A menedék 8.

Mad feladta, hogy továbbra is erre a nagy gonddal kiagyalt nevére hallgasson. A városban már automatikusan kapta oda a fejét, ha meghallotta, de Cara szájából túl jó volt hallani a saját nevét. De még néhány nap és az a boszorkány is Robertnek fogja szólítani, Robnak, és nem fogja tudni megúszni, hogy ne találkozzanak. Túl sok dolog köti őket össze ahhoz, hogy egy egyszerű hátraarccal megoldja ezt a helyzetet. De legalább odáig eljutottál haver, hogy le akarod zárni! – veregette gondolatban vállon magát. 

Igaza volt Carának, mindenki követ el hibát, mert az emberi természet már csak ilyen. Talán még a szenteknek is vannak apró kis titkaik, és hát őt sok mindennek lehet nevezni, de szentnek biztosan nem. De arra büszke volt, hogy egész eddigi életében becsületes volt. A barátai alighanem inkább baleknak titulálnák, pedig hát ők is elkövették a maguk hibáit, csak éppen az okosabbak tanulnak belőle, a hülyébbek, mint ő maga is, még vergődnek a maguk teremtette csapdában egy ideig, de senkit nem kényszeríthetnek életfogytig viselni ennek a rossz döntésnek a következményeit. Csak ne lenne olyan nehéz elfogadni, hogy olyan sok minden volt hazugság az életében, és ő annyi éven át vakon hitt valakinek, aki ezt a bizalmat nem érdemelte meg. Nagyot sóhajtott és újra a levélre figyelt, amit éppen olvasott. 

Az ügynöke könyörgött neki már sokadik alkalommal, hogy döntse el, mikor tér vissza, mert képtelenség az ügyeit képviselni ilyen bizonytalanság közepette. Néhányan érdeklődtek, hogy vállalna-e újra szerepet, és az eltelt hetekben talált is a postán érkező forgatókönyvek között kettőt, amikben szívesen kipróbálná magát. Hiányzott a munka! Éppen eleget agyalt a saját életén ahhoz, hogy felüdülés legyen végre valaki másnak a bőrébe bújni. Egy ajánlatot olvasás nélkül utasított vissza, amikor a mellékelt levélből kiderült, hogy a további szerepeket kiknek ajánlották fel. Még csak az kéne, hogy a történtek után Krissel álljon kamera elé. Jasmine-t sem értette, hogy egyáltalán elküldte neki, hiszen, ha valaki, ő pontosan tudja, hogy mi történt. A jó öreg Steph biztosan nem követte volna el ezt a bakit, de hát nem csodálta, hogy kiszállt a buliból. Szíve szerint ő is ezt tette volna, csak az a francos kamera ne hiányozna annyira. Olyan ez, mint a kábítószer, ha rákaptál, soha a büdös életben nem szabadulsz a kísértéstől. Mára a helyzet már annyira rosszabbodott, hogy kis túlzással minden közlekedési lámpába belemosolygott. Vissza kell menjen, ezzel tisztában volt, de mégis volt valami halvány rossz érzése, ahogy a repülőjegyet forgatta a kezében. 

Még két nap! Ki kellene használni, hogy minél több zöldet, kéket, napsütést és csendet gyűjtsön magába, mert amint leszáll a gépe Los Angelesben, az élete újra tele lesz árnyékkal és őrülettel – ebben biztos volt. Megnyomta a Küld gombot és kilépett a programból. Felmarkolta a papírokat maga mellől és összerázta, hogy a dossziéba pakolhassa, közben felállt. Ahogy hirtelen Mira és a fenségesen gőzölgő kávés kanna irányába fordult, majdnem fellökött valakit.

-Oh, Cara! Ne haragudjon! – kapott a nő karja után.

-Semmi baj! Láttam, nagyon elgondolkozott, nem is akartam zavarni; gondoltam, csendben leülök a maga melletti géphez.

-Tessék, üljön le ide, ki sem kapcsoltam még! – húzta ki Robert a széket a nő előtt. –Sokáig marad?

-Nem, nem igazán. Csak a múltkor elfelejtettem tájékoztatni a kiadómat, hogy néhány napot még maradok. Egy levél, és kész vagyok. – nézett rá Cara néma kérdéssel a szemében.

-Akkor van kedve esetleg újra kirándulni menni? Még annyi szép hely van a környéken, bár még a vízesés környékét sem fotózta le, annyira elvarázsolódott tegnap. – nevetett rá a férfi az ezer wattos mosollyal, ami Cara egész bensőjét megremegtette. -Most én hozom a fánkot és a kávét. – kacsintott rá a férfi.

-Még a végén teljesen rászokik. – nevetett a nő.

-Sajnos már nem sokáig maradok. Holnaputánra megvan a repülőjegyem.

-Oh! Repülővel megy el? És akkor Hádésszal mi lesz?

-Érte már holnapra itt lesz a trailer, a barátom személyesen viszi vissza LA-be. Hosszú út lesz, de nem féltem őket. Ki fognak használni minden lehetőséget, hogy útközben eleget mozoghasson. És különben is szokva van az utazáshoz.

-Akkor jó. Valami bolond gondolatnál fogva azt hittem, itt akarja hagyni. Hiszen maga mondta, hogy ez a hely még neki is maga a Paradicsom. És arra gondoltam, magát is olyan sok szép élmény köti ide, talán megtartja ezt a helyet amolyan menedéknek. Úgy képzeltem, hogy akár évente többször is visszatérhetne ide, hogy ez a nyugalom és ez a szépség kisöpörje magából a kaliforniai nyüzsgést és a rossz emlékeket. – a végét szinte már alig hallhatóan mormolta és a világért sem nézett volna azokba a fürkésző szürke szemekbe.

-Én is gondoltam rá, de még fogalmam sincs, hogy hogyan alakulnak otthon a dolgaim. Forgatni is kezdek újra, és nem akarom túl sokáig magára hagyni. De azt hiszem igaza van, én is szeretnék még ide visszatérni, sokat köszönhetek ennek a helynek. De még nem válaszolt. Van kedve ma is kirándulni velem?

-Rendben. Kérje ki a kávékat, addig elküldöm a levelet. Aztán útba ejthetnénk a szállodát, hogy a gépemet magamhoz vegyem, és mehetünk. De ha Hádésznak ez az utolsó napja, akkor talán vele kellene mennünk, nem?

-Igaza van. Elmegyünk érte, és lóhátról mutatom meg újra a vízesést, ahogy én is először megpillantottam. Higgye el, egészen páratlan élmény lesz!

Cara rámosolygott, és leült a gép elé. Aztán amikor a férfi a pult felé indult, halkan maga elé mormogta: -Abban egészen biztos vagyok!

*

A vízesés valóban páratlan látvány volt a dombtetőről, ahogyan váratlanul és teljes pompájában tárult a szeme elé. Ebben persze annak is szerepe lehetett, hogy útközben a férfi karja ölelte magához, és ebben a közelségben az összes érzéke életre kelt. A puha ing, amely alapján már csalhatatlanul tudta volna beazonosítani a férfi illatát, a mély és nyugodt tempójú lélegzet, amivel Robert a nyakából fújta el a kiszabadult tincseket, az alatta ringó hatalmas meleg test, amely akaratlanul is egyre közelebb rázta őket egymáshoz, de még Hádész zihálása is mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a tegnapi meseszerű látványt egészen új megvilágításban lássa. A teste elnehezült, és tisztában volt vele, ha most le kellene szállnia a lóról, a lábai valószínűleg nem tartanák meg. Képzeletében a dúsan ringatózó fű puha nyoszolyává változott, és valami őserejű kívánással gondolt rá, hogy itt, ezzel a férfival egészen biztosan emlékezetes boldog órákat tölthetnének. A gondolattól persze zavarba jött és igyekezett legalább egy kis távolságot teremteni, de ez úgyszólván lehetetlen volt, amíg a ló hátán ültek mindketten. Ficergésére a férfi lazított az ölelésen.

-Kényelmetlenül ül? Leszállok, és száron vezetem tovább.

Mire tiltakozhatott volna, Robert már lecsúszott a nyeregből és felnyúlva megemelte, hogy a nyeregbe ülhessen. Cara egyszerre volt megkönnyebbült és csalódott. A ló hátán így sem volt sokkal kényelmesebb, és a biztonságot adó férfitest kifejezetten hiányzott. Be kellett ismerje, hogy a kívánás így sem lett sokkal gyengébb. Teljes csendben lépegettek előre, amíg a tavacska partján Hádész nagyot horkantva megállt és szinte azonnal legelészni kezdett.

Cara még üldögélt kicsit a nyeregben és már a stratégián törte a fejét, ahogyan innen a magasból lekászálódik, amikor két kéz nyúlt érte hirtelen és leemelte a ló hátáról. A férfi még tartotta egy kicsit, aztán nagyot sóhajtva eltolta magától. A nyeregtáskához lépett és kiszedte belőle a fényképezőgépet. Ahogy Cara felé nyújtotta, halántékán lefutott egy izzadtságcsepp. Cara ujjbegye szinte bizsergett, hogy odanyúljon és letörölje, ezért aztán mohón kapott a gép után, hogy megfékezze elszabadult gondolatait.

-Kegyetlen meleg lett. Ha kedve van megmártózni, csak nyugodtan, mert kristálytiszta a víz és tapasztalataim szerint semmi olyan nem lakik benne, amitől pánikba eshetne úszás közben.

-Kár, hogy nem szólt előre, akkor fürdőruhát vettem volna fel.

-Minek? – nézett rá a férfi őszinte csodálkozással. –Itt senki nem fogja meglesni, legfeljebb én, de maga meg revansot vehet. – vigyorgott ellenállhatatlanul.

-Igaza van, de azért két nap ismeretség után nézze el nekem, ha szégyenlős vagyok. – kacsintott vissza rá a nő.

Robert nézte egy ideig, aztán vállat vonva gombolni kezdte az ingét.

-Ha megígéri, hogy nem fotóz le Ádám-kosztümben, akkor én azért az úszás mellett döntenék.

-Menjen csak nyugodtan, van itt éppen elég fotótéma magán kívül is. – nyújtotta ki a nyelvét Cara, aztán Robert felszikrázó tekintetétől észbe kapva kotorászni kezdett a fotóstáskában. 

A férfi közben kibújt az ingéből és a csizmájából, majd a zoknikat gondosan a csizmaszárba gyűrve a víz felé vette az irányt. Végül farmerben álldogált a sekély vízben; hőség ide vagy oda, azért a jéghideg vízzel barátkoznia kellett. Néhány perc után aztán beljebb gázolt és egy nagy levegőt véve a vízbe vetette magát. Erőteljes karcsapásokkal úszott egyre beljebb, majd eltűnt a vízben. Cara percekig leste a fodrozódó víztükröt, de a férfi nem bukkant fel. Mikor már kezdett aggódni, egyszer csak feljött és nagy mozdulatokkal rázta ki a hajából a vizet. Aztán kikapaszkodott a vízeséssel szemközti sziklára és a nőnek háttal a zuhatagot figyelte. Cara nem tudott ellenállni a pillanatnak és elkattintotta a gépet, aztán némi lelkiismeret furdalással megfordult és a víz mentén elindult, hogy jó szöget találjon a környékről készített fotókhoz. 

Robert a sziklán üldögélve biztosra vette, hogy Cara készített róla néhány képet, de abban is biztos volt, hogy ezekkel a fotókkal nem fog találkozni egyetlen magazinban sem. Érdekes nő, és határozottan van benne valami, ami miatt nem szívesen gondol rá, hogy két nap múlva szétválnak az útjaik. Volt valami sorsszerű abban, hogy két ilyen sérült lélek itt az Isten háta mögött találkozott, nem kéne hagyni, hogy újra elsodorja egymástól őket az élet, de most egyszerűen nem tudta, hogyan tarthatná meg őt is, miközben a régi életét próbálja gatyába rázni. Fél szemmel oldalra sandított, ahol Cara éppen a vízesést fotózta. JÓ volt itt látni a nőt. Ahhoz képest, hogy első nap legszívesebben elzavarta volna, most kifejezetten jó volt, hogy itt van vele. Jó vele beszélgetni, szócsatákat vívni, viccelődni, és nagyon jó volt magához ölelni ott a ló hátán. 

Bassza meg, hogy ilyen rossz az időzítés! Mérgesen csapott a sziklára, mintha az tehetne róla, hogy nem a kedve szerint alakulnak az események. Ha legalább biztos lehetne benne, hogy még összefutnak a jövőben, akkor akár itt és most is próbálkozhatna. De nem lenne tisztességes azzal a tudattal, hogy többet nem találkoznak. Cara aligha az az egyéjszakás típus, még ezekkel a rossz tapasztalatokkal a háta mögött sem. Ráadásul már beszélt neki Kristenről, úgyhogy még véletlenül se kell azt képzelje, hogy pótszerként használja a maga bajára. De egyszerűen forrt a belseje, ha a puha bőrére gondolt, a karja alatt dörömbölő szívverésre, az orrát csiklandozó selymes hajára. A vágy már felébredt benne és ez a rögtönzött hideg fürdő sem csillapította egy fikarcnyit sem.