A szerelem 4 keréken érkezik 26.

Julie éjt nappallá téve dolgozott, minden feladatot elvállalt, hogy a gondolatait, energiáit lekösse. Roberttel utoljára akkor beszélt, amikor otthonról a stáb egy részével útnak indult. Ennek már három hete. Egyszer Stephanie kereste, tőle tudja, hogy a forgatással sok probléma van, semmi nem akar úgy sikerülni, ahogy előre megtervezték. A helyiek látszólag barátságosak, de sokan vannak, akik úgy érzik, hogy szeretett vezérük emlékét gyalázzák meg ezzel a filmmel az amerikai filmesek. És ezek persze veszélyt jelentenek. De ha minden igaz, még néhány nap és végre elindulhatnak haza, a többi felvételt már itthon megépített stúdiókban veszik fel.

Nem véletlenül dolgozott ennyit. Már megbeszélte a főnökével, hogy egy hét szabadságot vesz ki és az Államokba utazik. Ha csak egyetlen estét tölthet a férfival, akkor is útnak indul. Egyébként is ráfér egy kis pihenés, mert mostanában valahogy sosem tudja kipihenni magát. Az is lehet, hogy valami betegség lappang benne, de a fáradtságon kívül szerencsére más tünetei nincsenek. Igaz, éjszakánként rosszul alszik, álmok kísértik, rengeteg zűrzavaros, sokszor visszaidézhetetlen álom. Csak arra jók, hogy a pihenésben megzavarják.

Robert zúgó fejjel feküdt a porban. Ez a pofon, amit most ő kapott,túlontúl élethűre sikeredett, de már mindegy. Amellett a sok sérülés mellett, amit eddig is begyűjtött, ez igazán nem oszt szoroz már. Megrázta a fejét, felült és intett, hogy egy kis időt kér. A kedves kolléga, akinek a jobb horga így telibe találta, a kézfejét vizsgálgatta, de eszébe sem jutott, hogy elnézést kérjen. Hülye hólyag – gondolta magában. A kezdeti lelkesedés, amivel a filmre készült, már régen elmúlt. A szereplőgárda nagy részét nem ismerte, és úgy tűnt, a többieknek ez az állapot tökéletesen meg is felel. Még soha ilyen barátságtalan társasággal nem hozta össze a sors, és nem is igazán értette, miért viseltetnek vele szemben ilyen ellenségesen. Persze, a közönség ebből remélhetőleg nem lát majd semmit, hiszen bármennyire is utálják, profik mindannyian, a kötelezőt hozzák rendelésre pontosan. Barátkozás meg? Hát, végül is barátai vannak otthon elegen. Messze nem ez a pofon lesz a legfájóbb emléke erről a munkáról. Az a közöny, amivel kezelik, a magányos esték, amikor a szállásán a könyveivel vigasztalódott, ezek sokkal rosszabb nyomokat hagytak benne. Főleg azért, mert fogalma sem volt a miértről.

Még a rendezővel, Jean Stephane Sauvaire-vel értette meg magát a legjobban, nem is csoda, hiszen újra egy francia; de mivel nem akarta, hogy a többiek azt higgyék, direkt pedálozik nála, így aztán vele se töltött olyan sok időt.

Á, el volt átkozva ez az egész forgatás már a kezdetek óta. Egymást követték a kisebb nagyobb balesetek, sérülések, a felszerelésben esett károk.  És egyértelműen hülyeség volt a helyieket froclizni azzal, hogy idejöttek. Érezhető volt az ellenszenvük még olyankor is, amikor látványosan segítőkésznek mutatkoztak. Ezt az egészet pedig betetőzték a folytatásos rémálmai, amik itt még élénkebbek voltak, mint otthon. Ráadásul a gyógyszere, Julie megnyugtató jelenléte nélkül néha már fullasztóan rátelepedtek.

Gyűlölte azt is, hogy képtelenség a hazaiakkal normálisan tartani a kapcsolatot. Julievel azóta nem tudott beszélni, amióta otthonról elindult. Stephanieval kb. öt percet beszélt, és megkérte, adja át az  üzenetét neki, de hát elég nyilvánvaló volt, hogy nem vallhat rajta keresztül szerelmet.

De most, ha minden igaz, az utolsó itteni jeleneteik forognak már, ha szerencséjük van, akár holnap este gépre ülhetnek és itt hagyhatják ezt a földi poklot.  Úgyhogy felállt, leporolta magát és beállt a felvételbe. Csak legyünk már túl rajta!

A hőingadozás, ami itt a sivatagban az éjszakát és a nappalt megkülönböztette, szinte már elviselhetetlen volt. Napközben a teljes felszerelésben rohangálni maga volt a halál, néha már azt képzelte, az agya szép lassan megfő a sisak alatt. Aztán jött az éjszaka, amikor legszívesebben felvette volna újra az összes göncöt, annyira fázott. Fájt a feje, a horzsolásai, a válla is napról napra jobban sajgott, a bakancs is feltörte a lábát. És ilyenkor éjjel mintha minden sérülése hirtelen életre kelt volna. Nappal elnyomta a koncentrálás, de amikor lepihent, kétszeres erővel tört rá a fájdalom. Ez a barakkszerű építmény meg, amiben elszállásolták őket, igazán kényelmes lehetett volna egy erdei túrán, de itt úgy érezte, hogy az összes pórusába örökre beivódott a homok, ami a réseken át beszivárgott. Az ajtón túlról fojtott hangokat hallott. Biztosan véget ért az esti ereszdelahajamat és végre a többiek is lepihennek. A sötétben fájdalomcsillapító után kutatott és amikor végre a kezébe akadt, sikeresen leverte. Nagyot sóhajtva hajolt le az ágyról, hogy a félhomályban meglelje a dobozt. Az ütés ebben a pózban érte, így nem a fejét találta el, hanem a vállát, az amúgy is istentelenül sajgó vállát.

Julie ült a tárgyaló kanapéján és próbált mélyeket lélegezni. Ami, tekintve az összeszorult mellkasát elég nehezen ment. A CNN híreit hallgatta, mint most sok millió más néző szerte a világon. Csakhogy neki ezek a hírek most a lelkét tépték darabokra, mintha gránátot dobott volna valaki az irodába. A stábot a hazautazás előtti estén támadás érte, sérültek is vannak, a film főszereplőjét pedig a támadók magukkal vitték. Nem ő kell nekik, de céljaik eléréséhez szükségük volt rá. Eric Maddox-ot akarják, és amíg az eredeti el nem jön, hogy filmbeli megszemélyesítőjét kiváltsa, addig beérik a színésszel is. De, figyelmeztették a hatóságokat, nem végtelen a türelmük. Ó, Robert, és az ő rémálmai. Mint már annyiszor, most is megsejtette, hogy történik vele valami borzalmas. De miért nem hallgatott a belső sugallatra? Julie kétségbeesetten nézte a képernyőn nyilatkozó rendezőt, aki felkötött karral idézte fel a történteket. Próbálta nem utálni azért, amiért ő itt nyilatkozik, Robertet pedig ott hagyták abban a pokolban.

Főnöke egy pohár vizet hozott neki és tanácstalanul nézte összetört kolléganőjét. Másnaptól szabadságon lenne, de hát nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben teljesen felesleges az Államokba repülnie. De hogy lehet ezt finoman az értésére adni?

Robert a hátát a falnak vetve ült a földön. A szemét ugyan bekötötték, de mivel a kezét elöl kötötték össze, persze, hogy az volt az első mozdulata, hogy lekapta a fejéről az izzadtságtól bűzös rongyot, ahogy megérezte, hogy magára hagyták.  Vakolat nélküli kőfal vette körül. Az egyik oldalon, kb. három méteres magasságban egy keskeny rés volt, onnan tudta, hogy még mindig éjszaka van, mert odakint a sötét égbolt egy vékony csíkját látta. A plafonról lógó körte hunyorogva világított, mintha bizonytalan lenne az áramellátása.

Mocorogni próbált és a kötéseit vizsgálgatta. Akárki csinálta, értett a csomókhoz. A bokáit úgy kötötték össze, hogy aprókat lépegetni tudjon, de a csomóval nem boldogult. Nekifeszítette a vállát a hűvös falnak és ettől úgy érezte, a fájdalom mintha egy kicsit enyhült volna. Valami ideg csípődhetett be, de nem akart vele az orvoshoz fordulni. Remélte, hogy pár nap alatt elmúlik, de hát ennek már pár hete. Most már szívesen megszabadult volna a kíntól, ami néha belemart. Még jó, hogy lehajolt azért az átok dobozért, mert ha a feje telibe kapja az ütést, lehet, hogy most sokkal rosszabb állapotban lenne. Korábbi rémálmait látta valóra válni, de valahogy a rémület helyett valami sztoikus nyugalom szállta meg. A történteket visszacsinálni már nem tudja, akkor valahogy a lehető legjobbat kell kihozni belőle.

Vajon, kit hoztak még magukkal az elrablói? Igazán megtehették volna azt a szívességet, hogy egy cellába rakják őket, mégiscsak más lenne társaságban viselni a kényszerű fogságot. Biztos váltságdíjra hajtanak valami homályos ideológiájú szabadságharchoz. Talán arra számítanak, hogy az amerikai színészek úgyis olyan sok pénzt keresnek, hogy abból jut nekik is bőven. A szüleire gondolt, Juliera, és tudta, hiába reménykedik benne, hogy a dolgok megoldódnak, mielőtt a szerettei tudomást szereznének az elrablásáról. Szinte látta maga előtt a rémületüket és dühítette, hogy nem tehet semmit, amivel megnyugtathatná őket. Valami rejtélyes oknál fogva egyelőre nem uralkodott el rajta a pánik, így aztán vidáman gondolt rá, hogy a rajongói, a rengeteg sikoltozó tinilány mekkora szívességet tehetne neki, ha most itt lennének. A bemutatókon felharsanó hangzavartól biztosan megrepednének ezek a falak és máris szabad lehetne.

Dideregve húzta össze magát, mert a sivatagi éjszakában a póló és a könnyű vászonnadrág kevés védelmet jelentett a csontig hatoló hideg ellen. Legalább egy cipője lenne, nézegette a hólyagokkal borított lábfejét. Egy kényelmes cipő, a jó öreg Converse – sóhajtott nagyot. Karjai egészen elgémberedtek a hidegben és idegesítette, hogy összekötözött kézzel még a vérkeringését sem tudja életre masszírozni.

Az ajtó felől zajt hallott és talán most először érezte úgy, hogy a pánik szele meglegyinti. Hamarosan meg fogja tudni, miért került erre a barátságtalan helyre egy  ennél is barátságtalanabb ütést követően, és talán azt is, hogy mire számíthat. A gondolat  meglehetősen nyugtalanná tette.

Julie kapkodva csomagolt. Bár a főnöke próbálta meggyőzni, hogy ebben a helyzetben úgysem tud mit csinálni, de annyira erősen reménykedett , hogy a dolgok hamarosan jobbra fordulnak, hogy hajthatatlan volt. Haza kellett mennie! Robert talán már holnap szabad lesz és ő ott akart lenni, amikor hazatér. A telefon csörgését alig hallotta meg, annyira a gondolatai rabja volt. Stephanie volt a drót túlsó végén és nagyot sóhajtva suttogta bele a pillanatnyilag legfontosabb információt. Még semmi hír!  Julie kezéből kiesett a blúz, amit éppen hajtogatott. Az ágyra roskadva gondolt vissza arra a sovány információra, amit eddig megtudott. Robert elrablása utáni reggelen érkezett az első email a követelésekről. Eric Maddox-ot akarják, hogy bosszút állhassanak a vezérüket és népüket ért megaláztatásért. Amíg a követelésüket teljesítik, a volt iraki elnökről forgatott film Ericjét tartják fogva. Innentől a politikusoké a terep. És ismerve a politika világát, ez nem jelentett semmi jót.

Julie próbálta elképzelni az igazi Ericet, ahogyan a híreket hallgatja. A férfinek családja van. Micsoda döntést kell hoznia ahhoz, hogy Robert hazatérhessen? És vajon meghozza-e ezt a döntést?

Robert elzsibbadt tagokkal próbált az őt rángató karoknak engedelmeskedni, de mivel órák óta összekötözve üldögélt a földön, elég nehezen  sikerült. A katonai zubbonyos szakállas férfiak mogorva és érthetetlen utasításokat üvöltöztek neki. Sejtette, hogy ez a megfélemlítését szolgálja. Szívesen megmondta volna nekik, hogy már elérték a céljukat, felesleges ez a hangzavar. Átlökdösték a szomszéd szobába, miközben érezte, hogy a padlót borító üvegcserepek felsebezték a talpát. Lenyomták egy székre és egy napilapot nyomtak a kezébe, majd  a kamera felé fordították. Egyikőjük oxfordi angolt megszégyenítő kiejtéssel felolvasott  egy üzenetet, miközben egyik kezével az ő újságtartó kezét emelte magasabbra.  A kamera mögött álló pasas Robert felé bökött. –Mutatkozzon be és mondja be a mai dátumot!

Robert engedelmeskedett. Majd egy kattanás hallatszott, a felvétel véget ért.

Robert magába roskadva ült a széken, amíg fogvatartói újra talpra nem rántották és visszalökdösték a sötét cellába. A helyzet nem is lehetne rosszabb. Nem pénzt akarnak!