A szerelem 4 keréken érkezik 31.

Stephanie fejét fogta a folyamatos média-megkeresések miatt. Ha Robertnek semmi más dolga nem lenne, akkor is tele lenne a naptára a különböző interjú-felkérésekkel, amikben mind a titokzatos szabadulásáról szerették volna faggatni. Robert eddig minden ilyen felkérést visszautasított, ahogy a magánéletéről soha nem nyilatkozott, úgy ez a téma is tabunak számított. Aztán egy reggel fotók jelentek meg az újságban. Robert és Julie kézenfogva a kórház bejáratában. A képeken jól látható volt a férfi karját rögzítő kötés. Nyilatkozat híján találgatások folytak, vajon a sérülés, amiért az utóbbi időben többször is megfordultak a kórházban, a forgatás vagy az elrablása során keletkezett? Aztán a cikk írója nem kívánva megnevezni a forrást, utalt rá, hogy nemcsak Robert szorul orvosi ellátásra, hanem barátnője, Miss Damien is; és végül feltette a kérdést, ami bombaként robbant: „Kedvenc párosunk csak nem boldog gyermekáldás előtt áll?”

Eddig is töméntelen mennyiségű rajongói levél érkezett a részére, de ettől a pillanattól kezdve a gratulációk egész sora és néhány kevésbé barátságos hangvételű levél is. Nem volt már eddig sem ritka a fenyegető levél a napi postában, de ezek többnyire teljesen komolytalan, csalódott szerelmes kislányok keserű sorai voltak. Amikor a Robsten őrület elkezdődött, szegény Kristen kapta a javát, amiért el akarja venni a rajongóktól Edwardot. Aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Robsten nem létezik, és akkor Robert kezdte kapni a gyalázkodó, fenyegető levelek többségét, amiért hűtlenül elhagyta Kristent. A valóság – úgy tűnt – senkit nem érdekelt. De az utóbbi időben már végre normalizálódott a helyzet. Julie felbukkanásával azonban újra és újra felbukkant néhány elmeháborodott, aki a „ha nem lehet az enyém, akkor ne legyen senkié” elv alapján halállal fenyegette szíve bálványát. A sokat sejtető cikk megjelenésének másnapján megérkeztek az első Juliet fenyegető levelek is.

Néhány nap múlva Julie kifulladva érkezett meg a reggeli futásból. Bear bolondosan hancúrozott volna vele, de a lány annyira szomjas volt, hogy nem volt türelme vele játszani. Benyitott a házba és azonnal a konyha felé vette az irányt. A nappali felől izgatott beszélgetést hallott. Amikor a neve ütötte meg a fülét, halk léptekkel közelebb ment. Odabent Stephanie és Rob vitatkozott.

-Joga van róla tudni! – emelte éppen fel Stephanie a hangját.

Robert háttal állt és a haját túrta izgatottan.

-Értsd meg, nem akarom megijeszteni! A francba, még csak ez kellett, amikor már így is tele lehet mindene a mellettem élés örömeivel. A végén még fogja magát és faképnél hagy, mert az úgynevezett rajongóimnak nincs ki a négy kerekük. Ilyen nincs! Ennyi őrült és még magukat nevezik rajongónak. Szép kis rajongás, amibe belefér, hogy a kedvencüket bántsák.

Julie lemerevedett. Aztán ideges hangon belekérdezett a beállt csöndbe:

-Ki akarja Robertet bántani? És miért?

Robert meglepetten fordult hátra. Stephanie pedig széttárt karokkal intett feléje.

-Látod, erről beszéltem. Fel sem merül benne, hogy nem rólad van szó.

Aztán Juliehoz fordult és Robert NE! felkiáltása ellenére belekezdett:

-Julie, nem Robert kapott fenyegetést, hanem te. És igen, már kaptál régebben is, de azt Deanék sem tartották annyira komolynak, hogy védőőrizetet kapj. Most azonban, amikor kiderült, hogy valószínűleg gyereket vártok, kicsit eldurvult a hangnem. Elég ideges is voltam, hogy egyedül mentél futni, mert az illető úgy tűnik elég jól ismeri a napirendedet. Úgyhogy innentől többet egyedül nem mehetsz ki te sem.

Julie szinte összeesett, ahogy a kanapé mellé ért. Tudta ő, hogy egyszer majd ez a pillanat is eljön, amikor személyesen őt fogják utálni, amiért az a szerencse érte, hogy ő lehet a férfi párja. De ez eddig mindig csak egy ködös elképzelés volt, és most itt a kegyetlen valóság és mindaz, ami ezzel a dologgal jár. A férfi bezárt élete lesz az ő osztályrésze is cserébe a szerelmükért. De vajon mit értett azon Stephanie, hogy a gyerek miatt kapja a fenyegetéseket?

Robert látta, hogy mennyire megrázták az imént hallottak és szívesen magához ölelte volna, de az a francos kötés még mindig fogva tartotta. Türelmetlenül próbálta magáról leráncigálni, de fél kézzel nem boldogult vele.

-Valaki vegye már le rólam ezt a vackot! Tisztára úgy érzem magam, mint akire kényszerzubbonyt húztak. Bár, ebben a pillanatban talán nem is lenne egy rossz gondolat –húzta el a száját.

Julie szinte gépiesen felállt és türelmesen bontogatni kezdte. Amikor végre lekerült Robert válláról a bandázs, egy pillanatra óvatos mozdulatot tett. Úgy tűnt, a pihentetés tényleg használt, úgyhogy egy szélesebb mozdulattal nyúlt a lány után és a mellére vonta.

-Nem engedem, hogy bármi bajotok essen! Ne félj semmitől! – suttogta bele a lány hajába.

Julie kibontakozott az öleléséből és Stephaniera nézett.

-Tudni szeretném… nem, tudni akarom, hogy mi állt azokban a levelekben. Azt hiszem, jogom van tudni, ha nekem címezték vagy ha rólam szól, nem? És elég rossz néven veszem, hogy eddig nem tudtam róluk. – mondta kicsit kimért hangon. Nem akart elhamarkodott döntést hozni, ezért volt szüksége az írásokra, hogy a saját józan eszével felmérje, amennyiben ezt egyáltalán ezeknek az írásoknak az alapján lehet, hogy mennyire ijedjen meg. A következő lépéseken ráér utána is gondolkozni.

Stephanie kicsit megemelte a szemöldökét, de nem fűzött megjegyzést a lány hangvételéhez. Sejtette előre, hogy Julie nem fog egykönnyen beleegyezni a házi őrizet semmilyen formájába. Csak Robert lehet annyira vak, hogy azt hiszi, más is ilyen beletörődően tudja viselni a bezártságot. Kicsit félve gondolt rá, vajon a lány lázadása nem hozza-e meg Robert kedvét is. A táskájába nyúlt és egy mappát húzott elő, aztán kommentár nélkül a lány felé nyújtotta.

Robert nagyot sóhajtva, de szó nélkül hagyta őket magukra. Már kívülről tudta a levelek tartalmát.

Julie utána nézett, aztán a legfelső levelet kezdte olvasni. A keltezése tegnapi volt.

„Nyomorult kis szuka! Milyen jogon avatkozol a szerelmünkbe? Egy kis senki vagy, aki volt olyan cseles, hogy felcsináltatta magát. De nem hagyom, hogy tönkretegyél mindent. Edward engem szeret és én megvédem, ami az enyém. Ha nem húzol el nagyon hamar a közeléből, gondoskodni fogok róla, hogy azt a napot is megbánd, amikor megszülettél. És csak hogy tudd, a kis fattyúd, akit a nyakába akarsz sózni, nem fogja megérni, hogy a segítségével csapdába csald  a férjemet! Bella” 

Julie zavarodottan forgatta a lendületes kézírással megírt levelet. Ez egy rémálom. Teljesen nyilvánvaló, hogy az írója bent rekedt a Twilightban és nem is Roberthez ragaszkodik, hanem Edwardhoz. De volt valami az őrülten és mégis átgondoltan megfogalmazott sorokban, ami komolyan megijesztette. Nem is önmagát féltette, hanem azt a kis életet a szíve alatt, aki a monitor tanusága szerint erőteljes szívdobogással már most az élet mellett döntött. Neki tartozik azzal, hogy elfogadja a többiek által felajánlott segítséget.

Frank Walters idegesen rázogatta a cigarettás dobozt. Hülye ötlet volt a leszokásra még csak gondolni is. Belevágni meg szinte reménytelen vállalkozás. Főleg az olyan napokon érezte ezt, mint ez a mai is. Barbara, a titkárnője megint sajnálkozva csóválta a fejét, amikor az irodába benyitott. Sehol egy komoly megbízás, ami a közelgő anyagi csődtől megkímélné őket. A negyvenedik születésnapját majd pont azzal ünnepelheti, hogy aláírja a végrehajtó jegyzőkönyvét, miközben a  nagy gondossággal összeválogatott berendezést kihordják az ajtón. Lezökkent a puha bőrrel bevont forgófotelba, amit egy árverésen pillantott meg és azonnal beleszeretett. A harmincas évek magándetektívjeinek volt hasonló és lelki szemei előtt azonnal meg is jelentek a hollywoodi sztárok, mint jövőbeni megrendelői. Ennek már egy jó éve, de sztár egy sem akadt a horgára, csupa kis hal találta meg, hétköznapi esetek, féltékeny feleségek, akik az asszonytartás kiharcolásához kerestek hűtlen férjükről kompromittáló adatokat. Öreg barátjának a végén mégis igaza lesz, maradnia kellett volna egy jó csapatban, ahelyett, hogy a saját bőrét viszi a vásárra.

Gondolatait Barbara kopogása zavarta meg.

-Ne haragudjon Főnök, de Tony megbetegedett, ha nem feltétlenül fontos, hogy itt maradjak, akkor rohannék haza. A bevételünk mellett nem elhanyagolható szempont, ha néhány órával kevesebbet kell a gyerekcsősznek is fizetnem – vágott egy grimaszt.

Frank elengedte a füle mellett a némileg szemrehányó felhangot és egy kacsintással kísérve csak annyit mondott:

-Persze, Barbara, menjen csak. Ha beesne az év üzlete, majd csak elboldogulok én is.

Azzal visszafordult a háta mögötti hatalmas ablak felé és a drága irodaház panorámájában gyönyörködött. Alighanem hamarosan búcsút mondhat a távoli Hollywood feliratnak, legalábbis ebből a szemszögből – gondolta bánatosan.

Egy határozott kopogás terelte vissza a gondolatait az ábrándozásból a jelenbe. De mire a székkel megpördült, a látogatója már be is nyitott.Csinos, szőke nő állt az ajtóban, nála talán néhány évvel fiatalabb, ezt a drága, hivatalos kosztüm miatt elég nehezen tudta belőni.

-Mr.Waltershoz van szerencsém? – kérdezte, miközben a berendezést is felmérte szemének egy villanásával.

Frank úgy érezte, hogy imái esetleg meghallgatásra találtak. Ez alighanem egy megcsalt feleség, aki a férjéről kíván néhány bizonyító erejű fotót, de legalább a tehetősebb rétegből, úgyhogy talán  hozzájárul ahhoz, hogy az iroda egy hónappal tovább harcolhasson az életben maradásért.

-Én vagyok. Kérem, foglaljon helyet, Mrs… ? – nézett kérdőn a nőre.

-Miss Stephanie Ritz – jött azonnal  a válasz, miközben a nő helyet foglalt a kényelmes karosszékben az asztal túloldalán.

-Megtudhatom, hogy hogyan jutott el hozzmá és főleg, hogy milyen ügyben keres? – kérdezte a férfi.

-Elnézését kérem, hogy csak így magára törtem, de odakint nem volt senki, nekem meg elég sürgős lenne az ügy, úgyhogy reménykedtem benne, hogy bent találom. Egy kedves ismerősöm ajánlotta Önt, Dean Hollins. – nézett kutatóan Stephanie a férfira.

Frank arcán vidám mosoly derült fel. A jó öreg Dean! Akkor mégsem haragszik rá, amiért ott hagyta a csapatát. És talán tudtán kívül, de a lehető legjobbkor jutott az eszébe. Újult érdeklődéssel fordult az asszony felé. Már attól érdekessé vált, hogy Deant a barátjaként emlegette.

-Nos, Dean barátai az én barátaim is, kedves asszonyom. Mondja meg, hol fáj és én azon leszek, hogy a sebet orvosoljuk. – szajkózta az elhanyagolt háziasszonyoknál olykor már bevált szöveget a férfi.

Stephanie egy fanyar mosollyal felállt:

-Félreértett, Mr.Walters. És amennyiben ezt a nevetséges stílust kívánja használni a jövőben is, akkor azt hiszem, a továbbiakban nem is kell rabolnunk egymás idejét.

Frank azonnal elkomolyodott.

-Bocsásson meg, ha komolytalannak tartja a viselkedésemet, de őszintén szólva az utóbbi időben  az ügyfelei m számára ez volt a leghatásosabb mód a hangulat ellazításához, hogy könnyebb legyen beszélniük a problémájukról. De talán mondja el, mi a megbízás lényege és akkor én is ahhoz méltó komolysággal tudok a témához viszonyulni.

Stephanie pár pillanatig fürkészően vizsgálta a férfi arcát, aztán úgy döntött, Dean csak nem tévedhetett olyan nagyot, amikor ezt a pojácát ajánlotta.

-Mr.Walters , egy ügyfelem számára akarok védő őrizetet biztosítani. Az ügyfelem több fenyegető tartalmú levelet kapott. És mielőtt megkérdezi, nem, nem fordultunk a hatóságokhoz. Ugyanis kerülni szeretnénk a nagy nyilvánosságot, amihez a hatóságokon keresztül sajnos egyenes út vezetne.

Frank egyre érdeklődőbb tekintettel figyelt. Lehet, hogy imái meghallgatásra találtak és a nagy hal végre megérkezett?

-Tudom, hogy Ön elsősorban magánnyomozó, de Mr.Hollins szerint nagy tapasztalata van testőr feladatok ellátásában is. – a kijelentésben ott rejtőzött a kérdés is, és Frank egy grimasz után egyenes tekintettel a nőre nézett.

-Mr.Hollins elmondta Önnek, hogy miért hagytam ott a csapatát?

-Igen, elmondta. Tudom, hogy saját magát hibáztatja egy korábbi védett személy sérüléseiért, és azt is tudom, hogy ebben volt is némi igazság. Ön közel került a védencéhez, nem tudott rá a kívülálló figyelmével tekinteni és ez óhatatlanul vezetett az események alakulásához. De jelen esetben ettől nem kell tartanunk.

-Ó, tehát egy urat kell védelmeznem? – nézett rá a férfi gunyoros mosollyal.

-Ne vonjon le idejekorán téves következtetést! – figyelmeztette Stephanie egy gúnyos mosollyal.

-Nem, egy nőt, egy fiatal, terhes és nagyon szerelmes nőt. Úgyhogy ezért gondolom, hogy most egészen más helyzettel állunk szemben.

-És ezt a fiatal, terhes, nagyon szerelmes nőt ki akarja bántani és miért? – nézett rá őszinte érdeklődéssel a férfi. -Nézze, mielőtt belekezd, be kell valljam, nem túl fényes az iroda anyagi helyzete, ezért úgyszólván bármit mondjon, érdekel a megbízás. De egy valamit meg kell mondanom. Ha védem is az ügyfelét, ez még a problémának csak egyik oldala. De meg kell találni a fenyegetőt és ehhez bizony kénytelenek lesznek az FBI segítségét kérni.

Stephanie elnézett a férfi feje mellett, ki a napsütötte los angelesi dombokra.

-Hát igen, azt hiszem ebben igaza van. Ez a dolog már annyira komoly, hogy kénytelenek leszünk őket is belevonni a dologba. Nos jó, akkor ha éhes, kérem, kísérjen el vacsorázni, én pedig elmesélek Önnek mindent.

Frank vigyorogva emelkedett fel a székéből.

-Ez a mai nap legjobb ajánlata, menjünk! - és érdeklődve figyelte az ajtón előtte kilépő nő karcsú bokáit.