Túl az Óperencián 35.

-Rina, kérlek! Csak annyit mondj, hogy maradjak, és lemondom ezt az utat. Biztosan megértik. De tudnom kell, hogy tényleg veszed bármi hasznomat, ha itt maradok, nem csak ülök és nézem, ahogy anyád kezét simogatod. Tudom, hogy ez kegyetlenül hangzik, de a jövőm múlhat azon, hogy most mit lépek. Nem mondogathatom a Hivatalnál sem, hogy legyenek türelemmel, meg kell mondanom, mikortól számíthatnak rám.

-Rick! Menj el! Tudom, hogy önzés azt várnom tőled, hogy ülj itt velem és erősítsd bennem a reményt,, mert azt is tudom, ha elmész, akkor is gondolsz ránk, úgyhogy ne csinálj már ebből ekkora problémát és menj! Jól elleszek apával, bár sok segítségre neki sincs szüksége. Szerencsés volt, hogy a bal csuklóját törte el. Ellátták, gyógyul. Hazaköltözöm és főzök, mosok rá, ennyit tudok segíteni, bár most úgyis a munkával próbálja lekötni a gondolatait. Látom rajta, mennyire retteg, hogy elveszítheti anyut.

-Anyámék a jövő hét végén érkeznek. Egy pillanatig se habozz, ha segítségre van szükséged, hívd fel őket! Ígérd meg!

-Oké, megígérem, de most már hagyjuk az őseinket, holnap elmész és azt akarom, hogy legyen mire emlékeznem a magányos éjszakákon! – simult Rickhez Sabrina, és a fiú gondoskodott róla, hogy így is legyen.

*

Olivia zihálva ült fel az ágyon, homlokát jéghideg veríték verte ki, a szíve úgy zakatolt, mintha ki akarna törni a mellkasából. Valami rosszat álmodott, ennyire emlékezett, de hogy mit, azt már a feledés homálya lepte. A gyerekét féltette… azt a nagyot, aki már a tengeren van, és azt a picit, aki még a szíve alatt rugdalózik. De mi lehetett a baj? Akárhogy erőltette, az emlék nem tért vissza. Alex mocorgott mellette, hosszú ujjaival a párnáján tapogatózott, őt keresve. Amikor nem találta, a szeme kipattant és akkor észrevette őt, ahogy a sötétben mélyeket lélegezve ül az ágy közepén.

-Mi a baj? Rosszul vagy? – suttogott az aggódástól és az álomtól még karcos hangon, mire mellébújt.

-Nem, csak rosszat álmodtam, de már el is felejtettem, mi volt az.

-Mondtam neked, hogy sok lesz vacsorára  az a rengeteg guacamole, amit eltüntettél egy kazalnyi pirítóssal. – dünnyögte a férfi és még szorosabban húzta magához az asszonyt. –Ég a pokol, mi?

-Nem tehetek róla, az avokádót minden formájában szeretem, ha meg még ilyen jól ízesítik is, mint Naomi, akkor képtelenség ellenállnom neki. De nem a gyomrom rendetlenkedett, csak valami vadat álmodtam. Jó lenne emlékezni, hogy mi volt, de csak a félelemre emlékszem, amit éreztem. 

-Ha féltél, akkor jobb is, hogy elfelejtetted. Nincs mitől félned, amíg én itt vagyok melletted – mormolta a férfi és orrával az asszony virágillatú nyakába szuszogott.  –Ez valami új illat, még nem éreztem rajtad.  De olyan, mintha Sta Lucián lennénk, ott volt a virágoknak ilyen bódító illata.

-Hát, legutóbb mellényúltam, amikor a testápolók között válogattam és a régi jól bevált semleges illatú helyett az egzotikus álom névre hallgatót vettem el. De kellemes volt, úgyhogy most ezt használom.

-Helyes. Akkor, ha már felébresztettél, meg is vizsgálom, hogy mindenhol rendesen bekrémezted-e magad, azaz,  érzem-e mindenhol ezt az illatot. Maradj egészen nyugodtan, hogy alaposan megvizsgálhassalak!

Később, Alex az orrában a szigetvilág egzotikus virágainak illatával és sejtjeiben a gyönyörnek az utórezgéseivel elégedett álomba merült, Olivia pedig hajnalig végképp megfeledkezett a rémálmáról.

*

-Oh, anya! – simogatta meg Sabrina az anyja szinte áttetsző bőrét, amely a kórházi világítás fényében már teljesen elvesztette a kanári szigeteki barnaságát. –Otthon minden rendben van. Tony rendíthetetlenül próbál önálló lenni, alig hagyja, hogy segítsek neki, és szinte mindig rólad beszélgetünk. …Rick reggel kihajózott. Máris hiányzik. Ráadásul elkövettem azt a hibát, hogy kikísértem a kikötőbe és így láthattam a munkatársait is. Van köztük egy barna lány, valami Vicky… hát, azt hiszem, most erősnek kell lennem és bíznom Rickben, mert olyan alakja volt annak a csajnak… egy bombázó, de tényleg. Majdnem olyan magas, mint Rick, de vékony, hajlékony, véget nem érő lábakkal, kerek mellekkel, komolyan, mint egy modell. Arról nem volt szó, hogy a tudományos munkatársak ilyen csinosak lesznek. Azt hittem egy csomó szakállas, bajuszos férfival lesz összezárva. Na, mindegy is, két hét múlva itt lesz, addig pedig talán kitart a tegnap éjszaka emléke. Reggel alig bírtuk összekanalazni magunkat, de legalább jóllakottan ment csatába a hercegem, ha érted, miről beszélek.

-É.r.t.e.m – érkezett a karcos hang az alig mozduló szájról, mire Sabrina majdnem felsikított. Hirtelen nem is tudta, hogy az öröme vagy az ijedtsége nagyobb  most, hogy az édesanyja végre magához tért.  Jézus, mi minden hülyeséget összehablatyolt, mert azt hitte, egy szót sem hall az egészből, egyszerűen csak jó volt kibeszélni magából a kétségeit. Bokáig elvörösödve nyomta meg a nővérhívó gombot, aztán Sandra fölé hajolt és egy puszit nyomott a homlokára.

-Jó, hogy itt vagy végre velünk, de egy szót se higgy ám el abból, amit itt összehordtam.

Az anyja gyengén, de érezhetően megszorította a kezét és Sabrina érezte, ahogy a megkönnyebbülés könnyei lassan lefolynak az arcán. A belépő orvos mindent értve sietett oda az asszonyhoz, a kezében tartott mappára feljegyezte az aktuális értékeket, amiket a műszerek mutattak, aztán kiküldte a lányt, amíg egy sor vizsgálatot elvégeznek. Sabrina a könnyein át mosolyogva Tonyt tárcsázta és a félelemtől elszoruló hangot hallval újra elpityeredve csak annyit mondott: -Magához tért és megszorította a kezem.

*

Damien Stielman új törzshelye nem messze volt Joe kocsmájától. Nem akart oda járni, mert tartott tőle, hogy összefut Tallis Harmonnal, vagy azzal a Maitland kölyökkel, vagy bárki mással, aki hallott róla, hogy keresik őt és a barátait. Még Joeból is kinézte, hogy első dolga lenne jelezni a rendőröknek, hogy visszatért. Ez az új hely korántsem volt olyan hangulatos, de a hozzá hasonló kétes figurák láthatóan háborítatlanul söröztek a félhomályos helyiségben, amelynek két vészkijárata is volt, mert ezt nem mulasztotta el még a legelején lecsekkolni.

Amíg távol volt, valami rejtélyes oknál fogva Alex Maitlanden járt az agya. Ha csak egy kicsit józanabbul vizsgálja meg a dolgot, ő is beláthatta volna, hogy a múlt már régen nem olyan fájó seb, a nővére halála jószerivel eszébe sem jutott volna, ha időnként Alex Maitland  vigyorgó képébe nem ütközik a lemezboltok kirakatában. Egyszerűen irritálta a pasas, és ez a régen táplált gyűlölet valami revansért kiáltott. A vicc csak az volt, hogy már nevén se tudta volna nevezni, miért akar revánsot venni, egyszerűen csak akarta. Talán a múltkori felsülésük táplálta ezt az igényt, hiszen akkor a kölyök barátnője túl könnyen megúszta a dolgot. Köszönhetően annak a kis paprikajancsinak. Soha többé nem követi el újra azt a hibát, hogy másra bízza a bosszú beteljesítését. Nem. Majd ő maga veszi kezébe a dolgot. Először is meg kell tudnia, hogy a srác és a kis barátnője itt vannak-e a városban.

*

Rick vigyorogva koccintotta össze a sörös üvegét a vacsora mellett Hal-lal és Martinnal, a két közvetlen kollégájával, és kicsit kisebb lelkesedéssel Vicky Dallasszal, a harmadikkal, aki zavaróan sugározta magából a szexualitást. Olyan volt, mint egy sztriptíztáncosnő egy egyetemi tanár agyával ötvözve. Szédítő keverék. Vaknak kellett volna lennie, hogy ne lássa meg benne a nőt, és az sem könnyítette meg a dolgát, hogy már első nap olyan feladatot kaptak, hogy a tengeri térképen kellett bejelölniük egy nagy paksaméta papír alapján a már feldolgozott adatokat. Amikor a ceruzája Vicky térkép fölé hajló melle alá gurult és a nő láthatóan jól szórakozott rajta, hogy nem merte elvenni, hát úgy érezte magát, mint egy szégyenlős kamasz, és ez idegesítette. Neki az ilyen nők valamikor … úgy fél évvel korábban meg sem kottyantak volna. Ő lett volna az, aki zavarba hozza őket, most meg ott idétlenkedett mellette, ráadásul még azt is érezni vélte, hogy ég a füle, ami azt jelenti, hogy vörös volt, mint a főtt rák. A csaj nyilván jól szórakozott rajta. A többiek még ugratták is, hogy micsoda mázlista, már első nap így összehozta a jó sorsa a hajó bombázójával, bár, erről neki személyesen egész más volt a véleménye. Azt mindenesetre érezte, hogy baromi hosszú lesz így a két hét. 

-Ki volt az a kis helyeske, aki a nyakadban lógott reggel az indulásnál? – szólalt meg a lány, és Ricknek el kellett ismernie, hogy a fantasztikus idomokhoz eszelősen szexi rekedtes hang társul.

-A barátnőm. – motyogta, miközben a szemét forgatva nézett a két jómadárra, akik hüvelykujjukat feltartva mutatták, hogy a kis barátnő is  remek portéka volt ugyan, de azért nem kellett volna ezt ilyen őszintén ennek az érdeklődő szexbombának a tudomására hozni .

-Régóta együtt vagytok? – kérdezte most a lány és a sörös üveget az asztalra téve, ujjaival végigsimogatta a karcsú üveget. Rick szeme a gyűrűsujjon fehérlő csíkra tapadt.

-Már évek óta. De ahogy elnézem, mintha a te ujjadon is lett volna még nem olyan régen egy gyűrű. Férjnél vagy? – kérdezett vissza reményei szerint nyilvánvalóvá téve, hogy számára egy férjes nő még akkor is tabu lenne, ha az illető önként kezdeményez egy csak testiségre alapozó kapcsolatot. Vicky egy pillanatra elgondolkodva nézte, aztán megrázta a fejét.

-Már nem. Diákszerelem volt, amit egy vidám vegasi éjszakán törvényesítettünk. Ahogy kézhez kaptuk a diplománkat, már tudtuk, hogy elkapkodott dolog volt, de lusták voltunk végigcsinálni a hivatalos macerát, így csak most, az ötödik házassági évfordulónkon írtuk alá a válási papírokat. De már két éve külön éltünk. Jordan amúgy is amolyan irodakukac… jobban szereti a hivatalos munkaidőt és a könyvtári kutakodást, nekem viszont sokak szerint még az ereimben is sós víz folyik. De ha a Hivatal könyvtárában akarsz adatokhoz jutni, Jordan a megfelelő ember,  még komputer sem kell hozzá, csalhatatlanul megmondja, hogy találsz-e anyagot és ha igen, akkor melyik sorban. 

A beszélgetést az expedíció vezetője, Jack Corliss  felbukkanása szakította félbe. Az ismert és elismert tudós, a Systems Laboratory  igazgatója, aki az élet eredetére vonatkozó rendhagyó elméletéről ismert, és aki korábban a NASA-nál is dolgozott, a mélytengeri hőforrások ökoszisztémáit kutatta ezen az úton. Az ő feladatuk pedig a kutatás során keletkező töméntelen adat feldolgozása és rendszerbeállítása volt, hogy aztán Corliss azokból megalkothassa a maga végkövetkeztetését. 

Sok tudós leszűkíti a vizsgálódása területét, és izolált rendszerekben gondolkodik, mert úgy egyszerűbb. Az óceánban viszont nem lehet elkülönítve tanulmányozni a dolgokat. A megkövesedett óceáni üledékek tanulmányozása elsősorban geológiai, paleontológiai probléma. Ezek az üledékek azonban viszonylag fiatalok, és a jelenleg élő szervezetek is kölcsönhatásban állnak velük, így rögtön bejön a képbe a biológia. Tehát a felszíni vizek biológiáját és az áramlatok fizikáját is figyelembe kell venni, továbbá azokat a kémiai reakciókat, amelyek a tengervízben zajlanak. Az oceanográfia üzenete az, hogy minden mindennel összefügg.

Carliss az óceán fenekéről származó sziklákat tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy azokat melegvízű források is alakították. Ezután expedíciót indított a mélytengeri hőforrásokhoz, ahol rengeteg élőlényt találtak, és fényt derítettek arra, hogy az ilyen hőforrások környékén egész sor élőlény - baktériumoktól a halakig - él szoros kölcsönhatásban a hőforrással és egymással. Növények nincsenek, mert nincs napsütés. Most pedig az eddigi adatokat kellett ellenőrizniük és igazolni a felállított elmélet helyességét. Rick már alig várta, hogy a gondolatait végre valami olyan probléma kösse le, ahol a megoldás törvényszerűségeken alapul.

Túl az Óperencián 34.

A hír még a többieket is letaglózta, pedig ők csak felületesen ismerték az Adams szülőket, leginkább Sabrina iránti szimpátiájuk miatt érezték erősebbnek a gyomrost, mint amikor a híradóban hallva hasonló esetről, merő emberi jóérzésből éreznek együtt az ismeretlen  szerencsétlenül járókkal.

-Szegény kislány! – sóhajtott nagyot Olivia és Alexre nézett, aki idegesen rágta a szája szélét.

-Fogalmam sincs, mi lenne most jobb. Írassam át a mi jegyeinket is, vagy jobb lenne, ha csak később mennénk utánuk? – nézett tanácstalanul a feleségére, aki Rick után biccentett.

-Kérdezd meg tőlük! Azt fogjuk tenni, amit ők szeretnének.

Amíg Alex eltűnt a fia szobájában, a többiek önkéntelenül is halkabbra vették a hangerőt. Naomi az előbbi döbbenet után visszatért a bombasztikus hírre.

-Mit szóltak a gyerekek? – intett fejével a folyosó irányába.

-Hát, Rick egyelőre meg van rémülve és azt hiszi, ez nekünk csak  játék, egy jó adag önzéssel vegyítve… és néha már magam sem tudom, nem neki van-e igaza. Ha nem velünk történt volna meg, azt mondanám, vicces, de így… igazából kicsit rémisztő.  Nem olyan régen azt mondtam éppen neki, amikor kérdezte, miért nem veszünk egy új kutyát Norton után, hogy kis ölebet én nem szeretnék, egy nagy kutyához meg talán már túl idősek vagyunk. Hiszen, ha eléldegél 10-15 évet, akkor is 60 felett leszünk mind a ketten, és ki tudja, bírnánk-e erővel. Erre itt van ez… és ezt bírni kell erővel, egészséggel, szellemileg és kondícióval is… hát, nem mondom, hogy nem vagyok én is megijedve. De hát ez a kicsi annyira jönni akar… nem tehetem meg, hogy eldobom, csak mert megbolondult a szervezetem. Ha így alakult, nyilván megvolt ennek is az oka. Kezdek hinni egy felsőbb hatalomban, amely ha megkésve is, de talán kompenzálni akar a múltért.

-És mi lesz így a költözéssel?

-Nem tudom. Most minden attól függ, hogy mi történik Tonyékkal. Ha Sabrina úgy dönt, hogy segítségre van szükségük, akkor akár holnap megyünk utánuk. Egyébként még akartam hagyni pár hónapot, amíg itt is elintézünk mindent. A házat nem adjuk el egyelőre, mert ki tudja, még akár mi, akár a gyerekek, hasznát tudjuk venni. Ott meg még el sem döntöttük, hogy az ingatlanos által javasolt házak közül melyiket válasszuk.

-Nem nagyon húzhatjátok az időt, mert nagy hassal a te korodban már nem biztos, hogy veszélytelen lenne.

-Kösz, hogy emlékeztetsz rá! – húzta el a száját Olivia. –Azt hiszem, ettől tartok a legjobban, hogy mindenki amolyan csodabogárként fog kezelni minket. Már előre látom, hogy aki nem ismer, majd gratulál az unokához, mert nyilván épeszű ember ebben a korban már nem kismama. Istenem, nem hiszed el, de ott Sta Lucian gondoltam is rá, hogy ha valaha elmentünk volna oda, akkor ott biztosan teherbe estem volna még Corinna után. És így is lett, akkor, amikor már egyikünk sem gondolt volna rá. 

-Akkor felejtsd el, hogy mi is elmegyünk oda! – szólalt meg mellettük Dekker, aki látszólag a Greg és Julia közti beszélgetésre figyelt, de ezek szerint a füle a felesége és Olivia közti szavakra figyelt. Naomi elvigyorodott.

-Életem, lehet, hogy ahhoz a sziget atmoszférája azért kevés lett volna. Nézd meg, hogy Alex milyen gyengédséggel veszi körbe a feleségét, te meg néha úgy beszélsz velem, mint egy házvezetőnővel, akivel ráadásul még elégedetlen is vagy.

A további vitát Alex felbukkanása szakította félbe. Leült a felesége mellé, és a kezét a kezébe fogva halkan beszélni kezdett.

-A taxi mindjárt itt lesz értük, kaptak helyet a ma esti gépre. Szegény kislány nagyon ki van borulva. Rick azt mondja, ha meg tudjuk oldani, mi is menjünk utánuk, amilyen hamar csak tudunk. Írt egy levelet Zorának és Jasonnak a kórházi ügyekkel kapcsolatban, úgyhogy nekem nagyon úgy tűnik, most egy jó ideig nem is nagyon jönne ide vissza. Ráadásul hamarosan a munkája is elkezdődik, és aggódik, hogy Rina egyedül marad Tonyval és az anyja ápolásával. És itt még a legjobb verziót vette számításba. Abba bele sem akar gondolni, mi lesz, ha elveszíti. 

-Holnap elmegyek dr. Dinebrockhoz és ha szabad, máris rendelheted a jegyeket. – bólogatott Olivia. –Te meg addig dönts a képek alapján és vedd meg valamelyik házat. A berendezés maradhat, azzal együtt vesszük meg. Mire odaérünk, már nem akarok szállodában lakni, hanem egyenesen megyünk az új otthonunkba. – vett mély levegőt Olivia. Nem akarta elkapkodni a dolgot, de úgy látszik, most nem a terhessége lesz az egyetlen, amiben váratlan és ösztönös döntéseket kell hozniuk.

*

Rick és Sabrina a repülőn ülve, egymás kezét fogva nézett szótlanul maga elé. A csöndet végül a lány szakította meg.

-Nem akarok Friscóig rájuk gondolni, beszélgess velem kérlek… bármiről! – hajtotta a fejét a fiú vállára.

-Ne haragudj, gondolnom kellett volna rá, de annyira tele van a fejem anyámékkal, hogy nem is jutott eszembe, neked is jól esne most némi vigasz.

-Mi a bajod ezzel a gyerek-dologgal? – nézett rá a lány és a szemében Rick meglepve fedezte fel az őszinte értetlenséget. Sabrina szerint, ami a szüleivel történt, az maga az élet csodája és csak így szabadna neki is gondolni rá, de igazság szerint túlesve az első sokkon, a kérdések a fejében csak tovább sokasodtak. 

-Rengeteg bajom van vele. – sóhajtott fáradtan. –Először is a koruk. Anyám 50 éves. Szerinted mekkora az esélye, hogy ebben a korban veszélytelenül hordjon ki egy nő egy kisbabát? Amikor még a sokkal fiatalabb szervezetnek is óriási próbatétel. Az apám meg… komolyan mondtam… 73 éves éves lesz, mire ez a kislány leérettségizik. Ha megéri. ...Ki fogja őt komolyan venni, amikor majd játssza a szigorú apát? És nem is nagyon hajthatja el a lánya udvarlóit, hiszen jó lesz, ha még időben gondoskodik róla valaki…

-Hééé, állj csak le! – hörrent fel a lány. Ne beszélj úgy a hugodról, hogy az a kislány, meg az ő lányuk. És én is tudom – mielőtt leintesz – hogy idősek lesznek, de ne akard eltenni őket idő előtt láb alól. Hol van az megírva, hogy apád nem lehet egy jó karban lévő hetvenes, aki még hatvannak se nagyon néz ki… ? És nem utolsó sorban ott leszel te is, egy védelmező testvér. 

-Na, pont ez a bajom… az én kontómra ők ne játszanak papás-mamást! Mit kezdek én majd 40 évesen egy tinédzser testvérrel?

-Ha engem kérdezel, akkor szerintem imádni fogod. És ő is imádni fog téged. És remek testvérek lesztek. De mondom, nem elsősorban a te felelősséged lesz. Apádék nem neked szülik ezt a kislányt, hanem maguknak. Csak neked is lehet benne örömed. Ennyi.

-Rina! Bármikor történhet velük valami, és akkor szerinted ki lesz a gondviselője?

-Rick! Nekem ne mondd, én tudom, hogy bármikor történhet valami tragikus… nézz meg engem, az anyám élet-halál között, az apám arcára pedig már nem is emlékszem.  De boldog lennék, ha lenne egy testvérem, akivel kapaszkodhatnánk egymásba, és tudnám, hogy nem maradok egyedül a világon. 

-Sosem maradnál egyedül, mert én itt lennék neked. – simogatta meg a lány könnyáztatta arcát a fiú.

-Ne akard, hogy kimondjam, mert rettegnék tőle, hogy bevonzom a bajt, de veled is bármikor történhet valami. Ha a legjobb verziót nézzük, akkor csak annyi, hogy beleszeretsz valaki másba és elhagysz. Egy testvér nem hagy el soha!

-Oké, értem én, hova akarsz kilyukadni, de 25 év korkülönbséggel hogy lehet egyáltalán testvérnek érezni azt a kis vakarcsot?

-Hát, ez majd kiderül, ha megszületik. Sok nő a saját gyerekéről sem tudja elképzelni, hogy fogja magát anyának érezni egyik napról a másikra, aztán mégis megtörténik. Vagy gondolj az apádra! Egyedül élte az életét, aztán egy napon anyád eléállt és arra kérte, adjon egy darabkát a májából egy gyereknek, akiről addig nem is tudott. És nemcsak becsületből tette meg, amire kérték, hanem mert meglátott téged, és tudta, hogy attól a pillanattól fogva ő az apád lett. 

-Na, látom, a családi legendárium téged is megtalált. Melyikük mesélte el?

-A mamád. … és én becsülöm érte, hogy nem titkolja el ezeket a dolgokat, pedig én nem is értettem vele egyet. Ha én lettem volna a helyében, azt hiszem, másként cselekedtem volna az első pillanattól kezdve.

Rick egy pillanatra elmerengett a múlton. Ő sosem gondolt bele sem az apja, sem az anyja helyzetébe, csak elfogadta, hogy valaha megvoltak a maguk problémái, de aztán a szerelmük erősebbnek bizonyult minden nézeteltérésüknél. És úgy látszik, jól döntöttek, ha a mai napig kitartott. 

-Tudod, attól félek leginkább, hogy Corinna pótlékát fogják látni ebben a gyerekben. A halálát az elmúlt 15 évben sem tudták feldolgozni, erre most belevágnak ebbe.  Olyan mintha szülnének maguknak  egy új Corinnát. Őrültek.

-Nem őrültek, csak szeretik egymást. És a sors megviccelte, vagy éppenséggel megjutalmaztak őket a sok régi szenvedésért – nézőpont kérdése, de most boldogok. Ne vedd el tőlük ezt az örömet azzal, hogy te haragszol rájuk!

-Nem haragszom, csak összezavartak. Annyi érzelem dolgozott bennem amúgy is a kettőnk kapcsolata miatt, amiket még helyre sem tettem magamban, erre rám borították még ezt is; ráadásul még át is költöznek Friscóba. Huh, egyik csapás a másik után! – nevette el kényszeredetten az utolsó mondatot.

-Attól félsz, hogy rád telepednek majd? Ez hülyeség. Én nem ilyennek ismerem őket. És a picivel lesz éppen elég dolguk.

-Nem, attól félek, hogy én fogom a könnyebb utat választani, ha ott lesznek a közelemben. Már kezdtem magam felnőttnek érezni, de ha ott lesznek a szomszéd utcában, akkor akaratlanul is megint egy gyerek leszek, akit bármikor ellenőrizhetnek.

-Rick! Ez hülyeség! Csak nem kell majd a fél világot átutazniuk, ha látni akarnak, de szerintem, nem fogtok sokkal többet találkozni. Te sokat leszel távol, Oliviát elfoglalja a pici, apádnak meg valami terve is van… amikor a múltkor anyáék előtt beszélt róla, elég érdekesen hangzott.  Tonyn látszott, hogy alaposan meglepte őt… még mindig neheztel apádra, amiért a múltban keresztbe tett neki, de most mintha helyükre kerültek volna köztük a dolgok, nem úgy láttad?

-Milyen terve? – ráncolta a homlokát Rick, de bárhogy erőltette az emlékezetét, nem ugrott be semmi az apjával folytatott beszélgetésekből, ami erre utalt volna.

-Nem tudom pontosan a részleteket, de a zeneterápiával volt kapcsolatban, arra emlékszem, mert Tony még meg is jegyezte, hogy úgy látszik a fia után Alexet is magával ragadta a jótékonykodás, mire az apád azt mondta, hogy ez nem olyan jellegű program lesz, mint a tied, hanem egy tartós iskolai képzésről van szó, amikor a zenén keresztül  az általános készségeket próbálják majd fejleszteni, a viselkedészavaros gyerekek beilleszkedését, ilyesmi. De majd biztosan elmeséli, ha megkérdezed tőle. Csodálkozom, hogy nem hallottad, mert nagyon lelkesen mesélt róla. 

Rick arra gondolt, hogy az utóbbi időben eléggé el volt foglalva a saját gondolataival, talán kicsit figyelmetlen is volt a környezetével szemben. De hát annyi mindent történt vele az utóbbi időben, Jeremy balesete, az azt követő idegnyúzó időszak, a veszekedésük Sabrinával, a kórházi munka, a békülés, a munka, és most a hír, hogy testvére születik, szinte egyszerre azzal, hogy az imádott barátnője elvesztheti az édesanyját… tény, hogy nem maradtak szabad gyökei több, még újabb és még meglepőbb információk befogadására. Most azonban hazatérnek és remélhetően a dolgok lelassulnak annyira, hogy szépen lassan ő maga is feldolgozhassa a körülötte zajló világ történéseit, és leginkább, hogy megtalálhassa bennük a saját szerepét és helyét. Egy dologban biztos volt, hogy ez a hely közvetlenül ott lesz valahol Sabrina Brighton oldalán. És hogy ezt az elhatározást komollyá tegye, magához húzta a lányt és megcsókolta, alaposan. Sabrina pedig úgy döntött, hogy bármit is jelentsen ez a csók, az neki csak jót hozhat, úgyhogy félretéve minden szorongást, ami az otthoni hírekkel volt kapcsolatos, most kicsit megnyugodva elhelyezkedett a fiú mellkasán és lehunyta a szemét. Rick-kel az oldalán bármivel meg tud birkózni – ez volt az utolsó gondolata, mielőtt elnyomta az álom.

Túl az Óperencián 33.

Alex rácsukta az Adams házaspárra a taxi ajtaját, aztán a tetőt megütögetve jelezte a sofőrnek, hogy indulhat. Ahogy a sarkon elkanyarodott a kocsi, nagyot fújva megfordult. Olivia karba tett kezekkel állt a kapunál.

-És megálltad, nem szóltad el magad, pedig volt egy pillanat, amikor azt hittem... Mindenesetre a dicséret kijár, mert egészen civilizáltan viselkedtél már Tonyval.

-Hát, sokat segített, hogy ügyvéd létére a New York Yankees csapatának szurkol, és meglepően képben volt az idény összes meccsével kapcsolatban. Olyan sztorikat mesélt a csapatról, amiket még sosem hallottam, pedig már apámmal is kijártunk a meccsekre. 

Olivia tisztában volt vele, hogy Alex azért beszél erőltetett vidámsággal a baseballról, mert azt a másik témát igyekszik kerülni. Pedig már nem sokáig tehetnek úgy, mintha nem történt volna semmi. A tekintete Rickre és Sabrinára siklott, akik összekapaszkodva álltak és őt nézték. Hát igen, úgy látszik Rick, mint már annyiszor, most is megérezte, hogy valami titok lappang. Kisgyerekként a karácsonyi ajándékot alig tudtál titkolni előle, de úgy látszik a megérzései még mindig működnek. Nagyot sóhajtott, aztán Alex kezéért nyúlva odaintett a fiataloknak:

-Gyertek! Valamit meg kell beszélnünk.

*

Rick pontosan tudta, hogy most olyat fog hallani, aminek nem biztos, hogy örülni fog, de amikor az anyja kézen fogta az apját és egy nagy levegővétel után kibökte a mondandóját, hát, nem sok hiányzott hozzá, hogy padlót fogjon. Először elnevette magát. Ilyen nincs! Sabrinára nézett, akinek előbb tátva maradt a szája, aztán elvigyorodott és megölelte Oliviát. Aztán a fiú egyre komolyabb lett. Az apjára nézett, aki egy büszke, boldog mosollyal magához húzta az anyját és Rick abban a pillanatban meg tudta volna ölni. A hülye férfigőg!

-Hogy lehettetek ennyire felelőtlenek? Jézusom, most azt hiszitek, hogy ez egy jó hír? Anya! Én igazán szeretlek, de ez … egyszerűen szavakat sem találok.

-Rick! Nyugi! Ez csak egy testvér, nem a világvége – nevetett az apja és Rick hirtelen előre lódult és megragadta az apja mellén a pólót.

-Szerinted képes lenne kihordani? Szerinted egészséges lenne az a gyerek? És leginkább arra felelj nekem, mi lesz vele, ha te egy nap eltűnsz az életéből, mert a magas vérnyomásod vagy a mit tudom én milyen egészségügyi problémád a koroddal szövetkezve véget vet a dalnak? Ki fogja felnevelni? 54 éves vagy… 72 leszel, mire érettségizik. – a fiú szinte hörgött a felháborodással vegyes félelemtől, ahogy a kérdéseire máris megvoltak a maga válaszai.

Alex rezzenéstelen arccal hagyta, hogy a fia, akinek az ő véleménye szerint még igencsak ott a seggén a tojáshéj, olyan kérdéseket tegyen fel neki, amikre ő nem tudott, nem akart válaszolni. Aznap, amikor Olivia sápadtan fogadta, aztán egy papírlapot tolt eléje, hát, benne is tótágast állt a világ. Fogalma sem volt róla, hogy örüljön, vagy féljen, aggódjon vagy tervezgessen. Csak a felesége szemét látta, aki tőle várt biztatást és segítséget. Hogy elvetessék… amikor valóságos csodaként megfogant? Ez fel sem merült. Elolvastak egy csomó cikket, ami az időskori terhességgel foglalkozott, konzultáltak nőgyógyászokkal és gyerekorvosokkal, kikérték a véleményüket a korábbi májprobléma kapcsán is, és mindenki zöld utat adott. Ettől persze még féltette Oliviát, még végiggondolta a jövőt, de egyetlen pillanatra sem kalkulálta be Rick ellenérzését ezzel kapcsolatban.

Amikor Rick valamennyire lehiggadt, úgy nézett a saját kezére, amivel az apja pólóját szorongatta, mintha nem is hozzá tartozna. Erőnek erejével ellazította az ujjait és elengedte az anyagot, aztán valami suta  mozdulattal kisimította az összegyűrt pamutot. Alex közben moccanás nélkül várt. Olivia sápadtan nézte őket.

-Hány hetes? – kérdezte meg halkan Sabrina és kezét az asszony asztalon remegő ujjaira tette.

-Ez a tizenkettedik hét motyogta Olivia.

-És jól vagy?

-Sose voltam még ilyen jól. Ricknél és Corinnánál is majd meghaltam az első hetekben, de most semmi.

-De hogyhogy…? – motyogta a fiú.

-Azt hittem, hogy én már … szóval, érted… már elég bizonytalan volt egy ideje, gondoltam, itt a klimax, és akkor mentünk el apáddal a Karib-szigetekre. Kicsit felszedtem az utóbbi időben… aztán mire észbekaptam, hogy nem az esti nassolások eredménye, addigra már … az is kiderült, hogy kislány.

-Jézusom! – fogta a fejét a fiú, aztán az apjára nézett. –Soha többé ne beszélj nekem a biztonságos szexről!

-Rick! Az apáddal beszélsz! – csattant fel Olivia. –Egyikünk sem gondolta, hogy a mi korunkban még így megtréfálhat a sors, hidd el, hogy mi is megijedtünk, mert gondolj rólunk bármit is, de nem akartunk már egy bébit, hacsak nem az unokánkat… igaz, azt se mostanában. De az orvosok szerint egészséges ő is, én is… hogy ölhetnék meg egy gyereket, pusztán csak azért, mert nem a legjobbkor érkezik?

-Persze, tudom… az eszemmel értem is, de ugyanakkor képtelen vagyok felfogni, hogy tudjátok-e mire vállalkoztok, vagy csak az örömtől nem látjátok a tényeket? Egy kisbaba éjszakánként nem hagy aludni, ha nagyobb lesz, nyafogni fog, erőszakos lesz, hisztis, az idegeitekre fog menni.

-Most magadról beszélsz, fiam? – nézett rá lapos pillantással az apja. –Egyébként, ha elfelejtetted volna, volt alkalmunk rajtad és a hugodon már megtapasztalni a kisgyerekes lét örömeit. 

-De akkor ti is fiatalok voltatok. Ez a gyerek meg olyan lesz, mintha az unokátok lenne.

-És az unokánkat se csapnánk le, ha éjszaka felsírna. – forgatta a szemét az apja.

-Szóval ezért akartok San Franciscóba költözni? – nézett az anyjára a fiú, és Olivia elmosolyodott.

-Mégis csak jobb, ha őrá fogjuk, mintha azt mondanánk, hogy a te közeledben szeretnénk lenni, nem? De ne aggódj, ez nem jelenti azt, hogy majd neked kell vigyáznod a hugodra, ha nekünk valami programunk lenne.

-Nagyon vicces! – grimaszolt a fiú, aztán Sabrinára nézett, aki csak csendesen mosolygott magában.

-Ó nem, nem akarom ezt a madonna-mosolyt! Azt ne mondd Rina, hogy te is!

-Mit mondjak, a te humorod sem sokkal jobb! – nyújtotta ki a nyelvét a lány. –Nem is tudom, ha így fogadod a saját hugod születésének hírét, mit szólnál a gyerekedéhez… de sok jóra nyilván nem számíthatok. De nyugi, nem leszel apuci! 

-Pedig vicces lett volna, ha együtt szültél volna az anyósoddal – kuncogott Alex, mire a fia a szemét forgatva felállt.

-Oké, nekem ennyi mára elég volt. Nem tudom, mit mondhatnék… gondolom illene gratulálnom, de ne haragudjatok, egyelőre még nem megy. Megértettem, hogy ti már eldöntöttétek a dolgot, sőt már az időből is kifutottatok, ez a kislány meg fog születni… és kívánom, hogy semmi bajotok ne legyen, de anya… nem találom a szavakat. …Mikor akartok költözni? Amikor már megszületik vagy még előtte?

-Hamarosan. – szólalt meg az apja és alig láthatóan Oliviára pislogott. Éppen eléggé sokkolták már a gyereket, nem kell ma még azt is az orra alá dörgölni, hogy nem is olyan sokára szomszédok lesznek. Az ötlet már régen megfogalmazódott bennük, ez a váratlan helyzet pedig csak felgyorsította az eseményeket. –Amikor hazamentek, mi is veletek tartunk, megnézünk pár házat. 

-Remek. – morogta a fiú, aztán Sabrinára nézett. –Zora és Jason várnak, valami buliról dumáltak. Nem igazán akartam elmenni, de ez után a beszélgetés után talán mégis jobb lenne kiszellőztetni a fejünket. Indulhatunk?

-Persze. Csak felkapok valami mást – huzkodta meg a Ricktől kölcsönkapott póló alját a lány, aztán Oliviához hajolt és fülébe suttogott:

-Adjatok neki egy kis időt! Nem lesz nála boldogabb báty a világon, csak most kicsit sokkolta a hír. Én őszintén gratulálok nektek. Gyerek többet nem akarhat, minthogy ilyen szeretetben foganjon, a kor pedig nem számít. Még most sem vagytok öregek, hidd el! Egy csomó színésznő az első gyerekét is negyven felett vállalja, a másodikat akár ötven körül. Nem olyan nagy botrány ez, mint amilyennek Rick látja. … Ha őszinte akarok lenni, most egy kicsit irigy vagyok. – motyogta még halkan, aztán felpattant és elpirulva a fiú szobájába szaladt, hogy átöltözzön.

*

-Alex! Olivia! Nem hiszem el! Igaz a hír? – esett be szinte a házba Naomi Dekkerrel a nyomában másnap kora reggel.

Alex a szemét forgatva kinézett a kapu felé.

-A többiek is jönnek?

-Szerintem igen. – rántotta meg a vállát Naomi. –Én mindenesetre még Cliffet is felhívtam. Ők nem jönnek, mert Londonban vannak, az egész család. Bár, el tudom képzelni, ahogy ott hagynak csapot-papot és jönnek, hogy csodátokra járjanak. Jasontól pedig Gregék is biztosan tudnak már róla. De meséljetek! Minden apró részletet tudni akarok! – tottyant le az étkező asztal mellé a nő és Olivia a hűtőszekrény előtt állva felsóhajtott.

-Ha még nem reggeliztetek, akkor a legjobbkor jöttetek. És a biztonság kedvéért kiteszek még néhány tányért.

-Uramisten! Aki azt mondja, hogy a nők pletykásak… csak kerüljön elő Rick, kitekerem a nyakát. Szerintem már nem is alszanak, csak lapítanak a szobában. – fortyogott Alex, miközben lepacsizott Dekkerrel. –A hír igaz. Babát várunk.

-De hát hogy a fenébe? – képedt el a barátja. –Már meg ne sértődjetek, de nektek lassan unoka kéne, nem saját gyerek.

-Hát, így alakult. – vont vállat Olivia.

-Te még nem klimaxolsz? Naominak már két éve nem jött meg. – hörpölt bele Dekker a forró kávéba és csodálkozva nézte a két nőt, ahogy elpirultak. –Most mi van? Ettől függ a dolog, nem?

-Én is azt hittem, hogy ez már a klimax, aztán végül mégis terhességi teszt lett belőle.

-Huh, aranyom, akkor nekünk csak szerencsénk volt annak idején. – húzta magához Dekker a feleségét egy csókra. 

Közben megszólalt a csengő és Alex kényszeredett vigyorral a képén beengedte a barátait. Julia és Greg ugyanazzal az elképedt csodálkozással fogadták a hírt, aztán Greg a rá jellemző vidám bohóckodással megpaskolta a felesége fenekét.

-Te vagy itt a legfiatalabb, már ha Ciff Natieját nem számítom… nem kaptál kedvet egy bébihez? Megviccelhetnénk vele Jasont.

-Hát, ha engem kérdezel, akkor Jason tényleg csak viccnek élné meg, te viszont már az első este nyafognál, hogy nem hagy aludni és hallgathatnám a következő húsz évben, hogy mikor költözik már el. És akkor a legfontosabb kérdést már fel sem tettem… ha én kedvet kapnék egy bébihez, ugyan ki lenne az apja, mert neked mostanában nincs túl sok kedved … oh, bocsánat… szóval nincs elég időd a szerelem oltárán áldozni. Anélkül pedig a teremtés csodája óta nem igazán megy.

Még egy darabig elviccelődtek Greg rovására, aztán az ajtóban megjelent sápadtan Rick és az apjához hajolt. Valamit súgott a fülébe, aztán sarkon fordult és visszament a szobájába. A többiek kíváncsian fordultak Alex felé.

-Mi történt? – sóhajtott Olivia, mire Alex lenyomta a legközelebbi székre.

-Sandra és Tony épségben leszálltak Friscóban. Aztán fogtak egy taxit, hogy hazamenjenek. Útközben egy teherautó átszakította a szemközti sávot elválasztó korlátot és frontálisan ütköztek. A barátod  óvatos duhaj, még a hátsó ülésen is bekötötte magát. Ez volt a szerencséje. Ő csak megsérült, eltörött a csuklója, de a sofőr meghalt és Sandra is még életveszélyes állapotban van. Ha túl is éli, még akkor is kiderülhet, hogy egy életre lebénul. A gyerekek már csomagolnak, Rick éppen a jegyeket próbálja átíratni az első gépre, amit még elcsíphetnek.

Túl az Óperencián 32.

-Már azt hittem, vissza sem jön többé – nézett fel kutató tekintettel dr. Bolton az íróasztala mögül Rickre. –A gyerekek nagyon hiányolták… meg persze a nővérek. –vágott beszédes grimaszt, ahogy eszébe jutott, ahogy a nővérkék eleinte rendszeresen rákérdeztek, mikor tér vissza a fiú. Ő maga is szerette volna tudni, de a büszkesége még elég erős volt ahhoz, hogy ne próbálja kihúzni abból a muris kinézetű lányból a választ, akit Rick maga helyett állított a programba. Mostanában többször is gondolt rá, és láss csodát, a srác megjelent, mintha hívásra tette volna. 

-Hát, talán kicsit hosszabbra sikerült, mint eredetileg terveztem, de az az igazság, hogy amíg távol voltam, addig sikerült döntésre jutnom az egész projekttel kapcsolatban is. – válaszolt a fiú és közben elnézett a doktornő mellett, ki a kórház hatalmas üvegablakán, az odalent kavargó forgalomra. Egy pillanatra elkalandozott a figyelme… mennyivel jobb volt még néhány napja a napsütésben és a virágillatban Sabrinával összefonódni, mint ebben a zajos, nyirkos városban szívni a kipufogók füstjét.

-Le akarja állítani? – húzta fel a szemöldökét a nő, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a szemben ülő fiú csak testben van jelen.

-Nem, persze hogy nem! – rázta meg a fejét Rick, ezzel kiszakadva az álmodozásból, és újra a beszélgetés témájára koncentrálva. –Csak vissza kell térnem San Franciscóba. Kaptam egy álláslehetőséget, és szeretném kipróbálni. Az Amerikai Egyesült Államok Halászati és Vadászati Hivatalának egyik kutató hajóján teljesítek majd szolgálatot a kaliforniai partok mentén. Tudományos megfigyelés… azt hiszem, mindig is erre vágytam. – beszélt büszkén a fiú a lehetőségről, amelynek írásos bizonyítéka már ott lapult a zsebében. A hazaérkezésük másnapján kapta postán a levelet. Még meg is lepődött, hogy az internet korában ilyen hagyományos módon juttatták el hozzá a szerződést, ráadásul a szülei címére. Nem is emlékezett, hogy ezt adta volna meg, de volt ebben valami szívet melengető… meg nem tudta volna fogalmazni miért, de sokkal személyesebbnek érezte, mintha küldtek volna egy e-mailt. A diplomája még a kezében sem volt, amikor elküldte a jelentkezését, de mostanáig egy sor választ sem kapott, nem is gondolt rá, vagy ha igen, akkor csak mint meg nem valósult álomra. És most ott állt feketén-fehéren egy díszes fejlécű iraton, hogy a jövő hónap elejétől ő is tagja a testületnek. 

-És a gyerekek? – kulcsolta össze az ujjait a nő. Amíg ez a kölyök távol volt, nem is nagyon gondolt rá, hogy majdnem bolondot csinált magából egy éjszaka reményében, de most, hogy itt állt előtte napszívta hajjal, barnán, szeme csillogott annak tanujaként, hogy nemcsak fizikailag, de lelkileg is teljesen a topon van, ez valahogy ismét nagyon felvillanyozó hatással volt rá.

-Zora és Jason a program teljes idejére vállalják a munkát. – bökte ki Rick kicsit kelletlenül. Örült a Hivatal megkeresésének, biztos volt benne, hogy az egyetem hagyományosan jó kapcsolata és a kiváló diplomája segítette hozzá, de azzal, hogy a „Búvárkodj velem” programot most már véglegesen kiadta a kezéből, egy kis lelkiismeret-furdalást is érzett. Ez az ő gyermeke volt, az ő ötlete, az ő sikere, Katrina neki súgta meg, hogy ha nagy lesz, ő is búvárkodni szeretne majd, a kis Michael a meséi nyomán határozta el, hogy  ha felnő, akkor állatorvos szeretne lenni egy tengeri akváriumnál…; és ő most veszi a képzeletbeli kalapját és odébb áll. De hát elment volna mindenképpen, legkésőbb, ha letelik az egy év, vagy a programra szánt adomány. 

-Hát, sajnálom… azt hittem, még sokáig velünk lesz – állt fel a nő és szorosan a fiú elé lépett. Ha elmegy, akkor miért ne búcsúzhatnának el egymástól. Felemelte a kezét és ujjával a fiú arca felé nyúlt, aki az utolsó pillanatban ellépett az érintés elől. Mi a franc? Mit akar tőle ez a nő? Mit, mit? Tudod te, nagyon jól, hogy mit akar… hogy mit akart már a gála estéjén is. – futott át a fején a gondolat. Érezte, hogy a reagálása mennyire megalázó lehet az asszonynak, de kivételesen nem érezte emiatt kényelmetlenül magát. Oké, hogy nem volt kifogása az ellen, ha egy nő kezdeményezett, de ő nem volt szabad ember, így jobb, ha egy pillanatra sem hitegeti Michaelát.

-Elnézést, mennem kell! – lépett még hátrább és magában gúnyosan gondolt rá, hogy még jó, hogy a főorvosnak ilyen tágas irodája van és nem a falhoz lapulva kell kisasszézzon innen. Az már igazán nevetséges lenne.

Az asszony keze lehanyatlott, aztán gyorsan zsebre is dugta, mintha nem történt volna semmi, és egy halvány mosolyt erőltetett az arcára.

-Azért ha erre jár, mindig szívesen látjuk. – búgta neki annak a nőnek a hangján, aki nem sértődik meg olyan könnyen, de nem is vesz tudomásul elutasításokat.

*

-Zora! A szentségit! Nem hiszem el, hogy mindig és mindenben neked kell győztesen kikeveredni minden veszekedésből. – hörrent fel Jason, és ujjai szinte bizseregtek, hogy a lány kurta, most éppen égő vörösre színezett haját kicsit megtépje. –Megígértem a gyerekeknek, hogy ma megyünk be hozzájuk, mert nekem a holnap nem jó. A fiúkkal összejövünk egy kis gyakorlásra, mert a hétvégére van egy meghívásunk.

-Én pedig megmondtam neked, hogy nem variálhatod az időpontokat kényed-kedved szerint. A srácok úgy tudják, hogy szerdán megyünk be hozzájuk. Ők is erre készülnek és a gondozók is. Nem állíthatunk be, mert lehet, hogy valamelyik olyan kezelést kap éppen, ami miatt nem vehet részt a foglalkozáson. Az, hogy te megígérted, nem jelent semmit. Nekik az a biztos, amit a nővérek mondanak nekik; és ők szerdát mondtak.

-Istenem, tudtam, hogy nem leszel képes úgy csinálni, ahogy megegyeztünk. – nyögött a fiú és a telefonjára nézett, amin az egyik haverja éppen lelkendező üzenetet küldött, hogy a hétvégi meghallgatáson egy zenei cég fejese is ott lesz. Most valahogy határozottan jól jött, hogy a Drops zenészeinek gyerekei is benne vannak a bandában, ettől még egy kis klubnak a tulajdonosa is nagyobb bizalmat szavazott nekik. –Megmondtam az elején, hogyha fellépésünk lesz, akkor az az első.

-Ricknek nem ezt mondtad.

-Rick megértené.

-Mit értene meg Rick? – lépett be a szobába éppen az emlegetett.

-Ez a liba nem érti meg, hogy ha hétvégén életbevágóan fontos fellépésünk lesz a bandával, akkor nekem a gyakorlás az első. A srácoknak a szerda jó, úgyhogy ma akartam bemenni a  kórházba a kölykökhöz, de Zora köti az ebet a karóhoz, hogy csak szerdán mehetünk. Mondd már meg neki, hogy ennek nincs semmi jelentősége.  A lényeg, hogy menjünk!

-Nem szívesen mondom, de Zorának igaza van. Ha a szerdát beszéltétek meg a kórházzal, akkor a kezeléseket is ehhez igazítják, hacsak nem életbevágó dologról van szó. Ha most odaállítasz, akkor lehet, hogy a gyerekek fele nem is lesz a kórtermében.

Jason a plafonra emelt tekintettel nyugtázta, hogy ebben a vitában megint alul maradt. Azt azért rossz néven vette, hogy Rick nem mellé állt.

-Akkor holnap menj el te helyettem! – jutott eszébe hirtelen a megoldás, mire Rick sajnálkozva rázta meg a fejét.

-Nem lenne jó ötlet. Én már elbúcsúztam. A gyerekektől is meg a kórháziaktól is.

-Attól még beengednének. – rántotta meg a vállát Jason, nem értve, miért olyan nagy probléma ezek után még egy alkalommal bemenni a kórházba. Rick nagyot sóhajtott. Ha nem ad normális magyarázatot, a srác addig fogja szekálni, amíg be nem megy, ezt pedig mindenképpen el akarta kerülni. Kihasználva, hogy Sabrina Oliviával csatangolt valahol, úgy döntött őszinte lesz. 

-Az van, hogy … de ha valamelyikőtök elpofázza Rina előtt, azt kinyírom, szóval dr. Bolton már a gálán kikezdett velem, most meg búcsúzkodni akart, és nem akarom, hogy azt higgye, azért megyek vissza, mert meggondoltam magam.

-Miért, nemet mondtál neki? – kerekedett el Jason szeme, ahogy a dús idomú doktornő képe felmerült előtte. Mondjuk neki ez a vöröshajú boszorka ezerszer jobban bejönne, de az tagadhatatlan, hogy az asszonynak istentelenül dögös teste van.

-Nem mondtam nemet. – rázta a fejét Rick, aztán már csak az ajtó dörrenését hallotta.

-Remek! Rina csak az utolsó kérdést és a választ hallotta, észkombájnok. – forgatta meg a szemét Zora, aztán elkapta Rick kezét, aki máris futott volna a lány után. –Hagyd, majd én beszélek vele. Néha nem is tudom, mi a fenének jártok ti egymással, olyan agyatlan reakciótok van állandóan mindenre, hogy hozzátok képest még Jasonnal is könnyebb lenne elképzelnem egy vad kalandot. Azzal fogta magát és újdonsült barátnője után indult.

Rick a fejét vakarva nézett utána.

-Nagyon úgy hangzott, mintha …? – nézett Jasonra, aki még mindig az ajtót fixírozta.

-Mi van? – kapta el a tekintetét, mire Rick összeráncolt homlokkal nézett végig rajta.

-Ezt én is kérdezhetném.

-Megőrülök tőle – sóhajtott Jason az ajtó felé biccentve - …és… érte. – fejezte be halkan a mondatot.

-Upsz, srácok, amíg én elvoltam, addig ti…? – lepődött meg Rick a váratlan fordulaton.

-Nem, és ez a bajom. Az a hülye Harvey teljesen kicsinálta. Ez a liba megfogadta, hogy pasival ezek után már nem áll le. Valamelyik nap már azt mondta, hogy lehet, hogy egy csajjal kellene kezdenie, mert mi pasik szemetek vagyunk egytől-egyig. 

Ricket más körülmények között roppant érdekelte volna Zora és Jason alakuló rormánca, de most kizárólag arra tudott koncentrálni, hogy vajon Rina nem hitte-e azt, hogy ő és dr. Bolton …, ezért bocsánatkérő grimasszal ott hagyta a barátját és a konyhába ment, ahonnan Zora hangját hallotta. Éppen azt ecsetelte, hogy dr. Bolton sokkal idősebb, mint Sabrina, és közelről kifejezetten látszanak a szarkalábak a szeme sarkában.

-Zora, megtennéd, hogy megnézed, nem maradt-e a szobában a telefonom? – szólalt meg a fiú és Zora egy látványos grimasszal bólintott. Aztán mégsem tudta megállni és az ajtóból visszaszólt.

-Ti pasik olyan hülye kifogásokat tudtok találni…miért nem mondod azt, hogy egyedül akarsz beszélni a barátnőddel? Ennyi…

-Igaza van. – nézett utána Sabrina.

-Nincs igaza, mert azt akartam, hogy inkább Jasonnal tisztázzák, hogy imádják vagy utálják-e jobban egymást. Nem kell, hogy védőügyvédet játsszon, mert nem csináltam semmi rosszat.

-Hát, mint tudjuk, nem olyan rossz az… - dünnyögte Sabrina, és visszafordult a mosogatógép felé, amiből éppen kipakolta a tiszta edényeket.

-Rina! Ha te most azt mondod, hogy azt hiszed, hogy én és Michaela…

-Nem hiszem, csak utálom, hogy az a tyúk állandóan bepróbálkozik.

-Hogy érted, hogy állandóan? – pislogott óvatosan Rick. Abban egészen biztos volt, hogy a gáláról nem mesélt a lánynak.

-Ahogy megláttam rólatok azt a fotót a gálán, azonnal tudtam, hogy tetszel neki. … és ez nyilván nem változott, amíg távol voltál. Gondolom, csalódott volt, amikor bejelentetted, hogy részedről ennyi volt és mész az ország másik végébe. 

-Rina, hagyjuk a fenébe dr. Boltont. Ha csalódott is volt, az az ő problémája. Én sokkal kíváncsibb lennék arra, hogy mi a te véleményed erről a munkáról.

-Hát, tekintve, hogy tudom, mennyire szeretted volna, és mivel tisztában vagyok vele, mekkora megtiszteltetés, hogy felajánlották, csendben irigykedek. És még csendesebben gyászolok. – motyogta halkan.

-Mit gyászolsz? – emelte fel a lány állát Rick.

-Hogy hetekig nem látlak majd… olyan leszek, mint egy tengerész-barátnő, és csak remélni merem, hogy te viszont nem leszel olyan, mint egy tengerész, akinek minden kikötőben másik barátnője van. … és akkor a sellőkről, hableányokról már nem is beszélek.

-Jól van, kis Ariel! Tudod jól, hogy én már beleszerettem a legszebb hableányba, úgyhogy bolond lennék hűtlen lenni hozzád. Engem sokkal jobban idegesít az a sok tudásszomjtól lihegő kocavadász az egyetemen, aki esetleg szemet vet az én kis sellőmre. Én meg még megvédeni se tudom az érdekeimet, mert valahol a viharos tengeren várom, hogy felszedhessük végre a horgonyt és jöhessen vissza hozzád. 

Amíg játékosan évődtek, Sabrina hogy, hogy nem, felkerült a konyhapultra és széttárt lábai között Rick már olyan szorosan állt előtte, hogy akár magáévá is tehette volna, ha nem lett volna még szerelemre éhes teste a farmer foglya.

-Bocs, ha zavarunk, de rendelhetnénk valami kaját, ha már a lányok nem csináltak. – köszörülte meg mögöttük Jason a torkát. Rick a homlokát Sabrináéhoz szorítva halkan morgott.

-Tulajdonképpen ezek miért rontják itt a levegőt? És hol vannak apáék?

-Dolguk van a városban, őket pedig te hívtad… gondolom, a kórházi dolgokat megbeszélni. – súgta neki a lány vérvörös arccal vigyorogva, aztán lassan távolabb tolta magától a fiút, még egyszer, utoljára ingerlően végigsimított rajta, majd leugrott a pultról. –Én meg azért jöttem vissza, mert a mamád apáddal és a szüleimmel ebédel a városban, és voltam olyan gondoskodó, hogy hazafelé pizzát rendeltem, éhen ne haljunk. Voilá! – legyintett a bejárati ajtó felé, ahonnan a csengetés harsant. –Azt hiszem, meg is hozták. Tálalhattok, amíg átveszem.

*

-Sandra, mesélj, milyen az élet, amióta Sabrina elköltözött otthonról? – kérdezte Olivia, miközben arra vártak, hogy a kakukkfüves gombakrémlevest kihozza a pincér. Fél szeme a férfiakon volt, de úgy tűnt, hogy az ebéd gördülékenyen lezajlik majd, Alex megemberelte magát és barátságosan beszélget Tonyval.

-Hát, igazából unalmasan. – mosolyodott el a nő és elkuncogta magát, ahogy Tony felháborodott tekintetét meglátta. –Nem miattad unalmas drágám! Csak amióta a lányunk nincs velünk, azóta szinte nem vitázunk semmin. Az az igazság, hogy sokáig nem is értettem, mi a baj Rinával, de aztán amikor kiderült, hogy Rick-kel együtt vannak, olyan változáson ment keresztül, hogy mindent megértettem. Azt hiszem, Rina már korábban is szerelmes volt a fiatokba, csak ez a barátság, amit kitaláltak egymás között, ez lassan már az agyára ment, és rajtunk vezette le. Igaz, hogy mostanában sokkal kevesebbet látjuk, viszont olyankor nem is esünk egymásnak, úgyhogy azt hiszem, most kerültek helyükre a dolgok.

-Azért olyan szerencsések vagytok, hogy ott éltek vele egy városban. – sóhajtott Olivia, és a szavaiban rezgő fájdalmat megérezve Alex finoman végig simított a kézfején. –Engem megőrjít, hogy egy kontinensnyi távolságra van, úgyhogy mostanában már arról beszéltünk Alex-szel, talán vehetnénk egy lakást vagy egy házat odaát, és az év egy részét ott tölthetnénk mi is. Az ő munkájával és a technika fejlődésével ez már nem igazán probléma. Persze, ettől még nem ülnénk a nyakára Ricknek, de azért közelebb lehetnénk, ha szüksége van ránk… vagy nekünk rá – vetett egy talányos pillantást a férjére, akinek elkomorodott a tekintete.