Életjel

Írni sokkal régebben kezdtem, mint azon agyalni, hogyan lehetne ebből könyv. Éppen ezért történetek tucatjai születtek meg ennek a blognak a felületén, napról napra bővülve, fejlődve, eljutva egy-egy írás végéig. Remek közösség gyűlt itt össze, akik néha hangot adtak a reményeiknek, néha csak csöndben, de kitartóan várták, hova kanyarognak a történet szálai. Foghatnám rájuk is, hogy idővel hűtlenkedni kezdtem, de ez csak féligazság lenne. Végül adódott egy lehetőség, és éltem vele. Akkor is tudtam, hogy a szívem mélyén nem ezt a megoldást reméltem, de azért örültem ennek is. Aztán kopni kezdett az öröm varázsa, mert mindenkivel dacolva, aki azt hangoztatja, hogy az ún. self-publishingé a jövő, én nem hiszek abban, hogy egy fenékkel két lovat is meg lehet ülni tisztességesen. Én írni szerettem/szeretek/szeretnék, a marketing távol áll tőlem, s megvan az a rossz tulajdonsága, hogy roppant időrabló. Két évet szántam erre a kalandra, de eljött az idő, amikor döntenem kellett, és én az írás mellett tettem le a voksomat. Éppen ezért hamarosan visszatérek a régi írós blogomba. Aki még nem ismeri, szeretettel várom a régi történetekkel, és remélem, idővel azok is visszatalálnak, akik egykor kedvelték ezeket. A jó hír, hogy megint homlokon csókolt a múzsa, és a romantikus regények kedvelői új fejezeteket várhatnak időről időre

Valami új, valami más ... Történetek tőlem Neked  

... és a többiek...

Hamarosan pedig következik a Skót szerelem 

Na jó, a kép csak viccből, egyszerűen nem tudtam kihagyni. / 1992. Skócia - Loch Ness