"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. június 28., csütörtök

A szerelem 4 keréken érkezik 47.


A Kristennel folytatott beszélgetés szinte felszabadítóan hatott Juliera. Közösen megfürdették, megetették a kicsit, lefektették és olyan sokáig beszélgettek, hogy Julie meggyőzte Kristent, már haza se menjen, aludjon ott. Robert még nem ért haza, és ez azért okozott neki némi keserű érzést. Hiába akarta fenntartások nélkül elfogadni, amit nyújtani tud, szíve mélyén egy bizalmatlan gondolattól nem tudott szabadulni. Miért nem jött már haza? Kivel érzi olyan jól magát, hogy ilyen sokáig elmarad?

Robert nem volt színjózan. Ennyit azért még ő is belátott. De talán éppen ezért volt könnyebb megnyílni Marcus előtt. Szerencsére Tom nem volt velük, mert az ő humorára most igazán nem volt lélekben eléggé felkészülve. Bobby is turnézni volt, így Marcus tengerparti kéglijének teraszán kettesben sörözgettek és beszélgettek. Rob kicsit keserűen mesélt a délután történtekről. Arról, hogy Julie milyen bizalmatlan, mennyire nem érzi, látja, hogy ő a lelkét teszi eléje minden áldott nap. Marcus hallgatta a barátját és magában őszintén nem értette, Julie vajon miért ilyen kishitű a kapcsolatukat illetően. Oké, most még nem emlékszik arra, hogy az elmúlt jó egy évben mi mindent éltek meg közösen. Mondjuk, az nem is lenne rossz, ha az a hülye cannesi éjszaka örökre feledésbe merülne, de hát Rob nem amnéziás, azt még párszor biztos az orruk alá dörgöli majd. De komolyan nem értette a lányt, hogy nem látja, milyen hálót szőtt eköré a marha köré. Ha akarna se tudna már ebből szabadulni, és a kiskölyökkel a csapda végleg be is zárult. Ezer éve ismerte már, tudta róla, hogy nem könnyen esik szerelembe. Kristennek talán megvolt az esélye, de elpuskázta. Julie nem is akart élni vele, mégis valami varázslatot bocsátott rá. Ez a szerencsétlen közjáték az életükben egyszerűen nem írhatja felül a történteket. Ezzel együtt nem igazán tudott mit javasolni, viszont jó hallgatóság volt, és Robertből csak úgy dőlt a szó. Beszélt az álmatlan éjszakákról, amikor majd megveszik attól, hogy a lány ott van vele egy fedél alatt és mégis olyan messze, mintha az Északi sarkon lenne. Nem mert kezdeményezni, mert folyamatosan attól tartott, ha elkapkodja a dolgot, egy életre elriasztja maga mellől.

A csengetésre mindketten felkapták a fejüket. Marcusnak pedig a sörök ködén át is beugrott az a hosszú combú szőke, akivel valami bizonytalan jövőben találkozót beszélt meg. Most kicsit erőlködve próbált visszaemlékezni, hogy mikorra. Az ajtóban valóban Amanda ácsorgott. És nem volt egyedül. Mintha az ikertestvére állt volna mellette, olyan hasonló volt a kaliforniai plasztikai sebészet remeke, aki csicsergősen Judyként mutatkozott be. És hogy az este végképp  katasztrofális fordulatot vegyen, a háta mögött Rob bukkant fel.
-Szia Mandy, ne haragudj, mára beszéltük meg? – nézett a lányra zavartan Marcus, miközben Robot próbálta valahogy odabent tartani. Ha ezek a tyúkok rákattannak, ki tudja, hova fajul el ez az este, amikor a srác amúgy is eléggé maga alatt van. De a lányok arcát látva tisztában volt vele, hogy a fáradozásával már elkésett. Rob kicsit piás vigyorral köszönt a lányoknak és egy széles, színpadias mozdulattal intett a hátsó terasz felé.
-Van kedvetek csatlakozni hozzánk?

Julie nem tudta volna megmondani, mi ébresztette fel, kicsit kába volt még, hiszen alig aludt valamit. A beszélgetés Kris-szel lelkileg is megviselte, mert olyan beismerésekre kényszerítette, amiket magától még biztos nem hozott volna meg. A gyerekszobából Gregory halk nyüglődését hallotta, ezért óvatosan felkelt, hogy Kristent ne zavarja fel és átment a kicsihez. Melege volt a picinek, kis testét izzadtság gyöngyözte. Egy langyos vizes ruhával letörölgette, aztán egy kis vizet itatott vele, miközben a hintaszékben ringatóztak. Gregory lassan megnyugodott és szuszogva újra álomba merült. Julie pedig Robertre gondolt. Vajon hol lehet? A szobája ajtaja csukva volt ugyan, de a lány biztos volt benne, hogy még nem jött haza. A gondolat, hogy a férfi esetleg valahol egy adakozó kedvű nőt ölelhet, súlyos kőként nehezedett a lelkére. De mielőtt túlságosan elmerült volna az önsajnálatban, eszébe jutott Kristen szenvedélyes monológja. Mi a fenéért képtelen megbízni benne?
Hiszen az elmúlt napokban, hetekben a férfi ezer jelét  adta annak, hogy nem érdekli más, teljes mértékben elégedett az életével, azzal, hogy ő és a kicsi itthon várják. Ha végre önmaga előtt is beismerné, hogy újra beleszeretett, akkor mindkettőjüket megszabadíthatná ettől a szenvedéstől, amit a távolságtartásával okoz. Hazudna még önmagának is, ha azt bizonygatná, hogy nem akart volna már réges rég újra ahhoz az izgató és mégis megnyugtató testhez simulni éjszakánként. Igaz ugyan, hogy konkrét események még nem ugrottak be neki a múltból, de érzések igen. Kristent is valami mélyről fakadó rokonszenvvel fogadta, főleg azok után, hogy azt a béna gyerek-dolgot tisztázták. Biztosan megosztották már egymással a gondolataikat, a legbensőbb félelmeiket is már korábban, ez érezhető volt az éjszakai beszélgetésből is. Azok az érzések pedig, amik Robert közelében borították el..., nem volt szükség különösebb belemagyarázásba… a teste igenis emlékezett.
Csak érne már haza! Akár most azonnal képes lenne elé állni és magához ölelni.

Marcus seggbe tudta volna rúgni a barátját. Ennyit csak nem ivott? Nem lehet akkora marha, hogy piásan megdöntse itt ezt a libát. Türelmetlenül fejtette le magáról Mandy karjait, hogy szükség esetén közbe tudjon avatkozni, mert Judy meglehetősen eltökéltnek látszott, és Marcus nem akarta, hogy a barátja az alkohol ködében valami hülyeséget csináljon. Robert elemében volt, vigyorogva emelte üvegét újra és újra Gregory egészségére, mesélt a fiáról, micsoda nagyszerű kis fickó, aztán hirtelen átölelte Judyt és szájon csókolta. A lány boldogan simult hozzá. Élete nagy lehetősége, hogy elcsábítsa a nők kedvencét. Ha most nem jön össze, akkor a büdös életben soha. Kicsit ugyan zavarta, hogy a férfi nem józan, de ha így sikerül, akkor kénytelen lesz ezzel beérni. Robert azonban összehúzott szemekkel nézett rá:
-Te nem Julie vagy!
A lány vállat vonva tette túl magát a megállapításon.
-Az leszek ma este, akit csak akarsz.
Robert azonban kiegyenesedett, imbolyogva felállt és kiabálni kezdett:
-De nem! Juliet akarom! Az én régi Juliemet. Aki szeretett engem.
Marcus szinte megkönnyebbült, amikor talajrészeg barátja hirtelen összekapta magát és a kocsikulcsát felkapva búcúst intett és hazaindult. Bízva a részegek védőistenében arra gondolt, hogy annál nagyobb bajba csak nem kerül, mint ami itt Judy mellett várna rá.

Robert már majdnem hazaért, amikor mögötte felharsant a rendőrségi autó szirénája. Bassza meg, olyan kevésen múlt, hogy botrány nélkül megússza ezt az estét – gondolta, de szerencsére a józan ész apró szikrája megállásra késztette. A rendőr kiszállt és komótosan odasétált hozzá. Robert letekerte az ablakot és a levegőből nagyot kortyolva az iratai után kotorászott. A rendőr egy pillantást vetett rá és azonnal megismerte. A lánya és a felesége is állandóan ezt a ficsúrt lesték az újságokban, így aztán eléggé képben volt, hogy nehéz időszakot élhet meg. És a nehézséget nyilvánvalóan itallal akarta oldani. Ki sem kellett szállítania ahhoz, hogy lássa, csak a csoda segítette idáig, hogy baleset nélkül megúszta az éjszakai kocsikázást. Egy pillanatra vitatkozni kezdett benne az ember és a szigorú közeg, aztán arra gondolt, hogy mindenkinek lehetnek nehéz napjai. Késő éjjel van, eddig nem csinált bajt a srác, és holnapra úgyis megbánja még ezt a kihágást is. Még soha nem szerepelt a botrányaival az újságokban, és eldöntötte, hogy bár valószínűleg jól fizetnének érte a botrányra éhes újságírók, de ez a srác nem most, nem vele kerül fel azokra a címlapokra.
-Ugye tudja, hogy ilyen állapotban nem engedhetem tovább? – kérdezte tőle szigorúan.
Robert nehéz fejjel bólogatott.
-Na, szálljon ki, szedje össze a holmiját és üljön át hozzánk! Ezt a járgányt meg zárjuk le itt az út szélén. Holnapig csak nem kívánja meg senki.
Robert ellenállás nélkül tette, amit a rendőr mondott.
-Jackson őrmester vagyok, ő meg a társam, Snoopy tizedes. És ha most ezen röhögni fog, akkor a fogdába viszem, értve vagyok?
Robert  komoly arccal nézett rá.
-Nincs ezen semmi nevetnivaló. Én egy marha vagyok, maguk mégsem röhögnek rajtam. – ezzel aztán be is ült a hátsó ülésre. Jackson őrmester kicsit értetlenül csukta rá az ajtót.
Hazafelé Robert néma csöndben üldögélt. Először fogalma sem volt róla, hova tartanak. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Stephanie iszonyat dühös lesz, ha a rendőrörsről felhívja majd, de Juliet mégsem keltheti fel, hogy a picivel jöjjön érte;  aztán meglepve azonosította be az ismerős környéket. A háza előtt néhány ember ólálkodott. A rendőr megállt és rászólt, hogy maradjon a kocsiban. Nem volt nehéz szót fogadni, mert a kapu baromi messzinek tűnt innen a kocsiból.  Jackson őrmester odalépett a fotósokhoz és az irataikat kérte. A felszólítására morogva ugyan, de szedelődzködni kezdtek és szép lassan kiürült az utca. Akkor a rendőr kinyitotta a hátsó ajtót.
-Nagyon remélem, hogy ez az éjszakai taxizás köztünk marad, nehéz lenne a parancsnokom előtt megindokolni, hogy miért nem vittem be magát. Oké?  És menjen most be gyorsan, mert szerintem a fotósok már alig várják, hogy elhúzzunk innen és azonnal vissza fognak térni. Szerencséje van, ha a sarok mögül nem arra vadásznak, hogy valami nagy leleplezésként kapják lencsevégre.
Robert hálásan bólintott, aztán lehajolt, hogy a bent ülő is hallhassa.
-Mindkettőjüknek nagyon köszönöm! Jackson őrmester, jövök magának eggyel és bízhat benne, hogy ezt kijózanodva sem fogom elfelejteni. Azzal a kapuhoz lépett és beütötte a kódot.

Julie egy rendőrautó villogójának fényeire figyelt fel, ahogy a kapu előtt megáll. Rémülten gondolt rá, hogy esetleg Roberttel történt valami. Aztán meglepve látta, hogy a rendőr nem a kapu felé indul, hanem a fotósokhoz. Rövid igazoltatás után egymás után szedelődzködtek és tűntek el. Amikor az utolsó is lelépett, Robert szállt ki a kocsiból, néhány szót váltott velük, majd kicsit bizonytalan léptekkel besurrant a kapun és a ház felé tartott.
Részeg! – csapott le a felismerés a lányra. Alighanem igazoltatták és nem engedték továbbjönni a kocsival. Bajt aligha csinált, mert akkor már a fogdából telefonálna. Közben a kicsit a kiságyba fektette és sietősen a bejárati ajtó felé indult. Robert bizonytalanul szöszmötölt odakint a kulcsával és meglepve nézett fel, amikor az ajtó kitárult előtte. Julie a kezét nyújtotta felé, amibe úgy kapaszkodott, mintha ez  lenne az utolsó lehetősége, hogy el ne merüljön. A lányra támaszkodva botladoztak el a hálószobáig, ahol a férfi az ágyra roskadt és fáradt szusszanással az oldalára fordult. Mielőtt teljesen elaludt volna, halkan még annyit motyogott:
-Nem te voltál Julie, és nekem csak te kellesz!
Julie a homlokát ráncolva próbálta a halk vallomást értelmezni, de aztán arra gondolt, majd reggel megbeszélik a dolgot és halkan kiment a szobából. Az ajtót résnyire nyitva hagyta, ha a férfi éjjel rosszul lenne, meghallja és segíteni tudjon neki. Aztán csendben visszafeküdt Kristen mellé és arra gondolt: Végre itthon van! Csak ez számít!
Kristen pedig megnyugodva sóhajtott egyet. Felébredt a kinti mozgolódásra és lelkiekben felkészült rá, hogy Julie majd számon kéri a férfit, merre és kivel töltötte az estét és az éjszaka jó részét. De csend volt és nyugalom; és ő arra gondolt, hogy ezek ketten mennyire szerencsések, amiért a szívük mélyén ennyire tudnak bízni a másikban. Csak amikor a szájukat nyitják ki, olyankor nem ártana háromig számolniuk. De ezt meg majd megtanulják.

1 megjegyzés:

zsorzsi írta...

Jutkám tetszett az a rész, ahol Julie
agyal magán és Marcin.
Aztán jött a Marcus-os rész, ahol simán félreolvastam az első mondatot és annyira röhögtem ,hogy milyen idióta vagyok ezzel az elolvasásaimmal ,hogy nem is tudtam tovább olvasni.
Miután erőt vettem magamon ...jött Snoopy őrmester és KO lettem !!! XDDDD Köszönöm jó volt ez a fejezet is ! Pusza