Perlekedők 75.

-Családban? – visszhangzott Sam is, és csodálkozva nézett Robertre, aki kissé zavartan megvonta a vállát. Ő maga sem tudta hova tenni hirtelen ezt a megfogalmazást, de tulajdonképpen nem volt ellenére. Mindenesetre valamiért meglepte, ahogy Anna teljes természetességgel beszélt a közös jövőjükről. Ezek szerint ő már döntésre jutott önmagával és a kapcsolatukkal. Ezt saját magáról még nem mondhatta el. Abban biztos volt, hogy boldog, amiért a jó sorsa összehozta Annával, de lelki szemei előtt még nem jelent meg a fehér kerítéssel körbevett kertes ház, és a zöld füvön birkózó gyereksereg.

Anna is megrezzent, amikor Lucy visszakérdezett. A válasz önkéntelenül jött a szájára, de Robert zavart arcát látva elbizonytalanodott, hogy esetleg nem élte-e bele magát az elmúlt hónapokban valami olyasmibe, amivel a férfi még messze nem számolt. Nem mintha ő éjt nappallá téve álmodozott volna esküvőről, gyerekekről, boldog közös öregkorról. Ideje sem volt ezekre a gondolatokra. Amikor éppen nem dolgozott, akkor örült, ha a férfi ott van vele és jut elég idejük egymásra, a szerelmükre, az egymáshoz csiszolódásukra. De hát egy nő nem kezd tartós kapcsolatba, ha nem számít rá a végén, hogy az illető mellett akarja leélni az életét… ő legalábbis mindig ezzel a gondolattal kezdett minden eddigi kapcsolatába. Más kérdés, hogy élete legnagyobb hibáját követte volna el Gergő mellett, de még a megbízható, nyugodt Tomi mellett is. Talán sosem tudatosult benne, de neki éppen erre a pezsgő, izgalmas életre volt szüksége, amit Robert mellett élhetett. Ha úgy tetszik, a férfi volt a hab azon a bizonyos tortán. De micsoda hab, futott össze a nyál a szájában, ahogy az elegáns filmsztár mosolya mögött meglátta az örök kópé Robertet, aki ugyanazzal a lendülettel tudta az őrületbe és a öntudatlanságba sodorni. 

A férfi kíváncsian figyelte az arcát, amelyről tisztán leolvashatóak voltak a gondolatai. Tudta, hogy a lány előbbi elszólása nem volt tudatos, csak talán a lelke mélyén megbújó álom tört ki egy pillanatra a jól őrzött rejtekéből. Jó volt ennek az apró tudásnak a birtokában ölelni Annát, mert aki tervez, az nem akar lelépni, nem keresi a kiskapukat, a kedvezőbb lehetőségeket. Annában megbízhatott és a fantasztikus csomagolás mellett ez volt a legnagyobb vonzereje.

-Hölgyem, megtisztel ezzel a tánccal? – emelte a szájához a lány kezét, aki mintha transzból ébredne, kábán bólintva követte a táncparkettre, ahol rajtuk kívül már sokan forogtak a fülbemászó muzsikára. Sam vigyorogva nézett utánuk, aztán Lucyra nézett:

-Sam Bradley vagyok… ha már ezek ketten csak egymást látják, és nem érezték szükségesnek, hogy bemutassanak. Lötyögünk mi is egyet?

-Lucy vagyok … és miért is ne… - nyújtotta a barna lány a kezét és ringó csípővel követte a férfit, akinek farkasmosolya csendes ígéret volt, hogy ez az este nem fullad unalomba. Értelmes nő volt, tudta, mikor kell feladni és képes volt beérni a második legjobbal is.

*

-Samnak igaza van. Az előbb ott, ahogy beszélgettünk… vagy inkább csak néztük egymást … az majdnem olyan volt, mint egy érintés a hűvös lepedőkön, az utolsó pillanatban, amikor bármely percben elszabadulhat a szenvedély… esküszöm, éreztem a tekintetedet a bőrömön – mormolta Robert a lány hajába, miközben szorosan magához húzva sodródtak a tömegben.

-Igen, én is éreztem. – suttogta a lány, aztán felemelte a fejét és a férfi szemébe nézve folytatta: -Tényleg olyan volt, mint a szex… egy jó szex…

-Jézusom, te lány! Szerintem beszéljünk inkább az időjárásról, mert ha most valaki idejön, még el se tudnálak engedni, mert

feláll a farkam már ettől a beszélgetéstől is. … Próbáljunk kibotladozni a teraszra, hátha a tenger felől fújó szél segít lehiggadni egy kicsit, mert a végén olyan címlapot produkálunk, hogy csak felnőtteket kiszolgáló boltok polcaira merik kitenni az újságot.

Anna készségesen hagyta magát vezetni a terasz felé, ahol legalább akkora tömeg cigarettázott és próbált friss levegőt szívni egyszerre, mint ahányan idebent voltak. Sikerült egy csendesebb sarokba húzódniuk az érdeklődő tekintetek elől, és Anna végre boldogan adta át magát a csóknak, amivel a férfi egy pillanatig sem késlekedett.

*

Anna korán reggel az esti pezsgőtől még kicsit kábán ébredezett, aztán egy forró csókban reménykedve a férfi után tapogatózott, de csak a hűvös lepedőt érintették az ujjai. A szeme kipattant, és kutatva nézett körül. Robert szmokingja hanyagul ledobva a fotelben hevert, az ő piros estélyije pedig az ágy mellett. A cipőik szanaszét, az egyik harisnyája az éjjeli szekrény lámpáján, a másik sehol, dereka alatt egy apró szúró  valamiről pedig azonnal kiderült, hogy a szmokinghoz illő ing egyik gyöngyház gombja. Csuklóján ott fityegett a selyem csokornyakkendő egy profin csomózott csúszócsomóval. Kicsit vadultak az este – rándult össze kéjesen a teste az emlékezésre, aztán tovább fülelt, hátha a zuhany hangját hallja a fürdőszoba felől, de nem… 

Lassan feltápászkodott és az ablakhoz sétált, elhúzta a nehéz sötétítő függönyöket, hogy a tenger fölött felkelő nap látványában gyönyörködhessen. Most mintha hangokat hallott volna a fürdőből, ezért puha léptekkel az ajtó felé indult és óvatosan lenyomta a kilincset. Odabent Robert hevert a teli kádban lehunyt szemekkel és telefonált.

-Anya! Ne rontsd el az örömömet, kérlek! Amikor felhívtál, kedvem lett volna megcsókolni a telefont, de most igazából csak lerakni szeretném. Amikor találkoztatok, semmi problémád nem volt Annával. Túllendültél az Adél-ügyön is, és most kezded nekem ezt a „kisfiam, ne bonyolódj bele túlzottan” dumát. Nem értelek, de őszintén, nem is akarom tovább hallgatni. Ha nem tudnám, hogy képtelenség, akkor azt hinném, hogy féltékeny vagy rá. Csak nem értem, miért? Amit iránta érzek, annak semmi köze hozzád. Te az anyám vagy, ő pedig a kedvesem, és ha minden jól megy, egyszer majd a gyerekeim anyja lesz. Fontos nekem, mert tudom, hogy szeret. Ennyinek neked is elégnek kellene lennie!... Nem, még nem kértem meg a kezét. Nem tudom, honnan szedte, aki ezt leírta, de nem volt még eljegyzés… Nem gondolkodtam még rajta, de hát az ember azért ismerkedik meg valakivel, mert szeretné megtalálni a társát, nem igaz? … Tudom, hogy csak jót akarsz, de talán te is hallottad már a mondást, hogy a pokolba vezető út is jóakarattal van kikövezve. … Jól van, köszi, hogy hívtál és add át apunak is, hogy szeretem és hiányzik… naná, kellene egy szövetséges veled szemben is… persze, hogy viccelek, na puszi!

Kinyomta a telefont és egy csukló mozdulattal a puha kilépő szőnyegre dobta a kád elé, aztán újra lehunyta a szemét, és a nyaka alá tekert puha törülközőre fektette a tarkóját. Anna ezt a pillanatot választotta, hogy benyisson hozzá. Robert szeme kipattant és elmosolyodott, aztán elkomorodott, ahogy a lány tekintetét elkapta.

-Bassza meg! Hallottad! – nem kérdés volt ez, mert a lány könnyes szemei önmagukért beszéltek. –Figyelj, össze van zavarodva, mert valahol azt hallotta, hogy megvolt az eljegyzés és azt hitte, én nem szólnék neki egy ilyen hírről. Ilyenkor piszkálódik kicsit, de egy fél óra múlva már bánni fogja a szavait, nem kell vele foglalkozni!

-De mi volt a baja velem? – biggyesztette le Anna a szája szélét.

-Hagyjuk a fenébe! Hülyeség az egész, ő is rá fog jönni… - sóhajtott elkeseredetten a férfi, ahogy az anyja visszhangzott a fejében: felkapaszkodik a hátadon, aztán ha már nem lesz szüksége rád, akkor ott hagy… -Szerintem simán csak féltékeny a sikereidre, hogy a végén még elhomályosítod az imádott fiacskáját – húzta el a száját viccelődve, de Anna korántsem találta ezt olyan viccesnek.

-Te is ezt hiszed?

-Jézusom, Anna! Szerinted? Ennyire kicsinyesnek tartasz? De ha még a szöveg eleje igaz is lenne, én biztos, hogy nem lennék féltékeny a sikeredre. …Csak ne hagyj el! Mert az tényleg padlóra vinne. – motyogta halkan a férfi, mire Anna ledobta magáról a lepedőt, amibe formás testét rejtette a férfi kíváncsi tekintete elől, és egy könnyed mozdulattal belépett mellé a kádba.

-Soha! Talán csak, ha te küldenél el… de még akkor sem biztos… szóval, egy piócával hozott össze a sorsod. Szívom a véred, belőled táplálkozom, és elpusztulok, ha megtagadod tőlem magad… azt hiszem, én sem vagyok sokkal jobb helyzetben, mint te… - mormolta a lány, miközben a férfi ölébe mászott, aztán hagyta, hogy Robert átvegye az irányítást. És Robert nem küldte el… ha már egyszer úgyis reménytelen …