"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. június 24., vasárnap

A szerelem 4 keréken érkezik 43.


Udvaroljon, fiam! – baromi jó ötlet – húzta el Robert a száját. De hát nagy valószínűséggel más megoldás tényleg nincs. Csak hát hogy kezdjen el ismerkedni valakivel, akiről pillanatnyilag többet tud, mint az illető saját maga?
Toporgott egy kicsit Julie ajtaja előtt, aztán vett egy nagy levegőt és benyitott.
A lány éppen a fürdőszobaajtóba kapaszkodva küzdött az egyensúlyáért. Gyorsan odalépett és átölelte a derekát. Mindkettőjükön mintha áram szaladt volna át.
-Hova lesz a séta kisasszony? – kérdezte a férfi, miközben elszabadult gondolatait próbálta kordában tartani?
-Csak a fürdőszobába akartam kimenni, de azt hiszem elkalkuláltam magam az erőnlétemet illetően – vágott egy grimaszt Julie, miközben szinte el is felejtette, hogy miért volt olyan sürgős nekiindulnia. Aztán rájött, hogy ha már eddig eljutott, akkor tényleg legjobb lesz, ha végig csinálja, mert amióta a katétertől megszabadították még nem könnyített magán.
-Megtennéd, hogy megvársz itt az ajtónál? – nézett segélykérően a férfira.
-Odabent boldogulni fogsz? – kérdezett Robert vissza, mert karjain érezte, hogy a lány súlyát nagyrészt ő tartja.
-Kénytelen leszek – suttogta  Julie, aki úgy érezte, e mellett a férfi mellett tartós pirulás az élete.

Robert idegesen rágta a szája szélét, amíg bentről a motozást hallgatta. Amikor a zuhany hangja is csatlakozott a benti neszekhez, még a szája is kiszáradt, ahogy Julie testét elképzelte a rá csorgó víz alatt. Basszus, ezt nem fogja kibírni! Emlékeiben kotorászott, hogy mennyi idő alatt jutottak el az ágyig, és nagyot sóhajtva könyvelte el, hogy ez egy örökkévalóság lesz. És akkor a legoptimistább verzióval számolt.
Az ajtón kopogtak és hamarosan a nővér lépett be Gregoryval. Robert a kicsi mellé lépett és fejével a fürdőszoba felé intett.
-Nem nézne rá, lehet, hogy segítségre lenne szüksége, mert elég gyenge még? Én meg... szóval, érti...
A nővér bekopogott, majd az ijedt válaszra elmosolyodva megkérdezte, segíthet-e bármiben. Az igenlő válaszra besurrant a résnyire nyitott ajtón.
Robert közben a fiát nézte. A kicsi a hátán feküdt tisztán, illatosan és abszolúte jókedvűen. A zsebében megrezzent a mobil és erről eszébe jutott, hogy még egy fotójuk sincs a kicsiről. Csinált néhány igazán jó felvételt, aztán megnézte, ki kereste. Kristen. Huh, a barátait fel sem hívta még a nagy hírrel. De hát mi a fenét mondhatott volna. Az újságban így is megjelent pár épületes baromság, ha abból csak egyet is hallottak, nem csoda, hogy nem tudják kivárni, amíg jelentkezik. Nagyot sóhajtva megnyomta a visszahívó gombot. Kristen szinte az első csengetésre felvette.

-Szia! Mondhatom szép, hogy az újságból kell megtudjam, mi történt veletek – förmedt rá azonnal. Rajtam keresett a fél világ, hátha én többet tudok, merthogy téged lehetetlenség elérni. Meg az igazat megvallva, nem is nagyon mertek hívni, hátha túlságosan ki vagy borulva. Rob! Mi történt, az isten szerelmére?
-Oké, igazad van, tényleg vad dolgok történtek az elmúlt napokban és még én sem tudom, merre álljak arccal. Az a legkevesebb, hogy hirtelen apa lettem. De ez a kicsi... csodaszép. Szebb, mint a mienk. – nevetett fel, ahogy a kis vámpírbébi az eszébe jutott.  -Az előbb csináltam róla néhány képet, majd küldök át. Julie meg... hát, majd lassan rendbe jönnek a dolgok. Remélem.

Julie állt a fürdőszobaajtóban és olyan sápadt volt, hogy a nővér aggódva nyúlt a csuklója után, hogy a pulzusát figyelje. De a lány olyan erősen kapaszkodott az ajtóba, hogy nem bírt vele továbblépni az ágy felé.
-Elnézést! – szólt oda Robertnek, -segítene kérem?
Robert megperdült és a telefont a kisasztalra dobva, már fel is kapta a lányt, aztán óvatosan az ágyra fektette. A lány bőre még nyirkos volt a zuhanytól, a könnyű hálóing második bőrként tapadt a testére. Olyan hirtelen lépett el mellőle, hogy majdnem felborította a széket az ágy mellett. Fogalma sem volt róla, hogy a lány szeme miért telik meg könnyel, de megijedt, hogy talán rosszul fogta meg, amikor felemelte.
-Ne haragudj, remélem, nem okoztam fájdalmat? – nézett rá aggódóan.
A lány csak a fejét rázta. Most mit mondjon, hogy á, dehogy; miközben a szíve törik darabokra, mert annyit még hallott a telefonbeszélgetésből, hogy ennek a jóképű palinak van egy másik gyereke is. Akkor alighanem ő is csak egy felelőtlen liba volt a sorban, akik az ágyán osztoztak.

Szerencsére Gregory türelme csak eddig tartott és hangosan reklamálni kezdett, amiért a felnőttek nem vele foglalkoznak. Robert szinte már gyakorlott mozdulattal emelte ki az ágyikójából és óvatosan Julie karjába fektette. Mielőtt elengedte volna, orrát összedörgölte a fiáéval, aki az érintéstől elhallgatott és kis kezével a férfi hajába kapaszkodott. Julie szinte fuldoklott az érzéstől, amit a férfi közelsége okozott. Közvetlenül a szeme előtt a kissé vöröses szőkésbarna hajat látta, ahogy egy apró kezecske kapaszkodik a rövid fürtökbe. Csak egy apró mozdulat lenne egy puszit adni arra a kis kézre, és mielőtt végiggondolta volna, mit tesz, már hallotta is a cuppanást. Robert levegőt venni is elfelejtett. Aztán rájött, hogy ezt a puszit nem is ő kapta, hanem ez a kis vakarcs, aki a méretéhez képest meglepő erővel mindjárt kitépi néhány hajszálát. Óvatosan odanyúlt és kibogozta az apró ujjakat. Ahogy felemelte a fejét, Julie rózsás arcát és enyhén elnyílt ajkát látta csak, aztán végig sem gondolva, mit csinál, egy könnyű csókot lehet rá és kiegyenesedett.
-Mindjárt visszajövök, addig legyetek jók! – krákogta és kisietett.

A folyosón a falnak dőlve fogta a fejét. Mi a jó francot csinál? Ennyit a visszafogottságról. Próbált lehiggadni, de nehéz volt, mert közben a lány forró leheletét érezte a száján. Fogta a telefonját és Gregory fotóit kezdte küldözgetni a létező összes rokonnak és barátnak, aki hirtelen az eszébe jutott, hátha ez eltereli a figyelmét. Nem járt teljes sikerrel, ezzel azért tisztában volt.

Julie etetni kezdte Gregoryt, aki azonnal sivalkodni kezdett, ahogy új játékszerét kiszabadították az ujjai közül. Közben arra gondolt, ha egy apró kis csók ilyen megsemmisítő hatással van rá, vajon milyen lehetett az az éjszaka, amikor a kicsi fogant? És ezzel a gondolattal megint eljutott oda, ahol az emlékek helyén óriási fekete lyuk tátongott.

Ha túl is tudja tenni magán azon a sokkon, hogy nyilván képes volt egy éjszakás kalandba bonyolódni ezzel a férfival, akkor is, felnőtt nő, aki nyilván járt nőgyógyászhoz. Akkor hogy a fenébe nem gondolt a védekezésre? Vagy éppenséggel a férfi. Bár, ha annak másik gyereke is van, akkor alighanem az a típus, aki a nőkre bízza a dolgot. Ezt mellesleg elég felelőtlen és veszélyes hozzáállásnak tartotta. Ezek után óhatatlanul is felmerült benne a kérdés, hogy ennek a csöppségnek vajon hány féltestvére lehet szerte a világban? El is határozta, hogy erre feltétlenül rákérdez, ha Robert ma még visszatér.

Ahogy az utolsó küldés gombot megnyomta, Robert már fogadhatta is az első hívót, Marcus személyében.
-Szia haver! Jó hallani végre felőletek, mert még Kristen se tudott mit mondani, hogy ami az újságban volt, abból mennyit lehet elhinni és mit kell elosztani öttel.
Robert nagy levegőt vett. Akkor most ez következik? Szépen, sorban elmondhatja hatvanhat embernek ezt az egész őrületet? Nem igazán volt hozzá kedve.
-Tudod mit, inkább beszéljünk erről személyesen. Ha van kedvetek, trombitáld össze a fiúkat és gyertek fel ma este. Majd a szüleimnek csinálok valami programot, aztán megiszunk pár sört és elmesélem, mi történt. Oké?
Marcus megígérte, hogy ott lesznek, aztán Robert Kristent hívta vissza.
-Figyelj, az előbb elfelejtettem mondani, ha gondolod, este gyere át, a fiúk is ott lesznek, beszélgetünk egy kicsit. Úgyis szükségem lenne pár független véleményre, ne adj isten jótanácsra, ti meg úgyis szerettek belekavarni az életembe, most itt a nagy lehetőség. Na, benne vagy? Akkor este, szia!

Azzal megfordult, hogy Juliehoz bemenjen, de a lány egy könnyű köpenyben a nyitott ajtóban álldogált. Könnyben úszó szemekkel nézett rá, amit nem értett, de hirtelen arra gondolt, hogy fájdalmai vannak. Segítőkészen nyúlt a karja után, de a lány felemelte a kezét és elutasítóan megrázta a fejét.
-Csak sétálni szeretnék egy kicsit, ami több, mint az ágy  és a fürdőszoba közti távolság. Bemennél addig, hogy a pici ne maradjon egyedül? Bár most aludt el.
Robert elgondolkodva nézett a szoba felé. Ha elaludt, akkor nagy baj úgysem történhet, úgyhogy Julie mellé lépett és a kezét a karjába fűzte.
-Nem akarom, hogy megszédülj vagy valami, járkálunk itt egy kicsit fel-alá, az ajtót meg nyitva hagyjuk, hogy halljuk, ha esetleg felébred. Na gyere, csak lassan!
Elindultak, de a beszélgetés elakadt. Julie csak azokra az utolsó szavakra tudott gondolni, amit hallott: „...most itt a nagy lehetőség. Na, benne vagy? Akkor este, szia!” – hát elég hamar összedobta a következő randit. Talán nem ártana figyelmeztetni, hogy gumival sok hasonló meglepetéstől megkímélhetné magát.
Robert közben arra gondolt, hogy milyen kevésen múlik néha, hogy egy séta mennyi örömet tud okozni. Boldog volt, hogy Julie felébredt, hogy a legnagyobb problémájuk jelenleg csak ez a memóriazavar. Ugyanakkor megőrült ettől az utóbbi gondolattól. Hogy fognak visszatérni a lány emlékei? Mikor? És addig mi lesz velük? Mindenképpen szeretett volna rákérdezni, hogy Julie mit tervez a kórház utáni napokra.

-Figyelj! – fordultak szinte egyszerre egymás felé. Aztán Robert mosolyogva kacsintott:
-Lányoké az elsőbbség.  Mondd csak!
Julie zavartan nézte a folyosó kövezetét maga előtt; ez a mosoly, alighanem ennek nem tudott ellenállni, igazi bűnbe vivő csábítás.
-Nem, nem olyan fontos, mondd csak, mit kezdtél el!
Robert egy sóhajtás után belevágott.
-Tudod, arra gondoltam éppen, hogy tulajdonképpen nem is kellene itt maradnod a kórházban. Otthon minden kényelmed meglenne, a kertbe is ki tudsz ülni a kicsivel. És segítséget is szerzek, hogy egy pillanatra se maradjatok egyedül. Meg hát ránk fér egy kis tanulás is, hogy mit kezdjünk Gregoryval, ha telepakolja a pelust meg ilyenek. Mi lenne, ha beszélnék a dokival és ha nincs ellenvetése, akkor hazamehetnénk végre. Nem tudom te hogy vagy vele, engem baromira nyomaszt ez az egész kórházi légkör. Ráadásul valakinek folyamatosan eljár innen a szája és az újságokban már annyi hülyeség jelent meg, hogy már csak ezért is jobb lenne végre otthon lennünk.

A lány zavartan hallgatott, Robert pedig rádöbbent, hogy valamit világossá kell tegyen a számára, ha azt akarja, hogy beleegyezzen a közös hazamenetelbe.
-Figyelj, tudom, hogy pillanatnyilag én egy vadidegen pasi vagyok a számodra. De ha nem velem jössz haza, akkor az emlékeid is lassabban térnek vissza. Szerintem. Én pedig itt ünnepélyesen megígérem, hogy amíg bármilyen részlet homályos, addig tied a vendégszoba. Vagy akár a nagy háló, és én megyek a kicsibe. Szóval, oda akarok kilyukadni, hogy csak azért nem foglak lerohanni, mert közös fedél alatt lakunk majd. Majd rájössz, hogy egy alapvetően ártalmatlan fickó vagyok. (Legalábbis megpróbálok az lenni – tette hozzá magában) És legalább látod majd, hogy a házban mindenütt ott vannak a nyomaid, ruhák, képek, könyvek, a munkád. Talán ezek is segítenek majd az emlékezésben. A kocsid még nincs, szerintem nem is kéne vele sokat foglalkozni, olyan helyen talált el a másik autó, hogy talán jobb lenne hagyni a javítást a fenébe és inkább egy újat venni, de hát ezen még ráérünk gondolkodni.

Julie szíve nagyot dobbant. Az első reakciója az elutasítás lett volna, de ahogy hallgatta a férfi lendületes beszédét, arra gondolt, hogy a kicsi miatt meg kell adja ezt az esélyt mindkettőjüknek. Ha meg a saját szemével látja majd, hogy a férfi nem képes a monogám kapcsolatra, akkor még mindig kisétálhat az ajtón a kicsivel. Gregory... végül is, miért ne, egész jó nevet talált neki az apja. Aztán hangosan csak ennyit mondott:
-Miért ne! Napról napra erősebb leszek, a varratszedésre visszajöhetek, és talán tényleg segít majd a környezet, hogy lassan visszakapjam az elmúlt heteket, hónapokat. Köszönöm, hogy felajánlottad.
Robert megütközve nézett rá, aztán csak vállat vont.
-Én nem tudom, mi ezen a köszönni való, szerintem természetes, de ha ettől jobban érzed magad...  Na, akkor máris megkeresem Jamison doktort és beszélek vele. Ma már aligha enged el, de holnap reggel itt leszek értetek korán. Gyere, menjünk be, úgyis mintha a manó nyekergését hallanám!


3 megjegyzés:

Henrieme írta...

Látom, hogy ebből a tévedések vígjátéka kezd kibontakozni! XDDDD Határozottan tetszik! Jaj Rob bébi, mint apuka! Jaj! ;)

Sokára lesz holnap!

Gabó írta...

Jutka pont így képzeltem az egészet. XD
Botladozva, pirulósan, félreérthető helyzetekkel. Ezt nagyon eltaláltad! ;)
Tetszett, ahogy Julie találgatta, hogy hogyan kerülhetett kapcsolatba ezzel a zavaróan ismerős, szürke szemű "idegennel" :D
Ittam? , te akartad? Miért nem védekeztem, Vagy Ő miért nem? XDDD
Na meg hát a félreértések. :O
Másik gyerek? Meg leszervezett randi? szegény lány mit gondolhat ezek után?!
Nagyon fordulatos, édes, újra udvarlós és továbbra is pirulós részeket kérnék ha lehet, kedves Írónő! ;) XDDD
Pusza érte, ismét egy élmény volt!

zsorzsi írta...

Az előző részben az orra ,most meg egy kis jóindulattal a neve ....tiszta én vagyok ez a kis prücsök !!!!Na jó ,gondolom ez nem jutott eddig senki eszébe ,hogy velem hozza össze ! XDD/Neked sem ! XDD /,de minden szentnek maga felé hajlik a keze . !!Itt nem a szenten van a hangsúly! XDDD Én csak komoly vagyok ,nem egy szent .Isten bíz ! XDDDDDDD A további részeket csak pzs. társaságában vagyok hajlandó végigolvasni ,mert ez a szipogás kikészít . XD