"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. szeptember 16., vasárnap

Vázlatok 14.


Izabel felállt és szégyenlősen, gyors mozdulatokkal egy vékony, rövid pongyolát kapott magára, hogy mielőbb eltakarja magát a férfi kíváncsi tekintete elől, mert ő bizony egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Csak itta az érzéki látványt, amitől az éjszaka sötétje megfosztotta.
-Ne tedd, Izabel! – suttogta. –Hidd el, gyönyörű a tested, imádom még csak látni is ... értek hozzá, tudod – sóhajtotta, ahogy feléje nyújtotta a kezét.
Izabel egy hálás mosolyt küldött feléje, majd letérdelt az ágy mellé. Egy csókolt lehelt az arcára.
-Hogy csinálod ezt? – suttogta a fülébe.
-Mit?
-Hogy egy pillanat alatt el tudod feledtetni velem, hogy ki voltam, hogy ki vagyok... és csak arra tudok gondolni, hogy ki akarok lenni. Köszönöm! Szeretlek! 

Paul arca kész tanulmány volt a nő számára a szavai hallatán. A rácsodálkozás, a szinte gyermeki öröm, a boldogság és a férfias szenvedély váltakoztak gyors egymásutánban.
Izabel felpattant és lerobogott a konyhába. El se hitte, hogy kimondta: Szeretlek! Annyira nem akarta, hogy idő előtt így érezzen bárki iránt. És most mégis megtette, mielőtt rendezte volna az életét és tiszta lappal indulhatna a réginek; de most már tudta, hogy ezzel a férfival szeretné megtenni ezt, és ez furcsamód bátorrá tette.

A tegnapi ételmaradékot kaparták ki a lábosból, aztán egy üveg borral bevackolták magukat a kanapéra és Paul ölelő karjai között Izabel mesélni kezdett. A férfi nem szólt közbe, csak hallgatta Izabel ígéretesnek induló festőpályafutásának első éveit, amelyek kísértetiesen hasonlítottak az övére; aztán Rebeka tragédiáját, majd az asszony depresszióját, a férje melletti unott, kötelezően élt életét, a pasi nőügyeit, és a fia, Olivér kisiklott életét. A kis hülye! – gondolt a nála alig pár évvel fiatalabb fiúra, aki bántani merészelte az édesanyját, akinek a világon az egyetlen vigasza volt. A piálása, a drogügyei… mind fájón ismerős tünetek voltak. A tegnapi kiborulás azonban túlment minden határon, Paulban indulat éledt, legszívesebben észre pofozta volna ezt a szerencsétlen kölyköt, aki a legrosszabb úton jár azzal,  hogy abba az emberbe rúg bele, aki a világon mindennél jobban szereti.

Rebeka történetét pedig olyan fájdalmas volt még hallgatni is, hogy nem is értette, az asszony hogy tudta ép ésszel feldolgozni a történteket.
Izabel a kertben játszó Rebekát a padláson lévő műterem ablakából figyelte. A kislány boldogan kiabált fel anyjának, és kérte, hogy  nézze milyen ügyes, milyen magasra száll a hintával, kezében egy színes szélforgóval. Kacagása beborította  az egész kertet, ami körbeölelte  a házukat. Fidó, a hűséges tacskó pedig egyfolytában ugrált és ugatott ahogy  Rebeka lábát  próbálta elkapni.
Izabel egy festményen  dolgozott. Úgy érezte, hogy most nagyon érzi a képet. Lehet, hogy a boldogság adott ekkora lendületet, de csak kente, kente a színeket. Itt volt neki Olivér, az okos nagyfiú, Rebeka, akit imádott, és szíve alatt dobogott egy új élet, aki talán helyrehoz mindent, ami a házasságukban félresiklott. Úgy érezte most kerek a világ.
A hűséges kis házőrző folyamatos, kitartó ugatása miatt nézett ki újra egy idő után a  műterem ablakán, gondolta csitítja kicsit, mielőtt a szomszédok  szólnának érte, de hiába kereste tekintetével  Rebekát, sehol sem látta a kert fái között. Szólongatta egy ideig, aztán leszaladt a kertbe, hogy megkeresse a kislányt, akinek bevett szórakozása volt, hogy elbújjon a kert végében lévő rozoga lakban.
-Rebeka! - merre bújt el  az én tündérkém? Már érzem a finom illatod! Hömm, mindjárt be is kapom ezt a finom kis ennivaló  cukorfalatomat! - nevetett Izabel és sorra bekukucskált a titkos búvóhelyekre. Aztán egy idő után már kezdett ideges lenni. Egyre hangosabban szólongatta  a csöppséget, amikor a kertkapuhoz ért, megdöbbenve látta, hogy tárva -nyitva van az amúgy mindig bezárt ajtó. Kirohant az utcára és futni kezdett az utcán a kislány nevét kiabálva. Már vagy egy órája kiabált kétségbeesve.  Az összes szomszédhoz becsöngetett, de sehol semmi. Róbert külföldön volt éppen. Izabel zokogva hívta a férjét, hogy most mitévő legyen, mert gondolkodni sem tudott tisztán a rettegéstől . Végül a férfi megnyugtatta, hogy azonnal indul haza a következő géppel. Mire hazaért már a rendőrség is belátta, hogy országos körözést kell kiadniuk, sőt talán a határon túl is kerestetni a kislányt. Nagy port kavart fel akkoriban a dolog, bejárta az egész országot, mindenki kereste a kislányt, aki egy kicsit is együtt érzett a családdal, de semmi.  A rendkívüli idegfeszültségtől, amiben éltek, az annyira várt bébit is elvesztették. Izabel teljesen összeomlott, depresszióba esett, ami súlyosbított, hogy a férje egyre inkább elfordult tőle és magára hagyta a bánattal, és a hiábavaló reménykedéssel. Néha már nem tudta, hogy mi hozná el a megnyugvást, ha tudná, hogy a kicsi valahol valaki mással boldogan él vagy, ha tudná, hogy meghalt. Megőrjítette, hogy nem tud sem gyászolni, sem felszabadulni a folyamatos lelkifurdalás alól. Teltek az évek és nem adta fel a keresést, mígnem egy napon be kellett lássa, ha csak ennek a fájdalomnak él, elveszítheti Olivért is, de a lelke belehalt a gondolatba, hogy lemondott a reményről, hogy a kislányt még valaha magához szoríthatja.

Amikor az asszony a végére ért, csendesen ült,mint akinek már tegnap éjjel elfogytak a könnyei.A férfi megfogta a kezét és cirógatni kezdte.
-Sajnálom, Izabel! Fogalmam sem volt róla, min mentél keresztül, milyen életed volt mielőtt a sorsod ide vetett volna az ajtóm elé. Megértelek, hogy nem beszéltél erről a sok szörnyűségről, mert én magam sem szívesen beszélek bárkinek arról a három évemről, amikor megjártam a gödör alját.
-Szóval én egy bárki vagyok? – dobta vissza Izabel vigyorogva a labdát.
-Tudod, hogy nem úgy gondoltam – szorította meg a nő kezét. –Mondd, mit csináljak, és én ígérem, mindent megpróbálok, hogy segíthessek neked!
-Paul, én várni akarok! – mondta halkan az asszony és a fejét lehajtva  kezét nézte, amit a férfi éppen lágyan cirógatott.
Paul ránézett és elvigyorodott: -Meddig? –Az esküvőig?
Izabel a férfi mellkasára csapott és nevetve bokszolta meg.
-Ne hülyéskedj, amikor próbálok komolyan beszélni veled!
-Oké, meddig? – vigyorgott töretlenül a férfi, érezve, hogy az asszony legalább már nem akar elmenekülni.
-Ameddig nem leszek biztos magamban, hogy tényleg ezt akarom-e. Vagy ameddig Te rá nem jössz, hogy tényleg ezt akarod.
A férfi tekintete felért egy vallomással, ahogy felé hajolt és a szájába suttogta:
-Rendben. Nekem megéri várni Rád. – és a csókot folytatta, ahol a szavak  félbeszakították.

A napok csak teltek gyors egymásutánban. Izabel érezte, hogy egyre jobban megnyugszik és egyre otthonosabban mozog új, választott életében. Az egyik délután  gondolt egyet és belépett Paul műtermébe. Mostanság már szabad bejárása volt ide, mert már rég rendeződött köztük az a múltkori  nézeteltérés. Nézegette a festményeket, melyiket vihetnék be a galériába, hiszen szerencsére  a férfit újra a keresett festők közé sorolták lassan. A sikeres kiállítások,mind ezt segítették . Nézegette a képeket, bár már mindegyiket látta, de mégis szeretett itt bóklászni. Itt akkor is érezte Paul jelenlétét, ha éppen nem volt itthon. Ez a fájóan ismerős környezet pedig már párszor eszébe juttatta, hogy  lehet, hogy itt az ideje, hogy újra fogjon egy  vásznat és megpróbálkozzon a festéssel . Mostanában érezte, hogy egyre jobban hiányzik az az érzés,  ami az elkészülésig izgalomban tartja  az embert, egész egyszerűen  a festék illata.

Egy letakart képhez lépett. Furcsállta, eddig ezt észre sem vette . Felemelte  az anyagot róla, felemelte az állványra és döbbenten nézte. Első reakciója az volt, hogy de szép ez az akt , majd jobban megnézve  ismerte fel, hogy ez a nő itt a medence melletti fák árnyékában fekszik. A szignónál  jelezve volt a dátum is. Ez bizony idén készült.  Aztán következett a felismerés ! -Ez én vagyok!.
Aztán már tudta is, hogy mikor készült és milyen körülmények között. Végigpörgette azt a napot, amikor a férfi ingét magára kapva rohant ajtót nyitni a csengetőnek és Paul ott állt előtte, vigyorogva. Emlékezett, hogy röstellte, milyen kényelmetlenül érezte  magát. Még egyszer megnézte messziről a festményt  és megelégedéssel töltötte el, mert  igazán szép kép volt. Már nagyon rég készült róla festmény, ráadásul ilyen ..kifejező, nőies, érzéki. 

Az állványra már elő volt készítve egy vászon. Izabel eleinte csak nézte, nézte a vásznat, majd a festékes tubusokhoz lépett és összeválogatott pár alapszínt. Nagy, elnyújtott mozdulatokkal elkezdte felvázolni a képet, amit a fejében hordozott már egy ideje. A színek kavarogtak a vásznon. A nő annyira beleélte magát a munkába, hogy észre sem vette, hogy Paul közben hazaért és az ajtófélfának támaszkodva figyeli őt egy ideje. Izabel kipirult arccal, maga elé mosolyogva kente a  vászonra a festéket, a tenyerével besegítve, hogy a megfelelő felületet kapja. A karján végigcsorgott a vizes festék, be az ingujja alá. Gyors mozdulatokkal a gombokhoz nyúlt, nem is figyelve, hogy ezzel csak jobban összekeni a ruháját. Most már mindegy, ennek az ingnek lőttek !-gondolta magában vidáman, kimelegedve és felvillanyozódva az újra festés hangulatától, egy gyors mozdulattal lekapta magáról  az inget és leejtette maga mellé. Paul csak bámult megbabonázva a neki háttal álló nőre ,aki most egy szál melltartóban és egy farmersortban állt, a testén karmin és cinóber színek csorogtak, mint a legtökéletesebb vásznon, amit csak látott életében. A nő kicsit hátrébb lépve szemrevételezte a munkáját és közben belefeledkezve a sortjába törölte a tenyerét.
Paul halkan közelebb lépett a nőhöz és puhán átkarolta a derekát, nem törődve azzal, hogy ő is festékes lesz. Izabelt olyan váratlanul érte a férfi érintése, hogy csak azt érezte, ahogy végig rázkódik a teste és Paul meleg mellkasához simul a hátával.  A fiú nagyon lassan simogatni kezdte Izabell hasát, majd lassú mozdulattal kigombolva farmerjét, egyik kezével haladt egyre lejjebb a nő puha combjai közé,  míg a másik kezét egyre feljebb, a mellei felé vezette.A festék sikamlósan kenődött szét  Izabel meleg, lágy tapintású bőrén. Zihálásuk halk aláfestő zenét szolgáltatott a pillanathoz. Izabel lassan megfordult és kipirult arccal Paul szemébe fúrta  lázas tekintetét. Kezei közé véve a  fiú arcát, lassan  a szájához hajolt és puhán megcsókolta. A férfi élvezte Izabel irányítását. A gombok szinte maguktól gombolódtak ki a férfi ingén, majd engedte ,hogy a válláról lehúzza a nő, miközben apró csókokkal borította minden felbukkanó négyzetcentiméterét a férfi mellkasának. A fiú állta nő mámorban úszó pillantását ...mindketten mélyen zihálva vették, szinte egymás elől kapkodva a levegőt. Karjaiba zárta Izabelt és magával húzta  a műterem padlójára. Egymásba burkolózva simogatták, cirógatták a másikat. Paul mosolyogva nézett le Izabelre  azzal az őrjítő féloldalas mosolyával.
-Meg kell hogy mondjam, nagyon jól áll neked ez a vörös. - és a nő  mellén lévő karminból az ujjával lágyan festegetni kezdett körbevezetve a mellei körül,  a csípőjén át le a combjáig. Majd hirtelen feltérdelt Izabel mellé.
 -Ne mozdulj !   -intette Izabelt. Festőállványához lépett, majd a palettával a kezében térdepelt vissza mellé. Finom mozdulatokkal az ujjára kent festékkel érintette  Izabel  felajzott bőrét, a nő testének minden reagálását magán hordozva. A hideg festék érintése libabőrt húzott a nő bőrén, ami  még jobban felizgatta Pault. Most már minden ruhájától  megfosztva  feküdt Izabel a festő előtt a legprímább  feszített vászonként ....és  mint a hozzáértő művész, aki tudja mit csinál,  kente fel hálás vásznára  a selymes érintésű festéket a férfi.
 -Kérlek elég lesz, Paul ! Gyere ! - suttogta alig hallhatóan  Izabel.
-Még nem vagyok kész  hölgyem  - mosolygott Paul a nő szemébe kajánul .
-Paul !............. - és csak az egyre hangosabb zihálás vette át a szót  Izabell ajkán ...... és a vászon megtelve érzelemmel, íjként megfeszülve engedte, hogy a férfi befejezze művét.
Paul diadalittasan nézett az imádott, érzékeny nő arcára.  Tudta, hogy ilyen élményben nem lett volna része  soha, ha nem ismeri meg Izabelt. Felizgulva, levegő után kapkodva ráhajolt Izabelre és kész volt rá, hogy alászignózza élete eddigi leggyönyörűbb festményét ..... 
*
Kinn már nyirkos  levegőt  hozott az óceán felől a szél a városba. A férfi kabátját magán összehúzva  szállt ki a taxiból és igyekezett a bejárat felé. Paul sűrű  napokkal maga mögött, fáradtan ért haza.  A lakásban jó meleg fogadta és halk zene szólt. Az asztalon két főre volt megterítve. Finom sült illata lengte be a lakást.  Paul gyomra megkordulva jelezte, hogy a vacsorához  készen áll  .
Izabel a kanapén aludt  egy meleg puha takaróba burkolózva Paul mosolyogva nézett rá, majd csendben leült  egy székre a kanapéval szemben és az alvó nő arcát  figyelte  .. Pár perc múlva gondolt egyet és óvatosan, hogy ne ébressze fel, a nő mellé bújt és szorosan magához ölelte, miközben mélyen beszívta az  illatát, amit annyira szeretett. A nő nem szólt  egy szót sem, csak a könnye folyt csendben le az arcán .
Annyira boldognak érezte magát ezzel az érzékeny, érett férfival. Olyan szeretettel, odafigyeléssel halmozta el, amit Izabel már sohasem remélt volna az élettől. Nem érdekelte meddig fog tartani, de most csakis ezt akarta, kapaszkodott belé és nem engedte volna el semmi áron. Most már nem félt  a múlttól, elég erőt érzett magában ahhoz, hogy szembe nézzen  vele  és le tudja azt zárni végérvényesen. Elég erősnek érezte magát a jövőhöz, kettőjük jövőjéhez!


 VÉGE

7 megjegyzés:

csez írta...

Oke, most mar elhiszem XDDDD
Oh, edes joanyam, ez tokeletes volt!!!!
Imadtam!
Persze nagy sunyin hallgattatok a ketsegeimmel kapcsolatban....
De azert koszonom!

Henrieme írta...

Jaj istenem! Honnan tudjátok? Istenem. Most ennyi, nem tudok írni. Bocs.

Heni

Jutka bal keze írta...


Abban reménykedtem ,hogy ma első leszek a komizásban,mert ezt eddig elég könnyű lett volna elérnem . Sajnos . Ha nem lennének azok a remek emberek ,akiket egy ideje a legjobb barátnőimnek mondhatok ,hát bizony úgy érezném ,hogy csak magamnak írtam. Bár, végül is ....?

Köszönöm Vusi ,hogy hozzászóltál és neked is Evcu ,remélem nem bántottalak meg ,mert távol állt tőlem ,de tényleg ! Köszönöm annak a névtelennek is aki javított minket /Dsida /,mert legalább láttam ,hogy figyelt !!!! XDDD

És végül ,de nem utolsó sorban Jutkának tartozom nagy-nagy köszönettel,hogy rábeszélt ,és hitt benne ,hogy ez a kis történet talán megállja helyét itt az éterben . A segítségért, amit nyújtott az itt való megjelenésig . Higyjétek el ez az írás nekem is jó kis tanulsággal járt ...

Köszönöm ,hogy olvastatok !
Bocs ,ha kissé Oscar -osra sikeredett !!!!!! Nem direkt volt !:) XDDDDD ! / mm a köszönet ..................->->->
köszönöm : anyukámnak ,apukámnak ,a férjemnek ,a gyerekeimnek a kutyánknak: Marleynak ,Mary -Penny-jeimnek .... hogy inspiráltak ki így ,ki úgy !!!!! :) XD

Pusza csajok ! Jutka Jobb vagy Balkeze - ezt most már rátok bízom ! XD
Milyen már, amikor nem tudja a jobb kéz ,mit akar a bal ???? XD

Na jó befejeztem,nem égetem tovább magam !!!!

csez írta...

Nem egedted!!!!
Es mi koszonjuk, hogy hagytad magadbol elotorni ezt a tortenetet, Jutkanak pedig a felbecsulhetetlen segitseget ;)
Nagyon jo szorakozast es rengeteg elgondolkodnivalot adtal ezzel a munkaddal!
Meg egyszer koszi!
Es abba ne hagyd!!!!!
Puszi

Henrieme írta...

Drágaságom!

Abba kellene hagynod már tényleg, hogy leírod magad! Igenis mint látjuk jó vagy ebben. Tudsz írni, mert érdekes, elgondolkodtató, néha idegesítő, és végtelenül mélyreható az amit és ahogy írtál írtatok!

Tele volt olyan gondolatokkal az írás amit a mindennapjainkat kitölti, foglalkoztatnak, és elgondolkodtatnak. Sokszor voltam úgy olvasás közben, ó , fú, hát, izé ezt én is így látom, én is így érzem! Sokszor csak kamilláztam!

AZONBAN! Azzal nem értek egyet, hogy vége, mert ebben a történetben még végtelenül sok lehetőség van! Számod kérdésre még nem kaptunk választ, rengeteg szál lóg a levegőben! Szóval kéretik, ha nem is azonnal, de a folytatáson agyalni!!!


Pusz!

Heni

Gabó írta...

Heni a szívemből szóltál!
Rengeteg kérdőjel van az én fejemben is. Nekem olyan hirtelen lett vége, főleg az zavart, hogy a "záróképnél" szinte némán zárult le a történet. Nem engedtetek be minket a fejükbe, hogy ki mit gondol a folytatásról, a kapcsolatról, a jövőről, egymásról?
A történet nagyon életszagú volt egyébként. A szereplők nagyon is élőek, hihetőek voltak, ahogy maga az alapprobléma is.
Szépen felépített volt végig a mű, nekem csak a végével volt bajom a fent említett okokból. ;)
Rengeteg szép és elgondolkodtató pillanatot okoztatok ketten és ezt nagyon köszönöm!
Utólag elnézést, hogy "nem adtam esélyt a történetnek" , pedig annak adtam, csak a balkéz félreértett. De ezúton is megkövetem, Mea Culpa, és millió csók! (L)

vusi írta...

Máris vége?:O
Kedves Jutka bal keze, mi köszönjük, hogy olvashattunk! Örülök a komidnak, már hiányzott a viccelődésed! xD
Sosem értettem igazán hogy írhat két ember egy történetet, de ha jól értelmezem ebben az esetben az alapötlet és a történet nagy része a te tolladból származik, amit Jutka lektorált. Szóljatok ha tévedek, hadd tekintsenek be az olvasók a műhelytitkokba is időnként :)
Nagyon tetszett sztori, 2-3 résszel ezelőtt türelmetlenkedtem kicsit értetlenkedve, vajon mire vár még Izabel, de aztán másnap már meg is nyugtattatok :)

Jutka neked is köszi, örülök hogy belevágtatok és remélem a téli sötét hónapokban sem maradunk olvasnivaló nélkül! ;)