Olvadt üveg 15.

Az ággyal szemközti tükör szemkápráztatóan verte vissza a napfényt, egyenesen Fiorella hunyorgó szemébe. Az ébredés első pillanataiban még zavarodottan nézett körül, aztán az emlékek visszatértek és ő mélyen, hosszan beszívta, majd kifújta a levegőt. Andrea Muzzoli házában van. Az előadás után a férfi még visszatartotta, hogy a tömeg kizúduljon előttük. Addig körbevezette a páholyfolyosón, le a nézőtérre. Fiorella ámulva forgolódott a nemrég még emberektől nyüzsgő hatalmas térben. Egészen elképesztő volt a tudat, hogy nem egészen húsz éve teremtődtek ezek a műremekek, és nem valamikor az 1700-as évek derekán. Megható volt ennek az épületnek és az őt szerető helyieknek az életigenlése. Tényleg főnixmadár, jutott eszébe a férfi mondata. Amikor az a kezéért nyúlt, kicsit habozva, de utána indult. Egy csónak várt rájuk odakint és hamarosan már a férfi házához értek. Meglepetten figyelte, ahogy a felvillanó lámpafényben Andrea egy régi gondolához sétál, majd a pad alól kihúz egy kulcsot. Kinyitotta az ajtót és előre engedte a lányt. Fiorella folyamatosan várta, hogy magához húzza, megcsókolja, de csak egy pohár érkezett váratlanul, mert annyira lefoglalták a gondolatai, hogy észre sem vette, amint a férfi egy  pohár bort tölt.

– Üdvözlöm a házamban! Ha éhes, talán Marta hagyott valamit a hűtőben.

– Nem, köszönöm, de ez jól fog esni. Késő este van, aludnom kellene már, mert holnap a műhelyben lesz dolgom és jobb, ha nem kialvatlanul megyek a forró kályhák közelébe. Ha megmutatná, hol alhatok, én inkább lefeküdnék – motyogta vérvörösen. Remélhetőleg a férfi nem érti félre, mert nem tudott volna elképzelni kínosabbat, mint rendre utasítani valakit, aki ilyen fantasztikus estével ajándékozta meg.

– Persze, megértem. Erre jöjjön – vezette a férfi az emeletre és rögtön a lépcső melletti szobába nyitott be. – Csak ezért jöttem – emelte maga elé a szekrényből kiemelt pólót, amikor látta, hogy a lány dermedten torpan meg a küszöbön. Ez az ő szobája volt ugyan, de a meghívás nem az ágyába szólt. A következő ajtóhoz lépett. – Jöjjön, ez lesz a szobája, ha megfelel. És pizsamának, ha elfogadja – nyújtotta feléje a méretes férfitrikót.

– Nagyon köszönöm – kapta ki a kezéből a lány és még egy kis toporgás után a kilincs után nyúlt. – Mindent nagyon köszönök! – motyogta, aztán határozottan becsukta az ajtót. Odabent kissé reszketeg lábakkal lépett a hatalmas faragott ágyhoz. Mit művelek? – futott át agyán a gondolat, aztán elvigyorodott. Mit? Élvezem az életet, mint egy velencei. Na jó, talán nem annyira merészen – forgott körbe, aztán megtorpant, ahogy a tükörben megpillantotta az aranyszínű lánc csillogását. Jesszus! Ezt holnap azonnal vissza fogja adni Ginonak. Óvatosan levette, beletette a zacskójába és a táskája mélyére süllyesztette. Egy pillanatra átfutott rajta a bizsergés emléke, amikor a férfi igazította el a nyaka körül, aztán sóhajtott egyet és a fürdőszobába ment. Hamarosan pedig elnyomta az álom.

A reggeli ébredés után felfrissítette magát, elrendezte az ágyat, majd lesietett. Az óra nyolcat mutatott. Ha szerencséje van, kap egy kávét, aztán futhat, hogy ne gondolják róla a gyárban, hogy lustálkodott. Odalent csak egy idős embert talált, aki éppen egy gőzölgő kancsót tett le egy gusztusos megterített asztalra. A teríték csak egy személyre szólt.

– Üvözlöm! Donato vagyok, máris hozom a süteményt, kisasszony. Jó étvágyat! – húzott ki neki az öreg egy széket.

– Fiorella Hartmann – feszengett a lány, aztán mégis csak leült az asztal mellé. – Andrea? Akarom mondani, Muzzoli úr?

– A fiatalúr már elment. Elnézését kéri, de egy sürgős megbeszélése volt. Az üzente, hogy telefonálni fog Önnek – mondta az öreg, miközben kitöltötte a kávét. 

– Önnek köszönhetem a pólót? – csippentette meg a szélét az újabb hófehér pólónak Fiorella, amit az ágyán talált, mire kijött a fürdőszobából. A derekán csomóra kötötte, hogy úgy nézzen ki, mintha a saját ruhájában kelne útra, nem a papája túl nagyra méretezett darabjában.

– A feleségem, Marta gondolt rá – ismerte be az öreg. – Biztosan jól esik a tegnapi forró nap után egy tiszta ruha.

– Hálásan köszönöm. Majd visszahozom.

– Nincs mit. És nem szükséges. Annyi van az úr szekrényében, észre sem venné, hogy eggyel több vagy kevesebb.

– Adna egy darab papírt, amin üzenetet hagyhatok? – kérdezte a lány, mire egy elegáns írómappát tett eléje a férfi. Néhány sorban megköszönte a különleges estét, a szállást és nem utolsósorban a háziak szívélyességét, felhörpintette a kávéját és elköszönt. Donato elgondolkozva nézett utána. Andrea úrnak talán végre megjött az esze. Ez a lány nem úgy nézett ki és nem úgy viselkedett, mint az a szőke boszorkány, és nem is aludt együtt a férfival. Vajon ki lehet?