Perlekedők 90. 2. rész

-Ez a ruha egy álom! – simogatta Anna csillogó szemekkel a csípőjén lágyan leomló anyagot, ahogy a tükör előtt forgolódott. A fehérrel hímzett könnyű fehér anyag bármelyik tengerparti esküvőn tökéletes lett volna - és most az időjárással is úgy tűnt, szerencséjük lesz, mert a nap már magasan járt és ontotta a meleget. Előző nap este beborult az ég, feltámadt a szél és mindannyian idegesen lesték az időjárás-előrejelzést, ami ugyan megnyugtató híreket közölt, de biztosak mégsem lehettek benne. 

Amikor megérkeztek, Robert szülei, nővérei, Steph és Dean izgatottan fogadták őket a fogadóban, aztán egy könnyű vacsora után elköszöntek és mindenki korán lefeküdt. Ők külön szobát kaptak, amely egybe nyílt ugyan, de  kőkemény elhatározással az ajtó két oldalán maradtak, és hátukat az ajtónak vetve a fél éjszakát átbeszélgették. Még nem tudták, mi vár rájuk a nagy napon, Adél csak az utolsó pillanatban volt hajlandó megmutatni a ruhákat, így aztán viccelődve próbálták kitalálni, hogy Anna testvére mennyire ismeri őket, az álmaikat és a tűrőképességüket. Hajnal volt már, amikor halk suttogással búcsút vettek egymástól és aludni tértek. Nyugtalan álmokkal, de várakozásteljesen.

Claire kedvtelve nézte Annát a fotelból, ahol egy pohár Martinit kortyolgatott, amit Adél nyomott a kezébe. Leendő menye egyszerűen csodaszép volt, sötét haját kicsit felcsíptették, virágokat fontak bele, barnára sült bőrén pedig szinte világított ez a csodás finom anyag. Ahogy közelebbről megnézte, magyaros népművészeti minta volt rajta, csak a szokásos színes tarkaság helyett hófehérrel varrva. Mestermunka volt, el kellett ismerje, pedig már fente a nyelvét az egyszerű vidéki esküvő miatt, de még időben ráébredt, hogy ennek is meglehet, sőt máris megvan a maga varázsa. 

Anna nővére egy nagy házat bérelt ki nekik a belső tó partján, Anna apjának, Robert vendégeinek; a fiataloknak meg egy fogadóbeli szobát, ahol állítólag már korábban is laktak, amikor a fia itt forgatott. A két lánya ügyes kezekkel fonta bele a lány hajába a selyemvirágokat, amik megszólalásig olyanok voltak, mint a csokor üde margarétái. Anna mezítláb állt és éppen kérdezett valamit a testvérétől magyarul, amit ő nem értett, de Adél nevetve tűnt el a másik szobában és egy kisebb dobozzal tért vissza. Egy hófehér kis papucscipő volt benne, aminek a láttán a huga hálásan borult a nyakába. Aztán óvatosan, hogy Lizáékat ne hátráltassa a kényes műveletben, lábával kitapogatta a kis cipőket és belebújt. Látva az ő értetlen tekintetét, elmagyarázta, hogy már csak azért szorongott, hogy milyen kényelmetlen cipőben kell majd végig botladoznia a füvön, és Claire azonnal értette is, miről beszél. Ő maga is csendes hálát rebegett a férje előrelátásának, amiért szólt, hogy ne valami elegáns cipőt húzzon, ezért egy világoskék lapos kis cipőt is magával hozott, ami remekül passzolt a virágmintás ruhához, amit a szertartásra választott. 

A másik szobában Richard és George elégedetten járták körbe a vőlegényt. Mindketten világos öltönyben feszítettek, nyakkendő nélkül, amiért nem győztek elég hálásak lenni ebben a melegben. Robert fehér lenvászonnadrágban és könnyű, finom anyagból készült bő ingben állt előttük, lábán egy egyszerű fehér tornacipővel, amire valahányszor ránézett, vigyorogni kezdett. Az ing azonban igazi művészeti remek volt, amit bárki láthatott, aki közelebbről megvizsgálta. A galléron és a kézelőn, amiben a bő ujj ráncolódott, fehér selyemmel hímzett minták fonódtak egymásba. Haját saját kezűleg túrta korán reggel és azóta se nagyon látta fésű, de éppen így lett tökéletes. 

Amikor az órára néztek, Richard bólintott, itt az idő… a zsebére csapott, a gyűrűs doboz a helyén volt, így aztán egy mély sóhajjal elindultak.

A tóparton egy kis sátor fehérlett, oldalain fehér fátyolszövet hullámzott a könnyű szélmozgásban. Az anyakönyvvezető már ott várakozott. A sátor előtt pedig a négy jómadár, mindegyikük hasonló öltözékben, mint a vőlegény, csak mogyorószín nadrággal és fehér inggel, amelyeket nem díszített hímzés. Stephanie izgatottan karolt bele Deanbe, aki szintén világos öltönyben feszített. Robert az apjával megállt a sátor előtt, szégyenlősen vigyorogva a többiekre, akik elismerésük jeléül az ujjukat mutatták, aztán Sam lefelé fordította az ujját, jelezve, hogy ezzel a szertartással a barátja halálra ítéli magát. A többiek egyszerre csapták nyakon. 

George a ház előtti parkoló szélén várta a lányát, aki Robert anyjának és testvéreinek karéjában megjelent az ajtóban. Előtte Adél jött, teljesen eltakarva előlük a lányt. Az apjához érve rámosolygott, aztán Joshba karolva előre ment a többiekhez. Claire pedig a lányokba karolva ment előre a pavilonhoz. George a karjára fonta a lánya kissé remegő kezét, kisimított az arcából egy nemlétező hajszálat és nagyot sóhajtva csak annyit mondott: -Csodaszép vagy! Bárcsak anyád is láthatna! – aztán a meghatottságát álcázva, szipogott egyet és a rájuk várakozók felé fordult. –Indulhatunk? kérdezte meg a lányát, aki pírban égő arccal csak bólintott, így aztán elindultak.

Robert megbűvölve nézte Annát. Amióta csak ismerte, az egyik legszebb nőnek látta, akivel eddig találkozott, de most egyszerűen el volt bájolva. Azt hitte, teste minden centiméterét ismeri, de ez a légiesen karcsú tünemény mégis elvarázsolta. A hosszú, de lenge ruha úgy simult a testére a könnyű szellőben, mintha eggyé vált volna vele. A napfényben megcsillantak a fehér hímzőselyem szálai, és árulkodóan villantak át a karcsú lábak is a hátulról érkező fényben. A hajában a selyemvirágok úgy tündököltek, mintha csak az imént tépték volna le a réten és játékos kezek tűzték volna a sötét fürtök közé. Könnyű, határozott léptekkel közeledett feléje, szemében annyi szerelemmel, ami a legszebb ígéret volt a jövőjükre nézve. 

Anna képtelen volt nem mosolyogni. A férfi, aki arra várt, hogy őt magával ragadhassa egész életére, még talán soha nem volt ilyen vonzó, mint ebben a fehér, vízpartra illő ruhában. Ha valaha is úgy gondolta, hogy ő tengerparti esküvőt szeretne, akkor Robert ezzel a szertartással a legtitkosabb vágyait is valóra váltotta. A kis pavilon mellett a tihanyi belső tó vize nyaldosta a fövenyt, amit jó másfél méteres szélességben aranyló homok borított. Nem emlékezett, hogy ez régen is így volt-e, ha nem is fű, de valószínűleg sötét, balatoni homok borította azt a partszakaszt, de most gondos kezek világos homokot gereblyéztek el a parton. Fejük fölött szikrázóan ragyogott a nap, azúrkékre festve az égboltot, és előttük a tó vize zöldesen csillogott. Tökéletes volt. 

George a fiatal férfi kezéért nyúlt és meghatott hangon csak annyit suttogott:

-Az egyik legdrágább kincsemet bízom rád. Vigyázz rá nagyon és legyetek nagyon boldogok! – aztán összefonta a fiatalok kezét, rámosolygott a lányára, egy puszit nyomott a homlokára, majd félreállt a másik lánya mellé.

Az anyakönyvvezető mosolyogva figyelte az érzelmes jelenetet. Nap mint nap találkozott szerelmes, örök hűséget fogadó fiatalokkal, de ezek ketten szinte ragyogtak a boldogságtól. Megköszörülte a torkát és kérte a tanukat,hogy lépjenek a házasulandók mögé. Marcus és Adél megilletődötten léptek elő. Marcus leginkább, hiszen a fiúk között sorsolással dőlt el, ki legyen Rob tanuja, mert egyiküket sem akarta megsérteni a választásával. A kétnyelvű szertartás megkezdődött. Robert erőteljes Yes-e és megbicsakló Igen-je mellett Anna szégyenlős Igen-je, és kuncogós Yes-e mosolyt csalt a velük ünneplők arcára is. Richard a kellő pillanatban odanyújtotta a gyűrűket, amiket a fogadalmat elismételve egymás ujjára húztak, és nemsokára, a felszólítást éppen csak megvárva két bódult szerelmes forrt össze egy hosszú csókban, akiket a világ mostantól mr. és mrs. Pattinsonként ismerhet majd. 

A papírok aláírása után mindannyian felsétáltak az apátsághoz, hogy a fiatalok Isten színe előtt is megerősítsék fogadalmukat, és a csodás panorámában gyönyörködő turistákkal nem törődve, boldog csókkal fogadták a fiúk jóvoltából rájuk záporozó rizsesőt, majd az ismeretlen szerelmeseknek kijáró ovációt és tapsot.

*

Mire a templomból visszatértek a tópartra, a pavilont átalakították. Eltűnt a hivatalos részhez használt asztal, helyét sörpadok és asztalok foglalták el, amelyek roskadoztak a finom falatoktól. Mellette egy hatalmas hordóban rengeteg jég között hűltek az italok, a sátor sarkában pedig néhány gitár és takarók voltak felhalmozva. A tóparton fáklyák álltak, készen rá, hogy az este közeledtével meggyújtsák őket. De most még a napernyők árnyékában hűsölve zöttyentek le mindannyian a takarókra, lerúgva a cipőket, mint egy kellemes pikniken. 

Robert barátai elkattintottak néhány fotót, aztán Richard is körbejárt, hogy megörökítsen minél több pillanatot, végül Dean vette át tőle a feladatot, hogy az örömapa is ott feszíthessen a képeken. 

Anna az egyik takarón üldögélt, ölében Robert feje, aki az ingét kissé kigombolva, lehunyt szemekkel élvezte a napfényt és a nyugalmat, ami a különleges esemény ellenére velük maradt. Valamikor régen, most úgy tűnt, a történelem előtti időkben, ő már egyszer elgondolkodott rajta, hogy megkéri egy lány kezét, aki akkoriban a legjobb barátja és egyben kolléganője volt. Amikor eljátszott a gondolattal, az egész aktus valahogy üldöztetésnek tűnt, talán azért nem is hozta szóba, mert megijedt attól a cirkusztól, ami követte volna. De most itt hevert a felesége ölében, tökéletesen elégedetten, a családjától és a legjobb barátaitól körbevéve és egyszerűen csak boldog volt. Ha ez a házasság semmi mást nem tartogatna neki, már ezért az élményért megérte. De biztos volt benne, hogy még nagyon sok ilyen békés pillanatban osztozhatnak majd, ...nem igazán tudta volna megfogalmazni, miért, de Anna közelében ebben biztos lehetett.

A férfi az oldalára fordult és Anna tekintetét keresve lágyan végigsimított a lány hasán.

-Mrs. Pattinson! Mi a véleménye a tervemről, hogy itt, ebben a békés kis Paradicsomban indítsuk útjára az első szülöttünket?

-Hát, ha ezidáig nem sikerült volna, valamiért én is úgy érzem, ma éjjel itt a parton garantáltan sikerülni fog. Feltéve, ha a családjaink megteszik nekünk azt a szívességet, hogy időben aludni térnek. A barátaiddal kapcsolatban vannak ugyan fenntartásaim. Azt hiszem nem véletlen, hogy az a rengeteg gitár ott vár a sorára – biccentett a sátor sarka felé. 

-Oké, egy kicsit játszunk, énekelgetünk, mert nem foszthatom meg őket a magyaros betyár-romantikától itt a tóparton, de ha másként nem megy, én aludni küldöm őket. Látni akarlak ebben a tóban, a virágokkal a hajadban… jézus, már a gondolattól is szűk lesz a nacim.

-Talán kérjünk Adéltól egy kis jeget! – kacsintott rá a lány, mire Robert felmordult:

-Adél már így is éppen eleget látott, még  sokat is… istenem, el nem tudom neked mondani másnap milyen zavarban voltam.

-Hát, végül is… látott ő már ilyet… - mormolta Anna. Nem gondolta volna, hogy a régi történet a mai napon is felbukkan, de a nővére felé nézve boldognak látta, ahogy az ő vöröshajú, szakállas vikingjébe kapaszkodva beszélget Robert nővéreivel. Ezzel az esküvővel pedig nem is bizonyíthatta volna ékesebben, hogy tényleg sok boldogságot kíván nekik és örökre feledni akarja a valaha történteket. 

Bocs, más irányú ügyeim miatt ez a fejezet itt ér véget, de holnapra igyekszem a folytatással kárpótolni! Puszik!

Ruhában pedig valami ilyesmit képzeljetek el, csak nem színes, hanem hófehér hímzéssel és hosszabban. Én már láttam és álomszép, de képem nincs róla sajnos