"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. december 5., csütörtök

Túl az Óperencián 33.



Alex rácsukta az Adams házaspárra a taxi ajtaját, aztán a tetőt megütögetve jelezte a sofőrnek, hogy indulhat. Ahogy a sarkon elkanyarodott a kocsi, nagyot fújva megfordult. Olivia karba tett kezekkel állt a kapunál.
-És megálltad, nem szóltad el magad, pedig volt egy pillanat, amikor azt hittem... Mindenesetre a dicséret kijár, mert egészen civilizáltan viselkedtél már Tonyval.
-Hát, sokat segített, hogy ügyvéd létére a New York Yankees csapatának szurkol, és meglepően képben volt az idény összes meccsével kapcsolatban. Olyan sztorikat mesélt a csapatról, amiket még sosem hallottam, pedig már apámmal is kijártunk a meccsekre. 
Olivia tisztában volt vele, hogy Alex azért beszél erőltetett vidámsággal a baseballról, mert azt a másik témát igyekszik kerülni. Pedig már nem sokáig tehetnek úgy, mintha nem történt volna semmi. A tekintete Rickre és Sabrinára siklott, akik összekapaszkodva álltak és őt nézték. Hát igen, úgy látszik Rick, mint már annyiszor, most is megérezte, hogy valami titok lappang. Kisgyerekként a karácsonyi ajándékot alig tudtál titkolni előle, de úgy látszik a megérzései még mindig működnek. Nagyot sóhajtott, aztán Alex kezéért nyúlva odaintett a fiataloknak:
-Gyertek! Valamit meg kell beszélnünk.
*

Rick pontosan tudta, hogy most olyat fog hallani, aminek nem biztos, hogy örülni fog, de amikor az anyja kézen fogta az apját és egy nagy levegővétel után kibökte a mondandóját, hát, nem sok hiányzott hozzá, hogy padlót fogjon. Először elnevette magát. Ilyen nincs! Sabrinára nézett, akinek előbb tátva maradt a szája, aztán elvigyorodott és megölelte Oliviát. Aztán a fiú egyre komolyabb lett. Az apjára nézett, aki egy büszke, boldog mosollyal magához húzta az anyját és Rick abban a pillanatban meg tudta volna ölni. A hülye férfigőg!
-Hogy lehettetek ennyire felelőtlenek? Jézusom, most azt hiszitek, hogy ez egy jó hír? Anya! Én igazán szeretlek, de ez … egyszerűen szavakat sem találok.
-Rick! Nyugi! Ez csak egy testvér, nem a világvége – nevetett az apja és Rick hirtelen előre lódult és megragadta az apja mellén a pólót.
-Szerinted képes lenne kihordani? Szerinted egészséges lenne az a gyerek? És leginkább arra felelj nekem, mi lesz vele, ha te egy nap eltűnsz az életéből, mert a magas vérnyomásod vagy a mit tudom én milyen egészségügyi problémád a koroddal szövetkezve véget vet a dalnak? Ki fogja felnevelni? 54 éves vagy… 72 leszel, mire érettségizik. – a fiú szinte hörgött a felháborodással vegyes félelemtől, ahogy a kérdéseire máris megvoltak a maga válaszai.

Alex rezzenéstelen arccal hagyta, hogy a fia, akinek az ő véleménye szerint még igencsak ott a seggén a tojáshéj, olyan kérdéseket tegyen fel neki, amikre ő nem tudott, nem akart válaszolni. Aznap, amikor Olivia sápadtan fogadta, aztán egy papírlapot tolt eléje, hát, benne is tótágast állt a világ. Fogalma sem volt róla, hogy örüljön, vagy féljen, aggódjon vagy tervezgessen. Csak a felesége szemét látta, aki tőle várt biztatást és segítséget. Hogy elvetessék… amikor valóságos csodaként megfogant? Ez fel sem merült. Elolvastak egy csomó cikket, ami az időskori terhességgel foglalkozott, konzultáltak nőgyógyászokkal és gyerekorvosokkal, kikérték a véleményüket a korábbi májprobléma kapcsán is, és mindenki zöld utat adott. Ettől persze még féltette Oliviát, még végiggondolta a jövőt, de egyetlen pillanatra sem kalkulálta be Rick ellenérzését ezzel kapcsolatban.
Amikor Rick valamennyire lehiggadt, úgy nézett a saját kezére, amivel az apja pólóját szorongatta, mintha nem is hozzá tartozna. Erőnek erejével ellazította az ujjait és elengedte az anyagot, aztán valami suta  mozdulattal kisimította az összegyűrt pamutot. Alex közben moccanás nélkül várt. Olivia sápadtan nézte őket.

-Hány hetes? – kérdezte meg halkan Sabrina és kezét az asszony asztalon remegő ujjaira tette.
-Ez a tizenkettedik hét motyogta Olivia.
-És jól vagy?
-Sose voltam még ilyen jól. Ricknél és Corinnánál is majd meghaltam az első hetekben, de most semmi.
-De hogyhogy…? – motyogta a fiú.
-Azt hittem, hogy én már … szóval, érted… már elég bizonytalan volt egy ideje, gondoltam, itt a klimax, és akkor mentünk el apáddal a Karib-szigetekre. Kicsit felszedtem az utóbbi időben… aztán mire észbekaptam, hogy nem az esti nassolások eredménye, addigra már … az is kiderült, hogy kislány.
-Jézusom! – fogta a fejét a fiú, aztán az apjára nézett. –Soha többé ne beszélj nekem a biztonságos szexről!

-Rick! Az apáddal beszélsz! – csattant fel Olivia. –Egyikünk sem gondolta, hogy a mi korunkban még így megtréfálhat a sors, hidd el, hogy mi is megijedtünk, mert gondolj rólunk bármit is, de nem akartunk már egy bébit, hacsak nem az unokánkat… igaz, azt se mostanában. De az orvosok szerint egészséges ő is, én is… hogy ölhetnék meg egy gyereket, pusztán csak azért, mert nem a legjobbkor érkezik?
-Persze, tudom… az eszemmel értem is, de ugyanakkor képtelen vagyok felfogni, hogy tudjátok-e mire vállalkoztok, vagy csak az örömtől nem látjátok a tényeket? Egy kisbaba éjszakánként nem hagy aludni, ha nagyobb lesz, nyafogni fog, erőszakos lesz, hisztis, az idegeitekre fog menni.
-Most magadról beszélsz, fiam? – nézett rá lapos pillantással az apja. –Egyébként, ha elfelejtetted volna, volt alkalmunk rajtad és a hugodon már megtapasztalni a kisgyerekes lét örömeit. 

-De akkor ti is fiatalok voltatok. Ez a gyerek meg olyan lesz, mintha az unokátok lenne.
-És az unokánkat se csapnánk le, ha éjszaka felsírna. – forgatta a szemét az apja.
-Szóval ezért akartok San Franciscóba költözni? – nézett az anyjára a fiú, és Olivia elmosolyodott.
-Mégis csak jobb, ha őrá fogjuk, mintha azt mondanánk, hogy a te közeledben szeretnénk lenni, nem? De ne aggódj, ez nem jelenti azt, hogy majd neked kell vigyáznod a hugodra, ha nekünk valami programunk lenne.
-Nagyon vicces! – grimaszolt a fiú, aztán Sabrinára nézett, aki csak csendesen mosolygott magában.
-Ó nem, nem akarom ezt a madonna-mosolyt! Azt ne mondd Rina, hogy te is!
-Mit mondjak, a te humorod sem sokkal jobb! – nyújtotta ki a nyelvét a lány. –Nem is tudom, ha így fogadod a saját hugod születésének hírét, mit szólnál a gyerekedéhez… de sok jóra nyilván nem számíthatok. De nyugi, nem leszel apuci! 

-Pedig vicces lett volna, ha együtt szültél volna az anyósoddal – kuncogott Alex, mire a fia a szemét forgatva felállt.
-Oké, nekem ennyi mára elég volt. Nem tudom, mit mondhatnék… gondolom illene gratulálnom, de ne haragudjatok, egyelőre még nem megy. Megértettem, hogy ti már eldöntöttétek a dolgot, sőt már az időből is kifutottatok, ez a kislány meg fog születni… és kívánom, hogy semmi bajotok ne legyen, de anya… nem találom a szavakat. …Mikor akartok költözni? Amikor már megszületik vagy még előtte?
-Hamarosan. – szólalt meg az apja és alig láthatóan Oliviára pislogott. Éppen eléggé sokkolták már a gyereket, nem kell ma még azt is az orra alá dörgölni, hogy nem is olyan sokára szomszédok lesznek. Az ötlet már régen megfogalmazódott bennük, ez a váratlan helyzet pedig csak felgyorsította az eseményeket. –Amikor hazamentek, mi is veletek tartunk, megnézünk pár házat. 

-Remek. – morogta a fiú, aztán Sabrinára nézett. –Zora és Jason várnak, valami buliról dumáltak. Nem igazán akartam elmenni, de ez után a beszélgetés után talán mégis jobb lenne kiszellőztetni a fejünket. Indulhatunk?
-Persze. Csak felkapok valami mást – huzkodta meg a Ricktől kölcsönkapott póló alját a lány, aztán Oliviához hajolt és fülébe suttogott:
-Adjatok neki egy kis időt! Nem lesz nála boldogabb báty a világon, csak most kicsit sokkolta a hír. Én őszintén gratulálok nektek. Gyerek többet nem akarhat, minthogy ilyen szeretetben foganjon, a kor pedig nem számít. Még most sem vagytok öregek, hidd el! Egy csomó színésznő az első gyerekét is negyven felett vállalja, a másodikat akár ötven körül. Nem olyan nagy botrány ez, mint amilyennek Rick látja. … Ha őszinte akarok lenni, most egy kicsit irigy vagyok. – motyogta még halkan, aztán felpattant és elpirulva a fiú szobájába szaladt, hogy átöltözzön.
*

-Alex! Olivia! Nem hiszem el! Igaz a hír? – esett be szinte a házba Naomi Dekkerrel a nyomában másnap kora reggel.
Alex a szemét forgatva kinézett a kapu felé.
-A többiek is jönnek?
-Szerintem igen. – rántotta meg a vállát Naomi. –Én mindenesetre még Cliffet is felhívtam. Ők nem jönnek, mert Londonban vannak, az egész család. Bár, el tudom képzelni, ahogy ott hagynak csapot-papot és jönnek, hogy csodátokra járjanak. Jasontól pedig Gregék is biztosan tudnak már róla. De meséljetek! Minden apró részletet tudni akarok! – tottyant le az étkező asztal mellé a nő és Olivia a hűtőszekrény előtt állva felsóhajtott.
-Ha még nem reggeliztetek, akkor a legjobbkor jöttetek. És a biztonság kedvéért kiteszek még néhány tányért.

-Uramisten! Aki azt mondja, hogy a nők pletykásak… csak kerüljön elő Rick, kitekerem a nyakát. Szerintem már nem is alszanak, csak lapítanak a szobában. – fortyogott Alex, miközben lepacsizott Dekkerrel. –A hír igaz. Babát várunk.
-De hát hogy a fenébe? – képedt el a barátja. –Már meg ne sértődjetek, de nektek lassan unoka kéne, nem saját gyerek.
-Hát, így alakult. – vont vállat Olivia.
-Te még nem klimaxolsz? Naominak már két éve nem jött meg. – hörpölt bele Dekker a forró kávéba és csodálkozva nézte a két nőt, ahogy elpirultak. –Most mi van? Ettől függ a dolog, nem?
-Én is azt hittem, hogy ez már a klimax, aztán végül mégis terhességi teszt lett belőle.
-Huh, aranyom, akkor nekünk csak szerencsénk volt annak idején. – húzta magához Dekker a feleségét egy csókra. 

Közben megszólalt a csengő és Alex kényszeredett vigyorral a képén beengedte a barátait. Julia és Greg ugyanazzal az elképedt csodálkozással fogadták a hírt, aztán Greg a rá jellemző vidám bohóckodással megpaskolta a felesége fenekét.
-Te vagy itt a legfiatalabb, már ha Ciff Natieját nem számítom… nem kaptál kedvet egy bébihez? Megviccelhetnénk vele Jasont.
-Hát, ha engem kérdezel, akkor Jason tényleg csak viccnek élné meg, te viszont már az első este nyafognál, hogy nem hagy aludni és hallgathatnám a következő húsz évben, hogy mikor költözik már el. És akkor a legfontosabb kérdést már fel sem tettem… ha én kedvet kapnék egy bébihez, ugyan ki lenne az apja, mert neked mostanában nincs túl sok kedved … oh, bocsánat… szóval nincs elég időd a szerelem oltárán áldozni. Anélkül pedig a teremtés csodája óta nem igazán megy.
Még egy darabig elviccelődtek Greg rovására, aztán az ajtóban megjelent sápadtan Rick és az apjához hajolt. Valamit súgott a fülébe, aztán sarkon fordult és visszament a szobájába. A többiek kíváncsian fordultak Alex felé.

-Mi történt? – sóhajtott Olivia, mire Alex lenyomta a legközelebbi székre.
-Sandra és Tony épségben leszálltak Friscóban. Aztán fogtak egy taxit, hogy hazamenjenek. Útközben egy teherautó átszakította a szemközti sávot elválasztó korlátot és frontálisan ütköztek. A barátod  óvatos duhaj, még a hátsó ülésen is bekötötte magát. Ez volt a szerencséje. Ő csak megsérült, eltörött a csuklója, de a sofőr meghalt és Sandra is még életveszélyes állapotban van. Ha túl is éli, még akkor is kiderülhet, hogy egy életre lebénul. A gyerekek már csomagolnak, Rick éppen a jegyeket próbálja átíratni az első gépre, amit még elcsíphetnek.

5 megjegyzés:

csez írta...

Na, jó!
Ricknek kistesó, Rinának lebénult anyuka?! :o jucus...
Momentán Rick-kel értek egyet baba-ügyben, az meg, hogy még oda is költöznek a nyakára... O.o
Saját elhatározásától és szándékától függetlenül gyakorlatilag rákényszerítik ezt a gyereket, még ha nyílván szeretettel fogja is fogadni, tisztességesebb lett volna a döntésbe is bevonni....
Sztem alhattál volna még erre az ötletre, de mivel az én hibám, hogy tegnap lemaradtam, így ihatom a levét ;) XDDDD
K&P

rhea írta...

Jesszus Jutkám! Most határozottan megleptél ezzel a résszel! Ezekre a dolgokra nem számítottam. Megcsavartad a dolgokat rendesen.
Egy kisbaba?! Hát nem tudom, még emésztem...
Huhh baleset....ezt nem kívántam Tonynak. Sandra pedig....Na majd meglátjuk. Egész felébredtem. :)
Köszi, pusza

Nikol írta...

Szia!
Na hát ez most meglepet...ujabb baba! Én azért Rick mellé állok...mivel nem lehet tudni mi is lesz ebből! (de ez persze a történet írójára kell hagyni) remélem nem gyötröd meg őket nagyon. Így is szerintem eleget szenvedtek.
Meg ez a baleset...semmiből villám csapás és dupla. Ez igazán fel rázta a történetet kicsit kezdtem már aggódni hogy olvasás közben elalszom a gép előtt :).
Gratulálok! Rövidek az egy-egy fejeztek de annál tartalmasabbak és ez egyensúlyozza!
Niki

Gabó írta...

Ha nem lesz semmi baj a terhességgel és a babával, akkor minden rendben lesz. Ugye nem bántod őket Jutkám? *.*
Rick meg csak ne hápogjon, ez a szülei felelőtlensége volt, és ők vállalják is a felelősséget.
Szerintem kimondatlanul annyi kérésük van, hogy ha mindkettőjük egyszer elmegy, akkor majd legyen a húga támasza. De ez alapból minden testvér sorsa, nem kell ágálni ellene.
Az meg hogy közel költöznek, nem a világ vége, egy város, főleg San Francisco olyan nagy, hogy bőven elkerülgethetik egymást.
Honnan tudja, hogy pont neki egy pár éven belül nem lesz szüksége a szülei közelségére?
Sandra balesete nagy sokk! Szegények még fel sem ocsúdtak, meg sem emésztették a babát, és jön a következő gyomros :o
A lényeg a lényeg, várom a folytatást ;) :P

Golden írta...

örömmel látom, hogy sikerült kavicsot hajítanom az állóvízbe XD
Foghatnám Robra, hogy csak azért, mert megvillantott egy félmosolyt Londonban, de mivel egy reptéri homályos fotón kívül még nem voltak újabbak, így úgyse hinnétek el, hogy szépséges fizimiskájában megjelent az ihlet... egyik olvasótársunk azonban egy viccesen elszórt félmondatával "szerzőtárssá" lépett elő... nem mintha ezzel én máris hárítanám a felelősséget... megtetszett... utána olvastam, nem volt ördögtől való a gondolat, úgyhogy miért is ne... aztán majd meglátjuk, merre gurul tovább az a kavics, mert ez kivételesen nem süllyed el a víz mélyén. Sandrát talán kicsit gyors volt a történések tetejébe rakni, de ki tudja, lehet, hogy így egyszerre több dolog is értelmet nyer majd. Puszik és jó olvasást!