A dublőr - 30. rész

Adam értetlenül olvasta az ügynöke által küldött sorokat, miután hasonló elképedéssel „lapozgatta” a hivatalos iratokat, amiket Rush beszkennelt neki. Jennifer... Persze, hogy emlékezett rá. Nem mintha olyan emlékezetes kapcsolat lett volna köztük. Egyszerűen csak nem volt az a pasas, aki összejön egy lánnyal, aztán a nevére sem emlékezik. Ráadásul Jennifer életével sűrűn volt tele a bulvár. Valahogy mindig is túlságosan bonyolult csajnak tűnt. De sosem gondolta róla, hogy őrült lenne, vagy ne adj isten, rosszindulatú. Mégis, hogy a fenébe jutott eszébe ilyen búcsúlevelet hagyni? Rush és az ügyvédei szerint ezer ponton támadható az iromány, és most mégis össze kell kapja magát, hogy felidézhesse azt a régi sztorit, mert hamarosan meghallgatáson kell részt vegyen. Nyilatkoznia kell, hogy tisztában volt-e a partnere életkorával. Isten az égben! Hogy ne lett volna tisztában vele? Hiszen Jennifer ott volt az összes tinédzser magazin címlapján és pletykarovatában. Csak az nem tudta róla, hogy egy fékezhetetlen tinédzser, aki a Holdról érkezett. Hiba volt vele lefeküdni? Akkor nem gondolt rá. Eszébe sem jutott, hiszen odahaza Jennifer már nagykorúnak számított volna. Az életvitele alapján pedig még ideát is az volt. Szőrszálhasogató eljárásnak érezte az egész hercehurcát, ami csak egyetlen célt szolgált, az uborkaszezonban is napi ínyencséget szolgáltatni az olvasóknak. Neki viszont a karrierje függhetett ettől, a fia előtti becsülete, Julia előtti tisztelete. A mai napig úgy hitte, minden fronton végre révbe érkezett. És akkor egy halott belekavar az életébe. Kurvára nem érezte igazságosnak. Félresöpörte a papírokat és felpattant, hogy a szövegkönyvre tudjon koncentrálni. Meg sem lepődött rajta, hogy nem sikerült.

*

Julia egyenes derékkal ült a bíróságon, a folyosón, egy beugróban elbújva a kíváncsi tekintetek elől, és minden idegszálával a férfira gondolva. A kis zug annak a teremnek a közelében volt, ahol Adam igyekezett válaszolni a felmerülő kérdésekre. Vádaknak nem akarta nevezni, mert szerinte egyetlen épeszű bíró sem emelt volna vádat annak a szerencsétlen lánynak a levele alapján. Zárt körű meghallgatás volt, de persze hiénák sokasága tolongott az ajtó előtt, hogy elkaphassák a kilépő Adam Corbin első arcrezdüléseit, hogy az orra alá dugott mikrofonerdővel kényszerítsenek ki belőle valami apró morzsát a bent elhangzottakból. Az ügyvéd biztosította őket arról, hogy egyszerűen beszámíthatatlannak minősítteti a lányt, aki elég labilis volt ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el, tehát nem tekinthető perdöntőnek az sem, amit az ezt megelőző órákban, percekben írt. Mindannyian arra készültek, hogy az adatok egyeztetése után perceken belül vége is a meghallgatásnak. Ehhez képest már majd egy órája zárva volt a terem ajtaja. Észre sem vette, hogy a kezében lévő zsebkendőt már rojtosra tépkedve. Az órájára nézett. Éppen ma lett volna egy fontos műtéte, de átadta még tegnap este dr. Jonathan Pressnek, mert képtelen lett volna koncentrálni. Gabriel a nagymamánál volt Londonban, hogy a lehető legjobban megkíméljék ettől a cirkusztól. A forgatás ugyan lement, Adam azonban csak fintorogva tudott gondolni az ott nyújtott teljesítményére, de nem volt ember, aki a jelen körülmények között felrótta volna neki a dekoncentrációját. Igazság szerint az anyag egyelőre a süllyesztőbe került, hiszen egy bírósági ítélet alapjaiban befolyásolta volna a fogadtatását. 

Az álszent hollywoodi közösség pedig az elmúlt hónapban mélyen hallgatott. Ha személyesen futottak össze valakivel, az illető gyorsan és felületesen üdvözölte őket, mint aki nem mer közösséget vállalni egy férfival, aki fiatal lányokat ront meg. Néhányan kifejezték együttérzésüket a szerencsétlen helyzet miatt, de mindenki a bírói döntésre várt. Ha  a bíró elítéli azt a fiatalkori meggondolatlan cselekedetet, akkor a város is elítéli, ha a bíró felmenti Adamot, akkor fellélegezve fognak kezet rázni vele. Julia gyomra forgott ettől a kétszínűségtől. És ami még felzaklatóbb volt, hogy az ügy kapcsán néhányan nem átallottak kotorászni a múltban. Előkerült a baleset, Jenna halála és Julia  színre lépése. Egymást érték a tényeket figyelmen kívül hagyó spekulációk, és mindannyian újra élhették azoknak a heteknek a megaláztatását és idegtépő szorongását. Ennek ellenére kitartottak egymás mellett a bajban, bár éppen a meghallgatást megelőző este Adam hosszas hallgatás után kibökte, nem várja el a nőtől, hogy vele hulljon alá, ha a dolgok mégis félrecsúsznának. Julia belefojtotta a szót azon az egyetlen módon, ahogy megtehette. Szerelemmel igyekezett elterelni a férfi baljós gondolatait és biztosította róla, hogy nem azért szenvedtek meg ezért a kapcsolatért, hogy egy ilyen semmiség válassza végül szét őket. A tárgyalóterem előtt várakozva mégis görcsösen reménykedett benne, hogy tényleg nem történhet semmi olyan, ami miatt a férfi inkább a magányt és magába fordulást választja, mint az ő szerelmét. Fájdalmas volt látni a szeretett férfi szenvedését, az arcára kiülő kínt, valahányszor tapintatlan újságírók egy-egy régi sebet téptek fel, és még fájdalmasabb volt a tehetetlenség, amiért a puszta szolidaritáson túl nem tud enyhet hozni erre a szenvedésre. A mai nap sok mindent eldönthetett az életükben, és nem volt más fogódzója, mint a hite, hogy közösen túl tudnak lépni ezen is. 

Az ajtó kinyílt és hirtelen megbolygatott méhkashoz hasonlóvá vált az eddig türelmes-türelmetlenséggel várakozó horda. Aztán csalódottan oszoltak szét, amikor látták, hogy csak a teremszolga hagyta el a helyiséget. A férfi pár pillanatig az ajtó előtt állt, mint aki a kéretlen betolakodóktól akarja óvni a tárgyalót, aztán a szeme összeakadt Juliáéval és egy szemvillantással a szomszédos ajtó felé igazította. Julia nem volt benne biztos, hogy ez egyértelmű hívás volt, de reménykedőn felállt, a fickó megismételte az alig látható fejmozdulatot. Julia pedig lehajtott fejjel, de elszántan vágott át a kissé tágabb körben várakozókon. A férfi is elindult, zsebéből egy kulcsot véve elő, majd mire az asszony elérte őt, már nyitotta is az ajtót. Mire a várakozók felfogták, hogy kit szalasztottak el, már mögöttük csukódott be a nehéz tölgyfaajtó. A teremben a bírói pulpituson ült Angelus Howard bíró, előtte pedig rendhagyó módon, egy sorba rendezve valamennyi résztvevője a meghallgatásnak. Adam, az ügyvédje, Jennifer szülei és jogi képviselőjük. Halkan, szinte barátian csevegtek és mindannyian egy emberként kapták fel a fejüket a belépőre, hogy aztán visszafókuszáljanak a bíróra. Howard bíró feje biccentésével utasította Juliát, hogy üljön le, és ő máris ott szorongott az Adam melletti széken. A bíró pedig újra belekezdett:

-Mr. Corbin kérésére van jelen a menyasszonya, dr. Julia Blight – diktálta a bírósági írnok irányába. A társaság egy emberként nézett az asszonyra. Jennifer Blake szülei még egy halvány mosolyt is megeresztettek feléje. Juliát meglepte a barátságos hangulat. –Mr. Corbin elismerte, hogy volt szexuális kapcsolata Miss Blake-kel... – idézte a bíró a pontos dátumot a papírokba mélyedve – és úgy nyilatkozott, nem volt tudomása partnere törvény előtti kiskorúságáról. Mr. Corbin angol állampolgárként nem volt tisztában az Államokban hatályos törvénnyel. Ez persze nem menti őt fel, mindazonáltal a jelenlévők egybehangzó nyilatkozata szerint Miss Blake már korábban is tartott fent önként szexuális kapcsolatot különböző férfiakkal, így a megrontás ténye ez esetben nem állapítható meg. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a megtörtént eset, ezért a bíróság tárgyalás nélkül állapít meg büntetést, melynek összegét, ötvenezer dollárt, Jennifer Blake szülei javára ítéli. Mr. Blake és Mrs. Blake egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy az összeget jótékonysági célra kívánják felajánlani. A bíróság ajánlására a Szent Anna Otthon lányanyái részére kerül átutalásra. Mr. Corbin a döntés ellen nem emelt kifogást. Fentiek értelmében a peren kívüli eljárást ennek megfelelően lezárom. Van bárkinek kérdése az elhangzottakkal szemben? – nézett végig az előtte ülőkön, de mindenki némán megcsóválta a fejét. –Akkor megköszönöm a részvételüket, a titkárnőm elkészíti a papírokat aláírásra. Köszönöm az együttműködésüket! – mondta, aztán kivonult a teremből azon az ajtón, ahol az előbb Julia lépett be. Még behallatszott a folyosóról a kinti kiabálás, amivel a felbukkanását fogadták, amikor Mr. Blake lépett oda Adamhoz.

-Mr. Corbin! Köszönöm, hogy nem alázta meg a lányom nevét azzal, hogy hazugnak bélyegezte volna, vagy ahogy nyilván sokan tették volna a helyében, betegnek. Valójában tényleg az volt, sajnos mi sem sejtettük, hogy mennyire. Amikor annak idején szanatóriumba vittük, mindannyian azt hittük, tudtak rajta segíteni, de az évek bebizonyították, hogy ez hiú ábránd volt csupán. Jennifer eljátszotta előttünk a szerető hitvest és anyát, és olyan jól alakított, hogy egyikünk sem, még a férje és a gyerekei sem sejtették, hogy legbelül mit él meg. Őszintén sajnáltam volna, ha ez a szerencsétlen levél ártott volna önnek, mert mi is tisztában voltunk vele, hogy mennyire abszurdak a benne megfogalmazott gondolatok. Mi is hibások voltunk, hogy képtelenek voltunk kordában tartani a lányunkat, akit a gyerekként jött ismertség teljesen megvadított. Tisztában voltunk vele, hogy nem olyan életet él, amilyet egy korabeli lánynak kellene, de a dolgok egy idő után teljesen kicsúsztak az irányításunk alól. Sajnos nem volt elkerülhető a hivatalból lefolytatott eljárás, de kérem, ne gondoljon a lányunkra a jövőben sem úgy, mint valami kellemetlenkedő perszónára. Beteg volt szegény – sírta el magát a férfi és Julia megrendülten nézte. Otthon, éjszaka, az ágyukban fekve még magában azon füstölgött, micsoda család képes egy ilyen ártó szándékú ribancot a világnak nevelni, de már lehiggadt és tisztán látta, hogy ebben a szerencsétlen esetben a szülők épp úgy tehetetlenek voltak, mint ő maga, amikor a sors helyette döntött az életéről. Amikor végre ők is döntési helyzetbe kerültek, legalább nem próbáltak nyerészkedni a lányuk halálából és tisztességesen viselkedtek a megvádolt férfival szemben. 

-Sajnálom, Mr. Blake! – fogta meg a férfi kezét együttérzően Adam. –Nekem is van gyermekem, tudom, micsoda kín lehet, ha bárki rosszat feltételez róla. Nem állíthatom azt, hogy szerelmes voltam Jenniferbe, de kedves lány volt, vidám és túláradóan barátságos. Mi pedig mindketten fiatalok voltunk, sikeresek és nem mértük fel, hogy mit tehetünk meg és mit nem. Ami történt, abban én sem vagyok teljesen vétlen, de ez számunkra akkoriban annyira ártatlan dolognak tűnt. Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kellett találkoznunk! Engedje meg, hogy őszinte részvétemet fejezzem ki a lánya halála és emiatt a cirkusz miatt – intett fejével az ajtó felé. –Sajnos a sajtónak ez túl ízletes konc ahhoz, hogy tiszteletben tartsák egy ember, egy család gyászát, de ha szabad javasolnom, ne álljanak szóba velük. Ha csak egy mondatot mondanak, másik  ötöt költenek belőle. ... Viszontlátásra! – rázta meg a férfi kezét, aki megértően bólintott és az ügyvédjüket követve a kijárat felé indult. 

Adam magához ölelte Juliát, aki most – hogy már megnyugodhatott – hirtelen emlékezni kezdett. Amikor belépett ebbe a szobába, a bíró erős túlzással beszélt a szerepéről.

-Hazudtál a bírónak? Ez nem büntetendő? – kérdezte olyan halkan, hogy csak a férfi hallja.

-Hazudtam? – nézett rá döbbenten Adam. –Az igazat mondtam.

-Nem mindenben – rázta meg a fejét Julia.

-Én nem hazudtam semmiben! – húzta ki magát Adam, nem is értve, a nő miért állít ilyesmit.

-Azt mondtad neki, a menyasszonyod vagyok – forgatta a szemét a nő, mire Adam szája végre majd a füléig szaladt.

-Na jó, abban talán volt egy cseppnyi túlzás. Még nem vagy. De ha az Isten is úgy akarja, akkor ma estétől már az leszel, úgyhogy akkor máris nem számít hazugságnak, hogy pár órával megelőlegeztem a titulust.

-Miért éppen ma estétől? – nézett rá kíváncsian a nő. Nem is annyira a férfi terve lepte meg, hanem az időzítés.

-Mert addig nem kérhettelek meg, amíg nem tudtam, hol végzem a mai meghallgatás után. Szabadon vagy netán őrizetben? Ha Jennifer szülei és a férje nem ilyen tisztességesek, könnyen végződhetett volna a dolog egy előzetes letartóztatással is akár. És csak egy szabad ember tehette fel neked a kérdést – mondta, miközben féltérdre ereszkedett a bírói pulpitus előtt és Julia kezébe kapaszkodva folytatta: - Julia Blight! Elfogadsz-e engem férjednek jóban, rosszban, míg a halál el nem választ? 

Julia fülig pirulva állta Adam szorongóan várakozó és a többiek megdöbbent tekintetét. Hát megtörtént! Adam Corbin hét évvel azután, hogy egy végzetes baleset kapcsán az élet egymás mellé sodorta őket, végre felismerte, hogy a nő, aki akár egy másik nő dublőre is lett volna az életében, őszintén, teljes szívéből szereti.

-Kit látsz, ha engem nézel? – suttogta reszketve, mire Adam felállt és hüvelykujjával végigsimított a hibátlan puha arcbőrön.

-Téged látlak! Talán volt ez másként is, igaz, de attól a naptól fogva, amikor elárultad a titkodat, már csak téged láttalak. De nem válaszoltál a kérdésemre – sürgette meg türelmetlenül.

-Hét évvel ezelőtt már válaszoltam rá, csak akkor nem hittél nekem. Most hinni fogsz? – kérdezte incselkedve az asszony, mire Adam nagyot sóhajtott.

-Ez nem válasz!

-Igen, akarok a feleséged lenni, a fiad anyja, és ha szerencsénk van, további gyerekek anyja is, szeretlek és kitartok melletted jóban és rosszban, míg a halál el nem választ. Vagy azon is túl – tette hozzá sejtelmes mosollyal és Adam megértette. Amit nem tudott elfogadni oly sok évvel ezelőtt, az a láng még ma is ott lobog az asszonyban mindannak ellenére, amit az elmúlt időszakban mindketten megéltek. Ez pedig tényleg olyan erős érzelem volt, amely talán a halálon túl is képes kitartani. Mindenesetre erről nem mostanában akart meggyőződni. Neki most bőven elegendő volt a jelen, úgyhogy magához ölelte az asszonyt és megcsókolta, nem törődve a nő zsebében kitartóan csipogó telefonnal. Tudta, hogy a családja, az anyja és a fia ilyen türelmetlenek, tudni akarják, hogy dőlt el a mai meghallgatás, de végre tudta azt  is, hogy a filmekkel ellentétben, itt most a dublőr az Igazi.

VÉGE!