"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. június 4., hétfő

A szerelem 4 keréken érkezik 23.


Julie az imént átéltektől még ijedten a gázra lépett. Egy idő után azonban nem látta a visszapillantó tükörben a Volvót. Robert vajon miért maradt le? Lassított aztán megállt. Leengedte az ablakot, hogy meghallja a közeledő autó zaját. A következő pillanatban Bear teste csapódott be a mellette levő ülésre. Nyomában a két roweiler rontott ki a bokrok közül. Julie rémülten nyomta meg az ablakemelő gombját. A dühös álkapcsok előtt még éppen időben felkúszott az üveg. Julie remegő kézzel Robertet hívta.
Robert tanácstalanul ült a volán mögött és a sűrű bozótost kémlelte. Ez a kis hülye a legjobb helyet választotta a kujtorgáshoz. Ha Connor kiengedi a kutyákat, azok tuti levadásszák. Már éppen a kilincs után nyúlt, hogy kiszálljon, amikor a telefon rezegni kezdett a zsebében. Julie.
-Julie, ne haragudj, most le kell tegyem, Bear eltűnt, meg kell találjam mielőtt Connor kiengedi a vérebeit.
-Bear velem van! – kiabált a lány a telefonba. –Indulj utánunk!

A ház előtt viszonylagos nyugalom honolt, a kinyíló kapun gyorsan begurultak. Robert az udvaron hagyta a kocsit, Julie a garázsba állt. Bear lelkes farokcsóválással üdvözölte a gazdáját, aki még mindig nem egészen tért magához a sokkból, amit az üres kocsi okozott. A kutya elé guggolva a bársonyos szemekbe nézett és megcibálta a kutya füleit: -Ilyet többet ne csinálj! Mihez kezdtem volna, ha a rotik elkapnak, hm? Bear csillogó szemekkel figyelte a gazdi gügyögését. Érzékeny receptorai fogták az aggódás és a szeretet hullámait. Robert nevetve a lányra nézett. –Szeret téged. És most, hogy megmentetted, egyenesen imádni fog. Látom már, konkurenciám támadt házon belül, jó lesz résen lennem.

Julie közben elgondolkodva nézte a terepjárót. –Robert, te így akarod itt hagyni ezt az autót?
-Miért, mi a baj vele? – fordult vissza a férfi.
-Baj nincsen, csak van egy garázsod, akkor használd is!
-Julie, a garázsban te állsz.
-Robert, az a garázs három állásos, még beférsz te is.
-Nem férek be, ott a Porsche meg a te kocsid, ez a batár marad idekint, nem lesz semmi baja.
-Oké, nagyfiú, akkor írd be a naptáradba, holnaptól gyakorolni fogunk – kacsintott rá a lány és a hátsó ajtó felé indult.
-Robert a szemeit forgatva indult utána.

Stephanie nem hitt a szemének. A taxiból kiszállva egy csomó embert látott, ahogy Robert kerítésére felkapaszkodva leselkednek, mint a gyerekek. Mit művel ez a pasi már megint, ami ennyire lázba hozta a népet? Akaratlanul is közéjük furakodott, hogy a résen ő is belásson. A látványtól hangosan felnevetett.
A garázsajtó tárva-nyitva. A Porsche és Julie kocsija az udvaron. A benti három állásból azonban kettő így is foglalt volt. Az egyiken Julie hevert egy nyugágyban. A túlsó szélén pedig egy hasonló nyugágyon Bear heverészett  és kicsit bizalmatlan tekintettel méregette a kettőjük közé beparkoló, majd újra kitolató autót. A kormány mögött Robert ült. Rettentően koncentrált, hogy a számára két fontos személyben még véletlenül se tegyen kárt. Steph a kapuhoz lépett és óvatosan, hogy senki ne lássa, beütögette a kódot. A kapu kinyílt és ő besurrant a résen. Julie felállt, hogy üdvözölje, de Robert hangos dudálással parancsolta vissza a nyugágyba. A következő pillanatban azonban kopogtak  a feje melletti ablakon. Vigyorogva intett Stephanienak és nekiveselkedett, hogy bemutassa a friss tudományát.
A vidámság azonban, mellyel a házba léptek, úgy olvadt le róluk, mint a hó a tűző napon, amikor Stephanie az asztal közepére csapta az újságot.
A címlapon öles betűkkel állt a nap híre: „A Connor birtokon nemcsak a házigazdától nincsenek biztonságban a nők! Hollywood ügyeletes szívtiprójának viharos légyottja” És képek. Sok-sok kép, amik ölelkezésük szinte összes pillanatát megörökítette. Julie pirulva gondolt rá, hogy szerencsére az üveg mögé már nem látott be a kamera. Nem mintha a szöveg nem utalt volna rá, hogyan folytatódott odabent a viháncolás.
Stephanie nagyot sóhajtott.
-Robert, ez nem te vagy az istenért! Lassan öt éve építgetjük a visszafogottságodról a képet és te hetek, sőt napok alatt döntöd romba, amit eddig elértünk.

Julie nem tudta nem kihallani a sorok közül a neki szánt szemrehányást. De csak üldögélt az asztal mellett és a fotókat nézegette. Fogalma sem volt róla, ki készíthette ezeket a valóban sokat mondó képeket. Aztán eszébe jutott a motoros, aki elhúzott mellettük. Többet nem látták, márpedig Connor háza előtt nem állt motor. Most már világos, hogy az életük minden pillanatát képesek ezek a hiénák szemrebbenés nélkül meglesni és a kíváncsi olvasók elé tárni. Szinte szégyenkezve gondolt arra az időszakra, amikor még ő maga is bele-beleolvasott a bulvárhírekbe és kárörvendve nézegette a híres színésznők narancsbőrös combjait megörökítő parti felvételeket. Nem csoda, ha mindannyian paranoiások lesznek egy idő után, mert már saját magán is kezdte érezni ennek az első jeleit.

Robert grimaszolva vonogatta a vállát, miközben a fotókat vizsgálta. Óhatatlanul is felidézték benne azoknak a perceknek az édes ízét. De így, az újságban látva úgy érezte, mintha mindkettőjükön valamiféle erőszakot követtek volna el. Az az édes íz megkeseredett a szájában.
-Steph, arra nem is gondolsz, hogy amit ti olyan lelkesen építgettetek, az tulajdonképpen nem is én vagyok? A szentségit, miért baj, hogy a barátnőmmel elhagyatott úton enyelgek? Nem a belvárosban vesztettük el a fejünket, bár ahhoz sem lenne senkinek semmi köze. Ennyit bárki megengedhet magának. Csak én nem? Talán inkább azzal kéne az újságíróknak és igen, nektek, önjelölt vagy hivatalos szárazdajkáknak is foglalkozni, hogy a magánélet meghitt percei miért nem élveznek némi védelmet, miért lehet büntetlenül meglopni az ember személyes érzelmeit, miért nem véd ilyenkor a törvény?
-Robert, ha itthon a függöny mögött éled ezeket a meghitt pillanatokat, hidd el, védi a törvény. De már ne haragudj, muszáj ezt odakint intézned?

Robert az ablaknál állva a szomszéd kertet figyelte. A fiatal pár, akik olyan együttérzően és beletörődően viselik vele együtt ezt a kapu előtt állandósult cirkuszt, éppen szenvedélyesen csókolózott a hintaágyon.  Rajta kívül senki nem foglalkozott velük. Szinte irigykedve nézte őket. Feléjük intett mintegy magyarázatként.
-Látod Steph, erről beszélek! Muszáj, mert ha szerelmes vagy, akkor élsz minden lopott pillanattal, amit az élet nyújt.Mert boldog vagy, mert az érzelmeid már nem férnek el benned, és mert soha nem tudhatod, hogy a következő percben nem veszítesz-e el mindent. Különben is, ezekben a képekben, az egész történetben nincs semmi szégyellni való. Két felnőtt ember, akik mellesleg együtt is élnek, az Isten kék ege alatt csókolóztak. Micsoda botrány! Végül is nem a sarki kávézó presszóslányát csábítottam el a mezőn az akarata ellenére! – csattant fel a végére.
Julie csendben morogta az orra alatt: -Azt nem is ajánlanám!
Robert ránézett és egy szívhez szóló mosollyal nyugtázta a figyelmeztetést. Aztán visszafordult Stephanie felé.

-Na, ha pillanatnyilag ez volt minden idegesség oka, akkor  zárjuk le a témát, és most én kérdeznék egyet s mást. Először is miért nem szóltál, hogy a Capa forgatókönyv Julie munkája? Elég hülyén éreztem magam, amikor próbáltam neki felolvasást tartani a saját írásából és még ráadásul a véleményére is kíváncsi voltam. A második dolog meg, és ez mindennél fontosabb, miért nem tudtam róla, hogy Julie ezzel a Connorral dolgozik? Ha Bobby nem mondja el tegnap a telefonba, hogy kiről is van szó, hát lehet, hogy a mai újság nem a szerelmeskedésünkkel, hanem valami egészen más tragikusan szaftos dologgal van tele.
Julie látványosan forgatta a szemeit a szerinte túlzó kirohanáson; Stephanie pedig a második kérdésre felkapta a fejét.
-Azzal a Connorral? Hát, ezt én sem tudtam, de egy valamit elfelejtesz Robert. Én a te ügynököd és szárazdajkád vagyok, nem Julie-é, úgyhogy az ilyen kérdésekre nála keresd a választ. És ha kérhetem, ne valahol a fotósok szeme láttára. És mivel elég szoros a mai napom, szeretnék végre a jövetelem igazi okára rátérni. A Cosmo bemutató óta is érkeztek újabb megkeresések, de már kezdek tanácstalan lenni, mennyit vállalhatsz be. Aláírva egyelőre itt a Blacklist, a The Rover, a The Band, és már ezeken kívül is három szerződés van közvetlenül aláírás előtt.
-David is számít rám a következő filmjében – szúrta közbe Robert.
-Robert, sok lesz! Ennyit ember nem tud egy év alatt lezavarni, de még kettő alatt sem. Vagy ha igen, akkor az a teljesítménye rovására fog menni. És akkor a magánéletedet már említeni sem merem – rebbent meg Stephanie tekintete kettejük között.

Julie hirtelen úgy érezte, ez az a pillanat, amikor neki is ki kell terítenie a kártyáit.
-Részemről nem is lenne baj, ha egy kicsit elszakadnánk egymástól – kezdett kicsit sután a mondanivalójába - illetve hát... és akkor te is nyugodtan...  – hebegett egyre zavarosabban.
Robert persze úgy fordult feléje, mint akibe villám csapott.
-Nem baj, ha elszakadunk egymástól? Mi a jó francról beszélsz, Julie?
-Nem úgy értem, Robert, tudod te is!
-Nem, nem tudom. De te vagy a szavak mestere, talán el tudod mondani úgy is, hogy nem kapok agyvérzést már az első mondatodtól.
Stephanie egy kicsit zavartan ácsorgott. Talán jobb lenne, ha elmenne, ez végül is a kettőjük dolga, de ugyanakkor félt is, mert mi lesz, ha a két pukkancs megint valami meggondolatlanságot vág egymás fejéhez. Egy újabb szerelmi drámára már végképp nincs szükségük.

Julie nagy nehezen belekezdett:
-Amikor Connor birtokán megálltam, éppen telefonon hívtak, hogy egy állást ajánljanak fel.
Robert értetlenül nézett rá.
-Oké, ez jó hír, legalább nem kell ezzel az erőszakos barommal együtt dolgoznod a jövőben.
Julie egy megsemmisítő pillantást vetett rá.
-Jó író, Robert. Ennyit azért ismerjünk el neki. Oké, és nehéz természet. A többiről meg nem tudunk semmi biztosat. De nem is erről akarok beszélni. Szóval, egy állást ajánlottak fel. – itt aztán el is akadt, pedig a neheze még hátra volt.
-És? – nézett rá a férfi, aki már érezte, hogy amit most hallani fog, az alighanem nagyon nem fog tetszeni neki, ha Julie ennyire nehezen böki ki.
-Európában – sóhajtotta szinte a lány.
Robert leült. Attól tartott, ha nem teszi, a lába nem tartja meg. Ilyen érzés lehet, amikor valaki alól kirántják a szőnyeget. Európában?
-A Weegand Kiadó párizsi irodájába keresnek az igazgató mellé asszisztenst, aki egy személyben titkár és szerkesztő is lenne. Hatalmas kihívás, már csak a cég miatt is. Ha ott eltölthetek egy kis időt, az a legkiválóbb ajánlólevél lenne a későbbiekben. Rengeteget tanulhatnék, és nincs kizárva, hogy később más irodában már vezető munkatársként gondolnának rám, ha elégedettek a munkámmal. Utánanéztem, az elődeim is ezt az utat járták be, mára mindannyian  valami vezető pozíciót töltenek be vagy a Weegandnál vagy más kiadónál.
-Párizsban – ismételte letörten Robert. Szíve mélyén még meg is értette a lány vágyódását. Érdekes munka és hazai környezet. Mi lehet ennél vonzóbb a számára? Ha tehetné, ő maga is Angliában élne, de mit csináljon, ha a munkája most ide köti az angyalok és a totális őrület városához.

Stephanie nagyot sóhajtott.
-Akkor most magatokra hagylak titeket. Beszéljétek meg a dolgot! De csak nyugodtan gyerekek! Nem kell kikísérni, egyedül is kitalálok, Bear meg majd vigyáz a kapura – azzal halk léptekkel elsietett.

Ők ketten pedig csak ültek csendben egymással szemben. Robert az asztalra könyökölve a tenyerébe hajtotta a fejét. Teljesen lezsibbadt az agya, egyetlen értelmes gondolatot nem volt képes kicsikarni belőle, csak azt ismételgette megszállottan: elmegy, elmegy... Tisztában volt vele, hogy vissza tudná tartani a lányt, de azzal boldogtalanná is tenné. Amikor Julie az asztalon átnyúlva felé nyújtotta a kezét, nagyot sóhajtva belekapaszkodott:
-Mikor kell költöznöd?

2012. június 3., vasárnap

Cosmopolis

Szia minden errejárónak!
Szombaton néhányan vettünk egy nagy levegőt és kétszer egymás után végignéztük a filmet. A többiek is biztos elmondják majd a véleményüket és bár többnyire egyetértünk, azért most a magam nevében fogalmazok:
A film vegyes érzéseket keltett bennem. Az elejétől kicsit megijedtem, aztán kb. az első fél óra után belendült és konkrétan függő lettem. Az az utolsó jelenet pedig, amit egy kedves magyar tollforgató úgy jellemzett, hogy ott Rob teljesen elvesztette a fonalat és a film leült... nos, az illető nem tudom melyik filmet nézte, mert tuti nem ezt. Mondjuk, kb. annál a mondatánál döntöttem úgy, hogy nem veszem komolyan az írását, amikor Juliette Binoche alakítását ripacskodásnak minősítette. Én teljesen padlót fogtam Robtól, emelgettem a nemlétező kalapomat és ha nem imádtam volna eddig is, akkor a film második felében beleszeretek. Amikor az a könnycsepp végiggördül az arcán, akkor meg teljes KO.
Nekem a Vija Kinskit alakító csajjal folytatott párbeszéd, vagy inkább a nő monológja kicsit hosszúnak tűnt, és erősen hiányoltam a filmből az utolsó részben a feleségével való khm. találkozást a pucér fotózással. Nem konkrétan Rob pucér feneke miatt, de nekem ez a könyvben fontos jelenetnek tűnt. Mellesleg jó ötlet volt szerintem előző nap átfutni a könyvön. Összességében pedig úgy döntöttem, hogy bár Cronenberg világa továbbra sem igazán az én világom, de Robot egy olyan bizonyítási lehetőséghez juttatta, amiért hajlandó vagyok a korábbi filmjei között is szétnézni :) Javíthatatlan romantikus lévén, nem lesz a kedvenc filmem, de hogy Rob alakítására sokáig emlékezni fogok, az biztos. Valahogy olyan érzésem volt, mintha a film végére Cronenberg elengedte volna a gyeplőt, lehullott ez a robotszerű viselkedés az összes szereplőről és onnan kinyílt a film és kinyíltak a karakterek is, elsősorban Eric; és óriási élmény lett. Na, kicsit hosszú lettem. Bocs.

2012. június 2., szombat

A szerelem 4 keréken érkezik 22.


A csikorgó gumikkal induló színésznek ugyancsak sürgős lehet, talán érdemes lenne a nyomába szegődni – gondolta Charlie, a fiatal fotós, aki épp akkor érkezett a motorján a ház elé. A többiek csak csalódottan morogtak, hogy nem sikerült egy jó képet készíteniük, de ő máris ráhúzott a gázkarra és a kocsi után lódult. A városból kiérve az erdőszéli magányos birtok felé kanyarodtak. Hohó, csak nem Michael Connor tanyájára megy a srác? – gondolta a fotós, aki elég jól emlékezett az írót övező botrányra, hiszen azokban a napokban ő maga is elég sok felvételt készített a dühösen fenyegetőző férfiról. Mi dolga lehet ennek a két embernek egymással?
De mire a gondolatban idáig jutott, még éppenhogy csak sikerült kikerülnie a hirtelen fékező terepjárót. Lendületesen suhant el mellette és látta, hogy a kocsi előtt egy kis Mini Morris ácsorog. Szerencsére az út éppen kanyarodott. Megállt, a motort az út szélén hagyva visszafutott és a bokrok takarásában máris kattogtatni kezdett.

Julie türelmetlenül nyomogatta a telefon billentyűit. Ez a hívás a lehető legrosszabbkor futott be. Újabb állásinterjúra hívták, és nagyon csábító ajánlatot tettek. Ugyanakkor az egész életét felborítaná, ha elfogadná. Üldögélt kicsit magába roskadva és próbálta elképzelni azt a percet, amikor erről Robertnek beszámol. Nem volt ennyire élénk a fantáziája. A következő pillanatban egy kocsi fékezett mögötte és a vezető feléje indult.

Robert egészen megkönnyebbült, ahogy a lány kocsiját az út szélén állni látta. Akkor még nem ért oda! Megállt a kocsi mögött, kiugrott és már kopogott is a lány ablakán. Julie éppen telefonált.
Csodálkozva nézte Robert  arcát, amelyen gyors egymásutánban különböző érzelmek váltották egymást. Mintha valami miatt megkönnyebbült volna, aztán aggódó lett, végül pedig kifejezetten mérges. Kinyomta a telefont és kinyitotta az ajtót.
-Szia, hát te hogy kerülsz ide?
Robert válasz helyett szinte kirántotta a kocsiból és szájon csókolta. Aztán egy kicsit később, lassan megnyugodva, Julie szemébe nézett.
-Nem akarom, hogy egyedül menj ehhez az emberhez, Julie! Te talán nem is tudod, micsoda előélete van, és én nem is akarlak ijesztgetni ezzel, de egyedül nem mehetsz el hozzá.
Julie nézte a komoly arcot, aztán megbökte a férfi mellét.
-Ugye tudod, hogy ilyen homályos szöveggel nem érem be? Mi az, ami miatt hirtelen ilyen aggodalmas lettél, hiszen nem most találkozom vele először?
-De a házában még sosem voltál – válaszolt rögtön a férfi.
-Robert, nem cicázni megyek oda, dolgozom – sóhajtotta a lány, de mielőtt folytatni tudta volna, Robert megragadta a karjait.
-Ez az ember már megerőszakolt egy nőt, aki csak dolgozni ment hozzá. – nézett Julie szemébe.
-Csak meggyanusították, az nem ugyanaz. – válaszolt a lány, miközben azért beleborzongott a hallottakba.
-Oh, bocsánat. Nem tudtam, hogy első kézből akarsz információhoz jutni, hogy hasonló helyzetben igaz lenne a vád vagy csak gyanu – vágta oda a férfi és hirtelen elengedte a lányt.
Julie pedig mielőtt végig gondolhatta volna, mit tesz, pofon vágta.
Álltak egymással szemben. A férfi már megbánta a meggondolatlan szavakat, Julie bánta a pofont, de makacsul vártak, hogy a másik kérjen előbb bocsánatot.
A következő pillanatban Bear ugrott ki Robert kocsijából és ezzel megtört az a feszültség, ami kettőjük között szinte már ívet húzott. A kutya lelkesen szaladt oda a lányhoz és a kezét kezdte bökdösni.
Julienak lassan remegni kezdett a szája széle a visszafojtott vigyorgástól.
-Ti lettetek volna a felmentő sereg? – kérdezte és mostanra már olyan mosoly kúszott az arcára, ami beszédesen szeretettel teli volt.
Robert a vállát vonogatta. –Hát, sose lehessen tudni. Lehet, hogy Connor velem még elbírt volna, de Beart hoztam erősítésnek. Aztán a lányhoz hajolt és megcsókolta.
-Ne haragudj, néha előbb jár a szám, mint az agyam; és tényleg annyira aggódtam miattad.
Aztán egyre hevesebben csókolta az engedékeny ajkakat. Végül Julie próbált a valóság talajára visszatalálni.
-Hé, állj le, itt ácsorgunk a nyílt úton!
-Oké, akkor bújjunk be a kocsiba – mormolta Robert a lány fülét harapdálva.
-Robert, légy észnél, mi lesz ha valaki erre jár?
-Ugyan, ki járhatna erre, hiszen ez magánterület. Az íród otthon van, téged vár. Te meg dugóba kerültél és kicsit késel. Hm? – dünnyögte kéjesen, miközben kezei fáradhatatlanul kutatták a lány testét.
-Bear, helyedre! – kiáltotta, mire a kutya visszaugrott a terepjáróba. Robert pedig a Morris ajtaját nyitotta ki.
-De az a motoros, aki az előbb ment itt el... – próbált érvelni Julie.
-Az már elment, és ha jön vissza, akkor azt garantáltan hallani fogjuk, amilyen hangja annak a járgánynak volt. – válaszolt a férfi, miközben ujjai már a lány gombjaival küzdöttek. Julie kacsintva ült be a kocsiba.
-Figyelmeztetlek Robert, ez egy apró kis női autó!

Charlie a bokor takarásában el sem tudta hinni, hogy ekkora szerencséje van. Nem véletlen, hogy a fiatalúr ennyire repesztett, nagyon sürgős lehetett neki a lány szoknyája alá kerülni. Kár, hogy nem a motorháztetőn döntötte le a barátnőjét, mennyivel izgalmasabb képek készülhettek volna. Így már csak a kinti sorozat sejtetésére alapozhat a cikkben, amikor majd azt taglalja, mi mindenre kerítettek azok odabent sort.
Robert a csókolózásban kifulladva be kellett lássa, ez valóban egy apró kis női autó. Az ő hosszú lábaihoz mindenképpen. Ha gumiember lenne, akkor sem tudnának itt egy jót szeretkezni, úgyhogy beérte azzal, amire a hely szűke miatt lehetőségük volt.
Amikor egy kis idő múlva lehiggadni igyekeztek, szeretettel simított végig a lány arcán.
-Tényleg nem akarom, hogy egyedül menj oda. Elkísérlek és majd kint megvárlak Bear-rel. Az az alak is tudni fogja legalább, hogy felesleges rólad fantáziálnia, mi vigyázunk rád. Hm?
Julie pedig egy újabb csókkal köszönte meg a féltő gondoskodást.

Michael Connor a hatalmas ablaknál állva figyelte a ház elé bekanyarodó két autót. A kisebbikből a lány szállt ki, akinél ma este egy  halvány próbálkozásra gondolt. Aztán majd annak függvényében eldönti a továbbiakat. De akkor kinyílt a másik kocsi ajtaja és egy ismerős arc bukkant fel. Nocsak, az ifjú sztárpalánta. Ez vajon mit keres itt? A férfi következő mozdulata választ adott a kérdésére. Robert a lányhoz lépett és megcsókolta. Futó ismeretségnél jóval alaposabban.
Michael Connort sosem tartotta vissza, ha egy másik férfi territóriumában kellett vadásznia, Robert birtokló mozdulata csak még kívánatosabbá tette számára a lányt. Aki a gonosz gondolatokról mit sem sejtve mosolygósan lépdelt fel a teraszra.
Robert várakozóan álldogált a kocsi mellett. A bejárati ajtót figyelte. Mielőtt Julienak kopognia kellett volna, az ajtó kinyílt. Ezek szerint Connor látta, hogy megérkeznek. Julie hangját hallotta, ahogy elnézést kér a késésért, majd a férfi karcos hangját, ahogy közbevágva felőle érdeklődik. Julie már éppen válaszolni akart, amikor Robert ellökte magát a  kocsi oldalától.
-Jó estét Mr. Connor!
Hosszú léptekkel felsietett a lépcsőn és a lány mellé lépett.
-Amennyiben nincs ellenére, itt a kocsiban megvárnám Juliet. – és közben szúrósan figyelte a férfi összeszűkülő szemeit.
-Ó, ugyan. Fáradjon be Ön is – intett a nappali felé a férfi.
-Nem, nem. Nem akarok zavarni, Önök dolgoznak, és hát a kutyám is a kocsiban van, őt sem akarom magára hagyni.
-Hát, azt jól is teszi – mosolyodott el a férfi. -Az enyémek valahol kint lófrálnak és nem biztos, hogy örülnének a betolakodónak. – tette hozzá, és Robert úgy érezte már nem is a kutyákról beszélnek.
-Látja, jó is, hogy szóba hozta ezt – válaszolt Connor önelégült ábrázatát figyelve. Most hogy így találkoztunk, szeretném, ha a jövőben nem rendelné ki Juliet ide a házához. Mégis csak egy gyenge nő, ezen az elhagyatott helyen, még a kutyáktól is tart (gondolatban felrémlett előtte a vadul hancúrozó lány és Bear képe, és gondolatban bocsánatot kért tőlük ezért az apró füllentésért), nem szeretném, ha bármi, bárki megijesztené. Ugye ért engem, Mr. Connor?
-Hogyne, én megértem.  De ugye Ön is megérti, Mr. Pattinson, hogy a korábbi kellemetlen sajtóhisztéria után nem szívesen járok be a városba. Ha jól emlékszem, nem is olyan rég Önt se kímélték a firkászok, úgyhogy tudja miről beszélek.
-Tudom, Mr. Connor. És azt is, hogy én miről beszélek. Ez az utolsó alkalom, hogy Julie eljött ide. És amennyiben másképpen nem tudják megoldani, akkor sajnálatos módon kénytelen lesz más szerkesztőt találni.

Julie csak kapkodta a fejét a mind indulatosabb párbeszéd szereplői között. Robertnek ez az ultimátuma neki sem tetszett. Connor jó író. Ha a múltjában van is bármi árnyék, kell hogy legyen megoldás, de Robert abba nem szólhat bele, hogy kivel és hogyan dolgozzon. Már éppen szólásra nyitotta a száját, amikor az író váratlanul az asztalhoz lépett és egy papírlapot vett a kezébe.
-Nos, rendben. Ezen a címen hagyhat nekem üzeneteket Miss Damien. Örülök, hogy találkoztunk. – azzal hátat fordított és eltűnt a hátsó teraszra vezető ajtóban.

Julie harciasan fordult Roberthez.
-Nem engedem meg, hogy beleszólj, kivel és hogyan dolgozzam! Most alighanem sikerült vérig sérteni a kiadó legjobb ügyfelét és ezt biztosan az én nyakamba fogják varrni. Legjobb lesz, ha most hazamész és megvárod, amíg én is hazaérek. Aztán majd nyugodtan megbeszéljük a továbbiakat. Azzal ő is a hátsó terasz irányába indult.
Robert meglepetten és dühösen kapott a keze után.
-Nem, aranyom, most nem engedek. Tőlem minden csatánkat te nyerheted, de ebben az egyben most nem engedek. Együtt megyünk el és most! Connor valószínűleg pont erre a reakciódra számított, és te készségesen be is dőlsz a trükkjének. Julie, komolyan mondom, amilyen csodálatos, okos nő vagy, néha annyira naív libaként tudsz viselkedni.

Azzal a levegő után kapkodó felháborodott lányt maga után húzva a kocsik felé indult. Még alig léptek le a lépcsőkről, amikor a ház sarkánál két jól megtermett rotweiler bukkant fel. Robert máskor szívesen megcsodálta volna a gyönyörű példányokat, de a pillanat tört része alatt ismerte fel, hogy ezek a kutyák komolyan veszik a területvédelmező feladatukat. Belökte a lányt a kocsiba és mivel tudta, hogy a saját kocsiját már nem érné el, odébb tolta az ülésen és ő is bepréselte magát. Aztán már csak csak csendben fohászkodott, hogy Bear a helyén maradjon és lehetőleg csöndben. Hosszú percek teltek el, miközben a két kutya alaposan végigszaglászta az idegen kocsikat, majd a Volvo mellett mély torokhangon morogva adták Bear tudomására, hogy észlelték a jelenlétét.  Aztán a teraszra Connor lépett ki és gúnyos mosollyal magához füttyentette a kutyáit. Robert azért addig nem szállt ki, míg mogorva házigazdájuk az ajtó mögött el nem tűnt az ebekkel. Julie lelkére kötötte, hogy azonnal indul, és ő is beült a Volvo-ba. Bear azonban nem lihegett a hátsó ülésen.

2012. június 1., péntek

Szolgálati közlemény

Már most tudom, hogy a hétvégén el fogok csúszni, így aztán cseppet lassítunk a tempón.
Mivel ezt a hülye órát nem tudom a blogban beállítani és itt még mindig tegnap van, pedig ma igaziból június 1. van ! szóval, annyit ígérhetek, hogy szombaton reggel felrakom a 22. részt, aztán vasárnap szünet. És ha minden jól megy, akkor hétfőn folytatjuk a menetelést.
Ehhez bizony Robnak is lesz egy-két szava, mert egy életem-egy halálom, szombaton randink lesz a nagy fehér limóban. Lehet drukkolni, hogy ne sokkoljon nagyon a srác, vagy legalábbis vissza tudjon hozni, úgy, mint őt a testőre (jaj, ez spoileres rész volt XDDD)
Szóval, nyugi...

A szerelem 4 keréken érkezik 21.


Két hét telt el az egyességük megkötése óta.  Ez alatt többször is találkoztak. Néha esténként kiültek az óceán partjára, vagy Marcusnál találkoztak a többiekkel. Robert már nem haragudott a fiúkra, mostanra már nevetni is tudott a durva tréfán, bár ez a nevetés nem volt igazán szívből jövő;  és  azért az első sört odakínálta Marcusnak, hogy biztos legyen benne, még egyszer nem szúrnak ki vele. Őszintén szólva a hideg veríték verte ki, ha azokra a napokra gondolt.
De leginkább otthon főzőcskéztek, filmet néztek. Aztán egyik este Robert nagy titokzatosan leültette Juliet, a dolgozószobából előhozta a Capa-forgatókönyvet és azt mondta:
-Egyszer meséltél nekem arról, hogy forgatókönyvet szeretnél írni. Nemrégiben kaptam egyet, ami a tökéletes példája annak, milyen egy jó forgatókönyv. Ráadásul a kedvenc témámat dolgozza fel, úgyhogy én már fel is adtam, hogy ennél jobbat próbáljak írni. De kíváncsi lennék a véleményedre, mennyire tudod filmen ezt elképzelni. És persze tanulhatsz is belőle.
Julie csak nézte pislogva a férfi kezében tartott mappát. Kísértetiesen ismerősnek tűnt. Aztán Robert lehuppant mellé a kanapéra és kinyitotta az első oldalon. Julie lehunyta a szemét. Most hogy mondja el?

Robert lelkesen olvasott, kiemelve a szerinte legjobb részeket, aztán egyszer csak azt vette észre, hogy Julie nem őrá figyel. Kicsit sértődötten fordult hozzá.
-Hé, kislány, neked tartok itt felolvasóestet! Szólj, ha nem érdekel, akkor nem untatlak vele – tette hozzá sértődötten.
-Robert, mondanom kell valamit.
-Oké, csak ezt a sort még hallgasd meg! Szinte látom magam előtt a beállítást, ebből filmet kell csinálni – lelkesedett a férfi.
Julie nyugtalanul bújt ki a hóna alól. A férfi meglepve nézett utána. Hát, ha ennyire untatja a dolog, akkor nem kényszer, és bosszúsan csapta össze a mappa fedelét.
-Bocs, hogy rád erőltettem a dolgot. Látom, nem érdekel.
-Nem arról van szó, hogy nem érdekel, csak…
-Ha annyira figyeltél, akkor miről volt szó eddig? – kérdezte a férfi gúnyosan.
-Robert, nemcsak azt tudom elmondani neked, hogy mi volt eddig, hanem azt is, hogy mi lesz a következő sor, a következő oldal, a következő fejezet.
-Te ezt már olvastad? – nézett rá csodálkozva a férfi.
-Ó istenem, Robert, hogy mondjam, hogy értsd… 

Robert először értetlenül, majd egyre inkább hitetlenül nézte a lány komoly tekintetét. Nem viccel.
-Nem!  Az nem lehet! Ezt Te Írtad? – a férfi hangjából kicsendülő hitetlenkedés először mosolyra késztette Juliet, aztán úgy döntött egy kis sértettséget is megengedhet magának, amiért Robert ki sem nézi belelő, hogy ilyen jó írás kerüljön ki a keze alól.
-Igen, én írtam. Amikor hazajöttem és az ismert okok miatt hirtelen nagyon sok felesleges időm lett, amit végül arra használtam fel, hogy írjak. Valahogy adta magát, hogy a Capa sztori legyen az. Érdekesnek ígérkezett és mivel olyan lelkesen meséltél róla, könnyű volt téged a szerepbe képzelni és ettől az írás is könnyebbé vált. Aztán amikor elkészült, megmutattam Stephnek. Már másnap felhívott, hogy nagyon tetszik neki. És hát aztán hozzád került, de nem akartuk, hogy az író személye befolyásoljon, így aztán Jules D’amoroux néven írtam alá. Még így is féltem, hogy rájössz, hiszen Jules – Juliette, a D. és az Amor… olyan nagyon nyilvánvalónak tűnt. De persze arra végképp nem gondoltunk, hogy majd velem akarod véleményeztetni a saját írásomat. 

Robert szemében a hitetlenkedést lassan felváltotta egy vidám szikra. De még mindig nem tért napirendre az új információ felett. Ez óriási munka lehetett. És tekintve, hogy néhány hét alatt írta meg a lány, és akkor sem csak ennek szentelte magát.. elképzelhetetlenül könnyedén csinálta meg. Ő csak egyetlen napot ölt bele és lám, máris feladni készült, hiszen érezte, hogy a lány írásához képest nehézkes, helyenként csapongó lett, amit összehozott.
-Nem hiszem el, hogy ez az első próbálkozásod. Biztosan írtál már korábban is dolgokat. Miért nem mutatsz valamit? – kérdezte.
-Miért, nem hiszed el, amit mondtam? – nézett rá szúrós szemekkel a lány.
-Dehogynem édes, én mindent elhiszek neked, csak reménykedem benne, hogy lapul még a tarsolyodban valami meglepetés. Lehet, hogy a jövőben az összes ötletemet veled kellene megiratnom. És most nem viccelek, hidd el, ez nagyon jó!
Julie elpirult a dicséret hallatán, aztán mentegetőzve felelt:
-Nem biztos, hogy mindent így tudnék visszaadni. Ez a szerep te voltál, rád írtam, de ha a történetben nem tudlak elképzelni, nem tudom a képzeletemet megerőszakolni.

Robert felcsillanó szemekkel tette le maga mellé a mappát. Ha már a megerőszakolás kérdése felmerült… ujját beakasztotta a lány blúzának kivágásába és lassan, de erőteljesen húzni kezdte maga felé. A laza gombolás engedett a fizika törvényeinek és a gomb átbukott a lyukon. A férfi ujja lejjebb csúszott, a következő gomb ugyanerre a sorsra jutott. Julie szeme már homályos volt a vágytól, amikor a blúzt szétnyitotta rajta. Aztán elfelejtkeztek a forgatókönyvről.

Robert ha mást nem is, annyit megtanult Julie mellett, hogy nem érdemes a dolgokat erőltetnie, annak is megvan a maga csodája, ha a lány magától hozza meg a hozzá vezető döntéseit. Már ezerszer megbánta, hogy a bizonytalanságának hangot adott. Reggelente Julie mellett ébredni, este együtt bújni az ágyba? Ez olyan nagy csapda? Nem is értette már magát, ettől félt? Leginkább olyankor bánta már a kirohanását, amikor a lány vette a holmiját és elindult haza. Nem értette, hogy ilyenkor miért érzi cserbenhagyottnak magát. Hiszen Julie csak azt a kis magánszférát nyújtja neki, amit kért. És amit már nagyon szívesen felcserélt volna egy kis kötöttségre. De az után a kiborulás után elég hülyén vette volna ki magát, ha most arra kéri, költözzön hozzá. Próbált türelemmel várni egy-két hetet, amíg a témát szóba hozhatja, de érezte, hogy ezt az öngólt csak magának köszönheti. Julie nem sok tanujelét adta annak, hogy ez a helyzet az ellenére van, és Robertnek tudomásul kellett vennie, ez nem az a kérdés lesz, amit a lány hoz először szóba.
Julie nem nagyon tudott mit kezdeni a férfi félelmeivel. Ha sokat foglalkozik velük, a sajátjai térnek vissza. ördögi kör. Aztán a dolgok megoldódtak, amikor az újságírók és a fotósok felfedezték őket.

Az őket körülvevő nyugalom óvatlanná tette mindkettőjüket. Az egyik délután Julienak telefonálva autózott hazafelé és nem figyelte, hogy követi-e valaki. Ettől kezdve az addig békés  háza előtt fotósok hada vert tanyát. Igyekezett nem foglalkozni velük és amikor az egyikük olyan közel jött hozzá, hogy kezével a képébe tolt kamerát is odébb tudta lökni, még ő maga is meglepődött, hogy viszonylag higgadtan figyelmeztette őket, ha nem tartják a tisztes távolságot, kihívja a rendőröket.  Amikor azonban egyik este Julie állt meg a ház előtt, a fotósok olyan erőszakosan vették körbe, hogy kiabálásukra és Bear veszett ugatására riadt. Most fogyott el a cérna! Hosszú léptekkel kisietett a nyíló kapun és az őrjöngő Bear kíséretében átölelte Julie remegő vállát és szinte belökte az udvarba. Utána szembefordult az őrülten kattogtató társasággal: -Ezzel csak azt érik el, hogy a jövőben egyetlen élvezhető és eladható fotót sem hagyok készíteni. – mondta idegességtől kissé remegő hangon. A legközelebb álló fotós egy gúnyos mosolyt eresztett meg és jól hallhatóan válaszolt: -Kevés vagy te ahhoz kisfiú! Robert gondolkodás nélkül ütött.

Az eset természetesen már másnap ott virított az újságok címlapján. A fotós is kártérítési perrel fenyegetőzött, amiért a gépe megsérült, de Stephanie hamar kerített egy ilyen ügyekben jártas ügyvédet, aki elsimította a dolgokat. Amit senki nem tudott elsimítani, az a ház előtt állandósult cirkusz volt. Robert a rendőrség segítségét kérte, de igazából tehetetlenek voltak. Tele volt már a hócipője azzal, hogy behúzott függönyök, leeresztett redőnyök mögött élje az életét. Hogy ne mehessen el Julieval sétálni a nyugodt kertvárosi rész zegzugos utcácskáin, hogy ne kerekezhessenek alkonyatkor le a partra. Néha, ha nagyon elkeseredett, már abban sem volt biztos, hogy tovább akarja ezt az egészet csinálni. Persze, az interjúkban tudott nagyon okosakat nyilatkozni, de amikor váratlanul a szemébe villantottak, amikor a vacsorához megivott két sör után hullarészegnek állították be vagy a barátaik esküvőjén  az ifjú párt félrelökve őt fotózták, hát olyankor csak az indulat érlelődött benne.

Ez az eset egy valamire volt jó, még azon az estén felvetette a lánynak, költözzön oda hozzá, és Julie rövid tétovázás után beleegyezett. De kikötötte, hogy az első pillanatban szólhatnak mindketten, ha újra sarokba szorítva érzik magukat.

Julie közben végre állást kapott egy könyvkiadónál. A főnöke egy munkamániás idős nő volt, aki a férje halála óta csak a munkájának élt, és a beosztottjaitól is hasonló elkötelezettséget várt el. Esténként bent tartotta, hétvégén munkát bízott rá. És rábízta azt az ügyfelét, akit idáig minden munkatársa igyekezett elkerülni. Michael Connor kalandregényeket írt sok erőszakkal és még több szex-el fűszerezve. Julienak az első találkozás és a könyvének első fejezete elég volt, hogy rájöjjön , a férfi önmagáról mintázta a főhőst. Főnöknője irodájában mutatták be őket egymásnak. A negyvenes férfi favágó külsővel és hihetetlen arroganciával rendelkezett. Úgy nézett ki, úgy öltözködött és úgy is viselkedett, mint egy vadember. Azonnal megérezte a belőle áradó erőszakot és ez ellenszenvessé tette. A férfi ráadásul kikötötte, hogy csak személyesen hajlandó kapcsolatot tartani, sem telefonon, sem emailben nem hagy jóvá semmiféle változtatást.
Julie nem is mesélt Robnak az íróról, mert tudta, hogy már így is rossz néven veszi a gyakori túlórákat. Robert pedig valóban mellőzöttnek érezte magát. Egészen addig, amíg Stephanie fel nem hívta rá a figyelmét, hogy nemsokára kezdődik a következő filmje forgatása, amikor majd ő fog elutazni hosszú hetekre; és Julie akkor kinek reklamáljon?
Most is éppen morgós hangulatban volt, mert a srácok összejövetelt szerveztek egy étterembe, de Julie nélkül nem volt sok kedve elmenni, a lány viszont éppen az ügyfelével találkozott. Bobbyt hívta, hogy lemondja  az estét. Közben szeme a telefon mellett heverő kéziratra tévedt: Michael Connor: Az útonálló . Aha, Julie legújabb munkája. Közben Bobby felvette a telefont.
-Hi, haver... remélem még időben szólok, hogy nem megyünk – kezdett bele Robert.
-Ne kezd már te is! – sóhajtott fel Bobby. –Amióta Tom Sienával kavar, állandóan lemondanak minden programot, már az agyamra mennek. Most meg már te is beálltál a sorba? Mi van, a kislánynak nincs kedve osztozkodni rajtad?
-Nincs is itthon – vágott közbe Robert. –Az ügyfelével kellett találkoznia, Michael Connor, biztosan ismered, állítólag a betsellerlisták hőse egy ideje.
-Michael Connor? Az a Michael Connor? És te ezt csak ilyen nyugodtan mondod? – kérdezett vissza Bobby csodálkozva.
-Miért, mi a baj Connorral? – figyelt fel a férfi a meglepett kérdésre.
-Robert, ne már, te is csak a rólad szóló pletykákat olvasod? Michael Connort néhány éve valami alkalmazottja jelentette fel nemi erőszakért, de aztán valahogy elkefélték az ügyet, gondolom, Connornak nem kevés pénzébe került az ügy, de azt már biztosan behozta az azóta megjelent regényeivel. 

Robert csak állt kezében a telefonnal és az agya máris vészriadót fújt. Julie ehhez a vadállathoz indult a városon kívül álló magányos házához? Egyedül? De vajon mi lehet a címe? Köszönés nélkül lerakta a telefont, szeme közben a telefon melletti jegyzettömbre esett. Az utoljára letépett lapra írt szöveg átnyomódott, ha egy ceruzával átsatírozza, talán választ kap a kérdésre. A krimikből ellesett ötlet működött, sőt még egy hevenyészett térkép is kirajzolódott a lapon. Robert hálás volt a segítségért, amit Julie akaratlanul is adott ezzel a rajzzal. A következő pillanatban már a kocsija felé tartott. Bear elsőnek pattant be az ülésre, a férfi pedig úgy döntött, jöjjön csak, talán még jól is jöhet kutyája vad kinézete.
A kapu előtt őgyelgőkkel nem törődve a gázba taposott és hamarosan már a városból kivezető úton járt. Bear izgatottan lihegett a fülébe. –Nyugi haver, időben odaérünk és hazahozzuk a barátnőnket. -  nyugtatgatta mindkettőjüket a férfi.