A szerelem 4 keréken érkezik 49.

Robert szeme kinyílt és közvetlenül maga előtt Julie csodás barna szemeit látta, ahogy őt nézi, aztán megérezte a kapaszkodó kis kezeket és elvigyorodott.

-Szerinted nem lesz ebből baj, ha itt hagyjuk közöttünk héderelni ezt a fifikás kis krampuszt? – suttogta a lánynak. –Akkora műsort levágott odaát egyedül, de amióta áthoztam, alszik, mint a tej.

-Melletted én is szeretek aludni. – suttogott vissza Julie.

-Csak aludni? – nézett rá szemtelen vigyorral a férfi, aztán meghallotta ő is a zizegést.

-Felvennéd, mert ha én megyek oda, akkor vagy kitépi az irhámat ez a vasgyúró vagy felébred.

Julie egy kecses mozdulattal a férfi leszórt holmijához lépett és a rövidnadrág zsebében rá is lelt a türelmetlenül zizegő készülőkre.

-Stephanie az - nyújtotta oda a készüléket a férfinak.

Stephaniet azonnal megkedvelte, amikor a kórházból hazatérve először találkoztak. Bár, Robert figyelmeztette a nőt, hogy ne nagyon meséljen neki a korábbi dolgokról, de annyit azért elárult, ami a megismerkedésük realitását éreztette. Szóval, a szívek hercege nem egy Fittipaldi, ezt igazán nem gondolta volna róla. Azok után, hogy a garázsban az a nagyszerű kis Porsche ott porosodik. Azt hitte, hogy csak miatta nem járkál el vele sehová. Szóval, a sofőrje volt... ez magyarázat arra, hogy hogyan találkozhattak, de arra a kapcsolatra, ami Gregoryt elnézve, kialakult köztük, ennyi információ még nem adott választ, hiszen ő mindig is kerülte, hogy a munkát a magánélettel keverje.

-Csak halkan Steph, mert ha megriasztod a mellszőrömbe kapaszkodót, nem lesz szükségem gyantázásra a közeljövőben – suttogott a telefonba.

-Hülye vagy Rob, csak nem akarod megosztani velem a szexuális életed részleteit? – hallatszott Stephanie megbotránkozó és egyben gúnyolódó hangja. -Egyébként meg megköszönném, ha gatyát rántanál és kinyitnád a kaput, mert a kód valamiért nem akar működni. Fogadjunk, hogy elfelejtetted, hogy ma jövök aláíratni pár papírt, hm?

-Oké, csak halkan... – mormolta Robert és kinyomta a telefont.

-Itt áll a kapu előtt, csak nem működik a kódja, beengednéd? – nézett Juliera, aki már félig felöltözött. -Aztán ha nagyon halkan jön, akkor beleshet ide is egy pillanatra, mert ez a látvány szerintem még őt is meglágyítja majd.

Julie mosolyogva ment Stephaniet beengedni. Meglágyítani? Azt talán nem, de hogy mint nőt megérinti majd, abban biztos volt.

És Stephanienak valóban nem sok hiányzott, hogy mint nő reagáljon a látványra. Már amikor először látta Robertet, tudta, hogy egy szép gyerek, aztán előtte ért szép férfivá. De sem az elegáns öltönyös képek, sem a farmeros-pólós lazák, de még a nagy ritkán előforduló boxeres pillanatok sem készítették fel a látványra, ahogy valószínűleg meztelenül fekszik egy lepedő alatt kócosan és egy édes kiskölyök csimpaszkodik belé. Halálos párosítás volt ez így és nem is csodálkozott, hogy Julienak mintha lángolna az arca. Aztán leesett, nagyot koppant, ahogy lassan összeállt benne a kép. Miért is fekszik Robert napközben anyaszült meztelenül az ágyban? Julie pedig elég kis hevenyészett volt ebben a könnyű kis göncben, amit alighanem pillanatokkal ezelőtt kapott csak magára. A hálószoba is úgy nézett ki, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Az éjjeli szekrényen azok a feltépett kis tasakok meg aligha a reggeli kávé cukros zacskói. Az az édes büdös kis kölök csak elterelés ebben a nagy rumliban. Ezek ketten összejöttek! Végre!

Mindent tudó mosollyal csiklandozta meg a férfi kilógó lábát, aztán a morgolódásával nem törődve vigyorogva indult a konyha felé.

-Julie, kérsz te is kávét? Mert ez a világ lustája biztos szívesen inna velem egyet. Mellesleg meg melegítek a kicsinek is valamit, mert ha a szőrös mackójától megfosztják, úgyis nagyon  nyűgös lesz.

Julie vigyorogva nézett utána. Főnyeremény ez a nő!

Julie napok óta minden szabad percében a  44. gyermek eddig elkészült forgatókönyvét olvasgatta, elemezte. Elégedett volt az írásával, szinte kockánként látta peregni a filmet Robertet képzelve a főhős szerepébe. Az egyik este éppen nagy levegőt vett, hogy a laptop fölé hajolva folytassa az írást, amikor a hálószobából a gitár hangját hallotta. A férfi már korábban is pengette esténként a hangszert, de ezt a számot még sosem hallotta . Közelebb ment a csukott ajtóhoz és fejét az ajtónak döntve hallgatta a szomorkás dallamot.

 

A szöveget szinte nem is hallotta, csak a férfi hangjára figyelt, lassan lecsúszott a földre és térdeit átkarolva ringatózott a zenére. Észre sem vette, hogy a könnyei is eleredtek. Közben valami rejtett kis zugból képek villantak fel, egy füstös kis bár, ahol egy apró színpadon Robert énekelt. Biztos volt benne, hogy nem ez a dal volt, de tudta, hogy a férfi akkor a szemébe nézve csak neki énekelt.

A következő pillanatban az ajtó kitárult és Robert majdnem átesett a lányon, aki könnyben úszó szemekkel nézett fel rá. A férfi ijedten térdelt le és ölelte át.

-Mi a baj?

-Te énekeltél nekem. Egyszer egy színpadról énekeltél nekem. – zokogta Julie mosolyogva és Robert legszívesebben táncra perdült volna. Egy emlék!Végre! Szíve szerint azonnal faggatni kezdte volna a lányt, hátha más dolgokra is kezd visszaemlékezni, de hihetetlen önuralommal visszafogta magát és próbált örülni ennek az apró morzsának, ami talán lassan visszavezeti őket az elvesztett életükbe.

Robert egy ideje Stephaniet nyúzta, hogy segítsen nekik egy bébiszittert találni. Persze a kívánalmaknak megfelelőt találni tulajdonképpen lehetetlen volt. Amióta itthon voltak, még sehova nem tudtak elmenni. Eleinte Julie nem akart kimozdulni, de ahogy mélyült a kapcsolatuk, ő is bátrabban mert volna társaságba menni, Robert meg kifejezetten büszkélkedni szeretett volna  vele. A fiatal bébicsőszök szeme szinte kivétel nélkül felcsillant, amikor az ifjú atya felbukkant, az idősebbek pedig szinte mindannyian kötelességüknek érezték, hogy a baba mellett a szülőket is neveljék. Aztán éppen Robertnek támadt egy ötlete, hogy a kórházban dolgozó idős nővért megkérdezzék, lenne-e kedve időnként segíteni nekik.

Marie Thomson nem sokat tétovázott. Megkedvelte a fiatalokat már a kórházban is, a helyzetük igazán különleges volt és az sem volt igazán ellenére, hogy ezt a jóképű kispapát rendszeresen élőben láthatja. Persze nem akarta kínos helyzetbe hozni sem őket, sem magát a rajongásának a nyilvánvalóvá tételével. Ötven éves ugyan elmúlt, a férfi akár a fia is lehetne, ha valaha őt is szerette volna valaki annyira, mint a színész a barátnőjét, de ez még nem jelentette azt, hogy ne vette volna észre, ha a férfinem egy díszpéldányára akad. Az évek ugyan elszálltak felette, de hál istennek, nem volt vak.  A kisfiúk pedig igazi szerelemgyerek, öröm lesz vele foglalkozni.

De meglepő módon más segítség is jelentkezett, Stephanie is felajánlotta, hogy egy-egy alkalommal ő is szívesen vigyáz a picire, de általánost megdöbbenést az okozott, amikor Dean is jelentkezett alkalmi bébicsősznek. Igaz, ő kikötötte, hogyha Robert csak egyszer is röhögni fog rajta, akkor rá többet nem számíthatnak. Julienak ugyan titokban megsúgta, hogy ezt nem gondolta komolyan, de Robot talán sikerül a fenyegetéssel kordában tartani.

Mindenki lelkesen készülődött a nagy napra, amikor a kisfiút keresztvíz alá tartják majd. Robert még élénken emlékezett arra a napra, amikor Tomot felkérték keresztapának. A barátja talán még életében nem került olyan helyzetbe, amikor benne akad a hang. Na, ez egy ilyen alkalom volt. A keresztmama személye sokkal nagyobb fejtörést okozott. Robert nem igazán tudott Sienával megbarátkozni, ezért valaki mást akart, Julie viszont érezte, hogy ez rosszul esne Tomnak. Aztán végül a férfi akarata győzött és Kristen lett a kiválasztott. Ezt még Tom is morgolódás nélkül el tudta fogadni. Robert szülei már napokkal korábban megérkeztek és nem győztek csodálkozni Gregory fejlődésén, de leginkább a fiatalok közt újraéledő harmónián.

Már indultak volna a templomba, amikor a veszekedést kirobbantó kérdést Claire tette fel: Hogy lehet megoldani, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával, csak a család ünnepelhessen?

Robert már-már olyan konspirálással akarta lebonyolítani az eseményt, mintha nem is egy keresztelőre, hanem a G8-ak csúcstalálkozójára készültek volna. Julie biztos volt benne, hangulata, emlékezetes pillanatai biztosan nem lesznek ennek az ünnepnek. Így nem lehet élni! – csattant fel ingerülten, amikor a férfi újra és újra elmondta, hogy hogyan próbálják majd a fotósok elől elrejteni a kicsit. Lehet, hogy ez az egész felhajtás teljesen felesleges és jobb lenne odaengedni a fotósokat is a hely közelébe, akkor talán végre a házból is kijárhatnának, mert ez az állandó bezártság kezdett már az agyára menni.

Robert azonnal felfortyant. –Ha a kezed nyújtod, már a karod sem elég nekik. Bízd ezt rám, te nem értesz hozzá – intette le a lányt.

Julie azonnal megsértődött. Nem is annyira a mondat zavarta, hanem a lekezelő hangsúly, amivel a férfi mondta.

-Lehet, hogy nem értek hozzá, lehet, hogy nem vagyok akkora sztár, akinek ez a központi problémája, de Gregory az én gyerekem is. És ha Te nem lennél ilyen ismert, akkor nem tennék tönkre az egyik legbensőségesebb családi ünnepünket.

Robert homlokán lüktetni kezdett egy ér:

-Oké kislány, ha ilyen nagylány vagy, akkor ezt olvasd el! – lökte elé a legnagyobb bulvár magazin egy régebbi számát, amit az íróasztal fiókjában őrizgetett.

Julie némán, majd egyre inkább remegő szájjal olvasta végig a cikket, amelynek az írója azt feszegette, vajon mennyi az igazság a felkapott színész családi életével kapcsolatos hírekben. Jól értesült – és természetesen meg nem nevezett – forrása szerint Julie béranyaként szülte meg a gyermeket csak és kizárólag azzal a céllal, hogy elhallgattassák azokat a hangokat, amelyek egy ideje arról suttogtak, hogy a színész a saját neméhez vonzódik.

Mire a cikk végére ért, már rázta a zokogás. Robert nagyot sóhajtva ölelte magához és Julie annyira elkeseredett, hogy már azzal sem foglalkozott, hogy percekkel ezelőtt éppen a kávés csészét lett volna kedve a férfi konok fejéhez vágni.

-Gyűlölöm ezt a várost! – szipogta Julie. Robert pedig állát a fejére téve arra gondolt, hogy mennyi mindent adott neki ez a város. Ide kellett jönnie az álmok városába, hogy a legnagyobb álma teljesülhessen, megismerhesse a világ a nevét, mint színészét. Aztán persze a szemére vetették, hogy eladta magát a nagy amerikai darálónak, ahelyett, hogy beérte volna az európai vagy csak az angol filmvilággal. És ez a város adta neki ezt a szipogó lányt is. Ha őszinte akar lenni, már nem is nagyon tudná elképzelni, hogy a Los Angeleshez képest langyos Londonban éljen. Hiszen már a szülei is át akarnak költözni az óceán túlpartjára. Oké, őket alighanem csak a fiúk és az unokájuk vonzza. De vajon mit fog adni ez a város a gyerekének? Annyit magától is sejtett, hogy ez a közeg, amelyben ő is mozog, nem a legideálisabb egy kisgyereknek. Egy kamasznak meg  maga a rossz értelembe vett kísértés. Mit csináljon? Lehet, hogy Julienak van igaza és vissza kellene térjenek a jó öreg Európába? Aztán megrázta magát, mintha ezzel a kellemetlen gondolatokat is lerázhatná magáról. Ezekre a kérdésekre biztosan nem ma este fogja megtalálni a választ. És ahogy a munkájában is történjen bármi, a shownak folytatódnia kell, így pillanatnyilag a magánéletében is ezt az elvet kell kövesse.

A ceremónia alatt Gregory kikérte magának az egész inzultust. Izgett-mozgott, nyekergett. Kristen nem merte, Tom nem tudta tartani, a végén már Robert akart odalépni, hogy átvegye a kicsit a két szerencsétlenkedőtől, őt viszont  Julie rángatta vissza a padba. A nagyszülők könnyes szemmel próbálták fenntartani a meghitt családi ünnepély látszatát, de igazából mindenki tisztában volt vele, hogy csak a nevetést  igyekeznek palástolni ők is. Mielőtt a keresztelő végképp bohózatba fordult volna, a pap nagyot sóhajtva befejezte a szertartást, Tom pedig fénysebességgel nyomta legjobb barátja kezébe a trónörököst.

-Öreg, legközelebb akkor állok veled szóba, ha már lemehetünk a strandra focizni – nyomott egy barackot a kicsi fejére. –Most pedig apád meghív egy pofa sörre, mert keményen megdolgoztam érte.

Siena apró grimasszal csapta hátba.

-Te csak ne sörözz, vegyél példát a barátodról. Nem iszik, nem cigizik és a gyereket is úgy fogja, mintha mindig ezt csinálta volna.

-Hát, egy ideje már gyakorolja, úgyhogy édes, hidd el, én is belejönnék, ha lenne kin gyakorolni nap mint nap.

-Akkor jó, még szerencse, hogy fél év múlva bele is kezdhetsz a gyakorlásba.

Tom úgy fordult meg, mint akibe a villám csapott.

-Te azt akarod mondani, hogy … apa leszek? – kerekedett el a szeme. Mire a barátai kórusban feleltek neki:

-Te azt akarod mondani, hogy még nem is tudtad? – és nevetve vonultak el az étterembe ünnepelni Gregory keresztelőjét és a második alkalmat, amikor Tomnak sikerült elállítani a szavát.