A menedék 10.

Robert ült a repülőn és az alatta elterülő ismerős tájat figyelte. Istenem, az eltelt években már hányszor látta ezt a látványt, és még mindig elbűvöli. Jó helynek látta már az első pillanatban Los Angelest, naná, egy fiatal srácnak maga volt a mennyország, és az évek alatt még inkább megszerette. Amikor azt hitte, a magánéleti boldogság is itt talál rá, egyenesen imádta. Kristennek mostanra sikerült ezt az érzést is kiölnie belőle. Gyönyörű hely, de már csak a munka izgalma vonzza, a lelke egy része ott maradt a montanai dombok között, annak a fura nőnek a karjaiban, aki meg sem próbálta kiharcolni, hogy tartsa vele a kapcsolatot. 

Arra a napra gondolva még mindig száguldani kezdett a vére. Élete egyik legjobb szeretkezése volt az a csoda, amit együtt megéltek. Úgy érezte, hogy nemcsak kapott, de adott is, és ez már önmagában is nagyszerű, felszabadító érzés volt, mert azt hitte, Kristen jó időre kiherélte. Egyetlen dolog zavarta, hogy utána eltűnt közülük a játékos hangulat, kicsit feszélyezetté váltak mindketten. Valószínűleg azért, mert nem tudták, a másik mit szeretne. Mert abban biztosak voltak talán mind a ketten, hogy a nagy megegyezés az egyszeri alkalomról csak egy rossz duma. 

Összeszedelődzködtek és Hádész hátán hazabandukoltak az alkonyatban. Kocsival elvitte Carát a szállodához, pedig titkon azt remélte, hogy rá tudja venni, töltse vele az éjszakát is. De Cara már a ló hátán is arról beszélt, hogy másnap el kell utaznia és még mennyi dolga van indulás előtt. Mint aki sejti, hogy előre ki kell mentenie magát ebből a helyzetből. Egy pillanatra még az is eszébe jutott, hogy bekönyörgi magát a nőhöz, de aztán még időben kapcsolt, hogy akkor alighanem az egész kisváros azon csámcsogna másnap a reggelinél, hogy ez a zárkózott Mad ott parkolt a szálló előtt, ahol a fotográfus csaj megszállt. Így aztán egy baráti kézfogással elbúcsúztak. Baráti? Basszus, még egyetlen barátjának sem nyalta végig a testét, amíg az illető sikítva nem kiáltotta a nevét.

Vajon most hol lehet? Meg sem kérdezte, hogy hol él. Biztosan Európában, még ha Velencéből el is költözött a válása után. Kár, mert legalább ott összefuthatnának; Jasmine szerint ugyanis meghívást kapott a filmfesztiválra. Mindenesetre furcsa lesz majd, miközben a tömeget fürkészi, hogy vajon felbukkan-e köztük az ismerős arc.

Mocorogni kezdett az ülésen, ahogy a teste emlékezni kezdett, úgy vált egyre kényelmetlenebbé az ülés. A stewardess ránézett és elmosolyodott. Uramisten, ez a liba is biztos azt hiszi, hogy már alig bír a fenekén megmaradni, annyira örül, hogy találkozhat Kristennel. Pedig ha van valami, ami pillanatnyilag le tudja hűteni, az éppen ez a gondolat. Az biztos, hogy a házba nem megy vissza. Még Bear kedvéért sem. Ha Krisben lesz annyi jóérzés, akkor elhozza a találkozóra, de ha nem, már eldöntötte, hogy a kutyával nem fogja tudni zsarolni. Ugyan ő hozta ki a menhelyről, de Kris tagadhatatlanul megkedvelte a bestiát. Ha meg akarja tartani, akkor legyen az övé. A kerekek közben elérték a kifutópálya betonját. Hazatért. De azt nem érezte, hogy haza érkezett.

*

Cara elgondolkodva üldögélt a kedvenc kávézójában. Az ügynökség elégedett volt a képekkel és a hozzájuk írt rövid kis szövegekkel. Azon nyomban a kezébe is nyomták a következő megbízását és ettől még a víz is kiverte. Velence! Majd szétszakadt attól a kettősségtől, ami harcolt benne. Egyrészt azonnal ült volna a repülőre, hogy minél előbb ott legyen, annyira hiányzott a város. Másrészt, szinte ezer százalékig biztos volt benne, hogy nem fogja megúszni a Marcoval való találkozás nélkül, és ezért inkább visszaadta volna a felkérést. A Velencei Filmfesztivál egészen biztosan az az esemény, amin Marco megjelenik, ki nem hagyná, hogy hírességek oldalán pózoljon a kamerák előtt, aztán másnap felvásárolja az összes magazint, amiben csak megjelenik a fotója. 

Robert vajon ott lesz? – ez volt a második gondolata. De nem igazán volt biztos benne, hiszen hosszú ideig visszavonult még a filmezéstől is, aligha jut a szervezők eszébe, ha filmje nem vesz részt a fesztiválon. Robert! Úgy váltak el, hogy a férfi meg sem kérdezte, hová megy. Mintha nem is érdekelné. Annyira szeretett volna még egy kis időt a férfival tölteni, hogy inkább önvédelemből azt hazudta, hogy neki már másnap haza kell utaznia. Aztán néhány telefonnal sikerült valóságra váltania a hazugságát, és valóban, másnap korán reggel már a New York felé tartó gép fedélzetén ült. Attól tartott, ha nem jön el, visszamegy a férfi ranchára és könyörög neki, hogy próbálják meg… De hát megmondta, nem jó az időzítés. Nagyot sóhajtott, aztán fizetett és hazasétált.

*

Kristen azonnal látta a férfin, hogy bármennyire bízott benne, ebből aligha lesz békülés. Robert ugyanolyan sértett volt, mint amikor elutazott, de mostanra még valami meghatározhatatlan keménység is társult ehhez. Mint aki magában már eldöntötte a továbbiakat és senkinek nem ad esélyt a véleménye megváltoztatására. A szálloda éttermében találkoztak, fehér asztal mellett, de egyiküknek sem volt kedve falatozni.

Már tele volt a hócipője azzal, hogy mindenki ezt a szerencsétlent ajnározza. Szegény megcsalt Robert! De soha senki nem tette fel a kérdést, hogy vajon miért? Senkit nem érdekelt, hogy neki vajon mi hiányzott a kapcsolatukból, amit aztán másnál vélt megtalálni. Igaz, azóta már bebizonyosodott, hogy kár volt Seanért odadobni Robert őszinte, mély barátságát. Talán jobb lett volna felrázni a férfit, hogy ne csak azt a 17 éves lányt lássa benne, akit annak idején megismert, hanem vegye észre, hogy nővé vált, akinek igényei vannak; és ezek az igények néha – egyre többször – eltérnek az övétől. Megőrjítette az állandó kupi, amit maga körül teremtett, hogy időnként eltűnt a haverokkal, ahogy bájolgott a partnernőivel a szabadidejében is, hogy ki nem állhatta a legjobb barátnőit, ráadásul még ennyi évvel később is lekezelően beszélt Michaelről is. És ami megkoronázta az egészet, az az eszement szexuális élete volt. Micsoda bosszú lehetne, ha egyszer kiteregethetné a szennyest a nők bálványáról, de hát ennyire nem gyűlölték meg egymást. Robert angol, és az angolok tudvalevően hidegek és ötlettelenek az ágyban, a szenvedélyük fokmérője, hogy szex közben vagy csak utána alszanak-e el. Hát, Robert még fiatal, ő kivárta a végét. De semmi izgalom, soha egy kis fű, ami feldobhatná az estét. És egyáltalán… miért kell neki egyetlen férfi mellett leélni az életét, amikor annyian dicsérik, flörtölnek vele? Miért nem lehet kicsit nyitottabb a kapcsolatuk? Ő például el tudná fogadni, ha Rob egy másik nőt is be akarna vonni a játszadozásaikba. A férfi miért képtelen megérteni, hogy neki egy kis izgalomra van szüksége?

*

Robert nézte a vele szemben ülő Kristent és fel nem foghatta, miért ragaszkodott hozzá annyi éven át. Semmit nem változott. Oké, nőiesebb lett, néha egészen elbűvölő tudott lenni, de alapvetően az a bizonytalan és emiatt tüskés csitri maradt, mint akit ezer évvel ezelőtt megismert. Amikor a meghallgatásán találkoztak, egészen elvarázsolta a hatalmas zöld szemeivel, amikben szinte áhítat ült, ahányszor összeakadt a pillantásuk. Nem volt nehéz dolog elmarni mellőle az aktuális pasiját, bár a környezetük sas szemmel figyelte, hogy nehogy bűnre csábítsa a tinilányt. Mert mindenkit megvezetett az ártatlan tekintetével. Persze, azt a szerencsétlen Michaelt is, aki beérte a langyos puszikkal, amikor Kristenben már akkor is égett a tűz. Aztán az a hülye bujkálás, a soha be nem vallott kapcsolat, amit Kris izgalmasnak talált, ő nemes egyszerűséggel hülyeségnek, de nem akarta elrontani a játékát.

Miért ne sétálhattak volna végig kézenfogva a vörös szőnyegen vagy csak lent a tengerparton? Úgyis mindenki lejátszotta fejben, hogy ennyi év alatt mi mindent művelhettek együtt. Beleolvasott ő maga is a neten keringő ezernyi történet némelyikébe. Jézus! Volt ő ott minden… bár, néhányan ráéreztek az érzékenyebb, befelé forduló énjére is. Kristennel együtt lenni és később együtt élni, maga volt az érzelmi hullámvasút. Amíg fiatal volt, tojáshéjjal a fenekén, azt hitte, hogy ez egy izgalmas dolog, de egyre inkább fárasztóvá vált. Otthon megszokta, hogy a szülei nyugodt környezetet teremtettek nekik, és az érzelmi drámákat elég volt megélni kint a nagyvilágban, otthon jó volt megbújni a család összetartó, óvó melegében. De Krissel otthon is harcolni kellett, mert csak akkor érezte magát elemében. 

Aztán jött az az arculcsapás öt évvel ezelőtt, és teljesen elbizonytalanodott, hogy hogyan tovább. Sértett volt és haragos, becsapva érezte magát. Két hónapig nem is volt hajlandó beszélni a lánnyal, de nagyon sokaknak volt fontos a köztük dúló szerelem látszata, és óraszám hallgathatta, hogy hülyeséget csinál, ha szakítani akar. Annyian és annyiszor duruzsoltak a fülébe, hogy a végén hinni kezdett benne, hogy tényleg hibát követ el, hiszen nincs senki ebben a városban, aki jobban tudná, hogy min kellett végig mennie az eltelt években, mint éppen Kristen. Mindig mellette állt, talán mégis meg kéne bocsátani ezt a botlást. A nővérei és a barátai simán lehülyézték, baleknak titulálták, ha felül a bánatosan lesütött szemeknek. Hát, az idő bebizonyította, hogy tényleg egy balek. 

Soha többé nem lett olyan a kapcsolatuk, mint addig volt. Kristen eleinte meg akart felelni valami elképzelt képnek, aztán megrázta magát, és ott folytatta, ahol annak idején abbahagyta. Ő meg nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy vajon kivel és mit csinál, ha csak egy órával később jött haza, mint általában. Ha lefeküdtek, szinte minden alkalommal az járt az eszében, hogy vajon egy összehasonlításból győztesként vagy vesztesként kerülne-e ki. Megszavazta magának a vesztest, és alighanem úgy is produkált. De már meg sem beszélték. A gyerek és a házasság kérdése már csak hab volt a tortán. Ha igazán őszinte akar lenni, hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem ugrottak fejest egyik dologba sem.

-Szeretném eladni a házat. – szólalt meg hirtelen Robert, amikor rájött, hogy már hosszú percek óta csak üldögélnek egymással szemben. –Akár neked is, ha ott akarsz maradni. A kutyák miatt, ha akarod.

-Nem, kösz. Azt hiszem, inkább elköltöznék. Már kinéztem egy házat közel anyámhoz. Szép helyen van.

-Az klassz. – morogta az orra alatt. –Bear-rel mi legyen? Meg akarod tartani?

-Ha nem bánod, akkor igen. Alfával nagyon jól elvannak együtt, csak megzavarná mindkettőjüket, ha hirtelen szétválasztanánk őket, nem gondolod?

-Igazad lehet, rendben, Bear maradjon Alfával.

-Mi nem működött, Robert? – nézett rá hirtelen Kristen azzal a tekintettel, amivel egyszer már visszacsalogatta magához. –Hol rontottuk el?

-Nem tudom, Kris, de ennyi idő után már nem is akarom keresni az okokat. Próbáljunk a szépre emlékezni, mert azért volt abban is részünk éppen elég, nem?

-De, voltak szép emlékeink is. Itt maradsz LA-ben?

-Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Amíg a munka ideköt, addig itt leszek, de lehet, hogy többet leszek majd Európában. Néha úgy érzem, jó lenne otthon is élni. Persze, nem apáméknál, de Londonban. 

-Van valakid? – nézett rá kíváncsian a lány.

-Nézd, Kris, ezt nem igazán akarnám veled megtárgyalni. De hogy ne lógjak meg a válaszadás elől: lehetett volna, csak úgy éreztem, hogy előbb le kell zárnom a dolgaimat, mielőtt bármibe is belekezdek.

-Ez rendes volt tőled. Sajnálom, hogy Seannal ezt műveltük, ráadásul biztos tudod, hogy már nem is vagyunk együtt, szóval, kétszeresen is bánom, hogy megbántottalak, mert azt hiszem, most tényleg nem tudom helyre hozni a dolgokat.

-Nem Kris, most már nem. Tudod, végül is jó ötlet volt ilyen hosszú időre eltávolodnom tőled, mert már indulat nélkül tudok beszélni a történtekről. Nem fogok még egyszer esélyt adni a köztünk levő kapcsolatnak, mert beláttam, hogy már öt évvel ezelőtt se kellett volna. Egyszerűen nem én kellek neked Kris, csak kényelmes megoldás voltam. Azt hiszem, én mindig többet képzeltem ebbe, mint ami ténylegesen volt; és ez hiba volt. Valaki azt mondta nekem nem is olyan régen, hogy minden ember követ el hibát, de senkit nem kényszeríthetnek, hogy ezzel a hibával éljen együtt egy életen át. 

-Hát, azért nem túl jó hallani a szádból, hogy én egy hiba voltam az életedben.

-Nem Kris, félreértesz. Nem Te voltál a hiba. Te egy nagyszerű teremtés voltál, a legjobb barátom. A hiba az volt, hogy nem értem be a barátságoddal. Ez az egész, ami körülvett bennünket, rávitt egy olyan útra, ami elrontotta az egészet. Túl sokáig voltunk összezárva és azt hittük, csak egymásra számíthatunk; ebben az őrületben úgysem találhatjuk meg a párunkat és ezért jó lesz nekünk együtt. Ez volt a hiba. Hogy valóra akartuk váltani egy csomó ember álmodozását, pedig azok nem a mi álmaink voltak.

Nézte Kristent, aki a történtek ellenére is a barátja marad, hacsak a lány nem dönt másként, ennyire azért már ismerte önmagát. Olyan sokat köszönhet neki, és ő nem volt soha hálátlan. Csak hát ez az együttélés, ez úgy látszik nem vele van megírva. Érdekes lány, amilyen bombázó tud lenni a fotózásokon, olyan ... szinte nőietlen, gyerekes tud lenni a hétköznapokon ebben a fiús szerelésben. Már megint az egyik saját pólóját ismerte fel rajta; ez a mániája, hogy a holmijában flangál állandóan. Ebből kerekítenek aztán az újságírók mindenféle teóriákat, hogy micsoda nagy szerelem az övék. Akkor ő már nem is vot szerelmes, ha nem hordta a lány tangáit? Hülyeség az egész. Hirtelen Cara jutott az eszébe, a formás fenekén megfeszülő farmer, a virágmintás blúz és az alatta megbújó rózsaszín csipke. Vajon eszébe jut neki is az a mámoros montanai délután? 

-Lehet, hogy igazad van, én még sosem gondoltam erre ebből a szemszögből. – rántotta vissza Kristen a jelenbe. -Csak azt éreztem, hogy unalmassá válok a számodra, és igen, te is nekem. Már elegem volt belőle, hogy minden reggel a te agyondicsért fejedre ébredjek, és te úgy nézz rám, mintha a húgod lennék. Hogy állandóan azt halljam, olvassam, hogy rossz hatással vagyok rád, miközben szedegettem a szétszórt gönceidet a lakásban. … Na, akkor ennyi volt? Mert még egy tárgyalásra kell mennem kettőre, és nem akarok elkésni. Lehet, hogy végre összejön egy szerep, mert mostanra már elmúlt a fejem fölül az átok, ami a visszaeső bűnös szerepével szakadt a nyakamba.

-Sajnálom. Hidd el, egy pillanatig sem akartam, hogy a magánéleti dolgaink kihassanak a munkádra, de ez egy ilyen őrült ipar. De reménykedjünk, hogy mint minden csoda, ez is csak három napig tart. Oké, tudom, jóval tovább, de talán már itt az ideje, hogy mind a ketten normálisan élhessük tovább az életünket. … Akkor, ha úgyis el akarsz költözni, megbízom Jasmine-t, hogy keressen egy ingatlanost, aki meghirdeti a házat. Elég lesz egy hét a költözésre? Nekem is kell majd egy hét, hogy kilomoljam a dolgaim, aztán remélem valaki másnak több szerencsét hoz majd a kégli, mint nekünk.

Szia! És simogasd meg azért Beart a nevemben is! Na, fel a fejjel, az élet most kezdődik, majd meglátod! – azzal magához húzta Kristent és megölelte, majd egy homlokpuszival elfordult és a kijárat felé indult. A számlát rendezve arra gondolt, hogy szabad; és ez nagyon jó érzés volt, meg is kéne ünnepelni; ezért aztán rámosolygott a recepciós lányra, aki elvarázsoltan mosolygott vissza rá, majd egy hirtelen ötlettel a számla hátoldalára firkantott egy telefonszámot.