"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. június 8., péntek

A szerelem 4 keréken érkezik 28.


Robert tágra nyílt szemmel nézte, ahogy alkalmi beszélgetőpartnere felé közeledik. Aztán az illető megint a nadrág derekába tűzte a pisztolyt, és felhúzta Robertet.
-Azt hiszem, itt vannak értünk. – biccentett a kinti motorzúgás irányába. –Arra kérem, hogy a zsákot, amit most a fejére húzok, semmiképpen ne akarja levenni, oké? Történjen bármi, ha a hangomat hallja, próbálja meg követni az utasításaimat. De csak az én hangomét. Megismeri majd, remélem.
Robert bólintott és nem kérdezett. Talán nem is akarta tudni a választ arra a kérdésre, hogy hova mennek, és miért kell zsákot húzni a fejére. De volt valami a férfi szemében, amitől biztos volt benne, hogy a következő pillanatok, percek vagy órák az ő szabadulását vagy a végzetét hozhatják el. Kénytelen volt bízni benne.

Stephanie nyugodtan fogadta Dean kérését, hogy a következő órákban, sőt talán napokban jó lenne, ha Julie mellett maradna, és nem mozdulnának ki a házból. Valószínűleg Robert szülei is megérkeznek majd. Csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy a dolgok működésbe lendültek, de mivel az ilyen akcióknak mindig kétes a kimenetele, jobb, ha erről senki nem tud, felesleges aggódniuk olyasmi miatt, amire nincsenek, nem lehetnek hatással. Nem kizárt, hogy a végén örülhetnek majd, de az is benne van a pakliban, hogy szükség lesz a vigasztaló ölelésre, amit nyújtani tud. Stephanie erre az utóbbi variációra gondolni sem akart. Julie még az altató hatása alatt lesz néhány órát és most komolyan elgondolkozott rajta, nem kellene-e folyamatosan ebben az állapotban tartania. De aztán úgy döntött, ha a dolgok mégis félresiklanának, a lánynak is meg kell birkóznia a dologgal, a végtelenségig nem óvhatja meg tőle. Ha pedig teljes lesz a siker, akkor is jobb, ha a hazatérő Robert nem kiütve találja. Csak már itt tartanánk – sóhajtott nagyot és telefonálni indult, enni addig is kell.

Robert szülei már aznap este megérkeztek, sőt a testvére Lizzy is velük tartott. Julie addigra éppen magához tért a szinte kómaszerű alvásból. Hetek óta először érezte, hogy kipihenve ébredt, de a család felbukkanása valami furcsa, kicsit baljóslatú érzést keltett benne. Ennek ellenére igyekeztek hétköznapi dolgokról beszélgetni. Aztán Claire és Julie egyszerre adták fel a hiábavaló próbálkozást és a kerti hintaágyban összeölelkezve fohászkodtak Robert hazatéréséért. Lizzy Marcussal és a kutyával sétálni indult. Stephanie pedig az irodába ment vissza. Dean próbálta figyelmen kívül hagyni Richard kutató tekintetét, de tudta, hogy az apa érzi a mindannyiukban felgyülemlett feszültségen is túl azt a pluszt, ami benne dolgozik. Úgy döntött, a férfi elég erős jellem ahhoz, hogy valamennyire beavassa a dolgokba, és némán a kocsi felé intett a fejével. Richard azonnal vette az adást.
-Drágám, Deannel elugrunk tankolni. Ha bármire szükségetek van, hozok, hm? – kiáltott ki a hátsó kertbe. Claire csak intett neki, hogy semmire nincs szüksége, Julie is megrázta a fejét. A férfiak pedig már gördültek is kifelé a kapun.
Néhány utcával odébb Dean leállította a motort és nagyot sóhajtva Richardra nézett.
-Tudom, hogy tudja, hogy tudok valamit…  - ez olyan Robertesen hangzott, tudom, de hát én is szedek fel tőle dolgokat, most látom – mosolyodott el.
-Szóval, történtek intézkedések a szabadon bocsátása érdekében, amikről nem tudok, de ha tudnék is, nem akarnék részleteket elárulni. Talán mindenkinek jobb is így. A lényeg, hogy talán már ebben a percben szabad. De…  - intette le Richard megkönnyebbült sóhaját – az ilyen dolgok sosem olyan egyszerűek, mint azt sokan képzelik. Bármi megtörténhet, ezért aztán nagyon kérem, otthon erről egy szót sem. Nem akarom, hogy esetleg hiú reményt keltsünk Robert édesanyjában. Várjunk türelemmel, most már hamarosan híreket kell kapjunk. Ilyeneket vagy olyanokat, de híreket. Ugye, ért engem?
Richard beletörődően bólintott.
Dean együttérzően veregette meg a vállát.
-Higgye el, rendben lesz minden. Ezt a srácot az angyalok a tenyerükön hordják. Elég csak magukra néznem, egy ilyen szerető családnál nincs nagyobb ajándék. Fog még minket a srác az őrületbe kergetni. És nagyon remélem, hogy már hamarosan.
Aztán hazahajtottak, csak éppen tankolni felejtettek el.

Julie egy pólóban és bugyiban feküdt az ágyon és Robert helyét simogatta. Az nem lehet, hogy mostantól már csak ez az üresség maradjon neki. Saját magát sem értette. Néha olyan bizakodó volt, máskor teljes letargiába esett. Az egyik pillanatban még a gondolatát sem tudta elfogadni, hogy a férfival bármi történhet, a következőben már arra gondolt, soha többé nem fog senki másba beleszeretni. Ennyi volt számára az élet, ez a néhány hónap, amit Robert mellett tölthetett el. Felállt és kinyitotta a szekrényt. Ott lógtak a férfi ruhái, a szmoking, amiben Cannesben olyan szívdöglesztően nézett ki, és az az ing, amiben a torontói filmbemutatón azt hitte, hogy csak elfelejtette begombolni a nyakkendő alatti utolsó gombot. De ezek a holmik már megjárták a tisztítót, olyat keresett hát, amin még érzi az illatát. Amikor a szekrény aljában talált egy hosszú ujjú pólót, amit a férfi alighanem egyik rendrakási kísérlete kapcsán dobott be oda, úgy megörült neki, mintha egy pillanatra visszakapta volna őt. Aztán csalódottan döbbent rá, hogy nem érzi rajta azt a semmivel össze nem hasonlítható illatot. Az enyhe dohányfüst még érződött, úgyhogy visszamászott az ágyra és a feje alá gyűrte a pólót. A holnapi programon merengett. A nőgyógyászához beszélt meg időpontot, mert hiába a gyógyszerszedés, az a fránya menzesz csak nem akar normálisan beállni.

Korán reggel Bear ugatására ébredt. Teljesen megőrült ez a kutya – sóhajtott bele a párnába. Felveri az egész házat, de még a szomszédokat is. Felkelt, hogy kikiabáljon, de látta, hogy Marcus már odakint van. A kutya olyan farokcsóválva viháncolt a guggoló férfi körül, hogy Julie nem is értette. Már éppen visszafordult a konyha felé, hogy bekapcsolja a kávéfőzőt, amikor a férfi felállt és megfordult, Julie pedig mezítláb rohant oda hozzá.
Robert legszebb álma vált valóra, amikor a hiányos öltözetű lány a nyakába vetette magát. Útközben kicsit megpróbálta rendezni a külsejét, igaz, nem sok sikerrel, de úgy tűnt, a lányt nem zavarja, hogy még magán érzi a bezártság és félelem bűzét. Csókolták egymást, ahol érték, amikor a férfi szeme a bejárati ajtóra tévedt.
Márcus állt ott egy szál alsónadrágban és a szemét dörzsölte. Hogy mi vaaan??? De mielőtt a képtelen gondolat fészket vert volna az agyában, egyre többen tűntek fel barátja háta mögött, mindannyian elég hiányos öltözetben. Elsőként is a nővére egy olyan bébidollban, amitől Marcus szeme azonnal kinyílt; és ezért a tekintetért Robert mégiscsak elgondolkodott azon a jobb egyenesen, amit az előbb még visszafogott. Aztán az édesanyja és az édesapja, szintén pizsamában és végül Steph. A garázs felől pedig Dean közeledett vidáman.
-Na, sikerült a meglepetés?

Julie nem tudott betelni az érzéssel, hogy a férfi, akit szeret, újra itt van vele, velük. Erről aztán eszébe jutott, hogy a családja is biztosan szívesen megölelné és nagy nehezen kibontakozott az ölelő karokból. Robert azonban fél kézzel visszahúzta és úgy borult a többiek nyakába, hogy közben mindvégig a lány kezét szorította. Mire mindenkit üdvözölt és mire mindenki megölelte, lassan könnybe is lábadt a tekintete. Nagyon jó érzés volt végre a szeretetüket érezni! Elsőnek Richard kapott észbe a fia sápadt arcát nézve.
-Menjünk be, hadd fürödjön meg és pihenjen! Most már itt van, ünnepelni ráérünk később is.
Robert hálásan nézett rá. Az elmúlt napok fizikálisan és mentálisan is lenullázták, és bármennyire is igyekezett tartani magát, érezte, hogy az ereje mindkét értelemben a végét járja.

Julie tanácstalanul téblábolt a fürdőszoba ajtó előtt. Robert odabent zuhanyozott már elég hosszú ideje, de nem merte rányitni az ajtót, nehogy azt higgye, ennyire nem bír már magával. Aztán mire elhatározta magát, hogy benyit, hátha segítségre van szüksége, az ajtó kitárult. A férfi egy szál törülközőben a haját dörzsölve jött kifelé. Ahogy a lányt meglátta, felcsillant a szeme.
-Ez az! Már csak ez kell a boldogságomhoz – sóhajtott, és Juliet kézenfogva az ágyhoz húzta. Talán még végig sem dőlt a puha ágyneműn, amikor már aludt. De álmában is kapaszkodott a lányba, aki végül az oldalához simult és vele együtt álomba merült.
Kicsivel később Julie kinyitotta a szemét és első pillantása a mélyen alvó férfira esett. Robert szinte görcsösen kapaszkodott a kezébe, álmában motyogott is valamit, amit nem értett. Aztán egy fájdalmas grimaszt vágott, ahogy megmozdult az ágyon. Julie megnyugtatóan simított végig az arcán, mire a férfi vonásai ellazultak és a légzése is egyenletesebbé vált. Julie óvatosan kihúzta a kezét a tenyeréből és az órára nézett. El kell induljon az orvoshoz, még így is kicsit késni fog.

Dr.Morgan fejét csóválva olvasgatta a különböző leleteket. Nem igazán erre az eredményre számított, azért is ismételtette meg a teszteket; hirtelen nem is tudta, hogy közölje páciensével a hírt. Amikor Julie a paraván mögül előlépett, még éppen elkapta az idős nőgyógyász grimaszát, és ahogy a szemüvegét feltolva az orrnyergét masszírozza. Na, csak nem ennyire rossz a hír, amit közölni akar vele? – gondolt kicsit ijedten a megismételt vizsgálatokra. Igazából már régen otthon akart mostanra lenni, hiszen lehet, hogy Robert is felébredt már. Az orvos hellyel kínálta és nagyot sóhajtva belekezdett:
-Miss Damien, kérem, meséljen nekem a családi helyzetéről!
Julie elkerekedő szemekkel nézett rá. A jó doktor vajon mire kíváncsi? Kicsit értetlenül megrántotta a vállát.
-Mit szeretne tudni? A szüleim nem élnek, a nagybátyámmal lakom. Vagyis hát egy ideje a barátommal, de igazából most vele sem, mert Európában dolgozom.
Mivel nem tudta, ez az egész miért érdekes, nem is nagyon tudta, miről beszéljen. Az orvos az utolsó szavaknál felkapta a fejét.
-Mióta él Európában?
-Hát, kb. egy-másfél  hónapja - rántotta meg Julie a vállát. Most ez tényleg miért érdekes? Egy nőgyógyásznál?
-Miss Damien, be kell valljam Önnek, a leletei megleptek engem. Nagyon jól emlékszem arra az időszakra, amikor a rendszertelen menstruációja beállítására a fogamzásgátló tablettát javasoltam Önnek. Igaz, hogy azóta is panaszkodott, hogy nem igazán értük el a kívánt célt. Most pedig azt mondja, hogy egy ideje még késik is a menzesze. Ugyanakkor állítja, hogy a tablettákat az előírt módon azóta is rendszeresen szedi. Azt kell mondjam, valahol valami hiba csúszott a számításainkba, mert Ön terhes, kb. 6-8 hetes lehet. Ha ultrahangon is megnézzük, közelíteni tudom a dátumot.

Julie úgy érezte, hogy a hangok egyre messzebbről jutnak el a fülébe. A következő pillanatban az orvos gyengéd pofonjait érezte az arcán, aztán egy pohár vizet nyomtak a kezébe és szelíden segítettek neki az ivásban. A hűvös kortyok visszasegítették a jelenbe, de a lábai még aligha tartották volna meg.
-Az lehetetlen! – suttogta kétségbeesetten.
-Nem, nem lehetetlen, sőt, nagyon is valós helyzet. És meglehetősen nyomaszt a tudat, hogy mindez a gyógyszer szedése mellett következett be – mormolta az orvos. Őszinte leszek magához. Nem tudom garantálni, hogy nem kell mellékhatásokkal számolnunk a jelen helyzetben. Ugyanakkor valóságos kis csodának tartom a történteket. További vizsgálatokra lesz szükség, hogy megnyugodjunk, de még akkor is érhet bennünket meglepetés.

Julie a dolognak ezzel a részével egyelőre nem bírt foglalkozni. Az első gondolata Robert volt. Amikor először együtt voltak, még ő maga nyugtatta meg a férfit, hogy gyógyszert szed. A kérdés azóta sem merült fel köztük. Most meg álljon elé és közölje vele, hogy bocs, én vagyok a 3 ezrelékes hibaszázalék és gyerekünk lesz? Mindenkinek az lenne az első gondolata, hogy átverte a férfit, hogy egy gyerekkel kösse magához. És nagyon nem akarta, hogy ezt a vádat egyszer a férfi szájából hallja.
-Nem akarom! – hangja alig volt több mint egy suttogás.
-Én nem…, nekem nem… ó, édes istenem, most nem… - összefüggéstelen dadogás tört fel belőle. Aztán a következő pillanatban zokogni kezdett.
-Uramisten, micsoda nő vagyok én, akinek az első gondolata, hogy nem kell neki a saját gyereke? Csak azért, mert a férfi, akitől fogant, esetleg becsapva érzi majd magát. Ráadásul, ha valaha is gyereket akart volna, akkor azt csakis Roberttől. Nem vetetheti el a gyereket, aki a szerelmük gyümölcse. De mi lesz, ha betegen születik, mert a gyógyszer mellékhatásai alatt nyilván erre gondolt az orvos?
Az orvos megértően figyelte a páciensében dúló belső csatát, aztán a nyugtalanul gesztikuláló kezére tette a kezét.
-Nyugodjon meg, menjen haza és gondolja át! Beszéljék meg a barátjával! Ma már annyi lehetőség közül lehet választani, nem kell rögtön a legradikálisabb megoldásra gondolni. Egyezzünk meg abban, hogy néhány napon belül visszajön, és akkor eldöntjük a továbbiakat, rendben?
Julie szinte bénultan bólintott, aztán felállt és kifelé indult. Isten hozott Robert, gyerekünk lesz! – most ezzel állítson haza?

2 megjegyzés:

zsorzsi írta...

Most mit mondjak? Tudod bonyolítani a dolgokat rendesen . :)

Legjobban a zuhany utáni rész tetszett ,nagyon emberi volt .Nekem az a kézszorítós mondat nagyon mutatta a sebezhetőségét ,a félelmeit amivel az ember megküzd ,akárhogy is hívják ."Robert
szinte görcsösen kapaszkodott a kezébe, álmában motyogott is valamit, amit nem értett. Aztán egy fájdalmas grimaszt vágott, ahogy megmozdult az ágyon. Julie megnyugtatóan simított végig az arcán, mire a férfi vonásai ellazultak és a légzése is egyenletesebbé vált." Talán ha vizuálnám ,akkor a Cosmo fodrászos részéhez tudnám hasonlítani. Nagyon gyermekinek tudom elképzelni ezt is és nekem ott is olyan volt.
Na ,jó kis tudományos technika lettem .Bocs.

Golden írta...

bárcsak többször lennél ilyen tudományos technika, nekem nagyon bejön :)