"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. szeptember 5., szerda

Vázlatok 3.


Izabel másnap a Paultól kapott térképpel nyakába vette a városrészt és mint, aki tudja mit akar, sorra járta a közeli galériákat. Arra gondolt, hogy megint művészettel szeretne foglalkozni. Bár a tragédia óta egyszer sem tudta rávenni magát, hogy újra ecsetet vegyen a kezébe. A nyolcadik galérián volt már túl, amikor egy kis utcában meglátott egy szolíd, régivágású kirakatot. Gere Galéria, állt a kopottas táblán. 
Bent egy öregúr fogadta őt mosolyogva, régimódi csokornyakkendővel a nyakában. Izabel körbepillantott a galéria képei között, majd egy ismerős grafikához lépett. Elmosolyodott, majd könnybe lábadt a szeme.

Az idős galériatulajdonos hozzálépett.
-Ismeri? Bálványos
-Igen - bólintott Izabel. Még egy korai munkája
A férfi érdeklődve fordult felé.
-Igen, Bálványos Huba. Sajnos tavaly meghalt.
-Igen, tudom. – bólintott Izabel, akiben feltörtek a régi emlékek. A Főiskola és kedvenc tanára arca jelent meg előtte. A Tanár úr, Huba tanár úr. Aztán amikor a nézetei miatt kirúgták a Főiskoláról, nem találkoztak egy ideig. Később egy kiállításon újra összefutottak és utána tartották a kapcsolatot.
-Érdekli a kép ?
-Nem, sajnos nincs rá pénzem. Az igazság az, hogy munkát keresek. Esetleg tudna alkalmazni?
Az idős férfi meglepődött a nyíltságán és lényegretörésén, majd elmosolyodott.
-Sajnálom, de nekem se megy a bolt, nem tudnék valakit magam mellé venni. Mióta meghalt a feleségem egyedül csinálom.
-Sajnálom - mondta a nő .
-Higgye el, én is – nevetett rá a férfi.
-Mindenesetre köszönöm a türelmét – mondta, és a kezét nyújtva hozzátette: -Izabel Korda.
-A férfi szeme kikerekedett
-Maga magyar ?
-Igen - válaszolta Izabel.
Az öreg elgondolkodott, majd megszólalt:
-Tudja mit, hagyjon itt nekem egy elérhetőséget, és ha lesz valami, értesítem.
Izabel elmosolyodott, majd két cuppanós puszit  adott a férfi arcára.
-Köszönöm, nagyon hálás lennék!.
Az öreg zavarában csak krákogott, majd  az ajtóhoz kísérte és távozása után még hosszan nézett utána .  

Izabel napról napra nehezebben állta meg, hogy ne tegye szóvá lakótársa életmódját. Paul kezében ecsetet még sosem látott, üveget vagy egy formás női testet annál többször. Amikor pedig éppen elég bátorságot gyűjtött, hogy beszéljen vele, a fiút vagy a kertben találta, ahogy elmélyülten olvasott, vagy a tv előtt, ahogy elmerült egy régi francia művészfilmben. Persze, nem akarta megzavarni.  Végül is, semmi köze hozzá. A férfi csendes, érdeklődő vagy éppen befogadó énje vonzotta, mint a mágnes. Türelmetlen kíváncsisággal várta, mikor lehet már végre tanúja egy képe megszületésének. De tegnap este megint a barátaival ment el, és ennek ritkán szokott jó vége lenni, ezt már megtapasztalta. 




Hajnali három felé járhatott az idő, amikor hangos csörömpölésre ébredt. Első gondolata az volt, hogy betörő jár a lakásban, aztán a hangos szitkozódásból rájött, hogy csak Paul tért haza és alighanem meggyűlt a baja az ilyenkor menetrendszerűen hullámzó padlóval. Pizsamában lesietett a földszintre, ahol a fiút a nappali közepén elterülve találta. Mellette egy törött üveg hevert. Először hátat akart fordítani az otthonról már oly jól ismert látványnak, aztán nagyot sóhajtva arra gondolt, mégiscsak segít a részeg férfin. De mire megmoccanhatott volna, Paul feltápászkodott. Négykézlábra állt, majd bizonytalanul próbált megállni a lábán. A padlón vöröslő foltról Izabel nem tudta eldönteni, hogy a férfi vére vagy bor, de a férfi fájdalmas sziszegéséből rájött, hogy alighanem az üvegcserepek sebezték meg a tenyerét.
 Az éjszakai lámpa fényénél odasietett hozzá és halkan csak annyit mondott:
-Maradjon, segítek!
-Nem kell! Hagyjon! – tiltakozott a férfi a részegek indulatával. –Nincs semmi bajom!
-Tudom, de azért csak engedje meg, hogy  segítsek. – válaszolt neki türelmesen. Mostanra már igazi szakértőnek számított a „Hogyan bánjunk részeg huszonévesekkel” témakörben.
Paul folyamatosan káromkodott, motyogott,  Izabel nem is nagyon értette, mit beszél, a fogai közt elsziszegett áradatból csak annyit értett: „...élhetetlen, tehetségtelen balfék...”
A férfi mint mindig, most is egyedül akarta megoldani a problémáját, de csak annyit ért el a próbálkozásával, hogy szinte tehetetlenül rogyott le a legközelebbi fotelba. Az asszony mellé térdelt és óvatosan a kezébe vette a tenyerét.
-Elég csúnya. Fertőtleníteni kell és bekötözni, mert így csak összemaszatol vele mindent, és kár lenne ezért a szép huzatért – mosolygott a férfira. –Paul, hol tartja a kötszereket? – próbált belőle némi információt kiszedni.
-A fürdőszobában. – hallatszott a gyenge sóhajszerű felelet.
Gyorsan összekapkodta a szükséges dolgokat és sietett vissza a férfihoz, aki csak bámult maga elé üveges tekintettel. Izabel újra elétérdelt és lágyan megfogta a kezét. A hosszú ujjak túllógtak a tenyerén, a nő egy pillanatra behunyta a szemét, ahogy átvillant rajta, mi mindenre lehet képes ez az érzékeny férfikéz, amelynek erőteljes ecsetvonásait talán már soha nem fogja látni, aztán megrázta a fejét és a feladatra koncentrált.
-Milyen puha a keze – motyogta Paul.
-Köszönöm. – mosolyodott el a nő, miközben óvatosan vizsgálta a mély sebet. Gyorsan, szakszerűen látta el, majd a bekötözött kézre - mielőtt a férfi ölébe fektette - egy apró puszit cuppantott.
-Hogy gyorsabban gyógyuljon! Állítólag gyógyhatású a puszim – mosolygott rá.  -Nem lesz  semmi baj! De most aludnia kell, és vigyázni, hogy ne üsse neki semminek! Azt hiszem, nem lenne tanácsos nekiindulnunk a lépcsőnek, mert ha nem tudom megtartani, még legurulunk mind a ketten. Ez a kanapé pedig túl rövid és szűk is, talán az lenne a legjobb, ha itt aludna a szőnyegen – dünnyögte szinte önmagának. A vastag szőnyegen összegyűjtötte a párnákat, és óvatosan lehúzta maga mellé a férfit, majd eldöntötte a rögtönzött fekhelyen a szinte magatehetetlen testet. Mielőtt feltápászkodott, megsimogatta a borostás arcot és a fülébe súgva Jó éjszakát! kívánt neki.
Paul nem különösebben reagált, érzéketlen bábként hagyta magát rendezgetni, de amikor az asszony felemelkedett, halkan motyogott valamit.
-Mit mondott? – hajolt vissza hozzá Izabel.
-Finom az illata – ismételte meg a férfi alig hallhatóan.
Izabel elpirult zavarában, aztán felsietett a szobájába. De hiába csukta be maga mögött az ajtót, nem jött álom a szemére, csak forgolódott az ágyában, és az odalent fekvő fiúra gondolt. Lám, több ezer mérföldet utazott, hogy ugyanazt csinálhassa, mint otthon. Szegény Paul, vajon mi lehetett az oka, hogy ennyire kiütötte magát? Mert bármennyire elengedte mostanában a gyeplőt, ilyen vállalhatatlan állapotban még sosem állított haza.

Paul az utolsó még zavaros gondolataival végiggondolta az estét. Már akkor sejtette, hogy rossz vége lesz, amikor némi alapozás után elindult a kedvenc kocsmájába. Amikor hazaindult, arra gondolt, hogy majd hazáig gyalogol, hogy kitisztuljon a feje, de nagyon fülledt, meleg volt az éjszaka és a kocsma hűvöséből kilépve szinte fejbeverte a hőség. Az pedig végképp rossz ötlet volt, hogy lefekvés előtt még egy pohár borral vigasztalódjon.  Pohár… nevezzük nevén a dolgokat, egy üveg borral, amit aztán egy meglehetősen koordinálatlan mozdulattal sikerült elejtenie. Óvatosan megmozgatta sérült kezét és elvackolódva a párnák közt halvány mosolyra húzódott a szája. Azért jó dolog, ha az ember nincs teljesen egyedül. Egy puha női kéz, megértő szívvel párosulva csodákra képes.
Izabel reggel lábujjhegyen óvakodott le a nappaliba. Paul még aludt a párnák közt, mint egy kisgyerek. Aztán megmozdult és a hátára fordult. Oké, nem kisgyerek, egy férfi, egy jóképű, sőt szép férfi – nézte az asszony.  Aztán összeszedegette az üvegszilánkokat és eltüntette a vörösbor nyomait is a padlóról. Halkan dolgozott, időnként egy-egy elgondolkodó pillantást vetve a békés, kisimult arcra.
-Többet érdemelnél! – sóhajtott egyet és nehezen bár, de megállta, hogy ne simítson végig a borostás arcon.

Késő délután Paul felébredt és kicsit sajgó tagokkal tápászkodott fel a szőnyegről. A fürdőszobában nézte a tükörből visszaköszönő véreres szemeket, aztán fejét csóválva a konyhába ballagott. Három nagy pohár jéghideg víz tudta csak csillapítani a bensejében égő tüzet, de a fejében zengő kalapálásra végső enyhülést a hozzá bekapkodott két szem aszpirintől remélt.  Töltött még egy pohár vizet és törődött korpuszát kivonszolta a kertbe.

Izabel odakint olvasott. Amikor meglátta, megnyugodva elmosolyodott, és szinte azonnal az jutott eszébe, hogy az ember mennyivel könnyebben néz el dolgokat vadidegen embereknek, mint a saját családjának. Bár – komorodott el a tekintete – a saját családja nem is engedi, hogy segítsen, ez a fiú pedig még a kábulat közepén is hálásan reagált.
Paul fáradtan rogyott le a medence szélére. –Köszönöm! – emelte fel a nő felé a bekötözött kezét.
-Nincs mit! – biccentett vissza Izabel, és ahogy a férfi a borfoltokkal tarkított pólóját kezdte leráncigálni magáról, a napszemüvegéért nyúlt, hogy zavart tekintetét elrejtse előle.
-Csak nem akar fürödni? – nézett rá kérdőn, amikor Paul már a nadrágjával bajlódott. –A keze.. – de a mondatot be sem fejezhette, mert a férfi egy szinte gyerekes mozdulattal már be is ugrott a hűvös vízbe. A víz alól felbukkanva kirázta szemébe lógó hajából  a vizet és vigyorogva nézett  a nőre.
-Nyugi, nem lesz semmi baj. Amennyi klór van ebben a vízben, az egy életre megóvna a fertőzésektől.
 

Izabel szája kiszáradt a látványtól. Eddig még nem is látta ruha nélkül a férfit, és a boxeralsó nem sokat bízott a képzeletére.  A napbarnította formás, férfias test üdítő és egyben felkavaró látványt nyújtott.  Mi tagadás elég régen volt férfival. A férjével. És hát Róbert..., nos hát az idő felette sem múlt el nyomtalanul. Ez az izmos, fiatal test nemcsak a festőt, de a nőt is reakciókra késztette benne. Szinte erőlködnie kellett, hogy levegye a tekintetét a ritmusos mozdulatokról. Istenem, hiszen majdnem egyidős Olivérrel! – emlékeztette magát, majd a gondolataitól zavarodottan a könyvéért nyúlt, felállt és besietett a házba.

7 megjegyzés:

Evcu írta...

Hm.Hm. :D
Tetszett.
Sajnos leszívta az agyam a suli szóval sok értelmes gondolatom nincsen :P DE nagyon kíváncsi vagyok hogy miért ilyen Paul, az oké hogy mert nem tud festeni mostanság, de miért? történt valami vele? és hol a családja? ha van neki egyáltalán...
tehát alig várom a pénteket :DD
puszi.

Jutka bal keze írta...


Kedves Evcu !

Paul apja otthagyta őket még kiskorában,elitta a vagyont.....
Thomast ,akitől Paul megörökölte a jelenlegi házat, tekintette apjának ,"apjaként gyászolta " ,mert Ő foglalkozott vele , + tanította rajzolni....stb.
A ffi halála nagyon megviselte Paul ,mert Thomas -szal meghalt a "lelki" támasza ,egyedül maradt ...
Az anyjáról a későbbiekben lesz szó . Hát ennyi lenne a kérdésedre a válasz ,remélem "kielégítő " XDD

Szia .Köszi az olvasást!

Golden írta...

Hé, bal kezem!
Ez benne van az írásban is :O XD

Jutka bal keze írta...


ÉN tudom ,hogy benne van ,de Evci ezek szerint nem tudta ! XDDDDDD Vagy nem olvasta az első részt !!!!! XD

Evcu írta...

Bocsánat:P ezek szerint tényleg fáradt voltam :$
Egyébként a Thomasos résszel tisztában voltam, de az"elitta a vagyont" rész valahogy kimaradt...
És olvastam az elsőt, hiszen ha nem olvastam volna akkor ezt sem olvastam volna...:P

Henrieme írta...

Üdv néktek!

Végigolvastam, és mondhatom, hogy egyhuzamban!
Nagyon tetszik a visszafogottságotok, amikor olvastam hogy nem lesz benne kex, hát hümmögtem, DE már most kitűnik, már érezhető, hogy itten bizony annak a nagy érzésnek az előkészületei zajlanak! Nagyon tetszik ahogy körbeírjátok az eseményeket! Valszeg az én szám is kiszáradna, ha előttem kezdene el vetkőzni a delikvens! XDDDDD


Pusza!

Henrieme írta...

Ja! Elfelejtettem, megemlíteni, hogy tetszik a sok kép, hogy már-már képregény!
Nagyon találóak a képek!

Üdv a csendestársnak is! hihihihi