Túl az Óperencián 50. Befejező rész

5 év múlva

Sabrina a gyerekekkel foglalkozott. Pizsamát húzott az ikrekre, Nate-re és Cameronra, amíg Jeremy önállóan öltözködött. Caro komoly segítséget jelentett neki. Rangidősen és egyetlen nőként a csapatban a fiúk bálványozva követték minden mozdulatát és csont nélkül elfogadták a mesét, amit kiválasztott. Máskor bezzeg addig nyafogtak volna, amíg mindegyikük választhatott egyet. Ma különleges nap volt, egyikük sem a saját ágyában aludt, hanem a vendégszoba nagy franciaágyán bújtak össze mind a négyen. Rick két oldalról fotelekkel tette biztonságossá az ágyat, nehogy valamelyikük leguruljon és ettől úgy nézett ki, mint egy erőd, amit a fiúk úgy is akartak használni, készen rá, hogy párnacsatába kezdjenek. Caro azonban egy nő határozottságával adta ki az utasítást:

-Mindenki takarózzon be és kezdjük már végre el a mesét! – a három fiú meghunyászkodva fogadott szót az alig idősebb kislánynak.

Sabrina mosolyogva kuporodott fel az ágy végére és szeretettel nézett végig a négy csillogó szempáron. Olyanok voltak, mint négy tojás, senki meg nem mondta volna, hogy nem testvérek mindannyian. Ugyanaz a szürke szem csillogott minden gyermekarcban, és a vonásaikban is nagyon hasonlóak voltak. Sabrina összepacsizott Caro-val, fő szövetségesével, aki a két kicsi közé feküdt le végül. A fiúk nővérükként szerették ezt a kis komoly nőszemélyt, aki egyik pillanatról a másikra tudott egy ördög bőrébe bújni, bár szerencsére ezt inkább csak otthon, a szüleivel játszotta el. Alex és Olivia egy iskolai koncerten vettek részt ma este, ahol a férfi kis tanítványai játszottak. Amolyan jótékonysági est volt ez, azzal a céllal, hogy az iskolának még több és újabb hangszert vehessenek a következő tanévre.  Rick pedig még a fürdőszobában próbálta felszámolni a vízicsata nyomait.

Sabrina nagy levegőt vett és belekezdett Hugo, a kis víziló kalandjaiba.

*

Rick elégedetten nézett szét a feltakarított fürdőszobában. Már nyoma sem volt a tócsáknak, az összefröcskölt tükörnek és a nagy halom vizes törülközőnek. A három fia egyébként is elég nagy disznóólat tudott csinálni fürdéskor, de most Caroval kiegészülve egészen meg voltak vadulva. Fura volt a cserfes kislánnyal együtt lenni, mert ennyi év után sem tudott igazán testvéri érzésekkel nézni rá. Ami a meglepőbb volt, azok a szinte apai érzelmek, amik ma este is elöntötték, ahogy nézte a négy gyereket. Talán az lehet az oka, hogy a sok fiú mellett ő is vágyik egy kislányra? Az eltelt években Caro semmit sem változott… bármennyire szerette az anyját, de az apja és a bátyja kiemelt helyet foglaltak el a szívében. Rinának is szót fogadott, de igazából Rick mellett vált kezesbáránnyá, és ez nagyon jó érzés volt. A fiúk bezzeg úgy lógtak Sabrinán, mintha leválaszthatatlan tartozékai lennének. 

Pedig amikor megszülettek… Jeremy pontosan a kiírt időben, Szilveszter napján találta megfelelőnek az időpontot, hogy

kikívánkozzon a biztonságot adó anyaölből. És amikor a tengerparton fellőtték az első új évet jelző tűzijáték rakétákat, erős tüdővel, bömbölő sírással tudatta ő is az érkezését. A szülőszobában mindannyian az órájukra néztek, annyira hihetetlen volt az időzítése, végül január 1-ét írták rá születési dátumként a kis szalagra, amit parányi csuklójára erősítettek. Sabrina a hosszas vajúdásban annyira elfáradt, hogy szinte azonnal el is aludt, Rick pedig szabályosan rosszul lett az aggodalomtól, hogy valami baja van, de az orvos megnyugtatta, hogy ez az ájulásszerű elalvás nem olyan vészes, a feleségének csupán szüksége van a pihenésre. Persze, műszerek sora figyelte az életfunkcióit, de Rick egészen addig a pillanatig rettegett, a gyereket dajkálva a karjában, belőle erőt merítve, amíg másnap reggel a felesége szeme ki nem nyílt és a fiát nem kereste.

Az ikrek három évvel később egy viharos november estén, császármetszést követően látták meg a napvilágot, három héttel a várt időpont előtt, de elég nagyok voltak hozzá, hogy ez senkinek ne okozzon fejfájást. Azon az estén valóságos baby-boom volt a kórházban, nyilvánvaló összefüggést mutatva a rendkívüli időjárással. Rick is alig bírt elvergődni a kórházig Sabrinával, mert több helyen a szél által kicsavart fák keresztezték az útját. Jeremy a nagyszüleivel volt, akik izgatottan várták a híreket. 

Az biztos, hogy mindenkit meglepett az iker-terhesség. Végül Sandra derítette ki, hogy Sabrina édesapjának családjában volt példa ikerszülésekre, ezzel alaposan lelohasztva Rick maga és megtermékenyítő képessége felett érzett önteltségét. Aztán utána olvasott és kelletlenül ismerte el, hogy ez elsősorban a nőkön múló dolog. Cliff és Natalie rengeteg jó tanáccsal látták el őket az elmúlt évben, de ahogy nincs két egyforma gyerek, úgy ezek a tanácsok is tengerbe vetett kőként süllyedtek el a valóságban. A két kópé Jeremy „áldásos” irányításával attól a perctől kezdve a ház rémei voltak, ahogy megtanultak járni. Rick időnkét a három muskétásként nevezte őket, az mindenesetre biztos volt, hogy zsenge koruk ellenére ismerték már a mindenki egyért, egy mindenkiért szellemét, és legtöbbször ennek megfelelően követték el kis csínytevéseiket.

Csendesen benyitott a vendégszobába, ahol a négy kölyökből Nate, a kis mormota már mélyen aludt, Cameron a nagyokhoz hasonló éberséggel, Carohoz bújva figyelte az anyját, aki halkan, az állatokat utánozva, nagy átéléssel olvasta a mesét. …Sabrina végül fél év halasztással, de elvégezte az egyetemet, aztán hátat fordítva a tengernek, a sérült gyerekekkel való foglalkozásban találta meg élete célját. Bébiúszást tartott és értelmi fogyatékos, vagy éppen fejlődési rendellenességgel született gyerekeket barátkoztatott össze a vízzel, tanítgatta őket úszni vagy csak hagyta, hogy játszanak ebben a kellemes és vonzó közegben, megtalálva egy kapcsolódási pontot az őket körülvevő világhoz. Mindenkit meglepett az egyetemen is, amikor a diplomamunkája témájaként is ezt választotta, de dr. Cormack megértő támogatásával végül senki nem emelt kifogást ellene. 

Eleinte még ő maga is attól tartott, hogy a sok emberi tragédia nyomot hagy majd vidám természetén, de szerencsére éppen az ellenkezője történt. Megerősödött, talán kicsit meg is acélosodott lelkileg, még jobban értékelni tudta a maga szerencséjét; és ebből az erőből jócskán vissza is tudott adni a rászorulóknak. Ő maga volt a példa a gyerekeknek, de még a szüleiknek is, és a foglalkozások mindig jó hangulatban teltek. Néha csoportokat szervezett a delfináriumba, ahol együtt úszhattak, lubickolhattak a kicsik a türelmes és okos állatokkal. Ezeken a programokon pedig nem más volt a segítségére, mint a férje. Rick még jól emlékezett a new yorki kórházban töltött hetekre, hónapokra, amikor könnyedén barátságot kötött a kis betegekkel. Ez a helyzet annyiban volt bonyolultabb, hogy sokszor nemcsak fizikailag, de szellemileg sérült gyerekekkel kellett megtalálni a közös hangot. A víz és az állatok megkönnyítették ezt az utat.

Ő maga pedig … egy éve dr. Richard Maitland állt az egyetemi szobája ajtaján csillogó réz névtáblán. Dr. Cormack visszavonulása előtt támogatta a jelentkezését, amikor friss doktorátusával megpályázta a férfi felszabaduló állását. Amikor a férfi először beszélt vele és felajánlott neki egy tanársegédi állást, csak igazán rövid ideig gondolkodott a dolgon. A terepmunka semmivel össze nem hasonlítható izgalmas dolog volt, de kénytelen volt elismerni magában, hogy nem egy családbarát munka. Amikor Sabrina tanácsát kérte, a felesége rábízta a választást. Azt mondta, hogy ezt a döntést senki nem hozhatja meg helyette, mert akkor örökre ott maradna benne a kétely, hogy jól döntött-e, vagy csak valaki másnak az elvárásai alapján. Úgyhogy egy este leült a fürdőszobai tükörrel szemben és megbeszélte magával a dolgot. Látni akarta a saját arcát, az önkéntelen reakcióit, amikor kimondja a döntését. És megnyugodott, … az a nő odakint és az akkor még meg sem született gyereke megérdemlik, hogy mellettük legyen. A tenger pedig megmarad nagy szerelemnek. 

Hacsak tehették, a nyaralásaikat összekötötték búvárkodással. A szüleivel vagy Sabrina szüleivel utaztak, így mindig volt bébiszitter a sok eleven gyerek mellé. Kényelmes megoldás volt, mert így mindannyiuknak volt lehetőségük kis romantikus együttlétekre is, ugyanakkor nyugodtak voltak, mert ott tudták a közelükben az aprónépet. 

Amikor bejelentették, hogy ikreket várnak, az apja barátai óriási partyt szerveztek New Yorkban, Dekkerék hatalmas házában. Az alatt a néhány nap alatt, amíg a városban voltak, a Broadwayt járták, megnézték Zora és Natalie egyik közös színházi előadását, elmentek Jason bandájának koncertjére egy hasonlóan füstös kis csehóba, mint ahol annak idején Alex és a Drops kezdte a pályafutását. És mielőtt hazautaztak volna, egy újabb meglepő és örömteljes esemény is bejelentésre került. Zora és Jason annyi csatározással töltött év után összeházasodtak, beteljesítve Greg jóslatát. Vagy kicsinálják egymást vagy összeházasodnak. A házasságuk egy cseppet sem volt csendesebb, mint azok az évek, amelyek elvezettek idáig, de úgy tűnt, ők ebben a délvidéki szenvedélyű kapcsolatban jól elvannak, megtanulták kezelni egymás rigolyáit, a tányérdobálásokat nagy kibékülések követték és ha valaki aggódóan érdeklődött a köztük állandóan puskaporos hangulatról, akkor értetlenül néztek az illetőre. Puskaporos? Hiszen ők szeretik egymást. 

Rick egy újabb adománnyal fejezte ki a háláját a kórház iránt, amelyben valaha az apja segítségével visszakapta az esélyt egy boldog életre. Már nem ők vettek részt évről évre a gyerekekkel folytatott munkában, de megbizonyosodtak róla, hogy akik csinálják, ugyanolyan elhivatottsággal és szeretettel foglalkoznak a kis betegekkel.  A program évek óta megszakítás nélkül folyt tovább, pályázatokon elnyert pénzekkel, néha névtelen adományokkal. A cél nemes volt és aki átélte, látta a hasznosságát, szívesen állt az ügyük mellé.

*

Sabrina befejezte a mesélést. A fiúk már mindannyian hangosan szuszogtak, fáradtan az egész napos hancúrozástól, csak Caro szája görbült le, amikor le akarta kapcsolni a kislámpát.

-Hol vannak apáék? – kérdezte meg aznap már sokadszor, és Sabrina nagyot sóhajtva gondolt rá, hogy a kislány minden korábbi alkalommal ugyanilyen rosszul viselte a szüleitől való ideiglenes elválást. Hiába tudta kis eszecskéjével, hogy az apja és az anyja holnap korán reggel már itt lesznek érte, azért nehezen küzdött meg a hiányukkal. Hiába mesélt Sabrina vagy Rick, hiába adtak puszit, hiába simogatták, takargatták be ugyanolyan szeretettel, gondoskodással, mint a fiaikat, Caro a szüleit akarta. Bár, a kezdeti hiábavaló hisztik ideje már elmúlt, de a szomorúság minden alkalommal ott ült a szürke szempárban. Sabrina csak reménykedni tudott benne, hogy az apósáék hosszú életűek lesznek és még sokáig vigyázhatnak életük késői ajándékára, mert a kislány talán soha nem múló traumát szenvedne el az elvesztésükkel. 

Lekapcsolta a lámpát és megsimogatva a szomorú kis arcot újra mesélni kezdett szerencsétlen sorsú gyerekekről, akik a zenélésben találták meg az örömet. Gyerekekről, akik talán elkallódtak volna az utcákon élve, de egy gitár hangja, vagy éppenséggel egy hegedűé vonzóbbnak bizonyult, mint egy rosszra csábító baráté. Mesélt neki a rengeteg erőfeszítésről, amivel ezek a gyerekek, akik még énekelni sem tudtak, csak hamisan... egy napon eldöntötték, hogy egy hangszer fog helyettük énekelni; és azt a hangszert ők szólaltatják majd meg. Mesélt a kisfiúról, akit mindenki csúfolt, mert ügyetlen volt, és aki ezen a koncerten társaival együtt olajos hordókból és műanyag flakonokból csalt elő dallamokat, egy kislányról, aki fáradhatatlanul gyűjtötte az üvegeket, amíg összeállt a maga sajátságos hangszere, ahogy a különböző szintig vízzel töltött üvegek szájából csalt elő hangokat sok-sok gyakorlással. A halk duruzsolás végül elbágyasztotta Caro-t és álomba merült, Cameronba kapaszkodva, aki kismajomként csüngött rajta. 

Az asszony felállt és kifelé indult, amikor megpillantotta a férjét az ajtóban. Két pohár vörösbor volt a kezében és némán, csak szemöldökének játékával hívta őt a nyitott teraszajtó felé. Odakint aztán összebújtak a függőágyban és csendesen ringatózva hallgatták a kabócák ciripelését. Ma volt a házassági évfordulójuk, de nem bánkódtak, amiért egy csapat gyerekre vigyázva töltötték az estét. Rick egy nagy csokor szellőrózsával lepte meg, és a felesége nem is vágyott többre. A legfontosabb pedig, a nyugalom és a szerelem itt ringatózott velük a balzsamos estén a függőágyban.

-El sem hiszem, hogy csak öt év telt el azóta, hogy igent mondtál. – mormolta Rick,miközben kiürült poharát óvatosan a földre állította. Aztán kivette Sabrina kezéből is, és azt is sikeresen letette a földre.

-Tulajdonképpen sokkal több idő telt el. – suttogott a felesége. –Ugyanis én már azon az estén igent mondtam neked a szívemmel, amikor a számmal még nemet. Nem akartam egy lenni a sorban, és eldöntöttem, hogy kivárom, amíg te is rájössz, hogy megtaláltad az igazit.

Rick addig helyezkedett, amíg a felesége szinte már rajta feküdt. Megcsókolta, aztán a szemébe nézve megkérdezte:

-Ennyi... vagy megpróbálkozunk még egy Maitland kölyökkel? Hátha végre lány lenne... – mondta olyan sóvárgással a hangjában, hogy az asszony elnevette magát.

-Megint gyűjtenéd a nőket magad körül, mi? És mit csinálunk, ha mégse lenne lány, hm? Hátha te is olyan vagy, aki csak fiút tud ...

-Hát, bármilyen csapatsportra gyúrunk, ahhoz még a fiúk is kevesen vannak, úgyhogy az se lenne olyan nagy baj – vigyorgott sokat ígérően.

VÉGE!