A menedék 12.

-Hát, az úgy volt… - kezdett be Kristen, de közben felbukkant Tom is az ajtóban.

-Csillagbogaram, az elején ott se voltál, majd én mesélek, csak előbb muszáj leeresztenem a kondenzvizet.

Robert már a csukott ajtónak mondta: -Vigyázz, mert Bobby bent van!

Néhány perccel később két torzonborz fej jelent meg a fürdőszobaajtóban.

-Hallom, ez a seggfej akarja elmondani, mi volt tegnap, pedig szerintem a felénél magánál sem volt, úgyhogy majd én – jött előre Bobby, és Robert elől elvette a kávéskannát. –Ezt az égiek küldték! - sóhajtott bele a finom aromába.

-Nem, én rendeltem, de most inkább mesélj! – szólt közbe Rob.

-Na, aranyapám, kijöttél az étteremből, összeakadtunk a recepció előtt, ahol  az az édes kis csaj még a telefonszámát is megadta neked, de ott hagytad a pulton – nézett rá a barátjára neheztelően. –De ne félj, én eltettem, ha netalán még szükség lenne rá. – hunyorított rá Bobby, mire Robert csak a szemeit forgatta. –Na, és utána elmentünk Marcushoz, aki hűtött sörökkel várt és három veszett jó bigével, akikkel végig szexeltük a délutánt.

Robert döbbenten nézett, mire Bobby elröhögte magát.

-Jézusom, Rob, ne nézz már ilyen ijedten, basszus. Harminc éves múltál, és előtte szakítottatok ezzel a libával. Ha így lett volna, az se gáz, de csak szívatlak, haver. 

-Istenem, Bobby! Te egyre nagyobb állat leszel! – sóhajtott Robert megkönnyebbülten, Kristen pedig fejbe csapta vicces kedvű barátjukat..

-Ezt a libáért kaptad!

-Miért, aranyom? Az vagy! Átbasztad a legrendesebb pasit LA-ben, aki mellesleg a legjobb barátom. Nem tudom, megérte-e az a numera, de szerintem bánni fogod, amíg csak élsz. Az én barátom egy hülye, és mint minden hülye, nagyon rendes ember. De neked izgalom kellett, nem egy rendes balek. Értem én, ez van. De nekem elhiheted, még egyszer nem lesz ilyen szerencséd. Majd kifogsz egy marhát, aki ugyanezt fogja veled csinálni, és Akkor fogod megérteni, hogy mit műveltél. Na, de fátylat a dologra, szétmentetek, én leszek az utolsó, aki emiatt szomorkodni fog.

Robert már éppen közbe akart szólni, hogy állítsa le magát, amikor a barátja leintette.

-Ácsi, most Bobby bácsi mesél, gyerekek szájtátva hallgatják… Szóval, elmentünk Marcushoz, kiittuk a sörkészletéből – mellesleg megjegyzem, a legfinomabb ír söröket nem tudom, hol a francban vette – és utána… (tartott egy kis hatásszünetet) megérkezett Tomiboy. Tom talajrészegen érkezett, a taxis állította be a kapuba, és én fizettem ki a cehhét, úgyhogy majd figyelmeztessetek, hogy elkérjem tőle a pénzt, ha magához tért.

-Magamnál vagyok, de erre a részletre momentán nem emlékszem – morogta az említett.

-Nem baj öcsém, nekem elhiheted, én nem verlek át! – húzta ki magát önérzetesen Bobby, és Robert már a falat kaparta, mert eddig még egyetlen morzsával sem került közelebb az éjszaka történtek feldolgozásához, viszont annyit süketeltek a többiek, hogy már megint megfájdult a feje.

-Szóval, megjött Tom, kicsit elhevert, aztán amikor már meg tudott állni egyedül is a lábán, akkor  már éppen felkerekedtünk, hogy belevessük magunkat az éjszakába. De… mert  mindig van egy de… megjelent Kristen, hogy nem akar egyedül otthon ülni, amikor most szakított Robbal, erre kitártuk előtte az ajtót, hogy lássa, Rob éppen ott van. Akkor helyesbített, hogy most szakítottak Robbal. Rob pedig nagylelkű sörös hangulatában meghívta őt is, hogy igyunk egyet-kettőt a szabadulása örömére. Kristen pedig annyira el volt kettyenve, hogy elfogadta a meghívást, bár egész este nem szóltatok egymáshoz egyetlen megveszekedett szót sem. Megjegyzem, nem is kellett, mert már éjjel is én beszéltem mindenki helyett.

Robert a fejét fogta, és kínjában már röhögött, ez a Bobby mekkora marha, de tulajdonképpen hálás volt neki, amiért ilyen viccelődve adta elő a történteket, mert akkor nagy botrányt aligha csaptak. Régen, valamikor még a kezdetekben gyakran csaptak ilyen nagy bulikat, amiknek a tizedére sem emlékeztek később. Az mindenesetre megnyugtató volt, hogy nem tudott annyit inni, hogy reggelre ő feküdjön Kristen mellett. Akárki rendezte a fektetést, helyesen mérte fel, hogy az egy igen rossz ötlet lett volna. Elég egyetlen megszokásból induló gyengéd mozdulat és Kris esetleg félreérti. Nem, ez a szakítás végleges, ezzel jobb, ha ő is megbarátkozik.

-Na, ha mindent tudni akartok, mert úgy látszik, mégis csak én voltam a legjózanabb, akkor idefent már nem nagyon csináltunk semmit, csak mindenki elhevert, ahol tudott. Én feküdtem le elsőnek, aztán ez a két idióta közrefogott, hogy nehogy rád másszak, nem mintha szándékomban állt volna – biccentett Kristen Rob felé, aki egy grimasszal honorálta a szokásos szöveget.  –A sírásodra még élénken emlékeztem, úgyhogy el is voltam vele fél éjszaka, mert valami Carát emlegettél, hogy mekkora marha vagy. Úgyhogy kispofám, nekem ne hazudj, hogy nincs senkid. Lehet, hogy nincs, de volt. Úgyhogy bekaphatod – mutatta fel a középső ujját. Robert inkább nem fűzött megjegyzést a monológjához, csak legyintett egyet, aztán felmarkolta a farmerjét és körbenézett.

-Na, ha valaki felrázná még Marcust, és mindenki magához tért, szerintem menjünk el reggelizni, mert valami rendes kajával fel kéne szivatni az éjszakai piák maradékát, én meg addig kérek itt egy takarítást. Remélem, holnapra nem azzal lesz tele a sajtó, hogy mekkora orgiát rendeztünk itt az éjjel!

Nem azzal volt tele! De ami helyette az újságok címlapján állt, az talán még rosszabb volt. 

*

Cara már két napja nem aludt, mert a velencei megbízás járt a fejében. Olyan nagyon összeszedett volt, amikor Robertnek kellett tanácsokat adnia, de lám, még ő maga sem zárta le egészen a múltat, mert fél visszamenni álmai és rémálmai színhelyére.  Üldögélt a kávézóban, és az újságtartó állványt fixírozta a szemközti falnál.  Aholgy bambult, szeme megakadt az OK magazin legfrissebb számán. A címlapon egy túlontúl ismerős arc mosolygott rá, és a felirat még ebből a távolságból is fájóan ordította az arcába, hogy az után a csodás délután után Robert képes volt kibékülni a nővel, aki megkínozta a lelkét. Pedig milyen elszántnak tűnt, hogy végre a sarkára áll és új életet kezd. Hát, úgy látszik Kristen hatalma még töretlen felette. A kép nem volt új és a nő sem látszott rajta, ezért Cara inkább arra gondolt, hogy a férfi nyilatkozatára hivatkozhat az újság. De nem volt annyi ereje, hogy felálljon és belelapozzon a cikkbe. Nem akarta, hogy az igazság még jobban arcul csapja. 

Ha így alakult, akkor tiszta szerencse, hogy tegnap bebizonyosodott végre, hogy nem lett következménye a szenvedélyes ölelkezésüknek. Pedig először szinte csalódott volt, titkon bízott benne; ha szépet álmodott, akkor egy tüneményes kisfiút ölelgetett, akit aztán az apja nyakába ültetett, és ez az apa az álmokban mindig Robert volt. Egy bébi az arcvonásaival a legszebb ajándék lehetett volna. De hát álom volt csak, ez meg itt a szomorú valóság. Majd Kristen lesz az a szerencsés, aki megadhatja ezt a boldogságot a férfinak. Fizetett és hazafelé vette az útját. El fog menni Velencébe, és ha úgy adódik, találkozni fog Marcoval, talán még beszélni is fognak és mosolyogni fog rá, hogy lássa, az élet nem állt meg a válásuk után.  Robertet pedig jobb, ha elfelejti, és ahhoz tartja magát, hogy egy szép emlék csak a szenvedélyes montanai délután

*

Robert szentségelt, perrel fenyegetőzött, aztán úgy döntött, hogy jó szokásához híven most sem nyilatkozik. Nem cáfol és nem erősít meg egyetlen sort sem abból a sok zagyvaságból, ami valami névtelen cikkben azt tudatta a világgal, hogy újra megbocsátott a nőnek, aki sportot űz abból, hogy belőle hülyét csináljon. A szüleit megnyugtatta, hogy egyetlen szó sem igaz az egészből, más meg nem érdekelte. Ugyan elég kellemetlen volt a sajnálkozó vagy éppen kacsingató gratulációkat fogadnia és számtalanszor elmondani a barátoknak, ismerősöknek, kollégáknak, hogy nem, ez az egész tévedés, ők ténylegesen szakítottak. De abba a kurva újságba akkor sem fogja betetetni a helyesbítést. Éppen eleget csámcsogtak már rajta, szilárdan eltökélte, ha rajta múlik, soha többet nem írhatnak róla egy szót sem. Csak remélte, hogy Kristennek legalább ennyire kellemetlen, hogy szabadkozhat az ő barátai, ismerősei előtt. Nem is értette, hogy az újságíró honnan szedte ezt a marhaságot, hiszen az a fotó, ami még az étteremben készült, amikor elváltak, na, az végképp nem bizonyított semmit. Ha Natalie Portmannel találkozott volna, tőle is ugyanilyen szenvtelenül búcsúzott volna el. 

Forgatta a kezében a Velencei Filmfesztivál brossúráját, és erről egy pillanatra eszébe jutott Cara, de erőnek erejével másra próbált koncentrálni. Teljesen felesleges, hogy olyasmiről álmodozzon, aminek nulla a valószínűsége. Cara és Európa pillanatnyilag elérhetetlen távolságban voltak, így nem fecsérelheti az energiáit, hogy ezek töltsék ki a gondolatait. Holnap egyébként is New Yorkba kell utazzon egy fotózásra, úgyhogy jobb, ha inkább csomagol.

A repülőtéren még annyi év után is hangos fotósok sorfala között cipelte a táskáját az őrá váró elsötétített üvegű hatalmas fekete autó felé. Mindenfelől Kristennel kapcsolatos kérdések repkedtek, és a végén már nem tudta megállni, hogy grimaszolni ne kezdjen. Basszus, az embereknek miért fixa ideájuk, hogy ők ketten egy pár? Annyi ember válik el, ez az ő esetükben miért elképzelhetetlen? Becsapta maga mögött a kocsiajtót, és kimerülten hajtotta hátra a fejét. A verkli megy tovább.

*

Cara állt szemben a szerkesztővel és úgy nézett rá, mintha hirtelen két feje nőtt volna. Miért pont ő jutott az eszébe, amikor évek óta nem foglalkozik már műtermi fotózással? Még nem tudta, hogy mondjon nemet, de eltökélt szándéka volt, hogy ez alól a felkérés alól kibújik, akkor is, ha ezek után már csak a mókusokat fotózhatja a parkban.

-Des, ne haragudj, ez nem fog menni! Még annyi munkám van a montanai fotókkal is, meg régebbi dolgokkal is akartam foglalkozni. Ha most nem csinálom meg őket, akkor a büdös életben nem lesz rá időm. És haza is kell utaznom, mert a bátyáméknál megszületett végre a trónörökös. Még nem is láttam és nem az esküvőjén akarom először megölelni... 

-Cara, nyugi! Elég, ha annyit mondasz, kösz, most nem megy. Nem kell emiatt elhadarni egy csomó sületlenséget, mert te magad is tudod, hogy a montanai fotók már nyomdakészek, semmi dolgod velük, a régi anyagról fogalmam sincs, a bátyád gyereke pedig tegnap született, szóval, aligha kell egy-két napos korában attól félned, hogy lemaradsz a gyerekkoráról.  Mi az isten olyan felkavaró abban, hogy egy színészről kell néhány fotót készítened, nem is értem? A csapatban neked van a legkomolyabb műtermes múltad, ezért gondoltam rád, de ha nem, hát nem, nem erőszak a disznótor. Emily alighanem a fél karját odaadná ezért a melóért, akkor majd szólok neki.

Cara abban a pillanatban tudta, hogy elvesztette a csatát. Emilyt akkor sem engedné Robert közelébe, ha az ügynökségnél betöltött állása lenne a tét. Nem, a vörös tündér csak fotózzon gyerekeket és mókusokat a parkban, Robert az övé, még akkor is, ha ezzel egy ismeretlen erőt szabadít el, amire néhány napja még gondolni se mert, főleg az OK címlapsztorija után. Megadóan feltette a kezét, és a szemtelenül vigyorgó Desmondra nézett:

-Oké, hánykor és hol kell lennem? 

-Helyes, ez a beszéd! A részleteket megtudod Mayától, és Cara... nagyon kérlek, ne kelljen a jövőben ilyen játékokat űznünk ahhoz, hogy tedd a dolgodat. Tudom, hogy rangon alulinak tartod itt a munkát, és tisztában vagyok vele, hogy már régen önállósodhattál volna, hogy kiállítási anyagokkal foglalkozz és az orrom alá dörgölj egy meghívót, hogy irigykedhessek, micsoda befutott fotóművész vagy, de egyelőre még itt vagy és ne csinálj úgy, mintha ez szívesség lenne a részedről. Oké?

Cara bólintott, miközben az járt a fejében, hogy ez a hang... mintha csak Marcot hallaná. Úgy látszik, a férfiakból a világ bármely táján ugyanazt az önhitt, pökhendi hangot hozza ki. Robert volt az első, aki normálisan beszélt vele, miután a kezdeti ellenszenven túljutottak. A szenvedély perceiben pedig annyi melegség volt a hangjában, amivel bőven át tudná vészelni a hideg téli estéket.  Hát, most majd megtudja, hogy milyen a férfi olyankor, amikor egy korábbi botlására emlékeztetik.

Már éppen haza akart indulni, amikor Des megint kiintett neki a kalitkából. A fene egye meg! Még mit tud kitalálni? Még ezt a fotózást sem emésztette meg, erre máris újra raportra hívják.

-Cara! Úgy látom, kezdenek felfedezni. – csapott bele a közepébe a főnöke. Most hívott Scott Mayfair. – A tulajdonos nevétől Cara összerezzent, hiszen az eltelt években egyszer sem akadt dolga vele. Vajon most mit akarhat?

-Itt ez a magazin, akiknek te is fotózni fogsz. És egy egészen szokatlan ötlettel álltak elő. Te fotózod a színészünket, ők fotóznak téged munka közben. Aztán lesz egy kis cikk is és akár korábbi fotóidat is beletennének. Hát, kislány, azt hiszem, ez már tényleg a hírnévhez vezető út. Gratulálok!

-Tessék? – nézett rá értetlenül Cara. –Engem is bele akarnak tenni a magazinba? Mármint rólam képeket? De hát miért? Oké, a szakmában már kezdik megismerni a nevem, de még egy önálló kiállításom sem volt.

-Ne engem kérdezz, nem az én ötletem, szerintem is kissé még korai, de valakinél jól fekszel, ha ilyen ajánlatot tettek. Már úgy értem, valaki felfigyelt a képeidre – helyesbített azonnal, ahogy Cara mérgesen felkapta a fejét az előző mondatára. –Úgyhogy, ha van valami tipped, megpróbálhatnád ezt a sebet lesminkelni vagy a hajadat eléfésülni, majd megoldod, ez végül is olyan nőcis dolog. Ügyes legyél drága, és ne felejts el minket is megemlíteni a cikkben – kacsintott rá a férfi és visszament az irodájába.

Cara csak nézett maga elé. Őt fotózni? Micsoda őrült ötlet. Ráadásul munka közben, ahogy ő Robertet fotózza? Édes Jézusom, mi vétettem? – emelte a tekintetét a mennyezetre, mintha a választ onnan várhatná. Aztán nagyot sóhajtott és hazament, hogy felkészüljön élete talán legnehezebb napjára.

A menedék 11.

Robert zúgó fejjel ébredt a hotelszoba kanapéján. Már ez a tény, hogy a kényelmes ágy helyett itt héderelt, gyanakvóvá tette. Mi a jó francot művelhetett az éjjel? Végignézett magán és megnyugodva konstatálta, hogy zokni – pipa, boxer – pipa, póló – pipa. Akkor remélhetőleg nem volt nővel, mert ha az így látta, akkor nagyobb baromnak hiszi, mint aminek Tom aposztrofálta nemrégiben. Kicsit elveszetten üldögélt a fejét masszírozva, mintha ettől hamarabb térnének vissza az emlékei, majd a telefon után nyúlt és rendelt egy kanna kávét. Amíg a kérését teljesítik, éppen ideje felkeresni a fürdőszobát – gondolta, és a lágyékát masszírozva elindult. Miután majdnem átesett egy idegen férficipőn és majdnem lefejelte a fürdőszobaajtót, elég neheztelően pislogott az ismeretlen lábbelire, miközben a kilincset lenyomta. 

Odabent pedig a szíve állt meg majdnem,amikor a kádban egy kispárnával Bobbyt pillantotta meg, ahogy édesdeden alszik. Jézusom! Nem is emlékezett rá, hogy Bobby is velük volt az este! Behajtotta a zuhanyozáskor használt műanyag falakat, mintha ezek megvédenék Bobbyt a látványtól, és a falnak támaszkodva könnyíteni kezdett magán.

-Hé, haver! Ha már ott vagy, intézd el helyettem is! – nyögött fel a hasonlóan zsibbadt barátja, aztán a kispárnát a nyaka alá gyűrve megfordult és aludt tovább. Robert vigyorogva bólogatott, aztán felrántotta a gatyáját és belenézett a mosdó feletti tükörbe.

-Édes Jézusom! Te ki vagy? Mert nagyon kivagy.  – nézett farkasszemet a véreres szemekkel. Megnyitotta a hideg csapot és a fejét alá lógatva, pár percig folyatta magára a vizet. Amikor már úgy érezte, hogy a kevés megmaradt agysejtje is összezsugorodott, elzárta a vizet és vaksin egy törülköző után tapogatózott.

-Tessék! – nyomta a kezébe a puha anyagot egy kedves hang tulajdonosa, és Robertnek úgy pattantak ki a szemei, mintha seggberúgták volna. A recepcióslány! Anyám, ez meg hogy kerül ide? Bár kezdett egy rossz sejtése lenni, de azért még reménykedett, hogy a Kristennel lezajlott beszélgetés után jófiú módjára távozott, és az este további részében sem csinált egetverően nagy marhaságot. 

-Szia! Köszönöm! – hebegte, miközben a törölközőt maga előtt lógatva próbált valami takarást kreálni magának. A lány elmosolyodott.

–Angelica vagyok, és nem, nem töltöttük együtt az éjszakát, ha ez aggaszt. Csak én hoztam fel a kávét, mert éppen ott voltam, amikor a rendelés befutott. És gondoltam, hátha a tegnap este után segítségre van szükségetek, mert amilyen állapotban voltatok, azon még ez a kanna kávé sem segít. De van aszpirinem és tudok egy fergeteges koktélt is másnaposság ellen. A bátyám mixer, tőle tanultam.

Robert elnevette magát, amit rögtön megbánt, mert odabent kongatni kezdték a harangokat.

-Igazán kösz, azt hiszem, így, ebben a sorrendben szeretném is igénybe venni az összes segítséget, mert kegyetlenül fáj a fejem. És azt hiszem, Bobby is hálás lenne érte.

-Én már azért is hálás lennék, ha nem itt beszélgetnétek! – morgott az említett, majd hozzátette. De a többiekre biztos ráfér, Tomra különösen.

Robert ma reggel már nem először ámult el. Tom is itt van? Meg a többiekben még valakit tisztelni kell, csak nem Marcus lehet? Jézus Isten, a négy muskétás már megint együtt rúgott ki a hámból, akkor ez valami iszonyat nagy buli lehetett, kár, hogy egyetlen pillanatára sem emlékszik. Kiengedte maga előtt a lányt, aztán a pillanatnyi reflexeihez képest halkan megpróbálta becsukni maga mögött az ajtót. A szoba meglehetősen zilált állapotban volt, de hát őrá legtöbbször valami hasonló állapot jellemző, úgyhogy ettől sem lett sokkal okosabb. Angelicának a kanapé felé mutatott, hogy üljön le egy kicsit, aztán halkan a hálószobaajtóhoz lépett. Odabent a legnagyobb békességben, egymást ölelve Tom, Marcus és közöttük … Uramisten, Kristen aludta a részegek legmélyebb álmát. 

Jobb ötlete nem lévén, először visszahajtotta az ajtót, aztán leült Angelica mellé, aki közben telefonon instrukciókat adott a koktél elkészítéséről, majd a kosztümkabátjából aszpirint varázsolt elő és egy pohár vízzel Robert elé tartott két szemet.

-Kezdjük ezzel, aztán a többit majd ahogy a gyomrod beveszi. – kacsintott rá a lány valami halvány derűvel, ami roppant szimpatikussá tette. Robert engedelmesen a tabletták után nyúlt és egy korty vízzel lenyelte őket. Aztán kicsit öblögette a szájában a következő kortyot, majd felhajtotta az egész pohár vizet. 

-Azt hiszem, nem lehetek elég hálás, amiért a gondjaidba vettél minket. Nem tudom, mi a fenét műveltünk tegnap este, mert már a jelenlévők egy részére sem emlékszem, mikor csatlakoztak a bulihoz, de nagyon remélem, hogy perceken belül nem jelenik meg az igazgató, hogy személyesen rakjon az utcára minket.

-Nem volt annyira vészes.

-Azt hiszem, nem tudnék elég hálás lenni, ha megosztanád velem is a történteket. – morgott az orra alatt a férfi.

-Nos, amikor kijöttél az étteremből, a barátod – intett fejével a fürdőszoba felé – éppen megérkezett és azonnal elrángatott magával. Hogy hova, nem tudom, de amikor pár órával később hazajöttetek, akkor már teljes volt a létszám – intett  a hálószoba irányába, jelezve, hogy pontosan tudja, kik vannak odabent.

-Nagyon hangosak voltunk?

-Hm, nem… talán Kristen és a szakállas srác (alighanem Tomra gondol – vélte Robert – bár, Marcus képe sem volt éppen babapopsi). Egymás szavába meséltek valamit, amin te sírtál, a többiek meg nagyokat röhögtek.

-Sírtam? – nézett rá megütközve a férfi. Már az idejét sem tudta, mikor sírt úgy szívből, igazán. Talán, amikor elment arra a francos filmbemutatóra, ahol a vetítéskor kellett rájöjjön, hogy a jelenetét kivágták a filmből. Na, akkor éjjel sírt, mint egy csecsemő. Egyrészt a meglehetős mennyiségű alkohol tehetett róla, másrészt az önsajnálat, hogy a várva várt filmes karrier akkor itt, ezen a ponton szépen hamvába is holt.

-Nem hallottad, miről volt szó? – kérdezte óvatosan, mert hiába törte amúgy is vattaszerű agyát, fogalma sem volt róla, hogy mivel ríkatták meg a többiek.

-Nem, sajnos nem. Már amikor kétszer körbementél a forgóajtóban, akkor is arcod törölgetted, a többiek meg a hall közepén várták vihogva, hogy még hány kört teszel meg, aztán az a srác – intett megint a fürdő felé – kirángatott, hogy el ne szédülj. Aztán betódultatok a liftbe… ennyi. A többi a ti titkotok. – kacsintott rá vidáman a lány és Robert elvigyorodott.

-Ez hallod, akkora titok, hogy még mi sem emlékszünk rá. Én legalábbis biztosan nem.

A következő pillanatban Kristen támolygott ki a szobából. Ugyanaz a ruha volt rajta, mint az étteremben, egyedül a cipői hiányoztak. A fürdő felé indult, de Robert figyelmeztette:

-Bobby a kádban alszik.

-Nem érdekel, akkor végignézheti, hogy pisilek, mert egy pillanattal sem bírom tovább – sóhajtott a lány, és Robert a szemét összehúzva nézett utána.

Néhány perc múlva Kristen újra előkerült, a kezeit szárítgatta, miközben Angelicát vizslatta fél szemmel.

-Az utódom? – kérdezte némi éllel a hangjában.

-Hülye vagy? – kérdezett vissza Robert az utóbbi időben már egymás között megszokott stílusban. –Angelica a megmentőnk, amúgy pedig a recepción dolgozik. Ha bocsánatot kérsz a feltételezésért, talán neked is ad aszpirint, az én fejem már nem is fáj annyira. – kacsintott hálásan a lányra, aki bármennyire is elfogadta már, hogy nem ő lesz az, aki felcsípi a facérrá vált férfit, azért kislányosan elpirult, ahogy a híres szemöldök rá villant.

-De szeretne az utódom lenni, igaz? – nézett szúrósan Kristen a lányra, aki nagy levegőt vett, hogy válaszoljon, de Robert beleintette a szót.

-Kris, állj le! Nem azért szakítottunk, mert az utódodat keresem, te is tudod, de ha azt tenném, ahhoz sem lenne semmi közöd. Most mindenesetre kérj bocsánatot Angelicától!

Angelica nem várta meg, hogy a grimasz után még miket vág a fejéhez a férfi exe, inkább Robert felé fordult és egy halvány mosollyal elköszönt.

-Semmi baj, most nincs még egészen magánál. Vedd úgy, hogy nem hallottam semmit! És csak szóljatok, ha bármi kell! A gyógyszert itt hagyom, tette le a kis dobozt a házi telefon mellé. És Robert … - fordult meg az ajtóban – Gratulálok! – aztán egy győzedelmes mosollyal betette maga mögött az ajtót. A férfi vigyorogva nézett utána. Karakán kis csaj, nem semmi, hogy az örökké hisztis Krist is helyre tudta tenni. Azzal visszafordult a nő felé, aki megkeserítette az utolsó éveit.

-Na, akkor amíg a többiek felébrednek, elmeséled, miért ünnepeltük közösen a szakításunkat?!

A menedék 10.

Robert ült a repülőn és az alatta elterülő ismerős tájat figyelte. Istenem, az eltelt években már hányszor látta ezt a látványt, és még mindig elbűvöli. Jó helynek látta már az első pillanatban Los Angelest, naná, egy fiatal srácnak maga volt a mennyország, és az évek alatt még inkább megszerette. Amikor azt hitte, a magánéleti boldogság is itt talál rá, egyenesen imádta. Kristennek mostanra sikerült ezt az érzést is kiölnie belőle. Gyönyörű hely, de már csak a munka izgalma vonzza, a lelke egy része ott maradt a montanai dombok között, annak a fura nőnek a karjaiban, aki meg sem próbálta kiharcolni, hogy tartsa vele a kapcsolatot. 

Arra a napra gondolva még mindig száguldani kezdett a vére. Élete egyik legjobb szeretkezése volt az a csoda, amit együtt megéltek. Úgy érezte, hogy nemcsak kapott, de adott is, és ez már önmagában is nagyszerű, felszabadító érzés volt, mert azt hitte, Kristen jó időre kiherélte. Egyetlen dolog zavarta, hogy utána eltűnt közülük a játékos hangulat, kicsit feszélyezetté váltak mindketten. Valószínűleg azért, mert nem tudták, a másik mit szeretne. Mert abban biztosak voltak talán mind a ketten, hogy a nagy megegyezés az egyszeri alkalomról csak egy rossz duma. 

Összeszedelődzködtek és Hádész hátán hazabandukoltak az alkonyatban. Kocsival elvitte Carát a szállodához, pedig titkon azt remélte, hogy rá tudja venni, töltse vele az éjszakát is. De Cara már a ló hátán is arról beszélt, hogy másnap el kell utaznia és még mennyi dolga van indulás előtt. Mint aki sejti, hogy előre ki kell mentenie magát ebből a helyzetből. Egy pillanatra még az is eszébe jutott, hogy bekönyörgi magát a nőhöz, de aztán még időben kapcsolt, hogy akkor alighanem az egész kisváros azon csámcsogna másnap a reggelinél, hogy ez a zárkózott Mad ott parkolt a szálló előtt, ahol a fotográfus csaj megszállt. Így aztán egy baráti kézfogással elbúcsúztak. Baráti? Basszus, még egyetlen barátjának sem nyalta végig a testét, amíg az illető sikítva nem kiáltotta a nevét.

Vajon most hol lehet? Meg sem kérdezte, hogy hol él. Biztosan Európában, még ha Velencéből el is költözött a válása után. Kár, mert legalább ott összefuthatnának; Jasmine szerint ugyanis meghívást kapott a filmfesztiválra. Mindenesetre furcsa lesz majd, miközben a tömeget fürkészi, hogy vajon felbukkan-e köztük az ismerős arc.

Mocorogni kezdett az ülésen, ahogy a teste emlékezni kezdett, úgy vált egyre kényelmetlenebbé az ülés. A stewardess ránézett és elmosolyodott. Uramisten, ez a liba is biztos azt hiszi, hogy már alig bír a fenekén megmaradni, annyira örül, hogy találkozhat Kristennel. Pedig ha van valami, ami pillanatnyilag le tudja hűteni, az éppen ez a gondolat. Az biztos, hogy a házba nem megy vissza. Még Bear kedvéért sem. Ha Krisben lesz annyi jóérzés, akkor elhozza a találkozóra, de ha nem, már eldöntötte, hogy a kutyával nem fogja tudni zsarolni. Ugyan ő hozta ki a menhelyről, de Kris tagadhatatlanul megkedvelte a bestiát. Ha meg akarja tartani, akkor legyen az övé. A kerekek közben elérték a kifutópálya betonját. Hazatért. De azt nem érezte, hogy haza érkezett.

*

Cara elgondolkodva üldögélt a kedvenc kávézójában. Az ügynökség elégedett volt a képekkel és a hozzájuk írt rövid kis szövegekkel. Azon nyomban a kezébe is nyomták a következő megbízását és ettől még a víz is kiverte. Velence! Majd szétszakadt attól a kettősségtől, ami harcolt benne. Egyrészt azonnal ült volna a repülőre, hogy minél előbb ott legyen, annyira hiányzott a város. Másrészt, szinte ezer százalékig biztos volt benne, hogy nem fogja megúszni a Marcoval való találkozás nélkül, és ezért inkább visszaadta volna a felkérést. A Velencei Filmfesztivál egészen biztosan az az esemény, amin Marco megjelenik, ki nem hagyná, hogy hírességek oldalán pózoljon a kamerák előtt, aztán másnap felvásárolja az összes magazint, amiben csak megjelenik a fotója. 

Robert vajon ott lesz? – ez volt a második gondolata. De nem igazán volt biztos benne, hiszen hosszú ideig visszavonult még a filmezéstől is, aligha jut a szervezők eszébe, ha filmje nem vesz részt a fesztiválon. Robert! Úgy váltak el, hogy a férfi meg sem kérdezte, hová megy. Mintha nem is érdekelné. Annyira szeretett volna még egy kis időt a férfival tölteni, hogy inkább önvédelemből azt hazudta, hogy neki már másnap haza kell utaznia. Aztán néhány telefonnal sikerült valóságra váltania a hazugságát, és valóban, másnap korán reggel már a New York felé tartó gép fedélzetén ült. Attól tartott, ha nem jön el, visszamegy a férfi ranchára és könyörög neki, hogy próbálják meg… De hát megmondta, nem jó az időzítés. Nagyot sóhajtott, aztán fizetett és hazasétált.

*

Kristen azonnal látta a férfin, hogy bármennyire bízott benne, ebből aligha lesz békülés. Robert ugyanolyan sértett volt, mint amikor elutazott, de mostanra még valami meghatározhatatlan keménység is társult ehhez. Mint aki magában már eldöntötte a továbbiakat és senkinek nem ad esélyt a véleménye megváltoztatására. A szálloda éttermében találkoztak, fehér asztal mellett, de egyiküknek sem volt kedve falatozni.

Már tele volt a hócipője azzal, hogy mindenki ezt a szerencsétlent ajnározza. Szegény megcsalt Robert! De soha senki nem tette fel a kérdést, hogy vajon miért? Senkit nem érdekelt, hogy neki vajon mi hiányzott a kapcsolatukból, amit aztán másnál vélt megtalálni. Igaz, azóta már bebizonyosodott, hogy kár volt Seanért odadobni Robert őszinte, mély barátságát. Talán jobb lett volna felrázni a férfit, hogy ne csak azt a 17 éves lányt lássa benne, akit annak idején megismert, hanem vegye észre, hogy nővé vált, akinek igényei vannak; és ezek az igények néha – egyre többször – eltérnek az övétől. Megőrjítette az állandó kupi, amit maga körül teremtett, hogy időnként eltűnt a haverokkal, ahogy bájolgott a partnernőivel a szabadidejében is, hogy ki nem állhatta a legjobb barátnőit, ráadásul még ennyi évvel később is lekezelően beszélt Michaelről is. És ami megkoronázta az egészet, az az eszement szexuális élete volt. Micsoda bosszú lehetne, ha egyszer kiteregethetné a szennyest a nők bálványáról, de hát ennyire nem gyűlölték meg egymást. Robert angol, és az angolok tudvalevően hidegek és ötlettelenek az ágyban, a szenvedélyük fokmérője, hogy szex közben vagy csak utána alszanak-e el. Hát, Robert még fiatal, ő kivárta a végét. De semmi izgalom, soha egy kis fű, ami feldobhatná az estét. És egyáltalán… miért kell neki egyetlen férfi mellett leélni az életét, amikor annyian dicsérik, flörtölnek vele? Miért nem lehet kicsit nyitottabb a kapcsolatuk? Ő például el tudná fogadni, ha Rob egy másik nőt is be akarna vonni a játszadozásaikba. A férfi miért képtelen megérteni, hogy neki egy kis izgalomra van szüksége?

*

Robert nézte a vele szemben ülő Kristent és fel nem foghatta, miért ragaszkodott hozzá annyi éven át. Semmit nem változott. Oké, nőiesebb lett, néha egészen elbűvölő tudott lenni, de alapvetően az a bizonytalan és emiatt tüskés csitri maradt, mint akit ezer évvel ezelőtt megismert. Amikor a meghallgatásán találkoztak, egészen elvarázsolta a hatalmas zöld szemeivel, amikben szinte áhítat ült, ahányszor összeakadt a pillantásuk. Nem volt nehéz dolog elmarni mellőle az aktuális pasiját, bár a környezetük sas szemmel figyelte, hogy nehogy bűnre csábítsa a tinilányt. Mert mindenkit megvezetett az ártatlan tekintetével. Persze, azt a szerencsétlen Michaelt is, aki beérte a langyos puszikkal, amikor Kristenben már akkor is égett a tűz. Aztán az a hülye bujkálás, a soha be nem vallott kapcsolat, amit Kris izgalmasnak talált, ő nemes egyszerűséggel hülyeségnek, de nem akarta elrontani a játékát.

Miért ne sétálhattak volna végig kézenfogva a vörös szőnyegen vagy csak lent a tengerparton? Úgyis mindenki lejátszotta fejben, hogy ennyi év alatt mi mindent művelhettek együtt. Beleolvasott ő maga is a neten keringő ezernyi történet némelyikébe. Jézus! Volt ő ott minden… bár, néhányan ráéreztek az érzékenyebb, befelé forduló énjére is. Kristennel együtt lenni és később együtt élni, maga volt az érzelmi hullámvasút. Amíg fiatal volt, tojáshéjjal a fenekén, azt hitte, hogy ez egy izgalmas dolog, de egyre inkább fárasztóvá vált. Otthon megszokta, hogy a szülei nyugodt környezetet teremtettek nekik, és az érzelmi drámákat elég volt megélni kint a nagyvilágban, otthon jó volt megbújni a család összetartó, óvó melegében. De Krissel otthon is harcolni kellett, mert csak akkor érezte magát elemében. 

Aztán jött az az arculcsapás öt évvel ezelőtt, és teljesen elbizonytalanodott, hogy hogyan tovább. Sértett volt és haragos, becsapva érezte magát. Két hónapig nem is volt hajlandó beszélni a lánnyal, de nagyon sokaknak volt fontos a köztük dúló szerelem látszata, és óraszám hallgathatta, hogy hülyeséget csinál, ha szakítani akar. Annyian és annyiszor duruzsoltak a fülébe, hogy a végén hinni kezdett benne, hogy tényleg hibát követ el, hiszen nincs senki ebben a városban, aki jobban tudná, hogy min kellett végig mennie az eltelt években, mint éppen Kristen. Mindig mellette állt, talán mégis meg kéne bocsátani ezt a botlást. A nővérei és a barátai simán lehülyézték, baleknak titulálták, ha felül a bánatosan lesütött szemeknek. Hát, az idő bebizonyította, hogy tényleg egy balek. 

Soha többé nem lett olyan a kapcsolatuk, mint addig volt. Kristen eleinte meg akart felelni valami elképzelt képnek, aztán megrázta magát, és ott folytatta, ahol annak idején abbahagyta. Ő meg nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy vajon kivel és mit csinál, ha csak egy órával később jött haza, mint általában. Ha lefeküdtek, szinte minden alkalommal az járt az eszében, hogy vajon egy összehasonlításból győztesként vagy vesztesként kerülne-e ki. Megszavazta magának a vesztest, és alighanem úgy is produkált. De már meg sem beszélték. A gyerek és a házasság kérdése már csak hab volt a tortán. Ha igazán őszinte akar lenni, hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem ugrottak fejest egyik dologba sem.

-Szeretném eladni a házat. – szólalt meg hirtelen Robert, amikor rájött, hogy már hosszú percek óta csak üldögélnek egymással szemben. –Akár neked is, ha ott akarsz maradni. A kutyák miatt, ha akarod.

-Nem, kösz. Azt hiszem, inkább elköltöznék. Már kinéztem egy házat közel anyámhoz. Szép helyen van.

-Az klassz. – morogta az orra alatt. –Bear-rel mi legyen? Meg akarod tartani?

-Ha nem bánod, akkor igen. Alfával nagyon jól elvannak együtt, csak megzavarná mindkettőjüket, ha hirtelen szétválasztanánk őket, nem gondolod?

-Igazad lehet, rendben, Bear maradjon Alfával.

-Mi nem működött, Robert? – nézett rá hirtelen Kristen azzal a tekintettel, amivel egyszer már visszacsalogatta magához. –Hol rontottuk el?

-Nem tudom, Kris, de ennyi idő után már nem is akarom keresni az okokat. Próbáljunk a szépre emlékezni, mert azért volt abban is részünk éppen elég, nem?

-De, voltak szép emlékeink is. Itt maradsz LA-ben?

-Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Amíg a munka ideköt, addig itt leszek, de lehet, hogy többet leszek majd Európában. Néha úgy érzem, jó lenne otthon is élni. Persze, nem apáméknál, de Londonban. 

-Van valakid? – nézett rá kíváncsian a lány.

-Nézd, Kris, ezt nem igazán akarnám veled megtárgyalni. De hogy ne lógjak meg a válaszadás elől: lehetett volna, csak úgy éreztem, hogy előbb le kell zárnom a dolgaimat, mielőtt bármibe is belekezdek.

-Ez rendes volt tőled. Sajnálom, hogy Seannal ezt műveltük, ráadásul biztos tudod, hogy már nem is vagyunk együtt, szóval, kétszeresen is bánom, hogy megbántottalak, mert azt hiszem, most tényleg nem tudom helyre hozni a dolgokat.

-Nem Kris, most már nem. Tudod, végül is jó ötlet volt ilyen hosszú időre eltávolodnom tőled, mert már indulat nélkül tudok beszélni a történtekről. Nem fogok még egyszer esélyt adni a köztünk levő kapcsolatnak, mert beláttam, hogy már öt évvel ezelőtt se kellett volna. Egyszerűen nem én kellek neked Kris, csak kényelmes megoldás voltam. Azt hiszem, én mindig többet képzeltem ebbe, mint ami ténylegesen volt; és ez hiba volt. Valaki azt mondta nekem nem is olyan régen, hogy minden ember követ el hibát, de senkit nem kényszeríthetnek, hogy ezzel a hibával éljen együtt egy életen át. 

-Hát, azért nem túl jó hallani a szádból, hogy én egy hiba voltam az életedben.

-Nem Kris, félreértesz. Nem Te voltál a hiba. Te egy nagyszerű teremtés voltál, a legjobb barátom. A hiba az volt, hogy nem értem be a barátságoddal. Ez az egész, ami körülvett bennünket, rávitt egy olyan útra, ami elrontotta az egészet. Túl sokáig voltunk összezárva és azt hittük, csak egymásra számíthatunk; ebben az őrületben úgysem találhatjuk meg a párunkat és ezért jó lesz nekünk együtt. Ez volt a hiba. Hogy valóra akartuk váltani egy csomó ember álmodozását, pedig azok nem a mi álmaink voltak.

Nézte Kristent, aki a történtek ellenére is a barátja marad, hacsak a lány nem dönt másként, ennyire azért már ismerte önmagát. Olyan sokat köszönhet neki, és ő nem volt soha hálátlan. Csak hát ez az együttélés, ez úgy látszik nem vele van megírva. Érdekes lány, amilyen bombázó tud lenni a fotózásokon, olyan ... szinte nőietlen, gyerekes tud lenni a hétköznapokon ebben a fiús szerelésben. Már megint az egyik saját pólóját ismerte fel rajta; ez a mániája, hogy a holmijában flangál állandóan. Ebből kerekítenek aztán az újságírók mindenféle teóriákat, hogy micsoda nagy szerelem az övék. Akkor ő már nem is vot szerelmes, ha nem hordta a lány tangáit? Hülyeség az egész. Hirtelen Cara jutott az eszébe, a formás fenekén megfeszülő farmer, a virágmintás blúz és az alatta megbújó rózsaszín csipke. Vajon eszébe jut neki is az a mámoros montanai délután? 

-Lehet, hogy igazad van, én még sosem gondoltam erre ebből a szemszögből. – rántotta vissza Kristen a jelenbe. -Csak azt éreztem, hogy unalmassá válok a számodra, és igen, te is nekem. Már elegem volt belőle, hogy minden reggel a te agyondicsért fejedre ébredjek, és te úgy nézz rám, mintha a húgod lennék. Hogy állandóan azt halljam, olvassam, hogy rossz hatással vagyok rád, miközben szedegettem a szétszórt gönceidet a lakásban. … Na, akkor ennyi volt? Mert még egy tárgyalásra kell mennem kettőre, és nem akarok elkésni. Lehet, hogy végre összejön egy szerep, mert mostanra már elmúlt a fejem fölül az átok, ami a visszaeső bűnös szerepével szakadt a nyakamba.

-Sajnálom. Hidd el, egy pillanatig sem akartam, hogy a magánéleti dolgaink kihassanak a munkádra, de ez egy ilyen őrült ipar. De reménykedjünk, hogy mint minden csoda, ez is csak három napig tart. Oké, tudom, jóval tovább, de talán már itt az ideje, hogy mind a ketten normálisan élhessük tovább az életünket. … Akkor, ha úgyis el akarsz költözni, megbízom Jasmine-t, hogy keressen egy ingatlanost, aki meghirdeti a házat. Elég lesz egy hét a költözésre? Nekem is kell majd egy hét, hogy kilomoljam a dolgaim, aztán remélem valaki másnak több szerencsét hoz majd a kégli, mint nekünk.

Szia! És simogasd meg azért Beart a nevemben is! Na, fel a fejjel, az élet most kezdődik, majd meglátod! – azzal magához húzta Kristent és megölelte, majd egy homlokpuszival elfordult és a kijárat felé indult. A számlát rendezve arra gondolt, hogy szabad; és ez nagyon jó érzés volt, meg is kéne ünnepelni; ezért aztán rámosolygott a recepciós lányra, aki elvarázsoltan mosolygott vissza rá, majd egy hirtelen ötlettel a számla hátoldalára firkantott egy telefonszámot.