Az eredmény meg szép lassan, látszólag észrevétlenül kialakul. A gyereked - saját bevallása szerint - kész a maga lábára állni, és bármennyire elhatároztad anno, hogy nem követed el a szüleid "hibáit" a nevelésben, de elkövetted, mert a kölök reakciói ugyanazok, mint a tieid. Vagy nem történt semmi baj, csak egyszerűen a korral törvényszerűen jönnek ugyanazok a kis lázadások, másként gondolkodások? Mindenesetre most egy kicsit összeomlasz, hogy hol ronthattad el, pedig a kölök tanult, dolgozik, nem kallódott el, de mégis úgy érzed, tőled eltávolodott. Vagy csak át kell vészelni egy időszakot? Vagy most fogom elveszteni? Már miért veszteném - erősítgetem magam. Ha nekem még egyszer a kisgyerekesek gondjaival jön valaki, körbe kacagom. Nincs a világon egyszerűbb és szebb időszak, mint amikor éjjel melléd mászik az ágyba és ugyan nem tudja megmondani mi a baja, de egy ölelés már orvosság a számára. És nekik is üzenem, hogy a saját hibáit mindenkinek el kell követnie, nincs menekvés, nincs "járt utat a járatlanért el ne hagyd" és hasonlók, aztán az eredmény...? Hát, ki mint vet, úgy arat - tartja a szólás, én meg hiszek benne, hogy a vetőmag jó volt, a talajt tápoztam; … az aratás még bizonytalan ideig elhalasztva....
***
Hihetetlen jó postot írtam - fejben, tegnap kutyasétáltatás közben. J Persze, mire hazaértem és géphez kerültem, a felét elfelejtettem. Ennyi maradt:
Lehiggadtam. Napokig zakatolt velemszületett PC-m és az eredményeként elfogadtam bizonyos alapvetéseket. Például, hogy mint a legtöbb fiús mama, én sem vagyok egészen komplett. Tapasztalatom szerint a lányos anyák mindig úgy állnak a dolgokhoz, hogy egy lány a házasságkötése után is megmarad a családjának, az anyjának. A fiús anyák - talán éppen emiatt - többnyire vesztesnek érzik magukat. Azt hiszem, én éppen ezzel a "veszteséggel" igyekszem megbirkózni.
Valószinüleg a fiam semmivel sem hálátlanabb, figyelmetlenebb, mint én voltam huszonéves koromban a szüleim szemében. Egyszerűen csak nehezebben szakadok le róla én, mint ő rólam. Ami érthető, hiszen előtte most nyílik meg egy új, izgalmas élet, nekem meg elvész a kontrollom valaki felett, akinek eddig minden lépését igyekeztem óvni. Mint a szenvedélybeteg, akinek a gyógyulásában az első lépés a beismerés, talán én is a gyógyulás útjára lépek azzal, ha felismerem az önzésemet, bármennyire is szeretetből fakadjon.
***
Tegnap ÖTYE-buli volt, de valamitől már nem olyan mint pár évvel ezelőtt. Volt apropó, láttuk egyikünk csodaszép kis lakását. Volt pár jó poén, volt némi korosztályos világfájdalom, családi bajok- egészségügyi problémák felemlegetése, finom falatok és a háttérben valami fura feszengés. MIÉRT? Mi változunk meg, ne adj isten öregszünk? Mi romlott el? Elromlott valami egyáltalán? Vagy csak a nyomorúságos esős, sötét idő nyomta ránk a hangulatát?
***
"Harminchat évig el nem tudtam volna képzelni, hogy egy póráz végére kötve naponta háromszor lemasírozzak egy térre, ahol nincsen semmi sem, és ami van, hát arról jobb nem beszélni. Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul" - olvasható Bächer Iván könyvében (Ebkönyv), amely a szerző kedves-szívszorító történetét mutatja be „elkutyulásáról".
***
Barátnőm kórházba került, kizáródott köldöksérvvel. Nem gyerekség. A vadiúj Honvéd kórházban van kifejezetten európai körülmények között. Nyugat-európai körülmények között – mondhatni. Legalábbis nekem – aki a közelmúltban ugyebár megtapasztalhattam a János kórházi körülményeket. De tényleg, minden csilivili. És akkor jön egy nővér. Egy világháború előtti zörgő-csörgő, fémgörgőkön csörömpölő ütött-kopott taligát tol maga előtt, rajta a szennyes. A hangzavarba bele lehet süketülni. Na, megnyugodtam… mégsem tévedtem a határon túlra, a látvány és a ricsaj ismerős.
***
Ma elmentem a fogorvoshoz, hogy miért is kattog az állkapcsom, meg miért nem tudok ásítani, rágni rendesen. Megvizsgált, szerinte állkapocs-ízületi diszfunkció, mert hiányzik a jobb felső sorban 3 fogam a végéről és túl van terhelve a bal oldal, de ő nem szakember ebben, az állkapocs egy más terület, inkább lássa a szájsebészeten valaki.
Így hát elmentem a Jánosba a szájseb-re. Sorra kerültem. Megnézték. Meghallgattam egy másfél órás előadást az egészségügy sanyarú helyzetéről, a képzetlen segéderőkről (ott állt mellettem két tanulónővér), az öt diplomáért kapott 90 ezres fizetésről, a felszerelés elavultságáról stb. Mellesleg meg tényleg, álkapocsízületi diszfunkció. De ez csak látványra, tapintásra, mert a nagy röntgen itt szart sem ér (panorámát nem csináltak - miért?), spéci ct-vizsgálatra kellene menni a pontos diagnózishoz a Mária utcába, de az 20 ezer forint. És ha tényleg az, ami - akkor először is a hiányzó fogaimat kellene visszapótolni (beültetés 140 ezer/db, kapcsos szájpadlásos-pótfogas valami 50 ezer, egyfogas hidak darabja 25 ezer). Az én esetemben a legolcsóbb variáció is 100ezer forint, és ez ugye nem maszek fogorvosi ár. De aranyosak voltak, mert kérdezték, van-e nyugdíjas igazolványom?! (Anyád....) Szóval, ha ezen túl vagyok, mehetek ct-re is. De a doktornő szerint semmi olyan nincs a számban (jelenleg), ami csont- vagy szájrákra utalna, mert ugye az ember hülye lánya azonnal kombinál. Viszont ez holnap már lehet, hogy nem is igaz... (itt már egészen nyugodt voltam). Na, de azért menjek el csináltatni egy röntgent az állkapcsomról. Másfél órás várakozás után kaptam egy felvételt, amiről az sem derült ki teljes bizonyossággal, hogy melyik testrészemről készült. Onnan tovább a fülészetre, hogy zárják ki a bal fül esetleges betegségét. Várakozás, vizsgálat: doktornő belenéz a bal fülembe, aztán a jobba és közli, makk egészséges vagyok. Jó nekem.
Megyek vissza a szájsebre, "leletek" értékelése: Hüm-hüm... kellene az a ct! Mellesleg, ha a fogakat visszapótolták, akkor sem biztos, hogy sokat javul a helyzet. Inkább próbáljak meg együtt élni ezzel a jelenlegi szituációval. Ő személy szerint még csak Franciaországban látott állkapocs-műtétet, én meg személy szerint nem nagyon ugranék érte. Na, mire eddig jutottunk a "vizsgálatban", majdnem dél volt és reggel 8-ra mentem oda. És az eredmény ugyebár, hogy a franciázást hagyjam meg a jövőben a fiataloknak, vagy max. szívószállal. Pedig már épp akartam....
***
Öreg, hisztis (édes) kutya olcsón eladó! Mit akar tőlem ez az állat hajnalok hajnalán? Látjátok hány óra van? Ő meg már teljesen ébren van, sőt fel van dobva. Nem is értem. ...ááááhh (jaj, az állkapcsom!) Na, már vissza is jött a kertből, lent töltött max. 2 percet és ezért izélgetett ki az ágyból. De olyan tündérien néz ki a fejéből, ahogy én sose fogok (főleg nem hajnalban)
***
A meghirdetett kutya még aktuális, mert ma reggel is 5-kor volt ébresztő. De ugyanitt jutányos áron eladó 22 éves 195 centis, szőke, kékszemű fiúgyermek, aki a jó édesanyját lassan a sírba viszi. Nem elég, hogy nőgyógyi visszarendeli az embert; ez ugyebár már önmagában ad némi csuklásra okot, amíg meg nem tudjuk, mi a gond. Nem elég, hogy jó két órát várnom is kell, hazafelé araszolok cekkerrel, kislegény még rám is telefonál, hogy merre kujtorgok, mert ő ma nem (sem) vitt kulcsot és micsoda dolog, hogy nem vagyok otthon, hogy ölelő karokkal várjam. Mert neki az ideje be van osztva, nem ér rá az ajtó előtt rám várni. Ezerszer lejátszott lemez (na, talán annyiszor mégsem, mert többnyire otthon vagyok) és ez kölökgólya még mindig olyan, akár egy ovis. Egyszer majd a nyakába akasztom a kulcsait, bár most már nem hagyja el (jaj, el ne kiabáljam), viszont el sem viszi.
Na, jól van, mire kiírtam magamból a "problémát", már nem is vagyok morcos. Meg a palacsinta is finom volt, amit az átfagyott gyermeknek hirtelen sütöttem. Nem jóvátételként, ááá nem...
***
Köszönet Rafael Nadalnak! A tegnapi Federerrel vívott meccstől elkeseredve heveny ablakpucolásba és függönymosásba kezdtem. Már nagyon aktuális volt, de ha nincs ez a csúnyán elvesztett meccs, lehet, hogy azóta sem látok ki az ablakon.
***
A tegnapi siralmas magyar meccs után azt mondja főokos Tornyi Barnabás: „a kapus megtalálta a kontaktot a labdával…” Mi van??? Jézusom! Na, ezért tart a magyar foci ott, ahol. Én ingyen is megmondtam volna a sok okos, jól fizetett főfocista helyett, hogy addig itt nem lesz eredmény, amíg a kapus ki nem védi a kapuralövést, vagy a játékosok be nem kövik az állandóan kihagyott helyzeteiket. Addig is remélem, „megtalálják a kontaktot a labdával”, mert ha már fociznak, ez sajna elengedhetetlen hozzá.
***
Ma családi ebéd kiskölök 22. szülinapja alkalmából nagyszülőkkel. Délelőtt főzőcske, de okosan, főzés-mosogatás-terítés-mosogatás. Nagyszülőkkel csevegés, ezer éves sztorik ismételt átbeszélése, de legalább együtt vagyunk (mint egyébként tulajdonképpen minden áldott vasárnap). Tiramisu minden igyekezetem ellenére ma nem igazán hozza a legjobb formáját, de közben nézzük a gyerekről készült kis fotóválogatást, majd az jól eltereli róla a figyelmet. Hát, elterelte. Botrány a köbön. Mert ugye a lelkes anya a képek közé csempészett pár újkori fotót is, amit az ifjú baráti társaságban készített, és bár korábban megmutatta, de másolási jogot nem adott rá, én meg titkon lenyúltam. Semmi kompromittáló, de elvek is vannak, tehát én vagyok a hunyó minden jóakaratom ellenére. Ezen nincs mit szépíteni. Volt megbánás, megbántás, bőgés, vigasztalás, de hangulat persze zéró. Nagyszülők nemsokára el, én a konyhát teszem rendbe, igyekszem előkészülni a most már várhatóan remek hangulatban lebonyolódó esti második menetre a keresztszülőkkel. Romeltakarítás közben jön a telefon, hogy a várt népes létszám helyett csak ketten érkeznek. Kajahegyek átkalkulálása. Legalább lesz a jövő héten egy rakat kész és félkész kaja. Az este java még előttem, de ha ebben a pillanatban fellöknének, már az is jól esne. És ez volt ugyebár a hét pihenő napja. Holnap végre munka, majd ott pihenek, elvégre az ügyfélszolgálatokon úgyis órákat lehet várni.
***
Bárány Bertalan az apja, Borbála az édesanyja,
S tudja fű-fa, kismadár: Ő meg Bárány… Boldizsár.
Annyit meséltem a fiaimnak, hogy már kívülről fújtam én is, ők is, de mindannyian élveztük minden sorát. Köszönjük Szabó Magda! Nyugodj békében!
***
Na, hogy is volt a múltkor, az ember tervez....? Beraktam a blogba képeket, aztán érkezett mennyjelölt az edzőholmijáért és már futott is tovább, de előtte még ivott egy pohár gyümilevet. Rendes háziasszony főzés közben is mosogat,én is akartam... Pohár elpattant, kezemből egy darabka is... Balkezemmel nem tudtam rendesen ellátni magam, gyereket nem kérhetem meg, mert rosszul lesz, ha vért lát, de legalább az orvoshoz elvitt. Jobb kezemen a konyharuha, soronkívül fogad is a háziorvos, de ellátni nem tud, ilyenre nincsenek berendezkedve.??? Nyomókötés a sebre, beutaló, irány a János kórház Traumatológia. Sürgősségi ellátásban minden előttem várakozót megvárhattunk, nyomókötésben már enyhén elzsibbadtam, aztán végre vizsgálat. Varrni mégsem kell, jó lesz a ragasztás. Vérzés továbbra is túl erős, de valami büdös katyvasztól jelentősen csökken. Sebrögzítés, vastag kötés (mintha gipszben lenne), kedden menjek vissza kötéscserére, ha addig nem adódik valami. Például vészes zsibbadás, átvérzés, egyebek. És persze az elmaradhatatlan tetanusz, hogy tuti jó legyen az este. Díszkötésben este vendégségben, addig se gondolok a mancsomra, meg a félbehagyott mosogatásra. Szerencsére legalább a kölkök vacsorája elkészült. Vendégségben persze ez a szenzáció, mert orvosi utasításra tartsam természetesen, lazán, felfelé. Azért érdekes lenne, ha ez lenne a természetes tartásom... De legalább a tetanusz nem fáj, nem dagad. Azt hiszem, az álomfogóra ma nekem is szükségem lesz. Pusszancs mindenkinek, G. a véreskezű...
***
Fiúk szanaszét, párom a műszaki vizsga másnapján kialudt féklámpát csereberéli, én meg idefent kímélem magam. Almát ennék! Szuperélesre fent zöldséghámozó kiskésem kicsit sután áll jól bekötözött jobb kezemben, de próbálkozom rendületlenül. Közben azon kuncogok, mit szólna a Traumán az ügyeletes doki, ha azzal állítanék ma be, hogy tegnap összerakott elvágott kezemmel szerencsétlenkedve összevagdostam a másik kezem is... 
***
Cs. labdája beütött. 10 rossz tulajdonságom? Önismeret? Ezen a kora reggeli órán megpróbálom összeszedni magam. Még nem ébredtem fel egészen, így talán egészen őszinte leszek.
(nem feltétlenül fontossági sorrend )
1. kutyamánia: gyerekkoromban nagyon akartam, aztán csak 35 felé lett - ezért??? De egy ilyen Morcot, egy igazi goldent csak imádni lehet - kicsit átesve a ló túloldalára - tudom, de ez van
2. romantika-mánia: az ember sokszor kompenzál, valami hiányzik, akkor legalább így (könyvek, filmek). Vannak éhesebb korszakaim, de most éppen rendben van minden
3. Szeretem a dolgok könnyebb végét megfogni. De legalábbis mindig meg tudom magyarázni, hogy miért a könnyebb ellenállás irányába mozdultam el. (De itt is elő tudom adni a nagyhalált ) Nem vagyok egy harcos alkat (vagy csak ritkán - sajnos)
4. képes vagyok kupiban is élni (bár zavar), de kölköket rendszeresen osztom az általuk kreált kupi miatt. És ilyenkor azonnal kitör rajtam a pucolási láz is.
5. tárgy-mánia: muszáj dolgokat birtokolnom, akkor is ha minden szökőévben veszem elő (pl. könyv, lemez, film) - a könyvtárt szeretem, de mégis jobb, ha minden itthon vesz körül
6. turkáló-mánia: ha nincs is szükségem semmire, akkor is ott kutatok, mert ugye sose lehet tudni, mibe szalad bele az ember lánya
7. Megalkuvásban jó vagyok. Ez érdem vagy rosszpont?
8. Álmodozás az élet megrontója, de képtelenség élni nélküle. Csak nem szabad túlzásba vinni! Most a héten tuti kihúzzák az ötösömet
9. Mindig először a dolgok hátulütőit, nehézségeit vizsgálom, a lehetséges hibákat veszem sorra, aztán a vállalkozó szellem vagy megretten vagy elillan Több optimizmust, Golden! Sokkal többet!
10. És mindenekfelett tanulj meg spórolni!!! Összefüggésben a tárgymániával, turkáló-mániával és egyebekkel.
Hát, hirtelen ennyi. Most ilyen szembenézéssel kezdjem a napot?
***
Apró kiegészítések a reggeli post pontjaihoz. Újabbakat nem írok, mert rosszból már van elég, a jók meg majdcsak kiderülnek rólam.
Szóval, nem vagyok egy harcos alkat, ez tény. De talán másképp, amolyan lassú víz partot mos - módszerrel. Ha valamit nagyon akarok, akkor lassan, de biztosan el is érem. De ebből most ne azt vegyétek le, hogy na, még erőszakos is. Mert nem, vagy legalábbis én még nem éreztem magam annak. Meg szólni se szólt még senki.
Tárgymánia kicsit már engem is zavar. Mert őszintén, ugye lehet élni Mikulásos bögrék nélkül, amiket kizárólag decemberben (esetleg még januárban) használ a család? Vagy a tavaszi színes pöttyös bögrék, színes tányérokkal és az őszi faleveles bögrék esetében már kicsit túlzásba estem, nem? Konyhafelszerelési bolt környékére csak szigorú felügyelettel lehet engedni, mert mindig találok valamit, amit feltétlenül haza kell cipelnem, aztán kerülgethetem, mert igazából nem is volt rá szükség. Pohár-rengeteg a polcokon, aztán panaszkodok, hogy minden kortyhoz újat vesznek elő (akkor minek van?). Ez egy picit kóros, azt hiszem, de a héten is olyan helyes kis piros kerámiatálat láttam...
És egy újabb hiba-pont, nem bírok kiszállni a blogból, de ezért spec. N-t teszem felelőssé
***
Hajat festek. Már a festék megvásárlása is vicc, mert neve szerint szőke, a rajta levő hajminta szerint szerintem inkább barna, fogjuk rá: szőkésbarna. Fejemre kenve szinte fekete, de ettől még nem rettenek meg, mert rá is volt írva a dobozra, hogy a levegő hatására besötétedik a massza. Idő letelik, alapos öblítés, fixálás, vizesen szép sötétbarna. Hajszárítót elő, félig megszárítom, majd hangosan gondolkodva megvillantom férjem előtt az eredményt. Mire az én egyébként aranyos, soha be nem szólogató párom azt mondja: Olyan sötét vagy, hogy már a hajfesték se fog be. Ha-ha-ha... Hogy ne őszüljön bele a hajfestékem azonnal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése