Vázlatok 12.

Másnap Paul elkísérte Izabelt, mert a nő még nem igazán volt otthon a hivatalos ügyek intézésében itt kint az Államokban. Egy egész paksaméta iratot kellett értelmeznie, kitöltenie és ebben Paul nagy segítségére volt. A férfi akaratlanul is érdeklődéssel figyelte, amikor a nevét, állampolgárságát, ideiglenes lakcímét és születési évét tartalmazó rubrikákat töltögette. Izabel kissé kényelmetlenül érezte magát a férfi figyelő tekintete alatt, mert tisztában volt vele, hogy az szemtelenül fiatal és most szembesül vele, hogy ő bezzeg... bármennyire is jól tartja magát, nem tagadhatja le a keserű valóságot, hogy Paul akár a fia is lehetne. Egy pillanatra habozott, aztán nagyot sóhajtva beírta a dátumot, majd a férfira kacsintott és nevetve azt mondta neki:

-Hát, igen, ezentúl szólíts csak mamának!

-Nem úgy nézel ki, mint az anyám, Izabel! – Paul a nő szemébe nézett és mindketten állták a másik fürkésző pillantását.

-Hol voltál Paul Simon, amikor tizennyolc voltam? – nevetett a nő.

Paul nem akarta zavarba hozni azzal, hogy nyilvános helyen megcsókolja, de ebben a pillanatban semmire sem vágyott jobban.  Viszont nem kerülte el a figyelmét, ahogy a születési dátumot kitöltötte, szeptember 24., azaz pont a mai nap.

Eszébe jutott valami. Az órájára nézett, mint akinek fontos dolog jutott az eszébe, elnézést kért, hogy mennie kell, mert elfelejtkezett egy találkozóról.  Izabel hálás mosollyal intett felé.

-Menj csak, most már elleszek, köszönöm, Olivér!

-Tessék? – nézett rá Paul megrökönyödve.

-Csak megköszöntem.

-De Olivérnek szólítottál!

Izabel zavarodottan matatott a papírokkal, majd hátat fordított a férfinak. –Bocs! – mormogta az orra alatt. Paul furcsálva nézte, de hát végül is, előfordult ez már mással is.

Paul alaposan átgondolta a tervét, miközben könnyedén átsiklott azon a tétova gondolatfoszlányon, hogy ő még egyetlen nő születésnapja alkalmából nem törte magát ennyire, sem az anyjáén, sem az alkalmi barátnőién. Először is egy virágüzlet felé vette az irányt. Odabent aztán teljesen tanácstalanul álldogált, mert rengeteg virág volt és neki fogalma sem volt róla, vajon Izabelnek mi lehet a kedvence. Végül kért egy tucat fehér rózsát, egy tucat fehér tulipánt, egy tucat fehér jácintot és ugyanennyi fréziát, úgy gondolta, hogy Izabel sötét színei, és színes egyénisége mellett a fehér lehet talán a szerencsés választás. Ráadásul a lakásának nevezett tarka összevisszaságban ezek a csokrok majd kirínak a környezetükből. Mivel a virágokat sem ismerte különösebben, az illatokra koncentrált.  A kiszolgáló lány egyre szélesebb mosollyal hordta a pultra a kiválasztott virágokat.

-Milyen alkalomra lesz? – kérdezte kedvesen.

-Születésnap – válaszolta kurtán a férfi.

-Szerencsés nő, aki kapja – mondta a megszokott frázist a lány, miközben a virágokat rendezgette.

-Inkább én vagyok a szerencsés – mormogott Paul. Aztán a kazalnyi csodás növényt elnézve eszébe jutott, hogy a házban egyetlen edényt sem találna, amiben méltó módon vízbe tehetnék őket.

-Kérhetnék vázákat is hozzá?

-Hát persze – válaszolt mosolyogva a lány és máris kiválasztott néhány egymáshoz és a virágokhoz is illő darabot.

Paul még kiválasztott pár doboz gyertyát, és a végén egy csomag úszógyertyát is a kupac tetejére dobott.

-Kiszállítást vállalnak?

-Természetesen.

Paul bemondta a címet és időpontot egyeztetett, aztán már rohant is tovább. 

A közeli kis étteremben a tulaj régi jó ismerősként üdvözölte.

-Rég láttalak haver! Gyere, meghívlak egy sörre”

Paul örömmel elfogadta, mert már amúgy is rettenetesen megszomjazott. Koccintottak, aztán előadta, hogy miért is jött.

-Te Frank, szükségem lenne ma estére pár finom falatra. Két személyre. És pár palack jó borra is a kedvencemből, és talán egy üveg pezsgőre is.

-Óó, csak nem friss hús van a láthatáron? – bizalmaskodott a tulaj.

-Olyasmi. – zárta rövidre a témát Paul, szinte megsértődve,hogy Frank mint egy tucatmacáról beszélt Izabelről.

-Értem. – nézett rá a férfi meglepve Paul szokatlan szűkszavúságától. –És mégis mire gondoltál?

-Nem tudom, rád bízom Frank, te úgyis jobban tudod, mi kell egy ilyen alkalomra – kacsintott rá Paul és Frank máris megnyugodva csapott a vállára.

-Oké haver! Bízd csak rám!

-A címemet tudod. Ha hétre áthozatnád, nagyon megköszönném.

-Megbeszéltük.  – bólogatott a férfi. Paul még ücsörgött egy kicsit, beszélgettek mindenféléről, aztán elköszönt és hazafelé vette az irányt. 

Hazaérve megállt a nappali közepén és rájött, hogy az igazi kihívás még csak most következik. Ebben a kuplerájban, amit ma is maga mögött hagyott, nem lesz könnyű rendet tenni. Összekapkodta a szanaszét hagyott ruhadarabjait, az újságokat beszórta a komód aljába, a tányérokat, poharakat pedig a mosogatóba pakolta. Kicsit magába szálltan állapította meg, hogy egy rendetlen disznó, aki pofátlanul hagyta, hogy Izabel kiszolgálja. A nő eddig szó nélkül elnézte neki a trehányságát, észrevétlenül tett rendet körülötte, mintha csak az anyja lenne. Pedig nem az! És milyen jó, hogy nem! – vigyorgott magában, majd rohant, hogy még zuhanyozni is legyen ideje. A virág és az étel szinte egyszerre érkezett meg, és neki még mindig volt egy kis ideje, hogy a lakás minden pontjára jusson a csokrokból. A rózsát hagyta utolsónak, körbenézett, hogy hol lenne a legjobb helye, végül úgy döntött, hogy felviszi Izabel szobájába. Gondolkodás nélkül nyitott be és vigyorogva konstatálta, hogy a nő sem állít mindent az élére, az ágyán ruhadarabok hevertek és egy pár cipő is árválkodott a fotel mellett. A virággal teli vázát végül az íróasztal sarkára állította. Szépen mutatott. Aztán még egyszer körbenézett és visszaviharzott a földszintre.

Az italt betette a hűtőbe, a gyertyákat elrendezte a nappali különböző pontjain, megtöltötte a gyertyatartók üresen árválkodó ágait, a medence mellé odakészítette az úszógyertyákat, hogy a sötétedéssel útjukra engedhesse őket. Az ételt betette a sütőbe, hogy melegen tartsa. Ó, Frank! Igazán ért hozzá, mi kell a nőknek – nézte végig a különleges falatokkal teli tálakat. Tíz perc múlva nyolc – nézett a faliórára. Izabelnek perceken belül itt kell lennie. Szétnézett a lakásban, minden a helyén volt. A gyertyákat meggyújtotta, a cd-lejátszót egy gombnyomással elindította, a halk zene betöltötte a házat. Végignézett magán. A kedvenc Denimje volt rajta egy egyszerű fehér pólóval. Mezítláb volt, mint itthon szinte mindig. Nem volt kiöltözve, de ma nem is az volt a fontos, ő hogyan néz ki. Remélte, hogy sikerül Izabelt meglepnie. Aztán a zárban megcsörrent a kulcs, és a nő belépett a lakásba. 

A nappaliban némán és döbbenten megállt. Paul két pohár pezsgővel a kezében ácsorgott előtte. Az egyiket Izabel felé nyújtotta és halkan csak annyit mondott: Boldog születésnapot! A nő közelebb lépett és elvette az egyik poharat. Természetesen tudta, hogy ma van a születésnapja, de őszintén szólva egy ideje inkább már nem is foglalkozott vele. Az utolsó két alkalommal a férje nem is volt otthon, külföldre utazott és csak másnap hívta fel mindenféle mondvacsinált kifogásokra hivatkozva. Ma már tudja, hogy valószínűleg nővel volt. Olivér meg .. általában piásan jött haza késő éjjel, de úgysem jutott volna eszébe neki sem. …és most itt áll egy idegen országban, egy idegen férfi lakásában és ez az idegen egy pohár pezsgőt nyújt feléje mosolyogva. Nem bírta tovább, és sírva fakadt.

-Ennyire szörnyű? – kérdezte Paul és körbenézett a lakásban.

-Jaj, Paul! Annyira szép minden! Ezek a virágok! És egyáltalán, hogy eszedbe jutott ... és csak hullottak a könnyei megállás nélkül. Paul nevetve hajolt hozzá és két puszit nyomott az arcára, majd pár pillanat múlva magához húzta és a szájára adott egy puha csókot.

Izabel azonnal megfeszült és megpróbált elhúzódni.

Paul a szájába suttogott: -Miért baj, ha kívánlak és meg akarlak csókolni?

-Ez őrültség, Paul! Nem vagyok hozzád való.

-Rendben, és még valami?

-Az anyád lehetnék.

-De nem vagy AZ! Oké, ha akarod mamának szólítalak, ezen ne múljon.

-Perverz vagy, Paul! – nevette el magát végre a nő.

-Remélem is. – vigyorgott tovább a férfi.

-Egy viszonynak sosincs jó vége – mondta keserűen az asszony és homlokát a férfi vállának támasztotta.

-Ne gondolkodj sztereotípiákban, Izabel! Mi majd teszünk róla, hogy ne legyen vége. Gyönyörű vagy és kellesz nekem! – szorította újra magához az asszonyt.

-Paul, nekem még annyi mindent el kell rendeznem másokkal is és magammal is. Tudom, hogy nevetséges vagyok, de nekem még ez a tempó is túl gyors. Nem vagyunk már gyerekek, én főleg nem, és ez a huzavona egyébként sem az én stílusom, és kérlek, hogy ne haragudj rám, de ez nekem nem fog menni. Nem vagyok képes a szexre, csak ha a szívemet is beleadom, de most még túl nagy bennem a káosz. Érted, amit mondani akarok? Paul? Megértesz?

A férfi nézte a szinte kétségbeesett arcot és hüvelykujjával végigsimított a nő száján.

-Csssss! Hidd el, értelek. Még egyszer magához húzta, egy csókot nyomott a homlokára, aztán elengedte és a derekánál fogva a terített asztal felé irányította.

-Gyere, együnk pár falatot, mert kár lenne ezért a sok finomságért. Frank barátom igazán kitett magáért, ne menjen kárba a munkája.

Izabel az asztalhoz ült, de előtte még megállt a komódnál és az arcához szorította a csokor tulipánt.

-Imádom az illatát! – sóhajtotta a szirmok közé.

Boldog volt, hogy a férfi gondolt rá, de a lelke belehalt, amikor arra gondolt, megint egy újabb évforduló, ami a köztük levő sok másikra emlékezteti

Paul meglepve érezte, hogy a pillanatnyi csalódottságot, ami Izabel visszautasítását követte, felváltotta valami csendes boldogság, amiért örömet tudott okozni ennek a lelkileg sérült, gyönyörű nőnek, aki mostanra olyan fontos szerepet kapott az életében. Biztos volt benne, hogy Izabel sebei mélyen gyökerező régi fájdalomtól lüktetnek, de úgy érezte, hogy van kellő kitartása és türelme, együtt el tudják űzni ezeket az árnyakat.

Közben az asszony is megnyugodott és mosolyogva ült le az asztalhoz.

-Farkaséhes vagyok!

Falatoztak, borozgattak és közben élvezték a halk aláfestő zenét. Paul büszkén nézte a lassan újra ellazuló nőt. Ha sikerült is felzaklatnia, most újra boldognak tűnt. Közben besötétedett, így a férfi kiment és meggyújtotta az úszógyertyákat. Mint megannyi szentjánosbogár, úgy világítottak a víz színén. Izabel is kisétált hozzá és Paul felé nyújtotta a kezét. A nő rövid tétovázás után belekapaszkodott és a bentről kiszűrődő Jeff Buckley számra lassan összeölelkezve táncolni kezdtek.

 Némán, a gondolataikba mélyedve, boldogan ringatóztak. Végül Paul már nem bírta tovább. Kellett valami bolond ötlet, mielőtt ugyanott folytatja, ahol a nő félbeszakította a próbálkozását. Egy huncut mosollyal lassan a medence széle felé kormányozta, és egy óvatlan pillanatban magával rántotta a hűs vízbe. Izabel sikítva, szinte tehetetlenül merült a víz aljára a férfival együtt, aki még ott sem engedte el a testét, sőt még szorosabban vonta magához. Levegő után kapkodva bukkantak végül a víz felszínére. Izabel bosszúra szomjazva, nevetve próbálta a férfit a víz alá nyomni. Miután a rögtönzött vízibalett kellőképpen kifárasztotta mindkettőjüket, Paul újra magához húzta, és csókolni kezdte egyre növekvő vággyal. Izabel eleinte viszonozta, de aztán mielőtt végképp elvesztette volna a fejét, eltolta a férfit. 

-Megőrjítesz Izabel! – suttogta vágyakozva Paul a nő hajába.

-Paul, menjünk ki a vízből! Hidd el, nekem is nehéz, de még nagyon nehéz beszélgetések és döntések állnak előttem, amiket úgy szeretnék végigcsinálni, hogy közben ne legyen lelkiismeret furdalásom. Tudom, hogy ez túl ködösen hangzik, de kérlek, bízz bennem! Paul, bízz bennem!

A férfi kisegítette a medencéből és még egy utolsó csókot megszavazott magának, mielőtt elengedte, Izabel pedig reszkető kézzel simított végig a vizes férfiarcon. Olyan szép és olyan őszintén akarja őt, hogy már-már elgyengült, hogy engedjen az érzéseiknek, de aztán erőt vett magán. Megköszönte az igazán emlékezetes születésnapi köszöntőt és elbúcsúzott, hogy aztán az éjszaka hátravelő részében a szobája magányában percről percre, pillanatról pillanatra újraélje az elhangzottakat és a fiú érintéseinek édes emlékét. Tudta, hogy helyesen cselekedett, amikor leállította, de tudta azt is, hogy el fog jönni az a nap, amikor a szívére fog hallgatni.

Izabel minden napját úgy kezdte a galériában, hogy egy hálás pillantást vetett a Bálványos grafikára. Ma is erre készült, de a képnek hűlt helye volt. Biztos volt benne, hogy előző este a kép még a helyén volt. A telefon után nyúlt, hogy Andrew Gerét hívja, amikor az idős férfi megjelent az iroda ajtajában.

Izabel meglepve nézett rá, hiszen az ajtót ő maga nyitotta ki kulccsal, de a férfi máris magyarázkodni kezdett.

-Megelőztem, de nem akartam, hogy megzavarjanak, így bezártam magam mögött az ajtót. Remélem, szépasszony, nem ijesztettem meg!?

-Istenem, Andrew, de jó, hogy itt van! Pont most akartam hívni.

-Látja, csak gondolnia kell rám, máris itt termek. – mosolygott a férfi jókedvűen.

-Az a helyzet, hogy gondban vagyok, mert biztosan emlékszem rá, hogy a Bálványos kép tegnap este még itt lógott a bejárat mellett, most pedig eltűnt! Mondja, hogy maga adta el! Nagyon sajnálnám, mert a szívemhez nőtt, de mégis megnyugodnék, hogy nem ellopták. – hadarta Izabel izgatottan.

A férfi közelebb lépett a nőhöz.

-Izabel, majd azzal is foglalkozunk, de előbb egy dolgot szeretnék lerendezni Önnel. – és egy patinás mintával ellátott dobozt nyújtott át a nőnek.

-Ezt Önnek szeretném adni! Már régóta kerestem az alkalmat, de tegnap végre megtaláltam a tökéletes csomagolást, és hát… - kis vállrándítással a nő kezébe nyomta a csomagot.

Izabel zavarodottan vette el az önmagában is szép dobozt. Elképzelni sem tudta, mit rejthet, ezért aprót rázott rajta, de a halk zörej nem súgott meg semmit a tartalomról.

-Ha nem tetszik, semmi baj, kicserélhetjük – fűzte hozzá a férfi.

Izabel kibontotta a csomagolást és kiemelte belőle a tartalmát.  Az idős emberre nézett, és szemét elfutották a könnyek. Az „eltűnt” Bálványos grafikát szorongatta a kezében.

-De hát miért…? – nézett könnyes szemmel az öregre, aki a kezéért nyúlt és egy kézcsókot követően csak annyit mondott:

-A madarak csiripelték, hogy a születésnapját ünnepli. Reméltem, hogy ezzel örömet szerzek, hiszen láttam már az első találkozásunkkor, hogy ez az ember sokat jelenthetett Önnek. – és Izabel mellett elnézve egy hálás mosolyt küldött az ajtóban ácsorgó alak felé, aki emlékeztette erre a jeles alkalomra.

Izabel megpördült és a vigyorgó Pault látva csak arra tudott gondolni, hogy biztos, hogy ez lesz élete legemlékezetesebb születésnapja. Nem vész el a szürkeségbe, mint annyi másik, mert ez a két férfi, akikre új életében számíthat, szeretetükkel és odafigyelésükkel bearanyozták.