Perlekedők 94.

Claire Stephanieba karolva mosolyogva lépdelt a bejárat felé. Mögöttük Dean és Richard nevettek éppen valamin, amikor

Anna harsogó hangjára kapták fel mindannyian a fejüket.

-Menj a fenébe, Robert! Nem hiszem el! Ezt egyszerűen nem tehetted!

-De igenis megtehettem. A férjed vagyok a szentségit! És ha én úgy gondolom, hogy semmi keresnivalód abban a lebujban, akkor jogom van tenni róla, hogy ne adjanak munkát. – kiabált a férfi is.

-Majd mindjárt megmondom én neked, mihez van jogod! – puffant valami valószínűleg az egyik ajtón ... Az érkezők döbbenten pislogtak egymásra, fogalmuk sem volt, hogy hozzák a fiatalok tudomására, hogy minden szavukat jól hallják. Meglepetés lett volna ez a látogatás, de pillanatnyilag ők voltak leginkább meglepve.  Odabent állt a bál, ez teljesen nyilvánvaló volt. 

-Mióta is házasok? – grimaszolt Dean, mire Claire elhűlt arccal automatikusan adta meg a választ. -Tíz napja és körülbelül két órája.

-Akkor már éppen itt volt az ideje. – szögezte le Richard komoly arccal, mire a felesége oldalba bökte a könyökével.

-Ne viccelj ezzel! Ha én így visítottam volna veled, alighanem kiraktál volna az utcára.

-Visítottál volna, csak én befogtam a szádat... emlékeim szerint. – nézett rá a férje, mire Claire elpirult. Akárhány év is telt el azóta, még élénken emlékezett a férje módszerére, amivel lecsillapította, miután az egekbe hajszolta a vérnyomását.

-Ha nekem ilyesmit mondott volna a férjem, akkor ő repült volna az utcára. – jegyezte meg csendben Stephanie, mire Claire lesújtóan pillantott rá.

-Miután még nem voltál férjnél, ezt nem tudhatod.

-Pedig igaza van Annának, ezt egy férj sem engedheti meg magának! – húzta ki magát a szőke asszony, miközben odabent további puffanások és csörömpölések verték fel a ház csendjét. 

-Ezek verekszenek? – pislogott Claire elképedve, ahogy a függöny is megrebbent, aztán jól láthatóan valaki nekiesett a konyhaablaknak.

-Ööö, nem hiszem – kuncogta el magát a férje, aztán Deanhez fordult. –Szerintem hozzuk a csomagokat, amíg odabent a béketárgyalások folynak. Ti meg üljetek le addig a medencénél! – szólt oda a feleségének, aki cserébe úgy nézett rá, mint akinek elment az esze.

-A fiadnak most karmolja szét a menyed a képét, te meg itt vihorászol?

-Drágám, max a hátát karmolássza, de mindenkinek jobb lenne, ha nem álldogálnál és hallgatóznál az ajtó előtt. Majd ha elcsendesedett a ház, akkor felhívjuk őket, hogy itt ülünk a kertben. – vigyorgott a férje, mire Clairenek is leesett, hogy miről beszél, és bokáig elpirulva a kert felé indult, a vidáman mosolygó Stephaniet kézenfogva húzva maga után.. 

Eközben odabent Robert a drága gyöngygombokkal nem törődve egyetlen mozdulattal tépte szét a blúzt Anna mellén és bár elsőre vadul a nyakába harapott, még időben észhez tért és finomabban folytatta a dühből született szenvedély kiélését. Anna a konyhapulton ülve az ablaknak dőlt és úgy szorította magához a férfi fejét, hogy az a mellei között alig kapott levegőt. A szoknyája a derekára gyűrve, lábai a férje derekára kulcsolva, aki épp csak kigombolt nadrággal szorította őt magához. Mind a ketten tudták, hogy a veszekedés tárgya ezzel még messze nem oldódott meg, de feszültséglevezetésnek  tökéletesen megfelelt ez a hirtelen felindulásból született szex. Nem zavarta őket az sem, ahogy a serpenyő hangos kondulással a padlón landol, és ahogy a férfi lesodorja  a szárítóállványt a reggelről ott maradt bögrékkel és kistányérokkal együtt. A konyha egy csatatérre emlékeztetett, de hűen tükrözte a pillanatnyi helyzetet. A csörömpölés hangját alig hallották meg a saját zihálásuktól. Anna hátrafeszítette a fejét, ahogy a gyönyör végigcsapott rajta, s közben a függöny elmozdult, Robert pedig egy népes társaságot látott nagy sebességgel távolodni a háztól a  medence irányába. A szülei!

-Bassza meg! – nyögött elgyötörten, mire Anna megragadta a fejét és felemelte, hogy szájon csókolhassa.

-Igen, igen! – mormolta neki kéjesen, mire Robert elvigyorodott.

-A szüleim, Steph és Dean odakint éppen próbálnak úgy csinálni, mint akik nem hallottak semmit.

-Micsoda? – józanodott ki hirtelen a lány és úgy ült fel hirtelen, hogy abba még a férfi is felszisszent. –A szüleid? Jézusom! Szerinted hallották?

-Nyilván, különben már benyitottak volna. De hamisítatlan angol hidegvérrel most várnak egy kicsit, aztán felhívnak telefonon és úgy tesznek, mintha semmit nem hallottak volna. Se a te rikácsolásodat, se amit utána történt.

-Én nem rikácsoltam! – húzta ki magát önérzetesen Anna, ami mosolyra késztette a férfit, mert a lány úgy nézett ki, mint

Jeanne d’Arc a csatatéren, bár a történtek után szűznek semmiképpen nem nevezhette volna.

-Hát, erről majd megkérdezzük a többieket – kacsintott a feleségére, aki a blúzát próbálta összefogni, ami gombok híján lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Robert begombolta a nadrágját és szétnézett a romhalmazon, ami a lábai körül hevert. –Kapj magadra valamit, addig ezt összelapátolom!

Amikor a lány már éppen eltűnt volna a hálószoba irányába, még utána szólt: -és nehogy azt hidd, hogy ezzel a dolgot kibeszéltük.

Anna ráöltötte a nyelvét és megszólalt: -na, éppen ezt akartam mondani!

Napok óta folytak a tárgyalások és a csatározások. Hol a lány apjától ellesett apró diplomáciai trükkökkel, hol a maguk eszközeivel. Egyikkel sem jutottak még eredményre, de igazából egyre jobban kezdték élvezni.

*

-Anya, Apa! – tárta üdvözlésre a karját Robert, ahogy a házból kilépett. –Micsoda meglepetés! Ha tudtam volna, hogy jöttök, akkor kimentem volna a reptérre én is – nézett kissé szemrehányóan Deanre, aki ezt az apróságot nem említette neki reggel, amikor beszéltek. A nyomában kipirulva, de tökéletesen higgadtan ott lépdelt mosolyogva újdonsült felesége, aki néhány perccel ezelőtt még a vállába harapott az extázistól.

-Hát izé... meg akartunk lepni, de aztán hallottuk, hogy éppen vitatkoztok, és nem akartunk zavarni – hebegett Claire, miközben az arcukat fürkészte, hogy mennyire hamis a mosoly, amivel egymásra néznek, de csak a szégyenlősség pírját fedezte fel a menyén is, aki két fülcsengetően cuppanós puszival ölelte magához.

-Néha muszáj felhívni a figyelmét a fiadnak, hogy nem egy zsarnoknak mondtam igent. – vont vállat, mintha az előbbi perpatvar csak egy kis semmiség lett volna.

-Hát, azt hiszem, erről a tényről most az egész utca értesült – dünnyögte Stephanie, mire Robert szeme rávillant.

-Szeretném szavazásra bocsátani a kérdést: rikácsolt Anna vagy nem rikácsolt? – a felesége hátulról fejbe csapta, de ő töretlen lendülettel folytatta a közvéleménykutatást: -tegye fel a kezét, aki szerint rikácsolt! – A két férfi óvatosan feléjük integetett. –és aki szerint nem? – a két nő határozottan emelte magasba a kezét.

-Na, akkor azt hiszem megállapíthatjuk, hogy a női szavazók ebben a kérdésben nem relevánsak. – jelentette ki Richard, mire Claire szikrázó szemekkel nézett rá.

-Oké! – nevette el magát Anna. –Talán egy kicsit hangosabban kértem ki magamnak az inzultust, de Robert egész egyszerűen nem tudja hol a határ, ahol még beleavatkozhat az életembe.

-A te életed az én életem is – szúrta közbe a férfi, mire Anna a szemeit forgatta.

-Én mikor mennék oda Steph-hez, hogy ne vállaljon több interjút vagy fotózást, vagy ne adj isten, kérdezzen meg engem is, hogy jó-e a forgatási rended?

-Az egészen más! – sóhajtott a férfi.

-Nem más, Robert! Megmondtam, nem ülök itthon arra várva, hogy majd erre jársz és teherbe ejtesz, hogy aztán onnantól csak a gyereknek éljek itt a négy fal között.

-Nem akarsz gyereket? – kérdezett közbe elhűlve Claire, aki ebből az egészből így hirtelen ezt szűrte le.

-Jézusom! Dehogynem! – nézett rá a menye. De addig is ... dolgozni akarok! És ha nekem erre az énekléssel van lehetőségem, akkor úgy.

-Én nem az éjszakába járok el! A Crazy Cats pedig nem egy délutáni matiné. – szögezte le a férje. –Ha mindenáron zenélni akarsz, akkor csinálj egy lemezt!

-Igen! És ha megcsináltam, akkor majd elutazom turnézni és akkor majd azon veszekszünk – sóhajtott Anna.

A családtagok úgy kapkodták a fejüket egyikről a másikukra, mintha egy teniszmeccsen ülnének.

-Írhatnál is! – kezdte újra Robert. –Ott van az a jó kis sztori, amit a gépen olvastál. Megegyeztünk, hogy lefordítod.

-Nem egyeztünk meg, csak te kitaláltad, hogy lefordíthatnám. Nagy különbség. 

-Anna, ha színpadra vágysz, van az éjszakai klubnál jobb lehetőség is. – szólalt meg Dean is, szinte félve, hogy valamelyikük leinti, minek szól bele, de a lány csak visszakérdezett:

-Igen? Akkor mondj nekem csak egyet!

Dean megsemmisülve hallgatott. Tudta, hogy be kellett volna fognia a száját, mert jobb ötlete tényleg nem volt. Aztán megvonta a vállát. –Talán egy együttes.

Anna az égnek fordított szemekkel sóhajtott. –Ha tudsz valakit, csak szólj, majd beszélek vele! Bár, Robert szerint az sem használna a házasságunknak, kivéve, ha valami lányzenekarról van szó. De... addig is... ma elmegyek Trevorhoz és aláírom a szerződést, akkor is, ha a történtek után nekem kell térden állva kérnem tőle.

-Térden állva tőlem kell majd bocsánatot kérned! – sziszegett Robert és a szemében fellobbant a láng, ami az előbbi kitörést is megelőzte, minek köszönhetően holnap reggel nem lesz egy ép bögréjük, amiből elkortyolják a kávét. Anna elpirult, ahogy a kép megjelent a szeme előtt.

-Ha ez az ára, én kész vagyok fizetni.

Claire megköszörülte a torkát, érezve, hogy a vitatkozás olyan síkra terelődött, amit nem biztos, hogy az ő fülüknek szánnának.

-Szerintem együnk! Tele hassal józanabbul látja mindenki a problémákat, és a gépen amúgy is gyenge volt a kaja. Ha megígéritek, hogy veszekedés nélkül töltjük a következő néhány órát, a vendégeim  vagytok mindannyian a kedvenc csehótokban.

-Gáláns ajánlat – motyogott Richard, mire Robert is elvigyorodott. –Tényleg az!

Anna pedig hálásan ölelte át az anyósát: -Köszönöm az elterelő hadműveletet... ráadásul vásárolni sem voltunk a ... vitatkozás miatt.

Claire elmosolyodott: Nem vagyok még olyan öreg, hogy ne emlékeznék rá, néhány napig akár a szerelemmel is jól lehet lakni... bár, utána elég lestrapált az ember.