Hamarosan!

Nyomtatásban!

ESZMÉLÉS

Megérkezett!

Megérkezett a Zöldzug-kötet! Érdeklődni, rendelni privátban a juditpados3@gmail.com címen lehet. Budapesten átadóponton átvehető.

Friss ...

Ha valami jó kis olvasnivalóra vágysz, akár ezt is választhatod! http://publioboox.com/hu_HU/eszmeles

E-bookként már megjelent, nyomtatásban hamarosan!

Őszint-Én

Hát, vége lett! Látom ám, hogy nem mindenkinek a teljes megelégedésére :) Talán tényleg kicsit hirtelen ért véget Adam és Julia története. Amikor belekezdtem, valami más volt a koncepció, lehet, az sem volt helyes, hogy menetközben módosítottam rajta. Visszatekintve én magam sem tartom a legemlékezetesebb írásomnak, talán azért is engedtem el hirtelen, pedig nyilván lettek volna még benne megírható epizódok.

Őszintén szólva mostanában ezer felé kalandozik az agyam, nehéz koncentrálnom egy dologra, így meg képtelenség minőségi írást kiadni a kezem közül, ezért a talán váratlan búcsú, és egy várható kis szünet.

A könyvkiadás mögé ne képzeljetek nagy dolgokat! Létezik a Publio kiadó, aki a beküldött kéziratokat megjelenteti e-book formában, kicsivel később nyomtatott verzióban is. Ez utóbbit nem úgy kell elképzelni, hogy megszórják vele az ország könyvesboltjait, hanem a rendelések után nyomtatnak és postáznak. Nem fogom ott találni a Bookline vagy Libri könyvespolcain, mert csak webes értékesítés folyik. Ezért nekem kell népszerűsítenem, ami higgyétek el, nem egyszerű feladat. Nemcsak maga a feladat, hanem ennek a mentális feldolgozása sem. Nem akarom senkire rábeszélni az írásaimat, az lenne a tökéletes, ha a téma iránt érdeklődők belefuthatnának bárhol, ahol aztán eldöntenék, beteszik a kosárba, vagy nem. Hát, itt nem így működik. Vehetnék százezrekért reklámot persze, de egyrészt nincs erre fordítható pénzem, másrészt ez sem garantálná, hogy azt a közönséget találják meg vele, akit érdekel. Viszont nem velem fizettetik meg a könyvkiadást, mint ahogy a Novum tette volna. Igaz, ők ígértek terjesztést, reklámot is, de az ár számomra túlságosan magas lett volna.

Szóval, ez a könyvkiadás ma itt kis hazánkban.

Ahogy már írtam róla, készült egy blog, kifejezetten a reklámozás céljára, ezért aztán hálás lennék, ha vinnétek a hírét, hogy létezik. Ez az: www.judithsarayblog.wordpress.com

Utálom, mert nem egy alkotóhely, hanem egy kirakat, de azt hiszem, erre mondják, hogy a „szükséges rossz”. Ráadásul olyan a felület, hogy ha nem lenne egy hozzáértő barátnőm, talán még működtetni is képtelen lennék. Oké, idővel nyilván megtanulható, de mint általában a tanuláshoz, itt is szükség lenne motivációra, bennem egyelőre pedig az elutasítás az erősebb. De dolgozom rajta, mert ez is egy olyan dolog, amit nem lehet, nem szabad feladni.

Visszatérve erre a helyre, mert akik idejártak évek óta olvasgatni, azokat nyilván elsősorban ennek a sorsa érdekli. Nem tudom még, hogy alakul a további élete. A próbálkozásom, hogy a könyves piacon megpróbáljak helyet találni magamnak, elég sok energiát von el mostanában. Néhány régi írást még szeretnék feltölteni, azok azonban átdolgozásra várnak. Azt pedig nem szeretném, ha egy új, friss ötlet összekapkodott fércmunkaként kerülne ki az ujjaim alól, mert nem volt időm és ihletem elmélyülni benne. A megértéseteket kérem, hogy lesz türelmetek kivárni az újbóli jelentkezésem. A blog természetesen nem zár be, aki most fedezi fel, annak jó szórakozást hozzá, akiknek voltak kedvencei, hátha vissza-visszaolvasnak még. 

El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok a hosszú ideje kitartó figyelmetekért, bátorításotokért! Nézzétek el nekem, ha most egy kicsit a magam hiúságára eljátszom ezzel a könyves gondolattal! És ígérem, én sem fogok megfeledkezni róla, hogy van egy zug, ahol várnak rám, várják a meséimet.

Addig is millió puszi és ölelés mindenkinek!

Jutka, aki PaSa és Golden is itt-ott, ja meg azon a másikon nagyzolósan Judith :)

A dublőr - 30. rész

Adam értetlenül olvasta az ügynöke által küldött sorokat, miután hasonló elképedéssel „lapozgatta” a hivatalos iratokat, amiket Rush beszkennelt neki. Jennifer... Persze, hogy emlékezett rá. Nem mintha olyan emlékezetes kapcsolat lett volna köztük. Egyszerűen csak nem volt az a pasas, aki összejön egy lánnyal, aztán a nevére sem emlékezik. Ráadásul Jennifer életével sűrűn volt tele a bulvár. Valahogy mindig is túlságosan bonyolult csajnak tűnt. De sosem gondolta róla, hogy őrült lenne, vagy ne adj isten, rosszindulatú. Mégis, hogy a fenébe jutott eszébe ilyen búcsúlevelet hagyni? Rush és az ügyvédei szerint ezer ponton támadható az iromány, és most mégis össze kell kapja magát, hogy felidézhesse azt a régi sztorit, mert hamarosan meghallgatáson kell részt vegyen. Nyilatkoznia kell, hogy tisztában volt-e a partnere életkorával. Isten az égben! Hogy ne lett volna tisztában vele? Hiszen Jennifer ott volt az összes tinédzser magazin címlapján és pletykarovatában. Csak az nem tudta róla, hogy egy fékezhetetlen tinédzser, aki a Holdról érkezett. Hiba volt vele lefeküdni? Akkor nem gondolt rá. Eszébe sem jutott, hiszen odahaza Jennifer már nagykorúnak számított volna. Az életvitele alapján pedig még ideát is az volt. Szőrszálhasogató eljárásnak érezte az egész hercehurcát, ami csak egyetlen célt szolgált, az uborkaszezonban is napi ínyencséget szolgáltatni az olvasóknak. Neki viszont a karrierje függhetett ettől, a fia előtti becsülete, Julia előtti tisztelete. A mai napig úgy hitte, minden fronton végre révbe érkezett. És akkor egy halott belekavar az életébe. Kurvára nem érezte igazságosnak. Félresöpörte a papírokat és felpattant, hogy a szövegkönyvre tudjon koncentrálni. Meg sem lepődött rajta, hogy nem sikerült.

*

Julia egyenes derékkal ült a bíróságon, a folyosón, egy beugróban elbújva a kíváncsi tekintetek elől, és minden idegszálával a férfira gondolva. A kis zug annak a teremnek a közelében volt, ahol Adam igyekezett válaszolni a felmerülő kérdésekre. Vádaknak nem akarta nevezni, mert szerinte egyetlen épeszű bíró sem emelt volna vádat annak a szerencsétlen lánynak a levele alapján. Zárt körű meghallgatás volt, de persze hiénák sokasága tolongott az ajtó előtt, hogy elkaphassák a kilépő Adam Corbin első arcrezdüléseit, hogy az orra alá dugott mikrofonerdővel kényszerítsenek ki belőle valami apró morzsát a bent elhangzottakból. Az ügyvéd biztosította őket arról, hogy egyszerűen beszámíthatatlannak minősítteti a lányt, aki elég labilis volt ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el, tehát nem tekinthető perdöntőnek az sem, amit az ezt megelőző órákban, percekben írt. Mindannyian arra készültek, hogy az adatok egyeztetése után perceken belül vége is a meghallgatásnak. Ehhez képest már majd egy órája zárva volt a terem ajtaja. Észre sem vette, hogy a kezében lévő zsebkendőt már rojtosra tépkedve. Az órájára nézett. Éppen ma lett volna egy fontos műtéte, de átadta még tegnap este dr. Jonathan Pressnek, mert képtelen lett volna koncentrálni. Gabriel a nagymamánál volt Londonban, hogy a lehető legjobban megkíméljék ettől a cirkusztól. A forgatás ugyan lement, Adam azonban csak fintorogva tudott gondolni az ott nyújtott teljesítményére, de nem volt ember, aki a jelen körülmények között felrótta volna neki a dekoncentrációját. Igazság szerint az anyag egyelőre a süllyesztőbe került, hiszen egy bírósági ítélet alapjaiban befolyásolta volna a fogadtatását. 

Az álszent hollywoodi közösség pedig az elmúlt hónapban mélyen hallgatott. Ha személyesen futottak össze valakivel, az illető gyorsan és felületesen üdvözölte őket, mint aki nem mer közösséget vállalni egy férfival, aki fiatal lányokat ront meg. Néhányan kifejezték együttérzésüket a szerencsétlen helyzet miatt, de mindenki a bírói döntésre várt. Ha  a bíró elítéli azt a fiatalkori meggondolatlan cselekedetet, akkor a város is elítéli, ha a bíró felmenti Adamot, akkor fellélegezve fognak kezet rázni vele. Julia gyomra forgott ettől a kétszínűségtől. És ami még felzaklatóbb volt, hogy az ügy kapcsán néhányan nem átallottak kotorászni a múltban. Előkerült a baleset, Jenna halála és Julia  színre lépése. Egymást érték a tényeket figyelmen kívül hagyó spekulációk, és mindannyian újra élhették azoknak a heteknek a megaláztatását és idegtépő szorongását. Ennek ellenére kitartottak egymás mellett a bajban, bár éppen a meghallgatást megelőző este Adam hosszas hallgatás után kibökte, nem várja el a nőtől, hogy vele hulljon alá, ha a dolgok mégis félrecsúsznának. Julia belefojtotta a szót azon az egyetlen módon, ahogy megtehette. Szerelemmel igyekezett elterelni a férfi baljós gondolatait és biztosította róla, hogy nem azért szenvedtek meg ezért a kapcsolatért, hogy egy ilyen semmiség válassza végül szét őket. A tárgyalóterem előtt várakozva mégis görcsösen reménykedett benne, hogy tényleg nem történhet semmi olyan, ami miatt a férfi inkább a magányt és magába fordulást választja, mint az ő szerelmét. Fájdalmas volt látni a szeretett férfi szenvedését, az arcára kiülő kínt, valahányszor tapintatlan újságírók egy-egy régi sebet téptek fel, és még fájdalmasabb volt a tehetetlenség, amiért a puszta szolidaritáson túl nem tud enyhet hozni erre a szenvedésre. A mai nap sok mindent eldönthetett az életükben, és nem volt más fogódzója, mint a hite, hogy közösen túl tudnak lépni ezen is. 

Az ajtó kinyílt és hirtelen megbolygatott méhkashoz hasonlóvá vált az eddig türelmes-türelmetlenséggel várakozó horda. Aztán csalódottan oszoltak szét, amikor látták, hogy csak a teremszolga hagyta el a helyiséget. A férfi pár pillanatig az ajtó előtt állt, mint aki a kéretlen betolakodóktól akarja óvni a tárgyalót, aztán a szeme összeakadt Juliáéval és egy szemvillantással a szomszédos ajtó felé igazította. Julia nem volt benne biztos, hogy ez egyértelmű hívás volt, de reménykedőn felállt, a fickó megismételte az alig látható fejmozdulatot. Julia pedig lehajtott fejjel, de elszántan vágott át a kissé tágabb körben várakozókon. A férfi is elindult, zsebéből egy kulcsot véve elő, majd mire az asszony elérte őt, már nyitotta is az ajtót. Mire a várakozók felfogták, hogy kit szalasztottak el, már mögöttük csukódott be a nehéz tölgyfaajtó. A teremben a bírói pulpituson ült Angelus Howard bíró, előtte pedig rendhagyó módon, egy sorba rendezve valamennyi résztvevője a meghallgatásnak. Adam, az ügyvédje, Jennifer szülei és jogi képviselőjük. Halkan, szinte barátian csevegtek és mindannyian egy emberként kapták fel a fejüket a belépőre, hogy aztán visszafókuszáljanak a bíróra. Howard bíró feje biccentésével utasította Juliát, hogy üljön le, és ő máris ott szorongott az Adam melletti széken. A bíró pedig újra belekezdett:

-Mr. Corbin kérésére van jelen a menyasszonya, dr. Julia Blight – diktálta a bírósági írnok irányába. A társaság egy emberként nézett az asszonyra. Jennifer Blake szülei még egy halvány mosolyt is megeresztettek feléje. Juliát meglepte a barátságos hangulat. –Mr. Corbin elismerte, hogy volt szexuális kapcsolata Miss Blake-kel... – idézte a bíró a pontos dátumot a papírokba mélyedve – és úgy nyilatkozott, nem volt tudomása partnere törvény előtti kiskorúságáról. Mr. Corbin angol állampolgárként nem volt tisztában az Államokban hatályos törvénnyel. Ez persze nem menti őt fel, mindazonáltal a jelenlévők egybehangzó nyilatkozata szerint Miss Blake már korábban is tartott fent önként szexuális kapcsolatot különböző férfiakkal, így a megrontás ténye ez esetben nem állapítható meg. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a megtörtént eset, ezért a bíróság tárgyalás nélkül állapít meg büntetést, melynek összegét, ötvenezer dollárt, Jennifer Blake szülei javára ítéli. Mr. Blake és Mrs. Blake egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy az összeget jótékonysági célra kívánják felajánlani. A bíróság ajánlására a Szent Anna Otthon lányanyái részére kerül átutalásra. Mr. Corbin a döntés ellen nem emelt kifogást. Fentiek értelmében a peren kívüli eljárást ennek megfelelően lezárom. Van bárkinek kérdése az elhangzottakkal szemben? – nézett végig az előtte ülőkön, de mindenki némán megcsóválta a fejét. –Akkor megköszönöm a részvételüket, a titkárnőm elkészíti a papírokat aláírásra. Köszönöm az együttműködésüket! – mondta, aztán kivonult a teremből azon az ajtón, ahol az előbb Julia lépett be. Még behallatszott a folyosóról a kinti kiabálás, amivel a felbukkanását fogadták, amikor Mr. Blake lépett oda Adamhoz.

-Mr. Corbin! Köszönöm, hogy nem alázta meg a lányom nevét azzal, hogy hazugnak bélyegezte volna, vagy ahogy nyilván sokan tették volna a helyében, betegnek. Valójában tényleg az volt, sajnos mi sem sejtettük, hogy mennyire. Amikor annak idején szanatóriumba vittük, mindannyian azt hittük, tudtak rajta segíteni, de az évek bebizonyították, hogy ez hiú ábránd volt csupán. Jennifer eljátszotta előttünk a szerető hitvest és anyát, és olyan jól alakított, hogy egyikünk sem, még a férje és a gyerekei sem sejtették, hogy legbelül mit él meg. Őszintén sajnáltam volna, ha ez a szerencsétlen levél ártott volna önnek, mert mi is tisztában voltunk vele, hogy mennyire abszurdak a benne megfogalmazott gondolatok. Mi is hibások voltunk, hogy képtelenek voltunk kordában tartani a lányunkat, akit a gyerekként jött ismertség teljesen megvadított. Tisztában voltunk vele, hogy nem olyan életet él, amilyet egy korabeli lánynak kellene, de a dolgok egy idő után teljesen kicsúsztak az irányításunk alól. Sajnos nem volt elkerülhető a hivatalból lefolytatott eljárás, de kérem, ne gondoljon a lányunkra a jövőben sem úgy, mint valami kellemetlenkedő perszónára. Beteg volt szegény – sírta el magát a férfi és Julia megrendülten nézte. Otthon, éjszaka, az ágyukban fekve még magában azon füstölgött, micsoda család képes egy ilyen ártó szándékú ribancot a világnak nevelni, de már lehiggadt és tisztán látta, hogy ebben a szerencsétlen esetben a szülők épp úgy tehetetlenek voltak, mint ő maga, amikor a sors helyette döntött az életéről. Amikor végre ők is döntési helyzetbe kerültek, legalább nem próbáltak nyerészkedni a lányuk halálából és tisztességesen viselkedtek a megvádolt férfival szemben. 

-Sajnálom, Mr. Blake! – fogta meg a férfi kezét együttérzően Adam. –Nekem is van gyermekem, tudom, micsoda kín lehet, ha bárki rosszat feltételez róla. Nem állíthatom azt, hogy szerelmes voltam Jenniferbe, de kedves lány volt, vidám és túláradóan barátságos. Mi pedig mindketten fiatalok voltunk, sikeresek és nem mértük fel, hogy mit tehetünk meg és mit nem. Ami történt, abban én sem vagyok teljesen vétlen, de ez számunkra akkoriban annyira ártatlan dolognak tűnt. Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kellett találkoznunk! Engedje meg, hogy őszinte részvétemet fejezzem ki a lánya halála és emiatt a cirkusz miatt – intett fejével az ajtó felé. –Sajnos a sajtónak ez túl ízletes konc ahhoz, hogy tiszteletben tartsák egy ember, egy család gyászát, de ha szabad javasolnom, ne álljanak szóba velük. Ha csak egy mondatot mondanak, másik  ötöt költenek belőle. ... Viszontlátásra! – rázta meg a férfi kezét, aki megértően bólintott és az ügyvédjüket követve a kijárat felé indult. 

Adam magához ölelte Juliát, aki most – hogy már megnyugodhatott – hirtelen emlékezni kezdett. Amikor belépett ebbe a szobába, a bíró erős túlzással beszélt a szerepéről.

-Hazudtál a bírónak? Ez nem büntetendő? – kérdezte olyan halkan, hogy csak a férfi hallja.

-Hazudtam? – nézett rá döbbenten Adam. –Az igazat mondtam.

-Nem mindenben – rázta meg a fejét Julia.

-Én nem hazudtam semmiben! – húzta ki magát Adam, nem is értve, a nő miért állít ilyesmit.

-Azt mondtad neki, a menyasszonyod vagyok – forgatta a szemét a nő, mire Adam szája végre majd a füléig szaladt.

-Na jó, abban talán volt egy cseppnyi túlzás. Még nem vagy. De ha az Isten is úgy akarja, akkor ma estétől már az leszel, úgyhogy akkor máris nem számít hazugságnak, hogy pár órával megelőlegeztem a titulust.

-Miért éppen ma estétől? – nézett rá kíváncsian a nő. Nem is annyira a férfi terve lepte meg, hanem az időzítés.

-Mert addig nem kérhettelek meg, amíg nem tudtam, hol végzem a mai meghallgatás után. Szabadon vagy netán őrizetben? Ha Jennifer szülei és a férje nem ilyen tisztességesek, könnyen végződhetett volna a dolog egy előzetes letartóztatással is akár. És csak egy szabad ember tehette fel neked a kérdést – mondta, miközben féltérdre ereszkedett a bírói pulpitus előtt és Julia kezébe kapaszkodva folytatta: - Julia Blight! Elfogadsz-e engem férjednek jóban, rosszban, míg a halál el nem választ? 

Julia fülig pirulva állta Adam szorongóan várakozó és a többiek megdöbbent tekintetét. Hát megtörtént! Adam Corbin hét évvel azután, hogy egy végzetes baleset kapcsán az élet egymás mellé sodorta őket, végre felismerte, hogy a nő, aki akár egy másik nő dublőre is lett volna az életében, őszintén, teljes szívéből szereti.

-Kit látsz, ha engem nézel? – suttogta reszketve, mire Adam felállt és hüvelykujjával végigsimított a hibátlan puha arcbőrön.

-Téged látlak! Talán volt ez másként is, igaz, de attól a naptól fogva, amikor elárultad a titkodat, már csak téged láttalak. De nem válaszoltál a kérdésemre – sürgette meg türelmetlenül.

-Hét évvel ezelőtt már válaszoltam rá, csak akkor nem hittél nekem. Most hinni fogsz? – kérdezte incselkedve az asszony, mire Adam nagyot sóhajtott.

-Ez nem válasz!

-Igen, akarok a feleséged lenni, a fiad anyja, és ha szerencsénk van, további gyerekek anyja is, szeretlek és kitartok melletted jóban és rosszban, míg a halál el nem választ. Vagy azon is túl – tette hozzá sejtelmes mosollyal és Adam megértette. Amit nem tudott elfogadni oly sok évvel ezelőtt, az a láng még ma is ott lobog az asszonyban mindannak ellenére, amit az elmúlt időszakban mindketten megéltek. Ez pedig tényleg olyan erős érzelem volt, amely talán a halálon túl is képes kitartani. Mindenesetre erről nem mostanában akart meggyőződni. Neki most bőven elegendő volt a jelen, úgyhogy magához ölelte az asszonyt és megcsókolta, nem törődve a nő zsebében kitartóan csipogó telefonnal. Tudta, hogy a családja, az anyja és a fia ilyen türelmetlenek, tudni akarják, hogy dőlt el a mai meghallgatás, de végre tudta azt  is, hogy a filmekkel ellentétben, itt most a dublőr az Igazi.

VÉGE!

Megszületett, épül, szépül...

"Közkívánatra" készült. A köz jelen esetben a kényszert hivatott szebben nevezni. Azt mondják, a mai világban az írásaidat ajánló weblap nélkül már eláshatod magad. Még ha nem is forognak nagy összegek kockán a megjelenő történetek kapcsán, azért persze szeretném, ha minél több emberhez jutnának el. Nem számítok arra, hogy ezeknek a segítségével egyszer egy Igazi Könyv is megszületik majd, de ne én legyek már, aki nem hisz a csodákban.
Szóval, készül, szépül, látogassátok! Igyekszem gyakorta friss hírekkel szolgálni, és talán itt-ott majd egy-egy rövidke írással, ami eddig ezt a blogot használta a megjelenéshez. Most egy kicsit próbálom majd különválasztani a folytatásos történeteket, a megjelenteket, és népszerűsíteni az eddig csak a FB-oldalon megosztottakat is.
Jó szórakozást! És szurkoljatok, hogy ne zavarodjak bele a sok felhasználó névbe és jelszóba. Ez ugyanis egy rémálom :D

www.judithsarayblog.wordpress.com

A dublőr - 29. rész

Elnézést kérünk a csúszásért és a rövidségért! Hamarosan remélhetőleg mindketten beleszokunk ebbe az új helyzetbe :)

***

29. rész

Rose Corbin hangos csörömpöléssel pakolt a mosogatógépbe. Julia ugyan mondta, hogy felesleges fáradnia, majd ő elpakol, de az asszony olyan pillantással mérte végig, amiben benne volt, hogy egyelőre kettőjük közül ő van itt itthon, nem a lány. Adamot már elrepítette a taxi, Gabriel a szobájában fejezett be egy feladatot, amit az iskola-előkészítőben kaptak, a két asszony nyugodtan beszélgethetett. Volna. De Rose szíve összeszorult, ahogy arra gondolt, Julia felbukkanása vajon mit jelent a fia számára? Most úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van köztük. Adam nyilván már túltette magát a hét éve történteken, és most valamilyen érthetetlen oknál fogva nem érte be az alkalmi találkákkal, a reggeli közben jól időzített bombaként biztosította ki a friss hírt, hogy a hazatérése után Julia ide költözik. Az asszony erőnek erejével nyelte vissza a kérdést, amit gondolatban már százszor feltett a fiának, de hangosan még nem merte nekiszegezni. Vajon ebben a hasonmásban Jenna dublőrét látja a fia? Ő még mindig leginkább így tudott rá gondolni. Túl sok hazugság hangzott el annak idején, amiket egyetlen pillanatra sem tudott elfogadni a lány részéről. Lehet, hogy túlélt egy borzalmas balesetet, de az még nem adott felmentést rá, hogy az arca mellett a becsülete is ott égjen abban a pokolban. És igen, fájt látnia, hogy az unokája mennyire feltétel nélkül fogadja el ezt a nőt. A menyével nem volt különösebb kapcsolata. Ritkán találkoztak, olyankor udvariasan elcsevegtek, az olasz lány családjával egész egyszerűen nem is lehetett másként, olyan fesztelenül tudtak elfogadni bárkit, akivel családi kapcsolatba kerültek. Most sóhajtva gondolt rá, hogy ő ezzel szemben sokkal angolabb maradt, távolságtartóbb és igen, előítéletesebb. Julia már tett róla, hogy ne tudjon bízni benne és fel nem foghatta, Adam hogy tudta ezen túltenni magát. Az ő fia! Aki azonnal és visszavonhatatlanul adtaki az útját hét évvel ezelőtt. És most újra a bűvkörébe került. Nem akarta még egyszer úgy szenvedni látni!

Julia feladta, hogy a barátságos reggeli képét fenntartsa. Az ígéretét megtartotta, csinált Gabrielnek egy halom palacsintát, a szívében ott őrizgette a csodálatos éjszaka minden apró részletét, a fejében pedig ott kavargott egy csomó tennivaló. Adam távollétében ki fog derülni, hogy eléggé akarják-e mindketten a közös jövőt, ahhoz, hogy egy hónap múlva összepakoljon és átköltözzön a férfi házába. De nem állhatott fel szó nélkül és indulhatott haza.

-Rose! – szólalt meg halkan, de határozottan. –Nagyon sajnálom, hogy nem képes megbocsátani, ami a múltban történt, de ha szereti a fiát és az unokáját, akkor hagyja, hogy mindannyian megragadjuk ezt az esélyt. Én teljes szívemből szeretem őket, és be fogom bizonyítani, hogy boldoggá tudom tenni őket. Már mindannyian éppen eléggé megszenvedtünk ezért a boldogságért.

-Nem is tudom, ki miatt – mormolta alig hallhatóan az asszony, mire Julia kihúzta magát.

-Én be tudom ismerni, hogy hibáztam, de kíváncsi vagyok, hogy Maga megteszi-e, amikor látja majd, hogy a fia boldogabb, mint valaha – mondta az asszony szemébe nézve, aztán ment, hogy elbúcsúzzon Gabrieltől.

*

Adam elégedetten dőlt hátra a reptérre küldött kocsiban. Jó volt végre döntésre jutni, átadni magát a felszabadult érzelmeknek és nem azon sakkozni, hogy vajon mi lesz a következménye minden egyes lépésének. Nem volt könnyű idáig eljutnia és hálás volt Juliának, hogy kitartott mellette, amikor nem éppen elegánsan viselkedett vele. Gabriel viszonyulása a nő felbukkanásához tagadhatatlanul megkönnyítette a dolgát. Úgy látszik, a fiának már hiányzik egy anya, egy kézzel fogható, kényeztető nő. Meg tudta érteni, hiszen neki magának is hiányzott már egy igazi, érzelmeken alapuló kapcsolat, bármennyire is próbálta ennek az ellenkezőjéről meggyőzni magát. Juliában mindent megkapott. Egy okos, érzéki nőt, aki ráadásul képes anyai érzelmekre. 

Halkan felnevetett, ahogy eszébe jutott a reggel. Egy jó kis búcsúölelésre vette éppen rá Juliát, játékosan henteregve, kuncogva az ágyon, amikor meghallotta, hogy Gabriel nyomja le a kilincset. Jobb ötlete nem volt, minthogy magával rántsa a nőt az ágyról. Halkan puffant a puha szőnyegen, magához ölelve Juliát, akinek a súlya kiszorította belőle a levegőt. Csókkal fojtotta bele a sikolyt.

-Apa? – hallotta az ajtó felől a fia álmos hangját. Vívódott, de végül csöndben maradt, hátha a kicsi visszamegy az ágyába. Nem volt szerencséjük. Gabriel súlya alatt jóformán meg sem nyikkant az ágy. Kicsit fészkelődött, aztán szinte azonnal szuszogni kezdett. Adam szíve összefacsarodott a gondolatra, hogy már megint rémálma lehetett, olyankor szokott ilyen félálomban átjönni hozzá, de nem mozdulhatott, amíg biztosak nem voltak benne, hogy elaludt. Julia zavartan rendezgette magukon a lerántott lepedőt, miközben a nevetéssel küzdött. A helyzet felébresztette Adam korábban lelankadó libidóját. Olyanok voltak, mint két rajtakapott tini, csak éppen a szerepek cserélődtek fel. Amikor már biztosak voltak benne, hogy Gabriel mélyen alszik, Julia legördült a férfiról, akiből egy gőzmozdony erejével szakadt ki a levegő. A nő búcsúzóul belebokszolt a mellébe, aztán fellesett az ágyra. Gabriel összegömbölyödve aludt, az ölében szorongatva Berniet. Julia a fürdőszobába lopakodott, ahol belebújt a fehérneműjébe és Adam egyik pólójába. Mire kijött, a férfi már az ölébe húzta a gyereket és magukra terítette a takarót.

-Átmegyek az ágyába – suttogta oda, mire Adam kinyújtotta felé a kezét.

-Ne! Gyere ide a másik oldalára! – paskolta meg a párnát. -Tudja, hogy itt alszol. Nem lesz kiakadva, ha itt talál.

-Oké!Ha te mondod – harapta be a szája szélét szégyenlősen Julia és óvatosan a gyerek másik oldalára simult. A kicsi megérezve a közelségét, felé fordult és belekapaszkodott a pólójába. Adam pedig mindannyiukat beterítette a takaróval. Lehunyta a szemét, és megfeledkezve a korábban érzett szexuális vágyakozásról, önfeledt elégedettséggel merült álomba, míg reggel a fia ébresztette, hogy siessen, mert elkészült a palacsinta. 

Még Julietta mellett sem érezte soha az összetartozásnak ezt az édes teljes érzését. Most tényleg egy család voltak abban az ágyban. Ezt a képet dédelgette magában az eltelt órákban, amíg a kezébe nem vette az újságot, amit még a reptéren vett, aztán bele sem nézett a repülés alatt. Az első, ami a szemébe ötlött a saját neve volt, ahogy egy gyászhírrel hozzák kapcsolatba. Valaki olyannak a nevével, akivel már nem is emlékezett, mikor találkozott. Az emlék halvány volt ugyan, de egyértelműen kellemetlen, főként a ma éjszaka fényében.

*

Jennifer Blake gyerekszínészként kezdte, így amikor összeakadt a pályakezdő Adam Corbinnal, meglehetős rutinnal bírt már egyrészt a szerepek, másrészt a bemutatkozó mamlaszok tekintetében. Bár fiatalabb volt a férfinál, aki még épp csak kilépett a fiúkorból, de sokkal tapasztaltabb volt, és tudatában volt annak, hogy egyesekre ez a tény kifejezetten izgatóan hat. Adam is ilyen volt. Eltöltöttek néhány vidám hetet, de mielőtt igazán komolyra fordulhatott volna a kapcsolatuk, Adam találkozott Jenna Langdonnal. Jennifer mindig is úgy hitte, a vetélytársnője csavarta el a férfi fejét, és amikor egy partyn – az éppen egyedül lévő - Adam néhány pohár után hazakísérte és ott is maradt vele éjszakára, már biztos volt benne, hogy könnyen visszahódíthatná. De Jenna visszatért, Adam pedig soha többé nem nézett feléje, sőt egy napon öles címek hirdették az újságokban, hogy eljegyezte Jennát. Jennifer akkoriban már a sokadik szexre alapozódó ismeretséget tudta maga mögött és egyfolytában Adamot hibáztatta azért, mert ő nem képes tartós kapcsolatra senkivel. A tény, hogy majdnem megszerezte a férfit, szinte mániákussá tette, és bebeszélte magának, hogy Adam árulása miatt képtelen normális párkapcsolatra. A családja észrevette különös viselkedését és nagyjából Jenna halála és az azt követő furcsa időszak alatt egy szanatóriumban helyezték el. Úgy tűnt, hogy onnan tényleg gyógyultan távozott. Idővel férjhez ment egy szakmán kívüli tehetős vállalkozóhoz, aki eget, földet a lába elé terített labilis hitvesének. Két gyerekük született, annak ellenére, hogy az anyaság szobrát nem Jenniferről mintázták. A bébiszitterek azonban mindent elkövettek, hogy ezt a hiányosságát ne kapják szárnyukra a pletykákra éhes lapok. Állandóan ott voltak a segítségére és egyikük sem beszélt kifelé a ház falai mögött zajló életről. Hosszú évek teltek el különösebb hírek nélkül, mígnem a közelmúltban holtan találták egy reggel a hálószobájában, amit már jó ideje nem osztott meg a férjével. Önkezűleg vetett véget az életének, minden magyarázat nélkül. Legalábbis eddig ezt hitték. De a közjegyzőtől előkerült időközben egy levél, amely magyarázatot adott a történtekre. Leírta benne – szerinte – szánalomra méltó életének minden apró mozzanatát, nevekkel, helyszínekkel, részletekkel, hibáztatva benne tucatnyi embert a saját életének tönkretételében. Köztük Adam Corbint is. A sajtó pedig éhes hiénaként ugrott a koncra, miután évek óta nem találtak fogást a példás családapai szerepben tetszelgő férfin.

Adam megdöbbent azon, hogy Jennifer milyen embernek írta le őt. Hiszen jóformán még kölyök volt, egy hormonjaitól fűtött kamasznál alig idősebb; és a lány sem volt a valóságban Hófehérke, még ha ő is kapta a mesefilm főszerepét. Még emlékezett rá, hogy valaki nevetve Hókefélkének hívta minden alkalommal, amikor szóba került a Disney-film  csinos főszereplője. Semmi értelme nem volt, hogy annyi évvel a találkáik után, éppen most szakadjon fel a múlt leple. Most, amikor minden erejével azon dolgozott, hogy Julia Blight előtt bizonyítson, képes a monogámiára, sőt, akár az elköteleződésre is.

*

Julia a szemöldökét ráncolva olvasta az orvosi szobában az egyik nővér által ott felejtett OK magazint. Szegény lány! – sóhajtott együttérzően, ahogy arra gondolt, milyen módon hagyta itt az árnyékvilágot. Orvosi szemmel a cikkben felsorolt gyógyszerek önmagukban még nem okozták volna a halálát, ha valaki időben felfedezi. De magányos volt, hiába élt egy nagy házban, a családjával és alkalmazottakkal körülvéve. Beteg volt, hiába állított ki egy jó nevű szanatórium igazolást az ellenkezőjéről. Egy boldogtalan, keserű nő – szusszant és már majdnem becsukta az újságot, amikor Adam nevét fedezte fel a következő hasábban. 

Még hogy szegény lány! – háborgott magában, ahogy végigolvasta a cikk hátralévő részét. Adamon kívül még egy csomó ismert név bűnlajstroma szerepelt a történetben. Egész egyszerűen nevetségesnek érezte. Ilyen ősrégi dolgokat előásni egy haláleset kapcsán! Hát, a sajtó számára már semmi sem szent? A jó öreg mondás, hogy „halottról csak jót vagy semmit” mintha soha nem létezett volna. A cikk írója szinte kéjelgett abban, hogy mára tisztes egzisztenciákat, családos férfiakat állítson pellengérre olyan dolgokért, amik két ember magánügyének kellett volna maradniuk. És az általa szegény lánynak titulált Jennifer Blake volt az, aki a saját gyengeségét mások befeketítésével igyekezett magyarázni. Még egyszer átfutotta az Adamra vonatkozó részt és megpróbálta maga elé képzelni azt a huszas évei legelején járó fiatal srácot, aki a hirtelen nyakába szakadt népszerűség hullámait meglovagolva kicsit elengedte magát. Szerencsére az ő nevével kapcsolatban ez a Jennifer nem állított olyasmit, hogy bármilyen szerek rabja lett volna. Őt csak hűtlenséggel, egy kiskorú lány  kihasználásával vádolta. Még hogy kiskorú – húzta el Julia a száját. Talán a törvény előtt az évei alapján az volt, akit elvileg alkohollal sem szolgálhattak volna ki, de ő is tudta, hogy egy tizenkilenc éves színészpalánta ennél sokkal többet is megengedhet magának, amíg nem veri nagy dobra. Néha még akkor is. Félredobta az újságot. Adamnak ebből egész egyszerűen nem lehet kellemetlensége!