"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. június 10., vasárnap

A szerelem 4 keréken érkezik 30.


Robert Juliera nézett magyarázatért, aki viszont nem állta a pillantását. Aztán az orvosra, de az már visszalépett a szobájába és az ajtót tartotta, hogy kövessék. A férfi volt az első, aki megmozdult. Ölelő karjával a szoba irányába kormányozta a teljesen lemerevedett lányt.
Amikor az ajtó becsukódott mögöttük és az orvos hellyel kínálta őket az íróasztala előtt, Julie vett egy nagy levegőt.
-Dr.Morgan, megbocsátana egy pillanatra, de négyszemközt kellene valamit mondanom a barátomnak?
Az orvos kicsit tétován pislogott rájuk, de felállt és az ajtó felé indult.
-Hogyne, csak nyugodtan; úgyis egy betegemhez indultam az előbb.
A becsukódó ajtó kattanására Robert szinte összerezzent és várakozóan nézett a lányra. De mivel az még mindig a szavakat kereste, a férfi megköszörülte a torkát.
-Khm, Julie, azért vagyunk most itt, amire a jó doktor névtáblája alapján következtetni lehet? Gyereket vársz? És mióta tudod? Mennyi idős? És... hogyhogy... ? – tanácstalanul és kérdőn tárta szét a fél karját.
Julie mélyet sóhajtott és belekezdett.
-Tegnap délután  óta tudom. Addig nem is sejtettem. Hiszen szedtem azt az átkozott gyógyszert. Azt hittem, hogy a gyógyszer ellenére sem hajlandó beállni a menzeszem és azért kértem a vizsgálatot, erre itt kiderült, hogy 6-8 hetes terhes lehetek. Ne haragudj Robert, tudom, hogy én tehetek mindenről. Egy pillanatig sem szeretném, ha azt hinnéd... szóval, hogy ezzel a gyerekkel én téged... de különben is, nem is biztos, hogy jó lenne megtartani, hiszen.... – egyre inkább habogássá vált a beszéde.

Robert csak nézett maga elé. Tulajdonképpen fel sem fogta, hogy akkor alighanem apa lesz nemsokára. Váratlan meglepetés szó mi szó. Kicsit korai is talán, de hát mindig azt mondták neki a forgatásokon, ahol különböző korú gyerekekkel volt dolga a csecsemőtől a kiskamaszig, hogy egész jól ért a gyerekek nyelvén. Talán a sajátjával is boldogulni fog.
A lány utolsó szavaira felkapta a fejét.
-Nem akarod megtartani? – a döbbenet a hangjában és az arcán magáért beszélt.
-Robert, egész idő gyógyszert szedtem. Mi lesz, ha a kicsi emiatt betegen születik?
-És mi lesz, ha teljesen egészséges és elveteted, hm? – nézett rá nagyon komolyan Robert.
Csak nézte a lányt, aki úgy jelentette be az előbb ezt az egészet, mintha a világvégéről számolt volna be. Pánik érződött a hangjában, amire a gyógyszerrel kapcsolatos félelme magyarázatot adott. De a fene egye meg, ha már így alakult, miért nem képes egy kicsit optimistábban nézni a dolgot?
-Ha biztos lehetnél benne, hogy minden rendben, akkor sem akarnád most ezt a gyereket, igaz? – kérdezte végül.
-Nem tudom. – a lány hangja csak egy halk suttogás volt. -Robert, nem tudnám elviselni, ha úgy éreznéd, hogy ezzel a gyerekkel akarlak megfogni magamnak. Én mondtam neked, hogy szedek gyógyszert és most úgy néz ki, mintha nem mondtam volna igazat. Vagy trehány lettem volna. Vagy.. a fene se tudja, de szinte látom magam előtt, ahogy a szüleid, a barátaid szemében ott lesz ez a kérdés. És előbb-utóbb te is elbizonytalanodsz majd.

Robert indulatosan emelte fel az ép karját, hogy elhallgattassa a lányt.
-Julie, nagyon megkérlek, hogy ne akard már megint helyettem megmondani, hogy mit érzek, mit gondolok, mit mondok! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy fogalmad sincs arról, hogy én ebben a helyzetben hogyan reagálnék, viszont van egy elképzelésed és én ha megszakadok se tudok ezen változtatni, mert szinte rögeszmésen ragaszkodsz hozzá. Csak, hogy tudd, sose hagynám magam csőbe húzni senkitől, de tartom magam annyira, hogy nem is kerülnék olyan helyzetbe, ahol ez felmerül. Mindenesetre vagyok olyan nagy kisfiú, hogy ha ekkorát bakiznék, akkor is a gyerek javát szem előtt tartva oldanám meg a dolgot, anélkül, hogy engedném magam megfejni. De most nem is ilyen helyzetben vagyunk. Oké, elég váratlan a dolog, nem tagadom. Két napja még azt hittem, nincs hátra huszonnégy óra az életemből. Ha akkor tudom, amit most, akkor biztos, hogy boldog lettem volna, hogy nem megyek el nyom nélkül ebből a világból. Most megvagyok ijedve én is. Huszonhat éves vagyok, a pályám elején, és hazudnék ha azt állítanám, hogy gondoltam már rá, mi lenne ha… Nem, nem gondoltam. Mert egy korombeli srác még a karrierjét építgeti, csinos nőkkel szórakozik, a haverjaival sörözik és nem feltétlenül rohan haza mindig és mindenhonnan, hogy felváltsa az asszonyt a pelenkázó mellett. De… és itt a lényeg: ezt a gyereket nem a gólya hozza. Mi hoztuk össze, méghozzá a közelmúlt valamelyik igen emlékezetes szeretkezésével . Nem egy meggondolatlan egy éjszakás kalanddal, hanem – legalábbis részemről – őszinte és igaz szerelemmel. Rosszabbul is kezdődnek életek. Egyébként a szüleim ugyanilyen fiatalok voltak, amikor találkoztak, aztán egy éven belül megszületett Victoria. És azóta is együtt vannak. Nekem etalon a házasságuk, mert azt bizonyítja, ha két ember szereti egymást, akkor – bármennyire is banálisan hangzik – az a szerelem minden problémát képes legyőzni.

-Robert, hidd el, hogy én is így érzek. De még alig ismerjük egymást. És ami a legfontosabb, annyira más világban élünk. Neked életed a filmezés, nekem fogalmam sincs, mihez kezdjek, ha éppen nem vagy velem, mert már az annyira áhított európai állásomat is a pokolba kívánom. Hiányzol, de te nem az a szoknyám szélén üldögélős pasi vagy. És annyira félek, ha nem leszek elég erős ehhez a kapcsolathoz, akkor elválnak az útjaink. És mindezt egy gyerekkel súlyosbítva… hát, nem tudom…
-Julie, nem tudok neked garancialevelet adni, hogy soha nem fogunk összekapni, még az is lehet, hogy egyszer csak megismersz valakit, aki jobban megdobogtatja majd a szívedet, mint én, és te akarsz elmenni. Erre nem lehet előre felkészülni. Csak annyit tehetünk, hogy minden pillanatból a legjobban próbáljuk kihozni. De hogy előre lemondjon az ember a jövőjéről, az gyávaság. És hogy visszatérjünk a lényegre, ez a gyerek nem egy tévedés vagy egy baki. Egy nagyon szenvedélyes éjszaka gyümölcse, a kettőnk szerelmének a bizonyítéka. Oké, nem így terveztük, sőt nem terveztünk mi semmit, de hát erre valók a rendezők. És a Sorsnál nagyobb rendező a világon nincs. Így osztotta ki a szerepeket, akkor biztosan így is a legjobb. Én a magam részéről nagyon szeretnék ebben hinni. És ha őszinte akarok lenni, akkor igen, egy kicsit bánt, hogy te ennyire bizonytalan vagy.

Julie csak nyelte a könnyeit, amik csendesen kibukkantak a szeme sarkánál. A férfi szenvedélyes szónoklata maga volt a legszebb szerelmi vallomás. Annyira hinni akart a közös jövőjükben, hogy szinte fájt. És mivel a férfi reagálásában egyértelmű volt, hogy nem neheztel rá, sőt örül a hírnek, így lassan próbálta ő is ilyen szemmel nézni. Csak az az árnyék a gyógyszer miatt ne lebegett volna a fejük felett. De hát ezen ráér a vizsgálatok után agyalni.
Halk kopogás után az orvos nyitott be.
-Nos, akkor megtudhatom, hogy hogyan döntöttek?
Julie Robertre nézett, majd az orvosra.
-Dr.Morgan, milyen vizsgálatokkal lehet kiszűrni az esetleges problémákat?

Hazaérve lekucorodtak a kerti hintaágyba. Bear előttük heverészett és egy fadarabot rágcsált. Egy ideig csak csendben ringatóztak, aztán Robert a vállára vonta a lány fejét.
-Próbálj meg nem azon agyalni, hogy baj lehet. Azt mondják, ha az ember túl sokat gondol valamire, a végén bevonzza a végzetét. Ez után az iraki kaland után hajlamos vagyok hinni ennek az igazságában.
Tudod, ott a cellámban ücsörögve semmi más dolgom nem volt, mint a múlton agyalni. Legalábbis ez jobb ötletnek tűnt, mint hogy arra gondoljak, hogy mit fognak velem művelni, ha a követeléseiket nem teljesítik. Azt hiszem, életemben először éreztem, hogy félek. Hamisítatlanul rettegtem. Ez nem olyan idegesítő érzés volt, mint amikor annak idején a sikertelen meghallgatások után attól tartottam, hogy soha nem lehetek színész, bármennyire is szeretném. Az smafu volt. Most a tyúkszaros életemet féltettem. Ordítani tudtam volna a tehetetlenségtől, amiért nem hagyják, hogy az álmaimat valóra váltsam és amiért nem tudom megakadályozni, hogy ezzel a családomnak, neked és a barátaimnak fájdalmat okozzanak. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, meg is akarnak kínozni. Nem tudom, honnan szedtem, de komolyan féltem tőle, hogy nem elég, hogy vége a dalnak, de még férfiasan sem tudok távozni a színről, mert tuti gyenge leszek. Hajlandó lettem volna térden csúszva rimánkodni, hogy ne okozzanak fájdalmat. Aztán hirtelen, meglepően simán és gyorsan vége lett az egésznek. De ez az érzés velem maradt, hogy eljutottam arra a pontra, amikor a gondolataimat csak a rettegés tudta betölteni.

És tudod, most arra gondolok, hogy ahhoz az érzéshez képest még egy beteg gyerek képe sem tud elriasztani. Az a gyerek is a mi vérünk lenne és nem tehetne róla, hogy betegnek születik. Azt hiszem, nem is tudnék soha többé a tükörbe nézni, ha cserben hagynám. Persze, könnyen mondok ilyen fennkölt dolgokat, mert megvan a lehetőségem rá, hogy bármilyen nagy a baj, a lehető legjobb kezelést meg tudjam adni neki. De azt hiszem, még ennél is többet érdemel. A szeretetünket, hogy ő soha ne érezze egy pillanatig sem, hogy ott hagyták abban a pokolban magányosan.

Julie zokogva kapaszkodott a férfi ingébe. Ha eddig nem Robert lett volna a világa közepe, akkor ezen az estén biztosan elfoglalta volna az őt megillető helyet. Minden szava szívből szólt és a lány úgy érezte, hogy ilyen érettnek, ennyire férfinak nem látta még soha.
Robert nagyot sóhajtva maga felé fordította a lány arcát.
-Már csak egyetlen dolog van hátra, hogy legalább látszatát fenntartsuk, hogy tudjuk, mi a helyes sorrend egy párkapcsolatban. Majd legfeljebb azt füllentjük, hogy koraszülött lett a kicsi. -Miss Damien, megtisztelne azzal, hogy hozzám jön feleségül?
Julie felemelte a könnyáztatta arcát és ujját a férfi vidáman mosolygó ajkára tette.
-Robert, ne! Ezt ne! Értékelem a gesztust, de semmi szükség rá.
Robert mosolya egy pillanat alatt váltott át jeges komorságba.
-Nem? Te nemet mondasz a gyereked apjának? Egyik napról a másikra fejre állítod a világomat és képes vagy ezek után nemet mondani?
-Robert, értsd meg! Szeretlek! De ahogy olyan lényegre törően megállapítottad, egyik napról a másikra fejre állítottam a világodat. Most vagy túl egy hatalmas megrázkódtatáson és alig értél haza, máris fejbe vágott a másik. Nem akarom, hogy ebben a helyzetben hozz egy elhamarkodott döntést. Ha egy év múlva ismét felteszed ezt a kérdést, ígérem, hogy örömmel válaszolok rá.
Robert elgondolkodva nézte a lány őszinte, könnytől csillogó szemeit. Aztán nagyot sóhajtott.
-Oké, Miss Damien, a lánykérés bizonytalan ideig elnapolva. Bár, ezzel  csak a dolgokat bonyolítod, de én tudok várni. És teszek neked egy ajánlatot. Ha az egy éven belül bármikor úgy érzed, bízol bennem és kettőnkben annyira, hogy felvállald a kapcsolatunkat, akkor te is megkérheted az én kezem.
Aztán elmosolyodott és szabad kezével félrekotorta Julie haját a nyakából, hogy csókolni tudja.

3 megjegyzés:

zsorzsi írta...

...hát nem volt rossz ez a rész sem Pados doktornő .Ha tehetném ,én megkérném azt a kezet, biza...! XDD

csez írta...

Ó, ilyen pasi nincs is *sóh*
XDDDD
Köszönöm!
Meeeeeg, zsorzsi?!?!?! Hihihi, azt hiszem, Julie-nek is fel van dobva a labda. ;)

Henrieme írta...

Hát erre a fordított kézkérésre nagyon kíváncsi lennék!!!!! XDDDDDDDDDDDDDDDD

Robertünk, komoly érett férfiként viselkedett, büszke vagyok rá!

Csók!!