Ötletbörze 06.

06. Zongorajáték

Peter Cunningham újra és újra belekezdett  Chopin zongoradarabjába, de ma annyira dekoncentrált volt, hogy egész egyszerűen képtelen volt hibátlanul lejátszani az ismerős darabot. Vagy csak ez a rohadt kerekesszék zavarta. Képtelen volt hozzászokni, pedig már lassan egy hónapja volt arra kényszerítve, hogy ebben töltse a napjait és egyelőre el sem tudta képzelni azt az időt, amikor végre felállhat belőle. Ha egyáltalán majd fel tud állni. Az a kocsi alaposan elintézte. Az orvos azzal riogatta, hogy talán egész életében bottal fog csak járni, és ez volt még az optimistább verzió. 

A darab még így is jól szólt volna, hogy a pedálokhoz hozzá sem fért a lábait borító ormótlan csizmáktól, de a keze meg-megremegett, - nyilván a benne dúló feszültségtől -. a ritmust vétette el, és ettől valahogy fals lett az egész. Legalább egy cigire rágyújthatna, de akkor még ezt az apró sikerélményt is lehúzhatná a klozetton, amit az önkéntes nikotin-elvonókúrája jelentett. Amikor a kocsi elcsapta, a cigi messzire repült a kezéből, egyenesen egy apró olajfoltba, ahol azonnal lángra kapott. Ő pedig a szilánkosra tört lábait el sem tudta húzni a tűz útjából. A nadrágja szabályosan ráégett a lába szárára, mire valaki végre elráncigálta a tűztől. Sosem tudta meg ki volt az, mert a fájdalomtól elvesztette az eszméletét.

Lecsapta a zongora tetejét és a kereket forgatva a kanapéhoz gurult, hogy bekapcsolja a tv-t. Végigpörgette a csatornákat, de egyetlen nézhető műsort sem talált. Felvette a könyvet, amit legutóbb olvasott, Ken McClure Donor című regényét. A gondolatébresztő krimi az orvosi cselszövésekről szólt és kissé nyugtalanná tette most, hogy ő is ebben a világban volt kénytelen mozogni. Mozogni… hát éppen ez volt a baj… mozogni képtelen volt, úgyhogy inkább csak átvitt értelemben értette az előbbieket.

Kinézett az ablakon és a nap járásából nagyjából sejtette, hogy most kezdődne a zongoraórája Mrs. Kozlowskánál, a lengyel származású tanárnőnél, akinél ihletettebben Chopint  senki nem interpretálhatna. A cd-lejátszóhoz gurult és bekapcsolta. A szobát hamarosan betöltötték egy fiatal zongoraművész  által játszott Chopin darab dallamai. Ez volt az utolsó alkalom, amikor még el tudott menni egy koncertre. Egy európai fiatal, vak zongorista lépett fel, aki koraszülöttként egy hibás inkubátorkezelés miatt vesztette el a látását, és mégis megtalálta az utat a zene világában. A Lincoln Centerben ezer ember előtt teltházas koncertet adó Tamás Érdi magabiztosan lépett ki a színpadra, csak a zongorához érve árulkodott mozgása arról, hogy egy láthatatlan világban kell eligazodjon. Aztán leült és ahogy ujjai meglódultak a billentyűk felett, világossá vált, hogy a srác előtt nincs akadály. Később elolvasta a róla szóló ismertetőt és csodálattal adózott a kitartásának, az őt segítő tanároknak, amiért közösen megtalálták a módszert, amivel épp annyira lehetett a zene az ő életének része, mint ahogy ő maga a zene része. Tulajdonképpen újrakomponáltatták vele azokat a darabokat, amiket megtanult, és az eredmény minden várakozást felülmúlt. Peter csak csodálni tudta azt az erőt és kitartást, amivel az ifjú zenész haladt a sikerhez vezető úton. Az akkori élmény mára követendő példa lett a számára. Más nehézségek álltak előtte, de keményen eltökélte, hogy ő sem adja fel. 

Felvette a mappáját az asztalról és átlapozta. Kaotikus összevisszaságban követték egymást rajzok és novella-töredékek, versrészletek és néhány dallam lekottázva, amilyen napjai éppen voltak. Ma valahogy egyikhez sem volt kedve. Ma semmihez nem volt kedve. Ma kifejezetten zavart volt, és ezt a zavart egy váratlan látogató idézte elő benne. Sylvia.

Amíg ez az átkozott baleset meg nem történt, néha összejött zenészlányokkal a főiskoláról, de Sylvia még arra sem érdemesítette, hogy egy kávéra beüljön vele valahová. Ha összefutottak a főiskola hatalmas boltívei alatt valamelyik méltóságteljes folyosón, a lány csak halványan rámosolygott, aztán szaladt tovább. Ha meg akarta állítani, sajnálkozva szabadkozott, aztán futott tovább. Mindig sietett. Mégis Petert érte a baleset, aki csak azon az egyetlen napon rohant… egyenesen egy sebesen közeledő furgon elé. 

Ma reggel, miután az olyan egyszerű tevékenységektől, mint hogy wc-re menjen, vagy megmossa a fogát, teljesen kimerült, megszólalt a csengő. Már fel sem kapta magára a pólóját, csak odagurult az ajtóhoz és kitárta. A küszöbön pedig ott ácsorgott Sylvia és szemeit lesütve elnézést kért a zavarásért. Zavarásért? Amikor ez volt az utóbbi hetek legnagyszerűbb meglepetése?