A szerelem 4 keréken érkezik 37.

-Julie? – kérdezte Robert és a lány után kutatva szeme a férfi háta mögött a lakást pásztázta.

-Az irodába ment, onnan a kórházba Miss Stewarthoz. És nagyon makacsul ragaszkodik hozzá, hogy ne kísérgessem.

-Ember, javítson ki, ha tévedek, de maga a testőre. Mi a francot őrizget itt, amíg a teste ki tudja merre császkál? És egyáltalán, mi a búsért nem tudok semmiről, ami itt történik?

-Uram, azt hiszem, ezeket a kérdéseket Miss Damiennek kellene feltennie.

-Fel is fogom, legyen nyugodt. De... és most utoljára mondom el, maga a testőre és Julie tehet bármit, mondhat bármit, maga akár helyeselhet is hozzá, de nem téveszti szem elől egy pillanatra sem.  Ez az egyetlen feladata, úgy oldja meg, ahogy akarja és nekem tartozik elszámolással, nem annak a kis akaratos... nos, ne akarja, hogy maga előtt is olyan jelzőkkel illessem, mint tettem a repülőn idefelé jövet. Remélem, megértettük egymást?!

Frank Walters beletörődően bólintott.

-Akkor most induljak utána? – nézett Robertre, aki nagyot sóhajtva csóválta a fejét.

-Ne, most már ne induljon sehova. Maradjon itt és legalább a lakást őrizze. Nézze át, hogy van-e lehetősége bárkinek illetéktelenül behatolni, hogy erre a pár napra még legalább efelől nyugodt legyek. Én meg elmegyek ezután a szédült tyúk után és elmagyarázom neki, hogy a testőr fogalma mit is jelent.

A kórházhoz érve Robert egyre inkább visszavett a lendületből. Oké, eddig Julie miatt parázott, aztán azért, hogy mi ez a nagy barátkozás közte és Kristen között. Uramisten, csak nem dumálták ki őt is, az igazán érdekes helyzet lenne. Nemmellesleg felmerült, hogy ez a gázolás eredetileg Juliet vette volna célba, tehát a veszély továbbra is fennáll és komolyabban kell venni, mint eddig bármikor. Most bemegy és csak a jó isten a megmondhatója, hogy ez a két őrült nőszemély milyen meglepetést tartogat még neki. Ráadásul a dolgok rendbetételére van fél napja, aztán repülhet vissza, ha nem akar a filmből repülni, ezt Jean-Stephane elég világosan az értésére adta. Hát, mindenesetre arra az egyre nem panaszkodhat, hogy unalomba fúlnának a napjai.

Kristen a lepedőt markolászta maga mellett. Mindig is utálta a kórházakat, de a keze ráadásul fájt is és gyógyszert nem akart kérni. Már egy ideje ébren volt és csodálkozva látta, hogy az ágy melletti fotelben Julie szundikál. Úgy látszik, Petert ügyesen levette a lábáról, hogy beengedte hozzá.

Peter... hogy meg volt ijedve, amikor Stephanie értesítette a történtekről. Úgy rohant be hozzá a kórházba, mint egy hős szerelmes, pedig ha valaki tudja, akkor az ő, hogy Peter nem akar vele közelebbi kapcsolatba kerülni. Pedig próbálkozott elcsavarni a fejét, de a férfi ellenállt, mint kőszikla a hullámverésben. Biztosan csak az állását félti, ami anya cirkuszolását hallgatva nem volt egészen alaptalan félelem. De hát tudhatná, hogy úgysem engedné, hogy elküldjék. Olyan régen kísérgeti szerte a világban, már fél szavakból megértik egymást.

A Saga ha másra nem is, arra mindenképpen jó volt, hogy Robertnek egy pótapát szerezzen Dean személyében, neki pedig Petert. Akinek a státusza pillanatnyilag ugyan még tisztázatlan, de a remény hal meg utoljára.

Persze, érti ő a férfit is, hiszen a szülei biztosan nem lennének elragadtatva a gondolattól, hogy egy biztonsági emberrel kavarjon, amikor mostanra lába elé hullhatnának a legjobb partik. Már azt is rosszul tűrték, hogy Robertet akarta, mert ők látták, amit ő nem, hogy a fiúban nem ég ugyanez a vágy. Haverként mindig mellette állt, de nem tudta magához láncolni, bármennyire próbálkozott.

Mit tud vajon ez a lány, akiről a világ csak annyit tud, hogy R-Pattz barátnője, amit ő nem. Mivel tudta magához kötni Robot? Aligha a gyerekkel, hiszen már előtte is kifordult a srác önmagából, ha a lány szóba került.

Julie mintha megérezte volna, hogy ő tölti ki Kristen gondolatait, ébredezni kezdett.

-Jaj, ne haragudj, elbóbiskoltam. De mostanában állandóan ez van, álló helyzetben el tudnék aludni akárhol – szabadkozott pirulva.

-Semmi baj – nyugtatta meg Kristen. –De ez... – és felemelte begipszelt karját, -hát ez most rosszkor jött. Nem is tudom, hogy a fenébe nem vettem észre a közeledő autót. Persze, a zene ordított a fülembe, szokás szerint – vágott egy grimaszt. –Na, mindegy, ezen már kár rágódni, a baj megtörtént. Legalább lesz időm elolvasni minden forgatókönyvet, amiket az ügynököm felhajtott.

Julie nem tudta, hogy mondja el, hogy tulajdonképpen neki kéne ezen az ágyon, vagy a gázoló reményei szerint inkább a hullaházban feküdni; így aztán inkább együttérzően simogatta meg Kristen nyugtalanul motoszkáló kezét. A nyíló ajtóra mindketten odakapták a fejüket. Robert pedig kicsit feszengve vigyorgott rá az életében az utóbbi időben – eltérő módon ugyan,de - főszerepet játszó két nőre. Kristen a szokásos flegma grimaszával köszöntötte, ezzel nem is foglalkozott tovább, Julie azonban olyan mosolyt küldött feléje, amitől úgy érezte, kisütött a nap a szobában. Azért a gondolat átfutott az agyán, hogy íme, ez a különbség kettejük között, ebben a fogadtatásban benne volt minden, ha valaki azt kérdezi tőle, miért Julie és miért nem Kristen.

Julie felpattant és a nyakába vetette magát, hogy egy forró csókkal bizonyosodjon meg róla, nem a képzelete játszik vele.

-Menjetek szobára! – morgott rájuk Kristen, mire Julie belekuncogva a csókba, elengedte a férfi nyakát, aki azonban továbbra is szorosan ölelte magához.

-Szia! – köszönt oda Kristennek, aki végre elmosolyodott, de ebben a mosolyban semmi személyes nem volt. Alighanem ugyanezzel az arccal fogadta volna az ügynökét, de akár a szüleit is. Távolságtartó, udvarias, nem igazán szívből jövő mosollyal. Pedig volt idő, erre Robert még élénken emlékezett, amikor a lány is sugárzott, ha őt felbukkanni látta. Tulajdonképpen most gondolt rá először, hogy partnernője viselkedése mögött vajon mennyi érzelem és főleg mennyi keserűség bújhat meg, mert azzal ő is tisztában volt, hogy sokszor mennyire egyedül érzi magát. Hiszen ez a közös érzés hozta őket is egy ideig közel egymáshoz. De amíg neki ott volt a családja, Kristen csak a barátainak nevezett ismerőseivel vigasztalódhatott.

Robert lassan elengedte Juliet, de a kezét továbbra is szorosan fogta. Odalépett Kristenhez és egy puszit nyomott a homlokára.

-Figyelj, már vége a Sagának, ne kelljen megint kórházi ágyon csókolgatni! – viccelődött vele, mire a lány nyelvét nyújtva mutatta fel neki az egyezményes jelet. Peter ebben a pillanatban lépett be a szobába és felhúzott szemöldökkel nézett rá. Kristen elpirulva dugta a kezét a takaró alá. Istenem, ez a pasi, mindig a legcikibb pillanatban tud megjelenni. Már annyiszor kapott tőle finoman kioktató megjegyzéseket ezért a mozdulatáért, és már megint megbukott előtte.

.A szülei telefonáltak, hogy mikor szándékozik hazautazni, mert ők két nap múlva utaznak Mexicoba? – nézett Kristenre és szemében ott ült az ítélet is, mert persze a szülőkről neki is megvolt a különbejáratú véleménye. Kristen vágott egy grimaszt és megrántotta a vállát.  Robert pedig hirtelen ötlettel felé fordult.

-Nekem még ma vissza kell indulnom, különben nagyon seggbe leszek rúgva a forgatáson. Ha gondolod, és a dokik is elengednek, mehetünk együtt is. Közben érezte, hogy Julie keze megremeg az övében. Aha, hát akkor az ötlettől ő nincs elájulva. De most már kimondta, vissza nem szívhatja. Kristen pedig egészen felvillanyozódott.

-Oké, megkérdezem az orvost, ti addig menjetek nyugodtan a dolgotokra, biztosan van jobb programotok is, mint engem boldogítani. Aztán majd a gépen találkozunk. Mi Peterrel elintézzük a többit.

Robert kíváncsian nézett a testőr felé. Az utóbbi időben már érezte, hogy pattognak a szikrák Kristen és a fickó között, de vagy nagyon ügyesen csinálják, vagy a pasi még nem adta meg magát. Peter pedig kihívóan nézte a szürke szemeket, amik most éppen őt vizslatták. Kispajtás, megvolt a lehetőséged, nem éltél vele, akkor most már várd a gyerekedet és felejtsd el Kristent – ezt üzente a tekintete. Robert mosolyogva fordult Julie felé és átölelte.

-Na, gyere! Neked különben is el kell magyarázzak valami nagyon fontosat, hogy nyugodtan ülhessek fel arra a nyomorult gépre.

Julie fáradtan bólogatott, amikor Robert már sokadszor magyarázta el neki, hogy miért nem mászkálhat felügyelet nélkül a városban. Azok után, ami Kristennel történt, már ő sem élt abban a hitben, hogy Párizsban úgysem lehet semmi baja, de miért kell ezt ennyit ragozni. Ahogy Kristen is olyan kedvesen rámutatott, lenne ennél jobb dolguk is. De talán Robert már nem is vágyik az ő szép csendesen átalakuló testére. Az ajtó előtt a kulcsa után kotorászott, amikor a férfi a csengőgomb felé nyúlt. Aha, akkor Frank itt van. Na, akkor megint lőttek a kettesben eltöltött néhány felhőtlen órának. És valóban, a csengőszóra szinte azonnal feltárult az ajtó. Frank egyenesen Robert felé fordult.

-Elugranék pár dolgot beszerezni, ha nem mennek sehová.

Robert pedig barátian terelgette kifelé az ajtón.

-Nem, nem megyünk el; menjen nyugodtan és nem kell sietnie, aztán egy kacsintással már csukta is be mögötte az ajtót. Amikor megfordult, Julie már nem is értette, hogyan gondolhatta, hogy Robert nem vágyik rá. A szemében égő kívánás szinte leolvasztotta róla a ruhát. Boldogan kapaszkodott a nyakába, miközben Robert a karjába kapta és a hálószoba felé indult vele. Az ágy mellett talpra állította a lányt és lassan simogatta le róla a könnyű ruha pántját, miközben csókokkal borította a barnára sült vállakat. A ruha megakadt a gömbölyű csípőn.

-Frank panaszkodott, hogy túl jól vezetsz – mormolta, miközben orrával a lány nyakában szimatolt. 

–Mondtam neki, hogy emiatt ne is izgassa magát, vezessen ő, hiszen egy testőrnek ez a feladata, és különben is hülyeség két kocsival járkálnotok.

Julie megmerevedett.

-Rob, beköltözött ide – oké, kísérget, mindenhol megvár –oké, de legalább a kocsiban had legyen egy kis magánéletem! – csattant fel bosszúsan és eltolta a férfi fejét.

Robert két kézzel kapott utána, ahogy ellépni készült mellőle.

-Nincs magánélet, ha nem vagyok veled! Már így is totál használhatatlan vagyok a munkában, mert állandóan nálad jár az agyam. Ezt a pár hetet bírd még ki, aztán odahaza már jobb lesz, ígérem.

És közben átkozta magát, amiért az ígéretesen induló offenzíváját sikerült félbeszakítania azzal a meggondolatlan mondattal.

Újra végig futtatta ujjait a barna fürtök között, miközben lágyan, megnyugtatóan  masszírozta a lány fejbőrét.

-Nagyon sokat jelentesz nekem Julie! És nem a baba miatt. Ha ő nem lenne, akkor is téged akarnálak mindig és mindenhol. Lehet, hogy ez neked túl sok, de sajnálom, ezen nem tudok, és nem is akarok változtatni. Úgy látszik, én is olyan férfi vagyok, akinek folyamatos megerősítésre van szüksége, hogy akiért a szíve dobog, ugyanúgy vágyik őrá.

Miközben beszélt, szép lassan hanyatt döntötte Juliet az ágyon és megszabadította a maradék ruháitól. Julie úgy hagyta magát, mint akit megbűvöltek.

Robert nézte az előtte fekvő testet, amin már látszottak a terhesség okozta változások. A lány mellei sokkal teltebbek lettek és a csípőcsontja közötti újkeletű kis dombocska már a hamarosan növekedésnek induló pocakot idézte. Áhítatos tekintettel simogatta a selymes bőrt.

-Gyönyörű vagy! És az enyém! – suttogta, miközben arcát a lány ölébe temette.

Julie arra gondolt, hogy sosem gondolta volna, hogy örülni fog neki, ha valaki a birtoklási vágyáról beszél neki, de most boldog volt, hogy ilyen erős érzésekre késztette ezt a gyönyörű, érző lelkű férfit. Őszintén hitte, hogy az sosem fog visszaélni azzal a hatalommal, amivel az ő szíve felett rendelkezik. Fenntartások nélkül tárulkozott ki neki és hagyta, hogy kezei és szája a reszkető beteljesülés felé vezessék. Lehet, hogy a férfi birtokosként gondol rá, de minden mozdulata arról a hódolatról árulkodott, amivel Julie nőies hatalma előtt adózott.