A szerelem 4 keréken érkezik 21.

Két hét telt el az egyességük megkötése óta.  Ez alatt többször is találkoztak. Néha esténként kiültek az óceán partjára, vagy Marcusnál találkoztak a többiekkel. Robert már nem haragudott a fiúkra, mostanra már nevetni is tudott a durva tréfán, bár ez a nevetés nem volt igazán szívből jövő;  és  azért az első sört odakínálta Marcusnak, hogy biztos legyen benne, még egyszer nem szúrnak ki vele. Őszintén szólva a hideg veríték verte ki, ha azokra a napokra gondolt.

De leginkább otthon főzőcskéztek, filmet néztek. Aztán egyik este Robert nagy titokzatosan leültette Juliet, a dolgozószobából előhozta a Capa-forgatókönyvet és azt mondta:

-Egyszer meséltél nekem arról, hogy forgatókönyvet szeretnél írni. Nemrégiben kaptam egyet, ami a tökéletes példája annak, milyen egy jó forgatókönyv. Ráadásul a kedvenc témámat dolgozza fel, úgyhogy én már fel is adtam, hogy ennél jobbat próbáljak írni. De kíváncsi lennék a véleményedre, mennyire tudod filmen ezt elképzelni. És persze tanulhatsz is belőle.

Julie csak nézte pislogva a férfi kezében tartott mappát. Kísértetiesen ismerősnek tűnt. Aztán Robert lehuppant mellé a kanapéra és kinyitotta az első oldalon. Julie lehunyta a szemét. Most hogy mondja el?

Robert lelkesen olvasott, kiemelve a szerinte legjobb részeket, aztán egyszer csak azt vette észre, hogy Julie nem őrá figyel. Kicsit sértődötten fordult hozzá.

-Hé, kislány, neked tartok itt felolvasóestet! Szólj, ha nem érdekel, akkor nem untatlak vele – tette hozzá sértődötten.

-Robert, mondanom kell valamit.

-Oké, csak ezt a sort még hallgasd meg! Szinte látom magam előtt a beállítást, ebből filmet kell csinálni – lelkesedett a férfi.

Julie nyugtalanul bújt ki a hóna alól. A férfi meglepve nézett utána. Hát, ha ennyire untatja a dolog, akkor nem kényszer, és bosszúsan csapta össze a mappa fedelét.

-Bocs, hogy rád erőltettem a dolgot. Látom, nem érdekel.

-Nem arról van szó, hogy nem érdekel, csak…

-Ha annyira figyeltél, akkor miről volt szó eddig? – kérdezte a férfi gúnyosan.

-Robert, nemcsak azt tudom elmondani neked, hogy mi volt eddig, hanem azt is, hogy mi lesz a következő sor, a következő oldal, a következő fejezet.

-Te ezt már olvastad? – nézett rá csodálkozva a férfi.

-Ó istenem, Robert, hogy mondjam, hogy értsd… 

Robert először értetlenül, majd egyre inkább hitetlenül nézte a lány komoly tekintetét. Nem viccel.

-Nem!  Az nem lehet! Ezt Te Írtad? – a férfi hangjából kicsendülő hitetlenkedés először mosolyra késztette Juliet, aztán úgy döntött egy kis sértettséget is megengedhet magának, amiért Robert ki sem nézi belelő, hogy ilyen jó írás kerüljön ki a keze alól.

-Igen, én írtam. Amikor hazajöttem és az ismert okok miatt hirtelen nagyon sok felesleges időm lett, amit végül arra használtam fel, hogy írjak. Valahogy adta magát, hogy a Capa sztori legyen az. Érdekesnek ígérkezett és mivel olyan lelkesen meséltél róla, könnyű volt téged a szerepbe képzelni és ettől az írás is könnyebbé vált. Aztán amikor elkészült, megmutattam Stephnek. Már másnap felhívott, hogy nagyon tetszik neki. És hát aztán hozzád került, de nem akartuk, hogy az író személye befolyásoljon, így aztán Jules D’amoroux néven írtam alá. Még így is féltem, hogy rájössz, hiszen Jules – Juliette, a D. és az Amor… olyan nagyon nyilvánvalónak tűnt. De persze arra végképp nem gondoltunk, hogy majd velem akarod véleményeztetni a saját írásomat. 

Robert szemében a hitetlenkedést lassan felváltotta egy vidám szikra. De még mindig nem tért napirendre az új információ felett. Ez óriási munka lehetett. És tekintve, hogy néhány hét alatt írta meg a lány, és akkor sem csak ennek szentelte magát.. elképzelhetetlenül könnyedén csinálta meg. Ő csak egyetlen napot ölt bele és lám, máris feladni készült, hiszen érezte, hogy a lány írásához képest nehézkes, helyenként csapongó lett, amit összehozott.

-Nem hiszem el, hogy ez az első próbálkozásod. Biztosan írtál már korábban is dolgokat. Miért nem mutatsz valamit? – kérdezte.

-Miért, nem hiszed el, amit mondtam? – nézett rá szúrós szemekkel a lány.

-Dehogynem édes, én mindent elhiszek neked, csak reménykedem benne, hogy lapul még a tarsolyodban valami meglepetés. Lehet, hogy a jövőben az összes ötletemet veled kellene megiratnom. És most nem viccelek, hidd el, ez nagyon jó!

Julie elpirult a dicséret hallatán, aztán mentegetőzve felelt:

-Nem biztos, hogy mindent így tudnék visszaadni. Ez a szerep te voltál, rád írtam, de ha a történetben nem tudlak elképzelni, nem tudom a képzeletemet megerőszakolni.

Robert felcsillanó szemekkel tette le maga mellé a mappát. Ha már a megerőszakolás kérdése felmerült… ujját beakasztotta a lány blúzának kivágásába és lassan, de erőteljesen húzni kezdte maga felé. A laza gombolás engedett a fizika törvényeinek és a gomb átbukott a lyukon. A férfi ujja lejjebb csúszott, a következő gomb ugyanerre a sorsra jutott. Julie szeme már homályos volt a vágytól, amikor a blúzt szétnyitotta rajta. Aztán elfelejtkeztek a forgatókönyvről.

Robert ha mást nem is, annyit megtanult Julie mellett, hogy nem érdemes a dolgokat erőltetnie, annak is megvan a maga csodája, ha a lány magától hozza meg a hozzá vezető döntéseit. Már ezerszer megbánta, hogy a bizonytalanságának hangot adott. Reggelente Julie mellett ébredni, este együtt bújni az ágyba? Ez olyan nagy csapda? Nem is értette már magát, ettől félt? Leginkább olyankor bánta már a kirohanását, amikor a lány vette a holmiját és elindult haza. Nem értette, hogy ilyenkor miért érzi cserbenhagyottnak magát. Hiszen Julie csak azt a kis magánszférát nyújtja neki, amit kért. És amit már nagyon szívesen felcserélt volna egy kis kötöttségre. De az után a kiborulás után elég hülyén vette volna ki magát, ha most arra kéri, költözzön hozzá. Próbált türelemmel várni egy-két hetet, amíg a témát szóba hozhatja, de érezte, hogy ezt az öngólt csak magának köszönheti. Julie nem sok tanujelét adta annak, hogy ez a helyzet az ellenére van, és Robertnek tudomásul kellett vennie, ez nem az a kérdés lesz, amit a lány hoz először szóba.

Julie nem nagyon tudott mit kezdeni a férfi félelmeivel. Ha sokat foglalkozik velük, a sajátjai térnek vissza. ördögi kör. Aztán a dolgok megoldódtak, amikor az újságírók és a fotósok felfedezték őket.

Az őket körülvevő nyugalom óvatlanná tette mindkettőjüket. Az egyik délután Julienak telefonálva autózott hazafelé és nem figyelte, hogy követi-e valaki. Ettől kezdve az addig békés  háza előtt fotósok hada vert tanyát. Igyekezett nem foglalkozni velük és amikor az egyikük olyan közel jött hozzá, hogy kezével a képébe tolt kamerát is odébb tudta lökni, még ő maga is meglepődött, hogy viszonylag higgadtan figyelmeztette őket, ha nem tartják a tisztes távolságot, kihívja a rendőröket.  Amikor azonban egyik este Julie állt meg a ház előtt, a fotósok olyan erőszakosan vették körbe, hogy kiabálásukra és Bear veszett ugatására riadt. Most fogyott el a cérna! Hosszú léptekkel kisietett a nyíló kapun és az őrjöngő Bear kíséretében átölelte Julie remegő vállát és szinte belökte az udvarba. Utána szembefordult az őrülten kattogtató társasággal: -Ezzel csak azt érik el, hogy a jövőben egyetlen élvezhető és eladható fotót sem hagyok készíteni. – mondta idegességtől kissé remegő hangon. A legközelebb álló fotós egy gúnyos mosolyt eresztett meg és jól hallhatóan válaszolt: -Kevés vagy te ahhoz kisfiú! Robert gondolkodás nélkül ütött.

Az eset természetesen már másnap ott virított az újságok címlapján. A fotós is kártérítési perrel fenyegetőzött, amiért a gépe megsérült, de Stephanie hamar kerített egy ilyen ügyekben jártas ügyvédet, aki elsimította a dolgokat. Amit senki nem tudott elsimítani, az a ház előtt állandósult cirkusz volt. Robert a rendőrség segítségét kérte, de igazából tehetetlenek voltak. Tele volt már a hócipője azzal, hogy behúzott függönyök, leeresztett redőnyök mögött élje az életét. Hogy ne mehessen el Julieval sétálni a nyugodt kertvárosi rész zegzugos utcácskáin, hogy ne kerekezhessenek alkonyatkor le a partra. Néha, ha nagyon elkeseredett, már abban sem volt biztos, hogy tovább akarja ezt az egészet csinálni. Persze, az interjúkban tudott nagyon okosakat nyilatkozni, de amikor váratlanul a szemébe villantottak, amikor a vacsorához megivott két sör után hullarészegnek állították be vagy a barátaik esküvőjén  az ifjú párt félrelökve őt fotózták, hát olyankor csak az indulat érlelődött benne.

Ez az eset egy valamire volt jó, még azon az estén felvetette a lánynak, költözzön oda hozzá, és Julie rövid tétovázás után beleegyezett. De kikötötte, hogy az első pillanatban szólhatnak mindketten, ha újra sarokba szorítva érzik magukat.

Julie közben végre állást kapott egy könyvkiadónál. A főnöke egy munkamániás idős nő volt, aki a férje halála óta csak a munkájának élt, és a beosztottjaitól is hasonló elkötelezettséget várt el. Esténként bent tartotta, hétvégén munkát bízott rá. És rábízta azt az ügyfelét, akit idáig minden munkatársa igyekezett elkerülni. Michael Connor kalandregényeket írt sok erőszakkal és még több szex-el fűszerezve. Julienak az első találkozás és a könyvének első fejezete elég volt, hogy rájöjjön , a férfi önmagáról mintázta a főhőst. Főnöknője irodájában mutatták be őket egymásnak. A negyvenes férfi favágó külsővel és hihetetlen arroganciával rendelkezett. Úgy nézett ki, úgy öltözködött és úgy is viselkedett, mint egy vadember. Azonnal megérezte a belőle áradó erőszakot és ez ellenszenvessé tette. A férfi ráadásul kikötötte, hogy csak személyesen hajlandó kapcsolatot tartani, sem telefonon, sem emailben nem hagy jóvá semmiféle változtatást.

Julie nem is mesélt Robnak az íróról, mert tudta, hogy már így is rossz néven veszi a gyakori túlórákat. Robert pedig valóban mellőzöttnek érezte magát. Egészen addig, amíg Stephanie fel nem hívta rá a figyelmét, hogy nemsokára kezdődik a következő filmje forgatása, amikor majd ő fog elutazni hosszú hetekre; és Julie akkor kinek reklamáljon?

Most is éppen morgós hangulatban volt, mert a srácok összejövetelt szerveztek egy étterembe, de Julie nélkül nem volt sok kedve elmenni, a lány viszont éppen az ügyfelével találkozott. Bobbyt hívta, hogy lemondja  az estét. Közben szeme a telefon mellett heverő kéziratra tévedt: Michael Connor: Az útonálló . Aha, Julie legújabb munkája. Közben Bobby felvette a telefont.

-Hi, haver... remélem még időben szólok, hogy nem megyünk – kezdett bele Robert.

-Ne kezd már te is! – sóhajtott fel Bobby. –Amióta Tom Sienával kavar, állandóan lemondanak minden programot, már az agyamra mennek. Most meg már te is beálltál a sorba? Mi van, a kislánynak nincs kedve osztozkodni rajtad?

-Nincs is itthon – vágott közbe Robert. –Az ügyfelével kellett találkoznia, Michael Connor, biztosan ismered, állítólag a betsellerlisták hőse egy ideje.

-Michael Connor? Az a Michael Connor? És te ezt csak ilyen nyugodtan mondod? – kérdezett vissza Bobby csodálkozva.

-Miért, mi a baj Connorral? – figyelt fel a férfi a meglepett kérdésre.

-Robert, ne már, te is csak a rólad szóló pletykákat olvasod? Michael Connort néhány éve valami alkalmazottja jelentette fel nemi erőszakért, de aztán valahogy elkefélték az ügyet, gondolom, Connornak nem kevés pénzébe került az ügy, de azt már biztosan behozta az azóta megjelent regényeivel. 

Robert csak állt kezében a telefonnal és az agya máris vészriadót fújt. Julie ehhez a vadállathoz indult a városon kívül álló magányos házához? Egyedül? De vajon mi lehet a címe? Köszönés nélkül lerakta a telefont, szeme közben a telefon melletti jegyzettömbre esett. Az utoljára letépett lapra írt szöveg átnyomódott, ha egy ceruzával átsatírozza, talán választ kap a kérdésre. A krimikből ellesett ötlet működött, sőt még egy hevenyészett térkép is kirajzolódott a lapon. Robert hálás volt a segítségért, amit Julie akaratlanul is adott ezzel a rajzzal. A következő pillanatban már a kocsija felé tartott. Bear elsőnek pattant be az ülésre, a férfi pedig úgy döntött, jöjjön csak, talán még jól is jöhet kutyája vad kinézete.

A kapu előtt őgyelgőkkel nem törődve a gázba taposott és hamarosan már a városból kivezető úton járt. Bear izgatottan lihegett a fülébe. –Nyugi haver, időben odaérünk és hazahozzuk a barátnőnket. -  nyugtatgatta mindkettőjüket a férfi.