"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. december 11., szerda

Túl az Óperencián 39.



Rick türelmetlenül nyomta a csengőt. Ilyenkor az anyja már régen fent szokott lenni. Kár volt Tonyval leülni kávézni, mert egy csomó időt elvesztegetett. Mennyivel jobb lett volna a cserép alól előkapni a kulcsot, besettenkedni a lakásba és meglepni Sabrinát a takaró alatt. A kulcs! New Yorkban mindig a bejárati ajtó melletti virágos edényben volt elrejtve a tartalékkulcs, és itt is állt egy méretes kőedény, igaz, egyelőre valami pampafű-szerű zöldséget lobogtatott benne a könnyű szellő. Az anyját ismerve, hamarosan majd harsogó, színes virágokkal fogja teleültetni. Hosszú ujjai lassan tapogatták körbe az edényt és hamarosan rá is talált a kulcsra. Hiába, na, a régi beidegződések velünk maradnak, akkor is, ha pár ezer mérfölddel odébb verünk is tanyát – vigyorgott magában, miközben benyitott a házba. 

Odabent nyomát sem érezte a lányok jelenlétének. Ha más nem is, de az anyja már egész biztosan előkerült volna ennyi zörgés után. Benyitott a szobájába, de Sabrinát csak egy lenge blúz képében fedezte fel, amely az ágyra dobva árválkodott odabent. Hol a fenében vagytok? – tette fel magában a kérdést. A konyhaajtóból egy pillantást vetett a pultra, ahol két két csésze tanuskodott róla, hogy a nők bárhova is mentek, előtte egy kávét még volt idejük meginni. Alig pár perccel kerülhették el egymást, állapította meg, ahogy a még langyos porcelánt tapogatta.

Könnyű huzat csapta meg és meglepve vette észre, hogy a hátsó ajtó nyitva van. Lassan odasétált és már majdnem becsapta, amikor látta, hogy a kertkapu is nyitva van. Mi a franc? Visszaballagott az előtérbe és akkor szúrt szemet neki a két női táska, ami a gardrób melletti padon hevert. Nők táska nélkül? Akkor egészen biztosan nem mehettek messzire – döntötte el magában félig megnyugodva. Egy taxi állt meg a bejárat előtt és megkönnyebbülve rántotta fel az ajtót, de a kocsiból az apja keveredett elő. Hát ő meg hogy a fenébe kerül ide már korán reggel? Nem arról volt szó, hogy New Yorkba repült? 

Alex gondterhelt arca felderült, ahogy a fiát meglátta.
-Szia! Hát te? Azt hittük, csak két nap múlva érkezel.
-Volt egy kellemetlen kalandunk, de erről majd később. Anyáék hol vannak?
-Hol lennének? Biztos még alszanak.
-Nincsenek itthon… és a hátsó ajtó is nyitva volt, meg a sikátorra néző kertkapu is. Nekem itt valami bűzlik. Minden cuccuk itt van… Sabrina még fagyizni is mindig magával ráncigálja a táskáját, most meg itt hever az előszobában. 

Alex álmossága úgy röppent ki a szeméből, mintha a New York San Francisco távot oda-vissza alvással töltötte volna. A bizonyosság szinte arcul csapta, az a telefonhívás, hogy betörtek a házukba, nem volt véletlen! El akarták itthonról távolítani! A telefon után nyúlt és a rendőrséget tárcsázta.
-Eltűnt a feleségem és a fiam barátnője. Egyedül voltak a házban és most sehol nincsenek. – tért a tárgyra azonnal, mire a vonal túlsó végén egy meglehetősen unott, vagy inkább fásult hang visszakérdezett.
-Mennyi idő telt el az eltűnésük óta?
-Nem tudom, este 6-kor láttam a feleségeméket utoljára, most érkeztem a reptérről és üres a ház.
-Uram! A feleségének nyilván dolga volt, talán vásárolni ment, vagy levitte a kutyát.
-Nincs kutyánk! És nem ment vásárolni. Eltűnt.
-Látja dulakodás nyomait a lakásban?
-Nem, nem igazán, de a hátsó ajtó nyitva volt, pedig azt sosem nyitottuk még ki.
-Rendben van, rögzítettem a hívását, és kérem hívjon vissza, ha a felesége visszaérkezne.
Alex látta, hogy nem veszik komolyan, ezért hirtelen kibökte az első nevet, amit a friscói rendőrség kapcsán az eszébe jutott.
-Beszélhetnék Tallis Harmonnal?

-Szerencséje van, a felügyelő éppen az imént futott be, egy pillanat… - némi papírzörgés és nyilvánvalóan lefojtott hangú beszélgetés után megszólalt a vonal túlsó végén a férfi erőteljes, mély hangja.
-Harmon. Kivel beszélek?
-Alex Maitland vagyok – sóhajtott nagyot Alex, amiért kivételesen nem kell beleőszülnie a férfira való várakozásba.
-Glenda azt mondja, hogy eltűnést akart bejelenteni. Ki tűnt el, Mr. Maitland? – kérdezte óvatosan Harmon.
-A feleségem és a fiam barátnője, Sabrina Brighton.
Tisztán hallható volt a halk káromkodás a túloldalon.
-Mondja a címet és azonnal ott vagyok!
Alex elhadarta a címet, aztán kissé nyugodtabban letette a telefont. Tallis Harmonra van szükségük és valami csoda folytán máris beszélni tudott vele. A férfi tudja, mi lehet a háttérben és nem fogja olyan lekezelően elhajtani őket, mint a többiek az örsön.
*

Tallis fogcsikorgatva előzgette motorjával a sok hétvégi kocaautóst, akik kiszabadulva a hétköznapi taposómalomból, most tömegével lepték el a városból kivezető utakat. Elég szerencsétlen módon egy meglehetősen hosszú szakaszon kénytelen volt őket kerülgetni. Egy rendőrségi helikopter jelent meg a gyorsforgalmi felett és Tallis, hogy elkerülje velük a konfliktust, bekapcsolta a motor elejére erősített kék villogó lámpát. A marhák! Vagy valami új fiú, hogy nem ismeri meg feltűnően egyéni motorját? A helikopter végül értett a jelzésből és egy könnyed mozdulattal továbbreppent, hogy más renitenskedőket utasítson rendre.

Tallis közben a telefonbeszélgetésen agyalt. Szerencsére ma korán bement, mert meg akart nézni néhány aktát, de hogy ez a Glenda mekkora liba! Ha minden segítségre vágyót ilyen unottan kezel, nem csoda, hogy olyan rossz hírük van a polgárok között. A segítségnyújtás volt az utolsó, ami a nőről bárkinek eszébe juthatott volna. Nem is értette, hiszen már nem egy kezdő újonc, aki nem tud megkülönböztetni egy komoly bejelentést egy hajnali sopánkodástól. – puffogott magában mogorván. Persze, ő mit sem tud az előzményekről. – mentegette magában a mundér becsületét. Alex Maitland hívása a lehető legrosszabbkor futott be. Már egy ideje figyelték a helyeket, ahol Damien Stielman és a társai felbukkanhatnak, még egy embert is sikerült beépíteni a csapatába, miután ő maga elég szerencsétlen módon lelepleződött. Viszont egyik embere sem jelentette, hogy ezek valami bulira készülnének. Azok után, hogy annak idején Sabrina Brightont elkábították, most az eltűnése híre csak azt az egyet jelenthette, hogy új tervük született. És ha elkapták Maitland feleségét is, akkor talán valami váltságdíjas ügy keveredik ki belőle.
Amikor végre megállt az elegáns Alamo streeti ház előtt, Alex Maitland és a fia, Rick már ott toporogtak türelmetlenül a járda szélén.
-Menjünk be! – biccentett a ház felé. –Még semmi hírük nincs? – kérdezte teljesen feleslegesen, mert a két férfi arcán olyan pánik ült, ami önmagáért beszélt.
*

Amikor Sabrina felébredt, a hátán feküdt egy régi sodronyos ágyra terített vékony matracon. A rugókat mind érezte, ahogy a hátába nyomódnak. Az amúgy félhomályos helyiségben csak egyetlen erős fényű égő látott világítani az egyik sarokban. Nem igazán tudta, hogy hol lehet. Próbálta megmozdítani a karját, de rájött, a keze műanyag kötöző zsinórral az ágy vasrácsához van kötözve. A póz nem volt túl nyakatekert, mégis úgy érezte, hogy teljesen elzsibbadt a természetellenes tartástól. Végignézett magán, de ugyanúgy volt felöltözve, mint ahogy  a Maitland házból indulni akartak Rickhez, csak a cipője hiányzott. Rick! Két nap múlva érkezik. Vajon addigra vége lesz ennek a rémálomnak? Nem tudta mennyi ideig lehetett eszméletlen. Szájában-orrában még érezte az éter átható bűzét és enyhe hányingere volt. Körülnézett, de csak csupasz falakat látott, és az ágyon kívül, amelyen feküdt, nem volt a helyiségben más bútor. Felvillant előtte a kép, ahogy az a magas szőke férfi az arcára borítja a puha anyagot, és ebben a pillanatban bevillant neki Olivia. Jézusom! Mi lehet Rick anyjával? Ha bántották… ha a kicsinek bármi baja esett… 

A következő pillanatban kinyílt az ajtó és az asszony elgyötört alakja tűnt fel az éles ellenfényben, ami kintről érkezett. Mezítláb volt, a szemében félelemmel, de amúgy láthatóan bántatlanul. Kezét a hasára simítva éppen belépett volna, amikor hátulról meglökték és ettől belerúgott a küszöbbe. Fájdalmában felszisszent, de egy szó nélkül lépett előre. Aztán megállt és dacos ellenállással nézett Damien Stielman szemébe.
-Nehogy azt higgye, hogy ezt megússza. Ha a férjem megtudja, mit történt, maga örülni fog, ha sikerül elkerülnie a bosszúját.
-Tévedésben van asszonyom. – vigyorgott rá elégedetten a férfi. -Itt most enyém a bosszúállás lehetősége és én ki is fogom élvezni az utolsó cseppig. 

-De hát miért? Nem is ismerjük magát.
-Maga nem ismer, de a férje igen. Bár, nem csodálom, hogy nem dicsekedett el ifjúságának egy meglehetősen dicstelen időszakával. Tudja,nekem is volt egy nővérem… innentől a többit próbálja elképzelni. Most dolgom van, elmegyek, de ha visszajöttem, majd elmesélheti, mire jutott. Ha nem találja ki, majd én elmesélem, milyen ember volt Alex Maitland… sajnálom magát, mert tényleg nem sok köze van az akkor történtekhez, de annyit már megértettem, hogy Alex Maitlandhez magán keresztül vezet az út. Ha a férje tényleg annyira kedveli magát, mint hírlik, akkor el fog jönni magáért. És én már alig várom azt a percet. Most látom, hogy érdemes volt várnom a megfelelő alkalomra, mert ez a seb most végre tényleg fájni fog az átkozottnak. A legutóbbi próbálkozásom kudarcba fulladt, mert ennek a kislánynak a barátja egy béna barom volt, de már látom, hogy milyen igaz a régi mondás, miszerint a türelem rózsát terem, …szúrós rózsát. Alex Maitland emlékezni fog a napra, amikor egyszerre látja majd szenvedni a feleségét és a fiát is. Igen, azt hiszem kárpótolva érzem magam, amiért karácsonykor nem hozott nekem ajándékot a Mikulás. De most mennem kell. Üljön csak oda a kislány lábához! Ez az! És most nyújtsa a kezét! – utasította a férfi és egy másik kötöző zsinórral Oliviát is az ágyhoz kötötte. -Jó szórakozást hölgyeim! – azzal kilépett az ajtón, amely hangos dörrenéssel bezáródott mögötte.

-Rina! – miről beszél ez az őrült? Te érted egyetlen szavát is? – nyöszörgött Olivia, aki hirtelen minden magabiztosságát elvesztve kuporodott össze az ágy végében.
-Bántottak? – nézett rá a lány aggódva, de az asszony megrázta a fejét.
-Nem, csak egy kamera előtt kellett felolvasnom az üzenetét. Gondolom, elküldik Alexnek, csak hát ő meg New Yorkban van, úgyhogy eltart egy darabig, mire tudomást szerez erről az egészről. Nem értek semmit. Mit akarnak ezek? Pénzt? És mit értett az alatt, hogy a barátod elbénázta? Mit csinált Rick?

-Alex azóta sem mondta el? – nyögött fel a lány, átkozva a helyzetet, amiben most neki kell kiteríteni a kártyákat egy olyan ügyben, amihez neki végképp semmi köze. –Mielőtt Rick elment erre a Bering tengeri útra, ez a fickó egyszer odajött hozzánk Joe kocsmájában és üzent Alexnek. Valami olyasmiről volt szó, hogy amikor te még nem is ismerted Alexet, akkor volt egy nő, ennek a fickónak a nővére, aki a bandával lógott és hát leginkább Alex-szel, aztán ő szakított vele, a csaj drogos lett és az öcsikéje a férjedet hibáztatja érte. De Alex azt mondta, az a nő már akkor is drogozott, azért is rúgta ki, és a bandából a többiek egészen biztosan nem álltak le vele. Ez a pasas egy megszállott, olyasmiért akar bosszút állni, ami meg se történt, de az a mániája, hogy a banda miatt lett a nővére egy drogos ribanc. Amikor Rick elutazott, engem elkaptak, amikor egy csoporttársammal elmentem táncolni. Elkábítottak és alighanem megerőszakoltak volna, amiről készítettek volna egy filmet, hogy Ricknek fájjon, mert az akkor Alexet is összetöri, de szerencsémre ott volt egy férfi a rendőrségtől, aki jókor volt jó helyen és megmentett. Úgy látszik, ez az őrült még mindig várta a kedvező alkalmat, és most úgy érzi, eljött az ő ideje. 

Olivia kábultan hallgatott. Csak kerüljön Alex a szeme elé! Nem azért akarta momentán kiherélni, amit valaha a ködös múltban csinált. Arról egyfelől nem tudott semmit, másrészt nem is igazán tartozott rá, és leginkább nem is hitt benne, hogy tisztességtelen lett volna valaha is. De az, hogy a múlt nem olyan régen felbukkant és még Sabrinát is veszélybe sodorta, és előtte hallgattak erről, az szerfelett bosszantotta. Rickhez is lesz egy-két szava, csak kerüljenek ki innen. Dühítette, hogy elhallgattak előle egy ilyen fontos dolgot, és pillanatnyilag ez a düh tartotta benne a lelket. 

-Hol vagyunk? – suttogott Sabrina.
-Fogalmam sincs, én nem ismerem a várost, de útközben lementünk az öbölhöz, aztán a parton végig, amíg el nem hagytuk a város sűrűbben lakott részeit. Valami bádogviskónak tűnt kívülről… gondolom, valami raktárféle lehet. – motyogott Olivia.
-Hát ennek alapján én se nagyon tudom, merre lehetünk. Mit mondtak? Pénzt akarnak?
-Nem mondtak semmit. Igazából szerintem ez is a taktikájuk része. Minél kevesebbet tudunk, annál többet fantáziálunk és a végén még akkor is kétségbeesünk, ha a helyzet amúgy nem is olyan rossz. Valahol olvastam róla, hogy a kiszolgáltatottság érzése rosszabb, mint a konkrét fenyegetés…. Megmondtam, hogy Alex nincs is a városban, és úgy tűnt, hogy ezzel nagyon is tisztában vannak. Amíg nem jönnek be ebbe a szobába, talán nincs is mitől félnünk. – reménykedett hangosan az asszony és inkább megtartotta magának a felfedezést, hogy az a szőke fickó milyen mohó tekintettel mérte végig Sabrinát, amikor magatehetetlenül lógott a karjaiban. Önmagát nem is igen féltette… ha fizikailag nem bántalmazzák, és a kicsinek nem lesz semmi baja, akkor mitől féljen? De Sabrina miatt ideges volt. Fiatal volt és szép, és túlságosan kéznél lévő préda ezeknek a durva alakoknak.
*

Tallis Harmon kezéhez már-már hozzánőtt a telefonja. Egyik hívást bonyolította le a másik után, és futólag átsuhant a fején a gondolat, hogy ez a telefon mennyi ember vesztét okozhatná, ha illetéktelen kezekbe kerülne. Bár, a legtöbb besúgója mindenféle álnevek alatt szerepelt, de akik ismerték őket, nyilván nem lett volna túlságosan nehéz feladvány kideríteni az álnevek mögött meghúzódó figurákat. Már majdnem elvesztette a reményt, hogy valami használható információhoz jut, amikor végre olyan hírt kapott, ami reménykeltő volt az eltűnt nőkkel kapcsolatban. 

Jose, egy régi motoros bandatag, aki időnként kisebb összegekért jelentéktelen fülesekkel próbálta a helyzetét Harmonnál biztosítani, elmondta, hogy az utóbbi hetekben gyakran látta Stielmant és társait Friscó nyugati külvárosában egy raktárépület környékén keringeni. Azért figyelt fel a társaságra, mert egy igen szemrevaló új taggal bővült a csapat. Egy dögös barna lány csapódott a bandához, aki már bebizonyította, mekkorát téved az, aki játékszerként tekint rá. Nemcsak vad motoros kinézete, indián ősökre utaló magas arccsontja, de kemény ökle is elhíresült már a part menti csehókban. Aki elkövette azt a hibát, hogy megdönthető motoros cicának nézte, hamar megismerkedhetett kőkemény jobbegyeneseivel.

Tallis megköszönte az információmorzsát és megkönnyebbülten elmosolyodott. Akkor Arienn már beépült. Elismerően gondolt rá, hogy a vártnál sokkal rövidebb idő alatt sikerült elérnie, hogy megbízzanak benne. Ha pedig így alakult, akkor hamarosan hírt kell kapjon a búvóhelyükről is, és talán a két nő helyzetéről is.

4 megjegyzés:

csez írta...

Ez a Stielman már elmeorvosi eset...
Amúgy tetszett, izgi ;)
K&P

Gabó írta...

Már éppen szólni akartam, hogy ez a váltságdíj dolog sántítani fog, mert ez a Daemon nem ilyen snassz bosszút akarhat, de okés, már látom nem a pénz dominál a lányok kiváltásánál.
Gonoszabb tortúrát tervez neki, ami nem feltétlen jó hír a családnak. :O
Szerintem is kijár majd neki egy kényszerzubbony, ha elfogják, mert ez már megszállottság a javából.
Mert ugye elfogják??? *.*
Tallisnak megörültem, most kezdem úgy érezni, hogy a Livi és Rina megúszhatja! :P
Bocsi fiúk! ;)
Nagyon izgalmas részt kerekítettél, várom a folytatást!

rhea írta...

Izgi volt Jutkám! :) Beépített zsaru?! Remek! Stielman remélem rövidesen megkapja ami jár neki. De úgy istenigazából! :)
Tetszett, köszönöm
pusza

zso írta...

Nem is tudom, mit írhatnék. Jó nagyon. XD