Robert ült a
repülőn és az alatta elterülő ismerős tájat figyelte. Istenem, az eltelt
években már hányszor látta ezt a látványt, és még mindig elbűvöli. Jó helynek
látta már az első pillanatban Los Angelest, naná, egy fiatal srácnak maga volt
a mennyország, és az évek alatt még inkább megszerette. Amikor azt hitte, a
magánéleti boldogság is itt talál rá, egyenesen imádta. Kristennek mostanra sikerült
ezt az érzést is kiölnie belőle. Gyönyörű hely, de már csak a munka izgalma
vonzza, a lelke egy része ott maradt a montanai dombok között, annak a fura
nőnek a karjaiban, aki meg sem próbálta kiharcolni, hogy tartsa vele a
kapcsolatot.
Arra a napra
gondolva még mindig száguldani kezdett a vére. Élete egyik legjobb szeretkezése
volt az a csoda, amit együtt megéltek. Úgy érezte, hogy nemcsak kapott, de
adott is, és ez már önmagában is nagyszerű, felszabadító érzés volt, mert azt
hitte, Kristen jó időre kiherélte. Egyetlen dolog zavarta, hogy utána eltűnt
közülük a játékos hangulat, kicsit feszélyezetté váltak mindketten.
Valószínűleg azért, mert nem tudták, a másik mit szeretne. Mert abban biztosak
voltak talán mind a ketten, hogy a nagy megegyezés az egyszeri alkalomról csak
egy rossz duma.
Összeszedelődzködtek
és Hádész hátán hazabandukoltak az alkonyatban. Kocsival elvitte Carát a
szállodához, pedig titkon azt remélte, hogy rá tudja venni, töltse vele az
éjszakát is. De Cara már a ló hátán is arról beszélt, hogy másnap el kell
utaznia és még mennyi dolga van indulás előtt. Mint aki sejti, hogy előre ki
kell mentenie magát ebből a helyzetből. Egy pillanatra még az is eszébe jutott,
hogy bekönyörgi magát a nőhöz, de aztán még időben kapcsolt, hogy akkor
alighanem az egész kisváros azon csámcsogna másnap a reggelinél, hogy ez a
zárkózott Mad ott parkolt a szálló előtt, ahol a fotográfus csaj megszállt. Így
aztán egy baráti kézfogással elbúcsúztak. Baráti? Basszus, még egyetlen
barátjának sem nyalta végig a testét, amíg az illető sikítva nem kiáltotta a
nevét.
Vajon most hol
lehet? Meg sem kérdezte, hogy hol él. Biztosan Európában, még ha Velencéből el
is költözött a válása után. Kár, mert legalább ott összefuthatnának; Jasmine szerint
ugyanis meghívást kapott a filmfesztiválra. Mindenesetre furcsa lesz majd,
miközben a tömeget fürkészi, hogy vajon felbukkan-e köztük az ismerős arc.
Mocorogni kezdett
az ülésen, ahogy a teste emlékezni kezdett, úgy vált egyre kényelmetlenebbé az
ülés. A stewardess ránézett és elmosolyodott. Uramisten, ez a liba is biztos
azt hiszi, hogy már alig bír a fenekén megmaradni, annyira örül, hogy
találkozhat Kristennel. Pedig ha van valami, ami pillanatnyilag le tudja
hűteni, az éppen ez a gondolat. Az biztos, hogy a házba nem megy vissza. Még
Bear kedvéért sem. Ha Krisben lesz annyi jóérzés, akkor elhozza a találkozóra,
de ha nem, már eldöntötte, hogy a kutyával nem fogja tudni zsarolni. Ugyan ő
hozta ki a menhelyről, de Kris tagadhatatlanul megkedvelte a bestiát. Ha meg
akarja tartani, akkor legyen az övé. A kerekek közben elérték a kifutópálya
betonját. Hazatért. De azt nem érezte, hogy haza érkezett.
*
Cara
elgondolkodva üldögélt a kedvenc kávézójában. Az ügynökség elégedett volt a
képekkel és a hozzájuk írt rövid kis szövegekkel. Azon nyomban a kezébe is
nyomták a következő megbízását és ettől még a víz is kiverte. Velence! Majd
szétszakadt attól a kettősségtől, ami harcolt benne. Egyrészt azonnal ült volna
a repülőre, hogy minél előbb ott legyen, annyira hiányzott a város. Másrészt,
szinte ezer százalékig biztos volt benne, hogy nem fogja megúszni a Marcoval
való találkozás nélkül, és ezért inkább visszaadta volna a felkérést. A
Velencei Filmfesztivál egészen biztosan az az esemény, amin Marco megjelenik,
ki nem hagyná, hogy hírességek oldalán pózoljon a kamerák előtt, aztán másnap
felvásárolja az összes magazint, amiben csak megjelenik a fotója.
Robert vajon ott
lesz? – ez volt a második gondolata. De nem igazán volt biztos benne, hiszen
hosszú ideig visszavonult még a filmezéstől is, aligha jut a szervezők eszébe,
ha filmje nem vesz részt a fesztiválon. Robert! Úgy váltak el, hogy a férfi meg
sem kérdezte, hová megy. Mintha nem is érdekelné. Annyira szeretett volna még
egy kis időt a férfival tölteni, hogy inkább önvédelemből azt hazudta, hogy
neki már másnap haza kell utaznia. Aztán néhány telefonnal sikerült valóságra
váltania a hazugságát, és valóban, másnap korán reggel már a New York felé
tartó gép fedélzetén ült. Attól tartott, ha nem jön el, visszamegy a férfi
ranchára és könyörög neki, hogy próbálják meg… De hát megmondta, nem jó az
időzítés. Nagyot sóhajtott, aztán fizetett és hazasétált.
*
Kristen azonnal
látta a férfin, hogy bármennyire bízott benne, ebből aligha lesz békülés.
Robert ugyanolyan sértett volt, mint amikor elutazott, de mostanra még valami
meghatározhatatlan keménység is társult ehhez. Mint aki magában már eldöntötte
a továbbiakat és senkinek nem ad esélyt a véleménye megváltoztatására. A szálloda
éttermében találkoztak, fehér asztal mellett, de egyiküknek sem volt kedve
falatozni.
Már tele volt a
hócipője azzal, hogy mindenki ezt a szerencsétlent ajnározza. Szegény megcsalt
Robert! De soha senki nem tette fel a kérdést, hogy vajon miért? Senkit nem
érdekelt, hogy neki vajon mi hiányzott a kapcsolatukból, amit aztán másnál vélt
megtalálni. Igaz, azóta már bebizonyosodott, hogy kár volt Seanért odadobni
Robert őszinte, mély barátságát. Talán jobb lett volna felrázni a férfit, hogy
ne csak azt a 17 éves lányt lássa benne, akit annak idején megismert, hanem
vegye észre, hogy nővé vált, akinek igényei vannak; és ezek az igények néha –
egyre többször – eltérnek az övétől. Megőrjítette az állandó kupi, amit maga
körül teremtett, hogy időnként eltűnt a haverokkal, ahogy bájolgott a
partnernőivel a szabadidejében is, hogy ki nem állhatta a legjobb barátnőit,
ráadásul még ennyi évvel később is lekezelően beszélt Michaelről is. És ami
megkoronázta az egészet, az az eszement szexuális élete volt. Micsoda bosszú
lehetne, ha egyszer kiteregethetné a szennyest a nők bálványáról, de hát
ennyire nem gyűlölték meg egymást. Robert angol, és az angolok tudvalevően
hidegek és ötlettelenek az ágyban, a szenvedélyük fokmérője, hogy szex közben
vagy csak utána alszanak-e el. Hát, Robert még fiatal, ő kivárta a végét. De
semmi izgalom, soha egy kis fű, ami feldobhatná az estét. És egyáltalán… miért
kell neki egyetlen férfi mellett leélni az életét, amikor annyian dicsérik,
flörtölnek vele? Miért nem lehet kicsit nyitottabb a kapcsolatuk? Ő például el
tudná fogadni, ha Rob egy másik nőt is be akarna vonni a játszadozásaikba. A
férfi miért képtelen megérteni, hogy neki egy kis izgalomra van szüksége?
*
Robert nézte a
vele szemben ülő Kristent és fel nem foghatta, miért ragaszkodott hozzá annyi
éven át. Semmit nem változott. Oké, nőiesebb lett, néha egészen elbűvölő tudott
lenni, de alapvetően az a bizonytalan és emiatt tüskés csitri maradt, mint akit
ezer évvel ezelőtt megismert. Amikor a meghallgatásán találkoztak, egészen elvarázsolta
a hatalmas zöld szemeivel, amikben szinte áhítat ült, ahányszor összeakadt a
pillantásuk. Nem volt nehéz dolog elmarni mellőle az aktuális pasiját, bár a
környezetük sas szemmel figyelte, hogy nehogy bűnre csábítsa a tinilányt. Mert
mindenkit megvezetett az ártatlan tekintetével. Persze, azt a szerencsétlen
Michaelt is, aki beérte a langyos puszikkal, amikor Kristenben már akkor is
égett a tűz. Aztán az a hülye bujkálás, a soha be nem vallott kapcsolat, amit
Kris izgalmasnak talált, ő nemes egyszerűséggel hülyeségnek, de nem akarta
elrontani a játékát.
Miért ne
sétálhattak volna végig kézenfogva a vörös szőnyegen vagy csak lent a
tengerparton? Úgyis mindenki lejátszotta fejben, hogy ennyi év alatt mi mindent
művelhettek együtt. Beleolvasott ő maga is a neten keringő ezernyi történet
némelyikébe. Jézus! Volt ő ott minden… bár, néhányan ráéreztek az érzékenyebb,
befelé forduló énjére is. Kristennel együtt lenni és később együtt élni, maga
volt az érzelmi hullámvasút. Amíg fiatal volt, tojáshéjjal a fenekén, azt
hitte, hogy ez egy izgalmas dolog, de egyre inkább fárasztóvá vált. Otthon
megszokta, hogy a szülei nyugodt környezetet teremtettek nekik, és az érzelmi
drámákat elég volt megélni kint a nagyvilágban, otthon jó volt megbújni a
család összetartó, óvó melegében. De Krissel otthon is harcolni kellett, mert
csak akkor érezte magát elemében.
Aztán jött az az
arculcsapás öt évvel ezelőtt, és teljesen elbizonytalanodott, hogy hogyan
tovább. Sértett volt és haragos, becsapva érezte magát. Két hónapig nem is volt
hajlandó beszélni a lánnyal, de nagyon sokaknak volt fontos a köztük dúló
szerelem látszata, és óraszám hallgathatta, hogy hülyeséget csinál, ha
szakítani akar. Annyian és annyiszor duruzsoltak a fülébe, hogy a végén hinni
kezdett benne, hogy tényleg hibát követ el, hiszen nincs senki ebben a
városban, aki jobban tudná, hogy min kellett végig mennie az eltelt években,
mint éppen Kristen. Mindig mellette állt, talán mégis meg kéne bocsátani ezt a
botlást. A nővérei és a barátai simán lehülyézték, baleknak titulálták, ha
felül a bánatosan lesütött szemeknek. Hát, az idő bebizonyította, hogy tényleg
egy balek.
Soha többé nem
lett olyan a kapcsolatuk, mint addig volt. Kristen eleinte meg akart felelni
valami elképzelt képnek, aztán megrázta magát, és ott folytatta, ahol annak
idején abbahagyta. Ő meg nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy vajon kivel
és mit csinál, ha csak egy órával később jött haza, mint általában. Ha
lefeküdtek, szinte minden alkalommal az járt az eszében, hogy vajon egy összehasonlításból
győztesként vagy vesztesként kerülne-e ki. Megszavazta magának a vesztest, és
alighanem úgy is produkált. De már meg sem beszélték. A gyerek és a házasság
kérdése már csak hab volt a tortán. Ha igazán őszinte akar lenni, hatalmas
megkönnyebbülés, hogy nem ugrottak fejest egyik dologba sem.
-Szeretném eladni
a házat. – szólalt meg hirtelen Robert, amikor rájött, hogy már hosszú percek
óta csak üldögélnek egymással szemben. –Akár neked is, ha ott akarsz maradni. A
kutyák miatt, ha akarod.
-Nem, kösz. Azt
hiszem, inkább elköltöznék. Már kinéztem egy házat közel anyámhoz. Szép helyen
van.
-Az klassz. –
morogta az orra alatt. –Bear-rel mi legyen? Meg akarod tartani?
-Ha nem bánod,
akkor igen. Alfával nagyon jól elvannak együtt, csak megzavarná mindkettőjüket,
ha hirtelen szétválasztanánk őket, nem gondolod?
-Igazad lehet,
rendben, Bear maradjon Alfával.
-Mi nem működött,
Robert? – nézett rá hirtelen Kristen azzal a tekintettel, amivel egyszer már
visszacsalogatta magához. –Hol rontottuk el?
-Nem tudom, Kris,
de ennyi idő után már nem is akarom keresni az okokat. Próbáljunk a szépre
emlékezni, mert azért volt abban is részünk éppen elég, nem?
-De, voltak szép
emlékeink is. Itt maradsz LA-ben?
-Nem tudom, ezen
még nem gondolkodtam. Amíg a munka ideköt, addig itt leszek, de lehet, hogy
többet leszek majd Európában. Néha úgy érzem, jó lenne otthon is élni. Persze,
nem apáméknál, de Londonban.
-Van valakid? –
nézett rá kíváncsian a lány.
-Nézd, Kris, ezt
nem igazán akarnám veled megtárgyalni. De hogy ne lógjak meg a válaszadás elől:
lehetett volna, csak úgy éreztem, hogy előbb le kell zárnom a dolgaimat,
mielőtt bármibe is belekezdek.
-Ez rendes volt
tőled. Sajnálom, hogy Seannal ezt műveltük, ráadásul biztos tudod, hogy már nem
is vagyunk együtt, szóval, kétszeresen is bánom, hogy megbántottalak, mert azt
hiszem, most tényleg nem tudom helyre hozni a dolgokat.
-Nem Kris, most
már nem. Tudod, végül is jó ötlet volt ilyen hosszú időre eltávolodnom tőled,
mert már indulat nélkül tudok beszélni a történtekről. Nem fogok még egyszer
esélyt adni a köztünk levő kapcsolatnak, mert beláttam, hogy már öt évvel
ezelőtt se kellett volna. Egyszerűen nem én kellek neked Kris, csak kényelmes
megoldás voltam. Azt hiszem, én mindig többet képzeltem ebbe, mint ami
ténylegesen volt; és ez hiba volt. Valaki azt mondta nekem nem is olyan régen,
hogy minden ember követ el hibát, de senkit nem kényszeríthetnek, hogy ezzel a
hibával éljen együtt egy életen át.
-Hát, azért nem
túl jó hallani a szádból, hogy én egy hiba voltam az életedben.
-Nem Kris,
félreértesz. Nem Te voltál a hiba. Te egy nagyszerű teremtés voltál, a legjobb
barátom. A hiba az volt, hogy nem értem be a barátságoddal. Ez az egész, ami
körülvett bennünket, rávitt egy olyan útra, ami elrontotta az egészet. Túl
sokáig voltunk összezárva és azt hittük, csak egymásra számíthatunk; ebben az
őrületben úgysem találhatjuk meg a párunkat és ezért jó lesz nekünk együtt. Ez
volt a hiba. Hogy valóra akartuk váltani egy csomó ember álmodozását, pedig
azok nem a mi álmaink voltak.
Nézte Kristent,
aki a történtek ellenére is a barátja marad, hacsak a lány nem dönt másként,
ennyire azért már ismerte önmagát. Olyan sokat köszönhet neki, és ő nem volt
soha hálátlan. Csak hát ez az együttélés, ez úgy látszik nem vele van megírva.
Érdekes lány, amilyen bombázó tud lenni a fotózásokon, olyan ... szinte
nőietlen, gyerekes tud lenni a hétköznapokon ebben a fiús szerelésben. Már
megint az egyik saját pólóját ismerte fel rajta; ez a mániája, hogy a holmijában
flangál állandóan. Ebből kerekítenek aztán az újságírók mindenféle teóriákat,
hogy micsoda nagy szerelem az övék. Akkor ő már nem is vot szerelmes, ha nem
hordta a lány tangáit? Hülyeség az egész. Hirtelen Cara jutott az eszébe, a
formás fenekén megfeszülő farmer, a virágmintás blúz és az alatta megbújó
rózsaszín csipke. Vajon eszébe jut neki is az a mámoros montanai délután?
-Lehet, hogy
igazad van, én még sosem gondoltam erre ebből a szemszögből. – rántotta vissza
Kristen a jelenbe. -Csak azt éreztem, hogy unalmassá válok a számodra, és igen,
te is nekem. Már elegem volt belőle, hogy minden reggel a te agyondicsért
fejedre ébredjek, és te úgy nézz rám, mintha a húgod lennék. Hogy állandóan azt
halljam, olvassam, hogy rossz hatással vagyok rád, miközben szedegettem a
szétszórt gönceidet a lakásban. … Na, akkor ennyi volt? Mert még egy
tárgyalásra kell mennem kettőre, és nem akarok elkésni. Lehet, hogy végre
összejön egy szerep, mert mostanra már elmúlt a fejem fölül az átok, ami a
visszaeső bűnös szerepével szakadt a nyakamba.
-Sajnálom. Hidd el,
egy pillanatig sem akartam, hogy a magánéleti dolgaink kihassanak a munkádra,
de ez egy ilyen őrült ipar. De reménykedjünk, hogy mint minden csoda, ez is
csak három napig tart. Oké, tudom, jóval tovább, de talán már itt az ideje,
hogy mind a ketten normálisan élhessük tovább az életünket. … Akkor, ha úgyis
el akarsz költözni, megbízom Jasmine-t, hogy keressen egy ingatlanost, aki
meghirdeti a házat. Elég lesz egy hét a költözésre? Nekem is kell majd egy hét,
hogy kilomoljam a dolgaim, aztán remélem valaki másnak több szerencsét hoz majd
a kégli, mint nekünk.
Szia! És simogasd
meg azért Beart a nevemben is! Na, fel a fejjel, az élet most kezdődik, majd
meglátod! – azzal magához húzta Kristent és megölelte, majd egy homlokpuszival
elfordult és a kijárat felé indult. A számlát rendezve arra gondolt, hogy
szabad; és ez nagyon jó érzés volt, meg is kéne ünnepelni; ezért aztán
rámosolygott a recepciós lányra, aki elvarázsoltan mosolygott vissza rá, majd
egy hirtelen ötlettel a számla hátoldalára firkantott egy telefonszámot.
6 megjegyzés:
És én még azt hittem, komoly, felelős, felnőtt emberek?! :o
Miért is ne parkolhatott volna a csotrogány a hotel előtt?! Ha egy pincérnőnek megadta a számát, Cara-val miért nem beszéltek?!?! ....
Na, sebaj, majd Velence ;) XDDD
Ahogy Kris-szel lezárták a kapcsolatukat, nagyon tetszett! Hihető elmélet és kicsit szomorú történet, ami megbújhat a külsőségek mögött.... És a Robert, akit ismerni vélünk... *sóhaj*
De bízom benned, hogy nemcsak "lehetett volna"....
Köszönet!
(És egyébként végig vigyorogtam, bólogattam... De sztem úgyis tudod!)
Puszi
Jaaaaa: és majd elfelejtettem....
XDDDDDDDDDDDDDDDDD az angolos sex sztereotípiára
Nyah..ez itt elég komolyra és bizonyos szempontból komorra sikerült. Örültem, hogy felnőtt emberek módjára ki és megbeszéltek mindent, de hiába, valaminek a lezárása mindig is szomorú. Még akkor is ha az egy alapjaiban elhibázott és rossz kapcsolat. Ilyenkor akarva-akaratlanul is keressük, hogy hol hibáztunk, hol rontottuk el. Ezért éreztem komornak.
Hát nem valami kecsegtető volt, ahogy Cara és Rob intézte az ő "elválásukat". :O
Telefonszámot remélem cseréltek, mert arra bízni, hogy majd belebotlanak egymásba valahol a nagyvilágban elég bolond egy gondolat. :O
Az is furcsa, hogy az estét sem merték együtt tölteni..... hová lett Cara szókimondása???
Csez szolgálati közlemény--- nem Rob adta meg a telefonszámát a recepciósnak, hanem a csaj Robnak. ;)
Na ő "szókimondó" volt! XDDD
Kissé borúlátó lettem most egy pöttyet, de várom Velencét.
Na az érdekes lesz! XDD Rob,Cara, Marco édeshármas! Ojjaj ;)
Szia,
már az első pillanatoktól kezdve izgatottan vártam, mi fog Robbal történni, ha visszatér. Itt elsősorban a Kris-szel való találkozására gondolok.
Szomorú volt, de ugyanakkor nagyon tetszett, hogy megismerhettük az okokat és a történéseket...
kicsit sajnáltam, hogy végül nemhogy az éjszakát nem töltötték együtt, hanem még ilyen nem is tudom, nem is találom a szavakat, hogy milyen volt Cara és Rob elválása...
hmm.... Velence! :D
jaj, nagyon jó lenne, ha Cara és Rob újra összefutna, és pont Velencében :D
Kíváncsian várom az izgalmakat, mert azok bizony lesznek!
Puszi,
ZoÉ
Tudod Jutka ,hogy én nem tudok nagy eszmefuttatásokat írni ,mint tanult barátnőim.....XDDD De ismered a véleményem az írásaidról.....
Egy megjegyzésem azért lenne!!!Eltűnt a könnyű vacsora ,a könnyű nyári takaró és a könnyű nyári virágos ruha .Helyette Marci állandó kacsingatástól szenved ,amit ráadásul Cara is elkapott tőle !Bocs ,de mardell vagyok ! XDDDDDDDD Pusszantlak <3<3
Ez őszinte volt, és tetszett, hogy így szakítottak. Nyugodtan, de azért odamondogattak egymásnak. Tetszik ez a határozott, és angolosan kimért Robert!
Mikor lesz már Velence?
Még jó, hogy egyben olvasom el a 17 részt, mert nem kell sokat várni! XDDDD
Megjegyzés küldése