"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. szeptember 6., csütörtök

A szerelem 4 keréken érkezik Bónusz B Verzió



Most tudom, hogy rettentően fogtok utálni, mert egy olyan Bónusz B Verzió kerül ki az oldalra, ami nem is tudom, miért íródott. Volt egy pillanat, amikor a Mimarcinkat egyszerűen rossznak akartam látni. Talán besokalltam tőle, hogy a való életben mennyire ő lett a Jó Fiú, nem tudom. Önvédelem volt, hogy kicsit leszakadjak már róla? Nem sikerült! Még így sem.
És tulajdonképpen nem is akartam megosztani senkivel, hogy ilyen ronda módon próbálok racizni a sráccal kapcsolatban, de mivel még így se sikerült, hát itt egy kis ijesztgetés nektek is, hogy lehetett volna így is „folytatni” Julie és Rob történetét.
De mint láttátok az A verziónál, én menthetetlenül vonzódom a boldog befejezésekhez. XD

*
Julie nézegette a tükörképét. Nem olyan rossz! Árnyékok ugyan vannak a szeme alatt, de ezek még nem a korának szólnak. A 30. születésnapját akkor hát egyedül fogja ünnepelni, Robert Európában forgat. És mit? A közös filmjüket. Mostanra állt össze minden a Capa-sztorihoz és ő nincs ott, hogy együtt arassák le a babérokat. Ez is fájt, de az sokkal jobban, hogy Robert nem állt ki mellette, mikor Rhys neve került a forgatókönyvíró rublikába. Sose fogja megérteni, miért nem harcolhatott a jogos elismerésért.
Persze, ezek után semmi kedve nem volt sem a férjét elkísérni, sem asszisztálni a forgatáshoz. A gyerekeket végképp nem akarta országról országra hurcolni. Most aztán hosszú hetekig gondolkodhat itthon magányosan: hogyan tovább?
Nem ez volt az utóbbi időben az első összezördülésük, és már a békülés sem volt olyan édes és mindent feledtető. Annyi minden éltek át korábban együtt, hogy úgy tűnt, lassan csak a múltra és a gyerekekre tudnak támaszkodni. Őszintén nem látta, hogy hova tartanak. Nemhogy a következő években, de a következő napokban sem.
Próbáltak persze beszélni az érzéseikről, de több sebet ejtettek egymáson ilyenkor, mint amennyi haszna volt a szócséplésnek, így aztán egyre többször tartották meg maguknak a gondolataikat. Robertben valami megmagyarázhatatlan feszültség gyűlt, és már előre rettegett,  mi lesz abból, ha ez egyszer a felszínre tör.
Ritkán nyúltak már egymás után és olyankor ott volt mindkettőjük szemében a kérdés: mi történt velünk? De igazából féltek a választól is. Pedig valószínűleg csak az volt a baj, hogy túl korán kötöttek ki egymás mellett, túl nagy lángon égtek és mindketten éreztek magukban még kellő lángolást az újrakezdéshez. Csak már abban nem voltak biztosak, hogy egymás mellett.

De most mosolyt varázsolt az arcára és elindult ünnepelni. A társaság igencsak vegyes volt. Kristen és Kellan a régi csapatból, Marcus és Bobby – Rob barátai -, Kevin és Anthony, akikkel igazán jó barátok lettek az elmúlt évek során, Sue és Josh, meg a parkból néhány szülő. Köztük Pierre, akinek egy éve lovasbalesetet szenvedett a felesége, és azóta újra össze-összejártak. Az anya hiányával küzdő kislányt Julie vette a szárnyai alá, és úgy tűnt a segítségével újra az a vidám gyerek lehetett, aki valaha volt. Persze a sajtó újra levadászta őket, Robert dühöngött, aztán bocsánatot kért a kirohanásáért, de a következő hetekben szinte árnyékként követte, bármerre járt. A botrány lassan elült a lapokban és otthon is, de most Julie apró lázadásként meghívta a férfit is.

Robert kiszáradt szájjal ébredt és jóleső fáradtsággal. Mosolyogva nézte a takaró alól kibújó lábon a vérvörös körmöket. Nathalie pont olyan szenvedélyes, mint a színek, amiket visel. Volt ugyan egy enyhe lelkiismeret furdalása, amiért meglépte ezt a mindent eldöntő lépést, de aztán vállat vont. Vállalja a tetteit. Nem volt berúgva, egyszerűen megkívánta ezt a nőt és az érzés kölcsönös volt. Natalie nem adta könnyen magát, de ígéreteket sem csikart ki belőle, így aztán ez az éjszaka pontosan az volt, amire már olyan régen vágyott. Hódított és győzött. És ha ez a nő végre kidugja a fejét a takaró alól, akkor a szemébe tud nézni és nyugodt szívvel csókolja meg újra. Julie pedig... hát, az egy másik kérdés, amin még ráér gondolkodni.


Julie eldöntötte, számára a házasság szent és sérthetetlen kötelék. Ha biztos lenne benne, hogy Robert már nem akarja őt, akkor megpróbálná elengedni, de egyelőre bármennyire is vérzett a szíve, nem gondolt válásra, már csak a gyerekek miatt sem. Nem kímélhette meg őket a pletykáktól és a bulvárhírektől, de otthon úgy tettek, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Apa dolgozik, ezért nincs velük. Ez volt a magyarázat. Még csak a hálószobából sem költözött ki.
Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a férfi, aki valaha a csillagokat is lehozta volna neki, most talán egy másik nőért tenné meg ugyanezt. Ha újságíró faggatta, a magánéletéről nem nyilatkozott; és Robertben is volt annyi jó érzés, hogy ő sem tette. Így pedig a világ csak találgathatott.

Nem is tudta, hogy Robert félrelépése így, hogy egy kolléganőjével történt, jobb vagy rosszabb, mintha például egy rajongója lett volna. Natalie ugyan független volt, de nem egy mindenre elszánt, férjet akaró nő. A pillanatnyi hangulatnak engedett, amit talán még meg is tudott érteni. Akit nem értett, az Robert volt, de hát a múltjukban már előjött ez a probléma, számíthatott volna rá, hogy előjön megint. Félrelépés? Milyen hülye szó! Ha valaki félrelép, akkor kifordul a bokája és neki fáj a dolog. Jelen esetben pedig a fájdalom igazából Julié; és ha szerencséje van, akkor talán Robert sem érzi sokkal jobban magát. Az a Robert, akit ő ismert és szeretett, most betege lenne a történteknek, sőt meg sem lépte volna ezt, de hát mindketten sokat változtak az elmúlt években. A fene egye meg! Miért kellett, hogy így legyen? Miért nem tudta megtartani a férjét? Mit rontott el és mikor kezdődött? Szüntelenül ezek a kérdések zakatoltak a fejében. És soha nem tudott rájönni a válaszra.

Ő szívből szerette a férfit, még most is, amikor már a szívét és a büszkeségét is összetörte. Néha eszébe jutott a Pierre csókját követő fiaskó. Robert sértett volt ugyan, de megértette, hogy az érzései egy pillanatra sem inogtak meg, és a béke lassan visszaállt közöttük. De most fogalma sem volt, ő mit tegyen.
Robert láthatóan vívódott közte és az újsütetű hódítása között. Beismerte, hogy egyszerűen megijedt, hogy elszalad mellette az élet és már sosem lehet újra az a hódító hím, aki a vadászat izgalmát élvezheti. Úgyhogy Julie vérző szívvel félreállt és hagyta, hadd vadásszon.
Annyira szerette volna, ha képes a bosszúra. Ha ő a meghódított nőt játszhatja el egy másik darabban. Lett volna jelentkező a partner szerepére, de Julie csak a szívével tudott volna részt venni egy új kapcsolatban. És a szíve már Roberté volt örökre. Bármi is történt, ezen a tényen nem tudott változtatni. Így aztán türelmesen várt, hogy egyszer a férfi is ráébredjen, hogy mellette a helye. Tudta, ha lesz ereje kivárni, még visszatalálhatnak az elvesztett boldogsághoz.

6 megjegyzés:

zsorzsi írta...


Ezt kár lett volna magadba zárni ...

De most őszintén ,mit csináljak Jutka ? ? Álljak neki nagytakarításnak ????- ,mert sajna ugyan úgy érzem magam ,mint az ablakmosás elött !!!!!!

Gabó írta...

EZÉRT nem éri meg elfogadni a szürkét lányok! Még mindig azt mondom, hogy nem! Beletörődni, vegetálni, megalázottnak lenni, belül halottnak??? Irány a kétfelé, és élje mindenki a világát. A csaló játssza a hódító hímet...., míg el nem kopik XDDDD A másik meg találjon magának új partnert, akivel boldog lehet.
Ennek a toporgásnak, gyötrődésnek nincs értelme. Elismerem, így is lehet folytatni, csak nem éri meg.

Golden írta...

De Gabó, néha van az az érzés, amit nemhogy sebészszikével, de baltával sem lehet kihasítani ... ez valószínűleg túlmegy a racionalitáson, az észérveken, ez maga a Sors. Ami mint tudjuk, néha kegyetlen.

Gabó írta...

És akkor ez a megoldás, hogy tűrni kell!????
Szerintem egy ilyen után a "baltával sem elvághatónak" is annyi. Megváltozna az az érzés....gondolom....nem lenne olyan kanfasztikus, mindent elsöprő, mert mondjuk semminek nézett, elfelejtett, mást keresett arra a ki tudja mennyi időre... helyettem. Ott törne szét az egész buborék....jah meg a szívem is. :(

Névtelen írta...

Szia!
Hosszú heteken keresztül vártam az estéket amikor olvashattam a történeted folytatásait. Tudom hogy menet közben is jelezni kellett volna gondolataimat, azt hogy mennyire jó olvasni. Arról valszeg nem írtam volna hogy merre szeretném, hogy kanyarogjon a történet...mostanáig.
A történet befejezésének ilyen változata felzaklatott.
Kérlek, ha "beszélsz" Julieval mondd el neki: bármilyen erős volt az összetartozás nincs olyan hogy visszatalálás! Nincs értelme türelmesen arra várni hogy Ő majd visszatalál. Folytatni kell!!! (ami igazán nehéz tud lenni)

Innen olvasnám tovább szivesen.
Csók M

csez írta...

Mivel tudtam,h.volt ilyen terved, 106-ig kb.ilyen befejezest is vartam ....
De csak kb., mert M-mel egyetertve: ilyen nincs vagy legalabbis nem lenne szabad...