A szerelem 4 keréken érkezik 35.

Julie csak kapkodta a fejét. Először Stephanie ezzel a rejtélyes kezdéssel, aztán megjelenik ez a pasi, akit Steph nyilvánvalóan jól ismer, ha a keresztnevén szólítja,  tehát félnie nem kell tőle. Két kezét feltéve próbálta a figyelmet magára vonni.

-Ácsi, maga jöjjön be! Steph, kérlek tölts mindenkinek valamit, aztán kezdjük előlről, mert egy szót sem értek.

Steph tért elsőnek magához.  Frank felbukkanása teljesen összezavarta. A következő pillanatban  ráadásul megszólalt a telefonja.

-Dean! Már csak maga hiányzott, mi olyan sürgős? – sóhajtott bele a telefonba, mert a helyzet lassan egy komédiára kezdett hajazni.

-Kaptam  egy információt, amit Frankkal akartam megosztani, de a telefonját alighanem a repülőgép óta sem kapcsolta vissza – dühöngött a férfi. -Közben megtudtam, hogy Maga is Párizsban van, és egy belső sugallattól indíttatva felhívtam, hátha véletlenül az egész kompánia egy helyen tartózkodik.

-Szerencséje van, adom a barátját. – sóhajtott lemondóan Stephanie, amiért a dolgok továbbra sem lettek világosabbak.

A férfi átvette a telefont, majd a készüléket a fülétől kissé eltartva hallgatta a szitoközönt, amit Dean zúdított rá. Aztán az arca hirtelen elgondolkodó lett, majd megköszönte az információt és kinyomta a telefont. Ez érdekes, a végén hirtelen mindenkinek Párizsban lesz dolga?

Julie közben a nappali órájára nézett. Uramisten, Houellebecq-kel lassan találkoznia kell.

-Steph, ne haragudj, lassan indulnom kell egy megbeszélésre a Vendome térre. Ha az mindenkinek megfelel, menjünk együtt, ott aztán elmondjátok, mi ez a cirkusz?! És közben várakozóan nézett a férfi felé.

Frank egyetértően bólintott és Steph is hamar beleegyezett, hiszen ő is abban a szállodában szállt meg. Hamarosan már az ajtón tódultak ki mindannyian; aztán kis idő múlva három kis francia kocsi kanyarodott ki az utcából ugyanabba az irányba. A ház közelében parkoló autó vezetője a sokktól még nem tért magához. Mi az isten volt ez a népvándorlás? Eddig úgy tudta, hogy a lány egyedül van és nagyon visszafogott társadalmi életet él. De ez az őrületes jövés-menés a végén teljesen áthúzza a számításait.

A szállodába érve mindannyian az étterembe mentek, az író még nem jött meg, így Frank vett egy nagy levegőt és belekezdett.

-Julie, volt egy teóriám, hogy Robert egyik kollégája lehet a fenyegető levelek mögött. Aztán mégsem akartak a dolgok összeállni, így újra átgondoltam és eszembe jutott, hogy esetleg a Maga múltjában lehet valami, vagy valaki, aki így akar bosszút állni. Hallottam ezt-azt, de Öntől is szeretném megkérdezni, hogy gyűlölheti-e bárki annyira, hogy ezt az ijesztő, gonosz  viccet űzze Önnel?

Julie sápadtan nézett a férfira és a fejét csóválta.

-Kai? – kérdezett rá Frank kíméletlenül.

-Kai? Fogalmam sincs, mi váltotta ki belőle a történteket. Én soha nem jártam vele, nem bátorítottam. Ráadásul azóta sem találkoztunk, és ő biztos nem írna Bella álnéven leveleket. Ebből a levélből egy nő őrült szenvedélye szólt, nem egy férfié.  De ha megbocsátanak, megérkezett az ügyfelem, talán ezt a beszélgetést folytathatnánk egy kicsit később? – azzal mosolyogva felállt, hogy az írót üdvözölje. Frank közben feljegyezte magának, hogy ennek a Kai-nak azért nem ártana utána nézni.

Stephanie és Frank elbúcsúztak, Julie pedig megígérte, hogy rájuk csörög, ha végzett.

A szokásos kedélyes és gyümölcsöző beszélgetés kicsit felvidította a lányt, így aztán őszinte mosollyal nyújtotta kézfogásra a kezét a búcsúzáskor.  Michael Houellebecq azonban nem az az ember volt, aki egy csinos nőtől férfias kézfogással búcsúzna. Két kezébe fogta Julie kezét és az ajkához emelte.  Nem ő tehetett róla, hogy a forró lélegzet, amivel a lány kézfejére mormolta búcsúszavait, teljességgel hatástalan maradt.

Julie visszahuppant az asztalhoz és a terítő takarásában kicsit megdörzsölte a kezét. Zavarba ejtő volt az író nyílt érdeklődése, mert kifejezetten sajnálta volna, ha ez a további együttműködésükre rányomja a bélyegét. Nem értette a férfiakat. Írja ki magára egy táblára, hogy csak és kizárólag Robert szerelmét akarja?

Már éppen a telefonjáért nyúlt volna, hogy Stephaniet tárcsázza, amikor egy ismerős alak bukkant fel a bejáratnál. Kristen!

A cannesi rosszul sikerült tréfa óta nem találkoztak, ezért aztán kicsit tétovázott, hogy felhívja-e magára a figyelmét. Aztán nem is volt rá szükség, mert Kristen egyenesen az asztala felé tartott.

-Szia! Stephanieval találkoztam odakint és ő mondta, hogy itt bent talállak. Végeztél már?  Vagy esetleg üldögélnél még velem egy kicsit, hogy ne egyedül kelljen vacsoráznom?

Julie meglepődött a hirtelen  szívélyességen, de kíváncsi volt,  mire akar Kristen kilyukadni, így a maradás mellett döntött. Nem kellett sokáig tépelődnie. Kristen is az egyenes beszéd híve volt.

-Hallottam a nagy hírt, hogy babát vártok. Hát, ez aztán a meglepetés! Mert azt egyikőtöknek sem tudnám elhinni, hogy ilyen röviddel a megismerkedésetek után máris beterveztétek. Vagy esetleg csak Te?  - kacsintott rá Juliera.

A lány kicsit zavarodottan arra gondolt, hogy Kristen most tulajdonképpen sértegeti, és ezt neki nem kötelessége végig hallgatni, úgyhogy  el is döntötte, hogy odébbáll, amikor Kristen váratlanul a kezére tette a kezét.

-Ne haragudj, elég otrombán kezdtem, tényleg. Nem akartam. Csak tudod, fejbe vágott a dolog. Amikor a minap Robbal beszéltem, hát, igazából nem is beszéltem vele, csak Nikkivel üzentem, hogy nem nagyon van mit mondanom. Úgy éreztem akkor, hogy tőlem aztán ne várja, hogy tapsikolok majd örömömben, amiért … de mindegy is. Aludtam párat a dologra, és rájöttem, hogy ami köztünk volt, az nyomokban sem hasonlított arra, ami köztetek van.

Julie szemöldöke felszaladt a mellesleg elhintett információ hallatán. Kristen és Rob?

-Jaj, ne csináld már te is! Rob ugyanígy tudja felkapni a szemöldökét, ha valamin meglepődik. Gondolom, te is meglepted már – vágott Kristen egy grimaszt. –Te nem tudtad, hogy jártunk? A fél világ ezzel foglalkozott és pont te nem tudtad? – nézett hitetlenkedve Juliera, de nem igazán várt választ a kérdésére és már folytatta is.

–Tudod, amikor a meghallgatáson először találkoztam vele, nem volt ám ilyen szívdöglesztő pasi. Első ránézésre. Aztán belenéztél a szemébe és elnyelt, mint az óceán. Aztán Catherine-ék kikupálták és az eredményt már ismerjük. Sokáig csak kerülgettük egymást, mert a jó öreg Cat ráijesztett, hogy még kiskorú vagyok, de aztán bemutatták a filmet, én betöltöttem a 18-at és megünnepeltük. Illetve hát … szóval érted.  Rómában voltunk, annak a városnak egyébként is van egy különleges hangulata, ittunk is kicsit, aztán megtörtént. Tudod, nekem ő volt az első, és ezt nem tudta egészen addig a pillanatig, és hát amilyen nagy lelke van, ez nagy hatással volt rá. Mert Michael mindig ott lófrált körülöttem és ettől mindenki meg volt győződve róla, hogy le is feküdtünk. Nem is értem, őt miért nem ijeszgette senki? Na, lényeg a lényeg, ha az ember ennyire szem előtt van, akkor nehéz normális kapcsolatot kialakítani bárkivel. Mi azt hittük, menni fog, de igazából én nem vagyok egy könnyű eset. Rosszul tűrtem a konkurenciát, és hát lényegében minden csinos kolléganőjében azt láttam. Ha én megvoltam neki, akkor biztosan a többiek is. És ehhez a gondolathoz szinte rögeszmésen ragaszkodtam, így aztán fogta magát és ott hagyott. Nem is nagyon tudom hibáztatni érte. Meg hát azóta  én sem vonultam kolostorba, bár őszintén szólva nem nagyon értem, mi ez a felhajtás a szex körül. Nem olyan nagy cucc, ha engem kérdezel, de az is lehet, hogy csak rossz tanítómesterem volt – kacsintott Juliera. –Bocs, ez gonosz volt. – vágott grimaszt Kristen, aztán félrenézett és Julie döbbenten fedezte fel szemében a könnyeket.

-Kristen, mi a baj? Még mindig szereted? – kérdezett rá ösztönösen, de a választól rettegve.

-Micsoda? Ó, nem, dehogy, tőlem teljesen nyugodt lehetsz. Csak nem tudom mi a baj velem. Igaz, hogy sose voltam egy babázós kislány, de igazából az a fiús beképzelt liba sem vagyok, akit eljátszom napról napra. Nem is tudom, miért csinálom. De annyira egyedül maradtam. Nem, nem Rob miatt. Úgy egyáltalán. És eleinte azt hittem, ez az álarc védelmet ad. De nem, csak még magányosabbá tesz.

Itt volt az Úton forgatása például. Garrett-tel (Garrett Hedlund) például jó lett volna összejönni, de néha a szünetekben szinte megszökött előlem, egyáltalán nem volt elájulva attól,hogy láthatóan belezúgtam. Aztán a Hófehérben Chris-szel (Chris Hemsworth) ugyanez volt a helyzet . Édes istenem, és még én mondogattam Robnak, hogy minden partnernője terhes lett a forgatás végére, vajon miért… nem is csodálom, hogy berágott. Aztán látod az élet milyen nagy rendező? Jöttél, láttál és vitted a főnyereményt… szerintem jócskán szereztél is ezzel rosszakarókat magadnak.

Julie csak ült és a hallottakon rágódott. Érdekes és kicsit fájó volt Kristen szájából Robert szóhasználatát visszahallani. Bár, nem is csoda, hiszen több időt töltöttek együtt, mint sok párkapcsolatban élő. A munkájuk is közös. Tényleg működhetett volna, csak a bizalom hiányzott ebből a szerencsétlen lányból. Hirtelen eszébe jutott Stephanie.

-Figyelj, Kris, a világért sem akarlak lerázni, de beszélnem kell Stephanieval, aztán eljöhetnél hozzám és csapunk egy csajbulit. Dumálhatunk akár reggelig is, nem kell korán bemennem. Hm? – nézett kérdőn a lányra.

-Oké, én benne vagyok. Holnap ugyan fotózásom lesz, de csak ebéd után indulunk innen a szállodától.

-Nem gond, visszahozlak időben. Na, akkor fejezd be a vacsorádat, addig beszélek Stephanieval és mondjuk egy fél óra múlva itt leszek érted. Oké? – és már ott sem volt.

Feje zúgott a sok új információtól, de leginkább attól a furcsa érzéstől, amit benne keltettek. Nem, nem volt féltékeny, de nehezen emésztette meg, ahogyan Kris a Robbal közös éjszakáról és az érzelmeiről beszélt.

Stephanie szobája a második emeleten volt, Julie halkan kopogott és a következő pillanatban már le is nyomta a kilincset. Az ajtó nem volt bezárva. Az első, amit meglátott egy férfi haja volt, amelyben Stephanie ujjai turkáltak szenvedélyesen.

-Bocsánat! – nyögte bokáig pirulva és már hátrált volna kifelé, amikor a flérfi kiegyenesedett és elengedte Stephaniet, aki zavartan állt fel a kanapéról.

-Ne, ne menj el! Mi csak … izé… szóval, ilyen sokáig tartott a megbeszélés? – próbált Stephanie határozottnak látszani.

-Nem, Kristennel futottunk össze és elbeszélgettük az időt. Azt mondta, te irányítottad útba hozzám.

-Jaj, igen, Kristen… egészen kiment a fejemből – pirult el a nő. Frank Walters azonban felkapta a fejét.

-Miss Stewart itt van a szállodában?

-Igen, itt van, holnap fotózása lesz. De most átmegyünk hozzám, szerintem ott is alszik, úgyhogy most elbúcsúzom, ha nincs semmi fontos, amit most kell feltétlenül megbeszélnünk. – toporgott még mindig zavartan Julie.

Walters nagyot sóhajtott, ez az ügy egyre szebben bonyolódik basszus, és semmit nem tehet az események lassításáért, csak ha meggyanúsítja a színésznőt. Ráadásul már ő is kezdte érezni, hogy egyre inkább alaptalanul. Steph kérdő tekintetét érezte magán, és megrázta a fejét. Látszólag csak egy lazító gyakorlat volt, de Stephanie megértette belőle, hogy Frank most nem akar a lánynak kitálalni. De valamiért sajnálatos módon abban is biztos volt, hogy az éjszakát majd nélküle kell eltöltenie.

Mire Julie búcsút vett tőlük és visszaindult Kristenért, a lány már az előcsarnokban üldögélt egy gitárral és egy kis táskával.

-Gondoltam, ha már buli, akkor csináljunk hangulatot is – kacsintott Juliere.

Végül Julie kis kocsijával mentek mindketten. A lány most örült csak igazán, hogy a délutáni bevásárlásnál mindenféle rágcsálnivalót is vett, pedig a pénztárnál állva elbizonytalanodott, hogy ebben az állapotban talán le kellene már szoknia az állandó nassolásról. A végén olyan sokat szed majd fel, hogy Rob elmenekül, ha meglátja.  Hazaérve aztán könnyű pizsamát húztak, előszedték a nasis dobozt és  gyerekpezsgővel koccintottak. Kristen pedig mesélt. Mesélt a folyton elfoglalt szüleiről, a gyerekkori félelmeiről, a szerepeiről, kollégákról és Robról. Sok-sok történetet a közös forgatásokról. Szinte kifogyhatatlan volt.  Néha Julie is hozzáfűzött valamit, de tulajdonképpen egész éjjel csak Kristen mesélt. Mintha eddig még soha senki nem lett volna hajlandó meghallgatni, olyan lelkesen gesztikulálva mondta a magáét.

Már hajnalodott, amikor mindketten elszunnyadtak a kinyitott kanapén. Kristen azonban nem tudott sokáig aludni. Korán reggel már talpon volt. Örökös nyugtalanságát még ebben a kellemesen álmosító környezetben sem tudta levetkőzni. Melegítőt húzott, a kapucnit a fejére rántotta és i-Podjának fülhallgatóját a fülébe illesztette. Minden áldott reggel a Runaway  dübörgő ritmusára indult el. Kislisszolt a kapun és a  Tuleriák felé indult. Az úttesten átfutva nem látta, nem hallotta a feléje száguldó autót.