Perlekedők 94.

Claire Stephanieba karolva mosolyogva lépdelt a bejárat felé. Mögöttük Dean és Richard nevettek éppen valamin, amikor

Anna harsogó hangjára kapták fel mindannyian a fejüket.

-Menj a fenébe, Robert! Nem hiszem el! Ezt egyszerűen nem tehetted!

-De igenis megtehettem. A férjed vagyok a szentségit! És ha én úgy gondolom, hogy semmi keresnivalód abban a lebujban, akkor jogom van tenni róla, hogy ne adjanak munkát. – kiabált a férfi is.

-Majd mindjárt megmondom én neked, mihez van jogod! – puffant valami valószínűleg az egyik ajtón ... Az érkezők döbbenten pislogtak egymásra, fogalmuk sem volt, hogy hozzák a fiatalok tudomására, hogy minden szavukat jól hallják. Meglepetés lett volna ez a látogatás, de pillanatnyilag ők voltak leginkább meglepve.  Odabent állt a bál, ez teljesen nyilvánvaló volt. 

-Mióta is házasok? – grimaszolt Dean, mire Claire elhűlt arccal automatikusan adta meg a választ. -Tíz napja és körülbelül két órája.

-Akkor már éppen itt volt az ideje. – szögezte le Richard komoly arccal, mire a felesége oldalba bökte a könyökével.

-Ne viccelj ezzel! Ha én így visítottam volna veled, alighanem kiraktál volna az utcára.

-Visítottál volna, csak én befogtam a szádat... emlékeim szerint. – nézett rá a férje, mire Claire elpirult. Akárhány év is telt el azóta, még élénken emlékezett a férje módszerére, amivel lecsillapította, miután az egekbe hajszolta a vérnyomását.

-Ha nekem ilyesmit mondott volna a férjem, akkor ő repült volna az utcára. – jegyezte meg csendben Stephanie, mire Claire lesújtóan pillantott rá.

-Miután még nem voltál férjnél, ezt nem tudhatod.

-Pedig igaza van Annának, ezt egy férj sem engedheti meg magának! – húzta ki magát a szőke asszony, miközben odabent további puffanások és csörömpölések verték fel a ház csendjét. 

-Ezek verekszenek? – pislogott Claire elképedve, ahogy a függöny is megrebbent, aztán jól láthatóan valaki nekiesett a konyhaablaknak.

-Ööö, nem hiszem – kuncogta el magát a férje, aztán Deanhez fordult. –Szerintem hozzuk a csomagokat, amíg odabent a béketárgyalások folynak. Ti meg üljetek le addig a medencénél! – szólt oda a feleségének, aki cserébe úgy nézett rá, mint akinek elment az esze.

-A fiadnak most karmolja szét a menyed a képét, te meg itt vihorászol?

-Drágám, max a hátát karmolássza, de mindenkinek jobb lenne, ha nem álldogálnál és hallgatóznál az ajtó előtt. Majd ha elcsendesedett a ház, akkor felhívjuk őket, hogy itt ülünk a kertben. – vigyorgott a férje, mire Clairenek is leesett, hogy miről beszél, és bokáig elpirulva a kert felé indult, a vidáman mosolygó Stephaniet kézenfogva húzva maga után.. 

Eközben odabent Robert a drága gyöngygombokkal nem törődve egyetlen mozdulattal tépte szét a blúzt Anna mellén és bár elsőre vadul a nyakába harapott, még időben észhez tért és finomabban folytatta a dühből született szenvedély kiélését. Anna a konyhapulton ülve az ablaknak dőlt és úgy szorította magához a férfi fejét, hogy az a mellei között alig kapott levegőt. A szoknyája a derekára gyűrve, lábai a férje derekára kulcsolva, aki épp csak kigombolt nadrággal szorította őt magához. Mind a ketten tudták, hogy a veszekedés tárgya ezzel még messze nem oldódott meg, de feszültséglevezetésnek  tökéletesen megfelelt ez a hirtelen felindulásból született szex. Nem zavarta őket az sem, ahogy a serpenyő hangos kondulással a padlón landol, és ahogy a férfi lesodorja  a szárítóállványt a reggelről ott maradt bögrékkel és kistányérokkal együtt. A konyha egy csatatérre emlékeztetett, de hűen tükrözte a pillanatnyi helyzetet. A csörömpölés hangját alig hallották meg a saját zihálásuktól. Anna hátrafeszítette a fejét, ahogy a gyönyör végigcsapott rajta, s közben a függöny elmozdult, Robert pedig egy népes társaságot látott nagy sebességgel távolodni a háztól a  medence irányába. A szülei!

-Bassza meg! – nyögött elgyötörten, mire Anna megragadta a fejét és felemelte, hogy szájon csókolhassa.

-Igen, igen! – mormolta neki kéjesen, mire Robert elvigyorodott.

-A szüleim, Steph és Dean odakint éppen próbálnak úgy csinálni, mint akik nem hallottak semmit.

-Micsoda? – józanodott ki hirtelen a lány és úgy ült fel hirtelen, hogy abba még a férfi is felszisszent. –A szüleid? Jézusom! Szerinted hallották?

-Nyilván, különben már benyitottak volna. De hamisítatlan angol hidegvérrel most várnak egy kicsit, aztán felhívnak telefonon és úgy tesznek, mintha semmit nem hallottak volna. Se a te rikácsolásodat, se amit utána történt.

-Én nem rikácsoltam! – húzta ki magát önérzetesen Anna, ami mosolyra késztette a férfit, mert a lány úgy nézett ki, mint

Jeanne d’Arc a csatatéren, bár a történtek után szűznek semmiképpen nem nevezhette volna.

-Hát, erről majd megkérdezzük a többieket – kacsintott a feleségére, aki a blúzát próbálta összefogni, ami gombok híján lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Robert begombolta a nadrágját és szétnézett a romhalmazon, ami a lábai körül hevert. –Kapj magadra valamit, addig ezt összelapátolom!

Amikor a lány már éppen eltűnt volna a hálószoba irányába, még utána szólt: -és nehogy azt hidd, hogy ezzel a dolgot kibeszéltük.

Anna ráöltötte a nyelvét és megszólalt: -na, éppen ezt akartam mondani!

Napok óta folytak a tárgyalások és a csatározások. Hol a lány apjától ellesett apró diplomáciai trükkökkel, hol a maguk eszközeivel. Egyikkel sem jutottak még eredményre, de igazából egyre jobban kezdték élvezni.

*

-Anya, Apa! – tárta üdvözlésre a karját Robert, ahogy a házból kilépett. –Micsoda meglepetés! Ha tudtam volna, hogy jöttök, akkor kimentem volna a reptérre én is – nézett kissé szemrehányóan Deanre, aki ezt az apróságot nem említette neki reggel, amikor beszéltek. A nyomában kipirulva, de tökéletesen higgadtan ott lépdelt mosolyogva újdonsült felesége, aki néhány perccel ezelőtt még a vállába harapott az extázistól.

-Hát izé... meg akartunk lepni, de aztán hallottuk, hogy éppen vitatkoztok, és nem akartunk zavarni – hebegett Claire, miközben az arcukat fürkészte, hogy mennyire hamis a mosoly, amivel egymásra néznek, de csak a szégyenlősség pírját fedezte fel a menyén is, aki két fülcsengetően cuppanós puszival ölelte magához.

-Néha muszáj felhívni a figyelmét a fiadnak, hogy nem egy zsarnoknak mondtam igent. – vont vállat, mintha az előbbi perpatvar csak egy kis semmiség lett volna.

-Hát, azt hiszem, erről a tényről most az egész utca értesült – dünnyögte Stephanie, mire Robert szeme rávillant.

-Szeretném szavazásra bocsátani a kérdést: rikácsolt Anna vagy nem rikácsolt? – a felesége hátulról fejbe csapta, de ő töretlen lendülettel folytatta a közvéleménykutatást: -tegye fel a kezét, aki szerint rikácsolt! – A két férfi óvatosan feléjük integetett. –és aki szerint nem? – a két nő határozottan emelte magasba a kezét.

-Na, akkor azt hiszem megállapíthatjuk, hogy a női szavazók ebben a kérdésben nem relevánsak. – jelentette ki Richard, mire Claire szikrázó szemekkel nézett rá.

-Oké! – nevette el magát Anna. –Talán egy kicsit hangosabban kértem ki magamnak az inzultust, de Robert egész egyszerűen nem tudja hol a határ, ahol még beleavatkozhat az életembe.

-A te életed az én életem is – szúrta közbe a férfi, mire Anna a szemeit forgatta.

-Én mikor mennék oda Steph-hez, hogy ne vállaljon több interjút vagy fotózást, vagy ne adj isten, kérdezzen meg engem is, hogy jó-e a forgatási rended?

-Az egészen más! – sóhajtott a férfi.

-Nem más, Robert! Megmondtam, nem ülök itthon arra várva, hogy majd erre jársz és teherbe ejtesz, hogy aztán onnantól csak a gyereknek éljek itt a négy fal között.

-Nem akarsz gyereket? – kérdezett közbe elhűlve Claire, aki ebből az egészből így hirtelen ezt szűrte le.

-Jézusom! Dehogynem! – nézett rá a menye. De addig is ... dolgozni akarok! És ha nekem erre az énekléssel van lehetőségem, akkor úgy.

-Én nem az éjszakába járok el! A Crazy Cats pedig nem egy délutáni matiné. – szögezte le a férje. –Ha mindenáron zenélni akarsz, akkor csinálj egy lemezt!

-Igen! És ha megcsináltam, akkor majd elutazom turnézni és akkor majd azon veszekszünk – sóhajtott Anna.

A családtagok úgy kapkodták a fejüket egyikről a másikukra, mintha egy teniszmeccsen ülnének.

-Írhatnál is! – kezdte újra Robert. –Ott van az a jó kis sztori, amit a gépen olvastál. Megegyeztünk, hogy lefordítod.

-Nem egyeztünk meg, csak te kitaláltad, hogy lefordíthatnám. Nagy különbség. 

-Anna, ha színpadra vágysz, van az éjszakai klubnál jobb lehetőség is. – szólalt meg Dean is, szinte félve, hogy valamelyikük leinti, minek szól bele, de a lány csak visszakérdezett:

-Igen? Akkor mondj nekem csak egyet!

Dean megsemmisülve hallgatott. Tudta, hogy be kellett volna fognia a száját, mert jobb ötlete tényleg nem volt. Aztán megvonta a vállát. –Talán egy együttes.

Anna az égnek fordított szemekkel sóhajtott. –Ha tudsz valakit, csak szólj, majd beszélek vele! Bár, Robert szerint az sem használna a házasságunknak, kivéve, ha valami lányzenekarról van szó. De... addig is... ma elmegyek Trevorhoz és aláírom a szerződést, akkor is, ha a történtek után nekem kell térden állva kérnem tőle.

-Térden állva tőlem kell majd bocsánatot kérned! – sziszegett Robert és a szemében fellobbant a láng, ami az előbbi kitörést is megelőzte, minek köszönhetően holnap reggel nem lesz egy ép bögréjük, amiből elkortyolják a kávét. Anna elpirult, ahogy a kép megjelent a szeme előtt.

-Ha ez az ára, én kész vagyok fizetni.

Claire megköszörülte a torkát, érezve, hogy a vitatkozás olyan síkra terelődött, amit nem biztos, hogy az ő fülüknek szánnának.

-Szerintem együnk! Tele hassal józanabbul látja mindenki a problémákat, és a gépen amúgy is gyenge volt a kaja. Ha megígéritek, hogy veszekedés nélkül töltjük a következő néhány órát, a vendégeim  vagytok mindannyian a kedvenc csehótokban.

-Gáláns ajánlat – motyogott Richard, mire Robert is elvigyorodott. –Tényleg az!

Anna pedig hálásan ölelte át az anyósát: -Köszönöm az elterelő hadműveletet... ráadásul vásárolni sem voltunk a ... vitatkozás miatt.

Claire elmosolyodott: Nem vagyok még olyan öreg, hogy ne emlékeznék rá, néhány napig akár a szerelemmel is jól lehet lakni... bár, utána elég lestrapált az ember.

Perlekedők 93.

-Nem sérültél meg? – nézett Robert Annára, ahogy kissé ziláltan Dean végre rájuk csapta az ajtót. Voltak olyan őrültek, hogy az egyenes út mellett döntöttek a férfi figyelmeztetése ellenére is. A tömeg tényleg hisztérikussá vált, ahogy kibukkantak a tranzitból. A biztonságiak szoros gyűrűjében is elért hozzájuk egy-egy kéz, megrángatva a ruhájukat, és őket magukat is. Annának eltűnt a napszemüvege, a nyaklánca és a hajából is kirántotta valaki a csatot, érzése szerint egy marék hajjal együtt. Robert  finom bőrdzsekijének az ujját körömnyomok csúfították el; még jó, hogy rajta volt, mert most úgy nézne ki, mint akit megtámadott egy csapat macska. Mintha mindenki ki akart volna tépni belőlük egy darabot. Ők voltak a rajongói? Hát, ez remek! Még sosem érezte ennyire ijesztőnek a rajongásukat. Még akkor sem, amikor a kezdeti őrület idején Mexikóban még a kocsira is felmásztak néhányan. De most itt volt vele Anna, akiért aggódhatott a saját irháján kívül, és aki aztán kapott tőlük szóban is. Volt ő minden, csak nagyságos asszony nem. Látta is rajta, hogy nem fogja egyszerűen túltenni magát ezen a fizikai és verbális támadáson. Magához húzta és csak csendben ölelte a remegő testű lányt, aki azzal váltotta ki a tömeg utálatát, hogy boldoggá tette őt. 

A máskor oly tolakodó fotósok szinte a közelükbe se jutottak, így aztán legalább a velük való kellemetlen találkozást megúszták. De az előbbiek fényében a férfi biztos volt benne, hogy végleg nem menekültek meg előlük. A rajongók után tőlük is várta, hogy azt a valaha volt, rég kihűlt kapcsolatot újra előkaparják és az arcukba vágják, vajon hogyan reagálnak majd Kristen említésére. Amikor megkapta a sápadt vámpír szerepét, nem gondolta volna, hogy egy életre összekötik őt vele és filmbeli szerelmével is. Pedig épp a repülőn látta egy magazinban, hogy Kristen is végre dolgozik, társaságba jár, mintha elmúlt volna a feje fölül a hűtlensége miatti átok. És neki senki nem vetette a szemére, hogy együtt lóg egy ideje az egyik kollégájával. Az arcukról ugyan nem sütött a boldogság, és talán ez lehetett a baj az ő kettősükkel. Hiszen ők a maguk kis burkában remekül érezték magukat és ezt nyilván a világ is pontosan látta. És nem bocsátotta meg.

*

-Ha nem vagy nagyon fáradt, akkor ma elmennénk egy vacsorára. – ballagott ki Robert a konyhába, kezében még ott volt a telefon. –Katy hívott, hogy szeretne gratulálni és egyúttal bemosni egyet, amiért neki is az újságokból kellett megtudnia.

-Katy? – nézett fel Anna a kis kavicsról, amit éppen festett. Még a tihanyi házban látott hasonlót és hazaérve első dolga volt, hogy a kocsibeállót  átguberálja megfelelő méretű és alakú kőért. Robert eleinte hitetlenkedve és kissé gyanakodva figyelte, ahogy leszegett fejjel rója a köröket odakint. Már kezdett aggódni, hogy a reptéri attack volt rá ilyen rossz hatással, de aztán a lány két jó formájú kővel a kezében bemasírozott a házba, miközben felvilágosította, hogy ő most festeni fog. A franc se tudja honnan szerzett hozzá festéket és ecsetet, de hamarosan már ott dolgozott a konyhapultnál. A korábbi ijedtségéhez képest meglepően magabiztos kezekkel. Ő pedig megnyugodott, hogy ilyen terápiát talált magának. 

Még jól emlékezett arra a napra, amikor a városi gyerekkórházba ment, hogy meglepetést szerezzen néhány kis betegnek és ott festegettek együtt egy órát. Az őrá is olyan hatással volt, mint egy agymosás. Percek alatt érezte magát otthonosan a foglalkoztató asztalnál, pedig az idejére sem tudott visszaemlékezni, mikor csinált utoljára ilyet. Talán még gyerekkorában sem. Most is szinte megirigyelte a lánytól az ecsetet. Leült vele szemben és miközben a másik követ forgatta a kezei között, magyarázni kezdett.

-Katy Perry.. tudod…

-Ja, a Katy… - dünnyögte Anna. –Hát, szívem, amikor még nem is találkoztam Katyvel, csak azt tudtam róla, már ami engem igazán érdekelt ugyebár, hogy te kétesélyes voltál nála. Vagy megvolt, vagy nem, de sokan drukkoltak mind a két variációért. 

Robert a szemét forgatta.

-Anna! Ha mindenki meglett volna, akivel hírbe hoztak…

-Tudom, akkor időd se lett volna dolgozni… - vágta rá eltúlzott gépies hangon a lány.

-Netán már mondtam ilyet? – nézett rá vidáman a férje, és megemelte a lány állát, hogy a szemébe nézzen.

-Hát, háromszor már biztosan, utána már nem számoltam. – motyogta a lány, mire Robert előrehajolt, hogy megcsókolja. Észre sem vette, hogy közben lényegében ráhasalt a még félkész alkotásra.

-Nem muszáj ám elmennünk, ha tudsz jobb programot… - kacsintott rá, mire Anna enyhén elnyíló szája szélén felbukkant a nyelve… egyszerűen muszáj volt kiszáradt ajkait végignyalni, és ezek után a férfinak is muszáj volt a fénylő ajkakat a saját szájával betapasztania. Anna előrenyúlt, elfeledkezve az ecsetről, ami még az ujjai között volt és egy csíkot húzott a férfi arcára.

-Jaj, bocs, gyere,  ezt le kell gyorsan mosni, mielőtt odaszárad! … -  A kavics festését csak másnap fejezte be, és Katy is hiába hívta vissza Robertet a válaszért.

*

Másnap reggel ültek a reggelinél és  a kettőjük között nyitva lévő laptopon olvasgatták a híreket. A fotók még így is elég rémisztőek voltak, a videófelvételek pedig megborzongatták mindkettőjüket, ahogy a tegnapi hisztériára emlékeztették őket. Tanácstalanul néztek egymásra, hogy ezek után egyáltalán milyen nyilvános programot merjenek csinálni, aztán Robert sóhajtva a levelezéséhez kapcsolt.

-Visszamegyek énekelni, ha a Crazy Cats-ben még megvan a helyem... Ezzel a hírveréssel Trevor talán még örülne is. – szólalt meg a lány halkan, és a hangjából nyilvánvaló volt, hogy ő már alaposan átgondolta a dolgot, de meg van győződve róla, hogy ebben a kérdésben most harcolniuk kell. Robert letette a kezében levő szendvicset, kortyolt egyet a kávéjából, aztán szótlanul Annára nézett, majd egy kis idő múlva az ablakon túlra figyelve beszélni kezdett.

-Tudod, hogy mi erről a véleményem. 

-Reméltem, hogy megváltozott most, hogy már a feleséged vagyok.

-Hát, tulajdonképpen megváltozott. Eddig legalább hajlandó voltam elgondolkodni róla, de most már azt hiszem, meg merem egyenesen mondani, hogy nem akarom, hogy ott énekelj.

-Énekesnő vagyok, Rob.

-És a feleségem.

-És ez az utóbbi egy huszonnégy órás elfoglaltság, mint tudjuk. – grimaszolt Anna.

-Amikor igent mondtál, tudtad ezt is.

-Tudtam, csak nem sejtettem, hogy szó szerint értelmezed. Robert! Nem akarok a négy fal közé zárva arra várni, hogy Te mikor végzel az ügyeiddel és jössz haza hozzám. Ezt te sem akarhatod! Ez a 19. században még elment, de egy mai modern nő mást is vár az élettől, mint a gyereknevelést és a házimunkát.

-A feleségek ezt csinálják.

-Jézusom, Rob! Igen, van, aki ezt csinálja, és nyilván neki így kerek az élet, de nekem ez kevés. Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy eltemessem magam ezek mögött a falak mögött. Szép falak, nem mondom, a börtönőr is kedvemre való, de azért… Rob… nem igaz, hogy nem érted, miről beszélek.

-Nem ezt ígérted, Anna!

-Mi az, hogy nem ezt ígértem? Jóban-rosszban, egészségben-betegségben, szerelemben és a nehéz napokon… - próbálta elviccelni a lány, de a szíve mélyén egy kicsit megijedt. Hát, a boldog mézeshetek elég zötyögősen indulnak. Ő a maga részéről eddig azt hitte, úgy érezte, hogy pontosan tudják, mit várnak a közös életüktől. Ugyanis Robert egy szóval sem említette az aranykalitkát.

Perlekedők 92.

Anna összecsukta a könyvet és az ülését megdöntve hátra dőlt a férje mellé. A férfinak abban a pillanatban kinyílt a szeme és ránézett.

-Már ki is végezted?

-Tudni akartam, hogy mi lesz a vége,  de nem vagyok benne biztos, hogy így fejeztem volna be.

-Meséld el, miről szól! – hunyta le újra a szemét a férfi.

-Röviden: egy fiatal férfi és öt nő kapcsolatáról.

-Wow, te kis huncut, akkor elhiszem, hogy nem tudtad letenni, bár ez inkább nekem tűnne izgalmasnak, neked a fordított felállás jönne be inkább, nem? – vigyorgott mellette Robert még mindig csukott szemekkel.

Anna megforgatta a szemeit. –Nagyon vicces vagy! De ez nem Olyan könyv! Van öt nő, akik egyébként testvérek. Mindegyiküknek van saját vállalkozása, amik révén előbb-utóbb mindannyian kapcsolatba kerülnek a férfival, aki egy házat akar venni a városban. És mivel egy jóképű férfiról van szó, az öt nőt nem hagyja hidegen a sármja. De mindannyian házasságban élnek, ezért ez nem is olyan egyszerű, mert mindegyikük kapcsolatára valamilyen formában hatással lesz az ügyfelük; és persze neki is okoz némi fejtörést, amikor kiderül, hogy testvérek között lavírozik. … Mellesleg te remek ügyfél lennél, csak éppen … utálnám, ahogy sorban mind az ötükkel kikezdesz. Mint akinek mindegy a kor, hogy szőke vagy barna, alacsony vagy magas, csak nő legyen.

-Lehet, hogy nem is válogatás nélkül hajt a nőkre, csak mindegyikben talál valamit a felszín alatt, ami miatt szeretni tudná. Nehéz lehet a döntés…

-Nahát, te titkon már olvastad? – bökte meg Anna a férje könyökét. -Én is pont ezzel az indokkal mentegettem a férfit, mert mivel téged láttalak a lapokon, nem akartalak szemétnek látni.

-Hm, ez úgy hangzik, mint amiből egy egész jó kis filmet lehetne forgatni.

-Ne játszd el! – ült fel Anna.

-Vállald el a karaktert, akit végül választani fogok! – dobta vissza a férfi a labdát.

-Nem vagyok színésznő! – biggyesztette le az ajkát Anna, ahogy a korábbi próbálkozására gondolt. Jó móka volt, de ha soha többet nem áll kamera elé, az sem okozna nagy törést a lelkében.

-Egyszer már túl tudtad tenni magad ezen. – vont vállat a férfi.

-De itt nem énekel senki. – grimaszolt Anna. -Illetve aki igen, az egy pasi.

-Írd át musicalnek! – jött a villámötlet, mire elkuncogta magát.

-Ne idétlenkedj!

A szerző magyar vagy egy fordítás?

-Magyar.

-Az bonyolítja a dolgot, de ha valaki, aki elég jól beszéli mind a két nyelvet – nézett fel hirtelen Robert, és jelentőségteljesen a feleségére hunyorított – lefordítaná, akkor egy forgatókönyvet írni belőle már nem is olyan nagy varázslat. Így első hallásra hamar találnánk rá érdeklődőt, mert igazi filmes téma.

-Nem tudom… a befejezés nem tipikusan hollywoodi.

-Az nem gond. Ha már rajtad kívül értik még néhányan, akkor lehet róla beszélni, milyen változtatás tenne jót neki. Persze, meg kell keresni az íróját is, de ezt a részét  Steph irodája elintézné.

-Én nem vagyok műfordító.

-Az lehet, de amilyen érzékeny nyelvezettel írod a dalszövegeidet, szerintem épp olyan érzékletesen és élvezetesen tudnád átültetni az anyanyelvedről angolra  ezt a regényt is. 

-Tetszenek a dalszövegeim? – akadt le Anna a számára most legfontosabb részletnél.

-Mintha még nem mondtam volna…  - csóválta meg a fejét a férfi, aztán ráhajolt a csillogó szemű lányra és megcsókolta. –Neked nem fura?

-Micsoda? – suttogta a lány még mindig a csók hatása alatt.

-Hogy összeházasodtunk. …Még mind a ketten kölykök vagyunk, aztán mégis … férj és feleség… ha ezt hallom, mindig idősebbekre gondolok… igazából tök jó volt csak úgy együtt lakni… egy hete még csajoztam, most meg majd hazamegyek a feleségemhez… mint egy vén faszi… - húzta be a nyakát vigyorogva, aztán összerándult, ahogy Anna gyengéden meggyomrozta.

-vén faszi… nem is tudom… én egy fiatal pasival jártam még egy hete… és tetterős fiatal pasival… mit kezdjek egy vén faszival, aki majd feltett lábakkal nézi a kedvenc filmjeit, miközben én körbetakarítom?

-Felhatalmazlak, hogy az első ilyen alkalommal vágd hozzám a távirányítót. – kapta el a lány kezét, amelyik éppen a pólója alá kalandozott. –Csak óvatosan, mert előbújik belőlem a tetterő, aztán a kapitány beleírja a jelentésébe, hogy a fedélzeten két, a házasság rabigájában senyvedő utas egymásnak esett. 

-Azt úgysem hinné el neki senki. – kuncogott a lány és a férfi vállára hajtotta a fejét. -Szerinted mi lesz, ha megérkezünk? Mindenki azt mondja, hogy kapsz majd hideget-meleget, amiért titokban nősültél. Kinek kellett volna ezt bejelentened?

-Hát, … bejelenteni senkinek nem kellett volna, csak… hónapokig sikerült takaréklángon tartani a sajtót veled kapcsolatban. Igazából még mindig nem tudják, hogy mennyire komoly a kapcsolatunk. Írtak már ezt-azt, de csak találgattak. Még nem jöttél el velem egyetlen hivatalos megjelenésre sem. Aztán most majd nemcsak a kezed szorongatva vonulok majd veled, de direkt úgy fogom majd a kacsód, hogy mindenki lássa a gyűrűd, és ha bárki megállít, az lesz az első, hogy elmondom neki, a mellettem álló gyönyörűség a feleségem. Meg fognak lepődni. De mint minden csoda, ez is három napig tart majd, szerintem.

-Oké, ez lehet a meleg része, de mi a hideg?

-Hát, tudod, vannak rajongók, akik túlzásokba esnek… esetleg abban reménykedtek, hogy majd ők lesznek azok, akikkel összeismerkedek, és most majd téged hibáztatnak, hogy lecsaptál a kezükről. Teljesen irracionális a dolog, nem is kell foglalkozni vele. Páran meg majd rám haragszanak ugyanezért, de előbb utóbb kiheverik. Én is utáltam Kate Moss férjét annak idején. – kacsintott Annára a végén.

*

A reptéren egy biztonsági őr és Dean várta őket azon a ponton, ahol a géptől kígyózó alagútból előbukkantak.

-Megelőzött titeket a hír. – mondta Dean feszült arccal. –Valaki a gépről leadta a drótot, hogy összeházasodtatok, és odakint egy őrült bagázs várja csőre töltött vakuval, hogy kilépjetek.

-Volt már ilyen – vont vállat Robert és ösztönösen maga mellé húzta Annát.

-Ilyen még nem volt. – csóválta a fejét a testőre. –Annyian vannak, hogy szerintem az elnökre nem várnának ennyien. Még a reptér biztonsági szolgálata is megkeresett, hogy ugye úgy terveztük, hogy elétek jövök, mert idekint elszabadult a pokol. Fiatal lányok transzparenseket lobogtatva sikítoznak már órák óta, és a különböző táborok már össze is verekedtek. A diliház ehhez képest egy csendes, meghitt hely. 

-Remek. És akkor most hogyan tovább? – nézett rájuk Robert. Nem egészen így képzelte a hazatérést, de legalább a szülei nincsenek itt, mert eredetileg úgy tervezték, hogy ők is jönnek. Aztán az apja leintette az anyját, hogy hagyjanak nekik pár nyugodt napot, majd egy hét múlva átjönnek ők is. Na, ennyit a nyugodt napokról.

-Úgy gondoltam, ha az utasok kimentek, akkor visszamegyünk a betonra, beállok a kocsival és kiviszlek titeket a gazdasági bejáraton. Már megvan az engedély, csak arra vártam, hogy leszálljatok és beszéljünk. Vagy… a másik megoldás, amit most nem mernék ajánlani, hogy vesztek egy nagy levegőt és pár rendőr kíséretében elvergődünk a kocsiig. De nem merem garantálni, hogy sima ügy lesz. Teljesen szélsőséges reagálások vannak a hírrel kapcsolatban. Néhányan éppen úgy szeretnék kinyírni miatta Annát, mint téged. Mások meg boldogok és már a kis Pattinsonról

álmodoznak.

-Arról én is álmodozom – kacsintott Robert, mire Anna elpirult. …Anyám! A családtervezésük is újságtéma lesz? Persze, ő maga is olvasott már ficeket, amikben hol Rob filmbeli karaktere bonyolódik újabb és újabb kalandokba, hol ő maga. Ezek az írások tele voltak a róla való ábrándozással és képzelgéssel. Sokan telibe találták a hús-vér pasit, mások a közelében sem jártak. De egészen mostanáig nem is nagyon foglalkozott ezekkel. Most azonban megdöbbentően személyessé vált a dolog, pusztán attól, hogy az ő neve mrs. Pattinsonra változott.