"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. március 22., vasárnap

Eltéphetetlen kötelék?

"Figyelmeztetés" 
Ezt az írást csak azoknak ajánlom, akiknek nem ismeretlen Robert Pattinson neve, és tagjai annak a hatalmas ismeretlen-ismerős körnek, akik kedvelik a fickót. Továbbmegyek... akiknek nincsenek averzióik a magánéletében bekövetkezett változás miatt. Fogalmazzak már magyarul: akik bírják a srácot és kedvelik a kedvesét, Thaliaht is. 
A többieknek kis türelmét kérem, készül más írás is, előbb-utóbb kikerül az oldalra az is !

***
Eltéphetetlen kötelék?

Robert lehunyta a szemét, ahogy a színes magazint találomra kinyitva a saját neve és fotója volt az első, ami a szemébe ötlött. Jézus az égben, már megint miféle zagyvaságot hordanak össze vajon? Mert hogy nem a szakmai teljesítményével foglalkozik a cikk, az a mellékelt fotóból nyilvánvaló volt. Már nem is emlékezett rá, melyik filmbemutatón készült, de még ahhoz az átkozott vérszívóhoz volt köze, abban biztos volt, mert csak azokon az alkalmakon feszítettek egymás mellett Kristennel.

Bármi történt köztük az elmúlt évben, és az olvasóknak nem lehetett panasza, mert a bulvár jókora terjedelemben foglalkozott minden gyomorforgató részlettel, mégsem sikerült elhitetniük a külvilággal, hogy ami volt, annak már régen vége. Még mindig ott virított az írásokban az az átkozott Robsten jelző, mint valami levakarhatatlan billog. És bár a zsigerei szintjéig tiltakozott az ellen, hogy a magánéletével kapcsolatban megszólaljon, mégis ezerszer szeretett volna közzé tenni egy nyilatkozatot, amivel talán pontot tehetett volna az egész végére. Meglepő módon éppen a bizalmasai voltak leginkább az ötlet ellen. Azok, akik az évek során együtt élték át minden idegborzoló pillanatát annak a hisztériának, ami körülötte és a Kristennel való felemás kapcsolata körül kialakult. Akik pontosan tudták, hogy mennyire unja már, hogy a paparazzik a régi ügyeik felemlegetésével próbáljanak kicsikarni belőle valami reakciót, és emiatt a fejét leszegve élje az életét.

Lázadni próbált, legalább a bizalmasai megértését kérni, követelni, de Stephanie az első indulatos kirohanásai alkalmával kinyitotta a szekrényét és egy hatalmas paksamétát tolt eléje. Kérdőn nézett az asszonyra, aki némán a kupac felé biccentett. Értetlenül túrt bele a rajongóktól kapott, még sosem látott halomba. A rajongói leveleket eleinte elolvasta, végül már sem idővel, sem lelkesedéssel nem győzte, aztán ráhagyta Stephre, hogy megválaszolja, megszűrje, és utána már csak azokat kapta kézhez, amelyeknek az írói nem voltak nyilvánvaló futóbolondok.

Ezeket itt nem véletlenül nem rakták eléje korábban. Találomra kivett egy levelet és olvasni kezdte, aztán ingerülten félredobta, felkapta a következőt, majd még újabbat… bár a stílus eltérő volt, a tartalom lényegében hasonló. Őrült elmék, zavarodott tinilányok és családanyák, néhány átkozódó fiú és idősebb férfi hajmeresztő gondolatai. Mind egy képzeletbeli párról szólt, akik eltéphetetlen kötelékben ragadtak, amíg csak a halál el nem választja őket.

Undorodva dobta vissza a legutóbbi rózsaszín papírlapot, amely valami besavanyodott parfümtől bűzlött, vagy csak egy besavanyodott élettől, és amely fájdalmas, lassú kínhalált kívánt neki, amennyiben cserben merné hagyni élete örök szerelmét. Sokáig tartott, míg megértette, hogy egyesek képesek összekeverni a valóságot a filmbeli karakterek életével, és igyekezett megértően viseltetni az ilyen hóbortokkal szemben, de amit most olvasott, az már nem elvakult rajongás volt, hanem beteges birtoklási vágy.

-Szerinted kell ezzel egyáltalán foglalkoznunk? – nézett fel kérdőn az asszonyra, mire az eléje tolta az aznapi újságot. A hír majdnem az egész első oldalt elfoglalta. Kendra Wolf, a sikeres olimpiai lovas és barátja, Luke Harper nemrégiben szakítottak. A lapok korábban kéjesen tárgyalták ki az eset minden gusztustalan részletét, kezdve Luke új barátnőjének kebelméretétől Kendra tavalyi vetéléséig. Ők voltak még nemrég a sportág álompárja. A szakítás mindkettőjük teljesítményén rajta hagyta a jegyét, ami nem is csoda, ha azt a fagyos hangulatot elképzeli az ember, ami a közös megjelenésekkor jellemezte őket; most pedig vagy egy elkeseredett rajongó, vagy egy bosszúszomjas Kendra-imádó a verseny kellős közepén egyszerűen kilőtte Luke-ot a nyeregből. A srácnak óriási szerencséje volt, mert túlélte a merényletet, bár az életéért sokáig küzdöttek az orvosok. A merénylőnek nyoma veszett a lövést követő pánik hangulatú kavarodásban.

-Egyetlen esetből azért nem vonnék le messzemenő következtetéseket. – húzta el Rob a száját, mire Stephanie néhány kattintás után felé fordította a laptopját. A monitoron Jake Doring és Mona Costello, egy népszerű tv-sorozat főszereplői mosolyogtak a kamerába. A tv-képernyője után a valóságban is egy párt alkottak egy ideig, de pont karácsony előtt hozták nyilvánosságra a közleményüket, miszerint a jövőben külön utakon folytatják az életüket, bár a barátság megmarad közöttük. Karácsonykor lőtte le őket egy rajongójuk, aki nem tudta elfogadni, hogy az álomnak vége szakadt. Egy tv-műsorban léptek volna fel, hogy a sorozat következő évadát népszerűsítsék. Mosolyogva osztogatták az aláírásokat testőrök gyűrűjében. Mona túlélte, Jake nem.

Robert önkéntelenül is megborzongott, ahogy arra gondolt, már eddig is mi minden zúdult a nyakukba. A sorozat kezdetekor ő volt a rossz fiú, aki érdemtelenül megkapta a szerepet, így aztán kapott eleget, mire a film a mozikba került és sikerült maga mellé állítania a történet iránt rajongók nagy részét. Még így is voltak Zac-drukkerek, akik vitatták a rendezőnő döntésének a helyességét, de idővel elültek ezek a hullámok, mint ahogy szélmentes időben kisimul a tenger. Aztán Kris ott hagyta Michaelt, és akkor megint kapott, hogy ő köpött bele a népszerű srác levesébe. Érdekes módon Kris akkor is megúszta, hiszen ő csak egy lány, aki miatt a fiúk marakodnak. Aztán berobbant ez a Robsten baromság, és átmenetileg megszűntek a rosszakaró levelek. Egy-két elvakult lány írt olyan hülyeségeket, hogy „ha nem lehetsz enyém, nem lehetsz másé sem”, de ezeket a leveleket továbbították a hatóságoknak, Dean egy árnyalatnyit komorabban nézett szét, amikor őt kísérgette, aztán mindenki megnyugodott.

És akkor jött Kristen és ő borította ki a bilit. Éppen akkor, amikor a legjobban futott a szekér, amikor gondtalanul élvezhették volna a népszerűségüket, amikor nemcsak kollégákként, de társakként is egymás mellett állhattak volna, amikor ő maga azt hitte, kerek a világ, boldog és sikeres. Kristen kis kalandja rendesen visszarántotta a földre. Kris izgalomra vágyott, és megkapták. Ő mellesleg a szégyent is, de ez messze nem bántotta annyira, mint a csalódás, amit egy baráttól kellett elszenvednie. Az ő rajongói Kristent utálták meg a megcsalás miatt, Kristen rajongói pedig őt hibáztatták, hogy nyilván oka volt a lánynak a félrelépésre. Akik pedig bedőltek a Robsten képnek, közös erővel tiltakoztak, hogy nem szállhat ki a kapcsolatból. Olyanokká váltak, mint valami kifordított shakespeari Rómeó és Júlia, két ellenséges család harcolt érdekes módon azonban nem a szakításukért, hanem sokkal inkább az együttmaradásukért.

A sorozat még nem ért véget, a kapcsolatuk romokban hevert, így aztán mindenki, aki tisztában volt vele, anyagilag mennyi minden forog kockán, azért harcolt, hogy képesek legyenek közösen mosolyogva végigkísérni az utolsó bemutatót, a dvd-megjelenésig, a raktárokban hegyekben álló ajándéktárgyakig… hazugsággal próbálva behozni azt a rengeteg pénzt, amit a párosuk jelentett. Tehetetlen volt, szerződés kötötte, amit egy olyan napon írt alá, amikor még minden a legnagyobb rendben volt. Kristen beletörődően tette a dolgát. Tisztában volt vele, hogy a prűd amerikaiak szemében óriásit bukhat, amiért egy családapával csalta a pillanatnyilag legnépszerűbb filmsztárt, amiért összetörte az álompárról szőtt romantikus képet. Sajnálta, hogy Robbal így alakultak a dolgaik, mert ő nem akart többet, mint egy kis titkos kalandot. Nagy pofon volt az élettől, hogy nem így alakult.

Ő azonban napról napra vesszőfutásként élte a hivatalos megjelenéseit, ahol az előre egyeztetett kérdések ellenére sem tudtak ellenállni a riporterek a késztetésnek, hogy a magánéletében is vájkáljanak egy kicsit. Próbálta elkerülni a válaszadást és keserűen vette tudomásul, hogy pillanatnyilag ez mindenkit sokkal jobban érdekel, mint az, hogy egymás után megjelenő új filmjeiben milyen az alakítása. Ráadásul az egész időzítés olyan szerencsétlen volt. Hónapokig abban sem lehetett biztos, hogy nem az iránta érzett szánalom puhítja-e fel a kritikusai írásait, vagy tényleg meglepődtek, hogy más figurát is képes a vásznon hozni, mint a karót nyelt, kifehérített birkalelkű vérszívót. Még mindig fájt neki, hogy kedvenc karakterét, Tylert szinte lesöpörték az asztalról a vámpír-őrület kellős közepén. Mostanra már belátta, hogy rossz volt az időzítése annak a filmnek, amely talán a legközelebb állt a legbensőbb érzéseihez, de akkor boldog volt, hogy tető alá tudták hozni, mert semmit sem utált jobban, mint az izgalmas terveket, amik egy idő után csendben eltűntek a süllyesztőben. Amíg a Saga ment, a nézők nem akarták másnak látni, erre elég hamar ráébredt. ...Mint ahogy a Kristennel való kapcsolatát sem tudták lezárni az utolsó képkockák lepörgésével.

Ezeket a leveleket olvasva néha maga sem tudta eldönteni, hogy őt, Robertet fenyegetik-e, vagy szerencsétlen Edwardot; bár Stephanie véleménye szerint ennek nem is volt jelentősége. Tetszik vagy sem, ezzel a tudathasadással egy ideig még együtt kell éljen, így a fenyegetést valósnak kellett vennie. Kíváncsi lett volna, hogy még meddig. És hogy vajon ez alatt az idő alatt továbbra is bujkálni lesz kénytelen?

Kristen csalása fájt, ez tény; és sokáig tartott feldolgozni, hogy kudarcot vallott egy olyan fontos dologban, mint a párkapcsolat. De mostanra már nem volt fájó, lüktető seb, amelyre sóként hatottak volna a maró szavak. Már képes volt távolról megítélni a történteket, és megnyugodott, hogy a kezdeti keresztre feszítés után azért Kristennek is gurult a szekere. Valaha barátok voltak, az őket körülvevő őrületben a legjobbak, úgyhogy a szíve mélyén nem akarta, hogy egész életében fizessen egy hibáért, amit jóformán gyerekfejjel követett el. A barátságuk éppen elég nagy ár volt cserébe, szakmailag nem vágyta a bűnhődését. Kristennek így is egész életére ott lesz a lelkiismeret furdalása, amiért egy család látta kárát annak a sehova sem vezető kapcsolatnak.

Önkéntelenül is megborzongott, ahogy arra gondolt, hogy a helyében ennyi elég is lenne hozzá, hogy zátonyra fusson az élete. Persze ő más alkat, mindig is más volt. Kristen könnyebben tette túl magát csalódásokon, haragon, bánaton, szégyenen... ő talán élete végéig képes lenne cipelni minden rossz élményének a lenyomatát. Összeszorult szívvel gondolt rá, hogy talán ezeknek a leveleknek a mételyét is magával viszi majd a – remélhetően – hosszú útra, amit életnek szokás nevezni. Talán töltekezni tud belőlük, felhasználja majd egy-egy karaktere lelkiségének megélésére, talán csak nyomasztó teherként ül majd a lelkére a nehezebb napjain, most még elképzelni sem tudta, de abban biztos volt, hogy jobban járt volna, ha nem tud róluk és nem olvassa el egyetlen sorukat sem.
*
Tom hívása a legjobbkor jött. Már éppen azon gondolkodott, hogy unalmában újra örökbefogad egy kutyát, de aztán Bear-re és Bernie-re gondolt, milyen nehéz volt itt hagynia őket és mások gondjaira bízni, aztán a sok utazás miatt új gazdát keresni nekik, és inkább egyedül számolgatta a szobája sarkait. Az olvasás és írás elég sok idejét lekötötte, de nem tölthetett minden percet ezzel, és igazság szerint a vére is hajtotta. Ismerkedni szeretett volna, de elege volt belőle, hogy Jamie-vel újra a Chateau-ba menjenek. Önmaga számára is megalázónak érezte annak a nyamvadt papírnak az aláíratását minden alkalommal, és el tudta képzelni, milyen megalázó érzés lehet annak a szerencsétlen lánynak is. Igaz, a „szerencsétlen” lány egy kisebb vagyont rakott el minden alkalommal gondosan manikűrözött kezecskéivel a táskájába, de az egész nem volt több, mint egy cardio-edzés, legalábbis részéről biztosan nem, és ez így valahogy nem volt kerek.
Hiányzott az izgalom, a vadászat izgalma legalábbis, mert amúgy a víz kiverte, ha arra gondolt, valaki egyszer nem tud ellenállni a bulvár csábításának és kipakol. Szerelemre vágyott, aminek ugyan része a testiség, de annál sokkal több, és nemcsak a testének, hanem a lelkének is kielégülést jelent.

Barátságosan rámosolygott a stewardessre, aki elvette előle a tálcát és kedvesen, nem tolakodóan megkérdezte, hogy kíván-e még valamit. Mivel nem találta a golyóstollát, hát kért egyet, bocsánatkérő mosollyal kísérve, amiért ilyen lehetetlen feladat elé állítja, de a nőnek a szeme sem rebbent, és csinos formaruhája zsebéből elővett egyet.
-Ez megfelel? – kérdezte szolgálatkészen és ő hálásan köszönte meg. Hátizsákjából előkotorta a forgatókönyvet, amit egy partyt követően nyomott a kezébe Martin. Szabadkozva magyarázta neki, hogy nem főszerep, de talán érdekesnek találja majd, ő pedig kíváncsi volt. Éppen eleget hallott már a srácról ahhoz, hogy bizalmat szavazzon az irományának, ha csak egy olvasás erejéig is. A tollra azért volt szüksége, hogy az olvasás közben megszülető gondolataival jó szokása szerint végig jegyzetelje az írás margóját. Hamarosan elmerült a rendhagyó vadnyugati történetben, és kezdte megérezni, hogy Martin miért gondolt rá Samuel karakterénél.
*
-Köszönöm a tollat! – nyújtotta oda kiszálláskor a csinos légikísérőnek a tollat, aminek igazán nagy hasznát vette a hosszú repülőút alatt. Az ötletek csak úgy sorjáztak az ujjai alól és a lapok hamarosan megteltek a megjegyzéseivel. Már előre élvezte azt az estét, amikor Martinnal néhány sör mellett majd sorra veszik ezeket.
-Szívesen! Bármikor. – mosolygott vissza rá személytelen udvariassággal a nő, és hirtelen ő maga kezdte hiányolni, amiért nem kérték fel egy közös fotó készítésére. Ez a nő maga volt a szolgálatkészség és udvarias közömbösség mintaképe és még a maga számára is érthetetlen módon azt szerette volna, ha kért volna a szívességért valamit cserébe, de a szőke szépség nem szólt, csak arcára kövült mosollyal várta, hogy kilépjen a gépből. Ennyire megkopott volna a népszerűsége? Még akkor is ez a jelenet járt a fejében, amikor a kézipoggyászával a kijárat felé tartott, így aztán észre sem vette a napszemüveg mögé rejtőző szőke nőt, aki az érkezőket figyelte. Arra gondolt, hogy vajon egy stewardess milyen partner lenne? Az biztos, hogy sok időt nem tölthetnének együtt, neki pedig szüksége volt egy társra, a puszta mindennapos jelenlétére. A fene se tudja, honnan jöttek mostanában ezek a gondolatok. Kristen óta jól elvolt, élte a szingli sztárok kissé sekélyes életét, itt-ott egy kis kalanddal, de igazság szerint többnyire magányosan.

Tom azt ígérte, hogy a következő néhány napban Siennával majd a gondjaikba veszik, és már előre fázott a gondoskodásuktól, mert a hasonló alkalmak ritkán sültek el jól. Ha nem imádta volna a keresztlányát, a kis Marlowe-ot annyira,hogy megragadjon minden lehetőséget, amikor meglepheti valami aprósággal, és cserébe begyűjtheti azt az édes kis boldog gyerekmosolyt, akkor ellenállt volna a szülők csábításának. De most csak egyetlen dologra tudott koncentrálni, hogy töretlen lendülettel és lehetőség feltűnés nélkül törjön utat az érkezési csarnokban. A próbálkozása – mint mindig – most is kudarcra volt ítélve.

Igyekezetében alig vette észre a kendős nőt a hatalmas fekete napszemüveg mögött és amikor felismerte, önkéntelenül is elvigyorodott, hogy Sienna mennyire bele tud simulni a környezetébe, ha úgy dönt, nem akarja, hogy észrevegyék. Hát, most nem lesz szerencséje – húzta kelletlen grimaszra a száját, ahogy máris néhány utas feléje kattintott a telefonjával; ezért aztán a lendületén mit sem csökkentve a kijárat felé tartott. Sienna három lépés távolságot tartva ugyanarra indult. Odakint Robert látszólag fel sem nézve, követte a tarka kendővel leplezett szőke hajat egy várakozó taxi felé, aztán mire a körülöttük ácsorgók észbe kaphattak volna, már mindketten eltűntek a kocsi belsejében. A sofőr indított és hamarosan ő is el tudott lazulni annyira, hogy szeretettel ölelje át az egyik legjobb barátját, a szó szerinti legjobb barátja feleségét.
*
Sejthette volna, Tom és Sienna most sem minden hátsó gondolat nélkül hívták meg. A nő egyik barátnője volt a ma esti áldozat, akit be akartak mutatni neki. Nem színésznő! – nyugtatták meg, ismerve, hogy kollégával inkább nem kavar. Sosem lehet tudni, mikor hozná össze őket újra a sors egy forgatáson, inkább nem kockáztatott. A dolog már ott halott ügy volt, hogy énekesnő, de Sienna nem engedte, hogy előre húzgálja a száját. Egyáltalán, Sienna hol a fenében ismerkedik össze ilyen lányokkal?

Személyes szívességet tett neki azzal, hogy egyáltalán eljött, de a gyomra görcsösen összeszorult, amikor arra gondolt, még milyen kínszenvedésnek lesz kitéve, mire végetér az este és leléphetnek. Tom úgyis egész úton húzta az agyát, mondván, nem árul el róla részleteket, jobb ha a saját szemével látja és alkot véleményt. Annyit tudott meg, hogy a lány fiatalabb Siennánál, és ez csak újabb kérdéseket vetett fel, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy a barátja éppen úgy tanácstalan a felesége barátnőit illetően, mint ő maga. Egyetlen jó pontot írt eddig az ismeretlen számlájára: angol volt, bár ez a jó pont ugyanazzal az erővel hátrányt is jelenthetett.

A bejárat melletti plakáton egy gyereklány fotója díszelgett furcsa sminkben, mintha a képet photoshoppal torzították volna el. Így senki sem néz ki – döntötte el a képet nézve. FKA Twigs – hirdette a plakát, ő pedig próbálta kitalálni, honnan szedhette ezt a nevet, jelent-e valamit, vagy csak jó érzékkel választott valamit, amire a közönség felkapja a fejét?

Háttal állt a színpadnak, amikor az előadó hangja felcsendült. A hang bűvölő lejtése váratlanul érte és egészen a legbensőbb regisztereiben rezgett tovább, olyan sejtjeit életre keltve, amelyek nem is reménykedtek az este ilyen kimenetelében. Nem erre számított. A lány csak útlevele révén volt angol, ez első pillantásra is látszott. Tejeskávé színű bőre, amely ragyogott az aranyos fényben, sötét haja és szeme miatt sokkal inkább tűnt meszticnek, vagy dél-európainak, ezt a villódzó fények közt nem érzékelte pontosan. Az a kislányos, csücsöri száj, amely már a plakáton is felkeltette a figyelmét és amely most igazán felnőttes témát boncolgatott, olyan szöveget énekelt ki tökéletes tisztasággal, amely csak és kizárólag piszkos dolgokat juttatott az eszébe; Robert megbűvölten jártatta végig a szemét a kecses kézmozdulatoktól, a zene ritmusára kígyózó, majd valósággal görcsbe ránduló mozgáson át a Josephine Bakert idéző kacskaringós hajfonatokig. A lány a színpadon nemcsak énekelt, de táncolt; a táncával mesélt; és ez a mese felkavaró volt mindenféle értelemben... bármit is várt, a valóságnak még csak a közelében sem járt.

Sienna mesélte, hogy a lány Kylie Minoque háttértáncosa volt régebben, és sajnálkozva gondolt rá, hogy ezt nem tudta előbb, mert legalább lett volna egy bennfentes háttérinfója róla, ha már Cannesban rákérdezhetett volna Kylienál. ...Meglepve egyenesedett ki, szemével a színpadot kutatva, gondolatban pedig bokán rúgva önmagát, amiért ennyire előreszaladt. Hiszen még két szót sem váltottak. Lehet, hogy nem is fognak. Mi ez a nyüzsgés az agyában, ahogyan egymás után születnek kérdések, amik – ennyire azért már ismerte magát – abban a pillanatban felszínre is fognak törni, ahogy a lány csatlakozik hozzájuk. A francba! El fogja riasztani, ha lerohanja az ezernyi kérdésével.
Közben a színpadon folytatódott a show és Thaliah módszeresen őrjítette meg a színpad szélébe kapaszkodó fiúkat és lányokat. Zenéje körbefonta, tekintete szinte hipnotizálta őket, míg végül lehunyta a szemét, megszakítva a varázst, elérhetetlenné válva a számukra. Ott hagyva őket a vágyódás reményteli és reménytelen szakadékának peremén, hogy zuhanjanak önnön választásuk szerint.
Ez a lány tudja, hogy mit akar! – ez volt az első benyomása róla, anélkül, hogy egyetlen szót is beszéltek volna. És még egyet tudott: meg akarja ismerni!

-FKA Twigs – nyilván nem ez az igazi neve – fordult Siennához, aki a zene ritmusára himbálta magát, miközben hátulról Tom a nyakszirtjét rágcsálta. A színpadi produkció nyilvánvalóan őt sem hagyta hidegen, bár – szerencséjére – nem az előadó, hanem a felesége élvezte a reakcióit. Robert máris dölyfös birtoklással gondolt a lányra, akivel még nem váltott egyetlen szót sem, mégis legjobb barátja képére tudott volna mászni, ha nem Sienna bájaival lett volna elfoglalva, hanem Thaliaht nézte volna ködös tekintettel.
-Thaliah Barnett – adta meg barátnője a rövid felvilágosítást,szinte oda sem figyelve Tom mesterkedéseire, mire Robert arcára mosoly kúszott.
Thaliah, a komédia és színház múzsája. Rokonlélek, nem is lehet más. ...A görcs a gyomrában felerősödött, ahogy eszébe jutott, mi van, ha Thaliah-nak nem jön be? Ha nem akar bonyodalmat az ő oldalán, vagy ha egyáltalán nem hajt pasira, és csak a barátaik kavarnak teljesen feleslegesen. Tudta, hogy egy világ fog összeomlani benne, mert talán még semmit nem akart így első látásra, mint ezt a lányt. A barátságát, a szerelmét, bármit, amit kaphat tőle.

Már bánta, hogy a Tomék által játékosan csak gyerekcsinálónak csúfolt sapkáinak egyike volt rajta és nem egy baseball cap, amit a szemébe húzhatott volna, hogy elrejtse az arcát, amire – ebben egész biztos volt – kiültek az érzelmei és gondolatai. Nem akart idejekorán lelepleződni, de amikor a lány a színpadról egyenesen a szemébe nézett és megvillant a tekintete, már azt se bánta. Orrcimpái kitágultak, mintha távolról is valami ősi módon a szaglásával próbálná eldönteni, neki való-e a zsákmány. Erre várt, pontosan erre a felkavaró érzésre, hogy végre ő lehessen a vadász, de az az egyszerre szégyenlős és magabiztos pillantás, amit a lány vetett rá éneklés közben, nyilvánvalóvá tette, hogy az extravagáns külső mögött megbújó nőstény ugyanígy méri fel őt.
*
A másnapi újságok, az internetes oldalak csak úgy forrtak a meglepetés számba menő hírtől. A rajongók és fanyalgók egy emberként szisszentek fel, amiért úgy tűnt, itt valami komolyabb kapcsolat bontogatja gyenge szárnyait. Még senki nem tudta, mennyit lehet a hírekből komolyan venni, hiszen már korábban is jelentek meg fotók lányokról, jól értesültek információi, melyek végül hamisnak bizonyultak, de az állóvíz most felkavarodott, és ami a partra rakódott a nagy hullámzásban, az nehéz kőként ülte meg Robert gyomrát. A rasszista megjegyzések bántották, mert számára értelmezhetetlenek voltak és mert olyan valakire támadtak, aki neki kedves volt. Az ízlését becsmérlőkön csak nevetett volna, ha ezzel is nem a lánynak okoztak volna fájdalmat. Szerette volna megvédeni, de tudta, hogy képtelenség. Thaliah vagy elfogadja ezt a helyzetet, és nem foglalkozik vele, vagy menekülni fog, és ez a gondolat fájóan ismerős volt már.

Ráadásul szinte minden második kommentelő feltépte a régi sebet, Kristent hozva vissza az egyenletbe. Az összehasonlításoknak se vége, se hossza nem volt, és mintha a billentyűt ragadók megfeledkeztek volna róla, hogy hús-vér, érző emberek magánügyeiben turkálnak mondataikkal. Azon kevés pillanatok egyike volt ez, amikor elátkozta a Twilighttal jött népszerűséget, miközben tisztában volt vele, hogy legalább annyi jót is köszönhet azoknak, akik itt rajta és Thaliahn köszörülik a nyelvüket, mint amennyi rosszat. De az ilyen percekben nem tudott hálát érezni az érdeklődésükért és rajongásukért. Abba a néhány, ritka támogató mondatba kapaszkodott, akik üdvözölték a boldogságát, pedig mit sem sejthettek arról, hogy valójában mit érez. És mit érez a lány, aki miatta a poklot járja most meg. És aki egy bölcs buddha érettségével simított végig a karján, ahogy a válla fölött áthajolva beleolvasott az éppen nyitott oldalba.

-Minden csoda három napig tart csak! – mondta utánozhatatlanul kedves hangon, és Robert belekapaszkodott az optimizmusába, kizárva Stephaniet a gondolataiból, a rémképeket, amiket az asszony New Yorkba indulása előtt tárt eléje; és mindenekelőtt abban bízva, hogy Thaliah nem a kapcsolatukra, csak az azt fogadó reakciókra értette, amit mondott.

5 megjegyzés:

csez írta...

És simán rá is bólinthatna, hogy igen, akár így is történhetett ;)

agi írta...

És ennek most vége??? :) még olvasnám! Bárcsak Robertünk is olvashatná, mosolyogna és időnként tuti bólogatna :)

rhea írta...

Jucus :) <3
Úgy tudod írni, hogy el is hiszem hogy így történt :)
köszönöm, pusza :)

Laura írta...

Szia Juci!
De jó, hogy újra Robos történetet írsz! Annyira szeretem őket olvasni!
Örülök a februári élményednek és kívánok még sok-sok hasonlót!
puszi

Névtelen írta...

Szia!
Nem vagyok egy R.B. rajongó, de ez most tetszett. :) Köszi, Porcica