Na, mindegy, fel a fejjel! Innentől már csak felfelé vezethet az út... Nagyon remélem, hogy a hosszú hétvége már nem a betegség jegyében zajlik majd el.
***
Még nyafogok... Eltelt egy hosszú hétvége, amivel már sokadszor nem sikerült jól sáfárkodni. Jó..., volt itt némi betegeskedés, de arra se lehet mindent ráfogni. Mert milyen világ az, ahol a legjobb történés, hogy a nyaralóból végre felhoztuk a korábban oda száműzött szőnyeget?! Ááá, még mindig csapongok kicsit.
Már azt sem volt könnyű feldolgozni, hogy egy kósza vírus úgy kétvállra tudjon fektetni, hogy még a blogolástól is el tudja venni a kedvem napokig. A kényszerpihenő azonban totális agyi zokniállapotot volt képes előidézni. Amikor ezeket a sorokat írom, már május 6-ot írunk és a nyafogásnál sokkal többre még mindig nem telik tőlem. Pedig gondolatok - na, azok aztán cikáznak az agyamban. Például, hogy a családi közös hétvégék miért csapják ki nálam menetrendszerűen a biztosítékot? Miért vagyok híján ennyire toleranciának, empátiának pont a számomra egyébként legkedvesebbekkel szemben? És amikor ott üvölt a fejemben a "Most az egyszer fogd már be a csőröd és nyelj!", akkor miért mondom ki mégis azt, amiről tudom, hogy bántani fogok vele és ráadásul tök fölöslegesen...? És miért azzal vagyok képes bájologni, akit jól el kellett volna küldenem a búsba, már nem is először? Az ideget szépen visszanyeltem és olyanra borítottam, aki tényleg nem ezt érdemelte. Röviden, nem vagyok jóban magammal!
Az elmúlt hétben és hétvégében egyetlen ember hozta a formáját: Monte Carlo és Barcelona bajnoka, Rafael Nadal. Köszönet a szép pillanatokért, Rafa!
***
Az utazók... Az utazók ma adtak magukról először életjelet. Nagyon élvezik Velencét, amit valahogy nem csodálok. Csuklással eddig nem volt bajuk, pedig ha belegondolok, én mit össze emlegettem őket, akkor azért ez lehetett volna probléma. A velencei gondolások éppen sztrájkolnak. Ezt azért "megnéztem" volna. Ha belegondolok, hogy nagyjából azzal a nemkevés japán turistával tolnak csak ki ilyenkor, aki képes és hajlandó megfizetni az aranyárban mért "ladikolás" árát, akkor azért kérdéses, ki kivel is tol ki ebben az esetben... (Na, mindegy, nekünk is kijut majd május 27-én a jóból, a BKV-nak köszönhetően.) A telefon egyébként abból az apropóból érkezett, hogy egy kávézóban ücsörögtek éppen, a szomszéd asztalnál KÉT goldennel. Lilit sikerült Velencének teljesen elvarázsolni. amit egy pillanatig nem csodálok. Még a rémes nyári csúcsforgalomban lezavart pár órás séta alatt is bele lehet szeretni ebbe a városba, hát még ha bent lakik az ember, ablaka alatt "locsog a mély" és nemcsak a képeslapot látja az ember, hanem a színfalak mögött zajló életet. Jaj, irigykedek, irigykedek... Holnap már jönnek haza, Nóra tuti hamar bejelentkezik..., már nagyon várom a fotóit is, szeretem, ahogy látja a világot, meglátja a részleteket...
***
Autózás … Nagyfiú autóját elvihettem a gumishoz Hát, megértük ezt is. Nem is olyan régen, még a gyerekülésbe kötöttem be a legényt, most meg ... Öregszik, na.
***
Hétvége … Romantikus hétvége "kettesben". Mellékletek: 1 db nagypapa, 1 anyós, 1 négylábú
Program: fűnyírás, evés, ablakkeret-javítás, evés, kerítés-igazítás, evés, wc-szerelés, evés, hiszti, séta az ebbel - bokarándulás, harcikutya-találkozó, este közös tévézés - anyós választása Uri Geller és a Neveletlen hercegnő/ részemről hangtalan sikítás, borba fojtom örömöm-borba fojtom bánatom, hétfőn reggel korai hazamenés
***
Áramszünet … A minap belefutottunk egy jó 24 órás áramszünetbe. Sokkoló volt. A kihívott Elmü széttárta a kezét és villanyszerelő kihívására bíztatott. Ők pedig urak, tele munkával, egy négylakásos társasház problémája egyébként se probléma - nekik - így aztán várjunk türelmesen. Ezt elmagyaráztam a mélyhűtőnek is, ami szerencsére vette az adást és a benne levő hatalmas jégakkuknak köszönhetően mégsem kell mostanában nagykanállal enni a kiolvadt kajákat.
De közben természetesen nincs főzés, nincs egy tea, nincs zuhanyozás (mert a gázos melegvizet is az áram keringeti), nincs telefon, tv, zene, mosás, mosogatás, porszívózás, vasalás és nincs BLOG! A gyertyafényes olvasás se az igazi. Van viszont nyűgös, elvonási tünetekkel küzdő család. Üdv, boldog középkor!
***
Reggeli zizegés … Kiskölöknek vizsgaidőszak van, ezért hajnali palacsintasütést rendeztem az ÜGY érdekében (de jó, hogy van már áram!). Aztán kutya kísérgetése a kertbe, mert neki nem jó egyedül. Később séta a parkban, találkozás régi barátosné kisfiával, aki időközben cca 200 cm lett. Itthon üres lakás fogad, még jó, hogy vittem kulcsot. Párom úton a dolgozóba. Menyem telefonál, hogy holnap délelőtt lehetne nekem gázost várni náluk. Naptár beír, kósza gondolat elindul: anyóstárs mit csinál? Én ugyanis a héten már vártam ugyanott a mosógépet, meg a tűzhelyet is. És végre blog! Már akkora a lemaradásom, hogy nincs is elég idő olvasgatásra, posztolgatásra, indulni kellene - nemszeretem érzés
***
Családi dilemmák … Hogy lehet egy anyósnak megmagyarázni, hogy a fiam lakásában még én sem vagyok otthon, hát még ő. Ha én nem vagyok ott otthon, akkor nem hívok oda "vendéget", még a nagymamát sem. Főleg úgy, hogy a háziak nem is tudnak a partizánakcióról. Más kérdés, hogy a mamát nem is kell hívni, megy ő magától, mert kíváncsi. Ilyenkor még a lépcsőmászás sem tarthatja vissza. A száját meg nem tudja tartani, a kritikai észrevételeit biztosan megosztja az első adandó alkalommal. Most vallhatok a gyereknek, hogy a nagyi ott járt, mindent alaposan megnézett, mert ugye az ajtót már mégse csaphattam be az orra előtt. Nem is a gyerek miatt kínos, de a menyem jobb lenne, ha nem tudna róla. Bakker, már megint...
***
Morc… Ez a kutya ért a jelekből. Mert azt aligha értette, hogy a telefonba valakinek azt mondtam, lemegyünk a Balcsira. Viszont az ágyon ott a zsák, amiben minden alkalommal hozom-viszem a cuccost. Most vagy azt őrizgeti vagy én vagyok szoros emberfogásban, de itthon maradni tuti nem akar.
***
Balatoni halak … Ma egy posztolás kapcsán rájöttem, hogy a múlt hétvégéről annyit rinyáltam, hogy pont a lényeget nem írtam meg. Szóval, andalogtunk az alkonyi déli parton, fogunkkal igyekeztünk megszűrni a milliárdnyi szúnyogszerű, de nem csípős izét, közben a kövek közt lágyan csobogó vizet néztük, ahogy a lemenő nap aranya megcsillan a ... hogy min is? Nos, az alatt a kb. 500 méter alatt, amíg bírtuk gyomorral: 3 db kb. 80 centi - 1 méter hosszú amúrnak azonosított döglött halon (nem vagyok halszakértő - mi nő még meg ekkorára? - a Tüskevárból tudom, hogy tuti nem harcsa volt), keszegek tucatjain, angolnán és sneciken, meg voltak ott pontyok is már kikezdve. A víz meg habos, nyálkás, a kutyát a közelébe nem engedtem, arról meg, hogy én megnézzem a víz hőfokát, abszolút szó nem lehetett. Kinek hiányzik akármilyen ótvaros fertőzés? A víz még hideg. A fürdőzök még aligha tettek benne bármilyen kárt, merthogy nincsenek. A szezon még el sem kezdődött. Akkor meg mi ez??? (Azt már meg sem kérdezem, mi jöhet még?)
***
1 %-os gondolat … Van egy 1 %-os reklám, az Országos Erdészeti Egyesületé, amelyben elhangzik a kérdés: "Ugye Önök is átélték már azt a semmivel össze nem hasonlítható érzést, amit az erdő nyújt?" És tényleg! Egy igazi erdőben járva, a lombok közt az eget kémlelve annyira jelentéktelennek tűnnek a "földi" dolgok. Ahogy mondani szokás, az egy kegyelmi állapot. Mint ahogy az a vízparton állva a hömpölygő vagy éppen lágyan fodrozódó vizet fürkészve vagy a hegyek közt a sziklák, ormok fenségessége előtt hódolva. Az, és mégis más. Egy baráti kiránduláson egyszer egy barátnőm a gyerekeivel körbeölelt egy hatalmas fatörzset, hogy annak életereje őket is áthassa. És ott van az a susogás, az erdő ezernyi hangja, amelynek harmóniája megkérdőjelezhetetlen, magától értetődő. Sulykolhatja a kullancsveszélyt a média, az ember mégsem tud ellenállni a napsütötte tisztások pázsitjának. Erdőt járni és az erdőt ismerni valóban kegyelmi állapot.
***
Hétvége … Bár az időjárás nem éppen baráti, szinte viharos erejű szél fúj, én csak noszogatom a zsalukat kenegető páromat: " Hol itt a romantikus hétvége?" Mire a válasz: "Miért, nem hoztál magaddal egy romantikus könyvet?" - Most, asszem, megbúbolom, de az biztos, hogy a blogol-ban majd jól kiszerkesztem. (Itt van. Édes a bosszú!)
***
Anyai félelmek … Olvasom egy régebbi Nők lapjában egy anya levelét:
"Nem kellemes felidézni azt az időt, amikor jelentős önbizalomhiánnyal házasságra léptem és hamarosan anya lettem. Nagyon magamra hagyottnak éreztem magam. Bár házasságban éltem, de a gyerekeimmel töltött "magányos" hétköznapokban szép lassan összeomlottam. Olyanok ellen fordult időnként kirobbanó, tehetetlen dühöm, akik nem tudták megvédeni magukat, a gyerekeim ellen! Többször is bántottam a gyerekeimet, szóval és tettel, és amikor más anyákkal őszintén beszélgettem, kiderült, hogy ők is tettek súlyos dolgokat a gyerekeikkel. Pedig mi szeretjük őket! Mi marad meg ezekből a bántásokból, sérelmekből? Befolyásolják majd életútjukat? Megbocsátanak nekünk? Néha még ma is eszembe jutnak a harcaink, és ilyenkor fojtogat a sírás, és nem merem őket megkérdezni, hogy meg tudtak-e, meg tudna-e bocsátani?"
dr. Vekerdy Tamás válasza:
"Talán nem is tudnának a kérdésre felelni. A gyerekek hajlamosak rá, hogy az anyjukat kettősen lássák: a bántáskor boszorkányként, de a következő pillanatban a biztonságot adó, szerető tündérként. Nem hiszem, hogy volna olyan család, ahol ne csattanna el egy-egy- pofon, miközben tudjuk, hogy ez mindig a szülő kudarca és kerülni kellene. Mi magunk is megküzdöttünk az "én soha nem fogok ordibálni a gyerekeimmel, mint velem az anyám" érzéssel. Bízzunk benne, hogy nemcsak ez a minta tér vissza nehezen leküzdhetően, hanem a változtatás igénye is. A mindennapos mese, a beszélgetések vigasztalás és terápia az ilyen sérelmekre is."
Sok dolog eszembe jutott erről és nem vagyok rá büszke. Nem merném feltenni a kérdést én sem, vajon mikre emlékeznek és mi merült a feledés édes homályába? Viszont pszichológus nélkül is bíztam a mindennapi törődés, bújás, mesélés feledést hozó erejében. Talán nem voltam még elég érett a feladatra. Talán én is kicsit elhagyatottnak éreztem magam (pedig kevés családban tudnak annyit segíteni, mint nálunk). Talán még én is gyerek voltam a gyerekek között. Tanácsot nem kértem, de talán el sem fogadtam volna. Ösztönből működtem és egy bizonytalan ember ösztönei vajon mit súgnak... Szóval, nem könnyű dolog szembesülni a gyengéinkkel, de így utólag azt hiszem valakinek hálával tartozom, mert a dolgok mégiscsak jól sültek el.
***
Mégiscsak ÖTYE … Nem akartam írni róla, mert szerintem visszaadhatatlan az a vihogás, amit mi tegnap azon az ÖTYE kerti bulin rendeztünk, de azért címszavakban:
kerti buli - nagyon elmosta az eső, bár eleinte próbálkoztunk napernyő alatt átvészelni
háziasszony a kerti sütöde mellett esernyőben várta, hogy a kolbászkák megsüljenek, mi odabent iszogattunk, vihorásztunk, aztán megjelent bugyogóig elázva és közölte, hogy a kolbászok elfüstöltek, mert a lecsöpögő zsírtól lángra kapott minden (és nem készült fotó!)
hirtelen felderítettük a konyhai tartalékokat, volt ott finom zsírosdeszka sült oldalassal zöldekkel, némi megmentett kolbász és szalonna, sütemények és még meg is hagytuk a háziaknak a rizseshúst - szóval, éhenhalásról szó sem eshetett
volt még élménybeszámoló a velencei kirándulásról, még kifecsegtük a fiatal házasokat és ötleteltünk a közelgő esküvőre is - mindezt folyamatos vihorászás mellett - nem is volt ez ÖTYE, hanem FITYE (lehet találgatni, mit rejt a rövidítés)
nem tudom, mi mindent hagytam ki, de azt az elején már írtam, az élmény visszaadhatatlan
Ui. most olvasom a lányok mailjeit és lám új értelmet nyert a "lángolt kolbász" fogalma
***
Görcsölés … Párom hívott, hogy kapott az apeh-től egy dörgedelmet, miszerint febr. 15-ig kellett volna szja-t vallania, miért nem tette és ez lesz meg az lesz és azonnal pótolja, mert különben meg már amúgy is...stb. Én tudom, hogy elküldtem, bizonyítani is tudom, hogy elküldtem. Akkor most miért görcsölünk mégis??? És aki elkeverte, azt vajon seggberúgják vagy az csak nekem, nekünk járna? Pillanatnyilag több kérdésem nincs, holnap mehetek sorba állni...
Mellesleg meg újságból tudom meg, hogy a teáor-számok megváltoztatása miatt új vállalkozói igazolványt kell kiváltani. Mert ha július 1-ig nem, akkor ez lesz, meg az... És díjmentes. Ja. Ma elmentem. A vállalkozói igazolvány valóban díjmentes, de miatta új működési engedély is kell, az viszont már 3ezer forintocska. Ezt véletlenül nem írta meg még az újság sem. És lenne néhány goromba gondolatom a kérdés kapcsán amúgy is....
***
Van az a film, hogy Nem vénnek való vidék... És van az Apeh - Nem embernek való vidék
***
Lomolok... Hosszú évek kitartó gyűjtögetésének eredménye ma két nagy zsákban landolt és irány a szelektív hulladékgyűjtő. A szívem vérzett a sok szép formájú piás üveg láttán, de a lakásból már kiutáltam a macerás portörölgetés okán, a sufniban meg minek foglalja a helyet... És mit csináljak 35 év komplett National Geographic gyűjteményével, ami szépen bedobozolva várja sorsát szintén a sufni mélyén. Kidobni nincs szívem, talán az antikváriumot érdekli,... bár amikor mindez néhány cd-Rom-on is elfér ... ??? Két teljesen rendben levő síléc is a lomolás áldozata; a gyerekek régen kinőtték, nem is emlékeztem rá, hogy a garázs mélyén lapulnak... És megvan az első visszamentett darab: egy konyhapultból levágott darabka, ami pont jó lesz az erkélyre, mert a lehajtható kis asztalka a télen tönkrement, erre fogjuk kicserélni, juhééé
***
Az utolsó szó jogán … Mármint a lomolással kapcsolatban. Itt hagyták a franciaágyat, merthogy ebbe az autóba nem tudták beletuszkolni, meg túl magasra is kellett volna emelni, de ne izguljak, mert jön egy másik, abba tuti belefér. Kicsit ijesztő, hogy az utca már tök üres, csak az ágy árválkodik a járdán. Rugója (ami olyan megbonthatatlan, mint egykor a szovjet-magyar barátság) magasan az égbe löki a matracokat tartó keretet. Térülünk-fordulunk, hogy összekössük, nehogy emiatt itt maradjon. Az első mozdulatnál az ágy bokán rúg. Engem. És rögtön mind a kettőn. Na, én hagyom, mert még eltöri a lábam és ugrik a blogtali (volt már ilyen!!!) A következő pillanatban az egész ágy - mintegy vezényszóra - magától szétesik. Mondhatni, az utolsót rúgta! És most már beleférne az előbbi kocsiba is, bakker!
***
Filmsiker … Mundruczó Kornél Delta-ja nyert Cannes-ban! 22 jelölt közül... A rendező meg itthon nyilatkozik a stúdióban, ahelyett, hogy ott ráznák rojtosra a tenyerét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése