres modellek mennek el hozzájuk búsás fizetség ellenében. Miért éppen én kellenék?
-Ki tudja? Talán éppen az a vonzó magában – már a tagadhatatlanul csinos külseje mellett – hogy a családja tiszteletre méltó, nem az utcán szedik össze és nem osztogatja a kegyeit válogatás nélkül.
-De talán éppen ezért tarthatnának tőle, hogy engem keresne a családom.
-Tudja, szerintem valami kifordult nézet szerint éppen ez a dologban az izgalmas. Megszerezni valamit, amiért mások is versenyben lennének, és győzni minden áron. Nekik nem kell a családjuk pénze. Nekik maga kell. Megteszik, mert megtehetik. És nincsenek erkölcsi gátlásaik, mert maga csak egy darab hús. Nem tiszteletre méltó feleség, csak egy test, akivel kiélhetik a perverzióikat, és ha ráuntak, eltüntetik a sivatag mélyén, mintha sosem létezett volna.
Noelle megborzongott, a férfi olyan élethűen ecsetelte előtte a sorsot, amire majdnem kárhoztatott. –Úgy beszél erről a világról, mintha ismerné.
-Ismerem – sóhajtott nagyot a férfi.
-Honnan? – kerekedett el Noelle szeme.
Colet a válaszadástól egy kocsi gumijainak csikorgása mentette meg. Az apja megérkezett.

Leslie Brent szeme kutatva járt a két fiatal között.
-Zavarok? – kérdezte olyan hangsúllyal, amitől egy gyengébb idegzetű férfi összecsinálta volna magát. Cole azonban megrázta a fejét és távolabb lépett Noelletől.
-Nem. Beszélgettünk.
-Már ha azt beszélgetésnek lehet nevezni, hogy a frászt hozta rám – húzta el a száját a lány. Ezt tehát a híres Leslie Brent, az apja legjobb barátja, akivel mégsem találkozott még soha. De ódákat hallott róla zengeni még az elnök mellett betöltött testőri szerepéről is. Nem hasonlított a fiára, vagy az nem hasonlított rá, azon túl, hogy mindketten nagyon magasak voltak. De Leslie őszesbe forduló valaha búzaszín haja és Cole vörösesbarna haja, valamint arcának lágyabb vonásai arról árulkodtak, hogy alighanem az édesanyjára ütött.
-Te vagy hát a kicsi Noelle? – lépett hozzá mosolyogva a férfi és megölelte. –Apád rettentő büszke rád, és egy cseppet sem túlzott, amikor azt mondta, különleges szépség vagy.
-Az apám ilyet soha nem ejtene ki a száján – grimaszolt Noelle.
-De bizony. Nekem elhiheted. Sőt! Az aggodalmát fejezte ki, hogy egy olyan emberemmel vagy együtt, aki esetleg nem tud ellenállni a bájaidnak. Megnyugtattam, hogy a legjobbal vagy, és részéről nem fenyeget ez a veszély.
Szavaira Cole elpirult, már amennyire ezt a napbarnított arcon észre lehetett venni, Noelleből pedig kis nyikkanás tört elő, ahogy az elmúlt nap szexuális feszültségtől terhes óráira és a korábbi beszélgetésükre gondolt. Aham, Cole Brent részéről nem fenyegeti veszély... hát, neki nem így tűnt, bár egy pillanatig sem érezte veszélynek. Inkább csak borzongató, de mindenképpen jó érzés töltötte el, ahogy a férfi szeme rávillant. Jó tudni, hogy a megingathatatlan testőrnek is van gyenge pontja, és ez jelen esetben ő maga.
-Mit tudtál meg? – szólalt meg ebben a pillanatban a férfi, aki kezdte megelégelni, hogy az apja az ő kárára jópofáskodik. Leslie vetett egy figyelmeztető pillantást a lány felé, de Cole megrázta a fejét. Nem titkolhatnak el Noelle elől semmit, mert azzal csak elbizonytalanítanák. A lány esetleg úgy érezné, a veszély mértéke nem olyan nagy, hogy együttműködjön velük. Jobb, ha fél és rájuk támaszkodik, mintha elbagatellizálná a dolgot.
-Jártam Noelle lakásánál. Alaposan felforgatták, nyilvánvalóan az után kutattak, veszély esetén hova mehetett. Ha nem tévedek, a nappali sarkában egy kis dolgozó sarok volt, onnan egy laptop egészen biztosan hiányzik – sandított a lányra, aki igenlően bólintott. -De ... – tétovázott a férfi, aztán egy mély sóhaj után folytatta: -a szomszéd, valami Billy, nos... vagy rajtakapta a betörőt, vagy belőle is információt próbáltak kiszedni, de sajnos... ő meghalt. – Nem kötötte a lány orrára, hogy az idős férfit előtte megkínozták, végül elvágták a torkát. Inkább a laptopon tárolt adatokról kérdezett, miközben elraktározta magában, hogy a szomszéd halálhíre nemcsak a lányt, de jól láthatóan Colet is megrázta.
-Volt a laptopon valami levelezés erről az ügyről, a Brent Biztonságról? – kérdezte halkan a sírás határán lévő lánytól, mire Noelle bólintott.
-Igen, az apám megírta, hogy megbízta Önöket az előkerítésemmel még akkor, amikor nem válaszoltam a hívásaira.
-Hát, ez nem jó hír! – grimaszolt Leslie. Ha rólunk tudnak, akkor egy ilyen eltökélt társaság előbb-utóbb jó következtetéseket is levonhat és akár még ide is eltalálhat. Van útlevele, Noelle?
-Van, a szüleimnél lévő szobámban. Nem terveztem semmiféle utazást, ezért nem vettem magamhoz, úgyhogy az sem találhatta meg, aki felforgatta a lakásomat.
-Ez viszont jó hír. Így nem az lesz az első gondolatuk, hogy a reptereken keressék – gondolkozott el Leslie. –Én érte megyek, aztán találkozhatunk mondjuk a San Franciscói reptéren. Mit szólna egy európai utazáshoz?
-Egyedül? – rettent meg Noelle. A történtek után sokkal árnyékosabbnak látta az életet, és ebből az árnyékból állandó fenyegetés rémképe sejlett fel.
-Semmiképpen! – szólalt meg a két férfi egyszerre.
-Cole elkíséri magát – mosolygott megnyugtatóan a lányra az idős férfi és nem kerülte el a figyelmét, hogy a lány bájosan elpirult a válasza hallatán. Küldhetne mást is – futott át az agyán, de a fia arcát kutatva biztos volt benne, hogy abba Cole nem egyezne bele. Ezek ketten nem közömbösek egymásnak, ami a feladat szempontjából nem jó hír, de talán Colet mégis visszahozza az életbe annyi év után. Nagyon remélte, hogy a döntésével nem sodorja mindkettőjüket veszélybe, amiért a szakmai írott és íratlan szabályait semmibe véve enged az érzelmeknek a profizmust háttérbe szorítva.

***  

Szolgálati közlemény! Sajnálom, hogy nem tudom sűrűbben feltenni a friss részeket, de mostanában a családban más dolgok élveznek prioritást az írás előtt. Olyan dolgok, amik nemcsak az időt veszik el, de még olyankor is lefoglalják a gondolataimat, amikor fizikailag képes lennék leülni a gép elé. Nem könnyű időszak ez, köszönöm a megértéseteket!

2019. március 15., péntek

Testőr 5.


Cole kódolt üzenetet küldött az apja lakására. Biztos volt benne, hogy az öreg megérti majd a meglehetősen szűkszavú értesítés lényegét, amelyben annyi állt: „Csodálatos az erdő ebben az évszakban. Tanítgatom pecázni, de még sok gyakorlásra lesz szüksége. Majd jelentkezem, ha valami zsákmányt is fogtunk.” Egyetlen embernek juthat eszébe erről a néhány sorról Tara erdei házikója. A többes számból pedig az apja biztosan sejteni fogja, hogy a Morrison lánnyal van itt. Ha esetleg mégsem, legalább annyit tudni fog, hogy ő merre jár.

Howard Morrison az ujjait ropogtatva járkált fel és alá barátja irodájában. Barátja rezzenéstelen arca egyszerre nyugtatta meg és hozta rá a frászt.
-De miért kellett eltűnniük a világ elől? És miért nem mondhatod el, hol vannak? – kérdezte idegesen, mire Leslie a szája szélét rágcsálva válaszolt:
-Az első kérdésedre nem tudok válaszolni. Ha Cole eltüntette, akkor nyilván veszélyben volt. De semmit sem tudok arról, hogy ez a veszély miben nyilvánult meg. És azért nem mondhatom el, most hol vannak, mert azonnal a keresésükre indulnál és azzal veszélybe sodornád őket.
-De te tudod, hol vannak?
-Majdnem biztos vagyok benne – próbált terelni Leslie.
-Biztonságban vannak?
-Ha Cole üzent, akkor egészen biztosan. Nem kockáztatna.
-Megőrülök, hogy elképzelésem sincs, merről és ki fenyegeti a lányomat – feszítette meg a vállait Howard. -Feltúrtam az elmúlt tíz év ügyeit, de fogalmam sincs, ki neheztelhetne rám annyira, hogy a lányomon keresztül próbáljon ártani.
-Talán itt az ideje, hogy megvizsgáljuk a kérdést egy másik szempontból. Talán nem is Te vagy az elsődleges célpont, hanem a lányod. Tőled csak némi pénzt szeretnének lehúzni, de Noellere pályáznak. Mivel foglalkozik? Nem lehet valami haragos ügyfél?
-Ugyan! Egy könyvesboltban?
-Talán valami ritkaság van a birtokában – találgatott Leslie.
-Áh, főleg gyerekkönyvekkel foglalkozik. Persze, nem hagyja ott egy hagyaték többi részét sem, de a felnőtt irodalmat többnyire tovább ajándékozza könyvtáraknak.
-Mégis … úgy érzem, ez az egész sokkal inkább vele van összefüggésben, nem veled.
-Ugyan miért? Hacsak nem pénzért, de annak is én vagyok az oka, mert neki nincs egy fillérje sem.
-Lehet, hogy pénz áll a háttérben, de …
-De? – torpant meg Howard a folyamatos járkálásban.
-De nem szabad túlságosan beleélnünk magunkat egyetlen megoldásba, mert akkor nem veszünk észre olyan jeleket, amik esetleg valami egészen más irányba mutatnak.
-Ugyan, milyen más irány lehet még a pénzen kívül? – horkant fel az öreg Morrison.
-Ott van a bosszú kérdése. Te úgy gondolod, hogy nem szolgáltál rá. És Noelle?
-Noelle?
-Egy elhagyott szerető, egy valaki orra elől megkaparintott állás, egy bosszúszomjas asszony, akinek elcsábította a férjét … a sort hosszan lehetne folytatni.
-Az én lányom nem csábít el nős férfiakat, ezt azonnal zárjuk is ki! – csattant fel az apa önérzetesen.
-Nem volt részese olyan balesetnek, amelyben súlyosan megsérült valaki? Vagy esetleg cserben hagyott egy elütött biciklist?
-Nem vezet a városban. De ha bajt csinálna, vállalná a felelősséget. És mielőtt újra előjönnél a kérdéssel, saját kis vállalkozása van, nem kaparintotta meg senki elől. Én közben tudtam volna járni az érdekében, de egy ideig éppen azért nem beszélt velem, mert ezt fel mertem ajánlani neki. Mondhatni, dacból nyitotta a kis könyvesboltot, amikor a régi tulajdonos örökösök nélkül meghalt. A nagyanyai örökségéből felvásárolta a boltot és a készletet, aztán kis kávézót csinált benne, és mostanában elég felkapott helynek számít a fiatalok között.
-Senki nem akarta megszerezni azt a helyet?
-Úgy tudom, senki. Egészen nevetséges összeget kért a város vezetése az egészért. Igaz, nincs is olyan jó helyen.
-Szeretők?
-Fogalmam sincs. Akit mi mutattunk be neki, azzal még vacsorázni se volt hajlandó elmenni. A magánéletéről szinte semmit sem tudunk. Volt valami művészféle, aki egy időben ráakaszkodott, de aztán talált magának egy tehetős mecénást és eltűnt Noelle életéből. Ezt a legutóbbi barátját egyáltalán nem is ismerjük. Ha lenne lányod, tudhatnád, hogy milyen önérzetesek tudnak lenni, ha függetleníteni akarják magukat az óvó szülői szemektől.
-Hát, drága barátom, akkor sajnos azt kell mondanom, türelemmel kell lennünk, amíg Cole újabb alkalmat talál arra, hogy üzenetet küldjön. Talán abból már többet tudunk meg mi is. Biztos vagyok benne, hogy valakit ráállít majd a háttér vizsgálatára, és ha megtudok valamit, Te leszel az első, akinek szólni fogok. Addig is, próbálj megnyugodni és hagyd, hogy a kölyök a dolgát végezze. Megmondtam már az elején, a legjobbra bíztam a lányodat. Amíg Cole vele van, semmi baj nem érheti.
Howard Morrison volt olyan udvarias, hogy nem tett fel kérdéseket Brent fiával kapcsolatban. Ha Leslie megbízik ebben a Coleban, akkor neki sincs más választása.

Leslie Brent a telefon után nyúlt, ahogy a barátja mögött becsukódott az ajtó. A titkárnőjével töröltette az összes programját két napra előre, utána fogta a kocsikulcsát és útnak indult. Colenak egészen biztosan segítségre van szüksége. Ha Tara házában bújtatta el a lányt, akkor igencsak komoly problémával állnak szemben. Először is körülnéz a lány lakásában, hátha észrevesz valamit, ami Cole figyelmét elkerülte. Nem túl valószínű, de egy próbát megér.

-Gyönyörű ez a vidék! – tárta szét a karjait Noelle, mint aki meg akarja ölelni az egész világot. Két napja voltak már ebben az erdei házikóban és az egész helyzet sokkal inkább hasonlított egy kellemes nyaralásra, mint bujkálásra. Cole Brent igazán kellemes társaság volt. Akkorákat hallgatott, hogy időnként úgy érezte, mintha egyedül lenne a házban. Ugyanakkor nem volt távolságtartó, csak csendes. Még könyveket is mutatott neki. A címek meglehetősen széles érdeklődési skálán mozogtak. A könnyed női regények mellett útleírások, krimik és történelmi témájú könyvek sorakoztak a könyvespolcon. Ebben a házban valamikor egy nő is megfordult huzamosabb ideig – döntötte el a lány, ahogy a berendezés egyszerűségét megtörő vidám, színes textileket maga elé idézte.
-Igen, ez a nyugalom szinte átmossa az ember lelkét – helyeselt Cole, aki éppen csak el tudta kapni a tekintetét, amikor a lány feléje fordult. Már tegnap is észrevette, hogy egyre többször felejti rajta a szemét, de akkor még be tudta magyarázni magának, hogy csak az aggodalom miatt tartja szemmel. Egy forgolódással töltött éjszaka után végül beismerte, hogy Noelle Morrison nőies bája és nyugodt talpraesettsége nem hagyja érzéketlenül. Még nem egészen értette, mi ez az egész, de a gyomra a régről ismerős görccsel reagált, ha arra gondolt, hogy a lány veszélyben lehet. Úgy döntött, itt az ideje, hogy egy kicsit elterelje a veszélyes vizekre evező gondolatait és elindult, hogy fát aprítson a kandallóba. Nem látta, hogy a lány is lapos pillantással néz utána. Cole Brent nemcsak kellemes társaság, de határozottan izgalmas férfi volt. Most is elég volt egy pillantást vetnie a férfira, ahogy meglóbálta kezében a baltát és olyan izgalom fogta el, amit nem lehetett nem szexuális feszültségként értelmezni. Ráadásul most éppen kibújt az ingéből és az alkonyba forduló alacsony nap megcsillant egészségtől duzzadó, férfias testén. Cole biztosan sok időt töltött a szabadban mezítelen felsőtesttel, mert a bőre szinte olajosan barna volt. Ebben a pillanatban felemelt egy újabb hasábot és közben feléje nézett. Noellenek már nem volt ideje elkapni a tekintetét, így aztán zavartan elpirult. Menekülésként a parányi konyha felé vette az irányt
Amikor egy órával később a férfi megjelent az ajtóban, hogy lezuhanyozzon, Noelle még mindig álmodozó tekintettel kavargatta a salátát. Arra gondolt, hogy Daniel – akiről időközben kiderült, hogy nem is az, akinek mondta magát -, nos, még Daniel sem hatott rá ennyire felkavaróan. Jóképű férfi volt, de mégis… férfiként nem hatott rá ennyire lehengerlően. De Colenak is talán csak ez a mesés környezet adja a vonzerejét, hiszen pontosan úgy fest, mint aki az élete nagy részét favágással, tavon csónakázással és horgászással tölti. Legalábbis a városban még nem érezte, hogy a közelében megrebben a belsejében valami titokzatos pillangóhad. A férfi csak egy futó pillantást vetett a vacsora előkészületeire, majd odavetette:
-Öt perc és itt vagyok.
Noelle nem válaszolt, csak biccentett. Amikor csukódott a férfi mögött a fürdőszoba ajtaja, akkor pedig úgy fújta ki a visszatartott levegőt, mint aki búvárkodott az elmúlt percekben és végre feljött a víz színére.
A férfi valóban rekordsebességgel végzett és mire Noelle az asztalra tette az egyszerű, de ínycsiklandóan festő ételt, már egy dugóhúzóval bajlódott. Megszaglászta a kinyitott üvegből kiáramló aromát. A bort még a ház melletti fáskamrában találta. Nem is emlékezett, mikor tehette oda, de remélte, hogy az eltelt időben nem buggyant meg. Ugyanakkor nem volt biztos benne, hogy jó ötlet a délutáni feszültségre alkoholt önteni. Nem akart közel kerülni a lányhoz. Egyrészt a maga szabta etikai szabályok miatt sem, hiszen a védett személy biztonságát sem tudja garantálni, ha állandóan az jár a fejében, hogy milyen csodálatos a naplementében megcsillanó gesztenyebarna haja és a macskás, kutatóan megvillanó zöld szempár. Másrészt ezen a helyen, Tara árnyékában szinte zavarban volt. Talán ezért is tette be a fotóját az éjjeli szekrényébe. Mert egészen egyszerűen úgy érezte, hogy hárman túl sokan vannak ebben a parányi házikóban.
-Meddig maradunk még itt – kérdezte meg halkan a lány, kirántva őt zavart gondolataiból.
-Néhány napon belül talán kiderül – felelt kitérően a férfi. Nem akart most belemenni, hogy kitől és milyen hírekre vár. Minél kevesebbet tud Noelle ezekről a dolgokról, talán annál nyugodtabban tudják átvészelni az előttük álló időszakot.
-Végig ilyen távolságtartó lesz? – tette le talán kissé hangosabb koppanással a salátás tálat az asztalra a lány.
-Ez nem vakáció – felelt morózusan Cole.
-De ettől még nem kellene megnehezítenünk egymás dolgát – ült le vele szemben a lány.
-Megnehezíteni? – nézett rá értetlenül a férfi. Ő egyetlen nehezítő tényezőt látott, de arra egészen biztosan nem gondolhatott a lány.
-Igen. Ha nem veszünk tudomást arról, hogy valami van köztünk – babrálta idegesen Noelle a kését. Meglehetősen kínos lenne, ha csak ő érezne valamit, ami amúgy a férfi számára nem létező érzés lenne. Nemcsak kínos, egyenesen megalázó.
-Mégis mi van köztünk? – kérdezte halkan Cole, és a hangja megborzongatta a lány gerincét. Pontosan értette a kérdését, de azt akarja, hogy ő mondja ki először – futott át a fején.
-Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, ha csak kerülgetjük még a beismerését is – suttogta Noelle. -Úgy érzem – és javítson ki, ha tévedek -, hogy nem vagyok nőként közömbös magának. És ha egészen őszinte akarok lenni, akkor ugyanezt elmondhatom magával kapcsolatban is.
-Ezt honnan veszi? – motyogta Cole és érezte, hogy híres hidegvére cserben hagyja és a füle égni kezd, mint egy kamasznak.
-Nevezzük női megérzésnek – érkezett a halk válasz.
-Nos, akkor elismerésem a női megérzésnek – bólintott a férfi és szedett magának a salátából, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az egymás iránti vonzódásuk a vacsora egyik témája. Noelle úgy döntött, egyelőre nem feszegeti tovább a kérdést. Cole válasza már így is felért egy beismeréssel.
-Mire várunk? – kérdezte, és remélte, hogy a férfi nem érti félre a kérdését és rájön, hogy ő visszatért a kezdeti beszélgetéshez. Úgy tűnt, jól számított, mert Cole röviden válaszolt:
-Információkra.
-Mert azok majd házhoz jönnek itt a világ végén? – kuncogott kissé kényszeredetten a lány.
-Remélem.
-Akkor valaki mégis csak tudja, hogy itt vagyunk?
-Az apám. Más senki – adta meg neki a választ a férfi.
-Ó, az apám és a maga apja a legjobb barátok, biztos elmondja neki, ha tud valamit.
-Ha megkínozza, akkor se – húzta mosolyra a száját a férfi. Leslie Brent a végtelenségig lojális volt ugyan, de még ennél is paranoiásabb, így aztán titoktartásban senki nem vehette fel vele a versenyt. Bármennyire kedveli Noelle apját, egészen biztosan nem fog elmondani neki lényeges információkat, amik rosszkor, rossz helyen felbukkanva a vesztüket okozhatnák.  Úgy döntött, nem hagyja a témát ebbe az irányba kibontakozni és inkább visszakérdezett:
-Miért nem jó a viszonya az édesapjával?


2019. március 9., szombat

Testőr 4.


Noelle szeme pontosan abban a pillanatban pattant fel, ahogy a férfi lefékezett a ház előtti tisztáson. Az erdő majdnem a küszöbig ért. Látszott, hogy senki nem járt erre az elmúlt években.
-Hol vagyok? Hogy kerül maga ide? Mi történt? – kérdezte a lány már-már hisztérikusan.
-Ez utóbbit én akartam kérdezni magától – nézett maga elé Cole. Ha tudta volna, hogy Noelle ilyen hamar magához tér, megállhatott volna a városkában, várva ezt a percet, hogy legalább letudják a bevásárlást. Ahogy végig nézett a lány combjáig felcsúszott kis koktélruhán, a listához még némi ruhaneműt is hozzátett.
-Elmentünk Dannal a hajójára, aztán nem tudom, az egész olyan zavaros. Tudom, hogy először még mérges voltam, mert nem szeretem a meglepetéseket, de aztán pezsgőt hozott – ráncolta a homlokát Noelle, ahogy próbált visszaemlékezni. -Innen semmire nem emlékszem. Hol van Daniel?
-A maga Daniele nem egészen az, akinek mondja magát. Először is biztosan nem Daniel Lowettnek hívják. Másrészt altatót adott magának, majd lelépett, egy jetskin hagyta el a hajót. És nem gondolom, hogy csak egy második üveg pezsgőért akart kimenni a partra. Vannak ötleteim, hogy hogyan folytatódott volna az este, de nem akarom megijeszteni.
-Hát, kösz! Azzal alighanem már elkésett – húzta el a száját a lány. –De hogy került maga a képbe?
-Őszintén? Megérzés. Követtem magukat, amikor kiderült, hogy nem a Norma felé mennek. A kikötőben meg egy csónakkal mentem a hajó után és amikor láttam, hogy a barátja elmegy, felmentem megkeresni magát. Ott hevert elkábítva, úgyhogy jobbnak láttam, ha elhozom, mielőtt még kiderül, mik voltak a  fickó további tervei. Most pedig itt vagyunk – mutatott körbe a tisztáson.
-Szép – bólogatott a lány, és Cole nem tudta eldönteni, hogy ez most őszinte megállapítás volt, vagy inkább egy szarkasztikus megjegyzés. A helyzetre, a történtekre vagy éppenséggel az őket körbevevő vadonra értette-e a lány. –Hol van ez az itt? Kinek a háza ez?
-Egy régi barátomé – nyelt nagyot a férfi. Taráról most nem érezte fontosnak beszámolni. Csak összezavarná Noellet, pedig most életmentő lehet, ha ő is tisztán tud gondolkozni.  –De ha már felébredt, akkor vissza is mehetnénk a közeli városkába bevásárolni. Rendben?
-Csak annyit áruljon még el – mondta meglepően nyugodt hangon a lány -, hogy miért bújtunk el itt az erdőben? Mert ez egy búvóhely, nem igaz?
-Nos, tényleg az. Nem köthető magához, igazából hozzám sem, úgyhogy bárki eredne utánunk, nem találna ránk egykönnyen.
-Na jó, gondolom a további válaszok előtt nem ártana bevásárolnunk, mert hamarosan lemegy a nap és van egy sejtésem, hogy a házban pókokon kívül nem sok mindent találunk – tornáztatta meg elgémberedett nyakát a lány. Cole elismerően konstatálta a higgadtságát. Talán nem is lesz olyan rossz összezárva itt a világ végén – indított újra és óvatosan megfordult a tenyérnyi tisztáson.

Noelle karján már ott hevert egy melegítő szett, néhány póló, fehérnemű és egy sort is, a kezében pedig egy kényelmesnek tűnő tornacipő fityegett. Cole aggodalmasan nézte a növekvő halmot. Nem akart kártyával fizetni és nem volt biztos benne, hogy ennyi készpénz van még nála. Állt a papírdobozzal a kezében, amiben a legszükségesebb élelmiszerek lapultak, majd a pénztár felé biccentett a fejével.
-Indulhatnánk? Mielőtt még az egész boltot összeszedi. Nem biztos, hogy ki tudom fizetni.
-Ne aggódjon! Van pénzem – vigyorgott a lány és látva a férfi hitetlenkedő tekintetét, rákacsintott. –Tudja, engem senki nem hozhat olyan helyzetbe még egyszer, hogy pénz híján zavarba kelljen jönnöm. Mindig van egy kis dugipénz a melltartómban, hogy legalább egy taxit tudjak fogni, ha nem jól alakul az este.
-Dicséretes előrelátás – könnyebbült meg Cole. Fizettek és a kocsi felé indultak, amikor észrevette, hogy a lány lemarad és elgondolkodva nézi. –Mi a baj?
-Maga sántít! – állapította meg Noelle és ettől Colenak eszébe jutott, hogy már igazán ideje lenne leápolni a talpát. A puszta gondolattól jobban kezdett sajogni a seb. –Megsérült? Hol? Hogyan? – kérdezősködött tovább Noelle. Cole biztos volt benne, hogy az elkövetkező napokban sok türelemre lesz szüksége egy ilyen kíváncsi védenc mellett.
-A hajón léptem bele alighanem a maga poharának a szilánkjaiba. Sötét volt, nem vettem észre – tette hozzá már-már szabadkozva.
-Kötszert, fertőtlenítőt vett? – kérdezte a lány gyakorlatiasan, majd a férfi bólintására beült a kocsiba. –Akkor menjünk, majd én leápolom, végül is a megmentésemre sietve sérült meg. Ennyi a legkevesebb, amit megtehetek magáért. Addig is meséljen! Hol vagyunk és ki az a barát, akié ez a ház. Mellesleg pedig  elmesélhetné, ki az a Tara, akinek a nevére ébredtem a kocsiban. Akkorát sóhajtott, hogy a viharos szél ehhez képest gyenge fuvallat.
Cole mogorván hajtott ki a parkolóból. Hangosan is kimondta volna Tara nevét? De hát miért is ne... valamennyit elárulhat Noellenek Taráról. Legalább lesz valami témájuk, ami nem közvetlenül az elrablásával van összefüggésben. Aztán rájött, hogy talán mégis ..., talán Tara sorsa és Noelleé valahol összefonódik. Gyomorszorító gondolat volt.

Omar bajban volt. Kora hajnalban visszatért a hajóra, ahol két nagyon ideges férfit talált. Egyikőjük minden bevezetés nélkül a kormányfülkének csapta.
-Hol a nő? – ordított, fekete szeme a közelgő tájfun vadságával villogott.
-Itt hagytam, ahogy megbeszéltük – motyogta Omar a hófehér üléseket nézve, mintha Noelle teste csak a többiek számára lenne láthatatlan. De a lány nem hevert ott kívánatos hosszú combjait kivillantva a kis koktélruhából. Ezzel szemben észrevett egy vörösen sötétlő csíkot a bőrpárna szélén. Támadója a meglepett és gyanakvó tekintetet követve szintén az ülésre nézett. Meglátta a csíkot és közelebb lépett. Ujjával megérintette, majd maga előtt dörzsölgetve felpillantott.
-Megölte?
-Megőrültek? Miért öltem volna meg?
-Talán nem úgy sikerült, ahogy tervezte, ellenkezett, baleset volt. Vagy le akarta szakítani a virágot, mielőtt átadja, ő tiltakozott, maga meg erőszakoskodott...
-Ember, miről beszél? Nem bántottam! Beleraktam a pezsgőjébe az altatót és itt hagytam.
-Akkor mi ez a vér itt és a cserepek?
-A pohár biztosan kiesett a kezéből, de a vér ... fogalmam sincs. Talán magához tért és belelépett. Aztán megtántorodott és átesett a korláton.
-Uram! – szólalt meg egy matróz a feljárónál. –Ezt találtuk a rámpánál beakadva – emelt maga elé egy fél pár férfi cipőt. Az elegáns sötét bőrű férfi közelebb lépett, aztán Omarra nézett:
-A magáé?
-Nem, nem az enyém – rázta meg az a fejét.
-Akkor kié?
-Honnan tudjam? Talán csak errefelé sodorta az ár egy másik hajóról.
-Nos, akkor találja meg a gazdáját! És találja meg a nőt, különben viselnie kell a következményeit az ügyetlenségének! – vakkantott rá a férfi és a cipőt úgy dobta elé, mint valami selyemzsinórt, amilyet azoknak küldtek valamikor, akiknek már csak az öngyilkosság volt az utolsó menekülési lehetőségük valami iszonyatos halál elől. Néhány pillanat múlva a másik hajó beindította a motorjait és csendes fensőbbséggel elúszott a nyílt tenger felé. Omar reszketve nézte a távolodó hajót. Én itt hagytam! – motyogta maga elé. Világossá tették előtte, hogy nincs kihátrálás a buliból. Főleg most, hogy a baj megesett. Vajon hova tűnt Noele Morrison? És egyedül lépett le vagy segítsége is volt? Ugyan! Ki tudhatta volna, hogy segítségre szorul? De a nő mindenképpen veszélyt jelent. Őrá mindenképpen! Tudja, hogy ezen a hajón volt és itt elkábították. Ha feljelenti, a hamis személyazonosság talán lelassítja a nyomozást, de végül egészen biztosan eljutnak hozzá is. Bűnjelnek meg itt van ez a  gyönyörű hajó. Süllyessze el? Tudta, hogy nem lenne képes rá. Kevés dologhoz ragaszkodott, de az életén túl éppen ez a pazar úszó palota volt az. Felemelte a férfi cipőt. Már ő is úgy gondolta, hogy akié ez a lábbeli, az segíthetett a lánynak a szökésben, de vajon ki lehetett az? Honnan tudta, hogy ide kell jönnie? Felvillant előtte a kávéimádó jóképű szomszéd arca. Bármennyire lehetetlennek tűnt, azért utána fog nézni, de először is a  lány lakására megy vissza, talán ott talál valami támpontot, hol bújhatott el.

2019. március 6., szerda

Testőr 3.


Omar Halifa egykedvűen nézte, ahogy a lány leomlik a háta mögötti puha ülésekre. Még most is milyen szép! Bár a megbízója nem ragaszkodott hozzá, hogy csak érintetlen hajadonokat hajtson fel a számára, de eddig megtartóztatta magát. Pedig erős volt a kísértés. Egy hónapja égett kínban a teste a lány mellett, de nem akarta, hogy esetleg érzelmileg megérintse őt, ez pedig egy testi kapcsolatban akaratán kívül is kialakulhatott volna. Jobb ez így! Tudta, hogy a lány sem érti a távolságtartását, de végül rájött, hogy Noelle mindebben valami mélyen gyökerező lovagi imádatot, tiszteletet, meg a fene tudja, micsoda idejétmúlt romantikus marhaságokat vél látni. Persze ma, az utolsó napon, amit még együtt töltöttek, már kipróbálhatta volna, milyen érzés a bársonyos combok fogságában elélvezni. Érezte, hogy akár most is képes lenne a magáévá tenni, de aztán lerázta magáról a vágyat, akár vizet a kutya. Egy élettelen bábut ölelni nem lenne nagy élvezet. Ha rajta múlt volna, sokkal később itatta volna meg vele az altatót, behajtva azokat a kimondatlan ígéreteket, amiket a lány mozdulatai, szeme villanása, édes csókja jelentett az elmúlt hetekben. De a találkozó ideje már vészesen közelgett és nem akarta, hogy személyes kéjvágya belekavarjon az üzletmenetbe. Hamarosan lesz majd másik csinos arc, tökéletes test, ebben egy percig sem kételkedett. Voltak az életében nők, akikkel együtt hált ugyan, de olyan közömbösen tudta ott hagyni őket, mintha soha nem is érintették volna meg egymást. Noelle Morrison más volt, ezért is nem mert továbbmenni a maga által állított korlátoknál. De most dolga volt. El kellett hagynia a fedélzetet, mert a megbízója nem akarta, hogy bárki tudja azonosítani azt vagy azokat, akik a lányért jönnek. Megértette, hogy az ez az ő érdekét is szolgálja. Nem jelenthet veszélyt senki számára, hiszen ő csak annyit tud, hogy kit és hogyan kell levadásznia. A többi nem tartozott rá, és ez így meg is felelt neki. Megcirógatta a selymes bőrt a lány furcsán megbicsakló nyakán, kicsit mozdított rajta, mert most úgy festett, mint egy odahajított rongybaba. Aztán lement a hajó gyomrába, hogy szabaddá tegye az utat azok előtt, akik ezt a szép lány felkészítik új élete első napjaira.

Cole hálát adott az égnek a villanymotorért, amely talán nem volt olyan erős, mint egy benzinmotor, de sokkal halkabban követte a yachtot. A vízi közlekedés szabályait teljesen figyelmen kívül hagyva, fények nélkül követte az olajos sötétségben a hajót, pont olyan távolságból, amit még aligha vesznek át odaát. Vajon hova tarthatnak? És hol lehet a lány? Meg volt győződve róla, hogy mostanra talán már egy kajütbe zárva várja a sorsát. Ez az egész éjszakai hajókázás bűzlött valami hátsó gondolattól, mindenesetre nem egy romantikus légyottra emlékeztette. Amíg feszülten figyelte a távolban a hajó csillogó körvonalait, már annak is örült volna, ha tudja, hogy a lány még életben van. A korábbi emberrablásos elképzelés mostanra egy kéjgyilkosnak adta át a helyét és ettől a gondolattól valósággal vigyázzba állt a szőr a nyakán. Áldotta a megérzéseit, amiért nem hajtott haza és nem hagyta magára abban a pillanatban, ahogy meggyőződött róla, hogy Noelle kissé rekedtes hangján biztosítja az apját róla, hogy vele minden rendben, a telefonját feltöltötte és csak egy beteges elme játszik rossz viccet velük. Az öreg Morrison megnyugodva búcsúzott, és mintha Noelle korábban kicsit ellenséges viselkedése is szelídült volna az apjával szemben, amiért az az aggodalomnak ilyen nyilvánvaló jelét mutatta. Egy ilyen fordulatra egyikük sem számított, ez teljesen nyilvánvaló volt. Amíg lassan csurgott a hajó nyomában, azon vette észre magát, hogy a távolság egyre csökken közöttük. Visszavett a sebességből és a csónak szinte hangtalanul siklott a sötét, sima vízen a szélmentes időben. A hullámok jóformán meg sem törtek a tökéletesen kialakított csónaktesten. Milyen szerencse, hogy a kikötőmester pont ezt az antracitszürke színű csónakot adta neki. ez is segített megbújni a bujkáló hold fényében. Már elég közel járt a yachthoz, amikor észrevette, hogy a hajótest hátsó fala lenyílik és a rámpán egy jetskit enged valaki a vízre. Még ebből a távolságból is biztos volt benne, hogy Daniel Lowellt látja, amint nagy sebességgel a part felé veszi az irányt. Nem a kikötő felé, így őt valószínűleg észre sem vette, hanem feljebb a part felé, ahol a partmenti házak kis magánkikötői sorakoztak a telkek előtt. Kíváncsi lett volna, maradt-e valaki a hajón a lányon kívül. Várt néhány percig, de semmiféle mozgolódást nem látott. Elképzelni sem tudta, mi történhetett. Aligha egy üveg pezsgőért ugrott ki Dan fiú a partra, de akkor miért hagyta magára a lányt? A hajó túlságosan értékes ahhoz, hogy egy gyilkosságot maga mögött hagyva sorsára hagyja. A lánynak még élnie kell! Hiszen, ha az a pöcs tett volna vele bármit, akkor a legegyszerűbb módja az lett volna az eltűntetésének, ha súlyokat köt rá és a tengerbe ereszti, de semmi ilyen nem történt. Észrevette, hogy az inge a hűvös tengeri szellő ellenére a hátára tapad az izzadtságtól. Ideges volt. Ez az egész túlságosan egy olyan kirakó játszmára kezdett hasonlítani, ahol nem ismerte a játékszabályokat. Közben elérte a hajót, óvatosan a rámpához kormányozta a csónakot és kikötött. Kiugrott a víztől síkos felületre és felmordult, ahogy elegáns cipője megcsúszott, de egy laza mozdulattal lerúgta mindkettőt és hagyta, hogy a tenger árja lesodorja. Biztos volt benne, hogy a tenger hamarosan elnyeli oly sok más szeméttel együtt a márkás és tisztességtelenül drága olasz formatervezés eme remekét. Sajnálta, mert nemcsak mutatós, de kényelmes is volt, a borsos árról már nem is beszélve.
Csendben lopakodott a hajón, bármi nesz után hallgatózva, ami arról árulkodna, hogy nincs egyedül, de sehol nem volt egy lélek sem. A fedélzeten aztán meglátta a lányt. A fehér bőrpárnákon hevert. Ruhája kissé felcsúszva. Sérülés után kutatott rajta. Talán csak elájult és a fickó orvosért száguldott? Marhaság! – intette le önmagát. Ha baleset történt volna, elég lett volna egy telefon és máris küldik a segítséget. Műszaki problémájuk sem lehet, mert akkor a lány nem feküdne itt öntudatlanul. Megfogta a csuklóját. A pulzusa megnyugtatóan lüktetett. Elaltatták. Vajon hova ment a fickó és miért hagyta itt Noellet magára? Egy pillanatra átfutott a fején, hogy vajon elboldogulna-e a hajóval, végül úgy döntött, nem kockáztatja meg, hogy lopásért bárki feljelentse. Felnyalábolta a lányt, aztán a csónakja felé indult. A fájdalom olyan erős volt, hogy majdnem elejtette a terhét. A lábát mintha odaszegezték volna a fedélzethez. A francba! Nem vette észre az üvegcserepeket. Talán egy pohár szilánkjai voltak, melyet a lány ejtett el, mindenesetre most az ő talpába fúródtak. Óvatosan letette a lányt, aztán lekapta az ingét és csíkokra szaggatta. Amennyire csak a kajütből áradó gyenge fényben tudta, kiszedegette a cserepeket a talpából, majd szorosan bekötötte a lábát. A maradék anyaggal próbálta feltörölni a vért, de csak annyit ért el vele, hogy elmázolta, ezért aztán csomóba gyűrte és azt is a tengerbe dobta. Ha így halad, pucéron jut vissza a partra, a cápáknak mindenesetre elég csalétekkel szolgált. Újra felkapta a lányt és sziszegve a csónakjához sántikált. Elkötötte és óvatosan gázt adott. A távolban egy hajó fényei tűntek fel és egyenesen a nyílt vízen veszteglő hajó felé tartott. Talán éppen a lányért jönnek – futott át az agyán, ahogy próbált minél halkabban és gyorsabban eltűnni az éjszakában. Megborzongott a hűvös tengeri szélben, de már felbukkantak előtte a kikötő fényei. Nem bajlódott vele, hogy a kikötőmesternek visszavigye a kulcsokat. Kiemelte Noelle testét a csónakból és a kocsijához vitte. A piros Maserati még mindig ott parkolt. Mielőtt elindult volna, zsebkésével mind a négy gumit felhasította. Olcsó bosszú volt ez az éjszakai izgalmakért, ő is tudta, de azért elvigyorodott, ahogy a dühösen toporzékoló pasit maga elé képzelte. Mert hogy ideges lesz, abban egész biztos volt. De legalább egyúttal le is lassítja, amíg kénytelen új kocsi után nézni. Hamarosan már a partmenti szerpentinen száguldott. Bárki is jött a lányért, egészen biztosan hajtóvadászatot fog indítani utána. El kell rejtenie!

Leslie Brent összerezzent, amikor az ajtó kivágódott. Titkárnője a szemét forgatva tárta szét kezeit a berobbanó alak háta mögött. A feldúlt Howard Morrisont nyilván képtelenség volt megállítani. Lesliet meglepte barátja látható idegessége, ezért felállt és Murielt egy kézmozdulattal elbocsátotta, jelezve, hogy most senki ne zavarja.
-Hol a lányom? – dörrent Howard hangja, ahogy az ajtó bezárult mögötte.
-Lezártuk az ügyet. Otthon volt. Lemerült a telefonja, azért nem érted el. Beszéltél is vele – próbált türelmesen válaszolni Leslie, de a lelke mélyén érezte, hogy amiről ő beszél, az már múlt idő, amit nyilván más fejlemények követtek. Cole azonban nem hívta, így nyugodt volt.
-Azóta megint nem érem el. Odamentem hozzá, hogy beszéljünk, de a lakás tárva-nyitva állt, valaki feltörte és odabent minden úgy fest, mintha bomba robbant volna – hadart izgatottan az apa.
-Felhívtad a rendőrséget?
-Nem hívtam fel az átkozott fakabátokat – csapott az asztalra Howard, mire a mahagóni lapon összerezzentek a kristálypoharak.
-Jó, nyugodj meg! Mindjárt felhívom Colet, ő volt rajta az ügyön. Talán tud valamit, bár nem szólt ide.
-Ki a fene az a Cole? – csattant fel Howard.
-A fiam – nézett rá Leslie kissé neheztelve a szemüvege felett. –Megmondtam neked, hogy a legjobbat küldöm utána. Hm, ő sem veszi fel – ráncolta tanácstalanul a homlokát, miközben a fia telefonja kitartóan ismételgette a fülébe: A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható.
-Szerinted együtt vannak?
-Fogalmam sincs. Cole szólt, hogy a lányodnak este a barátjával van programja. Azóta nem beszéltünk, most pedig ő sem érhető el. Nincs más hátra, várnunk kell. Egészen biztosan üzen, ha történt időközben valami. Ha másért nem, akkor azért, hogy a háttérből segítséget nyújthassunk. Addig is ... mond neked az a név valamit, hogy Daniel Lowett?
-Nem, nem mond semmit. A lányom az utóbbi időben nem sok mindent osztott meg velem. A magánéletéről aztán végképp – motyogta maga elé Howard. Ez az egész az ő hibája – ostorozta magát, amiért megpróbált beleszólni a lánya életébe. De hát hogyne tette volna? Mindennap olyan alakokkal találkozott a munkája során, akik bár anyagilag jó partinak számítottak, de a hideg is kirázta attól, hogy ilyenekkel lássa az egy szem lányát.Mit ért el azzal, hogy ő majd megmondja? Pontosan azt, amitől tartott. Fogalma sincs, hogy Noelle kivel, kikkel töltötte az idejét. A bizonytalanságnál pedig nem ismert rosszabbat.

Cole időnként a lány nyaki verőerére tette az ujját. A vér lustán áramlott a finom bőr alatt, a gyenge ritmust ki tudta tapintani, és egyelőre ennyi elég is volt. Bármit adtak be neki, úgy tűnt, egy ideig még nyugta lesz tőle. Más sem hiányzott volna, hogy még Noelle Morrison is az idegeit  cincálja a kérdezősködésével vagy az ellenkezésével. Abban biztos volt, hogy ha magához tér, ki lesz borulva, amiért valósággal elrabolta. Ő csak az előnyét látta, hogy a lány sem tudja, merre járnak. Legalább nem próbálkozik a szökéssel sem. Egyelőre – tette hozzá gondolatban egy grimasz kíséretében. Noelle Morrison nem olyan nőnek tűnt, aki hagyja magát megvédeni. Bár, talán az éjszakai kaland felnyitotta a szemét, hogy a világ nem csak ártalmatlan férfiakból áll.
Már hosszú út állt mögöttük, amikor a lány először kezdett mocorogni. Elhagyták San Franciscót és a Sequioa nemzeti park szélén hasítottak Groveland felé. Onnan már csak egy köpésnyire volt a Ház, amit Cole elég biztonságosnak érzett a bujkáláshoz. A Yosemite nemzeti park szélénél, még Crane flat előtt lekanyarodott az útról és a fák között, egy alig felismerhető ösvényen tartott a menedékük felé. Tisztában volt vele, hogy nehéz lesz átlépni a küszöbét annak az erdei laknak, ahol élete legboldogabb napjait élte valamikor régen. Tara nagyapja parkőr volt és ez az ő háza volt. Itt töltötték az esküvő előtti szabadságukat, teljesen elvágva a világtól. A lány szülei talán már meg is feledkeztek róla, hiszen régen se jártak ide. Csak Tara. Aki a nagyapja szeme fénye volt már kislány korában is, így nem is volt kérdés, hogy a jó öreg őrá hagyja az erdei lakot. Nem volt több egy egyszerű fa nyaralónál. Egyszerű volt  a berendezése is, de ez nem zavarta a szerelmeseket. Napközben kirándultak, a tónál heverésztek, esténként a parton raktak tüzet és ott próbálták kiolvasni a jövőjüket a csillagokból, mielőtt ágyba bújtak és szerelmeskedtek. A gyönyörű csillogó égbolt semmiféle eljövendő tragédiáról nem mesélt. És most újra itt volt. Egy nővel, aki utálni fogja ezt a helyet, ami neki szinte szent volt. Már előre ideges volt még a gondolattól is.

2019. március 3., vasárnap

Testőr 2.


2.

Meg sem lepte, hogy ma délelőtt nem volt ilyen tárgyalás. Cole biztos volt benne, hogy ez a bizonyos Dan az ő embere. Ő fotózhatott és talán a levelek mögött is ő áll. Vajon ez az igazi neve? A nyilvántartásban talált ugyan egy ilyen nevű fickót, de kizártnak tartotta, hogy ez a gyönyörű lány egy ilyen átlagos kinézetű pasival randizzon, aki foglalkozására nézve könyvelő volt. Lowell a 185 centijével talán még alacsonyabb is lehetett, mint a modell alkatú Noelle. Ritkás haja pedig elég bárgyú arckifejezéssel társult. Nem az a kiköpött nők ideálja, de hát mit ért ő a női lélekhez? Az új információk birtokában eltökélte, hogy visszamegy a lányhoz és szembesíti a kutatása eredményeivel. Talán ennyi is elég lesz, hogy megelőzzenek egy problémát, amit jelen esetben – jobb híján - Daniel Lowellnek hívtak.
Noelle a szemét forgatva cövekelt le az ajtóban, amikor becsöngetett.
-Nem hallotta, amikor elköszöntem? A viszont soha nem látásra!
Cole nem foglalkozott barátságtalan fogadtatással.
-Van fotója erről a Danielről?
-Nincs, de hamarosan találkozhat vele, mert ma este vacsorázni megyünk a Norma-ba.
-Oké, akkor megvárom, ha nincs ellenére.
-Miért? Ha ellenemre van, akkor elmegy? – kérdezett vissza a lány szemtelenül, aztán hirtelen megfordult és a szétnyíló ruha kivágásában bársonyos hátát mutatta a férfinak. –Ha már itt marad, legalább tegye hasznossá magát és húzza fel a cipzáromat!
Cole engedelmeskedett, bár azért megengedett magának egy kósza érintést a lány hátán. Noelle összerezzent, de mire méltatlankodhatott volna, a cipzár a nyakáig bezárult.
-Köszönöm! – morogta és hátra sem nézve eltávolodott a férfitól. Közben Cole alaposabban szemügyre vette a lakást. Nem vallott kifejezetten egy milliomos csemete kéglijére. Minden nagyon barátságos, praktikus, már-már hétköznapi, sehol értékes darabok. Amikor ezt szóvá tette, a lány beszédessé vált. Látszott, hogy szereti a lakását és általában a lakberendezést. Elmesélte, hogy szívesen cserélgeti hangulata és néha még az évszakok szerint is a berendezés egyes darabjait és a kiegészítőket. Amivel pedig végképp sikerült meglepnie a férfit, az a kijelentés volt, hogy a legtöbb textil kiegészítőt sajátkezűleg készíti. Ki sem nézte volna belőle ezt a fészekrakó ösztönt. Különleges lány – döntötte el magában. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy miért is van itt. Tulajdonképpen a megbízása csak arra szólt, hogy kerítse elő, további nyomozásról, védelemről szót sem ejtett az apja. Mégis, az egész napját vele töltötte. Mi a fenéért is rogyaszt mellette, akár egy gardedám? A csengő hangjára összerezzent. Már egészen megfeledkezett a titokzatos Danielről. Ujját a szája elé téve figyelmeztette a lányt, hogy ne beszéljen a barátjának arról, miért is van itt.
Az ajtóban egy feltűnően jóképű, sötét hajú, kissé talán keleties vonásokat viselő magas férfi állt. Akár egy milliomos keleti herceg – futott át Cole fején. A másik nyílt, nem titkoltan kíváncsi tekintettel nyújtott neki kezet, mint aki azt kutatja, vajon egy potenciális vetélytársra talált-e szíve hölgye nappalijában. Cole hamar feltalálta magát. Mint szomszéd mutatkozott be, aki csak egy kis kávéporért ugrott át. Még jó, hogy kivételes memóriájával megjegyezte a szemközti lakás lakójának nevét, így aztán Billy O’Connelként erőteljes kézfogással válaszolt a sima modorú szépfiú köszönésére. Bocsánatot kért, hogy itt ragadt és még egyszer figyelmeztette a lányt a kávéra. Noelle hamarosan egy doboz kávéport nyomott a kezébe. Megköszönte és már csukódott is mögötte z ajtó. Még hallotta, ahogy a sötét szemű álDaniel megkérdezi:
-Versenyeztetsz minket Noelle?
A lány nevetve rázta a fejét, de amikor elfordult, egy pillanatra átfutott a fején, hogy ez a Cole Brent  tulajdonképpen kifejezetten jóképű fickó. Valahogy sokkal inkább magához valónak érezte, mint Daniel állandó eleganciáját. A srácnak már hetekkel ezelőtt is szóvá tette, hogy mindig olyan, mint aki most lépett ki egy divatszalonból, mire az lazán megrántotta a vállát: -Kedvelem az eleganciát. – A dolog ennyivel aztán el is felejtődött, de most valamiért élesen maga előtt látta Cole Brent hanyag, mégis vonzó sportos viseletét és mellette Daniel piperkőcségét. De hiszen egy előkelő étterembe mennek, ő maga is az egyik koktélruhájába bújt; hogy is jutott eszébe egyáltalán összehasonlítani a két férfi ruházatát?

Cole az utcán az első szemetesbe hajította a kávés dobozt.  Előtte egy tűzpiros Maserati parkolt. A zsebéből egy apró szerkezetet vett elő és feltűnés nélkül a kerékdobba rejtette. Amikor beült a saját kocsijába,hunyorogva összegezte magában az eddigieket. Adott egy fickó, aki úgy fest, mint egy unatkozó milliomos, olyan kocsival is jár, tehát anyagilag nincs rászorulva a lányért kapható váltságdíjra. Los Angelesben nem ritkák az ilyen luxusautók, de Cole biztos volt benne, hogy ez a piros csoda a férfié. A francba! Azt elfelejtette megkérdezni a lánytól, hogy mivel foglalkozik a barátja. Ilyen jól azért kevés állásban fizetnek. Felnevetett, ahogy eszébe jutott, Daniel azzal etette a lányt, hogy nem fizetett be néhány parkolási díjat és ezért kell megjelennie a bíróságon. Na hiszen! A párocska megjelent a kapuban, Cole pedig lejjebb csúszott az ülésben. Baseballsapkája eltakarta az arcát, de annyit azért látott, hogy jól számított. Az előtte parkoló Maseratiba ülnek bele. Telefonján az apró piros pötty mozgásba lendült, ahogy a sportkocsi kilőtt a járda mellől.
Noelle szerint a Norma-ban vacsoráznak a belvárosban, de a kocsi nem abba az irányba tartott. Cole kissé lemaradva követte, ahogy a tengerparti út felé haladva kifelé tartottak a városból. A hegyi szerpentinen már sokkal nehezebb lesz követnie őket – futott át a fején, amikor a Maserati hirtelen lekanyarodott a part, a kikötő felé. Ha egy hajóra viszi, esélye sem lesz követni őket – ráncolta a homlokát. Felhívta az irodáját. Ha szerencséje van, Alan még odabent lesz, mert a titkárnőjének túlságosan soká tartana elmagyarázni, pontosan mire van szüksége, és most sem kedve, sem ideje nem volt hosszas magyarázkodásba kezdeni. Szerencséje volt. Alan néhány szóból is megértette, mit kell tennie, így egy kissé megnyugodva követte a párocskát. Tudta, hogy a segítségének csak néhány perce van intézkednie, de nem féltette Alant. Nagyon meggyőző és magabiztos tudott lenni, ha az élet úgy kívánta. Jaguárja hangtalanul suhant a másik kocsi nyomában, aztán hamarosan cifrán káromkodva fékezett le a piros csodajárgány mellett a parkolóban. Fogalma sem volt, hogy a hatalmas és pillanatnyilag kihalt kikötőben merre keresse a párost. A legjobb lett volna Noelle-re is nyomkövetőt tennie, de abban a falatnyi ruhában ugyan hova is rejthette volna el feltűnés nélkül? Azt végképp nem tudhatta, milyen kiegészítőt visz magával. De most nem is emlékezett, hogy a lánynál látott-e táskát, ahogy beült a kocsiba. Milyen nő az, aki egy vacsorára nem visz magával táskát, amibe a szépítkező szereit rejthette volna? Újragondolta az egész estét attól a pillanattól fogva, hogy a magát Daniel Lowellek mondó  belépett a lakásba. A férfi tekintete az emlékeiben sokkal hidegebbnek tűnt, mint odafönt a lakásban. Vagy csak neki tűnt úgy? Noelle-re alighanem úgy nézett, hogy a lány még a nevét is elfelejtette, nemhogy egy apró női retikült. Vajon mivel vette rá a lányt, hogy egy szál csipkében kövesse az éjszakába? Ahogy a kocsihoz mentek, nem úgy tűnt, hogy a lány az akarata ellenére tart vele. Talán már akkor is tudta, hogy nem az étterembe mennek? Ha tudta is, nem nyugtalankodott emiatt. A francba! A női lélekhez sokkal jobban kellene értenie, ha követni akarja az ilyen kis bakugrásokat. Jobb ötlete nem lévén, a kikötői irodába sietett, ahol átvette egy Catalina névre hallgató motorcsónak papírjait és kulcsait. Már majdnem kilépett az ajtón, amikor eszébe jutott valami és visszafordult:
-Nem tudja véletlenül, hogy a barátom, Mr. Lowell hajója hol parkol?
A kikötőmester nem volt titkolózós típus.
-A Sivatag királynője? Az első móló első állásában, a parkolótól felfelé - intett a fickó a távolba. –Az van a legközelebb a kijárathoz és Mr. Lowell ragaszkodik hozzá, hogy azt mindig szabadon tartsuk neki. Azt mondja, azzal a nagy hajóval még nehezen lavírozik és nem akarja veszélyeztetni a többiek épségét. De milyen fura név ez egy hajónak, nem gondolja? – kuncogott a férfi, de Cole már ki is lépett az ajtón, válaszra sem méltatva a szószátyár fickót. Futva igyekezett a töltőállomás mellett kiköt9tt csónakhoz. Beugrott, indított és egy merész fordulattal máris a kijárat felé indult. A távolban egy kivilágított hajó éppen a nyílt víz felé vette az irányt. Cole biztos volt benne, hogy a Sivatag királynője az. A francba! Miért nem lottózik? Ilyen megérzéssel már egészen biztosan megütötte volna már a főnyereményt.
Noelle fázósan fűzte össze a karjait. Dan meglepetése valamiért ma nem töltötte el örömmel. Talán Cole Brent látogatása zavarta össze, a végeérhetetlen kérdezősködése. Talán csak annyi történt, hogy ő egy elegáns vacsorára készült, nem erre a hűvös tengeri utazásra. De nem akarta elrontani a férfi örömét, így inkább nem szólt. Eszébe jutott Dan csókja a lakásban, ahogy szinte kitáncolt vele a szemközti lakástól elválasztó folyosóra. Olyan játékos volt, olyan szenvedélyes, hogy szinte észre sem vette, hogy a táskája, a kulcsai nélkül csapódott be mögöttük a lakása ajtaja. Aztán csak legyintett. Majd az öreg Billy beengedi, hiszen amióta egyszer már sikerült kizárnia magát a lakásból, hagyott nála is egy pótkulcsot.
Óvatos mozdulattal megsimogatta maga mellett a hófehér bőrből készült finom üléshuzatot. Egy vagyont érhet ez a „ladik”, gondolta elismerően. Az apja révén látott ő már luxust, tradicionális, generációkra visszavezethető gazdagságot és felkapaszkodott újgazdagok magamutogató gazdagságát egyaránt. Ennek a hajónak, de leginkább Danielnek a kapcsán még nem tudta eldönteni, melyik csoportba tartozhat. Fogalma sem volt, mivel foglalkozik. Ennyi pénzt még a városban élő szupersztárok sem biztos, hogy költhettek a kedvteléseikre. Kicsit aggasztotta most ez a tudatlanság. Sivatag királynője – simított végig az arany színű festékkel felfestett feliraton a korlátra akasztott mentőövön. Milyen fura név ez egy hajónak – pillantott körbe a végtelen fekete vízen. Már besötétedett és a gyomra hangosan megkordult. Későre járt. Egy pillanatra halvány rossz érzés járta át, ami csak addig tartott, amíg megjelent Dan a kajüt ajtajában, kezében két pohár pezsgővel.
-Hamarosan kész a vacsora – jelentette be, és Noelle önkéntelenül mélyet szippantott a levegőből. Nem érzett ínycsiklandó illatot, de talán csak túl jól szigetelt a konyha.
-Nocsak, a fiatalembernek titkai vannak? – kuncogott kacéran, mire a férfi tekintete megkeményedett.
-Titkaim? – kérdezte mély torokhangon.
-Főzni is tudsz? Mert amióta elindultunk, egy lelket sem láttam a hajón, úgyhogy neked kell lenned a főszakácsnak és a pincérnek is.
-Nos, azt azért nem – ismerte be Dan. -Szerencsére a személyzet már megoldotta. Csak melegítenem kell, és arra még én is képes vagyok. Nincs rajtunk kívül más a hajón, mert nem akartam, hogy itt tátsák a szájukat, amikor el akarlak csábítani – búgott szenvedélyesen a hangja, miközben koccintott a lánnyal.
Noelle elpirult. Már kíváncsi volt, mikor vallja be a férfi, hogy mi a célja ezzel a váratlan kirándulással. Tulajdonképpen amióta ismerték egymást, nagyon lassú tempóban haladtak előre. Ez eleinte furcsa volt, később elhitette magával, hogy Dan így akarja a tudtára adni, hogy tiszteli őt és nemcsak a testét akarja, hanem valami többet. Tehát ma estéig tartott a kábítás? Tulajdonképpen nem volt ellenére. Ha már így alakult, ennél eszményibb helyet nem is találhattak volna az első szerelmes együttlétükre. A lágyan ringatózó hajón tölteni az éjszakát, a tengeren megélni a napfelkeltét. Igazán romantikus oldaláról mutatkozott be a férfi. Belekortyolt a pezsgőjébe, intenzíven pezsgett a nyelve hegyén, kiélvezte minden cseppjét. A tökéletes pezsgő szinte itatta magát, újra ivott és a pohár hamar kiürült. Csak akkor vette észre, hogy Dan elgondolkodva figyeli őt és még meg sem kóstolta a saját italát. Zavarodottan pillantott a poharára. Le akarná itatni? De mi értelme lenne ennek, hiszen nem tiltakozott a férfi szavai ellen, készen áll rá, hogy lefeküdjön vele. Daniel kitartóan nézte őt, mint aki vár valamire. Zavarodottan pislogott a poharába és megpillantotta az apró lepedéket a pohár alján. Mi a franc ez? Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt a sötétség, amely mélyebb volt, mint az őket körbeölelő éjszaka, magával rántotta volna.

2019. március 1., péntek

Szereposztás.2

A kis mozimban, ami írás közben forog a fejemben, ezek az arcok a főbb szereplők ... eddig :D

Cole Brent
Noelle Morrison
Howard Morrison

Leslie Brent
Omar Halifa

Testőr 1.


Meleg nyári nap volt, az év eddigi legmelegebb napja, sőt ennek az évtizednek. De Howard Morrison valószínűleg mégsem ezért fog emlékezni rá, amíg csak él. Az elegáns őszes férfi remegő kézzel tartotta maga elé a fotót, miközben másik kezében a telefon kitartóan ismételgette: A hívott fél pillanatnyilag nem kapcsolható
Jó néhány napja beszélt a lányával. Az utóbbi időben megritkultak a beszélgetéseik, mert többnyire veszekedésbe torkollottak. Itt találkoztak az irodában, kicsit össze is kaptak, mert meg merte említeni neki, hogy szerinte hiba volt nem elmenni a Ronald Berringtonnal szervezett közös vacsorára. Tehetős, befolyásos férfi és Yolandával még arra is ügyeltek, hogy a vitathatatlanul biztos anyagi háttér mellett igazán jó vágású vőlegényjelöltet kerítsenek ennek a lánynak, ő meg a szemükbe nevetett, hogy soha nem fog hozzámenni egy olyan seggfejhez, mint Ronald. Ezzel mellesleg sikerült vérig sértenie a reménybeli örömszülőket is, akik a tárgyalóban ülve minden szavát tisztán hallották. De most ez sem számított. Noelle gyakran kapcsolta ki a telefonját, vagy csak kinyomta, ha például ő hívta, mint aki még mindig nem tudja, nem érzi, hogy ő a szíve minden melegével csak a legjobbat akarja neki. De az asztalon most előtte feküdt a boríték, amelyből a lánya fotója esett ki az imént és egy papírlap, amin csak annyi állt: Hamarosan sorra kerülsz. Nem ijedt meg, amikor egy töltényt rejtett a boríték, akkor sem, amikor a kedvenc kutyája nevével ellátott fojtónyakörvet. Még annyira sem törődött a dologgal, hogy felhívja a rendőrséget és említést tegyen a levelekről. Az ügyvédi irodába gyakran érkeztek elkeseredett emberektől fenyegetőzések, akik úgy érezték, hogy az iroda által védett nagykutyákkal szemben tehetetlenek, de őket azért még móresre taníthatják. Végül egyiknek sem lett folytatása. Most azonban rémült volt. Jeges fuvallat szorította össze a szívét. Ez már komoly fenyegetés volt. És bár a szöveg neki szólt, de a fotón Noelle szerepelt és a lelke egy része belehalt már a felvetésbe is, hogy a lányának bármi baja essék.
Fogalma sem volt róla, miért kerül majd sorra, mert erről már a levél küldője soha semmilyen említést nem tett. Lehet, hogy csak egyike a tehetős embereknek a sorában, akiktől váltságdíjat követelnek, vagy más módon zsarolják? De azért bekérette az utóbbi tíz év sikertelenséggel zárult aktáit. Nem véletlenül volt gazdag ember, csak öt akta hevert előtte. Mindegyikben multinacionális cég képviselőjeként maradtak alul hétköznapi kisemberekkel szemben, akik azonban jól lovagolták meg a sajtó nyújtotta nyilvánosságot és képesek voltak az igazukat olyan széles körben bizonygatni, hogy az végül az esküdtszékre sem maradt hatástalan. Egytől egyik vesztett ügyek voltak már a felkérés pillanatától kezdve, csak a büntetés mérséklésében bízhatott a megbízójuk is. Ezért aztán nem is élték meg igazi kudarcként. Nem, ezek közül egyiknek sem volt oka annyi idő elteltével bosszút állni a sikertelenségért. Lehet, hogy ez zsákutca? Ezek a cégek aligha fenyegetnék őt személy szerint. Talán a másik irányból kellene megközelíteni a kérdést és azokra figyelni, akik alulmaradtak velük szemben. Így azonban túlságosan sok potenciális fenyegető lenne – masszírozta meg fáradtan a nyakát. Újra felvette a telefont és Noellet hívta, de megint csak a géphang válaszolt. Isobelle, a titkárnője nyitott rá, hogy a következő tárgyalásra figyelmeztesse, de csak egy türelmetlen mozdulattal kiutasította a szobából. Egy telefont akart még lebonyolítani és ahhoz nem volt szüksége fültanúkra.

Leslie Brent valaha Reagan elnök személyi testőre volt. Howard és ő pedig a legjobb barátok, már amennyire az életmódjuk engedte ezt a barátságot ápolni. Nyugdíjba vonulása után egy őrző-védő céget alapított, melynek szerte a világban, így Los Angelesben is voltak irodái. Howard Morrisonnak nem kellett csalódnia, Leslie titkárnője azonnal kapcsolta őt, a barátja pedig kellő aggodalommal hallgatta a szavait. Megígérte, hogy azonnal ráállít valakit az ügyre. A legjobbat.

Cole Brent hosszasan tanulmányozta a fotót, amelyet éppen most nyomtatott ki. A kamerába nevető sötét hajú lány szép volt, bár a szép nem is igazán adta vissza a látványt. A gyönyörű, a káprázatos sokkal közelebb állt volna a valósághoz. Az apja felhívta a figyelmét, hogy ezt az ügyet kiemelten kezelje, mivel a legjobb barátja lányáról van szó. Noelle – ízlelgette a lány nevét. Illett hozzá. Mint ahogy illett az a csodás ékszer is, amit éppen felpróbált. Szinte egyenesen a kamerába mosolygott. A fotó pedig tökéletesen adta vissza szív alakú arcának minden bájos vonását, még a bőre hibátlanságát is. A szeme sarkában világosan kivehető volt az apró nevető ránc. Vidám nő lehet. Akárki fotózta, akárki fenyegeti az apját, túlságosan közel került hozzá, vagy ami még rosszabb lehetőség, ott ólálkodik a közelében nyíltan, a mit sem sejtő lány kegyeit keresve. Az apja megemlített pár dolgot apa és lánya kapcsolatáról, így aztán ő is tett egy kísérletet, hogy felhívja, hátha egy ismeretlen szám hívására inkább reagál, mint az apjáéra, de a szépség vele sem tett kivételt. A jelen helyzetben ez sok mindent jelenthetett, akár problémát is, de azért még nem akart elhamarkodott következtetést levonni. Nagyot sóhajtva felkapta a kocsija kulcsait és elindult, hogy felkeresse a lakásán. Nagyon szerette volna, ha a lány csak egy buta, rossz tréfa kelléke, de a szíve mélyén érezte, hogy nem szabad félvállról vennie a megbízást.
Noelle Morrison túlságosan szép volt ahhoz, hogy különböző vészforgatókönyveket hívjon elő állandóan elemző agyából. Ezek közül sok köszönő viszonyban sem volt a váltságdíjkéréssel végződő emberrablásokkal. Egy ilyen különleges szépség óriási összeget érhet azon a piacon, ahol a lányok nyomtalanul tűnnek el a Közel-Kelet valamelyik dúsgazdag sejkjének palotája mélyén. Nem, nem háremhölgy lesz belőlük, ezt a tisztséget ritkán kapják meg. Egyszerű szexrabszolgák lesznek, akiknek a testét használják, amíg meg nem unják őket, s akkor némán elnyeli őket a sivatag. Valamiért azonnal ez a vészcsengő szólalt meg az agyában. Talán Tara miatt, aki egy hasonló ügyben tűnt el nyomtalanul, s bár tudta, merre keresse, mégsem sikerült a nyomára bukkannia abban a zárt, férfiak, de főleg pénz által uralt titokzatos és veszélyes világban. Bármennyit fizetett volna információért, de úgy tűnt, nem tudja felvenni a versenyt az ellenfeleivel. Ő maga is épp csak túlélte a keresésére indított kalandos expedíciót, s a mai napig nyomasztotta, hogy a menyasszonya úgy tűnt el az életéből, hogy talán még mindig abban bízik, hogy ő majd a nyomára bukkan. Két év telt már el, két lelkiismeretfurdalástól gyötört év. Tara, ha él is valahol, már egészen biztosan letett róla, hogy megmenthetik. Talán már nem is akarná. Vagy ami rosszabb, már sosem fog megtudni róla semmi biztosat. Ez a seb hajtotta őt, hogy ne engedje megismétlődni a tragédiát. Igazság szerint az öreg Morrisont fenyegető veszélyt messze nem érezte olyan komolynak, mint ami Noellere leselkedhetett. De ezt a lehetőséget nem akarta előre felvetni az apa előtt. Had higgye, hogy ha el is rabolták, pár százezer dollárral pontot tehet egy borzalmas kaland végére. Vajon a kisasszony tényleg bajban van, vagy csak az apja lát rémeket? Talán ez az egész csak vihar egy pohár vízben, fékezett le a kapott cím előtt, ahol a házban égett a villany.

Megnyomta a csengőt, semmi válasz. Még egyszer próbálkozott, majd feltűnés körülnézett, leselkedik-e valaki a közelben, aki szemtanúja lehetne annak, amire éppen készül. Az utca nyugodtnak, csendesnek tűnt, sehol nem libbent függöny, így aztán előkapott az ingzsebéből egy hajtűre emlékeztető kis szerszámot és néhány finom mozdulat után már hallotta is, hogy kattan a zár. Gyorsan belépett és hangtalanul becsukta az ajtót. Odabent csönd volt. Körülnézett a nyitott térben, ahol a konyhától az étkezőn át a nappalit is belátta, aztán a helyiség túlsó vége felé indult, ahol valószínűleg a hálószobák nyíltak. Puha talpú cipőjében szinte hangtalanul lépdelt előre. A lakásban rend volt és tisztaság, nem keltette elhagyatottság érzését. A kanapén egy magazin hevert lefelé fordítva, mintha az olvasója csak percekkel korábban hagyta volna ott. Belökte a hálószoba ajtót, aztán összerezzent, ahol az éles sikítás szinte felhasította a dobhártyáját. Noelle Morrison ott állt előtte, rózsaszín, még a zuhanytól vizes testtel egy szál fürdőlepedőbe tekerve. A lány hamar magához tért a rémületből és mielőtt ő még megnyugtathatta volna, felkapott egy tűsarkú cipőt, hogy fegyverként tartsa maga előtt.
Cole akaratlanul is elnevette magát a harcias beálláson. Mindazonáltal óvatosan mozgott, mert a cipőremek sarkával egy hozzáértő kéz akár ölni is képes lehetett volna.
-Ki maga? És mit keres a lakásomban? – fújtatott a lány harciasan, miközben szeme a férfi háta mögé kémlelt, hogy egyedül érkezett-e vagy társai is vannak.
-Cole Brent vagyok a Brent Biztonságtól. Az apja hívott fel, hogy kerítsem elő.
-Igazolja magát!
Cole a farzsebéből előhúzta a tárcáját és a lány felé mutatta a belépőjét, amin ott virított a cég emlémája, bár ezt a lány abból a távolságból úgysem láthatta.
-Miért nem veszi fel a telefont?
-Mi köze hozzá? Talán nem akarom, hogy mindenféle baromsággal zaklassanak.
-Az apja aggódott magáért.
-Hah, ... – forgatta a szemét a lány.
-Az apám nem az az aggódó típus. De még mindig nem mondta meg, hogy került a lakásomba. Ha nem tudná, törvénytelen csak úgy besétálni mások otthonába, ha nem hívta senki.
-Kislány, tudom. De ha rosszat akarnék magának, már régen a kocsim csomagtartójának a mélyén kuksolna összekötözve, mint egy húsvéti sonka. Úgyhogy még egyszer megkérdezem, miért nem veszi fel azt az átkozott telefont? Az apját megfenyegették és az első gondolata az volt, hogy magán keresztül akarnának ártani neki. Megérdemelne annyit, hogy tudja, maga biztonságban van. Egyelőre – tette hozzá, hogy a lány érezze, a veszély valódiságát illetően nem viccel. –Azt az átkozott cipőt meg tegye le, mielőtt valamelyikünk megsérül egy óvatlan mozdulattól.
Noelle láthatóan meglepődött. Kezdeti ijedelme már elszállt és a cipőt félredobva a táskájában kezdett kotorászni.
-Tegnap moziban voltunk és levettem a hangját – motyogta. –De miért is aggódik pontosan az apám? – kérdezte, miközben már a töltő után keresgélt. Nemcsak lenémította, időközben le is merült, nem véletlenül nem tudták elérni.
-Valaki fenyegető leveleket küldözget neki egy ideje. A legutóbbihoz pedig a maga fényképét mellékelte, amint a Donnában vásárol. Próbálta telefonon elérni, de nem tudta, és persze azonnal a legrosszabbra gondolt. Felhívott minket, hogy kerítsük elő.
-Na igen, ez rá vall. Egyszerűbb, mint idejönni és megnyomni a csengőt – húzta el a száját a lány. –Akkor közölheti vele, hogy megvagyok, csak Dannal voltunk moziban.
-Ki az a Dan?
-Köze? De egyébként nem titok, a barátom.
-Mióta?
-Jézusom! Most komolyan, mi köze hozzá?
-Válaszoljon és akkor én is válaszolok – mosolygott hidegen a férfi. Szinte már bánta, hogy a leányzó nem került valami bajba, mert amekkora szája van, megérdemelt volna egy kis leckét.
-Egy hónapja ismerem.
-És nem lakik magával – nézett körül a férfi.
-Miért? Maga azonnal odaköltözteti a barátnőjét? – nyelvelt vissza a lány, de Cole válasz nélkül hagyta.
-Vele volt vásárolni is?
-Nem, csak utána találkoztunk. Miért?
-Mert valaki ma fotózta le a Donnában, és olyan közelről, mintha együtt lettek volna. Vagy csak olyan jó minőségű kamerával. Szóval, nem lehetett ez a Dan?
-Nem. Azért vásárolgattam, mert őrá vártam, amíg neki tárgyalása volt.
-Miféle tárgyalás? A barátja talán ügyvéd?
-Hát, nem éppen – nevette el magát a lány. –Parkolási bírságokat nem fizetett be néhány alkalommal és végül bírósági tárgyalás lett a dologból. De el ne mondja az apámnak, mert képes utána nézni és szigoríttatni a büntetését. Egy jó barátja, Madison bíró vezette a tárgyalást.
-Mi ennek a Dannak a teljes neve? – kérdezősködött tovább a férfi, újra figyelmen kívül hagyva a lány szövegelését.
-Daniel Lowell
Cole elraktározta a férfi nevét és bírósági tárgyalás tényét, hogy utána járjon pár dolognak, végül sóhajtott egyet és búcsúzóul csak annyit mondott:
-Na, akkor töltse fel a telefonját és beszéljen az apjával. Én ugyanis nem vagyok futár. A törülközője pedig meglehetősen rövid. Öltözzön fel, mielőtt felfázik – kacsintott, és már ott sem volt. Még hallotta, hogy valami puha, feltehetően az ágyról egy párna csapódik mögötte az ajtófélfának.
-A soha viszont nem látásra! – kiabált a lány. A hangja hasonló volt ahhoz, mint amikor rányitott.


2019. február 25., hétfő

Hangolódjunk!

A TESTŐR két fő karakterére megint kiosztottam a szerepeket a képzeletbeli mozimban:

Cole Brentet Jim Caviezel néhány évvel korábbi fizimiskája ihlette, a szép és dacos Noelle Morrisont akár Nina Dobrev is eljátszhatná ;)



Hamarosan!

2019. február 24., vasárnap

Szolgálati közlemény


Én megmondtam...

Szóval, én szóltam előre, hogy ez egy sokkal rövidebb történet lesz. Azt hiszem, ebben tényleg csak ennyi volt. Ha másként gondoljátok, és lennének még ötleteitek, nyugodtan írjátok meg. Talán készül is majd itt-ott egy kis kiegészítés :D

De ne komolytalankodjunk! Most  nagyon úgy fest, hogy ilyen rövid szösszenetek következnek. Talán nem is baj, de azért, ha kezdenének nagyon hasonlítani egymásra, azért időben szóljatok rám!.

Hamarosan következik a Testőr. Ízelítőül csak röviden: (nagyon röviden 😊 )  Egy gazdag ügyvédi iroda vezetőjének a lányát elrabolják. Bosszú vagy csak pénz áll a háttérben? Amíg a helyzet fájdalmasan komolyra nem fordul, még erre az alapvető kérdésre sem kapunk választ. Születhet igaz szerelem a vészhelyzet idegőrlő hónapjaiban?

Még csak az első fejezet körvonalazódik. Lehet, hogy újra a régi technikát kapom elő és napról napra görgetem előre a történetet, mint az első írásaimnál? Még nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy tíz fejezet alatt elkövetkezik a Vége felirat vagy szó szót követ és meg sem állunk 50 vagy akár 100 fejezetig? Még semmi sem biztos, de most erős késztetést érzek rá, hogy próbára tegyem magam. Ha van kedvetek, kövessetek ezen az úton!

Hamarosan!